„A kereszténységet nem Hodász András alázza meg, hanem a farizeusok” – újabb válasz az egyházi vitában

·2022.05.20

„A keresztény olyan pártot nem találhat, amely teljes egészében megfelelne a hitéből és egyházhoz tartozásából fakadó erkölcsi elvárásoknak. Ezért a valamely politikai táborhoz tartozás sohasem lehet ideologikus, hanem mindig kritikainak kell lennie” – idézi az egyház társadalmi tanítását Markos András. Nem csak úgy, bele a semmibe: szociológus vendégszerzőnk Bódy István Beer Miklós és Hodász András médiaszerepléseit bíráló írására reagál, Gégény István után szintén védelmébe véve a megszólítottakat. Vélemény.

Többször elolvastam Bódy István Az elszalasztott lehetőség – Beer Miklós és Hodász András a média hullámain című véleménycikkét. Próbáltam kibogozni, milyen célból születhetett az írás. Nem jöttem rá. Az azonban biztos, hogy – ismerve mind Hodász atya, mind Beer püspök úr korábbi tevékenységét – több szempontból sem értek egyet a Bódy által megfogalmazottakkal. Sorra is veszem most ezeket.

Az ember az egyház tagjaként nincs könnyű helyzetben a posztmodern korban – írja. Mit mondjanak akkor azok a keresztények, akiket egykor vallásuk miatt tömegével gyilkoltak le a Római Birodalomban? A szerző állítása szerint az „egyház ugyanis kizárólag akkor jelenik meg médiaeseményként, ha szerepeltetése összefüggésbe hozható a korszellem „progresszív” ideológiájának valamely elemével…” Továbbá: „Az egyház a médiaesemény (a korszellem által egyedüli valóságként elismert) teréből szemlélve a sötétben lapul- akkor válik láthatóvá, belőle valami, ha valakik a reflektort ráirányítják valamely részére.” Ez egyszerűen nem így van. Az egyház(-ak) és annak képviselői, számtalan alkalommal szerepelnek a médiában. Az meg enyhe túlzás, hogy a korszellem a médiaeseményeket ismeri el egyedüli valóságként. (Legfeljebb a befogadó közönség egy része, amely valamilyen oknál fogva, feltétel nélkül elhisz mindent, amit a média sugall.)

Mindez Bódy szerint jelentős feszültséget kelt az egyház tagjában, megbélyegzett identitást és emiatt frusztrációt, amely miatt előállhat sértettség, dac, olcsó önigazolás, szocialista önbírálatszerűség is – itt vélhetően Hodász Andrásra céloz a sorok írója. De tulajdonképpen „nem is rajta csattan az ostor, hanem az általa viselt identitáson, amelyet az egyház tagjaként öltött magára” – írja.     

Nos, ez már nem több igaztalan vádaskodásnál. Akik megalázták és ma is megalázzák az egyházat, azok éppen a farizeusok, akik, miközben folyamatosan „Uram-Uramoznak”, a szeretet alapvető parancsa helyett a gyűlöletet gyakorolják. Persze az országban, ahol kereszténységüket hangsúlyozó publicisták Ferenc pápát „demens vénembernek” hívják és egyéb gyalázatos jelzőkkel illetik, nincs min csodálkozni.

Hodászt sem a vele szemben felhozott, normális hangnemű kritika betegítette meg és mondott le egyes, addig sikeresnek mondható nyilvános megjelenéseiről. Hanem a magukat keresztényeknek tartó emberek gyűlöletcunamija. A cikk kifogásolja továbbá, hogy Hodász elment Gulyás Márton műsorába és ott nem azt mondta, amit a szerző várt. Megnéztem a műsort. Az atya olyan feleleteket adott, amelyek a személyiségét és a hitvallást is tükrözték.

S hogy a sajátját is, az olyannyira nem baj, hogy az egyház vezetője kifejezetten bátorítja ezt. A pápa a klerikalizmus betegségéről beszél, amely eltávolítja a papságot az emberektől. a II. Vatikáni Zsinat egyházképe is világos: a papság szolgálati papság, a hierarchia a szolgálat eszköze. Isten népének szolgálatára van rendelve, nem pedig öncélú méltóság.

Hodász és Beer, amikor nyilatkoznak, amikor „nyilvánossá teszik” emberi mivoltukat, néha esetleges gyengeségeiket is, akkor eggyé válnak a hétköznapi emberrel. Egyrészt hiteles személyiségekké válnak, másrészt tökéletesen az egyházi tanítás szellemében járnak el, bármit is állít eszmefuttatásában Bódy.

Ugyanez igaz a pártpolitika vetületre is. Igaz, Bódy István ezügyben nem vetett a szemükre semmit, a Beert és Hodászt ért támadások kontextusától viszont nem lehet eltekinteni a téma kapcsán. A nemtelenül támadók nagy része azért rontott neki a két egyházi személynek, főleg Hodásznak, mert nem álltak be a kormánypárt mögé. De vajon dolguk lett volna ez papként? Cseppet sem. Hadd idézzek ennek alátámasztására az egyház társadalmi tanításának kompendiumából, amelyet II. János Pál pápa tanításának alapján a Vatikánban adtak ki.

„573. Van még egy olyan terület, ahol a világi hívők ítélőképessége különösképpen kívánatos: ez a politikai eszközök megválasztása, tehát a csatlakozás kérdése valamely politikai párthoz vagy a politikai részvétel egyéb kifejezési formájához. Olyan döntést kell hozni, amely összefér a keresztény értékekkel, a konkrét körülményeket is figyelembe véve. A döntésnek minden esetben, bárhogyan alakul, a szeretetben kell gyökereznie és a közjó megvalósítására törekednie. A keresztény hit kívánalmai egyetlen politikai álláspont keretei között aligha lesznek megtalálhatók; azt feltételezni, hogy egyetlen párt vagy politikai tábor maradéktalanul betöltené a keresztény hit és élet elvárásait, veszedelmes félreértéshez vezet. A keresztény olyan pártot nem találhat, amely teljes egészében megfelelne a hitéből és egyházhoz tartozásából fakadó erkölcsi elvárásoknak. Ezért a valamely politikai táborhoz tartozás sohasem lehet ideologikus, hanem mindig kritikainak kell lennie, miáltal a pártot és annak politikai programját arra ösztönzi, hogy egyre nagyobb figyelmet szenteljen annak a valódi közjónak a megvalósítására, amelyhez az ember lelki célja is hozzátartozik.”

hirdetés

Bódy írása taglalja azt is, hogy a „többi tudományok által lesajnált és megkérdőjelezett teológia újabb és újabb generációi úgy fejlődtek ki, hogy közben a korábbiaknak egyetlen valóban lényeges tételét sem kellett visszavonni.” Ezzel kapcsolatban a szerző két dolgot nem említ. Az egyik, hogy sok vallását gyakorló, más témákban tudós személy a teológiát kiindulópontnak tekinti. A másik fontos szempontért megint csak az egyház társadalmi tanításából idézek.

II. A TÁRSADALMI TANÍTÁS TERMÉSZETE  

78. Az Egyház társadalmi tanításához jelentősen járulnak hozzá a humán és a társadalomtudományok is: az igazság nem zár ki semmilyen tudást, lévén minden tudás az igazság hordozója. Az Egyház elismer és átvesz mindent, ami hozzájárul az ember egyre jobban kiterjedő, változatos és komplex társadalmi kapcsolataiban való megragadásához. Tudatában van ama ténynek, hogy pusztán a teológia révén – a sokféle tudás hozzájárulása nélkül, amelyekre maga a teológia hivatkozik – nem jut el az ember mélyebb megismeréséhez. A társadalmi tanítás a tudományok felé megnyilvánuló figyelmes és folytonos nyitottsága által tesz szert illetékességre, konkrét és időszerű jellegre. Az Egyház ezek jóvoltából képes pontosabban megérteni a társadalomban élő embert, meggyőzőbben szólni kora emberéhez, és hatékonyabban betölteni azt a feladatát, hogy Isten Szavát és a hitet – amelyekből e tanítás kiindul – beleágyazza korunk társadalmi lelkiismeretébe és szociális érzékenységébe. Az interdiszciplináris párbeszéd a tudományokat is arra ösztökéli, hogy értékeik, céljaik, kilátásaik társadalmi tanítás által felkínált perspektíváit megragadják, hogy megnyíljanak a szélesebb távlatok előtt a hivatásának teljességében megismert és szeretett emberi személy javára..”

S hogy a katolikus egyház mennyire nem purista, mennyire értéknek tekinti a sokszínűséget, arról érdemes vezetőjét, Ferenc pápát meghallgatnunk megint. Így fogalmaz Álmodjunk együtt című 2020-as könyvében: „Én abban a spirituális állapotban látom a veszélyt, amely arrogáns hittel hirdeti: az egyházat meg kell  védeni saját magától; vagy afféle vállalatként tekint az Egyházra, amelynek részvényesei követelhetik a vezetőségváltást. Ez a spirituális világiasság egyik változata. Akik az egyházban tapasztalható túl sok „zűrzavarról” panaszkodnak és nézetük szerint csak ebben vagy abban a purista hagyományokhoz ragaszkodó csoportban lehet megbízni, a megosztás magvát vetik el a Testben. Ez is spirituális világiasság.” 

Itthon a hajsza Hodász ellen egyrészt politikai, másrészt éppen ilyen alapon indult: nagy „hitükben” egyesek nem vették figyelembe az embert, a papot, a világot és az alapvető parancsot: a szeretetet.

Bódy István ilyet nem tett, mégis úgy érzem: minderre rátett egy lapáttal filozofikusnak gondolt, néha érthetetlen szövegével. Amikor mások már megsebezték a célszemélyt, írásával ütött rajta még egyet – ha a cél nem ez volt, akkor is.


Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

hirdetés

Kategória: vélemény