A valódi besúgás teljesen más volt – állambiztonságot kutató történész az HBO-sorozatról

·2022.05.19

Sem a beszervezés, sem a tartótisztnek adott jelentések, sem az erőszak nem úgy működött a valódi ’80-as években, ahogy azt A besúgó című HBO-sorozatban látjuk – írja a lapunknak készített elemzésében történész vendégszerzőnk. Takács Tibor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója szerint a retró hangulat megidézése sikerült, ám eközben a sorozat alternatív 1985-öt épít, amelyben „az 1980-as mellett ott van az 1950-es évek is”. Miért tűnik inkább CIA-ügynöknek A besúgó főszereplője? Hogyan működött valójában a magyar állambiztonsági gépezet pár évvel a rendszerváltozás előtt? Mit jelent a B-dosszié, verték-e az „ügynököket” 1985-ben? Minden kiderül. Spoiler-figyelmeztetés: az írás a bevezető és a konklúzió között részletesen tárgyalja mind a nyolc epizódot. Aki nem szeretne értesülni a cselekményről, vagy csupán a nagykép érdekli, tekerjen a cikk végére!

Az utóbbi időszak kétségtelenül legnagyobb magyar filmsikere A besúgó című sorozat. Sokan foglalkoztak már vele (és valószínűleg sokan fognak még), a sikerének titkával, a történettel és azzal, mennyire hitelesen ábrázolja a kort, amelyben játszódik: az 1980-as évek világát. A film készítői többnyire azzal reagálnak a történeti pontosságot firtató kérdésekre, hogy játékfilmről, nem pedig dokumentumdrámáról van szó, így nem várható el az alkotástól a minden részletre kiterjedően pontos korrajz. Valóban: a fikció, például egy történeti regény esetében a történelmi hitelesség másként jelentkezik, mint egy történettudományos munkában. (Aki bővebben kíván olvasni erről, annak Umberto Eco Hat séta a fikció erdejében című, a témát közérthetően és szórakoztató formában körüljáró könyvét ajánlom.)

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is lehet megvizsgálni, hogy egy 1985-ben játszódó történet mit árul el az 1980-as évek közepének Magyarországáról, konkrétan pedig a késő Kádár-kori állambiztonságról – én ezt fogom megnézni. Már csak azért is, mert egyrészt a sorozat voltaképpen az állambiztonság működéséről szól, másrészt – éppen a munka közönségsikere folytán – nem mindegy, mit közvetít a nézők tízezreinek, akik feltehetően csak itt találkoznak ezzel a témával.

Írásomban részenként veszem végig, hogyan jelenik meg a sorozatban a titkosrendőrség, és ezt vetem össze azzal a képpel, amely az elmúlt 20 évben a kezem közé került belügyi parancsok, szabályzatok, állambiztonsági tanulmányok, az ügynökhálózattal kapcsolatos iratok alapján kirajzolódik.

[01]

A főszereplő a Budapestre tartó vonaton kerül kapcsolatba az állambiztonsággal: egy tiszt elmondja, hogy az állambiztonságtól van, és még igazolványt is felmutat, majd határozottan, sőt szigorúan az étkezőkocsiba irányítja főhősünket. Még csak a negyedik perc körül járunk, és máris beleütközünk a sztori alapproblémájába: mintha nem is kommunista állambiztonsági tisztet, hanem CIA-ügynököt látnánk egy amerikai filmben. A magyar állambiztonság ugyanis titokban, konspiráltan működő intézmény volt, beosztottjai még a népszámlálások alkalmával is csak annyit árulhattak el, hogy munkahelyük a Belügyminisztérium, így nem valószínű, hogy civil személy előtt igazolták volna magukat.

A büfékocsiban egy másik tiszt várja Demeter Gergőt, bemutatkozik: Kiss Imre alezredes „az állambiztonságtól”. Vagyis ő is azonnal felfedi magát. Itt tulajdonképpen a főszereplőt beszervezik. Vagy valami hasonló történik: Kiss elvtárs két falat puncsszelet között foghegyről odaveti Gerinek: „Elmondom, miben fogsz nekünk segíteni”, majd megnevezi a megfigyelendő célszemélyt, hogy aztán odaböfögje: „Végeztünk.” Ezzel szemben egy hálózati személy beszervezése alapos és körültekintő előkészítést és tervezőmunkát igényelt. Igaz volt ez a beszervezési szituáció megteremtésére is. Egyrészt ki kellett választani a megfelelő helyet: olyat, amely feltűnés nélkül megközelíthető, a tiszt(ek)en és a jelöltön kívül más nem tud róla és a beszervezés alatt oda más nem tud bejutni, illetve ahol váratlan körülmény nem zavarhatja meg a beszervezést. Volt néhány hely, ahol – részben a fentiekből fakadóan – kifejezetten tilos volt beszervezést végrehajtani: többek között nyilvános szórakozóhelyeken, éttermekben, várótermekben. Azaz egy zsúfolt vasúti étkezőkocsiban sem kerülhetett sor ilyesmire.

Az állambiztonság embere igazolványa bemutatásával felfedi magát a főszereplő előtt (forrás: HBO youtube)

A beszervezés idejét is jól meg kellett tervezni, hiszen az ilyen beszélgetés hosszabb ideig is tarthatott (bár nem volt szabad túlságosan elhúzni sem). A filmben ezzel szemben két-három perc alatt lezavarják az egészet, a tiszt gyakorlatilag parancsba adja, hogy a kiszemelt személy segíteni fog nekik és kész. Még ha zsaroltak is valakit, akkor is szükség volt hosszabb-rövidebb rábeszélésre. Ha pedig az illető elvállalta az együttműködést, akkor erről beszervezési nyilatkozatot írattak vele – a filmben ez elmaradt. Mint ahogy a technikai eligazítás is.

A belügyi normák és szakirodalmak előírták, hogy a beszervezés alatt mindvégig arra kell törekedni, hogy a jelölt nyugodt, kiegyensúlyozott legyen. Az állambiztonságnak ugyanis titkos segítőkre volt szüksége, akiktől megbízható információhoz juthatnak, sok évtizedes tapasztalatuk alapján pedig ilyet inkább olyan hálózati személyektől kaphattak, akiket nem zsarolással vagy kényszerrel vettek rá az együttműködésre. De még utóbbi esetben sem volt célszerű olyan hangnemben beszélni a jelölttel, mint azt Kiss alezredes tette Demeter Gergővel. A legsötétebb ávós időket idéző hangot megütve nem lehetett szert tenni megbízható segítőkre.

Kapcsolattartás a tartótiszttel: nyilvános fülkéből (forrás: HBO Youtube)

A filmben az állambiztonság és a besúgó mindent megtesz azért, hogy lebukjon. Gergő egy fotót hord magánál a célszemélyről, amit – ha valaki meglátja – nehezen tud megmagyarázni. Az első találkozót úgy beszélik meg, hogy a kollégium nyilvános készülékéhez hívják Gergőt. Valójában a találkozók menetrendjét, helyét már a beszervezés során megbeszélték, csakúgy, mint az ezek meghiúsulása esetén tartandó biztosító találkozókét. Ha valamiért erre sem kerülhetett sor, akkor kereste egymást a tiszt vagy a hálózati személy telefonon (vagy más módon), de akkor sem úgy, hogy „az apja” kereste, és nem úgy, hogy ugyan, kiabálja már szét az előtérben, hogy kit keresnek. A temetőben a tiszt szintén parancsoló, fenyegető hangot használ, mintha ávós lenne. „Dolgozzál! Érd el, hogy te is a csapat tagja legyél!” – mondja főhősünknek. A valódi 1985-ben a tartótiszt segítséget is nyújtott volna egy kezdő hálózati személynek, hogy hogyan érje ezt el: legyen érdeklődő, de ne legyen tolakodó, nehogy gyanússá váljon stb. Azaz nem hagyta volna magára a besúgót, hogy oldja meg a feladatot, ahogy tudja.

Gergő az első feladatát úgy hajtja végre, hogy követi a célszemélyt. (Még taxiba is vágja magát: mint egy amerikai filmes klisé. Az őt játszó színész el is mondta, hogy a szerepre való felkészülés részeként filmeket is nézett „a beépített ügynök tematikában”. A forgatókönyv alapján nyilván azt hitte, hogy ez az ügynök olyan, mint azok az ügynökök. Pedig nem.) Mint a film címe is mutatja: ő besúgó volt. Nem szabatos kifejezés ez a hálózati személyre, de jól kifejezi, alapvetően mi volt a munkája: információk megszerzése és átadása szóban vagy írásban. A személykövetés nem volt a feladata, az olyan szakművelet volt, amelyet az állambiztonságon belül is egy külön szervezeti egység erre specializálódott beosztottjai végeztek. Ők tudták a szakmai fogásokat, például biztosan nem kukucskáltak volna egy kulcslyukon egy forgalmas kollégiumi folyosón. (És autót sem törtek volna fel nyílt terepen, fényes nappal.)

Az epizódban nem derül ki, hogy az állambiztonságon belül milyen szervezeti egységben dolgozik Kiss elvtárs, és milyen pozíciót tölt be. Egy alkalommal a csoportfőnök telefonon egyeztet vele, ami alapján jó eséllyel vezető beosztásban lehet.

[02]

Ezt megerősíti a következő epizód elején 1972-ben játszódó beszélgetés, amelyből kiderül, hogy Kiss elvtárs már akkor fejesekkel, KB-tagokkal vadászik. Felvetődik persze a kérdés: ha már akkor vezető beosztásban dolgozott, és befolyásos barátai vannak a pártvezetésben, miért nem lakik még 1985-ben sem a Pasaréten? (Ebben a világban az is lehetséges, hogy a tiszt magára veszi a kultúrpolitika vezető káderének a szerepét is, azaz ő mondja el az írónak, hogyan tehetné jóvá korábbi hibáját.)

Kiss elvtárs bántalmazza Demeter Gergelyt (forrás: HBO Youtube)

Kiss elvtárs most egy rendőrségi fogdában beszél Gergővel, ismét ávós hangnemben: „szarházi”, „megöllek”, és újból fenyegeti az öcs gyógyszerével. Majd egy kis magnót ad neki, hogy felvételt készítsen Száva Zsolt (az ellenzéki egyetemisták vezetője) és barátai beszélgetéséről. Erről ugyanazt lehet elmondani, mint a személykövetésről: a lehallgatást is külön szervezeti egység végezte, a berendezések (az ún. „rendszabályok”) beszerelése és működtetése olyan speciális tudást igényelt, amellyel még egy mezei operatív tiszt sem rendelkezett, nemhogy egy hálózati személy. Itt még a filmes klisék sem működnek, hiszen az amerikai filmekben sem magnót adnak egy téglának, hanem bemikrofonozzák. Miért? Mert a magnót nehéz elrejteni és bekapcsolni, működése (a szalagok forgása) zajjal jár. Egyszóval tiszta lebukásveszély.

[03]

Az újabb ügynöki találkozóra ismét a temetőben kerül sor. Az ilyen alkalmakat gyakran rendezték nyilvános vagy félnyilvános helyeken (a legbiztonságosabb volt K-, vagyis konspirált lakásban vagy T-, vagyis találkozási lakásban megejteni, de erre nem mindig adódott mód), elsősorban vendéglátóipari egységekben. A tiszt most is szigorú, ávósra emlékeztető hangot üt meg titkos segítőtársával szemben, kijelenti: „szintet lépünk”, ami azt jelenti, hogy fedőnevet („Patikus”) ad a hálózati személynek. Ez azonban nem „szint” kérdése volt, a fedőnevet már a beszervezéskor kapott az új hálózati személy, amelyet a beszervezési nyilatkozatba is bele kellett foglalni. Kiss elvtárs egy telefonszámot is átad Gergőnek egy cetlin. Nagy valószínűséggel ez sem így ment. Mert mi történik, ha valaki meglátja Gergőt, hogy egy cetliről hív egy számot? Vagy ha kiejti a zsebéből, a szobatársa megtalálja, felhívja a számot, és egy belügyes veszi fel?

Az immáron „Patikus” fedőnevet kapott besúgónk megírja első jelentését, méghozzá írógéppel. Ez teljesen hiteltelen: a hálózati személyek szinte kivétel nélkül kézzel írták meg a jelentéseiket, úgy, ahogy a legegyszerűbb volt. A kivételt jellemzően azok az újságírók jelentették, akik amúgy is géppel írtak. Hiszen az írógépet egyébként nem használó személy nyomban felkelthette a környezete figyelmét, ha egyik napról a másikra gépelni kezdett. (Ezzel vált gyanússá főhősünk is Barna nevű társa előtt az ötödik epizódban.)

Jelentés: írógéppel (forrás HBO Youtube)

A jelentés után a Kiss Imre és társai mozgásba lendülnek: rajta kívánnak ütni az aszódi ellenzéki találkozón. Amelyről egyetlen, ellenőrizetlen jelentésből tudnak, amely ráadásul egy frissen beszervezett, bizonytalan megbízhatóságú hálózati személytől származik. A valódi állambiztonság ilyen helyzetben továbbra is figyelt volna, újabb értesüléseket szerzett volna, más hálózati személyeket is bevont volna a szervezők megfigyelésébe. Ráadásul Kiss telefonon azt is közölte a besúgóval, hogy mit viseljen, hogy az „emberei” tudják, ki ő. Miért, hogy őt ne verjék meg? Vagy ne tartóztassák le? És ezzel bukjon le a társai előtt? Ez nem derül ki, mert a rajtaütésre végül nem kerül sor.

[04]

A rajtaütés azért marad el, mert megjelennek a KISZ-esek: egészen komikus, ahogy a kemény „ávósok” úgy megijednek tőlük, mint az ördögtől. Ez megmutatja, miért nem ugrottak bele egy ilyen akcióba egyetlen információ alapján. A vállalkozás kudarca után Gergőt bevonszolják az erdőbe, ahol a tartótisztje tucatnyi belügyes kolléga jelenlétében felelősségre vonja („Mi a halál fasza ez, Demeter?!”), majd közösen meg is verik a hálózati személyt. Ilyenre, ismét csak azt mondhatom, legfeljebb az ávós időkben kerülhetett sor, 1985-ben elképzelhetetlen volt, ekkor már nem fizikai erőszak alkalmazásával kényszerítettek ki jelentést egy ügynöktől.

De az is csak különleges helyzetekben fordulhatott elő, hogy egy tiszt mások társaságában találkozzon kapcsolatával. Jellemzően csak a közvetlen felettese csatlakozhatott hozzá (ha súlyosabb problémát kellett tisztázni), illetve átadás-átvételkor (ha változott a kapcsolattartó személye, és a régi átadta az ügynököt az új tisztnek).

Kiss elvtárs (forrás: HBO Youtube)

Ezen a „találkozón” a tiszt egy fényképezőgépet ad Gergőnek, hogy készítsen felvételt az ellenzéki fiatalok névsoráról. Valójában a személykövetéshez és a lehallgatáshoz hasonlóan az operatív fényképezés is külön szakma volt az állambiztonságon belül. Úgy látszik, a sorozat világában az állambiztonság mindent megtesz, hogy lebuktassa az emberét: fényképezésre kényszeríti egy emberekkel teli táborban, éjszakai sötétségben, ahelyett, hogy a lista megszerzését vagy lemásolását adná ki feladatnak, amelyet aztán a következő találkozón biztonságosan átadhat a tisztnek. A valódi 1980-as években bizonyára ez történt volna.

[05]

„Patikus” azonban nem ismer lehetetlent, megszerzi a névsort és le is fényképezi. Aztán hazautazik, ahol verekedés miatt letartóztatják. Az őrsön aztán nyeglén odaveti a rendőröknek: „hívják fel Kiss Imre elvtársat az állambiztonságtól, az ő ügynöke vagyok”. Nem hisznek neki, de azért telefonálnak, ahol Kiss elvtárs a jelek szerint megerősíti, hogy igen, a Geri gyerek az én ügynököm, tessék már elengedni. Hiszen a rendőr azzal jön vissza, hogy a fiú igazat beszél, majd el is engedik.

A valóságban nem volt példa nélküli, hogy egy eredményesen dolgozó, értékes hálózati személyt ilyen helyzetben kisegített az állambiztonság; de azért nem ott helyben, és nem azon az áron, hogy nyíltan dekonspirálják a kapcsolatukat. „Patikus” ugyanis ezt csinálta: illetéktelen személyeknek árulta el az állambiztonsággal fennálló titkos kapcsolatát. Igen, a „mezei” bűnügyi rendőr is illetéktelennek számított, ahogy a „mezei” párttitkár, a szakszervezeti bizalmi vagy a szertáros is. (Egyébként miből gondolta Gergő, hogy Kiss elvtárs segíteni fog? Nem olyannak tűnt a viszonyuk.)

hirdetés

A fenti epizód még egy szempontból érdekes: elhangzik az „ügynök” kifejezés. Ez egyrészt az egész hálózat elnevezésére szolgált, de csak 1972-ig, illetve a hálózati személyek egyik kategóriáját is jelölte, azokét, akiket terhelő vagy kompromittáló alapon szerveztek be. 1985-ben már alig dolgoztak ilyenek a hálózatban. De még ha „Patikus” ide is tartozott volna, ezt a minősítést akkor sem használták volna előtte, tehát nem tudhatott volna arról, hogy ő is „ügynök”. (A hálózati személyek kapcsolatnak vagy segítőnek tudták magukat.)

Ebben a részben az Astoria kávéházban is találkozik a tiszt és a besúgó: a hely valószerű, a találkozó lefolyása már kevésbé, hiszen a gép és a negatív átadása után Kiss elvtárs elzavarja Gergőt: „megvagyunk”. Ez megint csak az ávós módit idézi, az 1980-as években már tisztában voltak azzal, hogy ilyen hangnemben és hangulatot teremtve nem lehet megbízható és hatékony hálózatot működtetni.

[06]

Kiss elvtársat leváltják (majd kiderül, hogy ez kirúgást jelent), mert nem sikerült az aszódi akció. A valóságban ez azért nem lett volna olyan nagy fiaskó (fejmosást, legfeljebb fegyelmit ért volna). Bár ahogy a hálózatát beszervezte és működtette, csoda, hogy nem bocsátották el hamarabb. Utóda Bognár Ferenc katonai ügyész lesz. Hogy egy teljesen más területről érkező, operatív tapasztalatokkal és képzettséggel nem rendelkező személyt helyeznek (feltehetően) középvezetői beosztásba az állambiztonsághoz? Ebben a világban ez is lehetséges. Egy jóindulatú kolléga átadja Bognár személyi aktáját Kissnek, benne egy 6-os kartonnal vagy valami olyasmivel, amelyhez egy igazolványképet tűztek gemkapoccsal.

Itt valami nagyon félrement. A 6-os karton a hálózati személyek nyilvántartására szolgált, nem a tisztekére. (A tisztek fényképe külön tasakban volt a személyi anyagukban elhelyezve, a hálózati személyeké pedig a B-dossziéban lévő adatlapra volt ragasztva.) Elképzelhető persze, hogy Bognár katonai ügyészként beszervezett hálózati személy volt. Ez esetben viszont igen valószínűtlen lett volna, hogy nyílt állományú állambiztonsági tisztnek nevezték volna ki.

Valódi 6-os karton az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Amikor Bognár elvtárs megjelenik, nemcsak az iroda átvételét jelenti be, hanem „Patikus” jelentéseit is kéri. Honnan tud a hálózati személyről? Honnan tudja a fedőnevét? Ez nem forgott közszájon az állambiztonságon belül sem. Kiss főnökei tudhattak róla (a közvetlen felettese talán azt is, hogy kit takar a fedőnév), de a még hivatalát el sem foglaló, kívülről érkező Bognárnak biztos nem árulták volna el.

(A besúgó végre eléri telefonon a tisztet, és valami kompromittáló anyagot kér az ellenzéki egyetemistáról, Barnáról. Nehéz elképzelni, hogy ilyen esetben egy tiszt adatot szolgáltatott volna, de a sztori így kívánja, hát legyen. Bár Kisst éppen most rúgták ki „Patikus” miatt, így érthetetlen, miért segít neki. De ez dramaturgiai probléma, nem történeti.)

[07]

Ismét egy visszapillantás, ezúttal 1974-be: az epizód elején egy pap beszervezését láthatjuk, akit kompromittáló alappal szervez be Kiss Imre. (Bár a beugratáson kívül bizonyíték nem áll rendelkezésére, így bizonytalan, mivel tudna a kezében tartani a papot.) A templom majdnem olyan kevéssé volt alkalmas erre, mint egy étkezőkocsi, a folyamat ilyen esetben is tovább tartott, mint a filmben történt. Az ügynöki találkozókat sem volt célszerű gyóntatófülkében megtartani, mert igencsak feltűnő lehetett volna, hogy bőrkabátos, nagyon rendőrnek kinéző figurák keresik fel rendszeresen a plébánost. Ez alkalommal egyébként a tiszt alá is írat valamit a pappal, de biztos, hogy nem egy beszervezési nyilatkozatot, hanem valamilyen kartont. Megismétlem: a kartonok, a 6-ossal jelzett is, a nyilvántartás eszközei voltak, nem a beszervezési procedúra során használták ezeket, így alá sem íratták, írathatták a hálózati személyekkel (nem is volt erre szolgáló rubrika rajtuk).

A beszervezés során megjelenik a tiszt kezében egy B-dosszié is. A borítója majdnem úgy néz ki, mint egy eredeti. Ebben gyűjtötték a hálózati személyek beszervezésével, illetve a működése során a személyével, hálózati működésével összefüggő dokumentumokat. A beszervezésre azonban nem vitték magukkal, hiszen abban szigorúan titkos minősítésű iratokat is tárolhattak, amelyeket egy tiszt nem vihetett csak úgy magával. A filmben feltűnő dossziéra – ha jól olvastam – a B-1021/2. szám került. Ezek szerint az éppen beszervezett személy esetében máris a második kötetet nyitották meg. Ennél lényegesebb, hogy a B-dossziék ekkor még H- (azaz hálózati) számon futottak, csak a lezárását követően, az irattárba helyezéskor kaptak B-számot (amelyeken ma is megtalálhatóak). (A hálózati személyek munkadossziét szintén csak az irattárban látták el M-számmal.) A borítón a dossziét nyitó szervezeti egységként az Államvédelmi valami (Hatóság?) „Belső Ügyosztálya” – ha nem is nagyobb történti hitelességet, de ennél azért több fantáziát vártam volna a film készítőitől. (A témával kapcsolatban ajánljuk korábbi szélesvásznú riportunkat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából!)

Valódi B dosszié az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A rész a B-dosszié jegyében zajlik: főhősünk egy szobában talál egy üres borítót és pecséteket is. A pontosság kedvéért megjegyzem: egyik állambiztonsági dosszié sem szalagos irományfedél volt, hanem iratgyűjtő, amelybe az irattárba adás előtt bevarrták a dokumentumokat. Gergő a talált tárgyakat felhasználva hamis B-dossziét gyárt, többek között egy beszervezési nyilatkozatot is megfogalmaz, amelyet írógéppel ír, majd aláhamisítja Barna nevét. Ilyet azonban nem formanyomtatványra írtak, és nem géppel, hanem – mint volt róla szó – a beszervezett személy saját kezűleg írta le és írta alá. Egyébként ahhoz képest, hogy vele nem íratott ilyet a tisztje, Gergő meglepően tájékozott volt, körülbelül mit is kell egy ilyen nyilatkozatnak tartalmaznia. És persze azt sem tudhatta, hogy a beszervezési nyilatkozatra sosem került a Belügyminisztérium bélyegzője.

[08]

Gergő immáron Bognár elvtárssal találkozik az Astoriában, de a hangnem most is az ávós módit idézte. Más tisztek is ott vannak, akik odakísérik, sőt odavezetik a besúgót a tiszthez, mintha egy hivatalos procedúra, kihallgatás zajlana. A valóságban már csak ezért sem kerülhetett volna sor ilyenre, meg azért sem, mert a találkozón – ritka kivételtől eltekintve – csak a tartótiszt és a hálózati személy vett részt. A hálózat működése az ő bizalmi kapcsolatukon alapult, más tisztek jelenléte zavarta volna ezt a kapcsolatot. A tartótiszt személyén túl változást jelentett az is, hogy immár nem a gyógyszerekkel, hanem a barátnőjével zsarolják, és azzal is fenyegetik, hogy elmondják neki, miket jelentett róla. A valódi állambiztonság akár fenyegetőzhetett ilyesmivel, ám ritkán váltották valóra azt, hiszen ezáltal dekonspirálták volna az operatív eszközüket.

hirdetés

A titokban szervezett november 7-i ellenzéki tüntetéssel ugyanaz a probléma, mint az aszódi találkozóval: egyetlen, megbízhatatlanként kezelt hálózati személy egyetlen, ellenőrizetlen jelentése alapján indít akciót az állambiztonság. Ezért Kiss elvtársat kirúgták, de Bognár elvtárs is bedől az ügynöknek: „Patikus rossz címre küldött” – mondja dühösen, egyben kétségbeesetten. A filmbéli állambiztonság nem valami ördögi szervezet, sokkal inkább balfékek gyülekezete. A valódi 1985-ben a szervezet ennél kevesebb verbális agresszióval, de sokkal szakszerűbben és hatékonyabban működött. És a csoportfőnök sem vezetett volna személyesen egy kollégiumban tartott házkutatást, nem a kollégium alagsorában vallatták és verték (ha verték) volna az egyetemistákat.

Az epizód során Jutka megjegyzi az apjáról, hogy „tartótiszt” volt. Ezt elvileg nem tudhatta volna, az apja nem beszélhetett volna róla neki. Ám ha azt nézzük, az előírásokhoz képest milyen szakszerűtlenül végezte a munkáját, még ezt is könnyen kinézhetjük belőle.

KONKLÚZIÓ

A besúgó készítői láthatóan nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a film minden részletében pontosan visszaadja az 1980-as évek magyar valóságát. Kisebb-nagyobb tévesztésekkel, de ez alapvetően sikerült is nekik. A pontos, korhű részletek – a plakátok, autók, tárgyak, ruhák, Kádár János, az állambiztonság, a korabeli zenék – azonban nem állnak össze egységes egésszé. A retró hangulat így is biztosítva van, nyilván ez is hozzájárult a sorozat közönségsikeréhez. Ezen kívül a korfestés sokszor mesterkéltnek és didaktikusnak tűnik: persze, hogy a Vasasban (Kádár csapatában) játszik a pártkáder fia, aki miatt Barnát eltiltják; Gergőnek veszítenie kell a szovjet sakkozó ellen; a „párt” épít vízi erőművet „Bősnagymarosnál” (tényleg így hangzik, mintha egy településről lenne szó) és még sorolhatnánk. Lehet, hogy nem hiteles, de hihető: illik abba a képbe, amelyet ma a legtöbben látnak vagy látni szeretnének az 1980-as évek Magyarországáról. Játékfilmet látunk, fogadjuk el, hogy a sorozat a valódi múlt elemeiből, de mégiscsak más, saját világot, univerzumot épít, egy alternatív 1985-öt, amelyben az 1980-as mellett ott van az 1950-es évek is, miként az epizódok elején a Mocskos idők, a végén pedig a Fényes szelek szól. Éppen csak demogorgonok nem futkároznak az utcákon: kis magyar Upside Down.

Ugyanez elmondható az állambiztonság filmben történő megjelenítéséről is. A részletek megvannak: besúgó, beszervezés, tartótiszt, csoportfőnök, 6-os karton, B-dosszié, beszervezési nyilatkozat, fedőnév, ügynök, jelentés, követés, operatív fényképezés stb. Ezek valós jelentése, valódi működése nem számít, a film nem tanítani, hanem szórakoztatni akar, nem fontos, nem is várható el, hogy pontosan ábrázolja az állambiztonság tevékenységét 1985-ben. És az ávós idők is színezik az 1980-as évek világát. Ez egész így, ebben a formában kelti az ismerősség érzését, mert illeszkedik abba a képbe, amely a közvéleményben él az állambiztonságról: néhány, pontos jelentés nélküli kifejezés összeöntve – amit egy jó adag moralizálás tart össze. A sorozat (első évad?) vége tökéletesen a helyére teszi az alkotást, az állambiztonsági ügynökhálózattal kapcsolatos moralizáló diskurzusba. Ettől válik hitelessé a film. Na nem az 1980-as évek, hanem az utóbbi évtizedek vonatkozásában:

nem az akkori állambiztonságról, hanem az arról való mai képzetről mesél hitelesen. Szórakoztatni akar, nem ismeretet közölni, elfogadom, ám ezzel együtt – tetszik, nem tetszik – hozzájárul a témával kapcsolatosan berögződött közhelyek, közhelyes féligazságok és nemtudások továbbéléséhez.

Nem véletlen, bár erről tényleg nem a film tehet, hogy újra előkerült a jó öreg „nemnyilvánosaka zügynökakták” duma. De ha nem nyilvánosak az ún. ügynökakták, akkor mégis mi a fészkes fenét csinálnak évtizedek óta kutatók tucatjai az ÁBTL kutatótermében? Zárt ügynökakták borítóit nézegetik? Vagy, ha valakire nem a kvantum, hanem a kvalitás hat inkább: mi a fene alapján született meg Esterházy Péter Javított kiadása?

Mocskos idők, kezdjük újra? Hiszen még be sem fejeztük…


Nyitókép: A besúgó című sorozat plakátja (forrás: HBO)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Induló