„Veszett kutyával állunk szemben” – kárpátaljai magyar matematikus-katona a frontról
„Kárpátaljai vagyok. Nagyszüleim, dédszüleim ott születtek. Eddig én is ott éltem, és adja Isten, hogy az unokáim is ott éljenek! Nem szeretném, ha romhalmazzá válna” – mondja a Válasz Online-nak adott interjújában Traski Viktor, az Ungvári Nemzeti Egyetem matematikus-oktatója, aki a háború kitörése óta a munkácsi hegyi rohamdandár kötelékében védi hazáját. A tudós, magyar nemzetiségű kárpátaljai katonaként, a héten – Ukrajna után – Magyarországon is országos ismertségre tett szert, miután rakétatűzzel a háttérben köszönte meg a Magyar Tudományos Akadémia Arany János Fiatal Kutatói Díját. Mire jó a matematika a fronton? Minek köszönhető az ukrán hadsereg váratlanul jó teljesítménye, és felkérdezték-e katonatársai a magyar kormány viselkedése miatt? Interjú bombatüzek közti szünetben – valahonnan Kelet-Ukrajnából.
– Milyen napja volt?
– Délig teljesen nyugodt, aztán elkezdődött kicsit a bombázás. 40 perce abbahagyták, de 20 perc múlva valószínűleg újrakezdik, mert amikor belehúznak, legfeljebb egyórás szünetet tartanak. Úgy látszik, ennyi idő pótolni a lövedékeket.
– Belehúznak? Az mit jelent: tüzérséggel és légierővel támadnak?
– Általában tüzérséggel. Volt ma légiriadó is, de nem jöttek erre, kikerültek minket. (Az interjú május 5-én délután készült – a szerk.)
– Hadititok, hol van most?
– Sajnos igen.
– Az önről szóló Ukrajinszka Pravda-cikkben azt írták, Kárpátaljától 1300 kilométerre.
– Amikor elolvastam, azt hittem, butaságot írtak, de aztán megnéztem, és kiderült, hogy egy picivel még több is, mint 1300 kilométer.
– A rendfokozatát viszont nem említették.
– Nem szolgáltam még a seregben, egyszerű közkatona vagyok.
– Pedig diplomások általában hadnagyként kezdenek.
– Csak ha van az egyetemen ilyen irányú képzés. Az ungvárin nincs.
– Egyetemi oktatóként valószínűleg megúszta volna a mozgósítást. Miért ment mégis harcolni?
– Két dolog miatt. Egyrészt, ha nem szívesen látott vendég jön a házhoz, akkor a kapunál kérdezzük meg, mi járatban vannak, s ha nem jóban, minden erőnkkel megpróbáljuk a kapun kívül tartani. Másrészt kárpátaljai vagyok. Nagyszüleim, dédszüleim ott születtek. Eddig én is ott éltem, és adja Isten, hogy az unokáim is ott éljenek! Nem szeretném, ha Kárpátaljából is olyan romhalmaz válna, mint ami itt is van. Ezekből szerintem egyértelmű, miért jelentkeztem katonának.
– Hallott arról, hogy kedden már Kárpátalját is lőtték?
– Persze. De mindig is úgy álltam hozzá, hogy csak idő kérdése, mikor következik be. Hogy bekövetkezik – az nem volt kérdés.
– Mit mondana azoknak, akik szerint ezt a háború Ukrajna provokálta ki?
– Egy veszett kutyával állunk szemben. A veszett kutya pedig támad. Ha provokálják, ha nem. Az pedig nem provokáció, ha kiállunk amellett, amiben hiszünk.
– A provokációt emlegetők a – magyarokat és oroszokat (meg más kisebbségeket) – hátrányosan érintő oktatási és nyelvtörvényt is előhozzák.
– A politikusok mindig a népszerűségi pontokra hajtanak. Mindenhol így van; ilyen emberek. Nem sértésből mondom, hanem azért, mert ez náluk szakmai ártalom. Mindig azt mondják, amitől népszerűek lesznek. Hogy az említett törvények puszta politikai heccnek minősülnek-e? Nem tudom. Nem a politikát kutatom, hanem valami mást. Ami engem illet, az Ungvári Nemzeti Egyetemen oktatok – magyarul. Vagyis nem ért még személyes hátrány az oktatási törvény miatt.
– Katonatársai nem kérdezték még fel a magyar kormány háború alatt mutatott ellentmondásos viselkedése miatt?
– Mindenki tudja rólam, hogy magyar vagyok. Meg azt is, hogy az a véleményem: ne a vallása vagy a nemzetisége, hanem a tettei alapján ítéljünk meg embereket! Így viszonyulok másokhoz, és remélem, ez kölcsönös. Semmi problémám nem volt a magyarságom miatt.
– De gondolom, nem bánná, ha Magyarország kevésbé vonakodna segíteni Ukrajnának.
– Ez megint politika. Arra meg már válaszoltam: egy politikus a népszerűség miatt tesz és mond valamit. Ha valamiért fordulna a kocka, a hozzáállásuk is fordulna.
– Meddig tarthat a háború?
– Nincs ember, aki meg tudná mondani. Remélem, hamar vége lesz, és hazamehetek a családomhoz meg folytathatom a munkámat.
– Van bármi jele a harctéren annak, hogy hamar vége lehet?
– Nehéz megítélni. Mi ugyanis nem látjuk a nagyképet, hanem csak a ránk bízott szakaszon értjük, hogy mi folyik, meg hogy hogyan változik a helyzet, s milyen hátránya van az ellenségnek. Lehet, hogy nálunk most nyugodt minden, 50-100 kilométerre viszont heves harcok dúlnak.
– A munkácsi 128. hegyi rohamdandár kötelékében szolgál a fronton. Látott már nyugati fegyvereket?
– No comment.
– Mit ér a matematikai tudás a fronton?
– Nagyon sokat.
– Ballisztikai számításoknál jön jól?
– Konkrétumokat nem mondhatok, körülírni pedig nem szeretnék. Tapasztalt feletteseim is megkérdeznek olykor.
– A matematikában hozzám hasonlóan fogalmatlanok kedvéért el tudná magyarázni, pontosan mit kutat?
– Valószínűségszámítást és matematikai statisztikát. Ezen belül külön véletlen értékek csoportjait ismerjük, a disszertációmban pedig egy új sztochasztikus véletlenérték-csoportot dolgoztunk ki. Ezt folytatom most, de nem a csoport tulajdonságait kutatom, hanem a felhasználási formáit. Ezek közül a legmenőbb az úgynevezett tömörített érzékelés (compressed sensing), amit David Donoho amerikai statisztikus írt körül 2004-ben. Képfeldolgozásoknál, jelátadásoknál – zsugorítás, visszaújítás – használják. Minél általánosabb dolgot tudunk felépíteni, annál takarékosabb és hasznosabb lesz a módszer. Remélem, érthető, a keddi akadémiai díjátadón is próbáltam úgy fogalmazni…
– Nemzetközi cikkek százai szólnak a háború kitörése óta az ukrán katonák meglepően eredményes teljesítményéről. Mitől azok?
– Nemcsak a háborúban, hanem más helyzetekben is nehéz előre látni az emberi összetevőt. Ez a legjobb benne. Mellesleg itt is sztochasztikáról beszélhetünk: azt, hogy egy ember hogyan viselkedik adott helyzetben, sokat vizsgálják, de azt, hogy egy egész nemzet miként reagál, csak akkor tudjuk meg, ha már belekerült abba az adott helyzetbe. Ukrajna népe most került bele, élőben szerezzük meg az empirikus adatokat. Ha, ne adj’ Isten, megint előállna hasonló helyzet, már pontosabb prognózisaink lehetnének. De ez a matematikai magyarázat.
– És az emberi?
– Alighanem sokan úgy állnak hozzá, mint én: itt születtem, itt élek, van házam meg valamekkora vagyonom, és most ezeket valaki mind lerombolja. „Mi lesz holnap, hogy fogok tudni élni, hogy élnek majd a gyerekeim?” – absztrahálunk sokan.
Tudjuk, hogy nem magas az életszínvonal Ukrajnában, de legalább ezt szeretnénk fenntartani, mert még ez is jobb, mint a bizonytalan jövő. Attól pedig biztosan nem lesz jobb az életünk, hogy tovább repkednek fölöttünk a golyók meg a rakéták. A nép tudja ezt, összefog, és csinálja, amit kell.
– Megtehetné, hogy hazajön a frontról?
– Komoly emberek vagyunk. Komolyan állunk dolgokhoz.
– S ha ez egyszer bekövetkezik, mi lesz az első dolga?
– Megölelem a gyerekeimet, szüleimet, feleségemet.
– Ukrajna számára mi lesz az első feladat? Romokban az ország, valamit kezdeni kell vele.
– Ha sikerül visszavernünk az orosz támadást, az ország gazdaságilag is exponenciálisan fog növekedni.
– Mint szakember: mekkora ezek valószínűsége?
– Nagy. Modellt ugyan nem építettem, a fronton erre nem nagyon van lehetőség, de a benyomásaim alapján így érzem.
Nyitókép: Traski Viktor
