Noé hegyétől a szovjet tankig: megújult a magyar középkor egyik fontos emlékhelye
A Székesfehérvár melletti Csúcsos-hegy a hagyomány szerint az idén 800 éves Aranybulla születésének helye. A síkságból kiemelkedő, jellegzetes formájú domb tetején állt már obeliszk és szovjet tank is, de hosszú története során most először kapott a történelmi jelentőségéhez méltó kialakítást. A rendszerváltáskori emlékmű felirata minden einstandolt kiállításnál többet mond arról, miért van máig érvényes üzenete a helynek és II. András nevezetes oklevelének.
Egy szép hétvégi délutánon szinte folyamatosan érkeznek a kíváncsiskodók a Székesfehérvár határában álló Csúcsos-hegyhez. Pedig az emlékhelyet még nem adták át, az április 24-i avatás előtt hátra van még néhány utolsó simítás, pár bokor elültetése, a halomba rakott mulcs szétterítése. Ez azonban már csak apróság, a kopott, régóta elfelejtett emlékhely megújítása gyakorlatilag befejeződött, és sokkal jobban sikerült, mint az Aranybulla 800 emlékév nagy attrakciójának szánt, de sok sebből vérző és botrányos körülmények közt „einstandolt” kiállítás bent a városban, a Szent István Király Múzeumban, amelynek sztoriját elsőként a Válasz Online írta meg.
A Csúcsos-hegy a magyar középkor egyik legfontosabb történelmi emlékhelye, bár ahogy az lenni szokott, azonosítása az Aranybulla kihirdetésének helyszíneként inkább tiszteletreméltó újkori hagyomány, mintsem biztos tény. Ebben is hasonlít a rákosmezei Királydombra, a középkori országgyűlések csak másfél évvel ezelőtt nemzeti emlékhellyé nyilvánított helyszínére, amelynek hányatott sorsáról akkor beszámoltunk. A X. kerületi Királydombot egyetlen parcella kivételével máig beépítés fenyegeti, és a Csúcsos-hegy környezete is elég aggasztó képet mutat, II. András király bizonyára meglepődne a 7-es út túloldalán magasodó toronydaruk, az épülő ipari park, a két oldalról, Székesfehérvár-Öreghegy és Kisfalud felől előrenyomuló családi házak, a koreai autószervíz és a közeli murvabánya láttán. Átalakuló agglomerációs vidék ez egy nagyváros határában, ahol a táj éppen eltűnőben van, és ha ránézünk Székesfehérvár településszerkezeti tervére, láthatjuk, hogy ez a folyamat újabb darabokat fog felfalni a hegy környezetéből, mivel a terv új lakóterületek kialakításával számol a felkapott Kisfalud városrész szélén és a most még a város határát jelentő Nagyszombati utca mentén, az autószervíz körül ipari övezetet, a hegytől északra eső szántóföldek helyén pedig nagy kiterjedésű intézményi területet vízionál.
Ha mindez megépül, a Csúcsos-hegy legfőbb jellegzetessége alig-alig lesz felismerhető: hogy magányosan, meredeken emelkedik ki a síkságból, messziről jól látható, nagyon jellegzetes táji elemként. Bár a hegy alig 181 méter magas, ez az adottság szembeszökővé teszi, és még inkább azzá tette a modernizáció előtt. A tetejéről még ma is pazar kilátás nyílik a Velencei-tóra, a Császár-víz völgyére, a Velencei-hegység szélső vonulataira és a távolban a Vértes magaslataira.
Olyan pontja ez a világnak, ahol az embert megérinti a történelem, és ami arra teremtetett, hogy történetek fűződjenek hozzá. Pár száz évvel ezelőtt még inkább így lehetett.
A hegytetőn álló emlékmű meghasadozott kőgolyóbisán rövid idézet áll: „Méltó szolgálattal szerzett birtokából soha senki meg ne fosztassék.” A királyi oklevél 31 cikkelyéből ez az egy minden hosszadalmas tanulmánynál többet mond arról, hogy miért releváns még ma is a 800 éves szöveg. Ami ebben a mondatban benne foglaltatik, az maga a jogállam, a mindenkori önkény – állami és magán zsarnokoskodás – korlátozása a törvény és a jogszerű eljárás által. Egészen merész és forradalmi gondolat annak a világnak a durva viszonyai közt, amelyben megszületett, mint ahogy minden iskolás megtanulja, a második szabadságlevélként az angol Magna Charta után a középkori Európában – és még ma is borzongatóan aktuális, nincs benne semmi poros és magától értetődő. Ha valóban ezen a helyen foglalták törvénybe, és kötelezték – ellenállási záradékkal – a mindenkori uralkodót a betartására és a megvédésére, ahogy a hagyomány tartja, akkor ennek a szerény agglomerációs dombnak a jelentősége messze túlmutat Magyarország határain. A felvezető lépcső mellett álló nagy kőtömb magyar, angol és német felirata is ezt hirdeti: a pillanatot, amikor Magyarország államjogi fejlődésben a világ nagy része előtt járt.
Az emlékhely megújítása része volt a megyei jogú város és a kormány közös Árpád-ház programjának, amelynek célja Székesfehérvár középkori emlékeinek méltóbb bemutatása, és a 800. évforduló alkalmából jelent meg Zsoldos Attila történész monográfiája is az Aranybulláról az Országház Könyvkiadónál. Három héttel ezelőtt podcastunkban a neves kutató beszélt arról, hogy az elmúlt években alapvetően új értelmezése született annak, milyen körülmények között keletkezett az oklevél, és megcáfolódott az a hagyomány, hogy a gyengekezű, könnyelmű II. Andrást a bárók és a királyi szervienseknek nevezett szabad birtokosréteg tömegmozgalma kényszerítette rá a szabadságlevél kiadására. Zsoldos Attila szerint ilyen tömegmozgalom nem létezett, a dokumentum valóban egy belpolitikai válság közepette született meg, de „az Aranybulla nem a király addigi politikájának a tagadása, hanem sokkal inkább megerősítése”, II. András pedig rátermett politikus volt, aki végső soron nem engedett „új berendezkedésnek” nevezett reformjaiból. (Az eddigi történéttudományi értelmezést szinte minden izében revideáló elméletet közérthető módon a Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapján megjelent cikksorozat taglalja.)
De miért alakulhatott ki a Csúcsos-hegyet az Aranybullához kötő hagyomány? Az Aranybulla kiadásának körülményeiről meglepően keveset tudunk, a történészek az Aranybulla szövege, néhány más ebben az időben kiadott oklevél és pápai irat alapján próbálják rekonstruálni a mozgalmas 1222-as év eseményeit. A szöveg azonban csak annyit mond, hogy Székesfehérvárott, „az Ige megtestesülésének ezerkétszázhuszonkettedik évében” született meg a dokumentum, semmi többet. Nem tudjuk, hogy országgyűlésen fogadták-e el, és a hagyományos április 24-i dátum is csak egy dualizmus kori történész, Karácsonyi János következtetése, aki 1899-es megjelent tanulmányában megpróbálta rekonstruálni a körülményeket – rengeteg feltételezéssel.
Röviden az elmélet úgy hangzik, hogy 1222 tavaszán egy András királlyal ellenséges bárói csoport, elődje, Imre király egykori hívei szerezték meg az ellenőrzést a királyi tanácsban, és rákényszerítették a királyt, hogy változtassa meg, mikortól számolja uralkodása éveit. András 1205. május 7-én került trónra, csecsemő unokaöccse halála után, de 1218-ban úgy döntött, hogy 1204-től kezdi datálni a kormányzását, amikor beteg bátyja, Imre az ország kormányzójává tette. Ez nem tetszett az 1222 tavaszán a hatalmat megszerző báróknak, és visszaállították a korábbi rendszert: ezért szerepel az Aranybullában, hogy András királysága tizenhetedik (és nem a tizennyolcadik) évében adta ki a dokumentumot. Karácsonyi ezért május 7. előtt keresett egy nevezetes napot, amikor országgyűlést tarthattak, és így talált rá április 24-re, Szent György napjára.
Mindebből annyit a mai kutatás is elfogad, hogy az Aranybulla – az évek számozása és más közvetett bizonyítékok miatt – április közepén született, de a pontos dátum és különösen az állítólagos országgyűlés csak hipotézis. A Csúcsos-hegy szempontjából az utóbbi azért lényeges, mert a városon kívüli helyszínnek csak akkor van értelme, ha az Aranybullát nagyobb tömegeket megmozgató gyűlésen, törvénynapon fogadták el. Székesfehérvár ugyanis akkoriban nagyon messze volt innen, és a középkori várost széles ingovány vette körül, szigeten állt a Sárrét kiterjedt mocsárvilágában. A város közvetlen környéke ezért alkalmatlan volt tömeggyűlések megtartására, viszont a budai országút fölötti, száraz magaslat, közepén a jellegzetes formájú heggyel, ideális helyszín lehetett. Ugyanilyen megfontolások miatt jutottak a 18-19. században arra a következtetésre, hogy a Királydomb volt a rákosmezei országgyűlések helyszíne.
Ennyi köti ténylegesen a Csúcsos-hegyet az Aranybullához meg az, hogy a magaslatnak valamilyen kiemelt szerepe biztosan volt az Árpád-korban. A jelek szerint akkoriban a mainál költőibb módon Noé hegyének hívhatták. Székesfehérvárt Géza fejedelem alapította, de a krónikás hagyomány szerint Árpád vezérnek is a későbbi város közelében volt az első szálláshelye Pannoniában. A Képes Krónika szerint Árpád Szvatopluk legyőzése után „tábort vert Noé hegynél Fehérvár mellett, és ez volt az első hely, melyet Árpád Pannoniában kiválasztott”. A Noé-hegy elég nagy biztonsággal azonosítható a Csúcsos-heggyel. Noé nevű falu rendszeresen szerepel a középkori oklevelekben Fehérvár közelében 1268-tól kezdve (vagyis alig negyven évvel az Aranybulla kiadása után), és egy 1298-as határjárás alapján a határának egy része is jól azonosítható a mai Kisfalud városrésztől és a Csúcsos-hegytől északra futó vonalon. A falu a 15. század végén szerepel utoljára ezen a néven, 1560-ban viszont ugyanezen a környékén felbukkan Novaj, és lakott pusztaként rendszeresen előfordul a 17-18. században, utolsóként még az 1789-es birtokosösszeírás is említi. A forrásokban a török kortól szereplő Kisfaluddal valamikor ekkor olvadhatott össze, és a két név közül a Kisfalud bizonyult erősebbnek. (A Novajpuszta nevet pár éve felelevenítették a kisfaludiak a településrész nyárvégi fesztiváljának nevében.)
Nem nagyon kell bizonygatni, hogy Novaj a Noéből származhatott, de a Fejér megye térképét 1742-ben megrajzoló Mikoviny Sámuel annyira tisztában volt ezzel, hogy a lakott pusztát Noé néven vezette rá a térképre:
A környék Árpád-kori lakottságát a régészeti kutatások is megerősítették, 1969-ben egy terepbejárás során templommaradványt azonosítottak Kisfaludtól északra, 2004 és 2009 között pedig egy új utca, a Nagy Lajos király utca kimérésekor a Szent István Múzeum régészei Árpád-kori falu maradványaira bukkantak (a helytörténeti részt Mesterházy Gábor a feltárást bemutató tanulmánya alapján foglaltuk össze).
Még egy érdekes adalék: 1193-ból fennmaradt egy határjárási oklevél, amely a fehérvári kereszteseknak adományozott borzpusztai birtok határait járja körül, és ebben szerepel egy sokatmondó helynév: ad vallem Arpad, vagyis Árpád völgye. A helynevekkel foglalkozó Réső Ensel Sándor már 1861-ben megállapította, hogy Árpád völgye nem lehetett Óbuda környékén, ahogy sokan gondolták, hanem csakis a Székesfehérvártól északra elterülő síkságon, ez pedig megerősíti a Képes Krónika állítását, hogy Árpád valóban errefelé, Noé hegyénél üthetett szállást. Annyira elragadta a felfedezés hatására a hazafias lelkesedés, hogy örömét versben is megfogalmazta, de ez végső soron érthető: a kirakós elemeit összerakosgatva tényleg úgy tűnik, hogy már a 12. század végén Árpád vezérhez kötötték a Noé hegye körüli vidéket, ami éppen ezért II. András idejében is egyfajta történelmi emlékhely lehetett. A bibliai Noé névre nincs magyarázat, de a Csúcsos-hegy formája láttán talán nem elrugaszkodott feltételezés, hogy az ószövetségi hegy is eszükbe juthatott, amin a bárka megfeneklett.
Városi Képtár Deák Gyűjtemény)
Árpád vezér Noé-hegyi táborozásának emléke a millennium idején a történettudományi kutatásoknak köszönhetően már bekerült a köztudatba, és ugyanekkor a Székesfehérvár és Vidéke című lapban a városi szőlőhegyek szépségét taglaló tárca szerzője úgy fogalmaz: „az aranybulla az előttünk fekvő András gyepen jött létre, – és a túl elterülő János-futás utolsó nemzeti királyunk emlékét őrzi“. Nem tudjuk, honnan erednek ezek a helynevek, de a leírás alapján egyértelmű, hogy András gyepnek a Csúcsos-hegy körüli réteket nevezték, mivel a szerző az Öreghegy Szent Donát-kápolnájától tekint le a síkságra, ahol nézete szerint Árpád táborozott.
Ennek ellenére emlékmű meglepően későn került a Csúcsos-hegy tetejére: csak az Aranybulla kiadásának 700. évfordulóján, 1922-ben. A kormány ekkor országos jubileumi ünnepséget tervezett, de annyira súlyos volt a költségvetés helyzete, hogy végül az egész feladatot Székesfehérvár városára testálták. A város erről tavasszal értesült, és az időbeli csúszás miatt csak ősszel, október 14-én tudták az ünnepet megtartani az András-gyepen, de addigra már egy obeliszket is állítottak a hegytetőre. A kettőskereszttel díszített, 8 méter magas oszlopot Havranek Lajos készítette a bazilika egyik középkori pillérének átfaragásával.
Az ezzel hivatalosan nemzeti emlékhellyé vált helyszínt igyekeztek tovább szépíteni, a helyi turistaegyesület például 1924-ben pihenőt alakított ki a dombnál, és a fehérvári iskolák diákjait is rendszeresen kivitték tanulmányi kirándulásokra. Aztán 1944-ben mindent elsöpört a háború: a Csúcsos-hegy a Margit-vonal része lett, és a Vörös Hadsereg rendkívül heves harcok után tudta elfoglalni a németektől. Az emlékhely mostani felújítása során, 2020 decemberében a honvédség tűzszerészei 43 második világháborús lőszert és egy gránátot találtak a hegy körüli erdős területeken.
A harcokban megsérült obeliszket 1950 körül lebontották. 1958-ban a Fejér Megyei Idegenforgalmi Hivatal turizmusfejlesztési terveit bemutató cikkében a Képes Magyarország még arról ír, hogy tervbe vették az elpusztult Aranybulla emlékmű pótlását, de 1970-ben végül egész más került a hegytetőre: egy magas betonlepényre állított, dicsőséges szovjet tank. Az Aranybulla emlékhelyéből felszabadulási emlékmű lett. Noha az avatóbeszédben elhangzott, hogy a helyhez köthető történelmi emlék a „Fehérvárra menő hadiút“ meg Árpád vezér táborozása – a nemesi alkotmány alapjának tekintett Aranybulla nem –, ennél fontosabb volt „a város történelme szempontjából legjelentősebb esemény, az a méreteiben minden korábbit megelőző küzdelem, amelyet a szovjet nép fiai, a Vörös Hadsereg harcosai vívtak“.
Amikor két évvel később, a 750. évfordulón mégis szükség lett egy Aranybulla emlékműre, azt már nem lehetett az elfoglalt Csúcsos-hegyre állítani, hanem a Budai útra, a mai református templom helyére került. Rétfalvi Sándor mészkőből faragott monumentális alkotása mindenesetre egyike a korszak legjobb köztéri szobrainak, amely historizálás nélkül tudja a történelmi esemény súlyát megjeleníteni. Az eredeti emlékműnek még nem volt része a meghasadt kőgolyó a felirattal, csak az óriási kőtömb II. András király hiteles aranypecsétjének domborművével (az oklevélnek nevet adó pecsét természetesen ugyanúgy nincs meg, mint maga az eredeti példány, de a Magyar Nemzeti Levéltárban megmaradt II. András 1221-ben kiadott oklevele, amelyben megerősíti egy bizonyos Tota asszony birtokadományait, és ezen ott van az eredeti aranypecsét, amihez hasonló kerülhetett az Aranybullára is; a tárgy most a Királyok és szentek kiállításon megtekinthető).
A tanknak a rendszerváltással mennie kellett: a korszakváltás szimbolikus pillanata volt, amikor 1989. november 30-án daruval távolították el a hegytetőről. A helyére a következő évben megérkezett Rétfalvi kőtömbje, ami azóta is meghatározó eleme az emlékhelynek. A környezet rendezése viszont mostanáig elmaradt.
A tankemlékmű építésekor a Csúcsos-hegyre széles szerpentinben felvezető betonutat építettek, de egyébként a hegy kopasz és elhagyatott maradt, és az 1970-es években a nyugati és az északi oldala fokozatosan beerdősült. Az 1980-as években fenyőallét ültettek a Nagyszombati utcától induló rövid bekötőút mellé, ami mára szép, egészen itáliai hangulatú tájképi motívummá vált, és magára a hegyre is fenyők kerültek a spontán módon megtelepedett fák mellé.
Nagyjából ez a kopottas, szomorú állapot volt a kiindulási alap a mostani felújítási terveket 2019-ben elkészítő KörTeKert Tájépítész Stúdió számára. A legjelentősebb beavatkozás egy új betonút építése volt a földeken át a hegytől délre, ami levette a murvabányába irányuló teherforgalmat a fenyőfákkal szegélyezett alléről. Készült egy fasorral szegélyezett új kerékpárút is a 7-es országút felől, ami lehetővé teszi, hogy az Aranybulla-emlékhely bekapcsolódjon a Velencei-tó körüli bringás turizmusba, a meglévő bekötőutat és a szerpentint pedig újraaszfaltozták.
Ritkán látni ennyire érzékenyen és minden részletre kiterjedő gondossággal megtervezett tájépítészeti beavatkozást. Rengeteg minden épült, új sétányok, lépcsők, pihenők, tűzrakohelyek, és ez mindig magában hordja annak a veszélyét, hogy odavész a hely szelleme. Ezúttal nem ez történt, sőt a genius loci még erősödött is. Még a szinte elkerülhetetlenül negatív hatású új parkoló is olyan finoman be van illesztve a hegyláb hajlatába, és aszfaltozott felülete a lehető legkeskenyebb maradt – ami persze azzal is jár, hogy nincs túltervezve a parkolószám, de ez egyáltalán nem baj –, hogy szinte csak egy kiszélesedő útszakasznak tűnik.
A tervezők megőrizték a beállt növényzet értékesebb elemeit, csak az elcserjésedett részek helyére telepítettek 154 darab új, nemesebb fajú fát és cserjét, tölgyeket, hársfát, júdásfát, juhart, ostorfát, török mogyorót, berkenyét, galagonyát és szilfákat. (Sajnos, a hegy északi és keleti oldalát nem tisztították meg a nőtt akáctól és bozóttól, pedig most itt lett volna az alkalom az egész terület megújítására.) A hegy lábától új, meredek mészkőlépcső épült, ami az Árpád-hagyományra emlékeztetve a honfoglaló vezér nevét kapta, ennek játékosan cikkcakkos, különböző hosszúságú, egymástól eltolt fokai biztosítják, hogy látványa szabálytalannak, természetbe illőnek hasson. Egy ilyen hosszúságú lépcsősor, ha szimmetrikusra, szabályosra tervezik, óhatatlanul eluralta volna a hegy látképét, így viszont a tervezők megtalálták a módját annak, hogy ne váljon túlzottan meghatározó elemmé. A felújított Rétfalvi-féle emlékmű körül kilátóteraszt alakítottak ki, egyszerű mészkőhasábokból formált, áttört kőkorláttal, ahonnan az András királyról elnevezett rövidebb lépcső vezet le a pihenőteraszra, ahol szabadtéri színpadot, tűzrakóhelyeket hoztak létre, és egy keresztet is felállítottak. Egy fával burkolt, kisebb teraszról újra rálátni az emlékműre és a hegycsúcsra más szögből: a valójában kis területű emlékhely ettől a tagoltságtól, a sokféle megállási, megpihenési, visszatekintési lehetőségtől valós méreténél jóval nagyobbnak tűnik. A teret növeli a hegy derekán kialakított, szelíd vonalvezetésű, virágokkal szegélyezett sétány is, ami az orgonabokrok közti kis pihenőbe vezet, ez különösen békés, idillikus hangulatú részlet.
Az Aranybulla-emlékhely sok történelmi fordulat után most először kapott a hely jelentőségéhez méltó kialakítást, amelyben a rendszerváltás idején áthelyezett emlékmű is érvényesülni tud, és ahol az ember valóban elgondolkozhat azon, milyen sorsfordító esemény volt Európa második írott alkotmányának megszületése itt, Közép-Európa szívében, ugyanazon a helyen, ahol Árpád egykor letáborozott Noé hegye mellett, és amelynek közelében Géza fejedelem várost alapított. Jó lenne, ha a közvetlen környéket sem uralná el teljesen a szabályozási terv által előrevetített agglomerációs terjeszkedés, mert akkor szépen kialakított emlékhely jelentéktelen szigetté válik a logisztikai központok és családi házak tengerében.
Nyitókép: Zsuppán András / Válasz Online
