Miért hagytuk, hogy így legyen? – a Jezsuita Kiadó igazgatóhelyettese az újabb kétharmadról

·2022.04.14

A Jezsuita Kiadó igazgatóhelyettese csalódott, elkeseredett és aggódik a választások még a győztesek számára is váratlan végkimenetele miatt. Miért nem örül a kétharmadnak meggyőződéses jobboldaliként? Végh Dániel azt feszegeti, van-e helye a jobboldalon belül mérsékelt alternatívának, és hogy mi ma Magyarországon egy elégedetlen keresztény értelmiségi felelőssége és feladata. Noha a külsős véleménycikkek ritkák lapunkban, és természetszerűleg nem is tükrözik mindenben a Válasz Online álláspontját, szerkesztőségünk fontosnak tartja, hogy nyilvánosságot kapjon a magyar közállapotokért őszintén aggódók sokszor saját közösségeiken belül is kisebbségben lévő hangja. Vélemény.

Miközben Csókay András egyenesen a Szentlélek közbenjárásának tulajdonítja a kétharmadot, az elemzők és az újságírók lázasan próbálják megmagyarázni, hogyan alakulhatott ki a meglepetéseredmény, az egyesült ellenzék pedig listavezetőjével együtt a politikai hullaház felé tart, jómagam nagyot csalódtam, el vagyok keseredve, és kétségbe estem, nehogy a kampányüzemmód folytatódjon.

Elöljáróban: az összes családtámogatási forma haszonélvezője vagyok. Ha csak tehetem, hazait vásárolok mindenből. Örömmel használom a SZÉP-kártyát itthoni vendéglátóhelyeken. Vallom, hogy az apa férfi, és az anya nő. Nem szeretnék nyitott társadalomban élni, és nincsenek illúzióim az EU és az USA politikai elitjével kapcsolatban. Elvittem a családomat a vadászati kiállításra. Nem szerettem az időszakot, amikor az őszödi szónok emberei voltak pozícióban. Tehát: jobboldalinak vallom magam. A keresztény-konzervatívnak nevezett kormányzat számtalan döntésével egyetértek. Nem szégyellem bevallani, hogy az ukrán-orosz konfliktussal, az uniós energiapolitikával, államadósság külföldi hitelekből történő finanszírozásával kapcsolatban és számos más fajsúlyos külügyi és külgazdasági kérdésben nem vagyok eléggé tájékozott ahhoz, hogy meg tudjam ítélni, mennyire helyes a kormányzat politikája.

Ugyanakkor nem félek hangot adni rossz érzéseimnek.

Napjaink Hofija, Bödőcs Tibor humorista így fogalmazta meg a maga balsejtelmeit: „a szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd: mérnökien legyártott újabb és újabb ellenségképek, sebészi pontosságú gyűlöletkampányok díszzsebkendős, gejl influencerek meg egyéb biorobotok előadásában. A maradék sajtó szuttyongatása. Sikerpropaganda. Szépen csomagolt hazugságok. Saját, ámde szerény tehetségű emberek kitömése pénzzel, paripával. Humortalan cinizmus. Agyrémek. Megélhetési hergelöncök. Polgári szalonnáculás. Csipkés, nagy összeesküvéselméletek hímzése a néplélekre: Belarusz-light, öröm lesz nézni. Mindeközben, ahogy szokta, a »baloldal« »megújul«.” Igen, én is attól tartok, hogy a kampányüzemmód az újabb, minden eddiginél „megnyugtatóbb” kétharmad ellenére folytatódik,

maradnak a végtelenül leegyszerűsítő és egytől egyig arrogáns sorosozó, brüsszelező, migránsozó, riogató plakátok, botrányok és  karaktergyilkosságok.

Nem szeretném, hogy így legyen. Pedig, mondom még egyszer, egy sor eredménynek örülök, nem kevés döntéssel egyetértek.

Hadd hozzak pár példát, amelyekben közvetlenül érintettnek mondhatom magam. Egyik végzettségem szerint az irodalomtudományok doktora volnék, egyetemi-akadémiai kutatócsoportban kezdtem a pályafutásomat. Alapvetően egyetértek a korábbi rendszerből örökölt, megkövesedett tudományos és oktatási szerkezetek átalakításával. Az akadémiai és az egyetemi modellváltás módjával, az érintettekkel való kommunikációval, az érintettek ellenérveinek és észrevételeinek lesöprésével, azaz az átalakítás agresszív, arrogáns és rapid lebonyolításával egyáltalán nem. Eredeti mesterségem szerint pedig középiskolai tanár lennék. Felháborítónak tartom, hogy a pedagógusok – akikkel több időt töltenek ébren a gyermekeink, mint velünk, szüleikkel – kevesebbet keressenek egy áruházi árufeltöltőnél, és követelni kényszerüljenek, hogy ne hagyják őket éhen halni. Nem az ellenzék mellett, nem a kormány ellen tüntettek, hanem azért, hogy meghallják a hangjukat. Amikor az erőből, az érintettekkel való érdemi konzultáció nélkül és irreálisan rövid határidőkkel bevezették az új Nemzeti Alaptantervet, akkor sem figyelt oda rájuk senki, az egyházi iskolák tanárait pedig akkor és most is fenntartói, elöljárói, igazgatói utasításokkal tiltották el a véleménynyilvánítástól…

hirdetés

Nem félek a kritikától. (Ennek a művészetéből is van diplomám, Rákay Philip volt az évfolyamtársam.) Nem értem, miért ne volna szabad, miért volna ártalmas kritikát megfogalmazni, és – jobbító szándékkal – hangot adni annak, ami nem tetszik.

Elfogadom, hogy a jólétnek ára van, hogy bizonyos döntéseket fel kell vállalni, és hogy a politikai hatalomgyakorlásnak és -megtartásnak megvannak a maga legalább annyira rémes szabályai, mint a küzdősportoknak. Mégis elfogadhatatlannak tartom, hogy ne emeljünk szót az útjainkat elcsúfító, riogató, szitkozódó és egymást démonizáló plakátözön ellen, vagy a gyermekvédelminek nevezett, és végül érvénytelennek bizonyult népszavazás faramuci módon föltett kérdései ellen. Mert az alapfeltevéssel egyetértek, sőt, személyesen győződtem meg róla, hogy az a bizonyos bedarált mesekönyv nem való a gyerekeim kezébe.

De azt is látom, hogy senki nem győzködi őket sem az óvodában, sem az iskolában a nemátalakítás előnyeiről.

A mód, a forma, a megfogalmazás, ahogyan a nemes célból politikai eszköz lesz, számomra, és úgy veszem észre, sok jóérzésű jobboldali polgár számára: elfogadhatatlan.

Miért fordítsuk félre a fejünket, nézzük és tűrjük szó nélkül, hogy állandósult gyűlöletbeszéd mind a kormányoldalon, mind az ellenzék retorikájában? Hogy számolatlanul pazaroljuk a pénzt az EU, a migránsok, a melegek, a civilek, az ukránok, a tudjukkik és a hatalmon lévőknek bármiben ellentmondani merészelők – a másik oldalról pedig a kormánypárt elleni uszításra? Hogy egyes közszereplők vagyonosodása hajmeresztő, de legalábbis a bérből és fizetésből élők számára utolérhetetlen mértéket öltött? Hogy elképesztően rossz Magyarország külföldi megítélése? Hogy százezrek hagyták el az országot? Hogy üresen konganak a csilliárdokért épült stadionok, és a benne focizó csilliárdokat kereső (javarészt import) focisták teljesítménye a gyengébbnél is gyengébb?

Miért nincsenek a jobboldalon, akik vennék a fáradságot, hogy kétbites plakát-üzenetek sulykolása helyett párbeszédet folytatva, érvekkel győzzék meg a kormány programjának helyességéről azokat, akiket néhány ciklussal ezelőtt maguk is polgárnak neveztek?

Miféle nagyobb jóra hivatkozva lehetséges, hogy a legkisebb kritika vagy fenntartás megfogalmazása nélkül a kormány melletti voksolásra buzdíthat nem egy egyházi személy?

És miért kell, hogy főpásztora önmérsékletre intse, a kormányhű kommentelők pedig kicsinálják azt a papot, aki le merte írni, hogy nincs olyan politikai párt ma Magyarországon, akire nyugodtan szavazhatna Jézus?

Persze, én is tudom, Krisztus azt mondta, az ő országa nem e világból való. Maradjunk hát a realitások magyar talaján. Helyesbítem is rögtön a kérdést: miért nincs olyan politikai párt ma Magyarországon, akire nyugodtan szavazhatott volna egy magát tájékozottnak valló, kételyeivel és bizonytalanságaival, továbbá enyhe liberalizmusának és euroatlantizmusának tüneteivel tisztában lévő keresztény polgár?

Annyit szeretnék, hogy legyen, lehessen olyan hang a jobboldalon, amely rendszeresen és hitelesen szót emelhet a keresztény értékekért, a társadalmi igazságosságért, a közjó érdekében, valamint az arrogáns kommunikáció ellen. Amely folytathat érdemi párbeszédet. Amelynek mérsékeltebbek a módszerei, mint a néppárt szükségszerűen tömb- és egyszerű üzenetei. Amelynek a zászlaja alatt meghúzhatja magát az, aki a nagy akolban nem találja a helyét.

Hívó emberként elutasítom a legerősebb ellenzéki párt programjában szereplő több pontot, az egyháztámogatások megkurtításától a gyónási titok szentségének eltöröltetéséig. Egyúttal azonban kétségbe is estem, mert nem látom azt az erőt, azt a szándékot, amely a következő négy évben fékként, egyensúlyként, a mérleg nyelveként működne. Amely felemelné a hangját és önmérsékletre tudná bírni a kormányzati gőzhengert. Nagyot csalódtam, mert úgy érzem, hogy semmit sem számít már a Fidesznek az a néhány százaléknyi szavazó, aki mindezt nagyon is igényelné, és olyan formációt keresne a szavazólapon, amely keresztény elveinkért és értékeinkért határozottan kiáll, és a nagy egész mellett a járulékos veszteségeket is szem előtt tartja. Nagyon elkeseredtem, mert úgy érzem, nekem személyesen is feladatom lett volna, hogy szóljak a konstruktív kritika és a belső ellenzékiség kultúrája nevében.

Adja Isten, hogy ne igazolódjanak be a félelmeim! Jó volna, ha valakitől elhangozna, hogy van szándék az elmúlt években megszakítás nélkül forgó csatabárd elásására. És még jobb volna, ha lenne, aki tudna tenni valamit ennek érdekében. A nagyobb felelősség a politikai számosság okán mindig a kormánypártoké, mondotta az ezelőtti választásra készülve az általam is nagyra tartott, napokban leköszönő köztársasági elnök. Ugyanő Deák Ferencet is idézte: „Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva […] kell szeretni.” Elkeserítő, hogy öt évvel ezelőtti intelmei pusztába kiáltott szónak bizonyultak.

Végső soron egyetértek Csókay professzorral. Legalábbis a végkövetkeztetésével. Legfőbb ideje volna Magyarországot is újra felajánlani a Szűzanyának, és közbenjárását kérni hazánk békéjéért. Úgy sejtem, Szent István halála idején sem voltak kevésbé mélyek az árkok a kormány és az ellenzék, a főváros és a vidék, az inkább Nyugat és az inkább Kelet felé figyelők között. Néhány hete Ferenc pápa a Kárpátokon túl dúló testvérharc megfékezését kérve fordult Szűz Máriához. Várva várom, hogy a határainkon, közéletünkön, közösségeinken belüli békéért is induljon kezdeményezés. Szép volna, ha keresztények tudnának az élére állni.

Egy ilyen békemenethez boldogan csatlakoznék.


Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

A képhez tartozó alt jellemző üres; VA_3-eves-nyitokep_1600x900px_a.jpg a fájlnév

Kategória: vélemény