Levél a magyar polgárnak: nem vagytok egyedül!

·2022.04.04

Kedves Olvasó!

Normális esetben itt egy választási elemzésnek kellene állnia. Adatgazdag eredményhirdetésnek, körzetekre bontott egyrészt-másrésztnek. A 135+1 mandátumos többség (a plusz egy Ritter Imre, a frakciófegyelmet frakción kívülről is mindig tartó német nemzetiségi képviselő), megfejelve a 6,2 százalékos Mi Hazánkkal azonban nem normális helyzet.

Érezhetik ezt a Fideszben is. Számítottak a győzelemre, de ekkorára nem. Megismétlődött a 2018-as kétharmados meglepetés, és még sikerült rá is pakolni több lapáttal. Működött a választás előtt beindított gigantikus vagyontranszfer (nyugdíjbónusz, fegyverpénz, szja-visszatérítés stb), a hatósági áras benzin, Győzike és Kis Grófo, valamint a háborúban elfoglalt virtuális pozíció, miszerint a kormány a béke, az ellenzék a háború. Olyan többséget eredményezett mindez, amilyet még – diktatórikus rendszereket leszámítva – nem látott a magyar parlamentarizmus.

Rengetegen érezhetik ezt mélyen igazságtalannak. A bizonyítványosztásnál a kormánypárt nemcsak a csillagos ötöst, a könyvjutalmat és az ajándék telefont kapta meg, de végérvényesen a nevére íratták az egész iskolaépületet. Miközben a kétségtelenül elfogadható gazdasági teljesítmény mellett összehozták a világ egyik legrosszabb – saját mércéik szerint is katasztrofális – járványkezelését, a korrupció infernális, az oktatásügy válságtól és gazdátlanságtól nyög, az államadósság és a hiány emelkedik, az „egészségügyi reform” fő nyertese pedig Kóka János. Emellett a „minden jótett elnyeri méltó büntetését” mondás jegyében a választási hajrá utolsó heteire sikerült a lehető legvisszataszítóbb kampányfegyvert csinálni a szomszédunknál dúló háborúból, és konkrétan ukránozva szavazókat gyűjteni. Aznap, amikor Kijevtől 25 kilométerre minden jel szerint a II. világháború óta nem tapasztalt háborús bűncselekmények nyomai kerültek elő, az éppen újraválasztott magyar miniszterelnök Zelenszkijnek szúrt oda a győzelmi beszédében. Illetve Brüsszelnek. Ha már van nekünk kötelező hit- és erkölcstan az iskolában, hadd legyünk bátrak megállapítani: ez egyenlő a totális morális csőddel. Bármennyi megnyert egyéni körzet van mögötte.

A győzelem mértéke tehát abnormális, mint ahogy az állami erőforrások elosztása és a nyilvánosság helyzete (a közmédiába négyévenként 5 percre beengedett ellenzékiek, a közterületi plakátpiacon nyolcszoros hatalmi előny – hadd ne soroljam) is. És miközben a Fidesz mindent, de tényleg mindent megnyert, ami megnyerhető, van itt egy adat, amit érdemes felvésni. Orbán Viktor 16 évet volt ellenzékben, de zsinórban a negyedik, összességében ötödik ciklusával 17. évét kezdi kormányon. Mindenért, ami a kommunizmus bukása óta ebben az országban történt, minimum 50 százalék felelősséget visel. És mindenért, ami mostantól a közjóval és a – mondjuk így – nemzettel történik, kábé 100 százalékosat fog. Ellenzék nincs, Soros, Brüsszel és a többi pedig gyerekmese.

Mi a Válasz Online-nál sokszorosan veszélyeztetett kisebbségnek adunk szellemi otthont: gondolkodni és vitázni szerető, a törzsi őrjöngést és a propagandát ízlésből és elvből is elutasító közönségnek. A pártmédiában helyüket nem lelő konzervatívoknak, a minden oldali dogmatizmust megvető szabadelvűeknek. A klasszikus intézményekben, tudományos műhelyekben és a versenyben bízó polgároknak.

Határozottan úgy látjuk, hogy az ország összes baja, katasztrófája és szégyene végső soron abból fakad, hogy még mindig tragikusan gyenge ez a nemzeti kötőanyag, vagyis – ahogy Márai Sándor írta – „a társadalom mély és eleven tartalékaiból sarjadzó” polgárság. Ennek lehetne ereje és hangja visszautasítani a teljesítmény helyett járadékból élő világot, a nagy- és kisstílű politikai hazugságokat, a mindent és mindenkit egyetlen hatalmi hierarchiába erőszakoló uralkodást. És ami legalább ennyire fontos: példát mutatni a gyerekeinknek, hiszen „a vezetés elsősorban példa”.

Hogy legyen jövőkép, hogy világosan meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, hogy legyenek példaképek, hogy legyen szabad teljesítmény és az országnak presztízs – ez mind a polgárságon múlik. Múlna. Az egyre központosított uralmak, uniformizált intézmények és maguktól életképtelen vállalkozások mellett kellenek a (fizikailag és szellemileg) művelt kertek, változatos együttműködések, ahol van szabad akarat és gondolat. Nagyjából ezekre írta Bibó István hetven éve, hogy a „szabadság körei”. Ma sem lehet jobban megfogalmazni.

Bármi történt is, ezekért és a polgárság létéért érdemes küzdeni. Tisztában vagyunk a méretünkkel, a lehetőségeinkkel és a korlátainkkal, de mi továbbra is egy „oldalon” tudunk állni: ezeknek a köröknek és kezdeményezéseknek az oldalán, a szabad akarat és gondolat, a józan ész „pártján”.

Kedves olvasók, kedves polgárok: mi itt leszünk. Nem vagytok egyedül.


Nyitókép: Caspar David Friedrich Két férfi nézi a holdat (Zwei Männer in Betrachtung des Mondes) című festménye, 1819/20

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: vélemény