„Elképesztő segítséget kaptunk Mr. Lászlótól” – Ukrajnából menekült nigériaiakat fogadott be az exjobbikos

·2022.03.09

Gbolahan Bada (Dzsíbí) és Jesuniyi Omoiyin (Ní) az Ukrajnából Budapestre tartó vonaton találkoztak. Mindketten Nigériából indultak el a távoli egyetemre – Dzsíbí már öt éve, Ní csupán öt hónapja tanult Harkivban, amikor kitört a háború és hirtelen menekülniük kellett. A Nyugati pályaudvaron leszállva fogalmuk nem volt, hol éjszakáznak majd, amikor odalépett hozzájuk néhány magyar srác. Egyikük Szávay László volt, akinek neve két évvel ezelőttig a magyar politikából lehetett ismerős. Az egykori jobbikos azon nyomban szállást ajánlott a két Ukrajnából menekült nigériainak. A kultúrák találkozása aztán olyan helyzeteket produkált, hogy abból játékfilmet kellene forgatni – mi most egy hármas interjúban tudjuk megmutatni. Ez is valami.

Hosszú utat tettek meg, mielőtt Budapestre értek. Először is: miért mentek éppen Ukrajnába Nigériából?

Ní: Tavaly októberben érkeztem Ukrajnába, hogy kiberbiztonsági tanulmányokat folytassak az egyetemen, Harkivban. Azelőtt egy digitális bankál dolgoztam otthon, Nigériában, az ügyfélszolgálaton – de láttam, hogy a tech-srácok keresik a jó pénzt. Úgy döntöttem tehát, tanulni fogok. Nagy-Britannia is szóba jött, de Ukrajna megfizethetőbb, azért oda mentem. Azelőtt nem hallottam Ukrajnáról sokat. Például azt sem, hogy ennyire hideg van Nigériához képest. Pedig még csak ősz volt, amikor leszálltam.

Dzsíbí: A hideg, igen! Az nekem is nagy meglepetés volt. Addig, amíg 2017 őszén le nem szálltam a gépről Ukrajnában, sosem tapasztaltam még húsz fok alatti időjárást nappal. Ott meg volt öt fok! Azt hittem, valami baja van a fülemnek, valami betegsége – holott csak fázott. S hogy miért indultam el?  Otthon éppen a polgári szolgálatomat töltöttem. Egy csirkefarmon. Oda helyeztek. Egész életemben városban éltem, furcsa volt és érdekes – legalább legyőzhettem az alektorophobiámat.

Az mi?

Dzsíbí: Csirkefóbia. Mindenesetre ott úgy döntöttem, tovább tanulok. Az orvostudomány érdekelt.

Miért nem Nigériában tanult tovább?

Dzsíbí: A helyzet az, hogy nehéz bekerülni. Ismerni kell bizonyos embereket…

Korrupció?

Dzsíbí: Nem fogalmaznék így, túl sok mindenre sütik ezt rá manapság. De ismerni kell bizonyos embereket ahhoz, hogy…

Szóval korrupció.

Dzsíbí: Ön mondja, nem én. Mindenesetre egy barátom már Ukrajnában tanult orvosnak, ő segített, hogy én is mehessek.

Harkivban rengeteg az egyetem és a hallgató, a város fele ukrán, a másik fele orosz. Érezték a feszültséget eddig is? Hogy ez fog történni?

Dzsíbí: Aggódtunk az eszkaláció miatt, igen, a donyecki események végig éreztették a hatásukat, hiszen ott már hosszú évek óta ment a harc az orosz szeparatisták és az ukránok között, de abban reménykedtünk, hogy Putyin csak fenyeget. Nekem már csak hónapjaim voltak hátra a záróvizsgákig, az orvosi diploma megszerzéséig, amikor kitört a háború és el kellett jönni.

Hogyan történt?

Dzsíbí: Február 24-én hajnali ötkör valaki dörömbölt a kollégiumi szobánk ajtaján. A szobatársam nyitotta ki. Az illető közölte, hogy

háború van, lőnek, legyünk készen, ha a szirénák megszólalnak, le kell mennünk a pincébe. Ott eldőlt, hogy innen menni kell. Repülő már nem volt, vonattal kellett.

Ismerték egymást?

Ní: Nem. A vonaton találkoztunk. Én éppen Nigériába tartottam már, Kijevben voltam, onnan ment volna a gép, akkor tört ki a háború. Szerencsém volt tehát – ott nem volt olyan a helyzet akkor, mint Harkivban, amely közel van az orosz határhoz és rögtön támadni kezdték. Vannak ott barátaim, akiknek bujkálniuk kell ott. Az én egyetemem tudtommal még áll, de azt, ahol Dzsíbí tanult, például már találat érte.

Dzsíbí: Brutális találat. A dokumentumaim, amelyek ott voltak a tanulmányi osztályon, vélhetőleg meg is semmisültek. Például a születési anyakönyvi kivonatom eredetije…

Dzsíbí: Aabban reménykedtünk, hogy Putyin csak fenyeget” (fotó: Válasz Online/Végh László)

Ní: Eleinte pedig civileket nem is támadtak az oroszok. Amikor aztán meghallottam, hogy őket is lövik, azt mondtam, ez már nem biztonságos. Kijevből Lvivbe mentem vonattal, onnan Csapra, aztán Budapestre.

Gondolták volna, hogy éppen Európában keverednek egy háború közepébe?

Dzsíbí: Lagoszból jöttem, szerencsémre egész életemben békés környezetben voltam, egy metropoliszban, szóval teljesen döbbenetes volt hirtelen a bombák, robbanások, szirénák hangja Harkivban, amikor kitört ez az egész. A háború második napján, pénteken már jöttek ezek a hangok, aztán már minden hangra úgy kapja fel a fejét az ember, mintha életveszélyt jelezne. A legkisebb hangra is.

A vonaton megismerték egymást, eljutottak a Nyugati pályaudvarra – de hogy jött a képbe Szávay László?

Szávay László: Nyolc dédszülőmből ötöt személyesen ismertem. Gyermekkorom meghatározó élménye, hogy mellettük ülök és ők mesélnek a háborúról, a megszállásról, a család kisemmizéséről. Egyik dédapámat 1944 karácsonyán lelőtték az aranyórájáért, többeket kényszermunkára hurcoltak a háború után, mások részt vettek az ’56-os forradalomban.

Amikor a fiúk megkérdezték, hogy miért segítettem nekik, elmagyaráztam, hogy a családom pontosan tudja, mit jelent, ha jön az orosz hadsereg.

Tehát amikor hallottam, hogy ilyen közel hozzánk háborút indítottak az oroszok, fogtam magam és kimentem a Nyugatiba. Pontosabban: előtte még megszerveztem az ELTE-s baráti társaságomat, amely húsz éve összetart, egy ideje pedig itt a lakásomon kvízpartikat tartunk és utána történelemről, politikáról, kulturális kérdésekről vitázunk –  ezért mi vagyunk a Pálmaházi Közéleti és Kulturális Központ.

Pálmaházi?

Szávay: Van egy jukkapálmám. Az ott! Szobanövény. De jól hangzik, hogy Pálmaház, nem? Minden rendes polgári háztatártásban van. Szóval írtam a többieknek, hogy ezennel megalapítom a Pálmaházi Karitászt, menjünk a Nyugatiba. Mentünk. A Református Szeretetszolgálat volt ott, ők voltak a legszervezettebbek, de elkélt a segítség. A Károli Gáspár Református Egyetem alkalmazottja vagyok, tehát tudtam, hogy ott jó helyen lesz a segítség. Először ételszállítmányokat pakoltunk Balogh Gábor barátommal, aztán csatlakoztak a többiek, osztottuk a csomagokat, de már akkor is tudtam, hogy befogadok valakit a menekültek közül. Az volt végig az agyamban, hogy mi csak azért sem az a nemzet vagyunk, amelyet óriásplakátokkal meg lehet hülyíteni.

A kezdetektől kapcsolatban állt a Jobbikkal, egészen a Jakab Péter-féle fordulatig a pártnak dolgozó emberként. Még csak nem is kárpátaljai magyarokat fogadott be, hanem két nigériai menekültet. Lehet, hogy ki sem mozdult Pestről, de azért ön is nagy utat járt be.

Szávay: Megértem, hogy vannak ezek a sztereotípiák, de mint a sztereotípiák általában, ezek sem írják le a valóságot. Ha mindez öt éve történik, akkor is befogadtam volna Dzsíbít és Nít. Álltak ott a pályaudvaron, nem volt hova menniük, a hrivnyában levő pénzük semmit nem ért, a dollárjuk elúszott a Sberbankkal…

Azért ne tegyünk úgy, mintha egykori pártjában ne lettek volna domináns rasszista hangok.

Szávay: Semmilyen formában nem szeretnék a volt politikai közösségemmel kapcsolatban megnyilvánulni. Mindenkinek, barátnak, volt ellenfélnek tiszta szívből, őszintén csak jót kívánok. Egzisztenciálisan már nem kötődöm a politikához, szeretnék az egyetemi feladataimra, tudományos pályafutásomra koncentrálni. Szóval, ha lehet, teljesen hagyjuk ezt a vonalat.

Meddig tart a vendégszeretete? Mondott valami dátumot az uraknak, hogy meddig maradhatnak?

Szávay: Nem. Erről nem beszéltünk. Ameddig kell.

A Református Szeretetszolgálat önkéntese ukrajnai menekülteket fogad a Nyugati pályaudvaron 2022. február 28-án (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Láttak valamit a városból?

Ní: Hogyne! Elképesztő vezetést kaptunk. Voltunk cigányzenés vacsorán a Százéves Étteremben Mr. Lászlóval és a testvérével, Istvánnal. Megnéztük a Parlamentet, ráadásul négy nap alatt annyi információt kaptam a magyar történelemről, hogy jobban megismertem az önök népét, kultúráját, mint az ukránokét öt hónap alatt! Szent Istvántól indítva végig a királyokon…

Dzsíbí: Meg aztán pálinkát, Unicumot és fröccsöt is kellett innunk!

Kellett?

Dzsíbí: Nagyon jó volt! Meglepő, milyen régi ital az Unicum. Még a hamis Unicumról is megtudtuk a történetet, a világháború után…

A magyar is tanult valamit Nigériáról?

Dzsíbí: Igen, elkezdtünk beszélgetni az országaink közötti hasonlóságokról és főleg különbségekről.

Szávay: Utóbbi egyik reggel elég jól kiütközött. Amikor meséltem, hogy gyerekkoromban tanyán töltöttem sok időt, és mászkáltunk a testvéremmel rengeteget az erdőbe, Dzsíbí kikerekedett szemekkel rám nézett: „És nem féltetek a skorpióktól, óriáskígyóktól?”

Dzsíbí: Jó, hát én Nigériából jövök, ráadásul városból, mindig azt hallottam, hogy az erdőbe ne menjünk, ott ezek vannak és veszélyesek!

Szávay: Én mindenesetre rázkódva kezdtem röhögni Dzsíbí kérdésére, gyorsan le is esett neki, hogy az itteni erdők kicsit másmilyenek. Ní meg egy másik reggelen szólt, hogy elfogyott a víz. Azt hittem, csőtörés van… Erre kiderült, hogy a palackos vízre gondol. Ilyenkor döbben rá az ember, milyen szerencsénk van nekünk itthon, hogy a csapból folyó vizet is meg lehet inni.

Az önök nézőpontjából helyi csetepaté vagy világraszóló háború elől menekülnek?

Ní: Nyilvánvaló, hogy ez a háború mindenkire hatással lesz, a bolygó országai olyan összeköttetésben vannak, hogy ez nem is lehet másképp. Drágulni fog minden, az energia főleg, s kell némi idő, amíg meg lehet kerülni az orosz földgázt. De meg kell próbálni, akkor is, ha ára van. Nem lehet belenyugodni, hogy Putyin a világ ura legyen, csak mert az országa rengeteg energiahordozón ül. Diverzifikálni kell, ez egyértelmű. Értem persze, hogy Putyin is próbálja védeni az érdekeit, vagy legalábbis azt, amit annak gondol. Azzal sincs gond, hogy ezeket védeni igyekszik. Azzal van gond, ahogyan ezt teszi.

Ő például azt mondja, nincs is olyan nép, hogy ukrán. Mi volt az önök tapasztalata?

Dzsíbí: Elképesztő állítás. Az ukrán államiság létezik, az államnak vannak határai, van alkotmánya. Van ukrán nyelv, van ukrán kultúra. És van most: háború. Márpedig háborút könnyű kirobbantani, nagyon nehéz lezárni – és lehetetlen elfelejteni. Az ukránok sem fogják soha. Ní az előbb beszélt az érdekvédelemről. Jó lenne, ha mindenki látná: az, hogy vannak érdekeim, amelyeket képviselek, nem jelentheti, hogy bármi áron képviselem őket. A háború márpedig olyan ár, amely egyszerűen nem éri meg.

A magyar kormány Putyin-pártisága egyértelmű volt az elmúlt években, korábban a Jobbiké is, de Európa számos pártjára volt hatása a Kremlnek. Jóvá lehet ezt tenni egyénként, befogadva menekülteket?

Szávay: Igyekezni kell. Az orosz propaganda hatása viszont valóban elképesztő. Még ma is kaptam olyan üzenetet Messengeren, amelyben egy régi ismerősöm Putyin szövegét küldte el. Amelyből megtudhatjuk, miért is az ukránok tehetnek arról, hogy bestiális módon lerohanták őket…

Még az ismerőse az illető?

Szávay: Visszaírtam neki, hogy befogadtam két srácot, akiknek azóta szétlőtték az egyetemét, kollégiumát, szóval jó lenne, ha abbahagyná a Kreml-propaganda terjesztését.

Konkrétan itt van ugyanis nálam a lakásban a „békefenntartásnak”, meg „nácítlanításnak” az eredménye.

Egyébként amikor Dzsíbí és Ní ott álltak a pályaudvaron és mondta nekik, hogy jöhetnek…

Szávay: Tudom, mit akar kérdezni. De. Eszembe jutott. Hogy nem ismerem őket, hogy ebből bármi lehet. Csakhogy úgy voltam vele: ha ilyen tiszta segítő szándékkal állok ott és mégis bajom lesz – akkor úgyis mindegy már minden. Akkor a maradék hitemet is elveszítem az emberiségben. Úgy meg nem is nagyon érdemes élni. Nem lett semmi baj, remekül elvagyunk, a srácok napközben intézik a dolgaikat a bevándorlásiban, követségen, én is intézem az ügyeimet, aztán jönnek „haza”, utána csinálunk programokat… A jézusi, erkölcsi késztetés jó irányba vitt, nem kellett csalódnom.

Az orosz hadsereg által szétlőtt lakóházak között sétál egy nő Harkivban 2022. március 8-án (fotó: AFP/Sergey Bobok)

Ha már Jézus: mindenki keresztény?

Ní: Igen, mindhárman keresztények vagyunk.

Szávay: Reggelente együtt imádkozunk. Mindig más mondja az imát.

Nigériában rengeteg muszlim is él. Ha muszlimok lennének, akkor is felajánlotta volna a lakását?

Szávay: Igen.

Felekezeti ellentétek?

Ní: Én baptista vagyok, Dzsíbí katolikus, Mr. László pedig lutheránus. De ez nem fontos. Jézus mindnyájunkat egyformán szeret. Nem az alapján válogatom a barátaimat sem, hogy milyen valláshoz vagy felekezethez tartoznak. Az emberséget és emberiességet kár lenne korlátozni felekezeti alapon.

Dzsíbí: Ugyanezt gondolom. Ellentéteket könnyű találni. Még családon belül is. Sőt. Önmagunkon belül is. Kár ezekre rájátszani. Hármunknak a hite Jézus Krisztusban összeköt minket. Testvérek vagyunk.

Szávay: Beszélgettünk erről nemrég, a nyugati kereszténységről, a keletiről Oroszország kapcsán, aztán az identitásokról…

Utóbbiakból Nigériában van néhány: jorubák, hauszák, igbók… Önök hova tartoznak?

Dzsíbí: Édesanyám igbó, de édesapám joruba, nekem is joruba tehát az identitásom.

Ní: Én mindkét ágon joruba vagyok, szóval nálam ez nem kérdés.

Miben más egy joruba és egy igbó?

Dzsíbí: Minden teljesen más. A nyelv, a kultúra, az ételek… Minden. Még az emberek külseje is. Rám például mondják olykor, hogy nem is tűnök „igazi” jorubának. Amikor megtudják, hogy édesanyám igbó, akkor már értik is, miért.

Ní: 250 nyelvet beszélnek Nigériában, az említett három nép csak a három legnagyobb. Teljesen eltérő kultúrák vannak, gazdag kultúrák. A hauszák leginkább farmerek, földművesek. A jorubák az értelmiségiek. Az igbók pedig leginkább az üzleti életben vannak jelen.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Északon muszlimok élnek, olykor a Boko Haram is akciózik, Délen meg keresztények… Hogy tud egyben maradni egy ilyen állam, mint Nigéria?

Dzsíbí: Nálunk, jorubáknál a vallás nem annyira megosztó. Az én családomban is vannak muszlimok, édesapám is muszlimnak született, de ő aztán katolizált. Amikor iskolába jártam, jött oda keresztény pap is meg muszlim is, nem volt ebből semmi probléma. Mindez persze összefüggésben van azzal, hogy a jorubák tényleg az értelmiséget adják, tehát felvilágosultabbak, nem diszkriminálunk a vallás miatt senkit. Azokon a területeken persze, ahol az oktatás nem annyira fontos és nem olyan minőségi, sokkal inkább ki vannak téve az emberek azok manipulációinak, akik a vallást akarják használni arra, hogy megosszák és kontrollálják őket.

„Háborút könnyű kirobbantani, nagyon nehéz lezárni – és lehetetlen elfelejteni. Az ukránok sem fogják soha” (fotó: Válasz Online/Végh László)

Szávay: Mi sem vagyunk ám mások. Nálunk is sokféle identitás van, amely nem követ országhatárokat. Ahogy ezekről beszélgettünk, én is elmeséltem a srácoknak: az én családom tagjai közül nagyapám kivételével, akitől a vezetéknevem van, senki nem volt magyar származású, hanem túlnyomórészt német bevándorlók leszármazottja.

Ní: Mr. Sváb!

Szávay: Pontosan! Bár az én családom svájci német és szász, de ez most mindegy. Nemcsak a Parlamentet néztük meg egyébként, Dzsíbível elsétáltunk a Dohány utcai zsinagógához is.

Érdekes pillanat volt. Az Ukrajnából elmenekült nigériai orvostanhallgató és a német gyökerekkel rendelkező magyar beszélgettek történelemről és identitásról a pesti zsinagóga előtt…

Mind jöttünk valahonnan. S ha szomorú is az ok, amiért a srácok Budapestre voltak kénytelenek érkezni – örülök, hogy idevetette őket a sors.

Mik most a tervek?

Dzsíbí: Egyelőre a lehetőségeket veszem sorra. Szívesen hazamennék a családomhoz, de egyelőre értelmesebbnek látszik várni, hogy kiderüljön, vissza lehet-e menni Ukrajnába, vagy esetleg itt el lehet-e végezni az egyetem utolsó néhány hónapját. Kiderül.

Ní: Én hazamegyek Nigériába egy időre, már látni akarom a családomat nagyon, de úgy tervezem, hogy ha mód van rá, visszatérek Európába. Ukrajnába vagy akár Magyarországra. Elképesztő segítséget kaptunk itt Mr. Lászlótól, de a testvérétől is, meg mindenkitől. Megható, amit itt tapasztaltunk.

Dzsíbí: Azt hittük múlt hétfő éjjel, amikor megérkeztünk, hogy a pályaudvaron kell majd aludnunk egy padon. Ehhez képest mindenki segített, önzetlenül. Ágyban aludtunk már az első este. Tényleg nagyon köszönjük.


(Ní az interjú felvételének másnapján hazautazott Nigériába, Dzsíbí egyelőre Budapesten maradt. Szávay László nem járult hozzá, hogy fényképet közöljünk róla, ezért nem tudtuk megmutatni olvasóinknak a vendégszerető magyart.)


Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Interjú