„A szabadság már nem aktuális” – Nyáry Krisztián kampányokról, Petőfi-filmről és melegszerelmes új könyvéről

·2022.02.07

„Ha arról írok, milyen jogsértések érik a magyar kisebbséget Erdélyben vagy Ukrajnában, arra baloldali ismerőseim sokszor teljesen vakok. Ha pedig a melegek mellett szólok, ugyanez igaz jobboldali ismerőseimre.” Nyáry Krisztián politikai kampányokról, legújabb, meleg irodalmi témájú könyvéről és Rákay Philip készülő Petőfi-filmjéről. A Válasz Műhelyben, újságíróiskolánk hallgatóinak közreműködésével készült nagyinterjú a Líra csoport kreatív igazgatójaként is dolgozó – egykor politikai kommunikátor – sikerszerzővel.

Mennyit fizetne Dúró Dórának, hogy ledarálja az új kötetét?

– Az összegen még nem gondolkodtam, de kétségkívül megérné. A legutóbbi Ünnepi Könyvhét szervezésekor viccelődtünk is a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésében, hogy felállíthatnánk egy „Dúró Dóra sátrat”. Bizonyos összeg befizetése után bárki könyvét ledarálnák. Ennél jobb reklám nincsen. A Meseország mindenkiéből így lehetett bestseller. A Líránál mi előzetesen legfeljebb ezer eladott példányt jósoltunk neki. Aztán fogyott belőle több mint 30 ezer.    

– Ha már marketing… Egy hét múlva a Tiltott irodalom-sorozat második köteteként jön ki új könyve, a homoszexuális szerelmek antológiája. Azért úgy tiltott ez, mint a Csíki Sör, nem?

– Egyáltalán nem, hiszen ezek a szövegek a gyermekvédelmi törvény értelmében 18 éven aluliak számára igenis tiltottak. Még akkor is igaz ez, ha egyébként senki nem tartja, tartatja be a jogszabályt, a hatályba lépése óta pedig még nem is büntettek meg senkit erre hivatkozva.

Családi érintettsége miatt viseli szívén a melegek ügyét?

– Én legfeljebb a szabadság ügyében vagyok érintett.

Lánya, Luca mondta erdélyi körútjuk után, hogy egy kis faluban ketten is megpróbáltak neki férjet keríteni, amire „azért annyira nem volt szüksége”.

– Hát, ha mindenkinek el lehetne dönteni a nemi orientációját annak alapján, hogy Almásszelistyén kapott-e férjet vagy sem…

Nyilvánvalóan nem lehet, nem is tudunk semmit a lánya magánéletéről és nincs is hozzá közünk. Épp ez az. Az alapján vajon el lehet-e dönteni valaki nemi orientációját, hogy az illető levelet írt Szemere Pálnak, amelyben a szerelem szó is szerepel?

– Nem lehet, de annyi azért megállapítható, hogy szerelmet érzett. Én ennél többet nem is állítottam Kölcseyről.

Kilenc éve jött elő először homoszexuális témával, rögtön hírbe hozva a Himnusz íróját. Utólag sem bánja?

– Nyilvánvalóan nem lett volna balhé, ha nem a Himnusz szerzőjéről lett volna szó, akiről egyébként tényleg csupán annyit írtam le, hogy volt egy szakasz az életében – 1810 és 1814 között –, amikor szerelmes leveleket és verseket küldött egy férfinak, akit nem mellesleg a szerelmének hívott.

Szóval nem állítja, hogy Kölcsey homoszexuális volt, csupán azt, hogy szerelmes volt Szemere Pálba… Ami kvázi ugyanaz.

– Nem ugyanaz. Az előbb említett tények amellett szólnak, hogy többet érzett iránta a barátságnál. Igen nagy a valószínűsége, hogy semmilyen megélt romantikus viszony nem volt közöttük, de a szerelem és a szex sem mindig fedi egymást. Az is lehet szerelmes, aki soha, semmilyen szexuális kapcsolatot nem létesített életében. Mert nem akart, nem mert, esetleg nem tudta volna összeegyeztetni a világnézetével. Vagy egyszerűen olyat szeretett, aki számára elérhetetlen volt. Van egy megfejtésem Kölcseyre is, de mivel érzelmeket nem lehet rekonstruálni, fikció marad.

Beválogatta azért az új kötetbe?

– Nem. Kölcsey nincs benne. Azért nincs, mert az antológia összeállításakor nem a szerzők nemi irányultsága izgatott, hanem a művek témája.

A kampányhajrában jön ki a könyv. Véletlen volna?

– Véletlennek nem véletlen. Eredetileg a kereskedelmi szempontból jóval kedvezőbb októberre terveztük a megjelenést, a jogi egyeztetések azonban fél évet elvettek. Hiába halott már a kötetben szereplő összes író, de sokuknál még nem telt el 70 év a haláluk óta, és a fordítások nagy részére is vonatkozik a szerzői jogi védelem. Emiatt négyszáz örökössel kellett tárgyalnia a kiadónak. Közülük volt, akit nem sikerült elérni, és voltak olyanok is, akik nem adtak engedélyt. Akár azért, mert ellentétes a meggyőződésükkel, akár mert nem szerettek volna „politikai ügybe keveredni”. Az első nyíltan meleg témájú regényből, a Szárnyakból például azért nem kerülhetett be részlet, mert a fordító tizennyolc örököse közül egyetlen ember nem egyezett bele. Ez egyébként egy 20. század eleji szentpétervári szerző, Mihail Kuzmin műve. Szép szerelmi gyötrődés az egész. Egyébként bennem már korábban felvetődött, hogy összeállíthatnék egy antológiát az azonos neműek közötti szerelmet megörökítő írásokból. Czeizel Endre biztatott is. De

mindig elhessegettem azzal, hogy ilyen szövegek egyébként is előkerülnek a könyveimben, nem indokolt, hogy elkülönítsem őket. A gyermekvédelminek nevezett törvény elfogadása ezen változtatott, ennyiben a kötet valóban reakció.

Egy korábbi beszélgetésben utalt arra, hogy az ilyen könyvek tiltása azért is veszélyes, mert a kíváncsi kamaszok szépirodalom híján inkább az interneten keresik majd a válaszokat.

– Valóban.

Szóval ön szerint eddig a csupafül kamaszok az iskolapadban szerezték az információt, de mostantól, hirtelen, kényszerűségből majd az eddig számukra ismeretlen pornónál kötnek ki?

– Ennyire azért nem sarkítanék, de ettől a korosztálytól bármilyen szépirodalmat elvenni súlyos bűn. Ugyanis nemcsak a szex iránti érdeklődés alakul ki ebben a korban, hanem az olvasási szokások is. Aki nem olvas 14 és 18 éves kora között, vagy éppen leszokik róla az iskola miatt, az már nem is fog. A meleg témájú szövegek tiltása pedig extra probléma, hiszen a szexuális kisebbséghez tartozás speciális sors. Ha egy erdélyi magyar gyereket kiközösít a román többség, tudja, hogy nincs egyedül, hiszen iskola után magyar családhoz megy haza. Ha viszont egy kamasz arra döbben rá, hogy a saját neméhez vonzódik, nincs hová fordulnia. Ilyenkor fontos kapaszkodó lehet számára, ha megtudja, hogy Szapphó is valami ilyesmit érzett, és ez nem biztos, hogy bűn.

Az irodalom még mindig fontos identitásteremtő lenne a kamaszoknál?

– Nem csak náluk. Az ember azért találta fel az irodalmat, mert ez a leghatékonyabb módja az érzelmi tapasztalatok közvetítésének. Úgy működik, mint a vakcina. Élete során előbb-utóbb mindenki szembesül szerelemmel, halállal, közösségi konfliktusokkal. Csökkenti a sokkhatást, ha ezeket „legyengített formában” már megkapta műalkotásoktól.

Nem vették már át a Netflix-sorozatok ezt a feladatot?

– Nem tudják átvenni. MRI-vizsgálatok is igazolták, hogy egy történet olvasása vagy hallgatása jóval erősebben hat az agyra, mint ha készen kapjuk a képet. Sokkal jobban elmélyül a tapasztalat olvasáskor, tehát az irodalom minőségibb, hatékonyabb vakcina, mint a film. Ezért baj, hogy a magyar oktatás szűrőjén sokan kisrostálódnak, akik nem úgy csöppennek bele, hogy van már valamiféle otthonról hozott olvasáskultúrájuk. A kronologikus irodalomtanítás miatt a legnehezebbekkel – Homérosszal, Dantéval – kezdik az ismerkedést, s akinek nem alakult még ki az absztrakciós képessége, nem tudja követni a többszálú történetet, a nehezebb nyelvet, az örökre elveszítheti az érdeklődését.

A könyv borítója

Politikai kommunikációs múltja is van, magát konzervatív-liberálisnak mondja. Márki-Zay Péter csapata megkereste a kampányhoz?

– Nem, hiszen folyamatosan, és talán elég elrettentően hangsúlyozom, hogy már nem foglalkozom ilyesmivel. De ha kulturális kérdésekkel, elsősorban irodalomoktatással kapcsolatban megkeresnek, bárkinek válaszolok. Szigorúan ingyen, hogy ne legyen munka és megőrizhessem a szabadságomat. A politikai kommunikációhoz viszont nem értek már.

Akkor sem értett hozzá, amikor az egyetemről kijőve bement a Demszky-féle városházára. Aztán belejött.

– Csakhogy a kilencvenes évek óta annyit változott a közeg, hogy nem tudnám már jól csinálni. Amerikai kampánystratégák mondták még Bill Clinton idejében, hogy úgy kell beszélni a választóhoz, mint egy értelmes, tizenhárom-tizennégy éves gyerekhez. Akkor átmegy az üzenet. Ma egy nem túl értelmes ötéveshez kell beszélni.

És ezt jól csinálja az ellenzék?

– Az ellenzéki „Facebook-értelmiség” – amelynek bizonyos értelemben én is része vagyok – hajlamos azt hinni, hogy mindent jobban tud, annak ellenére, hogy nem ismeri a mögöttes okokat. Én nem szeretnék ebbe a hibába esni.

Ráadásul nem is tudom, lehetne-e ezt jobban csinálni ebben a médiatérben, ilyen szűkös forrásokkal, hat teljesen mást képviselő, más szervezeti kultúrájú párttal, meg egy tőlük teljesen eltérő jelölttel. Egyszerűen nem akarom osztani az észt ott, ahol nekem sincsen. Ráadásul kedvem sincs hozzá. Jobban érzem magam abban, amit most csinálok…

A NER-ben…

– Mindenki a NER-ben van.

Annyira jól érzi magát benne, hogy nem is akar tenni ellene. Miféle ellenzéki az ilyen?

– Állampolgárként egyáltalán nem érzem benne jól magam, de szerintem annak, hogy – nekem köszönhetően is – rengeteg könyv megjelenik egy évben, legalább annyi az össztársadalmi haszna, mint ha politikusokkal okoskodnék egy asztal körül. Ehhez ma már jobban is értek.

Ha már így belejött a kormányreakciós könyvkészítésbe, a boldog gyerektelen szerzők antológiája lesz a következő nagy dobás? A miniszterelnök nemrég kijelentette ugye, hogy „ha nincs gyerek, nincs jövő”.

– Ebben a formában nem gondolkodom rajta, hiszen ez is az alkotók személyét helyezné előtérbe a műveik helyett. Mégis jó a kérdés. Nemrég rájöttem ugyanis: tulajdonképpen Rákosi Mátyásnak köszönhetjük, hogy ennyire jó a magyar gyermekirodalom. Az ötvenes években szinte az egyetlen menekülési lehetőségként szolgált azoknak az íróknak, akik mást nem publikálhattak. Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Szabó Magda, Pilinszky János, Tersánszky Józsi Jenő mind jelentőset alkottak ebben a műfajban. És különböző okokból, de egyiküknek sem volt gyereke. Fogok is írni erről, de ennek aztán végképp semmi köze nem lesz a napi politikához. Persze a miniszterelnöki megszólalás is rímel a törvényre, amely szerint az öncélú szexualitást nem lehet megjeleníteni kiskorúaknak. Azaz a világirodalomból tényleg maradjon ki számukra mindaz, ahol éppen nem gyereknemzés a szexualitás célja?

Nem, hiszen a törvény nem az öncélú szexualitás megjelenítését tiltja, hanem a szexualitás öncélú megjelenítését. Az azért nagyon más.

– Nem olyan nagyon. Pontos definíció nélkül mást tart a szexualitás öncélú ábrázolásának egy apáca és mást egy aktfotós. Dante korában minden olyan szexuális tevékenység bűnös szodómiának számított, amiből nem születhet gyerek: a homoszexualitás, az önkielégítés vagy az orális szex is. Van, aki szerint ma is. Ráadásul a homoszexualitásról már ugyanez a jogszabály úgy fogalmaz, hogy annak nem az öncélú ábrázolása, hanem általában a megjelenítése tilos 18 éven aluliak számára. Azaz Szapphót tényleg tilos 18 éven aluliak kezébe adni. Felvilágosító könyvre, de akár vallási kiadványra is vonatkozhat ám ez a szabály. Vallási kiadványra, amelyben az áll, hogy „a homoszexualitás megélése bűn”. Ahhoz is meg kell jeleníteni, hogy elítélhesd. Az állam mindeközben nem segít értelmezni a jogszabályt, pedig kértük erre és meg is lennének az eszközei. Az Országos Széchényi Könyvtárban megvan minden magyar könyv. Nyálazza át őket a „szexcenzor”, aztán mondja meg, mit lehet és mit nem! Ez is bornírt lenne, de legalább világos. Ebből is látszik:

kampánytörvény ez, a tartalmával ők maguk sem kívánnak behatóbban foglalkozni. Az irodalom esetében viszont itt olyasmi történt, ami még soha a magyar könyvkiadás történetében.

Azaz?

– A kiadók helyett, amelyek valóban tudják, mi van a könyveikben, a könyvesboltok feladata lett a szelektálás. Ők ugyan honnan tudnák, hogy az általuk forgalmazott címek közül – nagyobb üzleteknél ez akár több tízezer is lehet – melyekben pontosan mi van? Mégis, most az ő feladatuk, hogy kiválogassák a homoszexualitást megjelenítőket, aztán fóliázzák le és különítsék el, mint a pornóújságokat. Illetve templomtól, iskolától 200 méteren belül ezeket nem is árulhatják. Van olyan pici cég, amelynek tizenöt vidéki könyvesboltjából ez tizenkettőt érint. A jogszabály itt lebeg felettünk, és bármikor eszébe juthat valakinek, hogy mégis alkalmazza.

Öntsünk most tiszta vizet a pohárba! „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek a nemátalakító kezelések?”

– Persze, hogy nem.

Ezt a véleményét ugye az áprilisi referendumon is kinyilvánítja majd?

– Nem fogok érvényesen szavazni, hiszen ez a népszavazás szintén ugyanannak a kampánynak az eszköze. Túl azon, amit arról mondtam, miért bűn elvenni a meleg szerelmet megmutató irodalmat a kamaszoktól, a pedofília és a homoszexualitás összemosása is gonosz dolog.

Ebben a kérdésben semmi ilyesmi nincs, csupán a nemi átalakító kezelésekről szól…

– Persze… Rengeteg ilyet tudnék még kitalálni. „Támogatja-e, hogy Godzilla megegye a nagymamáját?” Sajnos a törvény és az abszurd kérdések mögött ott van a szándék, hogy úgy állítsák be a pedofíliát, mintha az valami homoszexuális dolog lenne. Mintha a homoszexualitás olyasmi lenne, aminek vannak ugyan fokozatai, de a vége természetszerűleg az, hogy az illető ráugrik egy óvodásra. Ez nemcsak azért veszélyes, mert még jobban kipellengérez egy ártatlan társadalmi csoportot, hanem azért is, mert elfedi a valódi fenyegetést. Mert lesz, aki úgy gondolja, hogy csupán a melegekre kell odafigyelni, és nem veszi észre, hogy az edző, a szomszéd bácsi, vagy a nagybácsi már kerülgeti a kislányát. Holott minden statisztika szerint az esetek elsöprő többségében ez szokott történni: ismerős férfi molesztál vagy használ ki kiskorú lányt. Ezért is felelőtlen húzás ez a kampány törvényestül, népszavazásostul.

Politikailag működhet.

– Többek között ezért sem veszek már részt ebben. Nem akarom idealizálni a 10-20 évvel ezelőtti kampányokat, de ott mégis voltak még kimondatlan szabályok. Nem azért, mert olyan magas morális szinten álltak a politikusok, hanem mert tudták, hogy ha előveszik a magánéleti sztorikat, a helyzet gyorsan eszkalálódni fog. Én annak idején megtehettem Demszky Gábor kampányfőnökeként, hogy ilyen ügyeket, személyes tragédiákat nem használtam fel, még ha lett is volna ilyen igény. Ma már szerintem nem tehetném meg.

Csak nem Tarlós István balesetére céloz?

– A részleteket inkább hagyjuk.

De Tarlós azóta – egyébként éppen a Válasz Online-nak – nyíltan beszélt már arról a balesetről. Nem titok.

– Tényleg tudomásunkra jutott az eset. Az is, hogy Tarlós István nem volt benne hibás. Számára is tragédia volt, ami történt. Ez viszont ma már aligha lehetne szempont. Nem vagyok túl optimista azt illetően sem, vissza lehet-e egyáltalán gyömöszölni ezt a szellemet a palackba. Ahhoz ugyanis önmérsékletre, a szélsőségek kizárására lenne szükség minden területen. A világ viszont éppen az ellenkező irányba halad.

– Szóval nem csak az ország.

– Globálisan is komoly veszélynek tartom mind a woke-, mind az altright-mozgalmat. Mindkettő szabadságellenes. Sajnos egyik esetben sem látom a konszolidáció esélyét. Ha arról írok, milyen jogsértések érik a magyar kisebbséget Ukrajnában vagy Erdélyben, arra a baloldali ismerőseim sokszor teljesen vakok. Tisztelet a kivételnek. Ha pedig a melegek mellett szólok, ugyanez igaz a jobboldali ismerőseimre. Ebben is sokat segíthetne a szépirodalom empátiafejlesztő hatása.

„Tulajdonképpen Rákosi Mátyásnak köszönhetjük, hogy ennyire jó a magyar gyermekirodalom”(fotó: Szalmás Krisztina)

Nemrég bejárta Erdélyt egy forgatás miatt, de amúgy is szorosak ott a kapcsolatai. Az elmúlt években átalakult az ottaniak politikai hozzáállása?

– Sajnos a NER kezdi kiölni a humort az erdélyi közéletből. Bármennyire viharos vidék az politikailag, eddig megmaradt náluk az önmagukon való nevetés képessége. Most mintha kezdene elpárologni. Bár még mindig jobban állnak ezzel, mint mi. De látok konkrét károkat is. Úgy tűnik, az itthoni politikának egyedül a Székelyföld fontos, ahol egy tömbben vannak a magyarok. A szórványban élőkről, vagy csak a Székelyföldön kívüli magyarokról elfeledkeznek, mert nehéz elérni őket. Talán csak az számított, hogy legyen egy könnyen elérhető választói csoport, amely tűzön-vízen át örökké a Fideszre szavaz.

A számok alapján nagyon úgy tűnik, hogy sikerült.

– Ott máshogy működik a politikai logika. Amíg a kormány önti oda a pénzt, iskolákat, múzeumokat újít fel, addig a politikai üzletre mindig fogékony RMDSZ azt fogja mondani, hogy rendben, támogatom. Ha holnap kapna jobb ajánlatot, bármelyik politikai oldallal képes lenne kiegyezni. Három perc alatt. Éppen emiatt a képessége miatt maradhatott fenn az elmúlt harminc évben. Ez pedig egy idő után lecsorog a választói szintre is. Nem mondom, hogy sorba fognak állni, hogy a baloldalra adják a voksukat, de az átlag erdélyi szavazóra nem jellemző az elvakult párthűség. A Fidesz mindent megtesz persze, hogy a 2004-es népszavazás örökkön örökké benne maradjon az erdélyi emlékezetben. Hogy a baloldal elárulta őket. Miközben egyébként a magyarországi választó árulta el őket. Ez mindenesetre mély seb, és abszolút meg is értem, hogy máig sajog. De nem hiszem, hogy Márki-Zay Péterről ez jutna eszébe az erdélyi szavazónak.

Dehogynem. Nem fogadták az erdélyi polgármesterek, épp a 2004-es népszavazásra, Gyurcsányra hivatkozva – függetlenül attól, hogy Márki-Zay egyébként az állampolgárságuk pártján volt mindig.

– Szerencsére nem vagyok ebben benne, de ha tanácsot adtam volna, azt mondtam volna Márki-Zay-nak, hogy menjen. Persze, nem olyan kényelmes, ha nem fog veled kezet a település polgármestere, de akkor meg kell találni azt a felületet, ahol találkozhatsz a választókkal. Mondjuk a kocsmaasztalnál. Ahol azért van, hogy valaki röhögve közli: „ti fogjátok megszívni, ha leadjuk a szavazatunkat”. De ilyen az élet. Hiszen ebből a szavazatból számukra inkább csak jó származik, így az ő szempontjukból igazuk van.

És ez nem rontja az anyaországiak hozzáállását a határon túliakhoz?

– Gyűlölöm az „erdélyizést”. A mai napig megy a Facebook-buborékomban, ami azért eléggé széles. Mindig szóvá is teszem, és a baloldaliak ezt sokszor nem értik. Ugyanakkor az erdélyi értelmiségnek azt a részét is elég jól ismerem, amely finoman szólva sem lelkesedik a magyar kormány politikájáért. Főleg a kultúra területén.

Ha már kultúra: ellenzéki győzelem esetére már melegít a DK-s Demeter Szilárd?

– Egyelőre nem látom a nagyon kultúrharcos baloldali igyekezetet. Ez jó. Minél távolabb van a napi politika a kultúrától, annál jobb.

A művészi teljesítményre egyébként is nagyon nehéz ráülnie, ahhoz tényleg véres diktatúra kell: ha megölik a költőt, nem ír verset. Máskülönben viszont ír. Az irodalom mindig utat tör magának. Egyébként Demeter Szilárd működésének is vannak pozitív vonatkozásai.

Például?

– Például az, hogy más politikai alapon kinevezett vezetőkkel szemben ő nem verte szét a struktúrát, a Petőfi Irodalmi Múzeum kiváló intézmény ma is, nagyjából ugyanazokkal a szakemberekkel, viszont rengeteg forrással. Természetesen nem értek egyet a szerepfelfogásával, amely szerint valaki lehet egyszerre politikai bozótharcos és nemzeti közintézmény vezetője.

L. Simon László 25 éves jubileumi ünnepségén ott volt a PIM-ben?

– Nem, de nem is tartom önmagában gondnak, hogy egy politizáló költő jubileumát megünnepelik ott. Az már gond, ha ez csak az egyik oldalra vonatkozik.

L. Simon jelentős költő?

– Nem tartom annak, de azok a támadások, amelyeket ifjúkori avantgárd szövegeiért kapott, teljesen méltatlanok voltak. A profi politikai karrier viszont nem szokott jót tenni az írónak-költőnek. Kevesen tudnak visszatérni utána. Mostanság csak Markó Bélának sikerült ez a mutatvány maradéktalanul.

Azt már sajnos nem tudjuk meg, Szőcs Géza hogyan boldogult volna a feladattal. Őt kiadta volna?

– Igazán jelentős költő volt, de nem tudom, hozta volna-e hozzám a műveit. Mondjuk majdnem lett egy közös munkánk. Felkértek a Zwack család életéről szóló minisorozat írására, aminek ő nagy támogatója volt, de végül nem valósult meg. Általában ez a helyzet a filmes projektekkel, amelyekben részt veszek.

Mi volt még?

– A Bereményi Gézával együtt írt Petőfi-sorozat. A szinopszisát nagyon sürgették. Hatalmas ajándék és nagyon vidám másfél hónap volt, amíg vele dolgozhattam ezen.

Miért esett kútba?

– Akkoriban bontakozott ki az SZFE-botrány. Éreztem is, hogy ebből gond lehet. Hiszen a sorozatunk mégiscsak a szabadságról szólt volna. Aztán meg is üzenték, hogy már nem aktuális.

Szerencsére most megkapta a lehetőséget Rákay Philip. Meg hozzá 4,6 milliárdot.

– Az mondjuk film lesz, nem sorozat, de tény: ez a ciklus sem múlik el Petőfi-film nélkül, hiszen egy nálunk tehetségesebb ember elkészítheti.

Fáj?

– Abból a szempontból nem bánom, hogy valószínűleg a sorozatunk is úgy járt volna, mint a Hídember: mindenképpen politikai szűrőn keresztül nézték volna. A Fidesz elitjének is ez az egyik legnagyobb baja. Képtelenek levenni a politikai szemüveget, így az írói életművekhez sem tudnak úgy viszonyulni, ahogyan a művészethez érdemes. Erre Kertész Imre esete a legjobb példa. „Imre Kertész”, ameddig az volt a politikai érdek, aztán amikor a hagyaték megvan, ajnározás. Bizonyos értelemben nekik, a NER-elitnek is rossz ez. Politikailag lehet, hogy sikert hoz ez a hozzáállás, de emberileg… Nyomorult helyzetbe hozzák így magukat is. Sőt, leginkább magukat.

Arra sosem gondolt még, hogy igazi író legyen?

– Mármint szépíró?

Igen. Idén ötven lesz. Nagy fogadalmakra, beteljesítetlen vágyak kiélésére remek alkalom szokott lenni…

– Könyvkiadóként az ország legjobbjaival dolgoztam, így pontosan fel tudom mérni, hogy meddig terjednek a képességeim. Színdarabokat elkezdtem írni – az Elfogyni az ölelésben – Ady Endre szerelmei című előadásnak például februárban lesz a premierje –, de azért az más. Nekem szükségem van a tényekre. Könnyebben dolgozom úgy, hogy adatokra, naplókra, életrajzra, dokumentumokra támaszkodhatok. Olyan ez, mint amikor megkérdezik, hogy mit ennék. Nem tudok rá válaszolni, viszont ha elmondják, mi van otthon, akkor kitalálom, abból mit lehet főzni. Nem mondom, hogy soha nem próbálkoznék fikcióval, de az is inkább valami szórakoztató mű lenne, mint úgynevezett magasirodalom. Egyelőre azonban sok másféle tervem van.


Az interjút Stumpf András szerkesztette az alábbi Válasz Műhely-hallgatók írásainak felhasználásával: Frei Gabriella, Szalai Erika, Thuróczy Piroska, Vukov Barbara.

Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Interjú