Eladták, de még megmenekülhet a budai hegyek egyik legvarázslatosabb helye

·2022.01.12

A zugligeti Istenszeme-villa a magyar történelem fontos helyszíne, de a régóta pusztuló házat a hozzá tartozó hatalmas erdővel és a mára tönkrement tavacskával együtt eladta a főváros egy távhővállalkozónak, akinek családja a közelben már megszerzett egy másik nevezetes, romos épületet. Félő, hogy a terület örökre megközelíthetetlenné válik, de még mindig van egy utolsó esély arra, hogy köztulajdonban maradjon és közcélt szolgáljon: ha a kerületi önkormányzat vagy az állam érvényesíti az elővásárlási jogát. A helyi civilek pont ezt kérik, és úgy tudjuk, akár még ma fejlemény is lehet az ügyben. Frissítés: Fürjes Balázs államtitkár közben megszólalt az ügyben, részletek a cikk szövegében.

Az Istenszeme-villára legjobb véletlenül rábukkanni. A Normafa alatti lejtőkön kóborolva, a járt ösvényekről letérve, az úttalan erdőben az ember egyszer csak zárt, katlanszerű mélyedésbe ér. Közepén elhagyott ház áll. A svájci stílusú villán látszik, hogy valaha jobb napokat látott. A lombfűrészdíszes oromzatok és a magas kő támfal tartotta terasz a 19. század végének hangulatát idézik, amikor Zugliget még a város legelőkelőbb családjainak kedvelt nyaralóhelye volt. A ház körül óriási fenyőfák és szelídgesztenyék mutatják, hogy az épületet valaha gondozott park vette körül, de a burjánzó bozótban ennek lassanként eltűnnek a nyomai. A kerti ösvényt követve kikövezett oldalú, kerek mélyedéshez jutunk, ahova lépcsők vezetnek le, de víz már nincs a budai hegyek egykor leghíresebb tengerszemében. Nem tudni, hogy a ház az égre néző kerek tóról vagy a homlokzatot egykor díszítő motívumról kapta a nevét, de az Istenszeme valaha nevezetes pontja volt Budának. Ez ma már nincs így: a legtöbben a létéről sem tudnak, és a hely annyira eldugott, hogy az üres épületet még a vandálok sem nagyon bántják. A hegyek közt rejtőző kis katlanban szinte tapintható a csönd. Mintha különös varázslat ülne rajta.

Ha a másik irányból, a város felől jövünk fel, a Szilassy út aszfaltcsíkja fokozatosan fogy el. Nem sokan laknak errefelé, bár a szocializmus felépített egy hét épületből álló, elszigetelt kis lakótelepet, amelyhez a szélein néhány modern villa kapcsolódik. Az utolsó házak után göröngyös, zúzottköves ösvény kanyarog fel az egykori kertkapuhoz, ami zárva van, de a kerítés hiánya miatt könnyen megkerülhető. A ház a telek mélyén rejtőzik, semmi nem látszik belőle, de az út végülis azért feljön hozzá. Ezen kívül a környéken csak egy épület van, az ösvényről jól látható, nevezetes rom: a legendás Disznófő vendéglő, a budai hegyek egykori klasszikus vendéglátóhelye, amely az ezredfordulón bezárt, és lassanként elenyészik. Kerítése mögé került a névadó forrás is, ennek vize egy bronz disznófejből csorog alá. Valaha többek közt ez táplálta az Istenszeme-tavat, de vizét azóta bevezették a csatornarendszerbe, ami hozzájárult a tó kiszáradásához.

Az elhagyott ház a fák közt (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Mennyit érhet 3,8 hektár érintetlen erdő a Normafa alatt? Mennyit érhet egy ilyen elvarázsolt, rossz állapotú ház, hosszú és érdekes történelmi múlttal? A fővárosi vagyonkezelő cég, a BFVK Zrt. által készített értékbecslés szerint 366 millió forintot. Ezt úgy állapították meg, hogy összehasonlító elemzést végeztek más hasonló ingatlanok piaci kínálati adataival, és levonták az ingatlanpiaci értéket csökkentő tényezőket: az épület műemlék, hitelesen fel kell újítani, külterületen található, nehezen megközelíthető, és az erdőt a szabályozás szerint meg kell őrizni természetes állapotában.

Vagyis pont az csökkenti az ingatlan piaci értékét, ami az immateriális értékét adja: a történelem, a természet, a hely szépsége.

Ha ezek nem korlátoznák az intenzív hasznosítást, nyilvánvalóan sokkal többet, milliárdokat érne, ám a módszer érvényességét az is megkérdőjelezi, hogy az Istenszeme teljesen egyedi, nem létezik más, ehhez hasonló adottságú ingatlan.

Vevő mindenesetre akadt ezért az árért: november 23-án a főváros nyilvános értékesítési pályázaton eladta az Istenszemét 400 millió forintért az Energott AG nevű cégnek, és az adásvételi szerződést december 21-én, karácsony előtt nem sokkal alá is írták. Az Energott Pomázi Csaba távhőmágnás vállalkozása, amely évek óta harcban áll Dunaújváros ellenzéki vezetésű önkormányzatával a helyi távhőszolgáltatás fölötti ellenőrzésért (ez a háború odáig fajult, hogy most ősszel biztonsági őrök lökdösődtek egymással a helyi hőerőművekben). A róla szóló oknyomozó cikkek Pomázit általában a „Fidesz-közeli” jelzővel illetik, de számunkra most érdekesebb az a tény, hogy 2019-ben a tizennyolc éves fia megvásárolta a már említett Disznófő éttermet (forrásostul), ami szintén védett, és azóta is pusztul tovább. A két közeli ingatlant önkormányzati tulajdonú erdősáv és szolgalmi út választja el egymástól, vagyis nem lehet egyesíteni őket egy nagyobb projekt kedvéért, de a közelségben rejlenek azért lehetőségek.

Nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a fővárosnak ez a lépése ellentétes azzal, ami a zöld várospolitikától elvárható lenne, még akkor is, ha a kormányzati megszorítások nehéz pénzügyi helyzetet teremtettek, és most nyilvánvalóan nincs forrás a terület rehabilitációjára. A privatizáció azonban – hacsak az XII. kerületi önkormányzat vagy az állam az elővásárlási jogával élve meg nem akadályozza – elvághatja a lehetőségét annak, hogy a terület szabadon bejárható, közcélt szolgáló maradjon. Fennáll a veszély, hogy elkerített zárvány képződik a budai erdő kellős közepén, de a védett épület megmenekülésére sincs garancia, hiszen a Disznófő állapota nem ad okot a bizakodásra.

Helyszínrajz a telekhatárral, jobbra lent a Disznófő étterem sarka látszik

Természetesen megkérdeztük a BFVK-t, hogy miért döntöttek az eladás mellett, és hogy milyen garanciákat látnak a zöldterület megmaradására.

Válaszukban hangsúlyozzák, hogy az Istenszeme 2016 óta szerepelt az értékesítésre szánt fővárosi ingatlanok között, vagyis az előző városvezetésnek ugyanez volt vele a szándéka. Hasznosítására gazdaságosan, piaci feltételekkel nem láttak módot, miközben a fenntartás üres állapotban is költségeket jelent. A fővárosi vagyonkezelő ugyanakkor nem látja veszélyben a zöldterületet, mivel a Kerületi Építési Szabályzat az egész telket közjóléti erdő övezetbe sorolja, ahol kizárólag a meglévő épület 10%-os bővítésére van lehetőség, új épület egyáltalán nem építhető. A szabályzat és a 2013-as Normafa törvény alapján lakópark nem épülhet, mivel a jogszabályok csak szállás, vendéglátó, sport, szabadidő, turisztikai, oktatási, kulturális és egészségügyi célú hasznosítást engednek meg. A BFVK szerint a kerületi szabályzat az erdő átjárhatóságát is garantálja, mivel a telek területének legfeljebb 20%-a lehet közhasználat elől elzárt terület, és ez nem haladhatja meg a 2000 m2-t.

Kérdés, hogy ilyen paraméterekkel miért vesz valaki ingatlant, és mennyire reális az, hogy a vevő néhány év múlva nem kezdeményezi a szabályok lazítását, például arra hivatkozva, hogy a műemlék megmentésére másként nincs mód.

A volt Svábhegyi Szanatórium például évtizedekig állt elhagyatottan egy hatalmas, 3,5 hektáros park közepén, most pedig úgy újul meg Eötvös12 villapark néven, hogy hat új társasház épül fel mellé a kertben – a fejlesztő csak ilyen paraméterekkel volt hajlandó belevágni a projektbe. Nem nehéz néhány év múlva egy hasonló helyzetet elképzelni az Istenszeme-Disznófő telekcsoportnál is.

A főváros településszerkezeti tervében egyébként tavaly óta már nem közjóléti erdőként szerepel az Istenszeme, hanem valamivel lazább paramétereket biztosító nagy zöldfelületű rekreációs területként (Kb-Rek-1 övezet). Az átsorolásra a Normafa-projektet kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendelet kötelezte a fővárost, és ha jól értelmezzük az építési jogot, ez nem írja felül a szigorúbb kerületi építési szabályzatot. Egyfajta hivatkozási alapot viszont jelent.

Mindennek persze semmi jelentősége, ha az adásvétel meghiúsul, és helyette az önkormányzat vagy az állam veszi meg a telket. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergő önkormányzati képviselő a 12. kerületben, és már december 21-én kezdeményezte, hogy lépjenek az ügyben: „Az ár szerencsére egész baráti és talán szerencsésebb, ha nem kerül egy ilyen magántulajdonba. Az egykori Disznófő étterem romjai meg már amúgy is tulajdonviszonyokat alakítottak ki Pomázi Csaba családjával, Disznófő-forrásostul. Kértük, legyen emiatt testületi ülés” – indította el a kezdeményezést aznap.

Az ellenzéki képviselők közös levelére a kerületi jegyő válaszolt, hogy az elővásárlási jog első helyen a magyar államot, másodsorban az önkormányzatot illeti, és csak akkor lehet lépni, ha a főváros hivatalosan is megkeresést küld, hogy a kerület nyilatkozzon a jog gyakorlásáról. A BFVK lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a 12. kerület azóta megkapta ezt az értesítést, és egy márciusi képviselőtestületi ülésen fog döntést hozni. Miután írtunk az érintett szereplőknek, eljutott hozzánk olyan információ is, hogy az állam fog élni az elővásárlási jogával, mégpedig sokkal hamarabb, akár egy-két napon belül.

Mindkét esetben megnyílna a lehetőség arra, hogy az Istenszemét bevonják az évek óta zajló Normafa-projektbe. Ez nem új gondolat: már a legelső, 2013-ban született Normafa-koncepció is számolt a villa rehabilitációjának lehetőségével. Nyilvánvaló, hogy a 2019-es Tarlós-Karácsony váltásig ezt mindenféle adásvétel nélkül, akár egyszerű megegyezéssel tető alá lehetett volna hozni a főváros és a kerület között, ha meglett volna a politikai szándék a közös cselekvéshez, de a jelek szerint a dolgok akkor sem mentek olajozottabban. Mindenesetre most van az utolsó utáni pillanat, amikor a budai hegyvidék egyik legnevezetesebb történelmi emléke még köztulajdonban tartható.

*

Frissítés: cikkünk megjelenése után jelentette be Fürjes Balázs miniszterelnökségi államtitkár, a választókerület fideszes képviselőjelöltje, hogy előterjesztést készít a kormánynak, és javasolja, hogy az állam éljen elővásárlási jogával, és írja elő, hogy a villaépület és az azt körülvevő hatalmas park maradjon közcélú használatban. Amennyiben sikerül a területet állami tulajdonba venni, Fürjes a kerületi önkormányzattal közösen dolgozná ki a műemlék megmentésének és hasznosításának koncepcióját.

*

A villa hátulról, az egykori kerti oldalbejárat felől (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Az Istenszeme jelenlegi eldugottsága egyébként csalóka, mert valaha a forrás és a tó mellett futott a Disznózugi út (Sauwinkel Weg), amely a hegyeken keresztül összekötötte Budát Keszivel; valamivel feljebb e mellett épült fel a máig meglévő Szent Anna-kápolna is. A festői tájban már a 18. században majorságok épültek. A környék nagy része Johann Carl von Stettner birtoka volt, aki 1724-ben meg is jelölte a hatalmas uradalom határait. Az 1760-as években vendégfogadót nyitott zum Auge Gottes néven, amely az első zugligeti épületek egyike lehetett.

A birtok unokájáé, Stettner János huszárkapitányé volt, amikor 1837-ben a Zugligeten szívesen kiránduló Kossuth szállást foglalt magának a kerti lakban, hogy néhány hetet jó levegőn pihenjen. Kossuth az Országgyűlési Tudósítások miatt akkor már országszerte híres volt a reformellenzék hangjaként, letartóztatásának helyszíne pedig éppen az Istenszeme fogadó lett, ahova április 23-án érkezett meg. Az esetről részletes leírást adott a ház másik felében két gyermekével nyaraló Toldy Ferenc egy levelében. Ebből kiderül, hogy meglepően nagy erőkkel vonult ki a karhatalom május 5-én éjjel egyetlen ellenzéki újságíró letartóztatására: „Éjjel két óra után 48 gránátos katona szállongott le a kérdéses nyárilak megett a körül emelkedő ormok­ról s körülvevé a tanyát, elfoglalva minden ablakot és kijárást.” Maga Kossuth is beszámolt róla pár évvel később, hogy a kutya ugatására riadt fel álmából, és ahogy kinézett az ablakon, meglátta a szuronyokat. Három évet ült végül börtönben engedély nélküli lapkiadásért.

Elsősorban ez az epizód teszi az Istenszemét a magyar történelem fontos helyszínévé. Igaz, a mostani épület nem azonos a reformkorival. Ez volt az oka annak is, hogy 1913-ban a közelben állították fel Budapest első köztéri Kossuth-szobrát. A villa falán tábla emlékeztet a hely jelentőségére 1999 óta.

Kossuth emléktáblája a villa falán (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A jelenlegi ház és a park viszont a dualizmus korából származik, amikor a területet Haggenmacher Károly vette meg. A svájci születésű Haggenmacher testvérek meghatározó szerepet játszottak Budapest lendületes gazdasági fejlődésében, Károly elsősorban az Első Buda-Pesti Gőzmalmi Társaság vezérgazgatójaként és malomipari feltalálóként vált ismertté. Világszerte elterjedt találmányát, a síkszitát 1887-ben szabadalmaztatta.

Haggenmacher 1880-ban vásárolta meg a telket, amelyen akkoriban még állnia kellett a régi fogadónak, mert az 1870-es évek végén több kataszteri térképen is megjelenik a szabálytalan, több részből álló épületcsoport, amit vélhetően haszonkertek vettek körül. Néhány éve a Haggenmacher család leszármazottja, Weiszmahr Zsuzsanna és Földváry Gergely, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény mostani vezetője kétrészes cikkben dolgozták fel a villa történetét, megcáfolva a különböző írásokban rendre visszatérő téves adatokat és legendákat (a cikkek itt és itt olvashatók). Az ő levéltári kutatásaikból derült ki, hogy Haggenmacher Károly 1884-ben kért építési engedélyt a villára, ami egy évvel később már beköltözésre alkalmas állapotban volt. Az eredeti tervek azonban nincsenek meg, így nem tudjuk, ki volt a svájci stílusú ház építésze. A kutatók feltételezik, hogy a régebbi fogadót teljesen lebonthatták, az Isten szeme motívumot viszont hagyományőrzésből az új épület homlokzatára is feltették.

Haggenmacher Károly nyaralója 1905-ben (forrás: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény)

Az Istenszeme tehát 1880-as évektől magánház volt, családi nyaraló, amelynek különlegessége, hogy a hatalmas telek mindvégig egyben maradt, nem darabolódott fel, mint a budai hegyek más korai majorsági telkei. Arról, hogy fénykorában hogy nézett ki, elsősorban maga az épület tanúskodik, bár a szocializmus időszakában barbár módon átalakították, nemcsak belülről, hanem részben kívülről is. Eltűnt például az a részben üvegezett, részben nyitott faoszlopos tornác, amely a főhomlokzat meghatározó eleme volt, és a fenti, 1905-ben készült fotón látható. Ezen látszik az is, hogy milyen gondozott díszpark vette körül a villát. A családtörténész Pekár Zsuzsa 1994-ben a Turul folyóiratban megjelent tanulmányának több helyen idézett mondata szerint: „Az a ház színes, berakott üvegablakaival, régi svájci kályháival olyan volt, mint egy ékszer az erdők mélyén.”

Az Istenszemével kapcsolatban makacsul tartja magát a legenda, hogy Haggenmacher Károly 1921-es öngyilkossága után az unokahúga, Haggenmacher Bertha Louisa a fővárosra hagyta a nyaralót azzal a feltétellel, hogy szegénysorsú gyerekek bentlakásos otthona legyen. A valóság kevésbé költői. Haggenmacher Károlynak valóban nem voltak gyermekei, ezért a házat fivére leszármazottai örökölték, mégpedig tizenhárman. A villát 1929-ig az építtető özvegye, Szalay Gizella lakta, de utána érthető módon azonnal felkínálták eladásra a fővárosnak, mivel logikusnak látszott, hogy a környező erdőkhöz hasonlóan köztulajdonba kerüljön. Már csak azért is, mert a területet a család engedélyével szabadon, ingyenesen használni kezdték az egyre népszerűbb téli sportok rajongói. 1933-ban arról olvashatunk, hogy a Haggenmacher-réten egy új sportot próbálnak ki az emberek, a síródlit – egy sítalpra felszerelt ülésen csúszkáltak.

Az Istenszeme-villa 1968 telén (forrás: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény)

A lapok részletesen beszámoltak az erdővásárlási szándék körüli huzavonáról, 1929-ben például a Nemzeti Ujság arról írt, hogy „jobbról is, balról is taktikázás folyik, hogy a kedvező, illetve elutasító határozatot kierőszakolhassák”, jelezve, hogy száz év alatt nem sok minden változott.

Az örökösök némi nyomásgyakorlástól sem riadtak vissza. Az 1918-ban felépített nagy síugrósánc a Disznófői-tetőn állt a villa fölött (ez a nemrég lebontott Budai Sport Hotel telke), a talajérőlejtője viszont már a telek területére esett, vagyis az építményt csak szívességből használhatták telente a síelők. 1937-ben a család ügyvédje arról értesítette a Magyar Sí Szövetséget, hogy ennek a nagyvonalúságnak vége, a telek el lesz kerítve. Ez 1938 januárjában meg is történt, mégpedig a síszezon közepén, hogy nagyobb legyen a felháborodás, de a természetjárók is tiltakoztak, mivel az akkori beszámolók szerint az év minden szakában ezrével jártak erre a túrázók. Civil mozgalom bontakozott ki, hogy a fővárost rávegyék: vásárolja meg Haggenmacheréktól az értékes erdőt. Gyors eredményt ez sem tudott elérni. Végül 1940-ben megszületett a megállapodás: a főváros csereingatlanokat adott a Haggenmacher-telekért, mivel „a közegészségügyi, szociális szempontokon kívül telekpolitikai és erdőgazdasági szempontok is indokolják az ingatlanok megszerzését”.

A legenda tehát nem igaz, de a korabeli indoklás mit sem vesztett az érvényességből:

a túrázók, természetjárók érdekei, valamint a budai erdőség egyben tartásának szempontja egyaránt megköveteli, hogy az Istenszeme köztulajdonban legyen, és ezt a hatalmas erdődarabot senki ne keríthesse el. A konfliktus ma ugyanaz, mint az 1930-as években.

Más kérdés, hogy a főváros nem jól élt az elmúlt 80 évben a lehetőséggel. A házat előbb bérbe adták, majd 1947-ben iparos- és kereskedőtanulók hétvégi üdülőjévé alakították a Joint zsidó és a Don Suisse svájci segélyszervezet támogatásával. Az intézmény valamikor 1950 körül átalakult fiúnevelő otthonná nehezen kezelhető, lelki és idegi problémákkal küzdő gyerekek számára, és később felvette Kossuth nevét. A telket emiatt körbekerítették, és teljesen megközelíthetetlenné vált, vagyis pont az ellenkezője történt, mint amiért megvették.

Az Istenszeme-tóban fürdőző gyerekek a gyermekotthoni korszakban (forrás: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény)

Az Istenszeme-villa sorsa ugyanaz lett, mint megannyi más kúriáé a szocializmus időszakában: olyan célra használták, amire alapvetően alkalmatlan volt, durván átalakították, és végül hagyták annyira leromlani, hogy tovább már nem lehetett fenntartani. A kivételesen szép természeti környezet, a fürdésre alkalmas tó és az épület szerény mérete miatt azonban a Kossuth Gyermekotthon a szerethetőbb helyek közé tartozhatott.

A rendszerváltás környékén elég szegényes viszonyok lehettek, mert 1991-ben egy cikk a Mai Nap című lapban azt állította, hogy az épület olyan, mint egy Dickens regény illusztrációja: koszos és elhanyagolt – az intézet igazgatónője azonban tiltakozott a hamis és túlzó kép ellen. „A falak már tényleg kopottak kissé, az ablakkereteken sem esik hasra a napsugár. De a lehe­tőségekhez képest minden­hol tisztaság fogad”, írta a helyszínen járt újságíró. Fennállása utolsó éveiben viszont egy előremutató kezdeményezés helyszíne volt az otthon: lovasterápiával kezdtek foglalkozni, istállót építettek a ház mellé, és az itt lakókon kívül más intézményekből is hoztak lovagoltatásra sérült gyerekeket. Az egykor bővízű tó az 1990-es évek elején száradt ki, amikor a közeli források vizét bekötötték a csatornahálózatba, azóta csak esősebb időszakokban alakul ki a helyén ingovány.

A gyermekotthon utolsó emlékei: hinta acélváza a parkban (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A gyermekotthon sorsa 1999-ben pecsételődött meg, amikor kiderült, hogy a meredek domboldalban álló épület megsüllyedt, és életveszélyessé vált. A gyerekeket elköltöztették, és a főváros vagyonkezelési osztályvezetője már 2000-ben azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy az ingatlant meg fogják hirdetni eladásra. A Nemzetközi Kossuth Lajos Gyermekalapítvány által szervezett lovas foglalkozások néhány évig még a bezárás után is a területen maradtak, de aztán elhalkult minden, közel húsz évre.

Amikor híre ment az Istenszeme-villa eladásának, kerületi fórumokon elég nagy felháborodást váltott ki a lépés, és dr. Kenézlői Eszter gyermek- és ifjúságpszichiáter aláírásgyűjtést indított, hogy a terület maradjon közösségi tulajdonban. Az 600 aláírásnál tartó petíció címzettje Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester, akitől azt kérik a civilek, hogy az önkormányzat elővásárlási jogával élve vegye meg ugyanazért árért a telket, amennyit a vevő kínált.

„Van egy erős személyes kötődésem a helyhez, mert a gyermekotthon utolsó időszakában, egyetemistaként részt vettem a lovasterápiás foglalkozások megtartásában. Az otthon megszüntetése idején már gyermekpszichiáterként praktizáltam, és emlékszem arra a sokkra, amit a több szempontból is hátrányos helyzetű gyerekek átéltek, amikor a szép erdei környezetből a 11. kerület lakótelepi házai közé kellett beköltözniük egyik napról a másikra” – meséli.

Gyerekek a villa előtt a gyermekotthoni korszak egy fényképét, a park még a fénykort idézően gondozott (forrás: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény)

Kenézlői Eszter 2017-ben már megkereste Pokornit egy kollégáival közösen jegyzett koncepcióval, amely az Istenszemét élménypedagógiai és terápiás módszertani központként élesztené újra. A festői természeti környezetben álló ház szerinte tökéletesen alkalmas lenne kaland- és természetterápiás szemléletű erdei iskolának, ahova érzelmi, hangulati, magatartási problémákkal küszködő serdülők, valamint 18 és 21 év közötti fiatal felnőttek jöhetnének terápiás programokra. Emellett kalandos outdoor feladatokat kínáló osztálykirándulásokat, táborozásokat is lehetne szervezni a közeli iskolák diákjai számára, és a lovasterápiás hagyományokat is érdemes lenne feleleveníteni.

„Az aláírásgyűjtésnek egyáltalán nem célja, hogy ehhez a koncepcióhoz kérjünk támogatást, ez csak egy ötlet a sok közül a terület hasznosítására. Felmerülhet nagyon sok más jó elképzelés is, ezért kérjük az önkormányzatot, hogy vegye meg az ingatlant, és indítson el egy közösségi tervezési folyamatot. A legfontosabb, hogy a terület ne legyen lezárva, maradjon szabadon használható mindenki számára, mert ha magántulajdonba kerül, sem az önkormányzatnak, sem az itt lakóknak nem marad ráhatása arra, hogy mi történjen vele” – mondja.

A kiszáradt tómeder, szemben ugyanazok a lépcsők láthatók, mint a fürdőző gyerekeket mutató archív képen (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Az Istenszeme köztulajdonban tartása és újjáélesztése elsősorban azért lenne lényeges, mert mára a budai hegyek turizmusa egészségtelen mértékben koncentrálódik a Normafa és a Jánoshegy közötti sávra, a hegygerincre, ahol több a sétáló egy szép nyári (vagy téli) hétvégén, mint a Nagykörúton. Teljesen hiányzik viszont a hegyláb és a gerinc közötti forgalom: senki nem megy le Zugligetbe, ami az 1960-as évekig a főváros legnépszerűbb kirándulóhelyei közé tartozott, de mára megszűntek a felkereshető helyek és a szolgáltatások mind az ösvények mellett, mind lent a völgyben. A Disznőfő és az Istenszeme között vezető ösvény hagyományosan a legfontosabb Zugliget felé vezető út volt, de a vendéglő bezárása óta ez is elnéptelenedett.

Ha a terület valamilyen embereket vonzó funkciót kapna, legyen az erdei kalandpark, rendezvényház vagy akár oktatási, terápiás hasznosítás, és a budai hegyekben különlegességnek számító tavat helyreállítanák a lehulló esővíz és a forrásvizek összegyűjtésével, akkor ez a hagyományos útvonal visszanyerhetne a jelentőségét, és kissé széthúzódhatna a gerincre korlátozódó turistaáradat. A folyamatot elősegítheti, hogy a közvetlenül a villa fölött magasodó hegytetőről a Normafa-projekt részeként már eltüntették az átjárást elrekesztő zárványt, a körülkerített Budai Sport Hotelt. A helyén most épül a régóta tervezett lombkoronasétány, amelyhez méretes kiszolgálóépület is tartozik majd. A Normafát védő civileknek bőven van kritikájuk ezzel a projekttel kapcsolatban, de már biztos, hogy megvalósul: a Disznófői-tetőn egy-két éven belül várhatóan lesz egy népszerű attrakció. Ahonnan már nem is lenne lehetetlen kicsit lejjebb csalogatni az embereket.


Nyitókép: az Istenszeme-villa (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Kategória: Kult