A sas és a sárkány harca – el sem hinné, Kína milyen sok tekintetben hagyta le máris Amerikát

·2021.08.30

Ma már nem kétséges, hogy a kétpólusú világrenden Amerikát és Kínát értjük. Az első világháború után első számú világhatalommá vált Amerikát ennek megfelelően teljesen új kihívások érik. A hajdanvolt Szovjetunió csak atomhegemóniáját fenyegette, de Kína a gazdaság volumenét, technológiai fejlettségi szintjét (különösen az információtechnológia területén) is utolérni látszik, és a világgazdasági befolyás legkülönfélébb területein is megelőzi (nemzetközi nagyvállalatok száma, működőtőke-kivitel, kereskedelmi forgalom és partnerség, térnyerés a harmadik világban). Kiss Károly a Válasz Online hasábjain mélyelemzést végez. Közgazdász-társadalomkutató vendégszerzőnk arra jut: valóban lehetséges, hogy Kína nyeri a globális versenyt.

Az amerikai–kínai kapcsolatok elemzésekor váratlan és szokatlan jelenségbe ütközünk. Miközben ez is hidegháború a javából, más, mint az amerikai–szovjet volt. Akkor a két nagyhatalom közötti gazdasági kapcsolatok elhanyagolhatóak voltak, a világpolitikában és a nukleáris elrettentésben pattanásig feszült a helyzet. Most viszont a két országot intenzív gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fűzik egymáshoz, már-már összefonódottságról beszélhetünk, a politika viszont ezt fékezni próbálja, mindkét részről.

A tét óriási, és mondanunk sem kell, hogy nem mindegy, melyik szuperhatalom lesz a győztes, és melyik formálja majd saját képére és hasonlatosságára a világot. Gyökeresen más a politikai rendszerük, más a politikai kultúrájuk, az értékeik, a hagyományaik, polgáraik életmódja, másféle módon használják az internetet, a mesterséges intelligenciát. És: nagyon más a gazdaságuk. Kínában a központi tervezés és közvetlen állami beavatkozás meg a kapitalizmus egy sajátos keveréke alakult ki. Ez egyben lehetőséget ad az internet központi kontroll alatt tartására is. 

Trump elnök nyíltan és kertelés nélkül próbálta megállítani a kínaiak nyomulását. Biden és a demokrata adminisztráció szándékai ugyanazok, intézkedéseik sem kíméletesebbek, talán a hangnem és a retorika lett árnyaltabb.

A gazdaságok volumene és a fejlettségi szintek

A kínai gazdaság gyors növekedése Teng Hsziao­ping 1978-as reformkezdeményezéseit követően indult el. A kínai kommunista párt minden akadályt elhárított Kína kapitalista gazdasági fejlődése elől. Három évtizeden át átlagosan évi 10 százalékkal növekedett a kínai gazdaság, és mivel ezen ütem mellett bármely mennyiség hétévenként megkettőződik, volumene a 2009-es világgazdasági válságig sokszorosára nőtt, de a válság idején sem szenvedett el akkora visszaesést, mint a nyugati gazdaságok.

A ’90-es évek Clinton alatti magabiztos Amerikája hagyta, hogy feldolgozóipara átvándoroljon Kínába, szolgáltatásai pedig Indiába, hiszen a közgazdaságtan divatos tantétele úgy szólt, hogy az alacsony szintű technológiákat át kell engedni a fejlődőknek; a fejlett országoknak a csúcstechnológiákra kell alapozniuk jövőjüket.

E lélegzetelállítóan gyors kínai növekedés a munkaerő kíméletlen kizsákmányolásán és a természet könyörtelen pusztításán alapult. (Hasonlóan Indiához, Brazíliához és a többi feltörekvő országhoz.) Miközben a GDP évi 10 százalékkal növekedett, az okozott környezeti kár a GDP 9 százalékával ért fel. (Amerikában az okozott környezeti kárt a GDP évi 2 százalékára becsülték.)

E versengésnek van egy fontos gazdaságelméleti üzenete is. A sztenderd közgazdaságtan szerint a gazdasági sikeresség alapvető feltétele az egyén szabadsága. Ezt először Dél-Korea felzárkózása kérdőjelezte meg, majd a délkelet-ázsiai kistigriseké, végül pedig Kína sikere. Ezekben a felzárkózási folyamatokban a kormányzati beavatkozás kulcsfontosságú szerepet játszott (mint korábban Japánban is), és e politikai rendszerek vitathatatlanul autokratikus vonásokkal rendelkeznek. Ez nyilvánvaló üzenet a felzárkózó országok számára: az állam hangsúlyos gazdaságszervező szerepe és a demokrácia némi korlátozása nem kerülhető ki. A gyors növekedésben az iparosítás is fontos szerepet játszott: Kínában két-háromszázmillió ember hagyott fel a mezőgazdálkodással, és talált munkát a termelékenyebb iparban.

Kína hajmeresztő eredményeit államkapitalizmus és autokrata politikai rendszer mellett érte el, ezért a liberális értékeket hangsúlyozó washingtoni konszenzussal szemben növekedési modelljét „pekingi konszenzus” jelzővel is szokták illetni.

Az Egyesült Államok GDP-je 2020-ban 20,9 ezer milliárd dollár volt, Kínáé 14,7 ezer milliárd. Az IMF szerint azonban vásárlóerő-paritáson számolva már Kína a legnagyobb gazdaság, GDP-je 24,2 ezer milliárd dollár. (A vásárlóerő-paritáson számolt adatoknak azonban elsősorban „hazai”, belföldi jelentőségük van, világgazdasági vonatkozásban az „árfolyamon” számolt adatokat indokolt figyelembe venni.) Az egy főre jutó GDP-ben azonban még igen nagyok a különbségek: Kínáé tavaly 10 500 dollár, Amerikáé 63 500 dollár volt. Ez esetben viszont már számít a ppp (a jövedelem vásárlóereje); Kínáé 17 300, Amerikáé változatlanul 63 500 dollár volt, tehát a különbség csak több mint három és félszeres. (Ezek a Világbank adatai. Összevetésül: a magyar GDP/fő vásárlóerő-paritáson 33 ezer dollár volt, a német közel 54 ezer 2020-ban.)

hirdetés

A világgazdasági témájú elemzések közkedvelt témája, hogy mikor előzi le Kína Amerikát. A CNBC szerint hamarabb, mint gondolnánk, a Bloomberg erre öt forgatókönyvet állított fel, és három szerint lehet, hogy soha. Az Economist mérvadó szemleírója szerint elkerülhetetlen, hogy 10-15 éven belül Kína a világ legerősebb gazdaságává váljon, és Amerika ezt nem tudja megakadályozni.

Joe Biden fejlesztési programjai jelentős lökést adhatnak az amerikai gazdaságnak. 3,5 ezer milliárd dolláros tervet dolgoztak ki a fizikai infrastruktúra és a humán infrastruktúra fejlesztésére. Az előbbi részei: utak, hidak, vízvezetékek, elektromos töltőállomás-hálózat építése, szélessávú internet kiépítése és a klímavédelmi intézkedések – mindaz, ami nem tartozik a magántőke érdekeltségébe. A humán infrastruktúra fejlesztése címszó alatt szociálpolitikai intézkedéseket értenek. Ehhez jön még a járvány sújtotta gazdaság újraépítésének 1,9 ezer milliárd dolláros segélyprogramja. Az Economist szerint azonban – még ha jóvá is hagyja az amerikai kongresszus e terveket – azok nem érnek fel Kína központosításban rejlő gazdaságfejlesztési potenciáljával.

A világgazdasági kapcsolatokban már Kína dominál

E formális mutatók mellett nézzünk fontosabb összefüggéseket. Hogyan használja fel a két szuperhatalom gazdasági erejét a világ befolyásolására? Hogyan építik ki gazdasági érdekszférájukat? 

Amerika és a Nyugat lépéshátrányban van. Kína 2013-ban hirdette meg a harmadik világ számára Belt and Road Initiative nevű infrastruktúra-fejlesztési tervét. Amerika és a G7-ek az idén jelentették be a Build Back Better World (3BW) programot, melynek célja szintén az infrastruktúra fejlesztése a harmadik világban. Az elmúlt évtizedben Kína jelentősen megerősítette pozícióit Afrikában; beruházásai hozzásegítették, hogy hozzájusson mindazokhoz a fontos ásványokhoz és anyagokhoz, melyek nélkülözhetetlenek az információtechnológiában. Pozíciója a világgazdaságban is jelentősen változott:

2000-ben az országok mintegy 80 százaléka még nagyobb arányban kereskedett Amerikával, mint Kínával, míg 2020-ban már 70 százalékuknak Kínával nagyobb a kereskedelme.

2020-ban Kína volt a világ legnagyobb befektetője. A külföldi közvetlen tőkebefektetésekben (FDI) megelőzte Japánt, az Egyesült Államokat, Németországot és Nagy-Britanniát is. 3400 multinacionális vállalata van, közel annyi, mint Amerikának és Nyugat-Európának együttvéve. Ezek a külföldi bevételei 2020-ban 700 milliárd dollárt tettek ki. Ugyancsak tavaly kínaiak mintegy 3,2 milliárd dollár kockázati tőkét fektettek be amerikai startupokba. Több mint 170 országban, 3 milliárd embernek a telekommunikációs szolgáltatásokat kínai telekommunikációs cégek nyújtják.

Együttműködés-párti vállalatok, korlátozó kormányok

Hozzávetőlegesen 400 kínai céget jegyeznek az amerikai tőzsdéken, köztük nagy tech-óriásokat, mint az 570 milliárd dollár értékű Alibabát. Összesített értékük több mint kétezer milliárd dollárt tesz ki. Ezek tavaly 13 milliárd, az előző évtizedben 76 milliárd dollár amerikai tőkéhez jutottak. A kínai kormánynak ez nem tetszik, ellenintézkedéseket tesz, egyes esetekben megtiltja az amerikai részvénykibocsátást, mert az amerikai tőzsdefelügyelet megköveteli a vállalati beszámolók bemutatását, és Kína ezeket államtitokként kezeli. Továbbá: az amerikai részvénytulajdon beleszólást enged e vállalatok működésébe. De az amerikai politikusoknak sem tetszik, hogy a kínai vállalatok amerikai tőkével erősödnek meg. Ez az az eset, amikor az üzleti előnyök kölcsönösek, de a politika mindkét oldalról korlátozza az együttműködést. Biden ugyanúgy korlátokat állít fel a kínai vállalatok számára, mint korábban Trump: tavaly a kongresszus olyan törvényt fogadott el, mely lehetőséget ad a kínai vállalatok kitiltására az amerikai tőzsdékről.

A másik oldalról a nyugati vállalatok panaszkodnak: a kínai hatóságok olyan szigorú szabályokat léptettek életbe – főként az érzékeny technológiák esetében és az adattranszfer megakadályozására –, hogy gyakorlatilag külön, Kínára szabott operációs rendszereket kell működtetniük. Amerikai bankok és alapkezelők szeretnék megcsapolni Kína hatalmas megtakarítási piacát. Nagyságát 18,8 ezer milliárd dollárra becsülik. Ez ugyan még messze elmarad Amerikáétól, de fergeteges növekedést jósolnak neki. Kína most tér át a hagyományos banki megtakarításokról a befektetéses megtakarításokra. E piacot a kínai hatóságok azonban csak azután nyitották meg, hogy a saját alapkezelőik megerősödtek, így a külföldieknek éles versennyel kell szembenézniük. A külföldi alapkezelők azonban új, digitális „termékekkel” lépnek be a piacra.

Kína rendelkezik a világ legnagyobb devizatartalékaival is. E 3-4 ezer milliárd dollár körüli összegből Amerika termelői vagyonának jelentős részét felvásárolhatná, de miért tenné? – a két gazdaság kiválóan kiegészíti egymást, nem hiába beszélnek egy ideje már Chimericáról. Kínának az Egyesült Államok hatalmas exportpiacot jelent, de ugyanakkor „elviseli” Amerika hatalmas kereskedelmi deficitjét. (Amerika egyébként sem engedné, hogy Kína kikötőket vagy stratégiai fontosságú amerikai vállatokat vásároljon.)

Versengés az információtechnológiában

Mai világunk technológiai arculatának megfelelően a versengés legfontosabb terepe az információtechnológia. Amerikának itt még előnye van, de gyors kínai felzárkózás megy végbe. Kezdetben a kínai online cégeket lenézték és galapagosi különcöknek, majd az amerikai cégek gyenge másolatának tekintették, ám ma már riválisoknak tartják őket. Az Alibaba online kereskedelmi forgalma kétszer akkora, mint az Amazoné. A Tencenté a világ legnépszerűbb szuper-appja, 1,2 milliárd felhasználóval. Az AliPay-nek több mint egymilliárd aktív használója van, és 2019-ben 16 ezermilliárd dollár forgalmat bonyolított le, ami közel huszonötszöröse a PayPal, a Kínán kívüli legnagyobb online fizetési platform forgalmának. A feltörekvő piacokon az Alibaba az Amazonnal, a Baidu a Google-lal, a Tencent pedig a Facebookkal rivalizál.  

A kínai tech-szektor értékét 4 ezer milliárd dollárra teszik. 73 olyan kínai digitális cég van, melynek értéke 10 milliárd dollár fölötti. Legtöbbjük tőketulajdonosa között nyugati befektetőket is találunk, mint ahogy vezetőik közül sokan Nyugaton tanultak. 160 egymilliárd dollár fölötti értékű kínai startupot tartanak nyilván, és ezeknek a fele a mesterséges intelligencia, a big data és a robotika terén működik. Csupán 2020-ban Kínában 22 ezer chipgyártó céget, valamint 35 ezer felhő-számításokat végző vállalatot alapítottak, és 172 ezer startupot indítottak el a mesterséges intelligencia terén. Az amerikaiak a hirdetésekre koncentrálnak, a kínaiak az internetes fizetésre és a kereskedelemre.

Az amerikaiak azzal vigasztalják magukat, hogy hadiiparuk, elit egyetemeik és a Szilícium-völgy jóvoltából vezető szerepük továbbra is meg fog maradni. Kínában azonban több tudományos cikk jelenik meg a deep learningről, mint Amerikában, és a világ mesterségesintelligencia-kutatóinak több mint 40 százaléka kínai. A Pricewaterhouse Coopers előrejelzése szerint 2030-ban a mesterséges intelligencia által indukált növekedés a világ GDP-jét 16 ezer milliárd dollárral fogja megemelni, és ennek közel fele Kínából származik majd. A kínai vezetés feltett szándéka, hogy 2030-ra Kínát „kiber-szuperhatalommá” tegye. A deep learning fejlesztésének alapfeltétele, hogy az algoritmust minél nagyobb adatbázison trenírozzák, ebben pedig Kínával nem lehet versenyezni. A versengés sajnos a mesterséges intelligencia hadiipari alkalmazására is kiterjed, és Kína komoly forrásokat fordít az autonóm fegyverek kifejlesztésére.

A digitális platformok megregulázása

Kínában húsz éve építik a „Nagy Tűzfalat”, és az – elődjével szemben, ami nem védte meg Kínát a nomádok támadásaitól – jól működik. Úgy tartja távol a nyugati demokratikus értékeket, hogy teljes mértékben kiszolgálja a kínai gazdaság modernizációs igényeit. Kínában az internetnek olyan rendszere alakult ki, mely teljes mértékben kiszolgálja a gazdaság digitalizációs és a politika minden civil kezdeményezést elnyomó igényeit. A digitalizációs világuralomért folyó amerikai–kínai versenyben még az amerikai online óriások vezetnek, de előnyük apad. Az Alibaba, a Baidu és a Tencent, újabban a Didi a Szilícium-völgy nagyjaival egyenrangú partnerekké váltak. A feltörekvő országokba és a harmadik világba az amerikai cégek a saját rendszereiket és szolgáltatásaikat exportálják, míg a kínai gyakorlat a helyben kialakuló hálózatok segítésére és az azokba való beépülésre törekszik – és ez nyilvánvalóan sikeresebb stratégia.

Drónfelvételen a kínai Ant csoport és az Alipay sanghaji székháza. Az Alipay a világ legnagyobb online és mobilfizetési platformja, melyet az Ant csoport, Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalatának, az Alibabának a leányvállalata működtet. Az Ant csoport 2020 októberében jelent meg a hongkongi és a sanghaji tőzsdén. (Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski)

Amerika (az EU-hoz hasonlóan) szenved, hogyan tudná tech-óriásait, a digitális platformokat megregulázni. Kongresszusi meghallgatások és hosszú éveken át elhúzódó, a trösztellenes törvények jegyében indított bírósági tárgyalások jelzik e nyűglődést. Kínában nincsenek ilyen alkotmányossági, jogállami akadályok. Az állami szabályozás egyben az ellenőrző hatóság, és szükség esetén az szankcionál, az rója ki a büntetéseket. Legyen szó a legnagyobbakról, az Alibabáról vagy a Tencentről, a hatóság minden skrupulus nélkül azonnal érvényesíti akaratát: rövid időn belül döntést hoz, és óriási összegű bírságokat szab ki.

Kínában kétmillió „tartalomellenőr” működik, és ugyanennyien terjesztik a közösségi médiában a kormánypropagandát, terelik a politikai viták irányát. Az amerikai digitális platformok a bevételekre tekintettel ezt kénytelenek eltűrni. A kínai közösségi-média piaca közel 1 milliárd – a citizen mintájára alkotott szóval: – netizent jelent; a Linkedinnek például 2020-ban 8 milliárd dollár bevétele volt a kínai piacon. A hatósági beavatkozások végül is öncenzúrához vezettek; a platformok igazodnak az elvárásokhoz.

Kína új irányt ad a tech-szektornak

Az újabb hírek arról számolnak be, hogy Hszi Csin-ping lecsapott a tech-óriásokra. Idén február óta a szabályozó hatóság több mint ötven esetben járt el, a trösztellenes törvények megsértése, az adatokkal való visszaélés, monopolhelyzetek kialakítása, a beszállítókkal és partnerekkel való önkényeskedés, vagy a dolgozók kizsákmányolása címén. Vajon mi késztette a kínai vezetést, hogy e fantasztikusan sikeres szektorra, mely a világhatalmi vetélkedésben Kínát már-már Amerika fölé emelte, most súlyos büntetéseket és korlátozásokat szabjon ki? Az internetes kínai piaci cégek globális tőzsdeértéke a tavaly év végi 3 ezer milliárd dollárról mostanra 2 ezer milliárd dollárra esett. Az információtechnológiai szektor fejlesztése kockázatosabb, mint a hagyományos ágazatoké, és az azt finanszírozó tőkepiacok is nagyobb kockázatot vállalnak. A büntető intézkedések hatására megdrágult a tőkéhez jutás, és a startupok finanszírozásában a lassan Amerikához felzárkózó Kína most újból lemaradt.

Mivel magyarázható, hogy a kínai vezetés erre az öngyilkos akciónak tűnő lépésre szánta el magát? Nem holmi politikai szeszélyről van szó, hanem egy előre eltervezett ötéves stratégiáról.

Az ideológiai felhangot a kínai államtanács tavaly áprilisi közleménye adta meg, amely szerint a digitális adat is termelési tényező, a munkaerőhöz, a tőkéhez, a földhöz és a technológiához hasonlóan. Az internetes cégeknek nem lehet kizárólagos hatalma az adatok fölött, azt meg kell, hogy osszák az állammal és más gazdásági szereplőkkel. Továbbá: a gyors gazdasági növekedés évtizedeit lezártnak tekintik, és a minőségi fejlődést preferálják.

A kínai vezetés olyan internetes szektort akar, ahol kisebb a szociális média és az internetes játékok aránya, és eltolódás megy végbe a hardverfejlesztés és a techno-infrastruktúra javára. Ezt azok az amerikai intézkedések is indokolják, melyek megnehezítették a hardveralkatrészek kínai importját. „Sok olyan amerikai és európai politikus van, aki Hszi víziójának megfelelően szeretné a tech ágazatot átalakítani” – jegyzi meg az Economist szemleírója.

Az is valószínűnek látszik, hogy Kína számára fontosabb a belső hatalom kézben tartása, mint a világuralmi verseny. A kínai vezetés Amerika és a fejlett nyugati országok példáján azt látja, hogy a tech óriások szinte korlátlan hatalommal és befolyással rendelkeznek platformjaik működtetése révén, és az állampolgárokról gyűjtött adatok birtokában szinte szabályozhatatlanok, a trösztellenes törvények nehezen alkalmazhatók rájuk. Kína nem akar ebbe a csapdába esni…

Biden Kína-politikája

Donald Trump nyíltan és szókimondóan igyekezett megállítani Kína kereskedelmi expanzióját. A Huaweit kizárták az amerikai piacról, és kitiltották Amerikából a China Mobile-t, Kína, sőt a világ legnagyobb mobiltávközlési társaságát. Nem különbözik ettől Biden Kína-politikája sem – a lényeg ugyanaz, a retorika lett kissé visszafogottabb. Az új amerikai adminisztráció szerint nem igazolódtak be azok az elvárások, hogy ha majd Kína jelentős világgazdasági szereplő lesz, „felelősségteljesen” fog viselkedni. Meglátásuk szerint Kína nem együttműködésre, hanem hegemóniára törekszik. Ennek megfelelően

Amerika feladata az, hogy e törekvések útját állja, élét vegye. Ez katonai megelőző intézkedéseket is jelent. A világkereskedelemben pedig hidegháborút. De ez a hidegháború gyökeresen más, mint amit a Szovjetunió és az Egyesült Államok vívott.

Rush Doshi Kína-szakértő, Biden elnök tanácsadója, a Nemzetbiztonsági Tanács tagja. Szerinte – a politikai nyilatkozatokból kikövetkeztethetően – Kína globális szupremáciára törekszik, és azt 2049-re szeretne megvalósítani. (2049-ben lesz a kínai kommunista párt hatalomra kerülésének 100. évfordulója.) Az Egyesült Államokból akkorra egy gazdasági tekintetben csökkent hatalmú, deindusztrializált, a latin-amerikaiakhoz hasonló, de angol nyelvű ország lesz, amely az árukereskedelemre, az ingatlanbizniszre, a turizmusra és a transznacionális adóelkerülésre szakosodik.

Kína a 2008-2011-es pénzügyi világválság idején kapott vérszemet, amikor is látta, hogy az amerikai gazdaság – és a többi fejlett nyugati piacgazdaság is – a spekulatív pénzügyi szektor nagy súlya miatt mennyire sérülékeny, míg maga viszonylag kisebb visszaeséssel és gondokkal úszta meg azt. Újabban pedig az Egyesült Királyság visszavonulása az Európai Unióból és a nyugati világ tehetetlensége a járvánnyal szemben kelti Kínában azt az érzést, hogy a nyugati világ menthetetlenül hanyatlik.

Haderő – megváltozott Kína nukleáris stratégiája

A kínai haderőt leginkább Kína Tajvan elfoglalására irányuló törekvésével kapcsolatban szokták tárgyalni. Haditengerészete az elmúlt két évtizedben a világ legnagyobb flottafejlesztését hajtotta végre, csendes-óceáni flottája számszerűleg lekörözte az amerikai 7. flotta felszíni hajóinak számát. De Amerika hajóinak más térségekből való ideirányításával kiegyenlítheti a regionális erőviszonyokat. Kína „egyesülni” szeretne Tajvannal, és ez potenciális nagyhatalmi összecsapáshoz vezethet.

A kínai haditengerészet tengerészgyalogosai őrt állnak a Csingtao nevű rakétaromboló hadihajó előtt a Santung tartománybéli Csingtaóban 2012. december 27-én. (Fotó: MTI/EPA/NG Kong)

A közelmúltban viszont megváltozott Kína nukleáris stratégiája, mely eddig a „minimális elrettentésen” alapult. Jellemzően az ujgurok lakta Hszincsiang keleti részén és a sivatagos Kanszuban interkontinentális ballisztikus nukleáris rakétakilövő állomásokat építettek (110-et, illetve 120-at). Az innen kilövendő rakéták hatótávolsága 12 ezer kilométer, és így az Egyesült Államok teljes területét elérik. A Pentagon becslése szerint Kína 200 ilyen rakétával rendelkezik, Franciaországhoz és Nagy-Britanniához hasonlóan. (Az amerikaiaknak és az oroszoknak viszont együttesen mintegy 12 ezer interkontinentális ballisztikus nukleáris rakétájuk van.) Bármennyire is fenyegető e fejlemény, az ember joggal kérdezi: ugyan Kínának miért ne lehetne legalább középhatalmi szintű nukleáris arzenálja? Hiszen Amerika mindig hangsúlyozza, hogy nukleáris hadereje nem Oroszország ellen irányul, de Kínát sohasem említi. És bár az Egyesült Államok kétségtelenül demokrácia és jogállam, kudarcba fulladt fegyveres intervenciói (a közelmúltban Irakban és Afganisztánban – nem is említve a korábbi vietnami háborúját) mennyiben jogosítják fel arra, hogy a világbéke őrének szerepét játssza? És: ha figyelembe vesszük a nukleáris nagyhatalmak rakétaelhárító képességét, vajon mi haszna van ennek az egész őrületnek?

Az IT természetesen a hadiiparban és a hadviselésben is döntő szerepet játszik, és amilyen mértékben e téren Kína felzárkózik, úgy egyenlíti ki hátrányát Amerikával szemben – és esetleg majd előnyre tesz szert.

Még egy dicstelen versengés

A két nagyhatalom nem csak a haderő fejlesztésében folytat dicstelen versenyt; Kína a globális környezeti károkozás terén is méltó vetélytársa Amerikának. A 2000-es évek közepén lehagyta a CO2-kibocsájtás össztömegében, az elmúlt években pedig már nagyobb a kibocsátása, mint Amerikáé és Európáé együttvéve. Az egy főre jutó értékek tekintetében viszont a kínai érték kevesebb, mint fele az amerikainak, és a fejlett európai országok átlagának felel meg.

Ez a felemás helyzet is hozzájárul ahhoz, hogy a nemzetközi klímavédelmi tárgyalások zsákutcába jutottak: Amerika arra hivatkozik, hogy riválisa több szén-dioxidot bocsát ki, a kínaiak viszont arra, hogy az ipari forradalom után meglódult fosszilis energiafelhasználást nem ők okozták, és állampolgáraiknak joga van ugyanazt az életszínvonalat elérni, mint az amerikaiaknak. A Kuznets-görbe által leírt összefüggés értelmében az iparosodás útjára lépő országok fajlagos energia- és anyagfelhasználása kezdetben nagyon magas, ennek megfelelően fajlagos szennyezésük is, de ahogy fejlődnek, e mutatók javulnak, és a GDP egységére jutó szennyezés lecsökken. Kínai szempontból a nemzetközi közösségnek ezt el kell viselnie, amíg utol nem éri fejlettségi szintben a nyugati országokat. Ellene szól ennek az érvelésnek, hogy amikor a nyugati országok a fosszilis energiahordozók nagymértékű felhasználásába kezdtek, nem tudhatták, hogy az hova fog vezetni, ma pedig már jól ismertek a további üvegházhatású gázkibocsátás tragikus globális következményei.

Évtizedekig fanyalogtunk Amerika világgazdasági, világpolitikai szerepén, a Pax Americanán, az amerikai életmódon. Most viszont olyan nagyhatalom világgazdasági dominanciája fenyeget, amely az amerikai individualizmus és versengés helyett a demokrácia korlátozását hozhatja el.

Hosszú évtizedeken át ócsároltuk Amerikát az individualizmusa, a piacközpontúsága, monopóliumainak hatalma, jólétiállam-nélkülisége, világuralomra törekvése miatt. De a történelem nem várt fordulatokat produkál. Ki gondolta volna, hogy az individualizmus és a cowboy-mentalitás talaján megszülető csoda, a Szilícium-völgy teljesen más társadalmi-gazdasági körülmények közepette is létrejöhet: az állami beavatkozás, a tervgazdaság, és egy autokratikus politikai rendszer viszonyai között.

Bár elgondolkodtató, hogy az internetes platformok megregulázásában, túlzott hatalmuk letörésében Kína példamutató szerepet játszik, most mégis azért drukkolunk, hogy a sas kerüljön ki győztesen e vetélkedésből, nehogy a kínai sárkány hajtsa uralma alá a világot.


Nyitókép: Joe Biden amerikai alelnök kínai kollégája, Hszi Csin-ping fogadásán Los Angelesben 2012. február 17-én. (Fotó: AFP/Frederic J. Brown)

Ezt az írást nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Világmagyarázat