Magángéppel klímacsúcsra: Bill Gates megírta a kapitalista környezetvédelem kiáltványát

·2021.05.13

A zöld gondolat az utóbbi években a társadalmat egyesítő, felemelő eszme helyett megosztó kultúrharcos témává vált. A baloldal az antikapitalista rendszerkritika elemévé tette a klímaharcot, a populista jobboldal eközben a klímaszkepticizmus melegágyává vált. Vajon lehet-e zöldnek lenni ebben a közegben úgy, hogy közben nem vetjük el a kapitalizmust? Bill Gates szerint igen. A filantrópkodó milliárdos magyarul most megjelent könyvében a technokrata klímavédelem programját fogalmazza meg: társadalommérnökösködés helyett geomérnökösködést javasol. Könyve ebből a szempontból hiánypótló – de az olvasóban ott motoszkál a kisördög: vajon az innovációba vetett vakhit nem tartogat-e ugyanolyan csapdákat, mint a parttalan rendszerkritika?

„Ha a jelenlegi rendszerben ilyen nehéz megoldásokat találni, magát a rendszert kell megváltoztatni” – mondta az akkor 15 éves Greta Thunberg a 2018-as katowicei ENSZ-klímakonferencián. A zöld Jeanne d’Arc egy mondatban foglalta össze azt az értelmezési keretet, amelybe a klímaváltozás elleni küzdelem az utóbbi években bekerült. A politikai spektrum baloldalán az a gondolat vált uralkodóvá, hogy a klímaváltozás nem önmagában értelmezhető kihívás, hanem a „globális kapitalizmus” tünete, és az ellene való küzdelem sem képzelhető el magának a rendszernek a megdöntése nélkül.

Ez a gondolkodás mindig jellemző volt az európai zöld mozgalmakra, de az elmúlt évtizedekben azért a környezetvédelem ügyét sok konzervatív, agrárius politikai irányzat is a magáénak tudta tekinteni. Főleg azokban az országokban, például hazánkban, ahol a neoliberális, piac- és tőkepárti gazdaságpolitikát alapvetően baloldali pártok tették magukévá. Az utóbbi években azonban a baloldali nyilvánosságban az antikapitalista rendszerkritika vált uralkodóvá a klímaváltozásról zajló közbeszédben. Így beszél a témáról ma Amerikában Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez, Magyarországon részben Schiffer András és Lányi András. Igaz, utóbbiak a minap harmadik utas politikai programmal álltak a nyilvánosság elé, amely nem veti el egészében a kapitalizmust, fontos elemeiben mégis közel áll a baloldali rendszerkritikus média Mércétől a Partizánig tartó narratívájához a bolygópusztító nagyvállalatokról és a bajokat okozó fogyasztói társadalomról. Ez a kritikai irány adja a gerincét olyan szervezetek kommunikációjának is, amilyen például a Greenpeace.

„A klímaváltozás elleni küzdelem radikális ipari-technológiai változtatásokat követel. (…) Mindezek csak annak a társadalmi-gazdasági struktúrának a mélyreható megváltoztatásával valósíthatók meg, amelybe ezek a [környezetszennyező] technológiák beleágyazódtak: a végtelen profittermelésre, növekedésre irányuló, inherensen környezetpusztító, kapitalista termelést a valós társadalmi szükségleteket kielégítő társadalmi gazdagság kollektíven és demokratikusan szabályozott termelésével és elosztásával kell felváltani”foglalta össze ezt a szemléletet Szigeti Attila baloldali filozófus 2019-ben.

Rendszerkritika helyett filantróp kapitalizmus

A filozofikus magasságokban szárnyaló, nagyívű rendszerkritika persze gyakran nehezen fordítható le gyakorlati cselekvésre. A globáliskapitalizmus-mantra nem visz közelebb a szén-dioxid-kibocsátás kézzel fogható csökkentéséhez. Ha elő is állnak a szerzők gyakorlati javaslatokkal, azokra gyakran éppen a klímagyilkos nagyvállalatok által „kizsákmányolt” munkásosztály mond nemet. Míg a klasszikus szociáldemokrácia azt tűzte ki célul, hogy ne csak az elit, hanem a proletariátus is ehessen minden nap húst, élvezhesse az egyéni mobilitás áldásait és elrepülhessen nyaralni, a mai zöldbaloldal benzinbe épített környezetvédelmi adót, repjegyadót és húsadót „ígér” nekik. Az eredmény: sárga mellényes forradalom Franciaországban, a brit munkásosztály menekülése a Munkáspárttól, amely az urbánus értelmiségieknek fontos identitáspolitikai témák mellett klímaalarmizmussal sodródik egyre mélyebb válságba.

A munka ünnepének alkalmából tartott párizsi tüntetés egyik sárgamellényes résztvevője 2021. május 1-jén. (Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

Ebben a közegben jelent meg Bill Gates Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát? című könyve, magyarul a Libri gondozásában. A világ negyedik leggazdagabb embere számára mozgalmasan teltek az utóbbi hetek: válik feleségétől, és a COVID-vakcinák szabadalmával kapcsolatos vitákba is belekeveredett. Ebben az ügyben azért kritizálták, mert kiállt a nagy gyógyszergyárak szellemi tulajdonhoz való joga mellett (jóllehet a szabadalmak átmeneti feloldását immár ő sem ellenzi), és ezzel bírálói szerint úgymond elzárta a fejlődő országoktól az elérhető árú oltóanyagot.

Gates ebben az ügyben a filantróp kapitalizmus modelljét követi: a nagyvállalatok harmonikusan együttműködnek a nemzetállami kormányokkal, társadalom szempontjából hasznos ügyekbe fektetnek, de alapvetően a profitmotívum mentén, megtérülési céllal, a sokat kritizált globális kapitalizmus keretei között. Könyvében a klímaváltozás kapcsán is ugyanebben a modellben vázolja fel a megoldást, amellyel az emberiség talán elkerülheti az összeomlást.

A világ nem szűkölködik észosztó gazdagokban

Rögtön rávághatjuk erre: nyilván ezt mondja, hiszen a rendszernek köszönheti hatalmas vagyonát, amelyet aztán alapítványa élén politikai és társadalmi befolyásra konvertált. (A Gates-házaspár az elmúlt két évtizedben 50 milliárd dollárt fordított jótékony célokra, ám vagyonuk így is duplájára nőtt, most 124 milliárd dollárnál jár.) Ráadásul pont a környezetvédelem ügyében nyilvánul meg, miközben egymagában nagyobb szennyező, mint sok kis szegény ország. Ezek a kritikák annyira kézenfekvők, hogy Gates az erre adott válaszokkal indítja a könyvét.

„Tisztában vagyok vele, hogy a klímaváltozás miatti figyelmeztetésre nem én vagyok a legalkalmasabb személy. A világ a legkevésbé sem szűkölködik olyan gazdagokban, akiknek remek ötleteik vannak arról, hogy másoknak mit kellene tenniük, vagy hogy a technológia minden problémát megold. Nagy házaim vannak és magánrepülővel járok – a párizsi klímakonferenciára is azzal érkeztem –, úgyhogy ki vagyok én, hogy bárkit kioktassak a környezetvédelemről?” – teszi fel a kérdést.

Ez persze nem érdemi vita. Egy dohányzó orvos szájából talán kevésbé meggyőzőek a dohányzás elleni érvek – azonban nem lesznek kevésbé igazak. Gates az idei évtől kompenzálja szén-dioxid-kibocsátását, de ennél fontosabb érv, hogy több mint egymilliárd dollárt fektetett olyan stratégiai megoldásokba, mint például a megfizethető és megbízható tiszta energia, alacsony kibocsátású cement, acél, hús és így tovább, amelyek reményei szerint elősegítik, hogy az emberiség nulla szintű kibocsátást érjen el. A közvetlen szén-dioxid-leválasztás technológiáiba pedig tudomása szerint senki sem invesztált többet.

Kevesebb helyett több fogyasztás

Míg a baloldali klímamozgalom visszatérő témája a fogyasztás miatti szégyenítés, és a COVID alatt üdvözölte a fogyasztás kényszerű visszaesését („az ember az igazi vírus, most gyógyul a természet”), Gates pont az ellenkező tanulságot vonta le az elmúlt másfél évből:

Tízmilliók veszítették el munkájukat. Finoman szólva nem olyan helyzet, amelyet bárki szeretne folytatni, vagy megismételni. A világ üvegházhatású gázkibocsátása mégis csak 5 százalékkal, vagy még kevesebbel csökkent. (…) Ez a csekély csökkenés azt bizonyítja, hogy pusztán kevesebb repüléssel és autózással nem szoríthatjuk le nullára a kibocsátást” – írja.

Sőt, még ennél is tovább megy: azt mondja, hogy a fogyasztást nem visszafogni kell, hanem éppenséggel növelni, csak éppen új technológiai alapokon, úgy, hogy közben a szén-dioxid-kibocsátást a nullára csökkentjük. „Bár a hozzám hasonló, jelentős kibocsátást produkáló embereknek kevesebb energiát kell felhasználniuk, a világ egészének több olyan terméket és szolgáltatást kell fogyasztania, amit tiszta energia biztosít. Semmi baj a nagyobb energiafelhasználással, amennyiben szén-dioxid-mentes” – írja.

A könyv borítója

Gates szinte biztos benne, hogy mindez lehetséges, ehhez mindössze arra van szükség, hogy a vállalatok és a kormányok közös erővel több pénzt fektessenek az innovatív technológiákba. A megújuló energiaforrásokba. A következő generációs maghasadásba és a magfúzióba. A nulla kibocsátású műanyag, műtrágya és pálmaolaj előállításába. A villamos energia hálózati szintű tárolásába és föld alatti szállításába. A bioüzemanyagokba. Az aszálytűrő génmódosított élelmiszernövényekbe.

„Ezek a több milliárd dolláros piacok alig várják, hogy valaki kitalálja az alacsony költségű, nulla szén-dioxid-kibocsátású cementet, acélt, vagy nettó nulla kibocsátású folyékony üzemanyagot” – véli.

Kellemetlen igazságok

A Microsoft alapítója a kihalással való riogatás helyett a klímaváltozásról való „tényalapú” beszédmódot szorgalmazza. A tények gyakran kíméletlenek – Gates például nem titkolja, hogy az üvegházhatású gázok fokozatos és részleges csökkentése annyit ér, mint halottnak a csók, a katasztrofális következmények elkerüléséhez 2050-ig nullára kell visszafogni az emissziót. Ami szerinte is nehéz feladat, hiszen a mai élet összes tevékenysége – a villamosenergia előállítása, a mezőgazdasági termelés, a cement- és az acél gyártás, a közlekedés – mind üvegházhatású gázok kibocsátásával jár.

Ezt már tudjuk, Gates azonban kimond olyan tényeket is – és ez a kötet talán legfőbb érdeme –, amelyek hiányoznak a mai diskurzusból, vagy szalonképes körökben népszerűtlenek. Például ezeket:

1. Nemcsak a gazdag világ létezik. Az emberek ma már majdnem mindenütt tovább élnek, és jobb egészségben, az életszínvonal emelkedik. Egyre nő a kereslet az autók, utak, épületek, hűtőszekrény, számítógép, légkondicionáló és az ezeket működtető energia iránt. Ha a gazdag világ valami csoda folytán már ma el tudná érni a nulla szintet, a világ többi része még mindig egyre többet és többet bocsátana ki. Erkölcstelen dolog lenne, ráadásul kivitelezhetetlen is, ha a gazdasági létra alacsonyabb fokán állókat meg akarnánk akadályozni az előbbre jutásban. Nem várhatjuk el a szegényektől, hogy szegények maradjanak csak azért, mert a gazdag országok már túl sok üvegházhatású gázt bocsátottak ki.

2. Atomenergia nélkül nehéz elképézelni a szén-dioxid-mentes áramtermelést. Ez az egyetlen olyan emissziómentes energiaforrás, amely éjjel-nappal, évszakokon át megbízhatóan energiát biztosít, szinte bárhol a Földön, és a működőképessége nagyban is igazolt. Míg egy terawattórányi napenergia-kapacitáshoz több mint 15 ezer tonna beton, cement, acél és üveg szükséges, ugyanennyi szélenergiához pedig több mint 10 ezer, ez a szám az atomenergiánál alig haladja meg az ezret. Míg maghasadással egy négyzetméternyi területen 500-1000 watt állítható elő, addig napenergiával csak 5-20, széllel pedig 1-2 watt. Gates ebbe a területbe is sok pénzt fektetett, főleg a haladóhullám-reaktor technológiáján dolgozó, TerraPower nevű cégbe. Egy ilyen reaktorban a fizika törvényei zárnák ki a baleseteket, és sokkal kevesebb hulladékot termelne, sőt akár a többi atomerőmű nukleáris hulladékával is tudna működni.

3. Nem életszerű a húsfogyasztás feladása. A veganizmust a balos klímaaktivisták egy része olyan természeteséggel tukmálja a társadalomra, mintha a húsevés nem több millió éves, az emberré válásunkban is fontos szerepet játszó szokásunk lenne. Gates ezzel szemben elismeri: a hús fontos szerepet játszik kultúránkban, a világ sok részén, még ott is, ahol nem könnyű hozzájutni, a húsevés fontos részét képezi az ünnepeknek. Ettől függetlenül érdemes gondolkodni a növényi alapú húspótlókban vagy a laborban tenyésztett húsban (ő maga a Beyond Meatben és az Impossible Foodsban is befektető), de hetente egy-két húsmentes nappal is tehet az ember a klímáért, nem kell vegánnak lenni.

„A hús fontos szerepet játszik kultúránkban.” Pincérnő a müncheni Oktoberfesten 2019. szeptember 21-én. (Fotó: dpa/Karl-Josef Hildenbrand)

4. Beszélnünk kell a geomérnökségről. A Föld hőmérsékletének mesterséges csökkentése például a napfényt szétszóró részecskék felső légkörbe pumpálásával vagy a felhőtakaró részleges kifényesítésével a baloldali klímaaktivisták szemében ördögtől való, felelőtlen kísérlet. Gates szerint viszont ezt is kutatni kell, mert az egyetlen elképzelhető módszer, amellyel az elkövetkező években, sőt évtizedekben a Föld hőmérsékletének csökkentésében reménykedhetünk anélkül, hogy a gazdaságot megbénítanánk. Eljöhet az idő, amikor nem lesz más választásunk, a legjobb, ha már most felkészülünk rá.

„Semmi remény, hogy bármit is elérjünk”

Gates elismeri, hogy az általa javasolt technológiai megoldások egy része valószínűleg kudarcot fog vallani (ő is vesztett egyszer 50 millió dollárt egy bioüzemanyag-cégen), de összességében optimista. „Annak alapján, amit a klímáról és a technológiáról tudok, optimista vagyok, hogy ami még nincs, azt képesek vagyunk kitalálni és bevetni” – írja. Ezt vagy elhisszük neki, vagy nem. Viszont van egy másik tényező is, amely árnyat vet derűlátására: a technológiai, piaci alapú megoldások mögé is kell politikai akarat és társadalmi támogatás. Ez pedig ma hiánycikk.

„A politika, elsősorban az Egyesült Államokban mellékvágányra terelte a klímaváltozásról folytatott diskurzust. Néha úgy tűnik, semmi remény, hogy bármit is elérjünk. Én magam inkább mérnökként, mint politikatudósként gondolkodom, a klímaváltozás politikai vetületeire nincs megoldásom – ismeri el. – Bár létezne valami csodálatos innováció, amely termékenyebb mederbe terelné a párbeszédet. Sajnos nincs ilyen.”

Ez igaz – viszont az talán közelebb visz a megoldáshoz, hogy nem csak egyféle ideológiai megközelítésből, az antikapitalista rendszerkritika szemszögéből közelíthetünk a kérdéshez. Ebben előrelépés Gates szikár, tárgyilagos, sok helyütt ideológiai elkötelezettsége ellenére is gondolatébresztő könyve.


Nyitókép: iskolások Bill Gates 60. születésnapját ünneplik az indiai Chennaiban 2015. október 28-án. (Fotó: AFP)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

hirdetés

Kategória: Kult