Már a kérdés is rossz volt? Ezért fél minden második román Erdély visszacsatolásától
Nagyot ment a román és a magyar sajtóban egy minapi felmérés, amely szerint minden második román attól tart, hogy Magyarország el akarja csatolni Erdélyt. Az eredmény annyira abszurdnak tűnt, hogy megkerestük a felmérést végző cég vezetőjét, illetve egy erdélyi magyar és egy bukaresti szociológust: árnyalják a képet. Bőven van rajta mit. Közben még sehol nem publikált részletes adatokat is kaptunk. Tudják például, kik rettegnek a legjobban Budapest állítólagos területi revizionizmusától? Megmondjuk, s az is kiderül, mi lehet az egyetlen racionális magyarázat erre a jelenségre.
Már-már a „Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz!” kezdetű irredenta dalra csattogó magyar bakancsokat is vizionálhatnánk egy múlt héten ismertetett romániai felmérésből. Abból, amely szerint a román társadalom 49,5 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy:
„Magyarország el akarja venni Erdélyt Romániától.”
Ám még mielőtt az eredmények láttán elrendelt román csapatösszevonásoktól tartanánk az ártándi határ túloldalán, a Válasz Online utánajárt, hogyan alakult ki ez az arány, és miért hihet kettőből egy romániai állampolgár egy nyilvánvaló abszurdumban.
„Minden politikai szociológiai vizsgálatnál, de különösen a politikai vélemények kérdezésénél nagyon »puha« adatokat kapunk, más szóval a kapott válaszokat befolyásolja a kérdés megfogalmazása, a kérdező személye, a megkérdezett elképzelése arról, hogy mit »illik« válaszolnia, mit vár tőle a kérdező stb. Ezért az eredmények értelmezésénél különösképpen ajánlatos az óvatosság.” A magyar szociológia alapművében, Andorka Rudolf Bevezetés a szociológiába című munkájában megfogalmazott figyelmeztetés ezúttal is indokolt. Az ominózus felmérést az INSCOP nevű, 2013 óta működő bukaresti közvélemény-kutató készítette, amely a German Marshall Fund nevű amerikai agytrösztnek a fekete-tengeri országokban támogatásokat nyújtó „leányszervezete”, a Black Sea Trust for Regional Cooperation finanszírozásával. A közvélemény bizalmatlansága: A Nyugat vs. Kelet – a nacionalista áramlat megerősödése a félretájékoztatás és az álhírek korában – ez volt a kutatás címe, amelyet március 1. és 12. között, 1100 fős mintán telefonon végeztek, szűk 3 százalékos hibahatárral. A kérdezők olyasmikre voltak kíváncsiak, mennyire bíznak a román állampolgárok a nemzetközi intézményekben, melyik európai országokhoz hogyan viszonyulnak, illetve, hogy az EU vagy Oroszország felé kellene-e gravitálni. Néhány érdekesebb megállapítás:
- 81 százalék úgy gondolja, hogy Romániának a politikai és katonai szövetségek terén Nyugat felé kell orientálódnia, 10,4 százalék keresne csak keleti szövetségeseket (Oroszországot és Kínát);
- az EU-tagság 61,4 százalék szerint járt előnyökkel, viszont 64,2 százalék véli úgy, hogy Romániának akkor is meg kell védelmeznie nemzeti érdekeit, ha azok ellentétbe kerülnek az uniós szabályokkal, vagy ha emiatt elveszítené uniós tagságát;
- 66,6 százalék szerint támadás esetén a NATO megvédi Romániát, 71,3 százalék szerint Amerikának inkább pozitív hatása van Romániára, míg 61,7 százalék gondolja úgy gondolja, hogy Oroszország több rosszat tett Romániának, mint jót;
- a románok leginkább Németországban bíznak (57,6 százalék), az ellenpont Oroszország (16 százalék);
- 78,2 százalék szerint a románokat másodrangú állampolgárokként kezelik az EU-ban, 50,2 százalék szerint más EU-tagállamok blokkolják Románia schengeni tagságát;
- 55,9 százalék gondolja úgy, hogy a romániai környezetszennyezésről külföldi cégek tehetnek, 35,4 százalék pedig azzal is egyetért, hogy idegen országok blokkolják az autópálya-építéseket, megakadályozva az ország fejlődését.
- 49,5 százalék gondolja, hogy Magyarország el akarja szakítani Erdélyt – 43,2 százalék az ellenkezőjét mondta, 7,4 százalék nem tudta vagy nem válaszolt –, míg 87,2 százalék ért egyet azzal, hogy a romániai kisebbségek jogait meg kell védeni.
De hogy létezik az, hogy miközben – a felmérés szerint – az ország fele Magyarországtól retteg, a kisebbségi jogokat elsöprő többség védelmezi?
„A román önkép az, hogy elégséges jogot biztosítanak a kisebbségeknek”
– mondja lapunknak Toró Tibor szociológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának kancellárja.
Egy társszerzőként általa jegyzett 2020-as kutatás szerint a társadalom fele szerint a kisebbségek pont annyi joggal rendelkeznek, amennyi szükséges, 30 százalék pedig még sokallja is a jogaikat. A romániai magyarság – nota bene: az ország legnépesebb kisebbsége, a 2011-es népszámlálás szerint másfélszer annyian vannak, mint az összes többi kisebbség együttvéve – azonban valamiért külön regiszterbe esik a románok mentális térképén. Toró szerint ennek leginkább az oktatásban keresendő az oka. A kutató épp egy olyan felmérést tervez megjelentetni, amely a többségi iskolákban használatos történelem, román nyelv és -irodalom, illetve állampolgári nevelés tankönyveket vizsgálta, s amely igazolja azt a hipotézisüket, hogy ezeknek a magyarokkal szembeni negatív attitűdök újratermelésében kiemelt szerepük van.
„A tankönyvekben a magyarok a fő ellenség, soha nem tűnnek fel jó színben – se a magyarok, se a kisebbség.
Ezzel együtt sem látom, mit tükröz az Erdély elszakítására vonatkozó felmérés, hiszen a románok szűk többsége elfogadja például a erdélyi magyarok kettős állampolgárságát, igaz, Románia ugyanezt csinálja a moldovai románokkal. Lehet, hogy politikailag nem rózsás a magyar–román viszony, de nem érzem lecsapódni, leszámítva Iohannis elnök jónapotozását, de az is politikai ellenfeleinek, a szociáldemokratáknak szólt. Az INSCOP-kutatás kapcsán az volt az érzésem, mintha egy nemzeti konzultációt olvasnék, főleg a kisebbségi jogokról szóló kérdés miatt, ami önmagában értelmezhetetlen, mert annyira tág fogalom. Meglátjuk, hogy fog ez átrendeződni most, hogy van gazdája a témának” – mondja Toró Tibor, a decemberi parlamenti választáson bő 9 százalékot szerző magyarellenes AUR pártra utalva.
Az általunk megkérdezett román szociológus inkább a két téma összemosását nem érti. Claudiu D. Tufiș, a Bukaresti Egyetem Politikatudományi Karának oktatója szerint ugyanis ellentmondás feszül köztük. Az első alapján ugyanis a társadalom fele egyetért egy olyan „őrült állítással” – Magyarország el kívánja csatolni Erdélyt Romániától –, amely egy minden EU-ország számára lehetetlen helyzetet ír körül. A második direkte ellentmond az előző kérdésből levezethető magyarellenes érzéseknek, hiszen tízből kilencen értenek egyet azzal, hogy Romániának meg kell védenie a területén élő kisebbségek jogait. A szociológus szerint ha az első kérdés a magyarellenes érzelmek indikátora, akkor a második a bármilyen kisebbség támogatásáé, a magyarokat is beleértve, a két kérdés összehasonlításával pedig arra lehetne következtetni, hogy sokkal több románnak van kisebbségpárti attitűdje, mint ahánynak magyarellenes. Tufiș két konklúziója alighanem az egyetlen átjárás a megmért eredmény és a kételyek között: „Az első következtetésem, hogy az első kérdésre adott válaszok valamiért rosszak – lehet, hogy a kérdésfeltevés kontextusa miatt. Ebből következik a másik megállapításom: elég jól ismerem az 1990 óta elvégzett felméréseket Romániában, de
ez az első alkalom, hogy valaki ezt a konkrét kérdést feltette. Ez ugyanis rossz kérdésnek tűnik: hipotetikus, és nincs köze a valósághoz. Az viszont lehetséges, hogy megragadja, mit gondolnak a románok egyes magyarokról:
lehet, hogy ténylegesen semmit nem tesznek, ami erre utal (hiszen lehetetlen Erdély elcsatolása), de azért boldogak lennének, ha megtörténne. Hasonlóan a Románia és Moldova egyesüléséről gondolkodó, a gondolatnak örülő románokhoz, akik szintén semmi olyan konkrétat nem terveznek, ami ezt lehetővé tenné” – mondja Tufiș. Szerinte 2021-ben nem kellene feltenni ilyen kérdést egy felmérésben, hisz semmi valódit nem mér, s több kérdést vet fel, mint amennyi megválaszol. A kutató hozzáteszi: a „magyar problémát” 1990 óta használják szavazatokszerzésre a választási kampányokban: „Ha olyanokkal beszélünk, akik etnikailag kevert területeken élnek, látszik, hogy a kérdés politikai, nem pedig egyéni vagy (városi) közösségi szinten jelentkezik. A lappangó nacionalizmus, a világ bármely társadalmához hasonlóan, a románokra is jellemző, de a román–magyar viszony azért az elmúlt 20 évben javult, elég csak összehasonlítani a mai Kolozsvárt a 2000-es eleji, Gheorghe Funar-félével: az ott lakók büszkék többnemzetiségű városukra és annak magyar történelmére.”
A két kutató kételyeivel – meg a sajátunkkal – megkerestük az INSCOP cég alapító igazgatóját, Remus Stefureacot, aki készséggel állt rendelkezésünkre, hiszen felmérésükből mégiscsak egy toleráns Románia képe rajzolódik ki. Kincset ér továbbá az a tőle kapott adatsor, amely sehol nem jelent még meg, és tovább szegmentálja a válaszadókat az Erdély elszakítására vonatkozó kérdésükkel kapcsolatban.
E szerint
- nagyobb arányban értettek egyet az állítással a férfiak, a 30 és 44 év közöttiek, a közép- vagy magasabb fokú végzetséggel rendelkezők, illetve nyugati és északkeleti régiók lakói;
- kisebb arányban értettek egyet az állítással a 30 év alattiak, a munkaképes inaktívak, az északnyugati és középső régiók lakói, a magasabb keresetűek, illetve a magánszektorban dolgozók.
Stefureac többször hangsúlyozza: helytelen az Erdély elszakítására vonatkozó eredményeket önmagukban nézni, mert azok a kisebbségvédelemmel kapcsolatos kérdésükre adott válaszokkal alkotnak teljes képet (utóbbi az, amiről Toró Tibor azt mondta, önmagában értelmezhetetlen, hiszen annyira tág fogalom – a szerk.). Az igazgató az adataikból arra következtet, hogy
erőtlenedik a román nacionalizmusnak a Magyarországhoz fűződő viszony által meghatározott klasszikus dimenziója.
„Bár a románok fele ért egyet azzal, hogy Magyarország el akarja csatolni Erdélyt Romániától, s ez olyasmi, amit tüzelni tudnak barátságtalan lépések (például a magyar diplomaták távolmaradása a december 1-jei román nemzeti ünnepről az elmúlt években, miközben előtte 20 évig jelen voltak), az adat alacsonyabb, mint korábban. (Emlékezzünk: Claudiu D. Tufiș még nem látott ezzel kapcsolatos kutatást – a szerk.) Ráadásul a románok nagy többsége mondja azt, hogy a kisebbségek jogait meg kell védeni, ez a toleráns hozzáállás pedig delegitimizálja az etnikumok közti kapcsolatok hiteltelenítésére tett kísérleteket, ami óriási fejlődés a 30 évvel ezelőtti mérgező légkörhöz képest. Ez, mint Vajdahunyad megyéből származót, csak boldoggá tud tenni. Románia többsége mérsékelt, miközben persze vannak szélsőséges hangok. Ahogy Magyarországon is.”
Azt, hogy a jelenlegi magyar kül- és nemzetpolitikának köze lehet az eredményhez, Toró Tibornak is felvetettük, de szerinte ez nem meghatározó, még úgy sem, hogy a Budapestről az erdélyi magyarságnak érkező támogatások mértéke az elmúlt években valóban szintet lépett, például az Erdélyi Református Egyházkerületnek utalt tízmilliárdokkal. Az Orbán-kormány pénzbősége ugyanis, leszámítva talán a sepsiszentgyörgyi focicsapat kistafírozását, egyelőre nem került be a romániai közbeszéd fősodrába, így az Erdély elcsatolásával kapcsolatos kutatási eredményeknek inkább a Románián belüli etnikai dinamikához van köze – nem ahhoz, hogy hívják Magyarország miniszterelnökét.
Leginkább pedig egy szerencsétlenül feltett kérdéshez, amelyre messze nemcsak azok válaszoltak igennel, akik szerint Magyarország valóban Erdély visszacsatolására készül – hanem azok is mind, akik szerint a magyarok lelkük mélyén örülnének ilyesminek.
Ami azért elég messze van attól, hogy magyar bakancsok csattogásától rettegne Románia fele.
Nyitókép: a magyar csapatok bevonulását köszöntő fiatalok a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren 1940. szeptember 13-án. Fotó: Fortepan
