A lázálom vége: ezért számolják fel a Pázmányt Piliscsabán

·2020.12.15

Évekig tagadta a fenntartó egyetem, hogy megválik az ikonikus piliscsabai campustól, mégis ez lett a történet vége: év végéig teljesen kiürítik az épületeket. Hogy mi lesz a további sorsuk, egyelőre nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy most racionális döntés született – ellentétben az alapítással. Elemzésünkben külföldi kihelyezett campusok példái nyomán bemutatjuk: a Pázmány bölcsészkarának kiköltöztetése eleve katasztrofális ötlet volt. Mégis kellett hozzá negyedszázad és sok milliárd forint elköltött közpénz, hogy ezt mindenki belássa. Az egykori dékán és ötletgazda, Maróth Miklós ma is tevékeny: az akadémiai kutatóintézeteket tömörítő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetője.

Lackfi János író, aki tizenhét évig tanított a Pázmány bölcsészkarán és egy időben kint is lakott családjával a campuson egy tanári lakásban, búcsúposztjában „Makovecz-féle hungaro-Disneyland”-nek nevezte az épületegyüttest, bár a „hangulatos” jelzővel valamelyest tompította ennek élét.

A nyálkás, szürke decemberi időben hungaro-Disneyland nem is különösebben hangulatos, inkább egy disztópikus film díszletére emlékeztet. Pedig még nem teljes az elhagyatottság, zajlik a költözés. Az épületeken azonban már látszik az elhanyagoltság, itt-ott hullik a vakolat, rohadnak a fabetétek, a kert távolabbi zugaiban már senki nem nyírja a füvet. A dombtetőn álló étterem évek óta üres, a teraszon gyom nő a kőlapok réseiből. A Marillac Szent Lujzáról elnevezett kollégium belső udvara kihányt bútorokkal van teli, a Stephaneum előtt a teraszon egy kazal oktatási dokumentum és néhány floppylemez várja, hogy konténerbe kerüljön. Makovecz Imre főműve, a hatalmas, ferdén dülöngélő főépület, amelynek a megítélése annyira megosztotta az építészet iránt érdeklődőket és a használókat is, már zárva van. A jövőről egyelőre csak annyit lehet biztosan tudni, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő megígérte: a parkon átvezető sétányt nem zárják le, mert a falu csak ezen keresztül tudja gyalogosan megközelíteni az Aldi áruházat. A 10-es főút mellett ugyanis nincs járda.

Ha a január 1-től az épületegyüttest átvevő állam tényleg kezdeni akar valamit az egykori Pázmáneummal, mindent alaposan fel kell újítania, és át is kell építenie, mivel más funkcióra az egyetemi épületek nem használhatók. Persze egyetemnek se, ahogy az mostanra kiderült.

Másodszor fizetnének ezzel ki súlyos milliárdokat az egykori alapító dékán, Maróth Miklós álmára, aki a rendszerváltás után kitalálta, hogy a katolikus egyetem bölcsészoktatásának a várostól távol, Piliscsabán kell zajlania. Az elképzelést támogatták az akkori egyházi vezetők, dr. Gál Ferenc, az első rektor, Csíky Gábor egyetemi főépítész, az Antall-kormány és a Makovecz Imre által vezetett Makona építészközösség, de az építkezés motorja Maróth volt. Akkoriban adott interjúkban büszkén emlegette, hogy a piliscsabai campus létrehozása és az építkezést finanszírozó állami források kilobbizása elsősorban az ő érdeme.

Maróth Miklós alapító dékán 1997-ben

„A zajos világvárosból való kiszakadás a tanulmányok örömén túl sokkal több élményt rejt a »természet lágy ölén«. Szerintem lassan mindenki belátja, hogy ez inkább előny, mint hátrány” – foglalta össze a kiköltözés filozófiáját az Új Embernek 1997-ben. Az ingázás gyakorlati problémáját mellékesnek látta, mivel a campusnak saját vonat-, illetve buszmegállója van, a „járatok sűrűsödtek, a magyar közlekedési viszonyokkal reálisan számolva lehet megtenni a 25 km-es távolságot.”

A piliscsabai táborozásra nem a körülmények kényszerítették az egyetemet, hanem filozófia rejlett mögötte: az egyetem alkosson saját világot, amely védelmező burokként veszi körül a hallgatókat, akik ideális esetben a campushoz tartozó, apácarendek által fenntartott kollégiumokban töltik diákéveiket, sőt az oktatók egy része is a telek legtávolabbi zugában felépült három tanári házban él. Nyüzsgés helyett elmélyülés, nagyváros helyett természet, és díszletként az organikus építészet művelői által megálmodott különös épületcsoda a maga tornyaival, kupoláival és diadaloszlopaival. Egy hely, ahol minden épületnek ősi alapítást sejtető latin neve van: Augustineum, Catharineum, Iustineum, Abrosianum, sőt a Tanulmányi Osztály is Quaestura, a menza pedig Refectorium.

Ezek a középkorias nevek azonban mind frissen épült, vagy az egykori szovjet laktanya blokkjaiból frissen átalakított házakhoz tartoztak. Az építkezés története jól nyomon követhető a házakon elhelyezett emléktáblákon:

A campus zöme az 1990-es évek második felében épült, csak a főépület, az Auditorium Maximumot magában foglaló monumentális Stephaneum kivitelezése húzódott át a következő évtizedre, mivel méretei próbára tették az egyház és az egyetem lehetőségeit. Mire 2001-ben átadták, az alapítók közül már senki nem volt hivatalban, és az egyetem Gál Ferencet követő rektora, Erdő Péter egyáltalán nem lelkesedett sem Makoveczért, sem a projektért. Mégis kénytelen volt befejezni, mert már annyi pénzt költöttek rá (akkori áron 1,3 milliárdot), hogy nem maradhatott félbe.

Ez általában is igaz a piliscsabai egyetemi kísérletre:

hiába vált az idő múlásával nyilvánvalóvá, hogy az egész alapvetően elhibázott, a beleöntött pénz és beton mennyisége miatt senki nem vállalhatta fel, hogy a kudarcot elismerje.

A Pázmány alapítása valódi rendszerváltó vállalkozás volt. A szervezkedés 1989 végén kezdődött, 1990-ben katolikus értelmiségiek (köztük Erdő Péter teológus, a jelenlegi esztergomi érsek) egyetemi alapítványt hoztak létre, és 1991-ben a régóta működő Hittudományi Akadémia keretei között bölcsészoktatást indítottak. A következő évben került sor a bölcsészkar megalapítására. Az oktatás a Ménesi úton indult el egy volt zárdaépületben, de a Piliscsabán felhagyott szovjet laktanya 19 hektáros területét az alapítvány már 1991 májusában ingyenesen megkapta a kormánytól.

A Pázmány állami támogatással építkezni kezdett, és az 1994-es tanévet már Piliscsabán kezdték. Akkor még csak négy szak volt: magyar, történelem, szlovák és latin, de a következő években az épületegyüttes bővülésével együtt gyorsan gyarapodott a képzések száma is. Az 1990-es évek vége és a 2000-es évek első fele az expanzív növekedés időszaka volt a magyar felsőoktatásban. Mindenki egyetemre akart járni, és a kapuk szélesre nyitásával erre lehetőséget is kaptak a fiatalok. Az addig elitképzésnek számító felsőoktatásból tömegoktatás lett, és ahogy akkoriban mondták, a diploma lett az új érettségi.

A Pázmány bölcsészkara eredetileg nem erre a modellre jött létre, hanem klasszikus műveltséget nyújtó, katolikus elitintézménynek szánták, de a tömegesedés segítette a megkapaszkodást, és el is fedte a helyszínválasztásban rejtő problémákat. A folyamatosan bővülő diáklétszám igazolta az egyetem létét, és erre hivatkozva mindig lehetett forrást szerezni a nagy építkezésekre. Bajától Gyöngyösig sok más intézmény is egyfajta Gründerzeit-, vagyis alapítási lázban égett, ami új campusokban öltött testet.

A PPKE-BTK körülbelül 700 hallgatóval indult el 1994-ben, de 1998-ban már kétezer diák volt Piliscsabán, 2001-ben pedig háromezer. A növekedés látszólag igazolta a tíz évvel korábbi döntést, a kar és a campus életképesnek tűnt. A baj akkor következett be, amikor az évtized második felétől a kibővült felsőoktatási kínálat és a demográfiai hullámvölgy együttes hatása miatt a diákok már válogathattak, hogy melyik intézményt válasszák. És egyre többen meggondolták, hogy megéri-e csak azért órákat utazni minden nap, hogy szép természeti környezetben tanuljanak, vagy kiköltözni egy faluba (noha Piliscsaba 2013 óta város), ahol az egyetemen kívül nincs semmilyen szórakozási lehetőség és közösségi tér. És ahol előfordul, hogy este 10 órakor a kollégiumot fenntartó apácarend egyik tagja végigmegy a szobákon és ráoltja a lámpát felnőtt, huszonéves fiatalokra.

Készítettünk egy grafikont a felvi.hu adatai alapján a kar népszerűségének alakulásáról 2001-től kezdve:

A felső vonal a jelentkezők számát mutatja 2001-től kezdve máig, az alsó pedig az első helyes jelentkezőkét, ez utóbbi azért különösen fontos, mert azt mutatja, hányan voltak azok, akik igazán a Pázmány bölcsészkarán akartak tanulni, és nemcsak B vagy C opcióként kényszerültek az egyetemre. Jól látszik, hogy a kar története három szakaszra osztható. Nagyjából 2005-ig tart a lendületes bővülés időszaka, amit azonban erős visszaesés követ. Ebben a középső szakaszban 2008-tól ugyan elindul egy lassú felívelés, de 2013-ban megtörik: ez az a sorsdöntő év, amikor az akkori dékán, Botos Máté meggyőzi az egyetem vezetését, hogy muszáj elindítani a beköltözést Budapestre. A kar népszerűsége ezután gyorsan helyreáll, és azóta is stabilan magas.

A statisztikát látva teljesen érthető, miért döntöttek úgy, hogy lépni kell: a Pázmány bölcsészkara az első tíz év dinamikus fejlődése után elvesztette korábbi vonzerejét, a kínlódás akkor már nyolc éve tartott, és úgy tűnt, hogy végleg beszorul a másodvonalbeli intézmények közé. Az első helyes jelentkezők alacsony száma egyben azt is jelezte, hogy a legtehetségesebb diákok szívesebben választanak más intézményeket. A Pázmányt különösen zavarhatta a később induló és sokáig jóval gyengébb, viszont a fővárosban működő versenytárs, a református Károli megerősödése.

Ráadásul megváltozott a diákok életmódja, egyre jellemzőbb lett, hogy dolgoznak egyetem mellett: a munkát vállaló hallgatók aránya 2013-ban már 40 százalék körül járt. Számukra nem kényelmi kérdés volt, hanem egyszerűen megoldhatatlan akadályt jelentett a rendszeres ingázás. Fizetős szakot Piliscsabán már egyáltalán nem lehetett indítani, pedig nyilvánvaló volt, hogy Budapesten erre is lenne igény.

Úgy értékelték a helyzetet, hogy a kar a campus foglya lett, és valahogy ki kell szabadítani.

A fenti statisztika a konkrét jelentkezői számokat mutatja, de ugyanez a tendencia látszik, ha a karnak a felsőoktatási intézmények között elfoglalt pozícióját nézzük. A PPKE-BTK első helyes jelentkezések száma szerinti helyezése az intézményi rangsorban így festett:

2001: 65.
2004: 28.
2008: 55.
2013: 32.
2016: 16.
2020: 11.

Ez még jobban mutatja, hogy a 2013-ban megkezdett elköltözést Piliscsabáról mennyire visszaigazolta az élet.

Sajátos álomvilág épült, ami építészetével ráerősített a helyszín zárványszerűségére (Fotó: Vörös Szabolcs/Válasz Online)

De miért nem működött Maróthék koncepciója?

A piliscsabai campus életképességéről szóló vitában gyakran felvetődött az építészet szerepe. Miután kiderült, hogy a Pázmány részben beköltözik, a Makovecz-tanítvány Őrfi József 2014 elején arról írt, hogy az épületegyüttes funkcionális gyengeségei okozhatták a kísérlet kudarcát:

„Ezek a házak használati értéküket tekintve valószínűleg nem tudnak naprakész választ adni egy mai egyetem számára. Az egymástól elszórtan telepített, külön épületek a lehető legkedvezőtlenebbek hőtechnikai szempontból. Ha sok a lehűlő felület, drága a fűtés, gazdaságtalan a működtetés. A rendszerváltás után épült házak feltehetően nincsenek túlzottan hőszigetelve.”

A használók rengeteget panaszkodtak az épületek különféle hibáira, amelyek részben a sajátos építészeti formákból fakadtak, mint az előadótermek rossz akusztikája, vagy az állandó beázás, részben pedig abból, hogy a tervezők mintha elhanyagolták volna a használati szempontokat a szimbolikus utalások sokasága mellett. Hiányoznak a kellemes közösségi terek, szűkösek a közlekedők, soha nem épült meg az egyetemi sportközpont, a dombon elszigetelten álló étterem 2012-ben végleg tönkrement, utána már csak egy kismenza maradt, ahova a helyi kifőzdéből hozták az ételt.

Az egyetem vezetését nyomasztotta a magas, évi 250 millió körüli rezsiköltség, mivel hatalmas fölösleges tereket kellett kifűteni. A Stephaneum belső terét látva eszükbe juthatott a mondás: „Mindegy, Makovecz mit tervez, a végén úgyis templom lesz belőle.”

Ráadásul az olcsó anyagokból kapkodva kivitelezett, viszont részletgazdag épületek már húsz év alatt eljutottak odáig, hogy esedékes lett volna az első nagy felújítás, ahol újabb milliárdokért kellett volna megoldani a technológiai korszerűsítést és kiküszöbölni az eredeti hiányosságokat.

A legrégebbi épületek negyedszázada készültek, és már látszik rajtuk az idő. Most lett volna esedékes az első nagyobb felújítás (Fotó: Vörös Szabolcs/Válasz Online)

Mégsem ez a kudarc fő oka. Ha ugyanez az épületegyüttes Lágymányoson áll, soha nem hagyják sorsára. És ha a világ legjobban funkcionáló, legtakarékosabb egyeteme épül Piliscsabán, akkor is könnyen lehet, hogy ugyanez a vége.

Az egyetem ugyanis városi műfaj.

A piliscsabai kísérlet védelmezői előszeretettel emlegetik a nagy parkokba ágyazott, történelmi hangulatú brit és amerikai egyetemi campusokat. Ez azonban félreértés. A legendás brit és amerikai egyetemek valóban zöld campusokban működnek, de azokat eleven egyetemi városok veszik körül.

Ha kilépünk a Harvard Egyetem kapuján, ez a környezet fogad:
A Harvard Square a massachusettsi Cambridge-ben (Fotó: Wikimedia Commons)
Ez a jelentősnek igazán nem mondható Princeton városka:
A Palmer Square a New Jersey állambeli Princetonban
És talán nem fair, mert ilyen gyönyörű hely valóban kevés van a világon, de mutassuk meg, mit látnak az oxfordi diákok, ha elhagyják a campusukat:
Az oxfordi High Street (Fotó: Wikimedia Commons)
Ehhez képest a piliscsabai campus portáján kilépve ebbe az inspiráló környezetbe érkezünk:
A 10-es út a Pázmány bejárata előtt Piliscsabán

A három fotó önmagában is elég magyarázat arra, miért volt ez az ötlet reménytelenül elhibázott az elejétől fogva.

A világ leghíresebb egyetemei közül tényleg több olyan van, ami nem nagyvárosban működik, de ezek a civilizált és vonzó egyetemi városok valójában Pécshez vagy Veszprémhez hasonlítanak szolgáltatásaikat és hangulatukat tekintve, nem Piliscsabához. Olyan helyek, ahol egy diák két óra között az üres idejében elmehet kávézni, pizzázni, ruhát, könyvet, telefont venni, ahol délután talál egy jó kiállítást, este egy koncertet, éjszaka egy bulit.

Piliscsaba nem ilyen hely, ráadásul a Pázmáneum ténylegesen nem is Piliscsabán van.

A telek, ahol a campust építették, kivételesen alkalmatlan egyetem céljára. Nemcsak az a baj vele, hogy nincs Budapesten, hanem az is, hogy elszigetelt még a községtől is. Amikor a Pázmány Piliscsabát választotta, optimista cikkek jelentek meg arról, hogy egyetemfalu születik. Az 1990-es évek elején az akkori polgármester, Kasza Péter egész községközpontot terveztetett Makoveczékkel. Az akkori nyilatkozatok szerint azt remélték, hogy a falu és az egyetem szoros szimbiózisban lesz, mivel a kollégiumokban lakó vagy magánházaknál szobát bérlő fiatalok felélénkítik a község életét, új szolgáltatások épülnek ki miattuk, az egyetemi oktatók házakat vesznek – ebben bízva álmodott piacteret, vendéglősort, fogadót, bevásárlóközpontot a faluvezető. A diákok „tudvalevőleg inkább az órákon pihennek, egyébként majd a községgel ismerkednek és élik a boldog diákéletet” – jósolta az Új Magyarország 1992-ben, az egyetemalapítás táján.

Mindebből semmi nem lett, az egyetem és a falu között nem alakult ki szorosabb kapcsolat, és az első évekre még jellemző szobabérlések is megszűntek. Nem csoda. A campusról nincs kedve az embernek Piliscsaba központjába begyalogolni. A 10-es út mentén fizikailag is lehetetlen, az Egyetem utcán nem az, de 22 perc séta egy kopár, végtelen kertvárosi utcán az első kávézóig. Miért menne így a faluba bárki?

A Pázmáneum telke száz évig katonai tábor volt, teljesen zárványszerű, elszigetelt hely, amelyet két oldalról erdős dombok, délről pedig a barátságtalan 10-es út határol. Az út túloldalán lévő Aldi és a benzinkút van csak a kerítésen túl elérhető közelségben.

A Iustineumban működött a kommunikációs képzés. A kisebb épületeket talán ki lehetne adni bérirodaháznak (Fotó: Vörös Szabolcs/Válasz Online)

Valójában a projekten az első repedés nem sokkal az alapítás után megjelent. Az természetes, hogy a Hittudományi Kar nem költözött ki a pesti belvárosból, ahol 1805 óta működik a Papnevelde épületében. De amikor 1995-ben létrejött harmadikként az Állam- és Jogtudományi Kar, ők is Budapesten rendezkedtek be a Szentkirályi utcában, noha eredetileg az volt a terv, hogy a fokozatosan bővülő egyetem mindegyik új kara Piliscsabára kerül. Természetesen a campus még épülőfélben volt, így a jogászoknak volt kényelmes hivatkozási alapjuk: nem is fértek volna el kint.

Makovecz azonban észrevette, hogy ezzel máris jelentősen csorbult az eredeti koncepció. Az építésznek az ezredfordulóra súlyosan megromlott a viszonya az egyetem Maróthot váltó vezetésével, mindenekelőtt Fröhlich Ida dékánnal és Erdő Péter rektorral, aki évekre leállította a Stephaneum építését a pénzhiány miatt, törölte az egyetemi templom tervét és egyébként is fenntartásai voltak Makovecz antropozófiai eredetű jelképvilágával szemben. Az építész 2003-ban dühös cikket írt a Magyar Demokratába, amiben többek között felrója a jogi kar dékánjának, hogy „azt a furcsa elvet vallotta, hogy az egyetem teljesen önálló karokból áll, és így minden ésszerű központosítási elképzelést csírájában elvetett.” Még jobban nehezményezte, hogy az 1998-ban alapított Információs Technológiai Kar (ITK) sem volt hajlandó Csabára menni. „Az egyetem szégyenletes tárgyalássorozat után az ITK-t kivonta Piliscsabáról, és budapesti helyszínt keresve számára végképp nem kívánta a Stephaneum épületére fordítani anyagi forrásait.”

Az ITK végül a Práter utcában rendezkedett be. A 2002-2004-ben Balázs Mihály tervei szerint elkészült minimalista, kortárs stílusú épület mintha a piliscsabai mesevilág tagadása lenne, de ennél lényegesebb, hogy a Pázmány most már több helyszínen működött széttagoltan. Idővel maga a BTK sem maradt egységes: 2008-ban beleolvadt az esztergomi pedagógusképző főiskola, és amikor 2012-ben létrejött a régészeti tanszék, az is Esztergomba került.

Mindez precedenst jelentett, amikor 2013-ban döntés született a bölcsészkar fokozatos beköltöztetéséről Budapestre. Valószínű, hogy már ekkor tudták: ez középtávon Piliscsaba felszámolását jelenti. Az egyetem vezetői nyilvánosan viszont tagadták, hogy erről van szó.

Az egyetem falu felőli bejárata. Piliscsaba és a Pázmány között sosem alakult ki igazán szoros szimbiózis (Fotó: Vörös Szabolcs/Válasz Online)

„A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Budapestre történő költözésével kapcsolatosan az utóbbi időben több helyen megjelent találgatások alapvetően tévesek. A PPKE nem kívánja feladni a piliscsabai kampusz működtetését és az ott folyó képzést” – nyilatkozta Szuromi Szabolcs rektor 2013 decemberében a Népszabadságnak.

Hivatalosan csak a „budapesti jelenlétet erősítették” azzal, hogy néhány nagyon népszerű szakot fővárosi képzési hellyel hirdettek meg: a pszichológiát, szociológiát, a nemzetközi tanulmányokat és a politológiát. A lehetőséget az adta, hogy 2010-ben megüresedett a Sophianum hatalmas épülete a Mikszáth téren, amit a tulajdonos Szent Szív nővérek nem tudtak hasznosítani, az egyetem viszont megvett, és elkezdett lépésről lépésre felújítani. 2014 elején már bölcsészhallgatók 35 százaléka Budapesten tanult.

Attól kezdve, hogy Piliscsaba a józsefvárosi Palotanegyedben kiépülő új campusszal versengett, a sorsa meg volt pecsételve, mert minden szak be akart jönni. A tanészékvezetők pontosan tudták, hogy az általuk vezetett képzés akkor marad versenyképes és lesz vonzó a jobb minőségű diákok számára, ha bent hirdetik meg, ezért mind azért lobbiztak, hogy valahogy beférjenek a Mikszáth térre, illetve a Tárogató úton bérelt másik oktatási épületbe. Piliscsaba az elmúlt hét évben csendben fogyott el.

Zajlik az épületek kiürítése (Fotó: Vörös Szabolcs/Válasz Online)

Ha volt is eredetileg komoly szándék a campus megtartására, ezt kiölte az egyetem vezetőiből minden idők leghosszabb vasútfelújítása. A Pázmáneum bedőlését nem lehet pusztán az esztergomi vonal végtelen építési munkálataival megmagyarázni, de kétségtelen, hogy a 2012-ben elindított, és rengeteg csúszással csak 2018-ra lezárult projekt megadta a kegyelemdöfést. Pont egy olyan időszakban vált nagyon nehézkessé a campus megközelítése Budapestről az elviselhetetlenül nyűgös pótlóbuszozás miatt, amikor egyébként is csökkent a jelentkező diákok hajlandósága az ingázásra és a kiköltözésre.

„A budapesti képzési helyszínek megnyitásával a piliscsabai campus hallgatói létszáma az elmúlt években fokozatosan csökkent. Míg 2015 őszén csaknem ezer hallgató folytatott a campuson tanulmányokat, addig a jelenlegi költözés már csak alig több mint kétszázötven hallgatót érint” – válaszolta a Válasz Online kérdésére az egyetem kommunikációs vezetője.

2018 áprilisában kormányhatározat született a Pázmány „széttagoltságának megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről”, ami kimondta, hogy az állam ingyenesen átadja a Magyar Rádió egykori épületegyüttesét (Pollack Mihály tér 4-6. alatti volt Esterházy-palota, 8. és 10. alatti volt Károlyi-palota, a Bródy Sándor utca 5-7. és a Szentkirályi utca 25/A, 25/B és 27. szám alatti épületeket) a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának.

Ennek ellenére a rektori hivatal még 2019 nyarán is azt mondta a Népszavának, hogy „az Egyetemnek nincs olyan terve, hogy megválik a piliscsabai campustól.”, sőt azt mondták, hogy a szakok ottani meghirdetése többéves elköteleződést jelent. Közben a karaván haladt tovább, idén tavasszal az Országgyűlés elfogadta a 2020. évi XVI. törvényt, ami tényleg átadta a Rádió épületeit az egyháznak, de már azt is tartalmazta, hogy az év végével a piliscsabai campus ingatlan cserébe állami tulajdonba kerül.

A Stephaneum mindig is megosztotta az embereket, de valószínűleg túl fontos ahhoz Makovecz életművében, hogy az állam végleg sorsára hagyja (Fotó: Vörös Szabolcs/Válasz Online)

A költözés most már annyira sürgős lett, hogy az egyetem meg sem várta, hogy a Rádió helyén megépüljön az új campus, 2019 nyarán bejelentették, hogy bérbe veszik a Műegyetem Z épületét a BME-től.

Mi történhetett? Valószínűleg csak annyi, hogy közben történt egy újabb vezetőváltás, és távoztak az egyetem éléről azok az emberek, akiket kötöttek a korábbi kijelentéseik Piliscsaba megtartásáról.

Az egyetemnek új rektora és új nagykancellárja van, a piliscsabai campus egykori megalapításában egyikük sem vett részt: érzelemmentesen meghozhattak egy racionális stratégiai döntést a széttagoltság megszüntetéséről. Szerencsés a pillanat, mivel a kormány hajlandó kifizetni még egy nagyszabású egyetemi fejlesztést. A Palotanegyedben egy kivételesen jó adottságú, elegáns belvárosi épületegyüttes került a Pázmány birtokába, ahol a következő években történelmi környezetű, de modern campust építhet ki Budapest formálódó egyetemi negyede kellős közepén, egy-két perc sétára az ELTE BTK, a Károli és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár épületeitől. Új történet kezdődik, amit a lassanként málladozó, üres „kolonccá” vált Piliscsaba csak akadályozott volna.


Nyitókép: A Stephaneum épületegyüttese 2020. december 10-én. Fotó: Vörös Szabolcs/Válasz Online

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

hirdetés

Kategória: Kult