Hétfőn a Válasz Online elsőként számolt be arról, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen szóban már egy sor bölcsészoktatónak felmondtak, s a bölcsészképzést leépítik, ami felháborítja a hallgatókat. Amint megtudtuk: kedden az egyetem vezetése engedett a hallgatóknak és immár visszakozik. Az aznap tartott fórumon azt ígérték, nem lesznek kirúgások és a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet művészettörténet specializációját sem darálják be. Elismerték azt is, hogy a hallgatókkal rosszul kommunikáltak, de az oktatóktól a jelek szerint több diszkréciót vártak volna el.
Bővebben >>>A fiatal diplomások arányát illetően mára a középmezőnyből az utolsó előtti helyre csúsztunk az Európai Unióban. Kinek az érdeke ez? Nagytotál.
Bővebben >>>Több értékes épület is áldozatul esik a Piliscsábáról a Palotanegyedbe költöző Pázmány campusfejlesztésének. Közülük az egyik azonban kiemelkedően fontos: az 1949-ben épült Pagoda a 20. századi magyar építészet ikonikus alkotása, egy stílus- és politikatörténeti fordulópont dokumentuma. Eredeti helyén nem maradhat, de a kis méretű építmény áthelyezése reális alternatíva. Megmentése különösen fontos lenne most, amikor sorra tűnnek el az elmúlt évszázad legjobb modern alkotásai.
Bővebben >>>Amíg az elmúlt hetekben a munkahelyeken és a boltokban fertőződtek meg az emberek, most az általános iskolákban is terjed majd a vírus.
Bővebben >>>Nem lehet csak az abortuszkérdés, de nem lehet csak a menekültkérdés alapján sem meghatározni, hogy melyik párt képviseli az igazságot – mondja Gájer László katolikus pap és elmélettörténész. A Pázmány tanszékvezetője a Válasz Online-nak elárulta, miért releváns a mából nézve Lord Acton angol filozófus életműve, és miért megosztó egyházi körökben a liberalizmusnak már a kutatása is.
Bővebben >>>Vendégszerzőnk, Thaisz Miklós kritikája éles, ám érdemi gondolatokon alapul, ezért kötelességünknek érezzük a közlését. Cikke végén szerzőnk rövid viszonválasza olvasható.
Bővebben >>>Elemzésünkben külföldi kihelyezett campusok példái nyomán bemutatjuk: a Pázmány bölcsészkarának kiköltöztetése eleve katasztrofális ötlet volt. Mégis kellett hozzá negyedszázad és sok milliárd forint elköltött közpénz, hogy ezt mindenki belássa.
Bővebben >>>