A születést nem lehet megállítani – Bálint Balázs vírusról, lombikról és hálapénzről

·2020.11.18

Napi halálozási adatokra, megtelt hullaházakra, bezárt osztályokra figyel az ország, miközben van az egészségügynek egy szeglete, ahol az életet semmilyen veszélyhelyzet sem állíthatja meg. Bálint Balázs országos szülész-nőgyógyász szakfelügyelő a Válasz Online-nak azt mondja: a járvány az ő munkájukat is elérte, tartalékaik fogyóban, de a szülés nem az a műfaj, „amit esetleg el lehet halasztani”. A budai Szent Imre Kórház egyik legismertebb orvosát, a Keresztény Anyasági Központ programvezetőjét a járványhelyzet értékelésén túl az elmúlt időszak legforróbb, szakmájába vágó vitáinak – lombik, hálapénz – kommentálására kértük. Bálint Balázs elmondja: van gondja az új egészségügyi törvény megfogalmazásával, hívő orvosként nem ítéli el a lombikprogramot, a szülészeti hálapénz pedig szerinte valójában nem is hálapénz. Nagyinterjú.

„A Szent Imre Kórházban dolgozom, emellett hol a Bethesdában szeretnék szülészetet, hol az Irgalmasrendiben nőgyógyászatot szervezni, néha cserkészvezető, néha presbiter vagyok.” Egy idézet bizonyítékul, hogy Bálint Balázs nem unatkozik. Ráadásul a legkeresettebb szülész-nőgyógyászok egyike, az úgynevezett természetes szemléletű szülészet úttörője. Hogy utóbbi mit jelent? Varga Katalin pszichológus-professzor frappáns megfogalmazásában: fantasztikusan csinálni a semmit. A „háborítatlan szülés” elve szerint a szakemberek szükség esetén avatkoznak közbe, egyébként hagyják, hogy a női test folyamatai a maguk természet adta ütemében történjenek.

Beszélgetésünket eredetileg az asszisztált reprodukciós eljárások – köznevesülten: a lombik – körül kirobbant vitától indítottuk volna, de a durvuló járványhelyzet miatt a vírussal kezdjük.

„Fogyóban a tartalékaink”

– Mit éreznek a rendkívüli helyzetből?

– A szülés nem epeműtét, amit esetleg el lehet halasztani. Veszélyhelyzet ide vagy oda, a baba elindul. Ebből a szempontból tehát nem nagyon változott az életünk. Egyelőre az érvényben levő látogatási és szüléskísérési protokoll sem sokkal drasztikusabb, mint az influenzajárványnál. Egyedül talán a szigorú maszkviselés a különbség. Persze igazolt COVID-os szülő nő esetében azért más a helyzet.

– Maszkban vajúdnak a kismamák?

– Elvben igen, azonban ez nem könnyű, a szülés nehezítő körülmények nélkül is komoly fizikai teljesítmény, amihez ügyesen kell lélegezni. Mi, orvosok is rosszabb helyzetben vagyunk, hiszen nem látunk arcokat, nehezebb a kommunikáció. Szerencsére az apás szülés engedélyezett, csak a látogatások nem. Jobb is, ha mindenki otthon van, nem a kórházban. Nem csak járványszempontból.

– Hanem?

– Most, hogy nincsenek látogatók, kiderült, milyen sok idejük van az anyukáknak. A látogatás kedves gesztus, de sokszor zavarja az anya-gyermek kapcsolatot. Nálunk a kórházban előfordul, hogy a nap folyamán több vendég is érkezik a váróba egy édesanyát meglátogatni és a babát megnézni. Erre most nincs lehetőség. Az anyák „jobb híján” a kicsikkel foglalkoznak. Nem is látok síró gyereket. Már csak az okostelefont kellene valahogy hátrébb szorítani a fontossági sorrendben.

– Átvezénylés vagy intézményi fertőzés sújtja önöket?

– Egyelőre nálunk nincs emberhiány, de semmi kétségem, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Több kollégánkat már átvezényelték COVID-ellátásba.

– Orvosokat?

– És bábákat. Ugyanannyi munkára kevesebben vagyunk, de az ellátás ebben a pillanatban nincs veszélyben. Viszont előfordult már, hogy egy kolléga családi okból szeretett volna műszakot cserélni, de rövid úton kiderült, hogy erről legfeljebb saját magával tud egyezkedni. Fogyóban vannak a tartalékaink. Ezért is kell nagyon óvatosnak lennünk, nehogy megfertőződjünk. Bár, ahogy nézem a tendenciát, minket is utolér a járvány, nincs mese.

„Veszélyhelyzet ide vagy oda, a baba elindul.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

– Biztos benne?

– Oké, hogy van maszk, oké, hogy odafigyelünk, de mégis csak kórházban dolgozunk, szoros kontaktban. Ha nem a vírus ér utol, akkor az átvezénylés. Ha holnap jön az utasítás, hogy nekem is mennem kell, akkor nincs mit tenni, ez szükséghelyzet. De egyelőre nem ezen gondolkodom, hanem azon, hogy gond nélkül fenn tudjuk tartani az ellátást.

„Nem ítélem el a lombikot”

– „A lombikprogramot teljesen ki kéne iktatni a gyakorlatból” – Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke október végén ezt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak. Szavait nagy felhördülés követte, és a témában megnyilvánult Novák Katalin családügyi miniszter is, aki határozottan kiállt a lombik mellett. Ön nemrég felszólalt volna a Katolikus Szeretetszolgálat és az EMMI által Természetes gyermekáldás címmel szervezett, a járványhelyzet miatt elhalasztott konferencián, ahol az „egyházi tanítás szerint elfogadható” módszereket mutatták volna be. Hívő orvosként kinek ad igazat: a püspöknek vagy a miniszternek?

– Könnyű dolgom van, mindkét oldalt meg tudom érteni. Mi több: bizonyos szinten egyet is tudok érteni mindkét oldallal.

– Hogyan?

– Az összes keresztény egyház bibliai alapú tanítása, hogy az élet kezdete a fogantatás. Nem a születés, nem az első ultrahangkép: a fogantatás. Ebből az következik, hogy a lombikban, mesterségesen megtermékenyített petesejtet is emberi életnek kell tartanunk. Azt is, amit nem „használnak fel” – és éppen ez a probléma a lombikkal bibliai alapokról szemlélve. Egészségügyi szempontból ugyanis muszáj annyi petesejtet megtermékenyíteni, amennyit lehet, ám végül nem feltétlenül az összeset ültetik az anyaméhbe. Hívőként az ezzel kapcsolatos erkölcsi problémát megértem. Ugyanakkor az orvostudomány hatalmas vívmánya a lombik, melynek segítségével rengeteg olyan családban született baba, ahol másként nem sikerülhetett volna. És tegyük hozzá: ők ugyanolyan teljes értékű gyerekek, mint a nem-lombikosok.

A gyerekszám-növelésben érdekelt államnak valójában mindegy, hogy hogyan fogannak a babák. Éppen ezért nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy a kormányzat azt mondja: erkölcsi okból mégsem támogatja a lombikot. Így viszont az egyház és az állam közti elvi ellentét feloldhatatlan.

– Ön tehát nem ítéli el a lombikot, mégis olyan szülészeti centrum építésében vesz részt, ahol nem végeznek ilyen megtermékenyítést?

– Nem ítélem el, mert tudományosan nem tudom elvetni. Ugyanakkor az etikai dilemmát sem tudom feloldani. Én nem végzek lombikos beavatkozást, de ha van olyan páciensem, aki sok próbálkozás után ezt választja, akkor megértem őt, nem fogom meggátolni, a döntés az övé.

– Ezzel csak egy probléma van: ha Veres Andrást komolyan veszem, akkor ön hívő orvosként ennyit sem mondhatna. „Az élet kezdete a fogantatás”…

– A lombikkal kapcsolatos álláspontot nem Veres püspök úr találta ki: VI. Pál pápa Humanae vitae című, 1968-as enciklikája óta ezt tanítja a katolikus egyház, vagyis ez komoly alapon nyugvó álláspont. Református emberként pedig bátran állíthatom, hogy lényegét tekintve ugyanazt mondja a lombikról a többi keresztény egyház is, habár az álláspontját nem jeleníti meg ennyire erőteljesen. Én is ezt az irányt képviselem, miközben értem és tudom, hogy tudományos szempontból a lombik lehetősége komoly eredmény.

– A lombik mellett érvelők indulatukban sokszor mondják, hogy nekik gyermektelen papok ne írják elő, mit és hogyan lehet csinálni. Lát arra esélyt, hogy az egyházak változtatnak az élet kezdetéről szóló álláspontjukon? Sok várandósság például ikerterhességnek indul, ám végül egy baba lesz belőle, mégsem mondjuk, hogy a kettő között gyilkosság történt.

– Nem hiszem, hogy az egyházi álláspont változni fog. Fentebb épp arról beszéltünk, hogy az élet kezdetéről szóló tanítás a Szentírásból származik, vagyis minden korszakban megállja a helyét. A megoldás az, ha a két rendszer békésen működik egymás mellett. És ha az állam és az egyház képviselői le tudnak ülni beszélni. Novák Katalin miniszterasszonyt és Veres András püspök urat is személyesen ismerem, két értékes emberről van szó, ha egy asztalhoz ülnének, valószínűleg hamar közös nevezőre jutnának.

– Mit ért egymás mellett békésen működő rendszereken?

– Hogy hozzunk létre olyan termékenységi központot, ahol – az összes keresztény egyház tanításának és elvárásának megfelelően – művi beavatkozások nélkül is eredményesek tudunk lenni, és amelyet az állam ugyanúgy támogat, mint a már létező központokat.

– Ez lenne az épülő Keresztény Családi Centrum, melynek ön a vezetője. Már működnek? Ha igen, milyen struktúrában?

– Több szálon dolgozunk 2016-17 óta, csak sajnos lassan forognak a kerekek. A kormánydöntés úgy szólt, hogy a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza kiegészül egy szülészeti osztállyal, és ehhez társult a Budai Irgalmasrendi Kórház, akik pedig azt mondták, szívesen megcsinálnák ennek a nőgyógyászati részét. Két külön intézmény, mégis egy projekt, és mindkettő szakmai programjának én vagyok a felelőse. A kettőt együtt Keresztény Anyasági Központnak neveztük el. A Bethesda esetében új épületbe kellett kezdeni, az Irgalmasrendi nőgyógyászati osztálya, illetve annak épülete felújítás alatt áll – mondanom sem kell, hogy világjárvány nélkül is körülményes folyamatok ezek. Reméljük, hogy legkésőbb másfél év múlva meg tudjuk nyitni ezt az osztályt, és vele párhuzamosan, ha csökkentett módban, ideiglenes jelleggel is, de elindulhat a szülészet.

Az átépülő Budai Irgalmasrendi Kórház. Fotó: Magyarepitok.hu/Dernovits Tamás

– Vagyis a Keresztény Anyasági Központ együtt lesz a Bethesda szülészete és az Irgalmasrendi Keresztény Családi Centruma, benne a lombikmentes meddőségi ellátással?

– Termékenységi ellátással. Nem szeretem a „meddőségi” szót, akkor sem, ha az a hivatalos megfogalmazás. Mégis csak a termékenység a cél.

– Valóban. És mit kínálnak a lombik helyett?

– Két, az Egyesült Államokban kifejlesztett protokollt használunk. Az egyik a Fertility Education & Medical Management (FEMM), a másik a NaPro Technológia melyeknek az a lényege, hogy nem művi, sok ráhatást alkalmazó kezelés után kapjuk meg az érett petesejtet, hanem a pácienst mélyebben kivizsgálva, szigorúbb protokollokat használva, az egészséget állítjuk helyre, mely után a megtermékenyülés létrejön.

„Ez nemzetstratégiai kérdés”

– Az új Bethesda-szülészet beharangozójában a következő jelzőket lehet olvasni: alternatív, családbarát, anyaközpontú. Vagyis 2020-ban is kuriózumként tálalnak valamit, ami nyugatabbra már alapvető: hogy az esetek 50 százalékában nem császármetszéssel „kapják ki” a gyereket, hogy lehet kádban vajúdni, hogy hagyják az aranyórát – és még sorolhatnánk. Meddig kell ezt még idehaza alternatívnak nevezni?

– Csupán a régies szóhasználat miatt alakult így, de valóban, ideje lenne ezt már normálisként kezelni. Tavaly sikerült elfogadtatni az új, családbarát alapelvekre épülő szülészeti irányelvet, mely legalább rögzít egy sor ellátást, amely ebbe a körbe tartozik, így ma már nem nézik feltétlenül csodabogárnak azt, aki nem hanyatt fekve akar szülni. Ezzel együtt még mindig elmaradunk a nyugaton bevett hasonló irányelvektől. Van továbbá az EMMI által kiírt Családbarát Szülészet Pályázati Program, egy 10 milliárd forintos keret. Több lépcsőben lehetett pályázni, hogy a kórházak új, modernebb szülőszobákat alakíthassanak ki.

– A szülőszoba fontos, de ez mit javít az orvosok szemléletén?

– Tényleg az a kulcs, de azért az infrastruktúra sem utolsó. Gondoljon bele: van olyan kórház, ami azért pályázott, hogy legyen egyágyas szülőszobája. Mert eddig nem volt! Magyarországon, 2020-ban. Visszatérve a szemlélethez: jó hír, hogy a minisztérium a pályázati pénz utolsó etapját csak azzal a feltétellel adta oda, ha az intézmény vállalta, hogy beiskolázza a dolgozókat – szülészorvosokat, bábákat, csecsemős nővéreket, gyermekgyógyászokat –, méghozzá kötelező jelleggel. Olyan kurzust kell elvégezniük, amelyen új szemléletű előadásokat hallgatnak. Ahol szembesülhetnek azzal, hogy lehetséges az, hogy tíz szülésből nem nyolc zajlik epidurális, vagyis gerincközeli érzéstelenítéssel, amikor az asszony kis túlzással azt sem tudja, mikor szült meg.

– Idehaza ráadásul a szülések majdnem fele műtéti úton, császármetszéssel ér véget. Részben – valljuk be – kényelmi okból, holott ez a babának és az anyának sem jó.

– Csak az a probléma, hogy ez sok orvos szemében nem evidencia. Még ma sem. Több modulelőadást tartottam már, és

előre mindig azt hittem, hogy amiről beszélni fogok, nem újdonság, hogy a csapból is ez folyik. Ehhez képest végtelenül aranyos kollégák és kolléganők csak néztek, és az arcukon látszott a döbbenet. Háborítatlan szülés? Ilyen van?

– Jól fogadták?

– Többen kérték, hogy menjek hozzájuk főorvosnak. Komolyra fordítva: ezek az előadások, tudásmegosztások nagyon fontosak, csak sajnos most a COVID miatt nem tudjuk megtartani ezeket.

– Szülészet és nőgyógyászat területén ön a Nemzeti Népegészségügyi Központ által megbízott országos szakfelügyelő. Az ember úgy képzeli, hogy ilyen minőségben nem oktatgat, hanem odapörköl.

– Csak a gond az, hogy nem lehet évtizedes berögzöttségeket parancsszóra, egyik napról a másikra megváltoztatni. Nem várhatom el a szülésorvostól vagy a bábától, hogy csak azért, mert az új szülészeti irányelvben le van írva a vízben szülés, akkor ő holnaptól vízben szüléseket kísérjen. Ennek idő kell, először is a fejekben. Amikor nagyjából egy évvel ezelőtt megkaptam a szakfelügyelői kinevezésemet, Kásler Miklós miniszter úr behivatott négyszemközti beszélgetésre. Nem vagyok sem osztályvezető, sem professzor, meg akart hát nézni magának. Azzal bocsátott el, hogy a legfőbb cél a császármetszések arányának leszorítása.

– Ezt ön mivel tudja elérni?

– A már említett szemléletváltással. Ezen felül javasoltam egy vizsgálati metódust, melynek segítségével az országos tisztifőorvos hivatalán keresztül meg lehet nézni, hogy egy-egy intézményben miért kirívó a császármetszések esetszáma. Nehéz ügy, mert mindennek az alapja, hogy az orvosok félnek a perektől. Legyen műtét, mert ha túl vagyunk rajta hamar, akkor biztosan nem lesz a szülésből orvosi per. Van olyan kolléga, aki ebből a megfontolásból nem is vállal hüvelyi szülést. Hozzáteszem: szerintem ez mélyen etikátlan hozzáállás.

– Szakfelügyelőként nyilván ennél többet is mondhat.

– A jogköröm ugyan leír bizonyos jogosítványokat, de kicsi porszem vagyok az államigazgatásban.

– Ezt hogy érti?

– A háttér hiányzik mögülem ahhoz, hogy én azt mondjam bármelyik szülészeti osztály vezetőjének, hogy kedves barátom, nagyon örülök, hogy dolgoztok, de szerintem itt vagy ott nem csináljátok jól.

A szakfelügyelő ad absurdum azt is javasolhatja a tisztifőorvosnak, hogy ideiglenesen zárjanak be egy osztályt. A jogkör megvan, az erős közigazgatási hátteret, ezáltal a valódi súlyt – na, azt már nem látom. Bár ennek most talán a COVID lehet az oka.

– Az egyik legfontosabb kormányzati cél, hogy legyen több gyerek. Márpedig nincs gyerek szülés nélkül, és a traumatizált első szülés meg is akadályozhatja a második-harmadik gyerek világra jöttét.

– Ez pontosan így van: évtizedes kutatások támasztják alá, hogy azok a nők, akik jónak tartják az első szülésélményt, később átlagosan közel kétszer annyi gyereket szülnek, mint azok, akiknél ugyanez az élmény rossz volt. Ez tehát nemzetstratégiai kérdés. Sok beadványban megírtam ezt már több miniszternek.

„Ez nem hálapénz”

– Az új Bethesda-szülészet amellett, hogy alternatív és családbarát, vállalt céljuk szerint hálapénzmentes is lesz. Akinek van gyereke, pontosan tudja, hogy összességében százezreket kell leszurkolni Magyarországon, csupán a „normális” szülésért. Nem illúzió itt teljes paraszolvencia-mentességet hirdetni?

– Mindjárt az elején szögezzük le: a szülészeti hálapénz nem hálapénz. Hálapénz az, amikor az embernek – például – vakbélgyulladása lesz, kórházba kerül, és a folyamat végén fizet a sebésznek. A szülész és a bába esetében azt kell megfizetni, hogy ők bármikor, akár a vasárnapi ebédtől felállva, az éj közepén az ágyból kikelve rendelkezésre állnak. Ez extra munka költsége. Tudom, hogy bennünket sokan utálnak, főleg az orvoskollégák, mert hogy micsoda pénzeket keresünk. Pedig a kórházi parkolóban nem én tűnök ki a nyolcéves Opelemmel.

„Kicsi porszem vagyok az államigazgatásban.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

– Egy friss Telex-cikk befotózott kórlapokat közöl az egyik magyar egyetemi klinika szülészetéről, és azt állítja, hogy a kartonokon látható C betűvel jelölik meg a nem fizető betegeket, akik ezáltal egyes esetekben lassabb ellátásban részesülhetnek. Szakfelügyelő orvosként mi a véleménye erről?

– A cikk rosszindulatú, mert a valóságalapon túl sok megbélyegző kijelentés van benne. Az adott kórház működési rendjét nem ismerem, de gyanús, hogy az ügy olyan, mint az ezer éves vicc, amikor a rádió bemondja, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak, de a valóságban Moszkva helyett Jerevánban, nem Mercedeseket, hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A C betűs megkülönböztetés célja nem a fizetés, hanem az, hogy jelezzék, teendő esetén kell-e szólni bármelyik kollégának. Ennek pedig semmi köze nincs ahhoz, hogy financiális téren mi történik, vagy mi nem történik.

– Az imént hálapénz helyett „extra költséget” említett, de valahogy azt is ki kell fehéríteni, hogy vége legyen a borítékos korszaknak. Általánosságban jó az az út, amit a kormány a hálapénz kriminalizálására választott?

– A céllal egyetértek, azonban csak remélni tudom, hogy a törvény megfogalmazása nem végleges. Azt írja ugyanis, hogy ha az orvos egyszer nem-állami keretek között már ellátta a páciensét, akkor ugyanazzal a betegséggel, ugyanazt az embert állami keretek között már nem láthatja el. A cél, ugye, a magán- és az állami egészségügy szétválasztása. És ez nagyon rendben van, hiszen tiszta vizet kell önteni a pohárba. De a szülészetben ez egyszerűen nem működik, mégpedig a személyhez kötöttség miatt.

– A jelek szerint a szülészet meg is kapja a kivételes státuszt a készülő egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényben.

– Szerintem pedig nem a szülészetet kellene külön kezelni, hanem mindenkire azonos elveket alkalmazni. A személyhez kötöttségnek ugyanis nem csak a szülészetnél van pozitív hatása. Mi van akkor, ha valaki, aki epekőműtétre vár, azt mondja, nem mindegy, ki lesz az orvosa, ő Kovács doktort szeretné? Az egészségbiztosító nem azt fizeti, hogy pont Kovács doktor végezze el a műtétet, hanem azt, hogy a beteg megkapja az ellátást. És ha a beteg ennek ellenére is Kovács doktort akarja? Semmi akadálya: a megfelelő összeget tessék befizetni a kórházi pénztárnál, és Kovács doktort kapja. Ezen az alapon az összes szakterület orvosára érvényes lehetne a „választott orvos” rendszer, beleértve a szülészetet is.

– Radikális forgatókönyv. Bárki mondhatja, hogy ez elhozza a szegények kórháza – gazdagok kórháza világot.

– Igaza van, és nem is tudom feloldani ezt a dilemmát. De ne legyünk szemforgatók: így van ez most is. Ugyanezt a világot éljük, csak a befizetés feketén megy, és hálapénznek hívják.

– A törvénnyel kapcsolatos észrevételeit jelezte a kormány felé is?

– Igen, a javaslataimat igyekeztem eljuttatni a döntéshozóknak, beleértve az érintett minisztériumokat és még az Orvosi Kamarát is. Meglátjuk, hogy kezdenek-e ezzel valamit, hiszen lássuk be, ez az apró változtatás láncreakciót is kiválthat, amely lehetővé és egyben akár szükségessé tenné a teljes egészségbiztosítási rendszer átgondolását.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ez az interjú olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú