Irodalmunk leghíresebb kísérleti alanya volt – búcsú Németh Ágnestől

·2020.07.27

Ma délelőtt kísérték utolsó útjára dr. Lakatos Istvánné született Németh Ágnest, vagy ahogyan édesapja, Németh László olvasói ismerhették: Gigit. Az egy hónappal ezelőtt 86 esztendős korában elhunyt vegyészmérnököt elsősorban nem a Műegyetem tanáraként, hanem inkább édesapja emlékezetének hű ápolójaként tartották számon. Papp István történész szerint azért is érdemes életútját felidéznünk, mert ő volt az egyik legkülönlegesebb magyar pedagógiai kísérlet alanya.

Németh Lászlót alapvetően a magyar politikai gondolkodás fontos alakjaként szokás emlegetni, hozzá kapcsolva a „harmadik út” vagy „magyar út”, illetve a híg- és mélymagyarság fogalmát, vagy éppen más, kevésbé sikerült és szerencsétlen szóképeit. Pedig meglepően keveset írt politikáról, különösen aktuálpolitikáról. Vele kapcsolatban talán a legfurcsább paradoxon, hogy ellenfelei éppen azért nem szeretik, amiért rajongói hívek bálványozzák: valamiféle tévedhetetlen magyar prófétát látnak benne. A sok nyelven olvasó, a világ szellemi életét eleven érdeklődéssel kísérő, kiemelkedő humán és természettudományos műveltséggel bíró hajdani fogorvos sok mindenre akart vállalkozni élete folyamán, így például makacs tévedéssel újból és újból megszólalt a politika ügyeiben. Ám szerencsére közel sem csak ezzel múlatta az időt: ragyogó, tapintatos, mélyen együttérző regényeket írt, melynek csupa-csupa női főszereplője van: így a Gyász, az Iszony, az Égető Eszter vagy a kései remeke, az Irgalom. Máig rejtély számomra, hogy miért nem aknázzák ki az ebben lévő eszmei potenciált a magyar nők jogaiért harcoló lelkes aktivisták.

Ám Németh László sok más szerepe mellett haláláig szenvedélyes, elszánt, bátor és formabontó tanár maradt, akit tanítványai, akár a Medve utcai polgáriban, akár a hódmezővásárhelyi gimnáziumban, akár a debreceni Bocskai-kertben, akár egy tejcsarnokban várakozó munkások soraiban lelkesen és elképedve hallgattak. Egészen furcsa ötletei támadtak: ő már azelőtt kitalálta az egységes természettudományt, a manapság science-nek nevezett tárgyat, amikor ennek híre-hamva sem volt, csak éppen történeti alapon kívánta tanítani: az egymásra épülő természettudományos felfedezések históriáján át akart Arkhimédésztől eljutni Newtonon át Max Planckig. Másik kedvencének a nyelvek tanítása számított: különös módon a magyar nyelvben meghonosodott jövevény és idegen eredetű szavakból indult ki, felfogása szerint így lehetett rávezetni a nebulókat arra, milyen közös – vagy ha úgy vesszük: nemzetközi – alapszókincs létezik, persze főképp az indoeurópai nyelvekben. Túlzó állítása szerint – ami persze nagyon is komoly volt – egy szótárral és nyelvtani rendszerrel a kezében bármely európai nyelvhez hozzá mert fogni, legyen szó Ibsenről vagy Ortega Y Gassetről, hogy eredetiben elolvassa.

hirdetés

E különös, vibráló, érzékeny, szinte feminin alkatú férfi négy lányt nevelt fel, s mellette kettőt temetett el. Szenvedélyes érdeklődéssel okította lányait, legyen szó másodfokú egyenletekről, francia nyelvragozásról vagy Arany János balladáinak megismertetéséről. Pedagógiai munkálkodásának gyöngyszemeit számos alkalommal megírta, e sorok írója Lányaim című gyűjteményes kötetében olvasta nem egyszer az 1930-as évek elejétől az 1950-es évek végéig tartó erőfeszítések és megfigyelések eredményeit.

1934-ben született Ágnes lánya a Gigi becenevet kapta családban, s nem indult könnyen az élete. Budapest ostroma idején Németh László és Illyés Gyula családja közösen próbálta átvészelni e szörnyű heteket, s közben a tízéves kislány nagyon súlyos bakteriális fertőzést kapott, s majdnem meghalt. Németh László így idézte fel később a kritikus napokat: „Én vigasztalom az anyját, szalicilt szerzek, az éjszakai csöndben azonban, amikor az ember túl van a gondon, s jön a gondolkodás, Ágnes kis teste s az orvos kórisméje kerül Platón helyébe. Ember és szülő között úgy látszik, van mélyebb összetartozás is, mint amiről tudunk. S most hogy féltem! Buda ostroma semmi ehhez a félelemhez képest. Ha el nem veszik tőlem, a velünk bujdosó orvos pisztolyával átlövöm a combom, persze csak az izomzatot, hogy mint sebesült, mellette lehessek.”

Végül szerencsés fordulatot vettek az események, s a kis Ágnes tovább élvezhette édesapja szerető gondoskodását. Később vegyészmérnöki diplomát szerzett, Judit nővére pedig fizikus lett, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A harmadik lány, Magda 1956-ban férjével együtt elhagyta Magyarországot, és ugyancsak vegyészként Kanadában telepedett le. A legkisebb lánya, a későn született Csilla, az apai örökségtől megihletve a gyermekorvosi pályát választotta. Vajon a lányok is szerették édesapjuk különös pedagógiai hajlamait, nem tartották fárasztónak, bogarasnak, esetleg túlságosan megterhelőnek rendhagyó magánóráit? A válaszhoz elegendő elolvasni Németh Magda és Németh László szeretettel teli, aggódó, óvó levelezését, vagy felidéznük Németh Ágnes igyekezetét, amelynek eredményeként nem csupán szobrot és emlékszobát szervezett, hanem számos fontos forrásmunkával, levelezések közreadásával könnyítette meg a történészek és irodalomtörténészek munkásságát.

Mégis úgy vélem, érdemes talán úgy gondolnunk Németh Ágnesre, mint aki egészen kicsi lányként beírhatta nevét a magyar irodalomba s eleven tanúsága a reformpedagógia fontosságának. Édesapja merészen új utakat, szokatlan módszereket próbált ki, s ezzel példát adott nekünk, hogy a gyakran merev, megcsontosodott és nem túl gyermekbarát honi pedagógia is lelhet éltető impulzusokat e családtörténetben. Kevés dolog lehet annál felemelőbb, mint egy kis életet pallérozni, útját egyengetni. Ahogyan a szép kort megélt Németh-lányok története példázza, ez bizony hosszú időre szóló, nemes vállalkozás.

Nyitókép: Németh László, Till Ágnes és Németh Ágnes 1965-ben (forrás: nemethlaszlo.eu)


Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: nekrológ