„Utoljára ilyenre a 90-es években volt példa” – EP-képviselő a román elnök magyarozásáról és a székelyügyről

·2020.05.19

Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője még márciusban javasolta az Európai Bizottságnak, hogy hosszabbítsák meg az őshonos kisebbségek lakta régióknak közvetlen brüsszeli forrásokat kérő európai polgári kezdeményezés határidejét – és erre ma nagyon jó esély van. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnökeként is dolgozó politikusnak kulcsszerepe volt abban, hogy 2018-ban sikeres lett a Minority SafePack (MSP), az őshonos kisebbségek nyelvi-kulturális jogainak bővítését célzó európai polgári kezdeményezés. Mostani interjúnk alapkérdése: homogén nemzetállamot vagy Brüsszel-pénzelte etnikai sokszínűséget akarunk?

Egyik főszervezője volt a 2018-ban sikerrel zárult Minority SafePack-kampánynak, van tapasztalata a mozgósításban. Ha az Európai Bizottság a járványhelyzetre tekintettel meghosszabbítja az európai polgári kezdeményezések határidejét, mi kell a Székely Nemzeti Tanács által indított nemzeti régiós aláírásgyűjtés sikeréhez? Most úgy állunk, hogy egymilliós határt átléptük, de a minimum hét uniós ország helyett csak Magyarországon, Romániában és Szlovákiában gyűlt össze a megfelelő számú aláírás.

– Szervezett kampányra van szükség, bármennyire is idegenkednek sokan a civil szférában a kifejezéstől. Meg kell határozni, hogy a 24 tagállam közül, ahol még nem gyűlt össze a megfelelő számú szignó, melyekre kell ráfeküdni és gondolni kell a biztonsági tartalékra is. Annak idején a SafePack kapcsán a FUEN kampánycsapatával mi kilenc tagállammal terveztünk, hogy biztosan megugorjuk a hétországos lécet – végül tizenegy államban jártunk sikerrel. Nagyon fontos az üzenet kitalálása is:

a Kárpát-medencében a nemzeti régiós kezdeményezés során a székely autonómia témája mozgósított, de Nyugat-Európában ez kevés. Minden államban a helyi kisebbségi közösség számára szabott üzenetet kell találni.

És persze nem lehet megspórolni az aprómunkát sem. Nekünk annak idején az volt a tapasztalatunk, hogy érdemes a kisebbségi közösségek vezetőivel találkozni, de az aláírások gyűjtéséről szóló szép ígéretek nem mindig valósultak meg. Ezért folyamatosan kell az impulzusokat adni az érintett közösségeknek akár online, akár személyesen.

Egy belgiumi németnek vagy németországi dánnak mivel adná el a nemzeti régiós kezdeményezést? Ők, köszönik szépen, nagyjából rendben vannak.

– Egy nagy összuniós kisebbségi kezdeményezés valós képet mutat az európai kisebbségi életről. A SafePack-kampány idején például Franciaországban ígéretekkel tele volt a padlás, de elmondták azt is, hogy például a breton közösségek elöregedtek, hálózataik leépültek. A kérdésében említett kisebbségeknél a nyelvi sokszínűség fontosságára hívtuk fel a figyelmet és ez működött is – érdekes módon a németországi dánoknál így sem jött össze a szükséges aláírás-mennyiség, de a dániai németeknél igen. Ott még a dán többségből is sokan aláírták a kezdeményezést. Ausztriában az európai átlagnál sokkal több polgár ódzkodott attól, hogy személyes adatokat adjon meg, végül nem is jártunk ott sikerrel. Spanyolországban, Baszkföldön meg Katalóniában futótűzszerűen terjedt az MSP híre a közösségi hálózatokon, három hét alatt meg is lett a szükséges mennyiség. Az olaszországi Dél-Tirolban megint más volt az üzenet: tőlük szolidaritást kértünk, mert a hatvanas-hetvenes években lezajlott autonómiaküzdelmeik idején rengeteg külföldi segítséget kaptak. Ez hatott, megértették, hogy most nekik kell segíteni a náluk rosszabb helyzetben lévő kisebbségeknek.

„Az aláírások gyűjtéséről szóló szép ígéretek nem mindig valósultak meg.” Fotó: Európai Parlament/Christian Creutz

Érdemes pénzt, paripát, fegyvert áldozni az európai polgári kezdeményezésekre? A SafePack az első bejelentéstől számítva kilenc éves, jogi huzavonákkal tarkított küzdelem után jutott el oda, hogy idén februárban bemutathatták javaslatcsomagjukat az Európai Bizottságnak. A testületnek viszont jogában áll azt mondani: nem kezdeményez új jogszabályokat az őshonos kisebbségek védelmére, viszontlátásra.

– A rendszerváltás óta eltelt harminc évben komoly tapasztalat halmozódott fel arról, hogy mit lehet elérni a határontúli magyar kisebbségek érdekében nemzetközi színtéren. A magyar kormányok kezdetben bilaterális szinten próbálták rendezni a vitás kérdéseket, s amikor szlovák vagy román részről erre nem mutatkozott hajlandóság, következtek a nemzetközi szervezetek meg az Európai Unió. Az érvelés alapja rendszerint az volt, hogy velünk, magyarokkal igazságtalanság történt Trianonban, ezt kell valahogy orvosolni a kisebbségi jogok kiterjesztésével.

Azonban bármennyire is rosszul esik nekünk, a történelmi alapú érvelésre alig van fogadókészség, meg is untak minket – „már megint itt vannak a magyarok és panaszkodnak.”

A magyar nemzetpolitika felismerte, hogy stratégiaváltás szükséges: a kisebbségi és emberi jogok nyelvét kell használnunk, illetve szövetségeseket kell találnunk. Erre nyújtott platformot a FUEN, amelyet 2016 óta vezetek. Koalíciót építettünk a Minority SafePack-kel, s reményeink szerint ez lesz a nemzeti régiókról szóló aláírásgyűjtéssel is. Európai szintre emeljük tehát a problémákat és egyben javaslatot teszünk azok megoldására. Politikai nyomást gyakorlunk, mert a többség magától nem fog a kisebbségnek kedvező döntéseket hozni.

Eddig egyetlen európai polgári kezdeményezésből sem lett uniós jog, hadd utaljunk a glifozát gyomirtó betiltását követelő vagy az életvédő One of Us (Egy közülünk) indítvány megfeneklésére. Miért a Minority SafePack vagy – az aláírásgyűjtés meghosszabbítása és sikere esetén – a nemzeti régiós kezdeményezés lenne a kivétel?

– Az Európai Bizottságnak előbb-utóbb be kell bizonyítania, hogy az európai polgári kezdeményezés intézményét nem azért vezették be, hogy kiszúrják vele az uniós polgárok szemét és azt is, hogy a bázisdemokráciából építkező eszköz valóban alkalmas a törvényalkotásra. Az Minority SafePack ügyében előreláthatóan októberben tart közmeghallgatást az Európai Parlament, ott elmondjuk az érveinket. Ezt követően dönt a Bizottság, hogy kezdeményez-e jogszabályokat. Addig mi folyamatosan lobbizunk, tájékoztatjuk céljainkról a nemzeti parlamenteket, kormányokat.

A tájékoztató munka a nemzeti régiós aláírásgyűjtés kapcsán Erdélyben is elkelt volna. Első nekifutásra Magyarországon a szükséges 15 ezer aláírás ötvenszeresét, közel 800 ezret gyűjtötték össze, míg Romániában a 24 ezernek csak hétszeresét, 170 ezret. A székely autonómiáról szóló kezdeményezés miért nem érdekelte az érintetteket?

– Azt a kérdést kell feltennünk, hogy a nemzeti régiós aláírásgyűjtés valóban a székely autonómiáról szól-e. A kezdeményezésben ugyanis egyik szó sem szerepel. Az autonómiát én nem egy célként, hanem eszközként fogom fel, s mint ilyen, folyamatos építkezés része. A végcél az, hogy egy őshonos kisebbségi közösség minél több politikai, kulturális és gazdasági kérdésben dönthessen önmaga – ehhez segít hozzá, ha egy régió közvetlenül juthat fejlesztési forráshoz az Európai Uniótól. Ha sikerül is ezt elérni, még mindig van bőven tennivaló a megmaradásért: az erdélyi magyarság támogatja az autonómia gondolatát, de a közösségnek körülbelül csak 60 százaléka él a Székelyföldön. Az ügy súlyához mérten viszonylag kisszámú szignó oka pedig alapvetően technikai.

Az aláírásokat gyűjtő RMDSZ számára sok-sok év tapasztalata, hogy Erdélyben papíron szeretnek aláírni az emberek – márpedig ez a lehetőség éppen a kampányhajrában szűnt meg a koronavírus miatt.

Magyarországon ráadásul a május 7-ét megelőző utolsó három hétben nagyon hatékony, nagyon pörgős kampány zajlott. Nagyszerű érzés volt látni, hogy különböző pártállású politikusok, eltérő világnézetű művészek, sportolók fogtak össze a közös cél érdekében és buzdítottak aláírásra.

„Az autonómiát nem egy célként, hanem eszközként fogom fel.” Fotó: Európai Parlament/Dominique Hommel

A nemzeti régiók támogatásának egyik fő érve, hogy a közvetlenül kapott kohéziós források révén Székelyföld függetlenebb lenne Bukaresttől. De ezzel együtt lazulhat a kötődés Budapesttel is, ami a magyarországi és a székelyföldi közösség további szétfejlődését eredményezné.

– Ettől nem tartok. Miután Dél-Tirol Olaszországon belül autonómiához jutott, még erősebb gazdasági-kulturális kapcsolatai épültek ki Ausztriával. Amint a németnyelvű régió gazdasági értelemben is önrendelkező lett, sokkal több lehetőség nyílt nagyprojektek lebonyolításában összefogni az anyaországgal. Ilyesmire számítok Székelyföld esetében is. Amennyiben sikerülne elérni az őshonos kisebbségek lakta régiók közvetlen brüsszeli támogatását, akkor a magyar kormánynak nem székely iskolák kimeszelésével, kulturális- és sport-alapinfrastruktúra építésével kellene pótolnia az évtizedek óta hiányzó román állami beruházásokat, hanem nagyobb hozzáadott értékű programokat lehetne eszközölni.

Ha a nemzeti régiós kezdeményezés sikeres lesz, idővel akár a már most is jelentős részben romák lakta magyarországi területek is közvetlen uniós forrásokat igényelhetnének a kisebbségi kedvezményekre hivatkozva – vetette fel a minap lapunknak Georg Paul Hefty. Készen állunk erre?

– A nagy roma kisebbségeknek otthont adó közép-európai államoknak jelenleg nem az a problémája, hogy e csoportok erősen szervezettek, s tudatosan építik magukat. Ellenkezőleg. A cigány közösség egészét szolgáló programokat ritkán lehet elindítani – inkább a helyi szintű kezdeményezések működnek. Az államok dolgát is segítené, ha a romák szervezettebbek lennének, s akár nemzeti, akár uniós szinten világosabban képviselnék közösségük érdekeit.

hirdetés

A migrációs válság 2015-ös kezdete óta a magyar kormány az etnikailag homogén nemzetállamok előnyeit hangsúlyozza. Amikor önök az őshonos kisebbségek jogainak kiterjesztése mellett lobbiznak, nem kapják meg tárgyalópartnereiktől: „Kedves magyar barátaink, döntsétek el, egyneműséget vagy sokszínűséget akartok”?

– Vitatkoznék ezzel a beállítással. Magyarország nemzetközi színtéren mindig arról beszél, hogy a kulturálisan homogén Európát tartja kívánatosnak. Márpedig az őshonos kisebbségek sajátos nyelvükkel és kultúrájukkal hosszú évszázadok óta részei az európai életnek, szemben a kontinensre frissen érkezett bevándorlókkal. A magyarországi kisebbségek maguk beszélnek arról, hogy elégedettek a rendelkezésükre álló hatáskörökkel, jogokkal és forrásokkal, ezért a magyarországi románok, szlovákok és németek is támogatták a nemzeti régiókról szóló aláírásgyűjtést. Nemzetközi szinten gyakran nekünk szegezik: általában a kisebbségeknek szeretnénk jogokat? Az Európa Tanácsban volt is arra irányuló kezdeményezés hat-hét évvel ezelőtt, hogy a nyelvi jogok érvényesítését garantáló szabályok vonatkozzanak a frissen bevándoroltakra is. Ezt a kezdeményezést mára sikerült leszerelni, az élethelyzetek ugyanis alapvetően különböznek.

Egy katalán, egy baszk, egy hollandiai fríz, egy erdélyi magyar soha nem döntött arról, hogy kisebbségi helyzetben akar élni – egy Európába bevándorolt török, marokkói, vagy bármilyen egyéb nemzetiségű ember szabadon választotta meg letelepedési helyét.

Éppen ezért, míg például az őshonos kisebbségek számára az anyanyelvű oktatási rendszer a megmaradás záloga, addig az újonnan érkezettek esetében a párhuzamos társadalmak kialakulását segíti elő. S mint ilyen, kockázatos.  

Értik ezt a különbségtételt például a német parlamentben, ahol a járvány előtt tárgyalt? Vagy nekik az őshonos kisebbségek témája csak egy bonyolult közép-európai probléma?

– Németország azért fontos szövetségesünk, mert Üzbegisztántól Dániáig élnek németek kisebbségi sorban, pontosan értik tehát Berlinben a kérdés jelentőségét. Ráadásul hat elismert nemzeti kisebbség él Németországban. A német politikai élet szereplői általában azon az állásponton vannak, hogy ami jó az országban élő őshonos és a határontúli német kisebbségeknek, azt ők támogatják. Nem ennyire egyszerű a helyzet például Spanyolországban, ahol Katalónia miatt igen érzékenyek a kérdésre, de megfelelő érvekkel még ott is lehet eredményeket elérni. Amikor csak alkalmam nyílt rá, mindig elmondtam spanyol politikusoknak, hogy a kulturális önazonosság támogatása semmit nem vesz el a tagállamoktól. Spanyolország példa is, jó lenne, ha a területi autonómiára és a törvénybe iktatott nyelvi jogokon álló modellt minél több európai ország átvenné.

„A kulturális önazonosság támogatása semmit nem vesz el a tagállamoktól.” Fotó: Európai Parlament/Marc Dossmann

Itt még nem tartunk, sőt mintha Romániában visszaforgatnák az idő kerekét. Klaus Iohannis államfő nemrég Erdély magyaroknak való kiárusításával vádolta az ellenzéki szociáldemokratákat. Törvényjavaslat született arról is, hogy a román parlamentben még regisztráltatni se lehessen semmilyen, autonómiára irányuló kezdeményezést, nemrégiben pedig június 4-ét hivatalos ünnepnappá nyilvánították. Miért lobbant fel a magyarellenesség lángja?

– Ez mindig benne van a román politikában. Most Iohannis elnök kijelentése volt a szikra, amely berobbantotta a puskaporos hordót. Már az is elhangzott, hogy be kellene tiltani az RMDSZ-t – utoljára ilyenre a 90-es években volt példa. A román társadalom jelentős részében mindig ott szunnyad a kommunizmus idején sulykolt ideológia a kisebbségek veszélyességéről, tehát a nyelvi és kulturális beolvadást várnák el a magyaroktól. Azért felelőtlen egy ilyen retorikai hadjárat, mert a törékeny etnikumközi kapcsolatokat, az amúgy is mélyen lévő kétoldalú kapcsolatokat rombolja, az erdélyi magyarokban pedig erősíti a benyomást, hogy a román állam ellenség. Román politikusok rendszeresen vádolják azzal a magyar kormány tagjait, hogy túl sokat járnak Erdélybe és túl sok magyar állami forrás érkezik a magyarlakta területekre.

Ám a Budapestet célzó kritika valójában Bukarestet találja el: a román állam évtizedek óta alulfinanszírozza az adófizető, ám történetesen magyar nemzetiségű állampolgárai lakta területeket, ezen a helyzeten próbálnak javítani a magyarországi források.

Más uniós országokban nem listázzák azt, hogy egy másik ország politikusai hányszor látogatnak át a szomszédba. Az uniós ország többségében senkit nem érdekel a nemzeti vagy regionális szimbólumok használata, a székely zászlót viszont nem tűri meg a román állam. A mostani magyarellenes fellángolás egyik olvasata, hogy a koronavírus-járvány súlyos gazdasági és társadalmi árát a hivatalban lévő Nemzeti Liberális Párt fizeti meg, amely viszont szeretné megnyerni a közelgő parlamenti választást. Ezen a helyzeten kívánt segíteni az államelnök az elterelő magyarüggyel. De ez a magyarázat még nem menti fel a gyűlöletkeltő, felelőtlen kijelentés alól.

Amennyiben a Bizottság meghosszabbítja az európai polgári kezdeményezések határidejét, a színfalak mögött rebesgetett plusz négy hónap elegendő lenne?

– A jó hír az, hogy már bőven van mihez hozzágyűjteni, azaz lenne esély a sikerre. Kérdés, hogy mi lesz utána – az MSP-vel mi nem pihentünk a babérokon, az aláírások leadása után is intenzíven folytattuk a lobbimunkát. Európai szinten nagyon fontos jelzés lenne, hogy a két kisebbségi témájú európai polgári kezdeményezés összesen több mint kétmillió aláírást gyűjt össze; egy ilyen eredményt már nem lehet negligálni. Mi, az RMDSZ-ben mindent meg fogunk tenni a nemzeti régiós aláírásgyűjtés sikeréért is.


Nyitókép: Európai Parlament/Alexis Haulot

Ez az interjú nem készülhetett volna el olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú