Forray R. Katalin: A cigány középosztályosodás már javában zajlik!

·2020.05.14

Németh György egy 1997-es tanulmányomra hivatkozik – szögezi le Forray R. Katalin a szociológus írására adott válaszában. A Pécsi Tudományegyetem romológus-oktatáskutató professzora szerint hogy az akkori cigány attitűdök, amelyek miatt az érintettek nem mentek iskolába, ma mennyire érvényesek: nem lehet megbecsülni. Időközben elindult azonban az iskolázáson keresztüli cigány középosztályosodás. A társadalomkutatók felelőssége Forray szerint, hogy ne uralni akarják, hanem támogassák ezt a nagy társadalmi átalakulást.

×××

Németh György felelős értelmiségiként sokadszorra is fölveti a kérdést: miért nem szeretnek a cigányok iskolába járni? Konzervatív társadalomtudósként a cigány kultúrában keresi a választ – ha liberális volna, inkább az iskola elnyomó funkcióiról értekeznék, amelytől nem véletlenül menekülnek a cigányok. Kinek van igaza? Oktatáskutatóként én egy harmadik tényezőre hívnám föl a figyelmet, amely az elmúlt évtizedekben drámai változást hozott nemcsak a cigány/roma, hanem a teljes társadalomban. Ez pedig az iskolázás rohamos terjedése. Ez az a folyamat, amely egyre több családot sodor magával, hozzájárulva egy új cigány/roma középosztály kialakulásához.

A cigány/roma politikát megalapozó konzervatív megközelítés a rendszerváltozás óta próbálkozik azzal, hogy a közösségek kulturális sajátosságait emelje ki, és hangsúlyozza: a nyelvet, a szokásokat, a közösségeket, a társadalmi elkülönüléseket. Ennek jegyében fogadta be az Országgyűlés 1993-ban a cigány/roma közösséget tizenötödikként a nemzeti kisebbségek közé. Ezért – nem pedig a liberálisok által oly sokszor emlegetett szegregáció miatt – alakultak olyan intézmények, mint a pécsi Gandhi Gimnázium, a szolnoki Roma Esély Szakiskola, vagy a Pécsi Tudományegyetemen belül – más kisebbségi tanszékekhez hasonlóan – a Romológia Tanszék. A liberális kormányzat ehelyett a cigány/roma közösségek emberi jogaiból kiindulva a cigány/roma közösségek problémáit társadalmi (gazdasági) problémaként fogta föl, és igyekezett eszerint kezelni őket. Ennek a megközelítésnek a letéteményese máig a CEU.

A Romológia Tanszék azután jött létre, hogy a Pécsi Tudományegyetemen már minden nemzeti kisebbségnek volt tanszéke, és – ami még fontosabb – megalakult és sikerrel működött a Gandhi Gimnázium a cigány/roma lakosság kultúrájának átörökítésére. Ezért történt, hogy elsősorban e gimnázium alapítói és tanárai közül kerültek ki az új tanszék tagjai. Ami ennél is fontosabb: a hallgatók túlnyomó többségét részben a Gandhi érettségizettei, részben az ország más térségeiből érkezett cigányok/romák adták. Az akkori hallgatók ma már diplomás szakemberek, az újabbak pedig úton vannak hasonló életpályák felé.

A Gandhi Gimnázium első tanulóit tanáraik a Dél-Dunántúl elesett falvaiban gyűjtötték össze, az általános iskolák ajánlása és saját megfigyeléseik alapján. Civil szervezeteket hoztak létre támogatásukra, a Gandhi Gimnázium pedig új módszerekkel és eszközökkel készítette fel őket a továbbtanulásra. Másik példám is hasonló: a szolnoki Roma Esély Szakiskola, amely a város peremkerületeiből és a megye legrosszabb helyzetű falvaiból rekrutálta tanulóit. Bár ez az iskola a politikai adok-kapok harcokban sajnos megszűnt, volt tanulói sikeres pályafutást mondhatnak magukénak.

A Gandhi Gimnázium máig működik, de egyre nehezebben talál beiskolázható gyereket. Ennek fő oka, hogy a Dél-Dunántúlon ma már a legszegényebb cigánysorról is lehet, sőt szokás továbbtanulni, és ezután szinte bármilyen úton el lehet indulni a felsőoktatásban. Az alternatív iskolák növekvő népszerűsége mutatja, hogy igény van a „népoktatáson” túli specializált, sajátos nevelési-, oktatási módszereket alkalmazó iskolákra. Ezek éppen nem a „hátrányos helyzetűek” kiegyenlítő oktatását nyújtják, hanem magas színvonalú egyénre szabott oktatást. Miért lenne képtelenség alternatív „cigány iskola”? (Felzárkóztatási célú oktatási intézménytípus lényegében csak egyetlen van, a gyógypedagógiai iskola, amely speciális feladatot teljesít.)

Németh György egy 1997-es tanulmányomra hivatkozik. Jóleső és megtisztelő a hivatkozás, hiszen bizonyítja, hogy ismeri és figyelemre méltónak találja, amit írtam. Ebben az írásomban azt próbáltam összefoglalni, hogy az iskolázatlan, a társadalommal és minden intézményével bizalmatlan cigány/roma emberek miért utasítják el az iskolát, és hogyan vélekednek róla. Ezt a magatartást illusztrálják a Németh György által citált példák.

Hogy ez az attitűd mennyire elterjedt manapság, nehéz lenne megbecsülni – én nem is vagyok rá képes. Az azonban meggyőződésem, hogy az iskola – mint a nevelés-oktatás helye és mint közintézmény – képes arra, hogy kezelje ezeket a magatartásokat.

Ehhez azonban be kell menni az iskolába.

A kilencvenes évek óta sok és nagy változás történt az iskolában – nemcsak úgy általában, hanem a cigány/roma népcsoport vonatkozásában is. Erről a statisztikák is meggyőznek. Feltűnő, bár nem véletlen, hogy a nők vannak többségben a közép- és felsőoktatásban.

Németh György a marimé-re (tisztaság) utal, erre a tartós közösségképző elemre, amely nemcsak a nyelvet is beszélő, magukat romának definiáló csoportok számára meghatározó. A lányokat – ahogyan a nem roma tradicionális társadalmakban is – ez a parancs arra figyelmezteti, hogy szűzen kell férjhez menniük. Erre a legbiztonságosabb megoldás, ha a nemi érés után hamarosan házasságot kötnek, mielőbb gyereket szülnek. A férfiak mentesek e parancs alól, szabadabban, sőt szabadosabban nevelkednek és élnek. Az iskolázás beavatkozik az ősi rítusba, mert a kislány még iskolás, vagy abba kell hagynia a tanulást és férjhez mennie, esetleg a családtól kap felmentést a házasságkötés alól. Az úgynevezett magyar cigányok (romungrók) számára ezek az ősi tilalmak már kevésbé, rejtettebben érvényesek, többségük ezt a szót, sőt magát a nyelvet sem ismeri, ám a korai családalapítás követelménye rájuk is vonatkozik.

De gondoljunk csak nem cigány őseinkre! Hasonló szabályok voltak érvényesek náluk, a parasztságnál még a 20. század elején is.

A cigány/roma középiskolások és egyetemi hallgatók között érzékelhetően több a lány, mint a fiú. Úgy gondolom, a kétféle nevelés rejlik a lányok aktívabb és sikeresebb tanulása, továbbtanulása mögött. Ennek lényege, hogy a lányoknak komoly kötelezettségeik vannak a saját jövőjükre nézve is, erre nevelődnek kisgyermek koruktól kezdve, a fiúk pedig a világban tájékozódnak, igyekeznek jövedelemre szert tenni.

Azokban a családokban, amelyekben ma a továbbtanulók nevelkednek, javarészt a szülők, idősebb testvérek, rokonok már maguk is tanultak. Ha nem volt módjuk tanulni, akkor is fontosnak tartják, és támogatják gyermekeik tanulását. Lehet véletlen, de két tanulmánykötetet is tudok említeni, amely a cigány/roma lányok továbbtanulásáról szól: az egyik 2016-ban jelent meg Óhidy Andrea tollából a Pécsi Tudományegyetem Romológia sorozatában, a másik 2020-ban a KINCS Kiadónál, Raffael Mónika szerkesztésében. Ebben a kötetben a szereplők ráadásul oláhcigányok (a tulajdonképpeni romák), a leginkább hagyományőrző családok gyermekei. Fiúkról hasonló kötetet nem ismerek – lehet, hogy nem is készült ilyen. Az ok ugyanaz lehet, mint amelyre fent céloztam.

Pozitív példák bizonyítják, hogy ki lehet lépni abból az ördögi körből, amelyet a szélsőséges nyomor, iskolázatlanság, lenézés teremt, ahol a beilleszkedés, elfogadás egyetlen terepe az a kis közösség, melynek minden tagja egyaránt kirekesztettnek tekintheti magát. Kitörni csak nagyon sok támogatással lehet. Ezt a támogatást sok helyen megkapják a gyerekek, ahol elhivatott, őket elfogadni képes tanítók, tanárok dolgoznak. Lehet, hogy a gyöngyöspatai iskolában nincsen ilyen pedagógus? Lehet, hogy mire valamelyikük segített volna, már annyira eldurvultak a viszonyok a telep lakói és az iskola között, hogy nem tudott cselekedni? Lehet, hogy az egy évtizede folyó vizsgálatok, feljelentések tovább rontották a kapcsolatokat? Vajon nem vette ezt észre az iskolai munkát felügyelő egyetlen régebbi vagy újonnan alakult szervezet sem? Nem segített egyetlen erre hivatott oktatási szerv sem, hogy a problémákat leküzdjék? A kérdésekre nincs válasz. Ezért jogosnak tetszik az a feltételezés, hogy a kisváros iskolája – és önkormányzata – éveken át magára hagyatva küzdött a tornyosuló problémákkal.

A most lezárult per megalapozása tíz éve kezdődött; a benne szereplő lányok egy része már saját gyermekét gondozza. Azóta volt per a helyi rendőrök viselkedése, cigányellenessége miatt is, amely része ennek a keserves történetnek. 2010-ben a Jobbik kezdett akciót egy elszegényedése miatt öngyilkosságot elkövetett helyi gazda ürügyén, ezt követően a Magyar Gárda tagjai napokon át rettegésben tartották a cigánysor lakóit. (Feischmidt Margit és Szombati Kristóf alapos elemzésében mutatta be a helyi folyamatokat a Magyar Tudományban, 2018-ban.) Tehát nem előzmény nélküli a figyelem, alkalmasint a hatalmas büntetés is ezzel áll kapcsolatban.

A közvélemény a büntetést sokallja. Én pedig furcsálkodom: hogyan lehetséges, hogy a fenntartó – előbb a helyi önkormányzat, utóbb pedig a közoktatásért felelős Klebelsberg Központ, illetve a Hatvani Tankerületi Központ – nem vette észre ezt az évtizedes problémát? Nem készült fel a kezelésére? Nem tett semmit a megoldására? Honlapjaikon máig nincsen még utalás sem a gyöngyöspatai iskolára, amikor pedig már országosan is régen téma annak helyzete. Az ország válság sújtotta területein – különösen Észak-Magyarországon, az Alföld északi és keleti részén – számos olyan térség van, ahol a gyerekek jelentős része számára az iskola fölösleges teher. Reméljük, hogy az ilyen aktivitás, amit Gyöngyöspatán tapasztalhattunk, nem terjed tovább.

Miközben a konzervatív irányzat képviselői a cigányság kulturális fölemelkedése útján próbálták a cigány/roma értelmiséget elfogadtatni a többségi társadalommal, a liberális irányzatot képviselők a társadalmi egyenlőség jegyében a cigány/roma közösségeket nagyrészt azonosították a kirekesztettekkel és elnyomottakkal. Míg Németh György a kultúrában keresi az iskola-ellenességet, a másik oldalon a társadalmi egyenlőtlenségek ellen folyik a küzdelem. Ezenközben pedig az oktatás tömegesedése terjed tovább – ráadásul azzal tetézve, hogy a gyerekek száma fogy, így a cigány/roma származásúak mind több térségben kerülnek többségbe az iskolákban, spontán szegregációt eredményezve egyfelől, rombolva a hagyományos közösségi kultúrát másfelől.

Vajon van-e „harmadik út”? Az elmúlt évtizedek – amelyeket a Pécsi Tudományegyetem romológia tanszékén töltöttem – engem arra figyelmeztetnek, hogy

erőteljesen megindult a cigány/roma társadalom szerkezeti átalakulása. Kiformálódni látszik az arányaiban még kicsi, de meglehetősen gyorsan növekvő cigány középosztály.

Olyan középosztály, amelybe nem csak a törvényesség határain egyensúlyozó vállalkozások, az anyagi gyarapodás vagy a tömegmédiában való szereplés vezet – hanem az iskolázás hagyományos útja is.

Németh Györgynek igaza van tehát, amikor a cigányság hagyományos iskolaellenességét a hagyományokban keresi. Igaz azonban az is, hogy a marimé ma már többé-kevésbé a múlté. Ám a közösségbe tartozás vagy az abból való kiszakadás dilemmája nagyon is aktuális, mint azt számos újabb esettanulmány bizonyítja (lásd például az idézett könyveket). A pusztán emberi jogi megközelítésnek pedig épp abban nincs igaza, hogy elveket akar alkalmazni a valóságos élet nem ismeretében; elveket, amelyek kétségkívül igazak, de amelyeket nem lehet és nem szabad felelőtlenül és a konkrét helyzet ismerete nélkül erőltetni. Igaza van a konzervatív oldalnak, amikor arra figyelmeztet, hogy a hagyományos közösségek felbomlása deklasszálja a cigányságot, és egy individualizálódó társadalom legaljára sodorhatja. Igaz az is, hogy a liberális egyenlőségelv mélyén – amely nem szívesen vesz tudomást kollektív nemzetiségi jogokról, és csupán az individuális jogokat hangsúlyozza – egy birodalmi megközelítés (az amerikai) húzódik, amely csak társadalmi egyenlőtlenségeket ismer, a közösségek közti egyenlőtlenségekre nem figyel.

Az én felfogásomban azonban mindez csupán a cigány/roma középosztályosodás gyermekbetegsége. Ezek a közösségek manapság éppúgy bomlanak fel, ahogy az első világháborút követően a paraszti társadalom bomlott fel, kibocsátva magából a „népi értelmiségieket”. Az ő „királyi útjuk” is az iskolázáson keresztül vezetett, számtalan buktatóval és egyéni tragédiával. A népi értelmiség formálódását megzavarta a Rákosi-korszak politikája, amely a saját szolgálatába akarta állítani a „nép fiait”.

A cigány/roma középosztály fiatal tagjainak mai vívódásába is szívesen bekapcsolódik a pártpolitika. Nem jól teszi! A változás politikától függetlenül megy tovább, és ma még nem látjuk a végét. A társadalomkutatók felelőssége – mindkét oldalon –, hogy ne uralni akarják, hanem támogassák ezt a nagy társadalmi átalakulást.


Nyitókép: családi tabló Gyöngyöspatán 2020. január 14-én. Fotó: Vörös Szabolcs

Kategória: vélemény