Közelebb volt a Notre-Dame teljes pusztulása, mint hittük – minden, amit a tragédiáról négy hónap után tudni lehet

·2019.08.15

Négy hónappal az április 15-i tragikus tűzvész után még mindig derülnek ki új információk a tragédiáról: például, hogy mindössze húsz percen múlt a párizsi Notre-Dame székesegyház teljes megsemmisülése Miközben a törmeléket a meggyengült szerkezetű templomból szinte darabonként hordják ki, élénk viták indultak a katedrális jövőjéről. Kell-e „kortárs építőművészeti gesztus” a felújítás során? Szedjenek majd belépőt? Miért a francia luxusipar ajánlotta fel a legtöbb pénzt a rekonstrukcióra? Nagykép az egész világot megrázó tragédia utóéletéről.

„Húsz perc múlva megtudjuk, hogy elveszítettük-e.” A vizes, kormos bevetési ruhában álló tűzoltótábornok szavait halálos csend fogadta. A köztársasági elnök megmerevedett, a miniszterelnök idegesen kulcsolta össze két kezét, a plébános pedig könnyezni kezdett. Mindenki értette, miről van szó: a lángokban álló párizsi Notre-Dame-székesegyház a megsemmisülés szélén állt. Április 15-én este fél kilenc volt, amikor a mentést irányító tábornok ezt a dermesztő bejelentést tette a lángoló templom közelében felállított parancsnoki sátorban.

A The New York Times nemrég nagy cikkben foglalta össze a négy hónappal ezelőtti katasztrófa lehetséges okait és a drámai mentést – ebben az írásban szerepel az említett jelenet is. Eddig aligha lehetett sejteni, hogy ilyen közel volt a világ egyik legismertebb épületének teljes megsemmisülése.

A párizsi tűzoltók bátorsága mentette meg a Notre-Dame-ot: miután látták, hogy a nyolcszáz éves fa tetőszerkezetben lángoló tüzet eloltani nem tudják, a mentőegységek a két harangtorony megóvására összpontosítottak.

Ha ugyanis az azok belsejében található faszerkezetekre is átterjed a tűz, a több száz tonnás harangok lezuhannak. Közben magukkal rántják a tornyokat is, pusztító kugligolyókként ütve szét az ősi falakat. Hogy ezt megelőzzék, a tűzoltók a két tornyot összekötő teraszra, majd a fenyegetett épületrészekbe másztak fel. Onnan locsolták a már a tornyokat nyaldosó lángokat, s ekkortájt beszélt a parancsnok az állami vezetőknek a megsemmisülés lehetőségéről. Nem tette hozzá, de emberei is életveszélyben voltak.

British artisans preach patience for France’s Notre Dame restoration

A négy hónappal ezelőtt történt tűzvész az egész világot megrázta: sokkolta a húsvétra készülődő keresztyéneket és az épület nem hívő csodálóit is. A politikai és gazdasági ügyeken civódó európaiak is mintha ráébredtek volna arra, hogy a közös civilizációs örökség összeköti őket. Ezért kezdtek szinte azonnal áramlani a részvétnyilvánítások mellett az adományok is. Magyarországról elsőként Szeged és Székesfehérvár önkormányzata ajánlotta fel pénzügyi segítségét (tízezer-tízezer eurót). Városaink gesztusa is jelezte, hogy nem pusztán francia belügy Európa leglátogatottabb, évente 14 millió látogatót fogadó épületének feltámasztása.

A tragédia óta eltelt időszak kellő távolságot ad nemcsak a rég látott szolidaritási hullám értékeléséhez, de a tragédia okainak feltárásához. is. A rekonstrukcióról (vajon kell-e „kortárs építészeti gesztus” a tűzben elpusztult huszártorony újjáépítésekor?), az újjáépítésre megszabott öt éves határidő tarthatóságáról és az épület jellegéről szóló viták pedig rávilágítanak múltunkhoz való viszonyunkra. Mint látni fogjuk, a katolikus egyház mereven elzárkózik attól, hogy a Notre-Dame-ra turisztikai célállomásként, múzeumként vagy építészeti laboratóriumként tekintsenek: számára a székesegyház mindig is templom marad.

Az elmúlt négy hónapban Európa legfontosabb műemléki felújításán dolgozók váratlan problémákkal szembesültek. Először az jelentett gondot, hogy a tűz oltásához elhasznált hatalmas mennyiségű víz, majd a száraz időjárás kikezdte az amúgy is megroskadt szerkezetet, sürgős statikai vizsgálatokat követően meg kellett támasztani a veszélyeztetett pontokat. Július végén pedig a határértéknél jóval magasabb ólomszennyezés miatt kellett riadót fújni, rengeteg káros anyag került ugyanis a levegőbe a tűzvész során. A templom közelében található két napközi udvarán olyan magas értékeket mértek, hogy az intézményeket bezárták, s a 180 gyereket máshol helyezték el. Emiatt az épületben serénykedő 130 romeltakarítónak is védőöltezetben, maszkban kell dolgoznia.

Ólommentesítés egy Notre-Dame melletti iskola udvarán. Fotó: AFP/Martin Bureau

Messze van még a rekonstrukció kezdete, egyelőre a szerkezetet erősítik meg és a romokat távolítják el. Szinte darabonként hordják ki robotok és emberek a törmeléket az épületből. A legsürgősebb kárelhárítási, enyhítési munkák ősz vége előtt aligha fejeződnek be, akkor indulhat a helyreállítás tervezése. A Válasz Online három pontban foglalja össze, amit a katasztrófa okairól és a felújításról most tudni lehet.

1. Mi történt?

A nyomozás még zajlik, az előzetes megállapítások a szándékos gyújtogatást kizárták, de pontos válasz még nincs. Felvetődött, hogy a templom felújításán dolgozó munkások egyik elektronikus eszközének hibája, eldobott cigarettacsikkek vagy a felújításhoz használt állványzat liftjének rövidzárlata okozta a tüzet. A legmegdöbbentőbb, ámde a rendőrség által komolyan vizsgált lehetőség, hogy a huszártoronyban elhelyezett harangok szabálytalan villamosítása indította el a katasztrófát.

Akárhogy történt, bizonyosnak látszik, hogy a tűzoltókat későn értesítették.

A templomban mindössze három napja dolgozó felvigyázó egyszerűen rossz helyre küldte az ügyeletes biztonsági őrt, amikor a tűzvédelmi rendszer először riasztott. A sekrestyében persze nem találtak semmit, s fél óra telt el, mire rádöbbentek a hibára: addigra viszont a több mint 800 éves, eredeti fa tetőszerkezet, illetve a felújításhoz felállított állványzat már szalmakazalként égett. Ez az oka annak, hogy a tizennyolc szerkocsival gyorsan helyszínre érkező, közel négyszáz tűzoltónak már a legrosszabb elkerüléséért kellett harcolnia – mintha egy atléta a százméteres síkfutáson húsz méteres hátrányból indulna.

2. Miből építik újjá?

A megmentett, de súlyosan sérült épület újraépítése titáni feladatnak ígérkezik. A Notre-Dame már a tragédia előtt is rossz állapotban volt, főépítésze 2017-ben kongatta meg a vészharangot a porladó-repedező kövek, az időjárás és a környezetszennyezés hatásai miatt. Akkori számítások szerint mintegy 150 millió euró kellett a felújításra, ebből hosszas huzavona után az állam 60 milliót hagyott jóvá, több évre szétporciózva. (Ezért volt az épület egy része kívülről felállványozva a tűzvész idején.) Az államot és egyházat a huszadik század eleje óta mereven szétválasztó francia szabályozás sajátossága, hogy az épület az állam tulajdona, a katolikus egyház csak használja, ezért a felújításról a kormányzatnak kell gondoskodnia. Bár próbálkoztak magánforrások bevonásával, a tűzvész előtt az adományok nemigen csordogáltak. Ez egy csapásra megváltozott április 15. után: a globális megrendülés a francia kulturális tárca szerint mintegy 850 millió eurónyi felajánlást eredményezett. Michel Aupetit, Párizs érsekének július közepi összesítése alapján ebből 38 millió euró folyt be. A főpap azonban nem volt letört a felajánlások és a valóság közötti hatalmas különbség miatt, elmondása szerint idő kell a legnagyobb adományok adminisztrációjára.

Például a Bettencourt, a Pinault és az Arnault családok összesen több mint 500 millió (!) eurónyi felajánlásának kezelésére. Ők a legismertebb francia luxusmárkák (például a L’Oréal kozmetikai óriáscég vagy a Moët Hennessy Louis Vuitton cégcsoport) tulajdonosai. A plebejus és forradalmi hagyományaira oly büszke Franciaországban rögtön vita támadt abból, hogy ezek a szupergazdagok vajon miért nem szegény sorsú polgártársaik segélyezésére költik inkább millióikat. Némelyek kommunikációs vagy adózási trükkre gyanakodtak. Jean-Noël Kapferer közgazdászprofesszor szerint azonban másról van szó. Az érzelmi kötődésen túl a francia luxusipar régi támogatója a művészeteknek és a kultúrának, hogy ezzel is saját exkluzivitását hangsúlyozza. Másrészt – magyarázza a szakértő –

a „franciaság” globális brandjének a Notre-Dame éppúgy része, mint a sikk és a luxus.

Azaz a külvilágnak a Moët Chandon-pezsgő, a Chanel-parfüm, a Louis Vuitton-táska ugyanazt a kifinomultságot jelképezi, mint a gótikus kőcsipkéivel és rózsaablakaival a világot évszázadok óta elkápráztató székesegyház. A luxusipar a francia elegancia több évszázados, például a katedrálisépítészeten is csiszolódó hagyományát folytatja – szól a logika. Ezért érezték kötelességüknek a segítést a sikkipar mágnásai.

Kombókép a huszártorony pusztulásáról. Fotók: AFP

Az adakozási hullám másik érdekessége az amerikai támogatók aktivitása. A Notre-Dame iránti tengerentúli érdeklődésre már 2016-ban felfigyelt a egyház; ekkor hozta létre egy francia katolikus üzletember a Friends of Notre-Dame de Paris Fondation elnevezésű, kifejezetten amerikaiakat megcélzó alapítványt. A szervezet kisebb sikereket már a tűzvész előtt is elért, utána viszont nemcsak a felajánlások, de az adományok is özönleni kezdtek. Néhány hét alatt közel hatmillió dollár folyt be – ezen összegek jóvoltából kezdődtek meg a legsürgősebb elhárítási munkálatok. S hogy miért voltak ilyen bőkezűek az amerikaiak? A tengerentúlon hagyományos filantrópia, az európai kifinomultság csodálata, az ottani katolikusok európai (ír, olasz, francia, lengyel) kapcsolatai mellett a képek ereje is meghatározó volt. Sok amerikait a tűzben ledőlő huszártorony a New York-i ikertornyok 2001. szeptember 11-i összeomlására emlékeztetett, s ez felébresztette szolidaritásukat.

3. Hogyan építik újjá?

Annál, hogy mennyi pénz és mikor érkezik, csak egy fontosabb kérdés van: mikorra és hogyan állítják helyre a székesegyházat? Emmanuel Macron ötéves határidőt szabott meg, hogy a 2024-es párizsi olimpiai játékok megnyitására a Notre-Dame már ismét régi szépségében pompázhasson. Erre óvatosan a legtöbb szakember azt mondja, hogy elvben tartható, ha nem jönnek közbe előre nem látható problémák – de, amint a mentést lassító ólomszennyezéssel láttuk, ilyenek biztosan lesznek.

Jóval nagyobb vihart kavart Emmanuel Macron azzal a kijelentésével, hogy „kortárs építőművészeti gesztussal” kell majd újraépíteni a Notre-Dame-ot – például a tetőszerkezetet vagy az összedőlt huszártornyot tervezhetné valamelyik nemzetközi hírű sztárépítész. Ez a bejelentés merev ellenállást szült. Pihentebb agyú internetezők máris bevásárlóközpontot, irodákat „álmodtak” a katedrális tetejére. A terv védelmezői azt mondják, hogy a huszártornyot a katedrálist a 19. század közepén restauráló neves építész, Viollet-le-Duc álmodta meg úgy, ahogy szerinte a középkorban kinézhetett. Miért ne hagyhatná rajta korunk is a a keze nyomát a Notre-Dame-on? – hangzik az érvelés. A jóval népesebb ellentábor viszont attól tart, hogy a mai sztárépítészeket nem korlátozza az épülettel és a középkorral szembeni alázat, ami Viollet-le-Duc-re még jellemző volt. Legrosszabb esetben valami egyénieskedő szörnyszülött bontaná meg a székesegyház lélegzetelállító egységét. A kérdésben szerencsére nem a politika határoz, a döntést az épített örökségért felelős országos szakmai testület hozza majd meg.

Június 12-i légifelvétel a katedrálisról. Fotó: AFP/Lionel Bonaventure

Más fronton is kialakult nézetkülönbség a gigantikus felújítási munka szervezői között. Franck Riester kulturális miniszter felvetette, hogy a katedrális újranyitása után szedjenek majd belépőt a látogatóktól. Logikusnak tűnő javaslat, hiszen így a tömeges turizmus hozzájárulhatna az általa (el)használt épület karbantartásához. Ötlete jelzi azt is, hogy az adminisztráció inkább kulturális örökségként, mintsem szakrális központként tekint a Notre-Dame-ra. Patrick Chauvet, a székesegyház plébánosa azonban vehemensen tiltkozott:

„Ha egy templomban fizetni kell, akkor az elveszíti a lelkét, és nem több egy múzeumnál. Egy katedrális a kegyelem helye, a kegyelem pedig Isten ajándéka – mindig és mindenkinek, fizetség és ellenszolgáltatás nélkül.”

Ez nem pusztán teológiai szőrszálhasogatás, hanem a székesegyház újjáépítésének egyik alapkérdése: vajon a Notre-Dame elsősorban turisztikai célpont, kulturális örökség vagy a hit háza? A felújítás során még rengeteg további szempontot és érzékenységet kell figyelembe venni, miközben az államfő megkívánta határidőt tartani kell. Jól jelzi a feladat összetettségét, hogy a felújítás irányítására az államfő a nyugállományú tábornok Jean-Louis Georgelint nevezte ki. A gyakorló katolikus katonatiszt egyszerre bírja a köztársasági elnök bizalmát, ismeri az állami adminisztrációt és elfogadja őt az egyházi vezetés is. Vezetett már hegyivadász és gyalogos csapatokat, volt vezérkari főnök, de ennél fontosabb feladattal még nem bízták meg. Egy biztos: minden, a Notre-Dame sorsát szívén viselő hívő és nem hívő figyeli majd, hogy a tábornok hű sáfára lesz-e az ősi örökségnek.

 

Borítókép: Only France/Bruno de Hogues 

Ha fontosnak tartja munkánkat, céljainkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: sztori