Új korszak jöhet az európai politizálásban

·2019.05.27

A kvótanépszavazás és tavalyi országgyűlési választás után harmadjára is hatalmas sikert hozott a Fidesznek a migráció témája a vasárnapi európai parlamenti választáson. Idehaza az ellenzéki térfélen teljes az átrendeződés, s fontos mozgások indultak el külföldön is. Negyven év után megszűnt a jobb- és balközép pártok abszolút többsége az Európai Parlamentben, s a bevándorlás összeurópai kérdése mellé új téma zárkózott fel: a klímaváltozás alapjaiban szabta át több ország mellett a legnagyobb uniós tagállam, Németország politikai térképét is. Elemzés.

Még mielőtt tegnap este egész Európa bevárta volna az eredmények közlésével az urnákat 11 órakor záró Olaszországot, egy győztest máris lehetett hirdetni. A részvétel ugyanis az egész Európai Unióban szokatlanul magas volt: az 50,5 százalékos részvételre utoljára negyedszázada volt példa. Nálunk meg akkor sem: még a 2004. május elsejei csatlakozási eufóriát követő voksoláson is mindössze 38 százalék volt a részvétel – négy éve meg mindössze 29 százalék. Az egész Európai Unióban éppen Magyarországon növekedett az egyik legnagyobb arányban a szavazási hajlandóság; az öt évvel ezelőtti európai parlamenti választáshoz képest 14 százalékkal többen szavaztak országosan.

Ha valaki az elmúlt öt évet egy barlangban meditálva töltötte, a választás magyarországi győztese és sikerének aránya ismerős lehetett neki 2014-ből. Akárcsak fél évtizeddel ezelőtt, most is toronymagasan nyert a Fidesz: akkor 51, tegnap 52 százalékot húzott be – mint említettük, jelentősen magasabb részvétel mellett. A 2016-os kvótanépszavazás és a 2018-as parlamenti választás után a bevándorlás ellenzéséről szóló üzenet harmadik alkalommal is találkozott a szavazók többségének valóságérzékelésével. Igaz, a pálya az öt évvel ezelőttihez képest most még inkább lejtett a kormánypárt felé, akár a központilag vezényelt médiakonglomerátumra, akár a korlátlanul rendelkezésre álló erőforrásokra gondolunk. S ha ez egyáltalán lehetséges,

a kormányellenes tábor még a korábbiaknál demoralizáltabb, koncepciótlanabb és erőtlenebb volt, mégis megszerezte a leadott szavazatok közel felét.

A Gyurcsány-család Demokratikus Koalíciója valósággal legyalulta a szocialistákat (16 százalék a hattal szemben). Gyurcsány Ferenc tíz évvel a hatalomból való távozása után is az egyik legnépszerűtlenebb politikus, de a baloldali szavazók egy részének felesége, Dobrev Klára kellően vonzó jelölt volt. Más kérdés, hogy az első kétharmadát éppen Gyurcsány Ferenc katasztrofális kormányzása miatt megszerző Fidesznek mennyire kell tartania a Demokratikus Koalíciótól. Lehet, hogy pusztán csak annyira, mint a mára szinte megsemmisült „2010-es ellenzéktől”, a Jobbiktól és az LMP-től. Előbbi térdre rogyott, utóbbi elterült. Míg az egykori radikálisok öt éve 14 százalékot szereztek, ma meg kellett elégedniük hattal, az LMP pedig megalázó két százalékot szerzett – még a Kétfarkú Kutyapárt nevű „viccpárt”, illetve Toroczkai László Mi Hazánk Mozgalma is megelőzte.

Az Európai Unió tagállamainak eredményeit vizsgálva két törésvonal határozta meg az idei választást: a régi kereszténydemokrata/jobbközép–szociáldemokrata/balközép szembenállás már nem a legmeghatározóbb. Nyakunkon a „régiek és újak”, illetve a „klímaváltozás és bevándorlás” csatája. A két nagy pártcsalád az Európai Parlament 1979-es választása óta először együtt sem teszi majd ki a testület többségét. Noha továbbra is ők a legnagyobb frakciók, a Politico által készített mandátumbecslések szerint a Néppárt 179 mandátummal rendelkezik majd (37 fővel csökkent képviselői száma), míg a balközép S&D-frakció 150 fős lesz (szintén 37 mandátumos veszteség.) Új partner(ek) bevonása szükségeltetik majd az abszolút többség kialakításához, s a tánc már meg is kezdődött vasárnap este. A Néppárt vezetői (például Joseph Daul pártelnök és Manfred Weber csúcsjelölt) arra utaltak, hogy bármilyen demokratikus erővel szívesen együttműködnek, de semmiképpen nem kötnek szövetséget a „szélsőségekkel”, illetve „Európa szétverőivel”.

Dekódolunk: szó sem lehet arról, hogy a Néppárttól jobbra elhelyezkedő, Matteo Salvini olasz belügyminiszter fémjelezte új európai pártcsaláddal egyezkedjenek. Ha ez így van, akkor logikusan az Emmanuel Macron francia elnök szövetségesei és a liberálisok alkotta majdani frakcióval, esetleg a zöldekkel kell megállapodniuk (a Néppárttal hagyományosan együttműködő szociáldemokraták mellett).

Utóbbiaknak azonban mintha már nem fűlne a foguk hagyományos néppárti házastársukhoz: Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt már a kampányban arra utalt, hogy ideje lenne egy – liberálisokkal – kiegészített, a szocialistákat, a zöldeket és esetleg a radikális baloldalt felölelő koalíciónak. (Más kérdés, hogy a jelenlegi számok alapján egy ilyen többség összehozása a brit képviselőkkel együtt 751 fős Európai Parlamentben igencsak kérdéses.)

A jó öreg bal–jobb felosztáson túli „régi-új” csaták Közép-Európában különösen jól látszanak. Szaporodnak az olyan, gyakran nemrég alapított progresszív-liberális pártok, amelyeket alig lehet a hagyományos ideológiai skatulyákba szorítani, s amelyek az eddigi establishmenttel szemben határozzák meg magukat. Ilyen a Lengyelországban több mint hat százalékot szerzett, a vállaltan homoszexuális és ateista Robert Biedroń vezette Tavasz (6 százalék), a cseh Kalózpárt (9 százalék), a Zuzana Čaputová elnökké választása hullámán felemelkedett, a szlovákiai európai parlamenti választást megnyerő PS-Spolu (20 százalék), vagy a magyarországi választás egyik meglepetése, a Momentum (majd’ 10 százalék).

A „régi-új” törésvonalnál is fontosabb lett azonban a klímaváltozás és a bevándorlás kérdése. Közép-Európában a liberális cseh Ano, a konzervatív lengyel PiS és a (jelenleg még) a Néppártban politizáló Fidesz egy hangon beszél a migráció ügyében, s mindhárom kormánypárt megnyerte a választást. Franciaországban és Olaszországban a migráció ügyében keményvonalas Nemzeti Tömörülés, illetve Matteo Salvini Legája végzett az első helyen 23, illetve 34 százalékkal. Franciaország különben dióhéjban megmutatta, milyen az új európai politika: a hagyományos jobbközép Republikánusok leszerepeltek (8 százalék), a szocialisták éppenhogy bejutottak (6 százalék). A bevándorlásellenes Marine Le Pentől egy százalékkal lemaradva második helyen végzett Emmanuel Macron államfő liberális-progresszív pártja, amely a kampány hajrájában zöld témákról is elkezdett beszélni, de még így is felfért a francia dobogóra egy környezetvédő formáció 13 százalékkal.

Nemcsak náluk szerepeltek váratlanul jól a zöldek, hanem Írországtól Finnországig több tagállamban. A legmegdöbbentőbb változás Németországban történt: nemcsak először fordult elő, hogy a zöldek megelőzték a szociáldemokratákat (előbbi 20, utóbbi 15 százalékot szerzett), de a fiatalok körében is messze a legerősebb párt lett. A felmérések szerint a 30 alattiak 33 százaléka szavazott a zöldekre, 10 százalékkal többen, mint a CDU-ra és az SPD-re együttvéve. Azonban messze nem ők egyedül érdeklődtek a klímaváltozás iránt, a nagy pártok szavazói számára is fontos volt: egy felmérés szerint a megkérdezettek 48 százaléka számára ez volt a legmeghatározóbb téma, ami 28 százalékos emelkedést jelent a korábbi méréshez képest.

A zöldpártok választási eredménye mellett ez a fenti szám is jelzi, hogy az elmúlt időben valami megváltozott Európában: már azok is elkezdtek figyelni a klímaváltozásra, akiknek eszük ágában nincs zöld pártra szavazni.

Valami olyasmi látszik körvonalazódni, amire Yuval Harari, az emberiség jövőjéről sikerkönyveket izraeli író figyelmeztetett nemrég budapesti látogatásán: a klímaváltozás mindannyiunkat fenyeget. Már messze nem csak arról van szó, hogy egy-egy jegesmedve tanácstalanul toporog egy hányódó jégtáblán, vagy hogy csökken az esőerdők területe. Harari hangsúlyozta, a szélsőséges időjárás és a természetpusztulás közvetlen kiváltó oka például a migrációnak. Azaz a klímaváltozás elleni küzdelem, az eddig jellegzetesen „globalista” téma bizony lefordítható „lokalista” nyelvezetre is. Még a világot keresztény alapokról is szemlélők is egyetérthetnek a jellemzően nem napi áldozó zöldpártokkal: az elmúlt években mind a katolikus, mind a protestáns egyházak egyre többet beszélnek a teremtésvédelemtől, azaz természeti környezetünk, erőforrásaink megóvásáról.

 

Borítókép: AFP

A Válasz Online jövője olvasóinkon múlik! Két hónap alatt 1500 támogatót gyűjtünk. Csatlakozzon hozzánk most!

Kategória: vélemény