A Jelcin-éra oroszrajongása nyugati önbecsapás volt, Moszkva már a kilencvenes években a sztálinizmus felé kacsingatott, Vlagyimir Putyin pedig mintaként tekint a diktátor külpolitikájára – mondja Borhi László, a bloomingtoni Indiana Egyetem professzora. A történészt magyarul most megjelent, A túlélés stratégiái – Élet és halál a náci és a kommunista diktatúrákban című kötete nyomán kértük interjúra. Borhi kutatásának egyik fő tanulsága, hogy a legbeszorítottabb helyzetben is lehet jó döntést hozni, a bűnök mögött pedig nem a rossz körülmény a döntő, hanem a „szar ember”.

„Olyan erős az exhumált holttestek látványa, a tömeggyilkosságok története, hogy elég ezek közé bevágni a fejünket és a kívánt hatás máris előáll. Ez az összemosás tényleg sért” – mondja Pokorni Zoltán A gyilkosok emlékműve című, múlt héten bemutatott dokumentumfilmre utalva. A politikussal végigvesszük, szerinte mi minden lényeges maradt ki az alkotásból, és azt is elárulta, miért nem keretezik át a szobrot első világháborús emlékműnek.