Illés – Válasz Online
 

A tavaly elhunyt Szörényi Szabolcs szimplán az Illés tagjaként is kitörölhetetlen a magyar kultúrtörténetből. De most már nemcsak ezért: a Közlekedési Múzeum nevében Schneller Domonkos főigazgató ünnepélyesen átvette a zenész feleségétől, Rosta Máriától a Nyugati pályaudvar 80-as évekbeli állapotát megörökítő terepasztalt, amelyet férje több mint húsz éven át épített.

Bővebben >>>

Április 26-án, holnap tölti be a nyolcvanat Szörényi Levente. Minthogy friss tapasztalatunk szerint már akad olyan felnőtt magyar ember, akinek ez a név semmit nem mond, szólunk néhány szót a rendkívüli előadóról, a szerzőtársával a magyar rockzenét megteremtő és a 20. század Bánk bánját is megalkotó kulturális ikonról, valamint az általa képviselt hagyományról. Fel is köszöntjük a szülinapost – természetesen Bródy János dalával.

Bővebben >>>

Pontosan 60 évvel azután, hogy egy bandába kerültek, Szörényi Levente és Bródy János még egyszer előadják együtt első slágerüket az aréna színpadán szombat este. Még egyszer – és valószínűleg utoljára. Érdemes tehát megbecsülni a pillanatot, egyúttal visszatekinteni arra az időre, amikor vasfüggöny mögé zárt magyar fiatalok képesek voltak a nyugati áramlatokon biztos kézzel hajózni úgy, hogy maguk építették a tutajt hazai alapanyagból. Az Illés történetét közvetlenül a főszereplőktől ismerő, Szörényi Leventéről portrékönyvet író kollégánk jubileumi összeállítása.

Bővebben >>>

Ilyet se láttunk még! Addig sikerült frocliznunk a magyar rocklegendát önnön passzivitásával, amíg Szörényi Levente magnóra mondta hirtelen ajánlatát: csak azért is felmegy a színpadra Ripoff Raskolnikovval. S hogy mi a közös a „közép-európai Bob Dylan”-ként is ismert osztrák bluesénekesben és a magyar rockot megteremtő legendában? Jóval több, mint gondolnák. Előbbi például keményen beolvas Orbán […]

Bővebben >>>