Nem olvasta pártja programját és másnak se ajánlja, nem vesz részt a kampányban és az ajánlásgyűjtésben, Kovács Gergelynek a pártelnöki feladataira egy éve nincs ideje, és nem tudja, miért merült fel a kerületében, hogy 4 óvodát bezárjanak, arról pedig tőlünk hallott először, hogy Schmidt Máriáé az óvoda melletti telken több lakás is. Az MKKP elnöke szerint abszurd, hogy mindenki azt kéri rajtuk számon, hogy párt létükre elindulnak egy választáson, amit pártoknak tartanak. A Választás ’26 Benyó Ritával interjúja Kovács Gergellyel.
Bővebben >>>„Orbán olyan, mint az oroszok, eddig csak területet foglalt a háborúban, most jönnek a precíziós kilövések” – mondja Bódi Mátyás. Szerinte a Fidesz azon lesz, hogy módszeresen levadásszon 10-15 Tiszás egyéni jelöltet, akiket a párt már nem fog tudni pótolni. Holnap indul az aláírásgyűjtés – de a kampány valójában régóta tart, csak most lép „látható” üzemmódba: standokkal, kopogtatással, utcai jelenléttel. A Választás ’26 Benyó Ritával vendégei, Bódi Mátyás és László Róbert szerint a jelöltállítás mai rendszere maga a visszaélési aranybánya: a többes ajánlás és az ajánlóívek gyakorlata adatmásolásra, trükközésre csábít – ezért az egészet kauciós modellre kellene cserélni.
Bővebben >>>Már a dél-koreai sajtóban is bocsánatkérést várnak a Samsungtól, ami a cikk szerzője szerint, az egész ország rosszhírét kelti. A gödi akkugyár botránya nemcsak arról szól, mi került a levegőbe és a dolgozók szervezetébe, hanem arról is, hogyan működik a felelősség eltüntetésének rendszere egy kiemelt beruházásnál: ki mit lát, ki mit tud, és ki mit hallgat el. A beszélgetésben az is felmerül, hogy bár kormányülésről nincs szó szerinti jegyzőkönyv, lehetnek olyan, a cégvezetésnek készült összefoglalók, amelyek nyomot hagytak. A Választás ’26 Benyó Ritával legújabb adásában Bodnár Zsuzsával, az Átlátszó újságírójával és Magyari Péter kollégánkkal jártuk körbe a témát.
Bővebben >>>Pénzzel, ajánlásgyűjtéssel és ígéretekkel akarja a Fidesz elérni, hogy minél több jelölt ráinduljon a Tiszára – állítja Fekete-Győr András és Jámbor András. Azt mondják: nem adtak „biankó csekket” Magyar Péternek, de fel kellett ismerniük, hogy a kormányváltás esélyét akkor növelik, ha a saját karrierjüket háttérbe tolják. Mint mondják, az sem Magyar Péter „bűne”, hogy ma nincs hiteles baloldali politika, hanem azoké az ellenzéki szereplőké, akik „elkúrták”.
Bővebben >>>A Partizán és a Válasz Online együtt készül az idei év legfontosabb közéleti eseményére, és az Elemző is visszatér. Tartsanak velünk, kövessék, támogassák szerkesztőségeink munkáját!
Bővebben >>>„Szerintem nagy durranás lesz” – árulja el tervezett első vendégéről Benyó Rita, akinek vezetésével jövő kedden új választási podcastsorozat indul a Válasz Online YouTube-csatornáján. Miért a Válaszhoz igazolt az ismert riporter? Hogyan lehet objektívnak maradni akkor, amikor a beszélgetőpartner pártja éppen munkanélkülivé tette a kérdezőt? – ahogy történt az Benyóval és a november végén bezárt Szabad Európával. Mi volt számára az utolsó csepp a köztévénél és milyen lenne a jó közmédia? Válaszok a HetiVálasz friss adásában, néhány részlet az adásból írásban alább.
Bővebben >>>A NER Clouseau felügyelője négy „árulkodó hírrel” igyekszik bizonyítani friss Facebook-bejegyzésében (szándékosan nem linkeljük), hogy „külföldi érdekeket szolgálunk”.
Bővebben >>>A Válasz Online YouTube-csatornáján tér vissza a képernyőre Benyó Rita, akinek vezetésével hamarosan választási podcastsorozatot indítunk. Új kollégánkkal először holnap, azaz csütörtök reggel találkozhatnak, ám akkor még kérdezettként: beszámol majd döntésének okairól, valamint terveiről.
Bővebben >>>A lapunkban folyó vitasorozat kiöntött medréből és a Szabad Európa podcastjában folyt tovább. A műsorvezető, Benyó Rita hosszan idézett Deme Zoltánnak a Válasz Online hasábjain megjelent cikkéből, szembesítve Puzsér Róbertet az abban foglaltakkal. Deme szerint ugyanis hiba felajánlkozni Magyar Péternek azelőtt, hogy garanciákat kérnének tőle a visszavonulót fújó ellenzékiek, vagy akár Puzsér és az ő […]
Bővebben >>>