1951 februárjában a leghíresebb magyar színésznő, Karády Katalin átkúszott a vasfüggönyön vágott résen, átjutott az aknamezőn és Ausztriába menekült. Itthon hajtóvadászat indult kiszöktetői ellen, és sorozatunk első részében feltártuk, hogy egyik segítőjét, Polyák Jenőt ugyan nem tudták elfogni, de családján és barátain kegyetlenül megtorolták a történteket. Édesapja a börtönben hunyt el. Azóta megtaláltuk a Karády-dossziét, és azokat az iratokat, amelyekből kiderül, hogy a másik embercsempészt, Téglás Vincét elkapták. Halálos ítéletében Karády Katalint is hazaárulóként bélyegzik meg. A férfit 29 évesen akasztották fel, édesapja sem élte túl a börtönéveket. Halálos szökés, második fejezet.

Az ‘56 utáni magyar emigráció leghangosabb botrányának ásott a mélyére Hajnal Géza a napokon belül megjelenő, Tollas Tibor lejáratásának története című munkájában, amely egyszerre szöveggyűjtemény az ügyben fellelhető levelezések, ügynöki jelentések és újságcikkek szövegeiből, és korrajz, amelyben kirajzolódik előttünk a szabad világba menekültek életét lassan, de biztosan beszövő államvédelmi pókháló. Nem is annyira a váci börtönből szabadult, disszidens költő, Tollas személye e történetben a legfontosabb, sokkal inkább az a manipulációs hadművelet, amellyel a hazai szerveknek sikerül az ellene irányított karaktergyilkossággal a teljes emigrációs közösséget szétzilálni.

Régi kép egy elsőáldozásról. Alig négy év múlva a fotón középen ülő Holló László tanár urat elviszi az ÁVH. Az első sorban térdelő kisfiú édesanyja – több száz másik mosonmagyaróvárit mozgósítva – szabadítja ki az ÁVH börtönéből. Történelmi nyomozás a titokzatos kártyapartner, a kommunizmus üldözöttjeit kimenekítő embercsempészek, hiányzó keresztlevelek nyomában. És egy nagy találkozás. 

A koncepciós eljárásokhoz bizalmi jogászokra volt szükség. Honnan jöttek ezek az emberek? Rákoskeresztúrról, ahol négy osztály is elég volt ahhoz, hogy tíz hónap alatt bíró vagy ügyész lehessen valakiből.