Az ‘56 utáni magyar emigráció leghangosabb botrányának ásott a mélyére Hajnal Géza a napokon belül megjelenő, Tollas Tibor lejáratásának története című munkájában, amely egyszerre szöveggyűjtemény az ügyben fellelhető levelezések, ügynöki jelentések és újságcikkek szövegeiből, és korrajz, amelyben kirajzolódik előttünk a szabad világba menekültek életét lassan, de biztosan beszövő államvédelmi pókháló. Nem is annyira a váci börtönből szabadult, disszidens költő, Tollas személye e történetben a legfontosabb, sokkal inkább az a manipulációs hadművelet, amellyel a hazai szerveknek sikerül az ellene irányított karaktergyilkossággal a teljes emigrációs közösséget szétzilálni.

Régi kép egy elsőáldozásról. Alig négy év múlva a fotón középen ülő Holló László tanár urat elviszi az ÁVH. Az első sorban térdelő kisfiú édesanyja – több száz másik mosonmagyaróvárit mozgósítva – szabadítja ki az ÁVH börtönéből. Történelmi nyomozás a titokzatos kártyapartner, a kommunizmus üldözöttjeit kimenekítő embercsempészek, hiányzó keresztlevelek nyomában. És egy nagy találkozás. 

A koncepciós eljárásokhoz bizalmi jogászokra volt szükség. Honnan jöttek ezek az emberek? Rákoskeresztúrról, ahol négy osztály is elég volt ahhoz, hogy tíz hónap alatt bíró vagy ügyész lehessen valakiből.