„Másfél évtizedes rutinok dőlnek meg” – szerb újrakezdés egy friss magyar képviselő szemével
Rendszeresen tüntető állampolgárként került a szerb egyetemisták listájára Lázár Tibor zentai képzőművész, akit a többi pályázóhoz hasonlóan egy egyetemi kar szavazott meg képviselőjelöltnek. Noha október 25-én az ellenzék magabiztosan győzte le Aleksandar Vučićot és rendszerét, a majdani kormányzás körvonalai bizonytalanok. Még az sem dőlt el, ki lesz a bázisdemokrata közösség miniszterelnök-jelöltje. „A Vučić-párt magyar tagozata” – mondja Lázár Tibor a Vajdasági Magyar Szövetségről (VMSZ), amely szavazói felét elveszítette, s még a jelentős magyar többségű Zentán is az egyetemisták mögé szorult a választáson. November 8-án kiderül, eléri-e a változás szele a délvidéki magyar közösséget: a belső parlamentnek számító Magyar Nemzeti Tanács választásán hosszú idő után először lesz politikai kihívója a VMSZ-nek.
– Miért kezd politizálni egy magyar képzőművész-pedagógus Szerbiában?
– Vissza kell menni az egyetemisták mozgalmához, azon belül is a művészek akcióihoz. Amikor 2024 novemberében leszakadt az újvidéki vasútállomás előteteje, a belgrádi színművészeti hallgatók zárták le elsőként az egyetemüket. Ez a tiltakozás terjedt át a többi szerbiai felsőoktatási intézményre. Állampolgárként sokat tüntettem a rendszer ellen, egy idő után művészként azt éreztem, cselekedni is kell. A hatalom eleinte fárasztásos technikával próbálkozott, s bevallom, én is az egyetemista mozgalom lassú elhalására számítottam. Ám kiderült, nem lesz csak úgy vége, a diákok nagyon profin, békésen szervezték magukat, ez egyre többek rokonszenvét nyerte el. Amiképpen az is, hogy a szólójátékot elképzelő diákokat kizárták maguk közül. Nem akartak vezéregyéniséget, személyi kultuszt, volt abból elég Szerbiában az elmúlt évtizedekben. Ez nagyon tetszett, mert művészként nehezen viselem el, ha egy vezető személyiség alá kell rendelnie magát az embernek. Korábban többen kérdezték: miért nincs nálunk is egy Magyar Péterhez hasonló vezető figura? A választási eredmény tanulsága szerint azonban így is működött a dolog.
– Önhöz hasonlóan tíz- és százezrek vettek részt tüntetéseken, mégsem kerültek fel az egyetemisták listájára. Hogyan lett a demonstráló Lázár Tiborból politikusjelölt?
– Ahogy említettem, az újvidéki tragédia után elkezdődtek a tüntetések, s az egyetemisták az eset teljes körű kivizsgálását követelték. Emellett kiálltak a felsőoktatás támogatásának növelése, illetve a letartóztatott társaik szabadon bocsátása mellett. A hatalom persze mosta kezeit, a kétszer is átadott állomásépület tragédiája kapcsán mindenki hárította a felelősséget.
Egyre világosabb lett, hogy nem lesznek a következmények.
A diákok erre tavaly májusban azt mondták, legyen előrehozott választás. Vučić persze a füle botját se mozgatta. Talán jobb is, hogy így történt, mert tavaly óta szervezte meg magát igazán a mozgalom. Itt Zentán ekkortájt kezdem én is mozgolódni, szervezkedni. Aztán amikor a diákok meghirdették, milyen típusú jelölteket szeretnének, magamra ismertem. Civil, szakmájukban elismert, korábban nem politizáló embereket kerestek. Valaki beajánlott, s kérték, hogy küldjek önéletrajzot. Mindez egy évvel ezelőtt történt, s néhány nap múlva megkaptam a visszajelezést, hogy elfogadták és megszavazták a listahelyezésemet.
Lázár Tibor festőművész, pedagógus 1980-ban született Óbecsén. Alap- és posztgraduális tanulmányait az Újvidéki Művészeti Akadémián végezte, 2008-ban szerzett mesterszakos diplomát. Részt vett a svájci École Cantonale d’Art du Valais posztgraduális képzési programjában is. Már egyetemi évei alatt több díjjal ismerték el művészeti tevékenységét. Rendszeresen állítja ki alkotásait önálló és csoportos kiállításokon, többek között Budapesten, Újvidéken, Szabadkán, Kanadában és Svájcban. Családjával Zentán él.
– Akármennyire bázisdemokrata az egyetemista mozgalom, ez az eljárás szinte hihetetlennek tűnik.
– Számomra is az volt, kétkedve fogadtam. Nem tudtam semmit a többi jelöltről, egyáltalán, a választás időpontjáról. Úgy gondoltam, ha rajta leszek a listán, jó, ha nem, az is jó. Az egész azonban titkos volt, senki nem tudta, ki szerepel a listán. Az egyetemisták így próbálták védeni az embereket a lejáratástól, hatósági zaklatástól.
– Ki döntött arról, hogy képviselőjelölt lesz?
– Az ország egyetemei méretarányosan kvótákat kaptak a 250 fős lista feltöltésére, az adott intézményre jutó kontingensről pedig a karok szavaztak. Karonként ez két-három jelöltet jelentett, és csak ők ismerték a saját jelöltjeiket, biztonsági okokból sehol nem volt meg a teljes lista. Nyár elején kezdték meg a karok fölfedni egymás előtt a neveket, ekkor néhányan még lekerültek a listáról, mert például valaki megvétózott egy indulót. Jogos volt az elővigyázatosság, mert a hatalom bevetette a Pegasus kémszoftvert, próbáltak beépülni az egyetemekre, minden lehetséges eszközzel megzavarni a készülődést.
– Pályázati anyagában szerepeltek a kisebbségi magyarsággal kapcsolatos javaslatok? Vagy ön és a két másik magyar képviselő inkább amolyan dísz, akiket a nyitottságot demonstrálandó tettek fel a listára?
– Programomnak természetesen részei voltak a magyarság oktatásával, nyelvhasználatával, kultúrájával kapcsolatos pontok. Személyesen győződhettem meg arról, hogy az egyetemistáknak teljesen természetes Szerbia etnikai sokszínűsége, ami a többségi pártok jelentős részéről nem mondható el. Együtt dolgoztam az egyetemisták kisebbségi munkacsoportját vezető vajdasági szlovák lánnyal. A listán rajtunk, magyarokon kívül is szerepelnek nemzetiségiek, például ruszin, roma és dél-szerbiai bosnyák muszlim jelöltek.
Pártprogramjukat magyarul is közzétették, e gesztus is fontos jelzés volt számunkra.
Emellett az egyetemisták kifejezetten figyeltek a férfi-női megoszlásra, a belgrádi vízfejűség elkerülésére, a legkülönfélébb társadalmi rétegek képviseletére. Lenyűgöző csapat jött össze, a 250 jelöltből 172-nek van doktori fokozata, de természetesen gazdák, természetvédők, aktivisták is képviseltetik magukat. Így állt össze a szerbiai társadalom egészét megszólító közösség.
– Meglepte, hogy Aleksandar Vučić gyorsan elismerte vereségét a választások éjszakáján?
– Nagyon.
– Akkor talán mégsem volt az a diktátor, akinek beállították?
– Ó, hogyne, ő a mi jótevőnk, mindannyian félreismertük! Komolyabbra fordítva a szót, nem a szándék, hanem a lehetőség hiányzott. Olyan nagy volt a szavazatkülönbség az egyetemista lista javára, hogy azt már nem lehetett elcsalni. Erőszak alkalmazása esetén pedig Vučić az ország jelentős részével találta volna szemben magát. Ezt már nem merte megkockáztatni.
hirdetés
– A civilség, a terepmunka, a régi ellenzékkel való együttműködés elutasítása nagyban emlékeztet Magyarországra és a Tiszára. Példa volt az egyetemistáknak a „magyar rendszerváltás”?
– Egyértelműen motiváló erő volt. Miközben lehet, hogy Magyar Péter is tanult az egyetemistáktól; a tavaly nyári egymillió lépéses túrának voltak szerbiai előzményei. Újvidékről a diákok elgyalogoltak Belgrádba, s az emberek minden faluban nagy szeretettel várták őket. Ahogy Magyarországon, úgy Szerbiában is népmozgalom épült ki a fennálló hatalom ellen.
– Ahogy hallgatjuk, eszünkbe jut az előző szerb fordulat. 2000-ben döntötték meg az életét hágai börtöncellában befejező Slobodan Milošević uralmát, s a váltás javarészt az Otpor! mozgalom fiataljaira épült. Mindenki reménykedett egy jobb Szerbiában, aztán 26 évvel később ismét rendszerváltásra volt szükség. Hogyan birkózik majd meg a zöldfülű társaság a kormányzással?
– Nehéz a helyzet, mert a Vučić-rendszer hatalmas szellemi és anyagi károkat hagyott maga után. A választási program az iránytű, abban pontosan szerepelnek a teendők. A legfontosabb teendőhöz nem szükséges sem idő, sem pénz, csak akarat: ez a jogállam helyreállítása, a bíróság és az ügyészség politikai nyomás alóli felszabadítása, a rendőrség megtisztítása a pártállam embereitől. A következő kormány felelőssége lesz az újvidéki tragédiával kapcsolatos nyomozás újraindítására, hogy megnyugodjanak az áldozatok és a társadalom is.
– De még a jogállami reformok elindításához is kell egy miniszterelnök és egy működő kormány. A listavezető Ilija Srdanović újvidéki kardiológus lesz a kormányfő? Vagy az önnel Zentán kampányoló Dejan Šoškić volt jegybankelnök?
– Valóban ők a legesélyesebbek, de még nem születtek meg ezek a személyi döntések. Több szavazókörben meg kellett ismételni a szavazást, utána állapítják meg a hivatalos végeredményt. Ezt követően alakulhat meg az új parlament, majd a kormány. Nyilván a távozó hatalom minden eszközzel próbálja majd ezt késleltetni. December előtt aligha áll fel az új kabinet.
– Nemsokára a szerb parlament képviselője lesz. Milyen témákkal foglalkozik majd?
– A pontos feladatleosztás még itt sem történt meg. Magyar képviselőként biztosan nem energetikával vagy katonai kérdésekkel foglalkozom majd, a kisebbségi oktatás és kultúra területén szeretnék a lehető legtöbbet segíteni. És szívesen tennék a magyar és a szerb kormány közötti kapcsolatok építéséért is.
– Evezzünk végül magyar vizekre! Mivel magyarázza, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szavazóinak majd’ felét elveszítette, s még a színmagyar Zentán is győztek az egyetemisták?
– Szinte összenőttek a Szerb Haladó Párttal, sok vajdasági magyar szemében ők a Vučić-párt magyar tagozata. Túlságosan régen van hatalomban ez a politikai garnitúra, hiszen Pásztor Bálintnak már az apja is a VMSZ elnöke volt. Végül a bizalomvesztésben az is szerepet játszott, hogy most még a korábbi választásoknál fontosabb szerepet játszottak a megélhetési kérdések. Az eddigi szerb hatalommal való együttműködés érdekében elhanyagolták az érdekképviseleti munkát, sokszor nem álltak ki a magyarság érdekében.
– Voltak ügyek, amelyekben nem léptek, pedig léphettek volna?
– Nálunk Zentán például 72 százalékos a magyar többség, azonban
hiába tenné lehetővé az alkotmány és a törvények, az útjelző táblák és a helységnevek sokszor nincsenek kiírva magyarul
– pedig a mi vidékünkön már nagyon régóta hatalmi pozícióban van a VMSZ. Az ilyen és ehhez hasonló történetek kiváltják az emberek elégedetlenségét. A magyar adófizetőknek köszönhetően az elmúlt évtizedben 270 millió euró, azaz közel 100 milliárd forint került a VMSZ holdudvarába tartozó Prosperitati Alapítványhoz gazdaságfejlesztési céllal. A szervezet 16 ezer sikeres pályázattal büszkélkedik, de valójában nehezen átlátható, mire és hogyan ment el az a pénz. A pénzosztásnál elsődleges szemponttá vált a politikai lojalitás, pedig ennek nem szabadna szerepet játszania.
– Az általános elégedetlenségnek ellentmond, hogy korábban a délvidéki magyarok masszívan támogatták a VMSZ-t.
– Mert úgy álltak hozzá, „nem szeretjük őket, de ők a magyarok”. Amint potens, a kisebbségeket is megszólító politikai erő tűnt fel, az emberek azonnal átszavaztak. Szerintem ez súlyos ítélet a VMSZ-ről.
– November 8-án meglátjuk, mennyire súlyos. Akkor ugyanis képviselőket választanak a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsba, amely de facto „belső parlament”, a közösség oktatási, nyelvhasználati, kulturális jogaival és médiájával kapcsolatos ügyekben dönt. A VMSZ kihívója a Vajdasági Magyar Újrakezdés, amellyel ön nemrégen közös sajtótájékoztatót is tartott. Mit tartana sikernek?
– A 35 fős nemzeti tanács a kulturális autonómia legfontosabb szerve, de a VMSZ ezt is kisajátította. Optimális esetben ez tényleg egy sokszínű testület lenne, ám jelenleg csak a Szövetség emberei ülnek benne, négy évvel ezelőtt már kihívó sem indult a választáson. Az Újrakezdés komoly szakmai múlttal bíró embereket tett a listájára, őket a VMSZ eddig figyelmen kívül hagyta, mert nem akartak behódolni. Nehéz felmérni az esélyeket, mert most mind a többségi, mind a nemzetiségi társadalomban másfél évtizedes rutinok dőlnek meg. Ezért tippelni sem merek az eredményre. Az biztos, hogy a VMSZ sem a Fidesz, sem a Haladó Párt vereségére nem készült, végig sározta az Egyetemista Listát is. Őszintén remélem, hogy a változás szele a vajdasági magyar érdekképviseletet is eléri.
Nyitókép: Lázár Tibor jóvoltából
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
