„Kivételek miatt nem kell az ügyvédséget gyámság alá helyezni” – újabb válasz Melléthei-Barna Mártonnak
„Nem szelektálhatunk titok és titok között aszerint, hogy ki az ügyfél vagy az ellenfél. Az ügyvéd nem tájékoztathatja a nyilvánosságot arról, ki az ügyfele. Az állami és önkormányzati szerv azonban köteles arra, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot ügyvédi megbízásairól” – írja a Válasz Online-nak küldött vitacikkében Hidasi Gábor ügyvéd. Az írás a Törvényalkotási Bizottsága tiszás alelnöke, Melléthei-Barna Márton lapunkban megjelent felvetéséhez fűz kommentárt. Hidasi azonosul Melléthei-Barnával abban, hogy „nyilvánosan meg kell nevezni azokat a jogászokat és tanácsadókat, akik tudatosan nyújtottak segítséget bűnök elkövetéséhez”, de szerinte semmiképpen sem szabad azt a látszatot kelteni, hogy „minden ügyvéd, aki NER-közeli ügyfeleknek dolgozott vagy dolgozik, megvetést érdemlő kollaboráns”.
Melléthei-Barna Márton „Szemek a láncban” címmel vitaindító cikket jelentetett meg a Válasz Online-on. Kollégánk, aki jelenleg két országgyűlési bizottságnak is alelnöke, kollaboránsoknak nevezte többek között azokat jogászokat, ekként ügyvédeket is, akik nélkül a NER bűnei nem valósulhattak volna meg. „A jogászok csak szemek voltak a láncban, de nélkülük a NER nem tudta volna ilyen hatékonyan, ilyen szemérmetlen »transzparenciával«, iparszerűen lopni a közpénzt”. A szerző azoknak a felelősségére utal, akik „a politikai döntéshozók mellett tudásukkal, tekintélyükkel és szervezeteik súlyával szentesítették ezeket az ügyleteket. Ha valóban komolyan vesszük az elszámoltatást, úgy a jogi és gazdasági közreműködők felelősségének felvetése sem megkerülhető.” A szerző arra keresi a választ, „vajon milyen típusú felelősség terheli azokat a jogászokat és tanácsadókat, akik részt vettek a közpénz eltűnését eredményező összetett műveletek kidolgozásában, a céghálók megszövésében, beárazásában és működtetésében.”
A szerző szerint az ügyvédi bűnök ellen az ügyvédi tevékenység nyilvánosságára van szükség. „Aki közpénzből kap megbízást, annak számolnia kelljen azzal, hogy a megbízás ténye, tárgya és díjazása fő szabályként közérdekű adat.” Az ügyvédi „jogvéleményt” pedig kötelezően nyilvánosságra kell hozni, hogy kiderüljön, hogy az adott ügyvéd a kockázatokra felhívta-e a figyelmet, amelyet felülbírált a döntéshozó, vagy téves jogvéleményt adott. „Egységes és kereshető formában kellene közzétenni az állami szervek, állami vállalatok és közpénzzel gazdálkodó szervezetek döntésekben és tranzakciók kivitelezésében résztvevő belső jogtanácsosok nevét, valamint a külső jogi, pénzügyi, könyvvizsgálói szereplőket és egyéb tanácsadói szerződéseket. […] Emellett kiemelten fontosnak tartom, hogy az ügyvédek, ügyvédi irodák beszámolói ugyanúgy legyenek nyilvánosak, mint minden más gazdasági szereplőé. Nincs indok arra, hogy a dokumentumok titokban maradhassanak. Ezekből ki kell tűnnie, milyen összegű közpénzbevételekre tett szert az adott iroda akár közvetlenül, akár közvetett módon. Szükség lenne olyan kamarai állásfoglalásokra és fegyelmi gyakorlatra, amely egyértelművé teszi: mit kell tennie az ügyvédnek, ha azt érzékeli, hogy az állami ügyfél képviselője valójában nem az állam, hanem egy harmadik személy érdekében jár el; mikor kell írásbeli jelzést adnia; milyen esetben kell a megbízást megszüntetnie; és milyen belső szervhez fordulhat úgy, hogy közben ne sértse az ügyvédi titkot.”
A vitaindító cikkel abban a kérdésben kizárt vitába szállni, hogy a bűncselekményekben, visszaélésekben résztvevő, azokat szervilizmusukkal, ötleteikkel, munkájukkal segítő jogászok és más tanácsadók ellen a jog minden eszközével fel kell lépni. Mindez a NER-től függetlenül is így van. Azzal azonban már lehet vitatkozni, hogy „… a kollaboráns jogászok, könyvvizsgálók, adótanácsadók és pénzügyi szakértők nélkül” a 16 év bűncselekményei és visszaélései nem történtek volna meg. Ebből ugyanis az következne, hogy a jogászok és tanácsadók megakadályozhatták volna mindazt, ami történt. Szerintem biztosan nem.
Saját hivatásrendemmel szembeni elfogultságom mondatja velem, hogy
az ügyvédek nem bűnös tudattal működnek közre megbízásaik teljesítésében,
de ez nem zárja ki, hogy voltak, vannak és lesznek etikátlan vagy kifejezetten jogsértő ügyvédi kockázatvállalások, felelőtlenül elfogadott, teljesített és fel nem mondott megbízások. Tény, hogy az ügyfélszerzési és megtartási cél, valamint egy-egy jelentősebb honorárium, olykor politikai elköteleződés képes csökkenteni a tisztességet, az etikai ítélőképességet. Voltak, vannak és lesznek, akik ilyen-olyan indíttatásból szégyent hoznak az ügyvédi karra. Az ennek való kitettségünket nyilván mindenekelőtt mi magunk önfegyelemmel és következetes felelősségre vonási rendszerrel csökkenthetjük, de sokat segít ebben, ha változik a közpénzt ügyvédre költő ügyfelek magatartása is. Reméljük, ez már meg is történt.
A Magyar Ügyvédi Kamarának és a területi ügyvédi kamaráknak még április 12. és a „Tisztítótűz” sem ad okot arra, hogy változtassanak az etikai hozzáállásukon, szabályzataikon és fegyelmi gyakorlatukon, mert mindez a NER alatt is alkalmas volt arra, hogy a „megtévedt” kollégák ellen a lehető legnagyobb szigorral lépjenek fel. Az ügyvédi kamarák következetességén a NER sem volt képes változtatni.
Ismereteim szerint az állami és önkormányzati intézmények az elmúlt 16 évben is nyilvánossá tették ügyvédi megbízásaikat. Képviselő-testületi döntésekhez készült írásbeli jogi szakvélemények, állásfoglalások is hozzáférhetővé váltak az önkormányzati honlapokon. Ha nem így történt, ezért biztosan nem az ügyvédek felelnek. (Feltéve, hogy nem éppen ők tanácsolták a közzététel elmaradását.) Ellenjavallt, hogy az ilyen dokumentumokat az ügyvéd tegye hozzáférhetővé, hiszen a titoktartási kötelezettség abszolút érvényű. Vagyis az állami és önkormányzati szervek titkaira is kiterjed.
Nem szelektálhatunk titok és titok között aszerint, hogy ki az ügyfél vagy az ellenfél.
Az ügyvéd nem tájékoztathatja a nyilvánosságot arról, ki az ügyfele. Az állami és önkormányzati szerv azonban köteles arra, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot ügyvédi megbízásairól.
Az ügyvédek és ügyvédi irodák kötelezése arra, hogy gazdálkodásukat, különösen bevételeiket és azok forrásait nyilvánosságra hozzák, szintén az ügyvédi titkot veszélyezteti. Eddig sem volt és most sincs akadálya annak, hogy az ügyvédi bevételeket az állam erre rendelt szervei vizsgálják. Bizonyára ez történik vagy fog történni az elmúlt 16 év bűneinek és visszaéléseinek vizsgálata során is, ha egy-egy ügylet miatt ügyvéd vagy ügyvédi iroda is górcső alá kerül.
Tökéletesen azonosulok tehát Melléthei-Barna Mártonnal abban, hogy nyilvánosan meg kell nevezni azokat a jogászokat és tanácsadókat, akik tudatosan nyújtottak segítséget bűnök elkövetéséhez, de semmiképpen sem szabad azt a látszatot kelteni, hogy minden ügyvéd, aki NER-közeli ügyfeleknek dolgozott vagy dolgozik, megvetést érdemlő kollaboráns. Azt is el kell kerülni, hogy a politikai és a bűnüldözési változások miatt olyan jogszabályok születhessenek vagy olyan fegyelmi gyakorlat alakuljon ki, amely rombolja az ügyfelek bizalmát az ügyvédségben és saját ügyvédjükben. Igaz ez akkor is, ha egyes ügyvédek NER-es bűnök elkövetésében segédkeztek.
Az államnak akkor is bíznia kell az ügyvédségben, ha volt, van és lesz közöttünk olyan, aki vétkezett. Ez a bizalom a jogállamiság szerves része. A jogállamiságért pedig mindenekelőtt az állam felelős. A kivételek miatt nem kell az ügyvédséget gyámság alá helyezni.
Nyitókép: Honoré Daumier – Les Gens de Justice (Az igazságszolgáltatás emberei) c. 1845-ös litográfiája (forrás: Wikipedia Commons)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
