„Ez egy vértelen forradalom” – Baka András első államfői interjúja
Antall József szavait idézve, tetszettünk volna forradalmat csinálni? Úgy gondolom, hogy végül is tetszettünk. Határozottan az a véleményem, hogy ami történt, ami történik, az egy vértelen forradalom – mondja Baka András. A köztársasági elnök szerint ez teszi lehetővé, hogy akár alkotmánymódosítással is, de eltávolítsák az előző rendszer kinevezettjeit a fontos funkciókból, ha a jogállami működés másképp nem biztosítható. Az önkényt kiáltó ellenzékiek leveleire nem fog válaszolni, politikai megnyilvánulásnak tekintve azokat, s egyébként sem látja úgy, hogy most önkényuralom épülne Magyarországon. Az előző rendszer viszont sem jogállami, sem demokratikus nem lesz attól a ténytől, hogy tavasszal átadták a hatalmat. Noha minden körülménnyel tisztában volt, miben hibázott mégis a legfőbbügyész-jelölés első körében? Hogyan tervez részt venni az alkotmányozásban? Miért nem döntene másként ma sem az 1956-os perben, amelyet még Strasbourgban tárgyalt, s amely miatt idén is elővették? Mit jelent neki 1956? Itt az első köztársasági elnöki interjú Baka Andrással.
– Hat év nyugdíj után milyen hirtelen az ország legfőbb közjogi méltóságává válni? Ilyesmire számított, amikor vállalta a feladatot?
– A nyugdíjas szó szűkebb értelmében nem volt az hat év: 2024-ig bíráskodtam, tehát a ténylegesen „pihenős” nyugdíjas időszak két év lett volna csupán, de az alatt sem vonultam vissza: itthon és külföldön nagyon sok előadást tartottam, részt vettem a közéletben, aktív életet éltem.
– Akkor nincs is nagy változás?
– Természetesen van. Most beosztják az időmet, egyik helyről a másikra megyek, nincs hétvégém, nincs szabadidőm, minden tettem, minden mondatom reflektorfénybe kerül és nagyon sokfajta feladatot kell ellátnom. Nem olyan, ahogy előzetesen elképzeltem – merthogy nem képzeltem el sehogy. Váratlanul, hirtelen jött a felkérés és gyorsan kellett rá választ adnom.
– Akkora presztízse van az elnöki széknek, hogy nem lehet rá nemet mondani?
– Az elnöki széknek nem volt presztízse.
Azért vállaltam, mert szeretném, ha ez az önálló alkotmányos alapintézmény a helyére kerülne. Rengeteg meghatározó jogi kérdés merül fel ebben az időszakban, akár az ország újraformálásában, vagy akár a tervezett alkotmányozással kapcsolatban. Az ország súlyosan megrendült hitelességét is helyre kell állítani a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi szervezetekben, amelyekbe tartozunk. Sokat dolgoztam külföldön, kiterjedt ismeretségem, kapcsolatrendszerem van, talán ez is segíthet megoldani a feladatot.
– Külföldön, Strasbourgban élt akkor is, amikor az úgynevezett „tatai sortűzperrel” kapcsolatos ítéletét hozta az ottani emberi jogi bíróság tagjaként. Számított rá, hogy ötvenhat elárulásával, egy ’56-os tettes felmentésével vádolják majd meg idén is?
– Nem számítottam rá. Ez egy felmelegített lejárató történet, a téma ugyanis előkerült már azelőtt, hogy 2009-ben a Legfelsőbb Bíróság elnökének választott az Országgyűlés. A végén a fideszes képviselők szavazatával együtt 86 százalékos többséggel választottak meg – az alaptalan vádak ismeretében. Azt hittem tehát, hogy rég túl vagyunk már ezen.
– Hogyan látja akkori szerepét és az ügyet? Mi történt 1956-ban Tatán és mi történt aztán Strasbourgban 2008-ban?
– Ez egy nagyon összetett ügy, és egyáltalán nem szerencsés, ha olyanok mondanak véleményt róla, akik nem ismerik az eset iratait. Laikusként, ha valaki csak az ügy „dallamát ismeri”, nagyon könnyű propagandára használni ezt is. Én alaposan áttanulmányoztam az ügyet annak idején, amikor döntést hoztunk róla, végigolvastam a cselekmény után több mint három évtizeddel keletkezett tanúvallomásokat. Röviden:
szó nincs arról, hogy Korbely Jánost „felmentettük” volna. 1956 októberében ő egyértelműen embert ölt.
A kérdés az volt, hogy a tette emberiesség elleni bűncselekménynek minősült-e 1956-ban, amikor elkövette. Addigra minden magyar bíróság úgy ítélte már meg, hogy nem minősült annak, egyedül a Legfelsőbb Bíróság fordította át az ítéletet utolsó döntésében és vélte úgy, hogy mégis. Véleményem szerint eléggé átértelmezték a tényeket, amikor úgy határoztak, hogy Korbely Jánosnak le kell ülnie a büntetését.
– Le is ülte.
– Igen, mire a mi döntésünk megszületett Strasbourgban, már leülte. Mindenesetre a valós tények alapján mi is úgy ítéltük meg, ahogy korábban három magyar bíróság is: több mint negyven évvel a történtek után nem ítélhették volna el, hiszen az emberölés bűntette addigra elévült, emberiesség elleni bűntettet pedig nem követett el.
– Mi – nem – történt tehát Tatán 70 évvel ezelőtt?
– Heves szóváltás és fegyveres összetűzés volt Korbely és az áldozata között. Aki tehát szintén fegyveres volt, s éppen fegyveréhez nyúlt. Hogy mi célból – lőni akart-e, vagy átadni a pisztolyt –, azt évtizedekkel később már lehetetlen volt megállapítani, az viszont egyértelmű, hogy ekkor, ebben az esetben nem arról volt szó, hogy az államot képviselő fegyveresek a fegyvertelen tömegbe lőttek. Ha ez lett volna a helyzet, akkor az emberiesség elleni bűncselekmény megállapítható lett volna. Itt azonban mindkét oldalon fegyveresek álltak egymással szemben, s nem volt szó tömegről sem. Az iratokból az is kiderült, hogy Korbely János nem volt a rendszer elvakult gyilkosa. A perbeli eseményt megelőző órákban egy másik helyszínen fegyverhasználat nélkül, szép szóval lecsendesítette a tömeget, máshol pedig két felfegyverzett fiatalt engedett szabadon, noha tettükért statárium idején helyszíni agyonlövést írt elő a törvény.
– 11-6 arányban győzött az álláspont Strasbourgban, hogy Korbely jogait megsértette a magyar állam, amikor leültette.
– Igen, majdnem kétharmados többséggel döntöttünk így.
– Nem jutott eszébe akkor, hogy mégis inkább a másik, kisebbségi csapattal szavaz?
– Nem.
– Pedig ’56 kapcsán egyértelműen vannak jó és rossz fegyveresek. Magyarként pedig odaállhatott volna a felkelő, a „jó fegyveres” mellé, akit lelőtt a rossz. Ráadásul 10-7-re módosulva is ugyanaz maradt volna az ítélet.
– Ez a megfontolás nem szerepelt, nem szerepelhetett azok között, amelyeket mérlegeltem. Ilyenkor nem arról van szó, hogy magyar vagyok-e vagy sem, hanem egy jogi helyzetről, amelyet semlegesen kell elbírálni. Annál is inkább, mert a nemzetközi bíróság döntése precedensértékű Európában, alapul szolgál a nemzeti bíróságok hasonló ügyeinek eldöntéséhez. Meggyőződésem egyébként, hogy
jó magyar is akkor vagyok, ha a hivatásom szabályait betartva járok el, azokat nem szegem meg és elfogultan, részrehajlóan nem hozok döntést.
– 1956 azért jelent önnek valamit?
– Nagyon is. Első gyermekkori emlékeim a forradalom időszakához kötődnek. Emlékszem, láttam, hogy a Körvasút soron, ahol akkor laktunk, az ablakunk előtt hármas oszlopban szovjet tankok özönlenek be a városba. Nagy robajjal, végeláthatatlan sorokban, ami nekem gyerekként érdekes volt, édesanyám azonban elkapott az ablakból és vitt le a pincébe, biztonságba. Röviddel ezután költöztünk a nagyszüleimhez a Városligethez – miután a társbérlőjük nyugatra ment – gyorsan, nehogy mást költöztessenek be melléjük. Apám és nagyapám nap mint nap a rádióhoz közel hajolva próbálták kiszűrni a Szabad Európa adásából a zavaráson, sípoláson túlról, hogy mi történik az országban, jönnek-e az amerikaiak, mi tesz az ENSZ. Édesanyám egyébként később szenvedélyesen kutatta, mi történt Tóth Ilonkával.
– Miért?
– Tóth Ilonka édesanyját ismerte, az iskolában kolléganők voltak, ő mesélte neki, hogy amikor látta az összevert lányát a börtönben és elsírta magát, Ilonka rászólt: „Anyám, ne merj sírni ezeknek!” Ez megmaradt bennem. Ez a mondat jól jellemzi a személyiséget és a korszakot is.
– A mi korszakunkat mi jellemzi? Rendszerváltásban vagyunk, vagy csak kormányváltás történt? Nem jártunk volna jobban egy forradalommal most áprilisban is, amely egyértelműen tiszta lapot nyithat?
– Antall József szavait idézve, tetszettünk volna forradalmat csinálni? Úgy gondolom, hogy végül is tetszettünk. Határozottan az a véleményem, hogy ami történt, ami történik, az egy vértelen forradalom.
A nép túlnyomó többsége egyöntetűen azt mondta, hogy nem akar tovább olyan rendszerben élni, amelyben félnie kell, amelyben ipari méretű a korrupció, és dől a végtelenségig túlhajtott hamis és ostoba propaganda – minden hullámhosszon. Ez tehát egyfajta forradalom volt. Jobb, ha ennél a vértelen változatnál maradunk.
– A legyőzöttek szerint viszont miközben ők demokraták voltak, hiszen átadták a hatalmat, most önkényuralom épül. Az ön munkaköri kötelessége, hogy a demokratikus működés felett őrködjön. Mi tehát a helyzet?
– A hatalom átadása vagy át nem adása ilyen választási eredmény után nem volt opció, különben valószínűleg kitört volna egy immár nem vértelen forradalom. Ugyanakkor a hatalom átadása önmagában nem teszi az előző időszakot sem demokratikussá, sem jogállamivá. Nem látom, hogy ma önkényuralom épülne Magyarországon.
Kettős folyamatot és feladatot látok. Egyrészt meg kell próbálni új államot építeni, amely európai, alkotmányos demokrácia a jogállamiság minden összetevőjével. Magyarországnak emellett vissza kell szereznie a bizalmat kétoldalú kapcsolatainkban és a nemzetközi szervezetekben egyaránt. Másrészt ott az előző rendszer lebontásának feladata is: bíróság elé állítani és szigorúan felelősségre vonni azokat, akiket különböző szintű felelősség terhel az előző rendszer jogellenes működtetéséért és a közvagyon magánvagyonná alakításáért. Ez nyilvánvalóan sérelmet okoz azoknak, akiket eljárás alá vonnak, s megpróbálják ezeket a sérelmeket politikai üldöztetésnek beállítani. Ha arról lenne szó, hogy nem jogállami módon történik mindez, fel kellene lépni ellene, hiszen csak jogállami módon szabad kezelni ezeket az ügyeket. Bosszúból semmiképpen sem. Ilyen jeleket viszont nem látok.
– Pedig még az Állami Számvevőszék elnöke is az ön segítségét kéri, hogy szóljon rá a miniszterelnökre, mert Magyar Péter a Facebookon „gyakorol rájuk nyomást”!
– Több nyílt levelet is kaptam, fideszes képviselőtől és immár volt ügyésztől is, nem csak az ÁSZ-elnöktől.
Nem fogok rájuk válaszolni.
Ezeket a leveleket politikai megnyilatkozásoknak tekintem. Megszólalásaim jogállami, törvényességi megszólalások, nekem azt kell jeleznem, ha a jogállami működés veszélybe kerül.
– Ha Windisch László ÁSZ-elnököt törvény- vagy alkotmánymódosítással mozdítanák el, akkor veszélybe kerülne?
– Összetett kérdés ez is. Az előző rendszert úgy alakították ki, hogy a kulcsfontosságú állami intézmények élére a politikailag legmegbízhatóbb személyek kerültek. Így a rendszer továbbélése az anyagi-, állami- és médiahatalom birtokában akkor is biztosított lett volna, ha a vezető politikai erő a választáson vereséget szenved. Nyilvánvaló, hogy a fenti kategóriába sorolt személyek összességének hivatalban tartása a választás eredményének veszélyeztetését, az új demokratikus államszervezet kiépítésének akadályozását jelentette volna. A miniszterelnök még ellenzéki vezetőként, a kampányban felsorolta azokat a személyeket, akiknek szerinte menniük kell. Nem vagyok biztos benne, hogy minden szereplő azonos kategóriába tartozik, ezért pártatlan és független vizsgálattal tevékenységüket egyesével kell megvizsgálni, abból a szempontból, hogy a nevezett intézmény jogállami működése biztosítható-e. A rendkívüli eszközök akkor alkalmazhatók, ha nem.
– Akkor a kormánytöbbség eltávolíthatja jogszabályi úton? Ön is így került a köztársasági elnöki székbe…
– A jövő jogállamának építése érdekében, a fenti vizsgálat megállapításának függvényében: igen.
– Tehát aláírja majd adott esetben a Windisch-telenítő alkotmánymódosítást.
– Gondolom ezt már megválaszoltam.
– Az orvosi kamarai törvényt viszont nem írta alá, többek között a tisztségviselők mandátumkorlátozása miatt. A cikluskorlát a parlamentben nem ugyanez a tészta?
– Nem voltam még köztársasági elnök, amikor a cikluskorlátot bevezették, de elmondtam akkor is, hogy nincs ínyemre. Értem a célt, nem akarjuk ugyanazokat a politikai szereplőket látni évtizedekig, sokakból elegünk is lehet, ugyanakkor nem mesterségesen, jogszabállyal kellene korlátozni, ki lehet képviselő. Az alkalmasságról a képviselőjelöltek szabad versengése alapján a választópolgároknak kellene demokratikusan döntenie. Ugyanígy elleneztem, amikor az Alkotmánybíróság számára – amely nagyon helyeselhető módon visszakapott egy sor jogkört – az új törvény pályázatot írt elő az elnökválasztásnál. Egy sor bíróságon szolgáltam, ahol mi választottuk az elnököt és sosem volt pályázat. Felesleges is lett volna – ismertük egymást. Az alkotmánybírók is az ügyrendben szabályozhatják, hogyan válasszanak elnököt a saját soraikból. A társadalmi szervezeteknek is van alapszabályuk – hogy meddig maradnak a tisztviselőik, döntsék el ők maguk, ne a törvény írja ezt elő. Ugyanazt az elvet képviseltem tehát mindhárom esetben.
– Van értelme a politikai vétónak, ha egyszer megszavazhatják a törvényt újra, ugyanúgy?
– Van értelme, hiszen részben most is elfogadta az Országgyűlés az érveimet – ha nem is mindenben. Az pedig,
hogy olykor nézetkülönbség van az elnök és a kormánytöbbség között, nem tragédia.
A közjó érdekében folytatott vita épphogy a fejlődés alapja.
– Hibázott valamiben a legfőbb ügyész jelölésénél az első körben?
– Tanulási folyamat ez a parlament, a frakciók és az én számomra is. Igen, tanulságként nekem is volt mit levonnom. Hosszú ideig kerestem a megfelelő embert és ma is vallom, hogy Szathmáry Zoltán személyében szakmailag erős, felelősségteljes és tenni akaró jelöltet találtam, aki mindenben megfelelt a feltételeknek.
– Tudott arról, hogy a testvére gyanúsított az aranykonvojügyben?
– Tudtam. Sok olyan információm is volt a testvérével kapcsolatban, amelyekről akkor sem beszélhettem és most sem beszélhetek.
– Államtitok talán?
– Nem, de egy eljárás része, amely nem nyilvános.
– Ön viszont elnökként többet tudhat, mint mi, átlag polgárok.
– Így van. Mindenesetre bíztam abban is, hogy a jelöltet magát fogják elbírálni, nem a testvérét. A Tisza-frakció viszont csomagban kezelte őket.
Amiben én hibáztam, és ami az én tanulságom, hogy a nyilvánosság számára jobban be kellett volna mutatnom a jelöltemet. A nyilvánosságnak joga van ahhoz, hogy a jelöltről bővebb információt szerezzen, hogy az indokaimat jobban megismerhesse.
– Úgy talán a Tisza-frakció sem ijedt volna meg a kommentektől és megszavazza…
– Ha a testvérkérdés döntő volt számukra, akkor valószínűleg nem szavazták volna meg, hiszen abban az ügyben nem oszthattam, nem oszthatok meg részleteket a nyilvánossággal.
– Ha viszont annyit tudunk csak, hogy gyanúsított az aranykonvojügyben, az elég rosszul hangzik.
– Pedig sok oka lehet egy gyanúsításnak.
Azért gyanúsítom meg, hogy nyomást gyakoroljak rá? Vagy azért, hogy lejárassam?
A tanulságot a magam részéről mindenesetre levontam.
– Második jelöltjét, Fejes Pétert jobban be is mutatta!
– Igyekeztem, igen.
– Miért nem tartott ki Szathmáry mellett és jelölte újra, ahogy Sólyom László tette a Legfelsőbb Bíróság és az ön esetében 2008-2009-ben?
– Teljesen más időszak volt az. Viszonylag nyugodt jogállamban éltünk. Ha ez nemzetközi mércével elfogadhatatlan is, belefért, hogy akár egy évig ne legyen megválasztva az új elnök – főleg, hogy a bíróságok annak híján is inkább képesek ellátni feladataikat. Az ügyészségnek viszont most mihamarabb új vezető kell, hogy működjön. Különleges, zárt, hierarchikus szervezetről beszélünk, ahonnan nem nagyon jön ki információ. Ezért sem lehet kívülről vezetőt hozni az élére. Amíg az illető beletanulna, hogy a szervezetet átlássa, hogy a Legfőbb Ügyész egész eszköztárát használja, értékes időt veszítünk.
– A keresés belülről sem tűnt egyszerűnek.
– Tény. Olyan kicsit,
mintha az ember a sáros folyóban kutakodna, azt remélve, hogy kifogja az aranyhalat.
De szerencsére – maradva a hasonlatnál – ennek a folyónak csak kis része zavaros.
– Mit gondol, végül vidéken megtalált aranyhalát megszavazza majd a Tisza-frakció?
– Bízom benne, hiszen nem vesztegethetjük az időt, az állam egyik alapintézményéről van szó. Tarthatatlan, hogy a tisztességes ügyészek, akik a szervezet 98 százalékát teszik ki, tovább szenvedjenek a tisztességtelen két százalék miatt, akik az ő megítélésüket is rontják. Olyan jelöltet választottam tehát másodjára, aki több megyét ismer, aki szellemi ember, aki tanít két egyetemen is, és akinek áttekintése, hivatástudata, becsülete és tenni akarása számomra nem kérdéses.
– Hogy Polt Péter őt korábban lefokozta, szempont volt a jelölésében?
– Nem, a ténnyel ugyanakkor tisztában voltam.
– Novák Katalin hetente átsétált a hátsó kiskapun a Karmelitába, hogy a miniszterelnökkel egyeztessen. Ön hogy csinálja?
– Hátsó kiskapu?
– Igen. A Sándor-palotát és a Karmelitát összeköti egy hátsó kis utacska…
– Nem is tudtam! Sokra mondjuk nem mennék vele, hiszen a miniszterelnök már nem a Karmelitában dolgozik. Ami nem gond, hiszen efféle egyeztetésekre semmi szükség.
– Akkor sem, amikor mondjuk az ENSZ-ben mond beszédet? Azt nem a külügy írja?
– Nem. Magam írom a beszédeimet. Azt is magam írtam. Csak olyan beszédet mondok el, amely az én gondolataimat tartalmazza. Az ENSZ-közgyűlés előtti reggelen megmutattam a külügyminiszter asszonynak – tájékoztatásul. Ő is annak vette.
– Amúgy megtehetné, hogy a kormány irányvonalával ellentéteseket beszél?
– A külpolitika meghatározása természetesen a kormány joga. Én segíthetem azt, hangsúlyokat, nyomatékot tehetek rá. Az ENSZ-beszéddel is ezt tettem.
– Tehát akkor nem a magyar kormánynak üzent a nagyon határozottan Ukrajna-párti, az orosz agressziót elítélő beszéddel? Hogy a szabadság, amiért mi harcoltunk 1956-ban, ugyanaz a szabadság, amelyért ma Ukrajna harcol...
– Nem a magyar kormánynak üzentem vele. Nem üzenek a magyar kormánynak New Yorkból. A kormánynak a gyakorlati lépések megtétele során nyilván sokkal több szempontot kell mérlegelnie, az adott esetben én az általam fontosnak tartott irányra tettem széles nemzetközi közegben határozott nyomatékot. Ukrajna helyzete és a mi 1956-os helyzetünk között rengeteg különbség van, az viszont megegyező, hogy minket is az önrendelkezésünktől fosztottak meg 70 évvel ezelőtt. Attól, hogy mi dönthessük el, mi történik velünk. Ugyanezért harcolnak most az ukránok is.
– Amikor Trump elnök feloldja az orosz szankciókat és dízelt vásárol, kvázi az agresszor mellé áll, ahhoz mit szól?
– Megvan a véleményem, mint ahogy az európai vezetők túlnyomó többségének is. Ilyen kérdésekben ugyanakkor talán jobb, ha a kormányfő vagy a külügyminiszter szólal meg, amennyiben szükségesnek gondolja. Azt mindenesetre örömmel nyugtáztam, hogy kiutasítottak olyan diplomatákat, akik a hírek szerint nem diplomataként működtek.
Újra közeledünk Európához, s azt is egyértelművé tesszük, a háborúban ki az agresszor és ki az áldozat, hogy ki sérti meg a nemzetközi jogot.
– A kegyelmezésben van valami főcsapás, amelyen halad majd?
– Bíró voltam, úgyhogy számomra ez teljesen egyértelmű. A bíróság minden szempontot mérlegel, döntést hoz, másodfokon és időnként harmadfokon is. Az elnök nem lehet negyedik fok. Nem az a szerepem, hogy felülbíráljam a bíróság döntését. Ha van olyan kérdés, amelyet a bíróság nem vehetett figyelembe, mert azóta vetődött fel, vagy mert nincs jogi vonatkozása, akkor léphetek.
– Milyen esetek ezek konkrétabban?
– Inkább nem fejtem ki, mert rögtön lesz ötszáz ilyen kérelem. Azt viszont elmondhatom, hogy én
biztosan nem adok kegyelmet úgy, ahogy a terrorcselekményért elítéltek megkapták korábban.
– Amikor Novák Katalin kegyelmezett meg többeknek a Budaházy-ügyben?
– Igen.
– Miért nem járt a kegyelem?
– Hibás volt az indok. Az volt a kegyelem alapja, hogy túl hosszú idő telt el a cselekmények és a döntés között. Ezt azonban a bíróságnak mérlegelnie kell, s ha elhúzódik az elbírálás, az enyhébb büntetést eredményezhet. Még egyszer figyelembe venni ezt a kegyelem kapcsán elfogadhatatlan. Összefoglalva tehát: kivételes esetben, egyedi mérlegelés alapján, nem a bírósági ítéletet felülbírálva, a bíróság által nem mérlegelt szempontokat figyelembe véve adok csak kegyelmet. A kegyelem elbírálásánál sem kérés, sem közbenjárás, sem politikai szempontok nem játszhatnak szerepet.
– Novák Katalin két elhíresült kegyelmezése mellett volt több tucat, amelyeket máig nem ismerhettünk meg. Nyilvánosságra hozza őket?
– Ennek személyiségi jogi akadálya van.
– Miért nem lehet nyilvános, hogy kegyelmet kap valaki, ha egyszer a tárgyalás, amelyen elítélik, nyilvános?
– A bírósági eljárás során keletkezett iratok nem nyilvánosak, a kegyelmi határozatokból pedig még az elkövetett bűncselekmény sem derül ki. És ez jól van így, mert egy adott évben elkövetett bűncselekmény megnevezése adott esetben a kegyelmet kapó személy azonosításához vezethet. Kis közösségekben, a szomszédságban, vagy rendkívüli, ritka bűncselekmény esetén bizonyosan. Jobb titokban tartani a kegyelmet. A kegyelem ténye ugyanis sebeket téphet fel, indulatokat, vagy kisebb közösségekben kiközösítést válthat ki. A kegyelmi döntés nyilvánossága azért is problematikus, mert az azokhoz tartozó háttéranyagok, egészségügyi dokumentumok, környezettanulmányok nem ismerhetők meg. A jelenlegi jogi szabályozás alapján tehát a személyiségi jogok védelme érdekében nem lehet szélesebbre tárni a nyilvánosság kapuját.
– Kíváncsiságból sem nézte át a Novák-féle kegyelmi aktákat? Ha egy pedofilsegítő becsusszant, miért ne lenne ott több is?
– Nem, és nem is ígérhetem meg, hogy lesz időm foglalkozni ezekkel az ügyekkel.
– Pedig a semminél az is megnyugtatóbb lenne, ha azt mondaná: átnéztem a többi kegyelmet, azokkal nincs olyan probléma, amilyen a bicskei üggyel volt.
– Egy-egy ilyen akta átfésülése nem öt perc. Ha nem vetődik fel újfent valami probléma valamelyik korábbi, konkrét kegyelmi döntéssel kapcsolatban, tényleg nem látom, hogy ezek böngészésére lenne idő. A tapasztalat azt mutatja, hogy a háttércselekmények, esetleges közbenjárások, politikai szempontok lehetnek súlyosan problematikusak, de ezek az iratokban nem jelennek meg.
– Ha az új alkotmány szerint a nép választja majd az elnököt, indul a pozícióért?
– Még nem tudjuk, milyen lesz az új alkotmány, de a demokratikus tartalom ugyanaz akkor is, ha az elnököt a parlament választja, mint ha a nép. Nem tenném le a voksomat egyik megoldás mellett sem. Azt viszont nem tagadom, hogy a közösséginek mondott média elterjedtsége, használatának módja, minősége elgondolkodtat.
Talán nem véletlen, hogy az állam vezető tisztségviselőinek többségét, legfőbb ügyészt nem a Facebookon választunk.
Igény persze van rá, de nem szerencsés, ha elkezdjük azt kiszolgálni. A kérdés mindenesetre összefüggésben van azzal is, hogy milyen lesz az elnök jogköre. Mert ennek helytelen megválasztása véget nem érő vitákhoz vezethet a kormány és közte. Ez több európai országban is elhúzódó, súlyos válsághelyzeteket eredményez. Kérdés, van-e erre szüksége az országnak. Az elnök ugyanakkor nem a kormányt szolgálja, független állami intézményi léte nem lehet kérdéses.
– Az mennyire kérdéses, hogy kell nekünk új alkotmány? Meg tud minket menteni önmagunktól bármilyen írott joganyag?
– Nem tud. Egyszer és mindenkorra érvényes, demokratikus elveket a történelem végéig érvényesítő alkotmányt hozni nem lehetséges. Az új alkotmány megalkotása ettől még szerintem is időszerű most, de az eleinte nem lesz más, csupán néhány oldalnyi ünnepelt papír. Az, hogy hogyan élünk, nem ettől függ. Az 1949-es „kommunista alkotmány” például teljesen alkalmas volt a jogállami lét alapjának – igaz, más nem maradt benne az eredetiből a sok módosítás után, mint hogy Magyarország fővárosa Budapest. Mégis elhordták mindennek, holott egy sor független intézmény jött létre és működött, amíg hatályban volt. Az annyira ünnepelt gránitszilárdságú pedig, amelynek még asztala is volt, ráadásul kilométeres preambuluma van – az alatt meg ellensúly nélkül alakult ki egy „illiberális demokrácia” Magyarországon.
Fontos tehát az alkotmány, mint keret, de még fontosabb, hogy az állami intézmények és azok vezetői azt teszik-e, ami a dolguk.
Hogy folyamatosan megvédik-e az értékeket, amelyeket az alkotmány is tartalmaz, s hogy a civil társadalom megmozdul-e, ha ezek veszélybe kerülnek.
– Az normális állapot, hogy itthon csak kétharmados hatalommal érdemes nyerni, máskülönben kormányozhatatlan az ország?
– Nem az.
A kétharmad egyfajta betegség.
Amikor az MDF és az SZDSZ paktumot kötött, akkor keletkezett, kényszerhelyzetben, de azóta még bővült is a kétharmados törvények sora. Ez nem egészséges. Alapkérdésekben persze kell a stabilitás, de alkotmányba iktatni olyanokat, hogy a magyar fizetőeszköz a forint… Mi van akkor, ha valaki be akarja vezetni az eurót, mert ezt kívánja a gazdasági racionalitás, az emberek érdeke, de nincs kétharmada? Az extrém hosszú mandátumok, az akár három ciklusra is bebetonozott intézményvezetők rendszere hasonlóan problémás. Persze az is igaz, hogy a „nem kétharmados” működéshez szükséges lenne az is, hogy a pártok legalább az ország irányainak hosszú távú alapkérdéseiben egyetértsenek. A skandináv országok sikere biztosan ezt tanúsítja.
– Ír esetleg saját alkotmánytervezetet?
– Ha épp nálam lesz az iPad, amikor Strasbourgból Budapestre vonatozom?
– Ott a pont! A véleményét azért elmondja előzetesen, vagy csak aláírja majd, ha készen lesz?
– Mindenképpen szeretném rajta tartani a szemem a folyamaton, el is mondom majd a véleményemet. Különösképp, ha úgy látom majd, hogy valami rossz irányba megy. 17 évig dolgoztam Strasbourgban, az ottani bíróságot pedig Európa alkotmánybíróságának is tekintik. Ezekben a kérdésekben, úgy gondolom, van olyan ismeretem, amely hasznos lehet.
– Október 23-i beszédét megírta már?
– Még nem. Az utolsó pillanatban írok mindig. Akkor van meg hozzá a kellő nyomás. De napokkal előbb már gondolkodom a beszéd egyes elemein.
– Hol fog beszélni az ünnepen?
– Mozgalmas nap lesz. Kezdődik a zászlófelvonással, ahol meg kell mutatnom, hogy Baka is lehet a hadsereg főparancsnoka.
Utána külföldi államfőkkel folytatok megbeszéléseket, majd kora délután, az Országgyűlés ünnepi ülésén mondok beszédet. Később, az Operaházban díszelőadás lesz, amit a Szépművészeti Múzeumban fogadás követ. S noha még nincs meg a beszédem, egy biztos: örömteli, hogy a forradalom évfordulóján az ország visszatalálni látszik oda, ahova mindig – 70 évvel ezelőtt is – tartozni akart.
Nyitókép: Baka András köztársasági elnök interjút ad lapunknak a Sándor-palotában 2026. október 13-án (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
