„Most türelmesnek kell lennünk, de ez nagyon nehéz” – az első exkluzív interjú aktív gyermekvédelmi szakemberekkel
Az elmúlt években gyermekvédelmi szakemberek név és arc nélkül próbálták lapunkon keresztül a nyilvánosság tudomására hozni, milyen sors vár azokra a gyerekekre, akik bekerülnek az egyre diszfunkcionálisabban működő szakellátásba. Most először azonban végre a minisztérium jóváhagyásával, hivatalosan is bepillanthattunk a működésbe. Ez a kettős interjú a kormányváltás óta az első, amelyben jelenleg is alkalmazásban lévő gyermekvédelmi szakemberek mesélnek a munkájukról és arról, milyen súlyos működési nehézségekkel kell megküzdeniük nap mint nap, hogy a felügyeletük alá kerülő, traumatizált gyerekek ne kerüljenek még rosszabb állapotba. Flóris Krisztina gyógypedagógus és Zsiros Krisztina pszichológus elsőként a rendszerbe kerülés előszobájába, a fővárosi TEGYESZ különleges meghallgató központjának mindennapjaiba és az – elvben – átmeneti ellátást biztosító befogadó gyermekotthon működésébe avatott be minket.
Az Alföldi utcai Meghallgató és Terápiás Központ, amely azért jött létre, hogy a lehető legkisebb traumát okozva valósulhasson meg a szexuális és fizikai bántalmazást elszenvedett gyerekek rendőrségi kihallgatása, 2021-ben nyitotta meg kapuit. Az országban jelenleg hét ilyen, az izlandi BARNAHUS mintájára felállított meghallgató van (Pécsett, Egerben, Gyulán, Debrecenben, Szombathelyen és Budapesten), de 2025-ben az Alföldi utcaiban végezték az országos meghallgatások 47 százalékát. A szexuális vagy fizikai bántalmazás áldozatává vált gyerekek kíméletes, egyszeri kihallgatását lehetővé tevő komplexum ma már polgári eljárások érintettjei és 18 év feletti, értelmi fogyatékossággal rendelkező fiatalok meghallgatásának is teret ad.
Kriszta és Kriszti – Flóris Krisztina gyógypedagógus, a központ vezetője és szaktanácsadója és Zsiros Krisztina pszichológus szaktanácsadó, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) Befogadó Otthonának pszichológusa – 2024 óta dolgoznak a szakszolgálat Alföldi utcai épületének földszintjén lévő zárt birodalomban. A meghallgató, bár kialakításában megfelel az izlandi BARNAHUS modellnek, funkciójában valamivel kevesebbet tud: gyerekek kihallgatásának, igazságügyi szakértésnek és szükség esetén pszichés támogatásnak ad teret, de az orvosi rendelő, bár kialakították, az ÁNTSZ engedélye híján nem működtethető. A meghallgatandó gyereket a folyosóról nyíló minden ajtó mögött más-más funkciójú szoba várja. Amikor megérkezik ide, kedves, mosolygós szociális munkás fogadja, aki bevezeti egy barátságos szobába, harapnivalóval, üdítővel kínálja, elmagyarázza, mit hol talál. Beszélgetés közben igyekszik tájékozódni a gyerek kedvteléseiről és (a büntetőeljárás témáján kívül) általában mindenről vele kapcsolatban, hogy majd támpontot adhasson a meghallgatást végző szakembereknek.
– Fontos, hogy a gyerek azt érezze, rálát a körülötte zajló folyamatokra és van ráhatása arra, mi történik vele. Biztonságban, sőt, mire a kihallgatás elkezdődik, már otthonosan kell érezze magát itt – magyarázza Kriszti.
Áldozatok és elkövetők – akik maguk is áldozatok
Az itt alkalmazott kíméletes kihallgatási technikáknak és a szociális munkások jelenlétének hála a gyerek nem érzékeli, hogy tulajdonképpen egy rendőrségi eljárásban van része. Ha éppen a feltételezett bántalmazó kíséri el a meghallgatásra, akkor őt elküldik sétálni egy-két órára. Ha ez az egyik szülő, őt a rendőrség kizárja az adott eljárásból, a helyére pedig belép egy jogi végzettségű ügygondnok, aki erre az időre ellátja a gyerek törvényes képviseletét. Egyéb esetekben végig figyelemmel kell kísérje a folyamatot.
– Az itt meghallgatott gyerekek többsége áldozat, de akadnak közöttük bűnelkövetők is. A forenzikus kihallgatástechnika, amellyel dolgozunk, lehetővé teszi, hogy feltárjuk a bűnelkövetés előzményeit is, hiszen a tapasztalat az, hogy
a fiatalkorú elkövetők az esetek kilencven százalékában korábban maguk is bántalmazás áldozatai voltak.
A meghallgatási módszerünk azt is láttatni engedi, milyen körülmények juttatták az adott fiatalt a tett elkövetéséig – fogalmaz a pszichológus, Zsiros Krisztina, aki a legkényesebb feladatot, a kihallgatást végzi. A szoba, amelyben ülünk, alaposan be van kamerázva, az asztalokon lapos, fehér dobozok világítanak, minden bizonnyal a mikrofonok. Egyébként letisztult, rendezett a környezet, modern kanapék és a színes szőnyeg körül puffok képeznek kényelmes környezetet a beszélgetéshez. Szükség is van a kellemes térre, hiszen itt már a meghatározott koreográfia szerint oldott, de alaposan előkészített párbeszédnek kell folynia.
A legfiatalabb áldozatok, akiket meg kellett hallgatnunk, két és fél évesek voltak
– mondja Flóris Kriszta. Ezért is olyan fontos, hogy a gyerekeket szakszerűen, a lehető legkisebb traumát okozva hallgassa ki a pszichológus és a gyógypedagógus, akiknek a beszélgetés alatt nemcsak az előzetesen megkapott rendőrségi tényállás alapján összeállított saját, de a bluetooth-os kapcsolat révén a fülükbe érkező rendőrségi kérdésekre is válaszokat kell kapniuk. A bekamerázott, bemikrofonozott szobát ugyanis egy másik helyiségben egész idő alatt monitorokon figyelik a rendészeti szakemberek. – A tényállást az adott ügyben nyomozó hatóságtól kapjuk meg, amíg a szociális munkás lefoglalja a gyereket – magyarázza Kriszti. Előfordul, hogy egy eljárás mondjuk kiskorú veszélyeztetése gyanújával indul, de a kihallgatáson kiderül valami, ami miatt végül átminősítik. Nem gyakran, de arra is van példa, hogy egy gyerek vagy egy testvérpár már nem kerülhet vissza a családjába a meghallgatást követően. Ettől kezdve azonban már egyáltalán nem zökkenőmentes az eljárás.
Veszélyben kint is, bent is
– Ma nem úgy megy, mint évekkel ezelőtt, amikor, ha bejött ide egy gyerek és kiderült valami, ami miatt nem mehetett többet haza, akkor a befogadóban biztonsággal el tudtuk helyezni – mondja Kriszta, aki hozzáteszi, most már az eredetileg átmeneti állomásként működő befogadó otthonból a tartós gondozási hely felé vezető útja sincs biztosítva ezeknek a fiataloknak. Régebben nemcsak, hogy szabad helyet, de még a választás illúzióját is megkapta, a mostani viszonyok között azonban már fel sem merül, hogy a szükségleteinek megfelelő tartós gondozási helyet keressenek neki. Oda küldik, ahol van hely. Ha van hely. Általában nincs, így a legtöbb gyerek hosszú hónapokat, sőt, éveket tölt a befogadóban, ahol a törvény szerint maximum hatvan napig lehetne csak.
A probléma a kiemelésnél kezdődik.
A befogadó otthonok telítettsége miatt egyes gyerekek hónapokig, évekig maradhatnak súlyosan veszélyeztető környezetben. A Bagázs épp a közelmúltban tette közzé, hogy közérdekű adatigénylésére az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ) megerősítette: 2026. április 23-án összesen 2571 gyereknek kerestek gondozási helyet Magyarországon. Ebből
1364 gyerek még most is a saját, súlyosan diszfunkcionális családjában él és a szakellátásba kerülésre vár.
Azt gondolnánk, az elmúlt két évben minden kiderült a hazai gyermekvédelem diszfunkciós működéséről, de mindig van lejjebb. Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy három gyerek él a Heim Pál Kórházban – van, aki több mint egy éve – azért, mert nem tudja elhelyezni őket a rendszer. Az egyik 6 éves kisfiút, akit súlyosan bántalmaztak otthon, az ellátása után nem engedte haza az osztályvezető főorvos, a pszichiátria zárt osztályán él egy ingerszegény szobában, mert nincs kapacitás arra, hogy valaki nap mint nap iskolába vigye.
A fővárosi Tegyesz befogadó otthonának tízfős kisgyerek csoportjában ebben a pillanatban tizenöten élnek, ami Kriszti szerint áldott állapotnak számít, hiszen ez a szám volt már 22-25 is. A tizenkét fős nagylány csoportban most 35 beutalt van (közülük többen szökésben). Ehhez jönnek még a krízisellátottak – nehezebb napokon akár plusz hat fő –, akik az ország más intézményeiből szöktek be Budapestre és általában rossz fizikai és mentális állapotban kerülnek be napokra, az itt lakók közé. Nem csoda, hogy az őt itt ért rossz hatások miatt van olyan, aki, bár normál szükséglettel került be, az itt töltött közel három év alatt szerhasználó lett, áruba bocsátja a testét és már csak a speciális, zárt intézet mentheti meg önmagától – ahogy erről korábban írtunk.
Leginkább a nagylány és a kamaszfiú csoportokban tapasztalhatók azok a problémák, amelyek a krízisellátás és a befogadóotthoni elhelyezés szétválasztatlanságából erednek. Nem ritka, hogy egy ideiglenesen elhelyezett, alapvetően nem deviáns viselkedésű serdülő olyan kortárs közösségbe kerül itt, amelyben több, a szakellátás elhúzódó működési problémái miatt hosszú ideje a befogadó gyermekotthonban élő fiatallal találkozik. Közül sokan szerhasználattal, ismétlődő szökésekkel vagy más súlyos magatartási problémákkal küzdenek. Mivel a befogadó gyermekotthon nem zárt intézmény, előfordul, hogy engedély nélkül távoznak és csak napokkal később térnek vissza, ezt a mintázatot pedig a velük együtt élő gyerekek nap mint nap látják. A szökések alatt gyakran válnak bűncselekmény áldozatává, szexuálisan kizsákmányolják őket és ők maguk is bűncselekményeket követnek el. Egy krízishelyzetből frissen érkező serdülő számára ez könnyen azt az üzenetet közvetítheti, hogy ez a működés itt elfogadott. Ahelyett, hogy a bekerülését követően biztonságos környezetben, pedagógiai és pszichológiai támogatással megkezdődhetne a stabilizációja, fennáll a veszélye annak, hogy rövid időn belül maga is átveszi ezt az életvitelt. A rendszerhibák maguk termelik ki a speciális ellátásra szoruló gyerekeket.
Amiatt, hogy a gyermekvédelmi rendszerben sok esetben sem a megfelelő szakemberek, sem a gyerekek szükségletének megfelelő ellátási formák, sem elegendő férőhely nem áll rendelkezésre, a befogadó gyermekotthon kénytelen olyan problémákat kezelni, amelyekre sem jogszabályi felhatalmazása, sem személyi, sem tárgyi feltételei nincsenek. Csak ebben az évben már több mint 600 szökött gyerek érkezett az Alföldi utcai befogadóba azokból az otthonokból, amelyeknek – kielégítően ellátva őket – meg kellene tartania ezeket a fiatalokat, de amelyek, és ez láthatóan rendszerszintű probléma, nem képesek erre. Ez a szám a Fővárosi TEGYESZ Erzsébet királyné úti befogadó otthonában 650.
– Szakemberként különösen nehéz nap mint nap megélni azt, hogy pontosan látjuk, mire lenne szüksége egy gyereknek ahhoz, hogy valódi esélyt kapjon a változásra, mégsem tudjuk ezt számára biztosítani.
Miközben az állapotromlásuk sok esetben előre borítékolható, a megfelelő ellátási hely, a szükséges szakmai háttér vagy a szabad férőhely hiányában eszköztelenek maradunk – mondja Zsiros Krisztina. A szakemberek ilyenkor nemcsak a gyermekek biztonságáért és fejlődéséért érzett felelősség terhét viselik, hanem annak erkölcsi súlyát is, hogy egy rendszerszintű hiányosság következményeit kénytelenek napról napra végignézni. Ez hosszú távon a gyerekek számára további károkat okoz, miközben a segítő szakemberek számára is jelentős lelki megterhelést, tehetetlenségérzést és kiégési kockázatot jelent.
Ha ma egy feltételezett veszélyeztető közegből kiemelünk egy gyereket, akár csak egy hétvégére is, nem tudjuk garantálni, hogy a gyerekvédelmi rendszerben biztonságban lesz
– mondja a pszichológus. A kamasz csoportban hét ember kellene, hogy ellássa a gyerekeket, de már csak ketten dolgoznak itt. A túltöltöttség és az, hogy nem tudják elkülöníteni a bent élőket a krízisellátottaktól, komoly feszültségeket eredményez. Ahogy az is, hogy onnantól kezdve, ha bejön egy problémás gyerek, aki nem illik a csoportdinamikába, folyamatos kríziselhárítást kell folytatni. A bántalmazott gyerekek között farkastörvények uralkodnak, itt azonnal megtalálják a leggyengébb láncszemet. Ha adott esetben bekerül egy valamilyen fogyatékossággal élő fiatal egy tíz fős csoportba tizenkilencediknek, hiába a pedagógiai figyelem, hosszú távon nem lehet megakadályozni, hogy bántsák. Neki, szükségletének megfelelően, azonnal nevelőszülőhöz kellene kerülnie, de erre általában esély sincs.
A szakemberek egy olyan gyerek történetét idézik fel, akit a befogadó gyermekotthonban töltött idő alatt a kortársai rendszeresen verbálisan bántalmaztak, gúnyoltak az állapota miatt. – Mivel a fogyatékossága miatt több intézmény nem tudta vagy nem kívánta fogadni, aránylag hosszú időt töltött a befogadóban, mi pedig egy, a korát messze meghaladóan érett és bölcs gyereket ismerhettünk meg a személyében, aki képes volt humorral kezelni a nehéz helyzeteket, amelyek az állapotából adódtak, amelyet egyébként példás méltósággal viselt. Fiatal kora ellenére sokszor olyan türelmet és alkalmazkodóképességet tanúsított, ami felnőttként is elgondolkodtató volt számunkra – emlékszik vissza Kriszti. – Amikor végül fogadta egy gondozási hely, valamennyi munkatársunkat megérintette az búcsú. Olyan gyereket ismertünk meg benne, akitől szakemberként és emberként is sokat tanultunk.
Tökéletes bizonytalanság
A családjukból kiemelt, traumatizált gyerek – ahogy mindenki – biztonságban szeretné érezni magát, ez azonban elérhetetlen vágy marad. – Amikor ide kerül, először is az a feladatom, hogy tudtára adjam, hogy ami vele történt, az nem jó. A gyerekek sokszor nem is értik, mi azzal a baj, ha apa megveri őket, hiszen adott esetben minden nap ezt teszi – mondja Zsiros Krisztina, aki a befogadó otthon pszichológusaként is dolgozik. Ebben a minőségében a második feladata az lenne, hogy megnyugtassa a bekerülő gyereket azzal, hogy felvázolja előtte a rá váró utat. Ezt azonban jelen körülmények között képtelenség megtenni.
– Az általában már a bekerülés első szakaszában kiderül, van-e út haza a gyerek számára vagy nincs. Ha nincs, meg kellene nyugtatnom őt azzal, hogy itt maximum két hónapig lesz, utána lakásotthonba vagy nevelőszülőkhöz fog kerülni, de a jelenlegi viszonyok között felelőtlenség lenne ilyesmivel biztatnom. Ezután meg kell kezdenem vele a traumafeldolgozást és a pszichés állapotának stabilizálását, hogy a folyamatot aztán egy tartós gondozási helyen dolgozó szakember folytathassa. Ám a másik oldalon se hely, se szakember nincs – magyarázza a pszichológus, aki arról beszél, a gyerekek egy idő után átlátják, hogy mindenki csak hitegeti őket, tudatosul bennük, hogy a körülöttük lévő felnőttek is tehetetlenek és ez csak növeli a bizonytalanságérzetüket.
Vannak, akik soha nem melegszenek meg a befogadóban, de olyanok is akadnak, akik megtalálják itt a helyüket. Aztán, bő másfél-két év után, egyszer csak jön egy lehetőség és menniük kell. Ilyenkor néhány napjuk van arra, hogy felszámolják az itteni életüket, el kell búcsúzzanak azoktól, akiket itt megszoktak és megszerettek és a lakóhellyel gyakran iskolát is kell váltaniuk. Nem csoda, ha ettől újra megborul egy súlyos traumákon átesett fiatal. – Előfordult már olyan, hogy egy nálunk teljesen jól funkcionáló gyerek a gondozásihely-váltást követően deviáns viselkedésbe csapott át – mondja a pszichológus.
Kriszti egy családjából kiemelt testvérsor esetét is elmeséli. A gyerekek közül többen autizmussal vagy enyhe értelmi fogyatékossággal érintettek, egyikük pedig ép értelmű. A fővárosi Tegyesz szakemberei számára a testvérek szétszakítása csak a legvégső esetben lehet elfogadható megoldás, olyan gondozás hely pedig, ahol mind a négy gyereket együtt tudták volna elhelyezni, egyszerűen nem állt rendelkezésre az elmúlt két évben. Időközben úgy alakult, hogy reális esély nyílik a családba történő visszagondozásukra, ehhez azonban nem elegendő a szülők szándéka. – Egy ilyen összetett helyzetben intenzív családmegtartó szolgáltatásra lenne szükség: olyan szakemberekre, akik hosszabb időn keresztül, rendszeresen segítik a szülőt abban, hogy felkészüljön a gyerekei sajátos szükségleteinek ellátására és a mindennapi nehézségek kezelésére. Ezek a szolgáltatások azonban az ország számos részén nem vagy csak nagyon korlátozottan érhetők el. Beszéltünk olyan alapellátást nyújtó szolgáltatóval is, amely maga sem volt biztos abban, hogy ekkora szakmai kihívást jelentő családot megfelelően tudna támogatni – magyarázza a pszichológus szakember.
A történet talán jó véget ér, mert úgy tűnik, most minden nehézség ellenére mégis lehetőség nyílik arra, hogy a testvérek hazatérjenek a családjukhoz. – Ez örömteli fejlemény, ugyanakkor nehéz figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy
miközben a megoldás végig a család megerősítésében rejlett volna, a gyerekek több mint két évig „aszalódtak” egy átmeneti, néhány hétre vagy hónapra tervezett ellátási formában
pusztán azért, mert a megfelelő szolgáltatások és kapacitások hiányában nem volt hová továbblépniük – mondja Kriszti.
Más eset is akad, amelyben a család intenzív támogatásával elkerülhető lett volna a baj. Kriszti egy kislányról mesél, aki serdülőkorában tudta meg, hogy örökbefogadott és ez alapjaiban megrendítette a biztonságérzetét. A negatív hatású kortárs kapcsolatokban kereste a kapaszkodót és az elfogadást, miközben a családi kapcsolatok fokozatosan megromlottak körülötte. Sem ő, sem az örökbefogadó szülő nem kapott időben megfelelő segítséget a trauma feldolgozásához, ennek hiányában pedig a konfliktusok odáig mélyültek, hogy a gyerek a szakellátásba került. Később ugyan – megfelelő támogatás mellett – sikerült rendezni a családi kapcsolatokat és a kislány visszatérhetett az örökbefogadó családjába, időben elérhető támogató szolgáltatásokkal azonban jó eséllyel kezelhető lett volna a krízis anélkül, hogy a gyereknek ki kellett volna kerülnie a családjából.
A pszichológus egy másik többtagú testvérsor esetét is felidézi, akik közül a két kisebb testvérnek – bár nem álltak maradéktalanul rendelkezésükre azok a szakmai feltételek, amelyek sajátos szükségleteik megfelelő ellátásához szükségesek lettek volna – sikerült helyet találni egy gyerekotthonban. A kamasz lány nagytestvérük számára azonban – akinél komoly jelek utaltak arra, hogy korábban a szülők prostitúciós tevékenységre kényszeríthették – hosszú ideig nem volt elérhető a szükségleteinek megfelelő gondozási hely. – Egy ilyen traumát átélt gyereknek speciális ellátásra, fokozott védelemre és intenzív pszichológiai támogatásra lenne szüksége egy hosszútávú, megtartó erejű gondozási helyen, különben fennáll a veszélye annak, hogy a korábban megélt élethelyzet folytatódik – magyarázza a pszichológus. Bár a gyerekeket ebben az esetben fizikailag sikerült elhelyezni, valójában egyikük sem jutott olyan ellátáshoz, amely teljes mértékben a szükségleteikhez igazodott volna.
– A legnehezebb talán annak a tudata, hogy ezek a hiányosságok nem pusztán szervezési problémák: minden egyes elmaradt fejlesztés, késlekedő beavatkozás vagy nem megfelelő elhelyezés egy gyerek életére és jövőjére van hatással. Ezt napról napra látni és szakemberként megélni rendkívül megterhelő – mondja Zsiros Krisztina.
A bántalmazás melegágya
– Az elmúlt másfél-két évben megsokszorozódott azoknak a száma, akik a szakellátásból érkeznek a Terápiás és Meghallgató Központba
– mondja a gyógypedagógus, Flóris Krisztina. Ez a gyermekvédelmi rendszerben élők bántalmazottságának növekedését jelzi, ami egyértelműen a rossz működés indikátora lehet. Képzeljünk el például egy nevelőszülőt, aki mondjuk már három súlyosan traumatizált gyereket nevel, de nagy a nyomás rajta, hogy fogadjon magához még három gyereket. A munkáltatói elvárás, a gyerekek rászorultsága és a velük járó plusz pénz egyaránt afelé hajtja a nevelőszülőt, hogy vállalja be őket, de minél nagyobb a leterheltsége, annál nagyobbak lesznek otthon a feszültségek a gyerekek között is és neki sem biztos, hogy lesz ereje más megoldást keresni egy-egy konfliktus megoldására, mint a sarokba állítani a gyereket, vagy lekeverni egy pofont. Ez az élethelyzet a kortárs és a felnőtt általi bántalmazás melegágya.
A szakemberek szerint a gyermekvédelmi rendszer megújításának része kéne legyen a bántalmazási protokoll és a büntető törvénykönyv összehangolása, mert van olyan bántalmazás, ami nyilvánvalóan nem üti meg a Btk-kategóriáját és előre tudható, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában le fogja zárni a nyomozást, de amíg ez meg nem történik, nem intézkedhet az intézményvezető. A protokoll szerint pedig bántalmazás állítása esetén a gyámoknak mérlegelés nélkül meg kell tenniük a feljelentést. – Ilyenkor mindenki hátradől és várja, hogy megtörténjen a rendőrségi eljárásban való meghallgatás, ami hónapokba, sőt, akár egy évbe is beletelhet. Ezekben az esetekben az előírás szerint a belső vizsgálaton belül mellőzni kell a gyerek meghallgatását, de ez teljesen életszerűtlen. Nem tehetem meg, hogy egy gyereket, akit bántottak, nem kérdezek meg arról, mi történt vele. Ha beszélni kezd róla, belé kellene fojtanom a szót? – teszi fel a kérdést a pszichológus, aki úgy véli, a fenntartó feladata lenne, hogy mielőbb megváljon attól a munkavállalótól – vagy megfelelő képzést biztosítson a számára –, aki nem megfelelően kommunikál a gyerekekkel és megalázza őket. Nem téveszthetjük szem elől, hogy a gyerek érdeke a legfontosabb, ez pedig az, hogy az őt fenyegető körülmények minél gyorsabban megszűnjenek.
Flóris Kriszta 2008 körül kezdett dolgozni a gyermekvédelemben és azt mondja, akkoriban még nem lehetett olyan nyíltan beszélni a gyerekeket a gondozási helyükön ért bántalmazásokról, mint ma. A gyermekvédelmi gyámság 2014-es bevezetésével sok minden megváltozott. Míg ugyanis egy visszaélés intézményen belüli feltárását sok minden nehezíti, a független gyámnak sokkal könnyebben elmondja a gyerek, mi történt vele. Az esetek nagy részében még most is belső vizsgálatban próbálják rendezni ezeket a kérdéseket, de a gyámok egyre gyakrabban kezdeményezik, hogy erre a meghallgatóban kerüljön sor. Persze olyan is előfordul, hogy bizonyos érdekek ütköznek. Feltételezhetően így történt ez annak a kisfiúnak az esetében is, akinek a sorsáról a Direkt36 újságírója számolt be tavaly decemberben. A gyámja által írt jelzés alapján ez a fiú azt állította, hogy rendszeresen verik és kemény eszközökkel büntetik őket a gyermekotthonban.
Kicsikart figyelem
– Volt olyan gyerek, aki a dühkezelésére egyáltalán nem kapott segítséget, a tartós gondozási helyen inkább ráhívták a mentőt, rendőrséget, amikor jöttek a rohamok. A gyermekpszichiátrián aztán felírtak neki gyógyszereket, amelyekkel teljesen letompították. Mi azután hallgattuk meg, hogy a gyám azonnali gondozási hely váltással elhozta a gyerekotthonból. Ezt követően került hozzánk, a fővárosi TEGYESZ befogadó otthonába. Első körben arra jutottunk, le kell szedni a gyógyszerekről, amik úgy leszedálták, hogy egy mondatot sem tudott végigmondani. Ezután egy viszonylag jól funkcionáló, igaz, dühkezelési nehézségekkel küzdő gyereket kaptunk. Volt egy időszak, amikor megpróbáltuk visszaküldeni az iskolájába, egy speciális intézménybe, amely azonban nagyon messze volt a befogadó otthontól. Mivel az Erzsébet Királyné útján lévő befogadó otthonnak se humán kapacitása, se autója nem volt a probléma megoldására,
jó ideig Krisztával és a főnökünkkel, Farkas Péterrel, a fővárosi TEGYESZ vezetőjével felválta hordtuk őt iskolába és délutánonként vissza, az intézménybe.
Kriszti és Kriszta azt mondják, látszólag sokfajta problémával érkeznek a gyerekek ide, a Meghallgató és Terápiás Központba, de ezek forrása az elmúlt években mindig ugyanaz volt. – „Control c control v”-vel is készíthetnénk a jelentéseinket, amelyekben számot adunk a nehézségeikről. Ezek eredője kivétel nélkül mindig az, hogy nem a szükségleteiknek megfelelő gondozási helyen vannak és hogy az óriási szakemberhiány miatt nem kapják meg a figyelmet, amire szükségük van, ezért máshogy próbálják elérni azt – fogalmaznak. A rendszer bántalmazó attitűdjéről beszélnek, amely nemcsak a benne élő gyerekekre, de a munkatársakra és annak családjaira is kihat. Hogy ők miért nem hagyták még el a süllyedő hajót? A fővárosi TEGYESZ különleges szakembergárdájára hivatkoznak, meg a vezetőre, Farkas Péterre, aki mindvégig mellettük állt és támogatta őket annak érdekében, hogy itt a szakmai elvek és a gyerekek érdeke mentén folyhasson a munka.
– Mi itt mind hasonló szemlélettel rendelkezünk, de ez nem volt elmondható az elmúlt években a fölénk tornyosuló szervezetekről – fogalmaz Kriszti, aki utal rá: a jelzésekre, amelyeket rendületlenül küldtek az elmúlt években, legtöbbször a felelősség visszatolása volt a válasz.
– Jó esetben csak annyi, hogy próbáljuk meg saját, nem létező erőforrásból megoldani a nehézségeket, ha pedig nem sikerült, még számonkérés is érkezett, vagy megkérdőjelezték a munkánkat. Azt gondolom, most türelmesnek kell lennünk, de ez nagyon nehéz, mert egy elsüllyedt hajót próbálunk puszta kézzel fenntartani.
Miközben ki kellene belőle bányászni mindazt, ami még használható.
Nyitókép: Flóris Krisztina és Zsiros Krisztina a fővárosi TEGYESZ meghallgató központjában 2026. július 17-én (fotó: Válasz Online/Barakonyi Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
