Mellár Tamás: A populizmus csábítása
A nagy kérdés az, hogy ha Magyar Péter hazahozza az EU-forrásokat, azokkal mit fog, illetve mit tud kezdeni. Óriási a kísértés és a társadalmi nyomás arra, hogy a régi rendszert tegye működőképessé, állítsa vissza a NER-t, persze Orbán kedvenc oligarchái és korrupció nélkül. Csakhogy a NER már akkor is zsákutca volt, amikor még sikeresnek látszott. Vajon Magyar Péterék hajlandók lesznek akár népszerűségük feláldozására is a szükséges reformok megvalósítása érdekében? Mellár Tamás írása.
A kétharmados parlamenti választási győzelem után most már mindenkinek az a vágya, hogy legyen egy jól működő demokráciánk és ugyancsak jól működő piacgazdaságunk. A Tisza-kormánytól az állampolgárok azt várják, hogy ezeknek a céloknak a teljesüléséhez szükséges feltételeket teremtse meg. Első lépésként le kell rombolni a Fidesz-kormányok által felépített NER-rendszert, és annak helyébe felépíteni végre valahára, negyvenévi várakozás után a polgári demokráciát és a hatékonyan működő gazdaságot.
A két feladat közül a közbeszédben sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az elsőként említett feladat, a demokrácia helyreállítása. Mivel a nagyarányú választási győzelem reális lehetőséget teremtett az orbáni önkényuralmi rendszer lebontására, ezért a figyelem alapvetően arra irányult, hogy az új kormány vajon vissza tud-e, vissza akar-e élni a nagy politikai felhatalmazással és a korábbihoz hasonló hatalmi rendszert épít ki, csak más szereplőkkel. Ez a veszély kétségkívül létezik, realitássá válása attól függ, hogy a kormányfő és környezete valóban ezt akarja-e, vagy hű marad a választási ígéretéhez, illetve, hogy a társadalom mennyire lesz elszánt megvédeni a demokratikus vívmányokat.
A másik feladat, a hatékonyan működő piacgazdaság megteremtésének a feladata sokkal kisebb figyelmet kapott, mert kézenfekvőnek tűnik azt feltételezni, hogy ha a demokratikus rendszer jól működik, akkor ebből következően a piacgazdaság is jól fog működni. Kétségkívül van ennek az gondolkodásmódnak némi alapja, mert például a korrupció szintje biztosan csökken a törvény uralma alatt és a voluntarista állami beavatkozások száma is jelentősen megritkul a független nemzeti intézmények ellenőrzése mellett, s így a gazdaság jobban fog működni.
A gazdasági tevékenységeket azonban hús-vér emberek végzik, őket nemcsak a környezetük, az állami szabályozás, hanem a saját értékrendszerük is jelentősen befolyásolja.
És mint tudjuk az emberek értékrendszere csak nagyon lassan változik, jelentős változáshoz legalább két-három emberöltőre van szükség. A nemzetközi felmérések, például a World Values Survey szerint a magyarok értékrendje a létfenntartás és önkifejezés, valamint a tradicionális és világi-racionális értékek koordinátarendszerében a létfenntartás és a tradicionális értékekhez van közel. S ez bizony nem ahhoz az értékrendhez áll közel, amire a piacgazdaságoknak szüksége van.
Jól érzett rá Orbán Viktor erre, látta, hogy a magyar néplélek többre értékeli a biztonságot, mint a gazdasági szabadságot, és elnézi, hogy a nagyurak óriási mértékben meggazdagodjanak, ha egy kicsit ők is jobban élnek. A Kádár-rendszerben az emberek megtanulták, hogy miként lehet a bürokratikus szabályokat kijátszani, okosban elintézni dolgokat, és később is inkább ehhez ragaszkodtak, s nem a piaci versenyhez. Az is beidegződésükké vált, hogy kell egy erős politikai vezető, aki megvéd minket a külső fenyegetésektől (Horthy-, Rákosi-, Kádár-apánk), hozzá kell alkalmazkodnunk. Az osztó hatalomhoz és nem a változó piaci környezethez
Ugorjunk vissza most az időben 2010-ig! A második Orbán-kormány kezdetben azt kommunikálta, hogy tudásalapú gazdaságot fog kialakítani, a kreatív iparágakat, a turizmust, az egészségügyi szolgáltatást fejleszti, elsősorban olyan szektorokat, amelyek nagy hozzáadott értéket hoznak létre. Ehhez képest 2011-ben az Új Széchenyi Terv már egy extenzív növekedési modell alapjait fektette le, tömeges munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel és az építőipar preferálásával. A magyar gazdaság exportképességének javítására a külföldi tőkének adtak állami támogatásokat, adókedvezményeket és gondoskodtak a forint árfolyamának folyamatos gyengítéséről. Itt már szó sem esett a kis- és középvállalkozások támogatásáról, a hazai exportkapacitások fejlesztéséről, a hazai technikai-technológiai bázis fejlesztéséről.
Az Orbán-kormány 2012 után gyors gazdasági sikereket ért el a nagy volumenű munkahelyteremtéssel és a külföldi tulajdonú exportbázis kiépítésével. Mindeközben elmaradt a hazai termelő és szolgáltató szektorok megújítása, korszerűsítése. Zömében olyan munkahelyek létrehozását támogatta a kormány, amelyeknél a hatékonyság és a termelékenység igen alacsony volt. De ez nem jelentett problémát, mert a hazai gazdaság produktivitáshiányát pótolta a nagy mennyiségű EU-s támogatás.
Az Orbán-kormány által kialakított gazdaságpolitika elhibázott volta nemcsak most látszik, hanem már a 2010-es évek elején is nyilvánvaló volt.
2012 őszén volt egy szakmai vita a Magyar Nemzet hasábjain a gazdaságpolitikáról. A hozzászóló közgazdászok többsége jónak tartotta az irányt és támogatásáról biztosította a kormányt. Alig voltunk néhányan, akik arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy ez a politika zsákutcát jelent. Azokban az években az egyetemi oktató kollégáim túlnyomó többsége támogatta az adócsökkentésre és forint leértékelésére alapozott versenyképesség-javulást, a hazai tőkésosztály gyorsütemű, művi kialakítását, a szektorális adók kivetését a külföldi bankokra és a kereskedelmi vállalatokra.
Az orbáni populista gazdaságpolitika széleskörben vált népszerűvé, különösen a 2014–19 közötti fellendülés éveiben. Nemcsak Orbán kedvenc nagyvállalkozói örültek az állami támogatások és a pályázati források bezsebelésének, hanem azok a kisebb vállalkozások is, amelyek beszállítói voltak a NER-vállalatoknak. Az állam által újraelosztott források egy része lecsorgott a kisvállalkozásokhoz is, akik hamar megtanulták, hogy nem a piachoz, hanem az osztó hatalomhoz kell alkalmazkodni. A „csináljuk meg okosban” gazdaságszervezési elv széles körben elterjedt és vált népszerűvé, mert könnyebb volt ehhez alkalmazkodni, mint a hazai piaci viszonyokhoz, pláne a nemzetközi versenyfeltételekhez.
Hasonlóképpen a lakosság nagy része számára is népszerű volt az atyáskodó-paternalista állam, amely megvédte őket a külső sokkoktól. A rezsicsökkentés, az adminisztratív árkorlátozások, a családi adókedvezmények kiterjesztése, a kedvezményes hitelkonstrukciók mind-mind pozitív fogadtatásban részesültek. S mivel ezek a kedvezmények nem rászorultsági alapon történtek, hanem általánosan mindenki számára elérhetők voltak, azt sugallták, hogy a gazdaság jó úton jár, a jólét általánossá válik.
Erre a visszatekintésre azért volt szükség, hogy hangsúlyozzuk, az orbáni populista gazdaságpolitika sok éven keresztül igen népszerű volt (mutatta ezt a kétharmados választási győzelmek sora is). A Fidesz 2026-os óriási választási veresége nem azt jelenti, hogy az emberek és a gazdasági szereplők rádöbbentek arra, hogy mégsem jó az a gazdasági működés, amelyben éltek a megelőző években. Ők továbbra is szívesen éltek volna a 2014 és 2019 közötti viszonyok között, csakhogy annak az időszaknak vége szakadt, mert elfogyott a bevonható külső forrás, amely finanszírozta ezt a nem-produktív rendszert. A 2022-es választások előtti nagymértékű kormányzati osztogatásnak a fedezete már nem volt meg, ezért aztán 2023-ban rekordnagyságú lett az infláció és krónikussá vált az államháztartási hiány, amelynek következtében erőteljesen növekedett az államadósság. A 2026-os választások előtt már nem lehetett még egyszer eljátszani a nagy osztogatás programját, ami aztán a népszerűségük elvesztéséhez vezetett.
Itt és most azonban nem lehet eldönteni, hogy a szavazópolgárok azért fordultak el a Fidesztől, mert nyilvánvalóvá vált számukra, hogy az a politika zsákutcába vezet, vagy pedig azért, mert Orbánék nem tudták megszerezni az EU-s forrásokat és nem tudták fenntartani a korábbi kedvező gazdasági helyzetet. És ezért kerestek egy olyan új vezetőt, aki biztosítani tudja a korábbi rendszer fenntartásához szükséges külső forrásokat. A jövő szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy mi is volt a szavazópolgárok indítéka a kormányváltásra.
A nagy kérdés az, hogy ha Magyar Péter hazahozza az EU-forrásokat, akkor azzal mit fog, illetve mit tud kezdeni. Óriási a kísértés és a társadalmi nyomás arra, hogy a régi rendszert tegye működőképessé, állítsa vissza a NER-rendszert, persze Orbán kedvenc oligarchái és korrupció nélkül. Vagyis tartsa fenn a rezsicsökkentést, a védett árak rendszerét, a kamatstopot, az egykulcsos szja-t, a gyermekes anyák adómentességét, s hozzon létre és finanszírozzon új munkahelyeket, függetlenül azok hatékonyságától. Adjon többletforrásokat az oktatásnak, az egészségügynek és a nyugdíjrendszernek, azok reformja nélkül, mert aki gyorsan ad, kétszer ad. Ezek mind népszerű intézkedések és ráadásul szerepeltek a választási ígéretek között is, megvalósításuk szükségesek lehetnek a Tisza-kormány népszerűségének fenntartásához. Hosszú távon azonban ezek az intézkedések gazdaságilag fenntarthatatlanok.
A hosszú távon fenntartható gazdasági berendezkedés rövid távon nem kínál tetszetős eredményeket, gyors jólétnövekedést.
A mainál sokkal nagyobb erőfeszítésekre van szükség a tartós gazdasági sikerekhez. Radikálisan át kell alakítani a gazdasági szerkezetet, komoly támogatásokat kell adni a kis- és középvállalkozásoknak annak érdekében, hogy versenyképes hazai bázisú exportkapacitások jöjjenek létre. Emelni kell az oktatás és felsőoktatás színvonalát, a szakképzést, amihez a többletforráson túl, többlet erőfeszítésre és hosszú időre van szükség. Hasonlóképpen az egészségügy és a nyugdíjrendszer is komoly reformra szorul, és a reformok eredményeként nem lesz mindenkinek könnyebb és jobb a helyzete.
Csupa olyan intézkedésről van szó, amelyek rövid távon komoly forrásokat igényelnek, az eredmények azonban csak később jönnek. Vajon a sikerre és eredményre kiéhezett magyar társadalom elfogadja ezt, vagy türelmetlenül és csalódottan elfordul a Tisza-kormánytól, ha az felvállalja ezeket a feladatokat? És vajon Magyar Péterék felvállalják ezt a kockázatot, hajlandóak lesznek akár népszerűségük feláldozására is a szükséges reformok megvalósítása érdekében?
Nyitókép: Magyar Péter miniszterelnök a Belügyminisztérium bejárásán 2026. május 16-án (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
