Eltűnt a pénz a régi paksi atomerőműből, az újra is jobban kellene vigyázni
Lesz-Müllek Károly és Lesz András ikertestvérek és mindketten energetikai szakemberek. Károly látta belülről az MVM-et, és hiába jelezte, hogy eltűnik a pénz, a levegő is elfogyott körülötte. Jelenleg a mátrai gázerőművet építő cégnél dolgozik, ahol egyelőre Mészáros Lőrinc is a tulajdonosok között van. András a Bristol Energy Consulting tanácsadó cégen keresztül kötődik ehhez a projekthez, de készített tanulmányt a Tiszának is Paks 2-ről. Áramipari és korrupciós körkép, interjú formában, három év után újra.
– Csütörtökön Kapitány István, energiáért is felelős miniszter arra kérte a lakosságot, hogy 18 és 21 óra között spóroljon az árammal. Ez valami nagy bajra utal, vagy ha hőség van, akkor mindig ezt kellene tenni?
Károly: Jelenleg nincs probléma az ellátással, ez most inkább gazdaságossági kérdés: csúcsidőszakban az igény növekedésével az áram ára is növekszik, a lakosság viszont fix árat fizet, vagyis az emberek nem érzik az árkülönbözetet. Ebből adódik, hogy a költségtöbbletet másoknak kell lenyelniük. A fogyasztás mérséklésével a drága import mennyiségét lehet csökkenteni. Vannak olyan európai országok, ahol a fogyasztók jobban érzik a piaci ár változását. Angliában például, ahol a legtöbb háztartás rendelkezik okosmérővel, egyes szolgáltatóknál még azt is megválaszthatják, hogy milyen termelői portfólióból veszik az áramot – megújulót, nukleárisat vagy fosszilisat. Már a csomagok kiválasztásánál jól érzékelhető, hogy ezekben az időszakokban mennyire nagy eltérésekre lehet számítani.
András: Igen, ott a fogyasztóknak jóval nagyobb a szabadsága; az elszámolás viszont a pillanatnyi fogyasztói kereskedelmi árakon történik. Ez mindenképpen növeli a fogyasztói tudatosságot.
– Ezek azok az okosmérők, amelyeket EU-s pénzből szintén megígért Kapitány István?
Károly: Igen,
a piaci logika is azt diktálja, hogy a lakosság valamilyen módon szembesüljön az árkülönbségekkel,
hogy így is motiválva legyen átgondolni fogyasztási szokásait, attól függően, hogy éppen mikor és milyen árú áram áll rendelkezésre a rendszerben.
– Akkor az okosmérők bevezetése egyben a rezsicsökkentés kivezetését is jelenti?
András: Egyáltalán nem kell, hogy azt jelentse. Angliában is megmaradt az úgynevezett price capping (ársapka – szerk.) mechanizmus, ami a rezsicsökkentés ottani megfelelője. Attól még, hogy van, amikor az ársapka határánál is olcsóbb az áram, meg lehet tartani egy jól meghatározott maximált árat.
Ezt Angliában évente többször is felülvizsgálják.
Az okosmérők inkább a lakosság fogyasztói szokásainak tudatosabbá tételében segíthetnek. Hogy van-e ársapka és hol húzzák meg a határt, vagy magyarosan fogalmazva mekkora a rezsicsökkentés, az mindig politikai döntés.
– Amikor hétágra süt a nap, és a sok magyarországi napelem egyszerre termel, akkor lemegy az ár, amikor besötétedik, akkor meg drága lesz. Ez ilyen egyszerű?
András: Azokban az országokban, ahol a pillanatnyi termelés jobban igazodik a fogyasztási profilhoz, tehát nagyjából mindig ugyanannyi áram áll rendelkezésre, mint amennyit a lakosság és az ipar elfogyaszt, ott nincs szükség jelentős importra, és ezért az árak sem ingadoznak ennyire, mint nálunk.
Károly: Ez is ugyanúgy működik, mint bármely kommoditás-piac: az igény növekedésével az árak is emelkednek. A fogyasztás korlátozására akkor nem lesz szükség, amikor Magyarország rendelkezik folyamatosan aktualizált stratégiával és eszközökkel a rugalmas áramtermelés támogatására.
– Itthon az áramtőzsde árain az látszik, hogy bizonyos esetekben -70 és +1000 eurós határértékek között mozog az ár. Ez extrémnek tűnik, ugye?
András: Van, ahol előfordulnak ennél is nagyobb kilengések, Olaszországban például nyáron előfordult már, hogy 2000 euró fölé is felment ugyanez az ár. Amint említettem, a probléma abból fakad, hogy a fogyasztás és a termelés nem igazodik egymáshoz. Ennek egyik oka az időjárásfüggő megújuló termelők térnyerése, a másik a tárolókapacitások végessége. Utóbbiak támogatása most nálunk is napirenden van, ha lesz elég tároló, akkor ez orvosolja majd a probléma egy részét.
– Az EU-s pénzekből elvben ilyenekre is jut majd, ezek ipari méretű akkumulátorok, amelyből a legnagyobb magyarországit éppen június 10-én adták át Buj határában. Ilyenekből kell még sok?
Károly: Igen, és pont ilyenkor van rájuk szükség, mint a mostani kánikulai esték, amikor megnő a gazdaságosan megtermelhető és üzembiztosan kiadható, illetve a fogyasztói oldalról igényelt mennyiségek közötti különbség. Ilyenkor a régióban mindegyik ország importál, ez még jobban felnyomja az árakat. Ezek jó beruházási lehetőségek is, a tárolók most nagyon jól megélnek az arbitrázsból. Napközben, amikor alacsony vagy esetleg negatív az ár, akkor a tárolók megvásárolják a felesleges kapacitást a hálózatról, este meg, amikor több száz euróra felmegy az ár, akkor kitárolnak. Sokan meg is jelentek ezen a piacon, és ahogy egyre többen lesznek, a nyereségük nyilván csökkenni fog, de jelenleg pár éves megtérüléssel kecsegtet a tárolók építése. Főként a naperőművek mellett éri meg építkezni.
– A másik irány, hogy új gázerőművek építéséről döntött az előző kormány, hogy legyen stabil áramtermelés is. A legjobban a mátrai építkezés áll, és tanácsadóként mindketten részt vettek a beruházásban. Itt a fővállalkozó Mészáros Lőrinc érdekeltsége. A vagyonvisszaszerzési hivatal felállítása, az elszámoltatások indulása veszélybe sodorja ezt a beruházást?
Károly: Nem tartom valószínűnek. A Status KPRIA Zrt. a legnagyobb magyar tulajdonú cég a projektet megvalósító konzorciumban, és ez egy tőkealapon keresztül valamilyen módon Mészáros Lőrinchez köthető, de maga a konzorcium nemzetközi. Az biztos, hogy az MVM rendkívül jó áron rendelte meg a mátrai és a tiszai CCGT-ket (kombinált ciklusú gázturbinás erőmű – szerk.), mert még pont az AI adatközpont-boom előtt tudott szerződni. Azóta a nagy igény miatt sokkal drágább lett az ilyen típusú erőművek építése: 50-60 százalékkal kerülne most többe, akárki is lenne a létesítő. Emiatt is úgy látom, hogy a mátrai és a tiszai beruházások is megvalósulnak majd, és persze szükség is van rájuk. A parlamenti fejleményeket figyelemmel kísérve
azt inkább el tudom képzelni, hogy új szereplők jelenhetnek meg a tulajdonosi körben.
Az is biztos, hogy remek projekt- és beruházásmenedzsmentet sikerült felépíteni, és a vállalat a régió más országaiban is sikeresen pályázik a mátrainál jóval nagyobb erőművek létesítésére.
– Az MVM nem dicsekedhet azzal, hogy mindig sikerül olcsón dolgoztatnia. Csiba Péter volt elnök-vezérigazgatót a Partizánnak adott interjújában szinte csak ilyenekről kérdezték, és ugyan általában azt mondta, hogy nem látott rá a botrányos üzletekre, de azt például elismerte, hogy a Paks 1 tele volt túlárazott szerződésekkel és felesleges munkavállalókkal. Károly az MVM-nél is dolgozott, András nukleáris szakember is, valóban ömlik ki a pénz Paksról?
Károly: Vannak bizonyos anomáliák az MVM Csoporton belül, amelyekről senki sem szeret beszélni. Paks 1 a csoport legnagyobb termelő vállalata, az érték nagy része ott keletkezik és rengeteg szerződése van, illetve a cégcsoport sok tagvállalata dolgozik az atomerőműnek. Amikor én az MVM műszaki tanácsadó vállalatához kerültem második számú vezetőként, akkor egy átvilágítás után nyilvánvalóvá vált, hogy a cégnél piaci ár alatti fizetésért dolgoznak a mérnökök, miközben ezeket a munkákat az anyavállalat piaci ár feletti áron rendelte meg – és a nap végén a cégben ennek ellenére túl sok eredmény nem maradt.
Az ember ilyenkor megnézi, hogy mi okozza a piaci átlagnál szembetűnően alacsonyabb profitot.
Az alvállalkozói részarány hatalmas volt, a saját hozzájárulás mértéke sok paksi munkában viszont minimális; érthetetlen, hogy ilyen csekély kontribúció mellett egyáltalán mi szükség volt a munkát a cégen keresztül elvégeztetni. Ennyit mondhatok a titoktartási szerződésem megszegése nélkül.
– Nem volt mit tenni, ez amolyan öröklött adottság volt?
Károly: A közvetlen felettesemnek és az MVM első számú vezetőjének is jeleztem, hogy vannak problémás beszállítók és szerződések, javasoltam ezek felfüggesztését és a kifizetések azonnali leállítását, valamint egyes érintett munkavállalók felmentését. Közömbösségen, passzívitáson és cinikus felkérdezéseken kívül egyebet nem kaptam, nem támogattak ebben. Elfogyott körülöttem a levegő és már felmondtam, mire az unszolásomra indított belső vizsgálat befejeződött. Megállapították, hogy nem volt semmi látnivaló, a szerződésekkel minden rendben volt, még visszamenőleg is. Ha a választás óta elindult folyamatokat nézzük, például az ügyészség hirtelen jött dicséretes aktivitását, akkor valószínűsíthető, hogy ha most indulnának el ugyanezek a vizsgálatok az MVM-nél, akkor elég sok szerződést találnának, amelyek legalább magyarázatra szorulnának.
András: Nagyon kicsi ez a szakma, hamar körbeérnek a híresztelések. Most hatalmas igény, de lehetőség is van a szakmán belül a megtisztulásra. Sokan várták, hogy ezekről a dolgokról lehessen nyíltan beszélni.
Károly: Ezt megerősíthetem. Megfigyelhető tendencia volt az MVM bizonyos szervezeteiben, hogy a jó szakemberek vagy befogják a szemüket és fülüket, és inkább nem vállaltak vezető pozíciókat, mert nem voltak hajlandóak bizonyos területeken, például Paks 1 vonatkozásában egyes munkákban közreműködni, helyette elmentek más projektekre. Bizonyos MVM-tagvállalatoknál tabu lett a „paksi adottság”, ahogy Csiba Péter is mondta.
András: Amiről nem tudunk vagy nem látunk, az nem veszélyes, mondták sokan.
– Máshol is pénzlapátolásra használják az atomerőműveket?
András: A doktori disszertációmhoz kutatom a nagy atomenergetikai beruházásokat, többek között az azokkal kapcsolatos korrupciót is. Ez nyilvánvalóan máshol is jelen van, de más a jellege a nyugati demokráciákban és a posztkommunista országokban. Kommunista hagyaték a korrupciós környezet, ez mentálisan rögzült az emberekben. Nyugaton nagyobb a transzparencia, alapvetően nem titkolnak információkat ennyire. A következményekben és a mértékben van a legnagyobb különbség. Remek módszertanok vannak a korrupció kutatására, az értékvesztés megállapítására. Az alvállalkozói költségek elemzése is tipikusan ilyen.
– Át lehetne ültetni ezeket a módszereket?
Károly: Igen, amikor egy londoni egyetemen tanultam, akkor egy előadás-sorozat csak arról szólt, hogy vezetőként hogyan szűrjük ki a problémás szerződéseket. Például, hogy egy értékláncban kik a töltelékcégek, a beszállítók közül kik állnak kartellben, honnan látszik, hogy bizonyos vállalatok együttműködnek a házon belüli beszerzési szervezetekkel. Nyugaton ezt már régóta tanítják. Franciaországban van olyan független szervezet, ami kifejezetten a nukleáris projekteknél vizsgálja a korrupciós kockázatokat, és amióta működnek, azóta szignifikáns költségcsökkentést értek el az atomerőművek üzemeltetői. Statisztikai-matematikai módszerek alapján is keresik a színlelt, túlárazott és egyéb gyanús szerződéseket.
András: Nemcsak korrupcióval foglalkoznak, általános auditorok is, és Franciaországon kívül is vizsgálódhatnak, ahol van francia érdek egy beruházásnál. És nemcsak vizsgálódhatnak, adatokat is kérhetnek, amik alapján – ha megalapozottan fennáll a korrupció vagy a felelőtlen gazdálkodás ténye – gyámság alá is vehetik a projekteket és kirendelhetnek új menedzsmentet is. A 2010-es évek óta mesterséges intelligenciával is vizsgálják a szerződéseket, rendszerszinten keresik a visszaéléseket, nemcsak egy projekten belül.
– Azért folyik el a pénz Paksról, mert ez volt a politikai elvárás, vagy ez a szakmai vezetés hibája?
Károly: Már amikor először dolgoztam az MVM cégcsoportban a 2010-es évek elején is közismert volt, hogy a paksi projekteknél vannak bizonyos érdekcsoportok és megkülönböztetett szereplők, akiknek a munkákat kiosztják. Ugyanakkor én sem akkor, sem azóta nem tudtam politikai kapcsolatot találni. Inkább az MVM-es vállalatok korábbi tisztségviselőivel és azokhoz kötődő érdekkörökkel véltem összefonódásokat felfedezni.
– András, ön Paks 2-re lát rá inkább. Ott mi lenne a teendő?
András: Május 18-án jelent meg a kormányrendelet a projekt átvizsgálásáról. Ez hosszabb folyamat lesz. Nyugaton az a jellemző, hogy rendszeresen tájékoztatják a nyilvánosságot egy új atomerőmű építésekor, az alapvető adatok széleskörűen elérhetőek, vagy legalábbis kikérhetőek. Paks 2 esetében ilyen szinten ez sosem valósult meg, ezért a nulladik lépés az, hogy megértsük, ténylegesen hol is tart a projekt. Én másfél éve, a jelenlegi kormány felkérésére készítettem egy elemzést az akkor elérhető adatok alapján különböző módszertanokat és európai benchmark adatokat is alkalmazva. Akkor arra jutottam, hogy
2030-as költségbázison 27,5 milliárd euró lehet a projekt megvalósulási költsége, plusz-mínusz 20 százalékos tartományban.
Ez már több, mint másfél éve volt, és feltételezte azt is, hogy az alaplemez betonozási munkálatai egyből megkezdődnek, ám erre idén év elejéig várni kellett.
– Ugye az eredeti szerződés 12,5 milliárdról szólt.
András: Igen, de ez az akkori 2014-es báziséven volt érvényes. Az anyagköltségek változása és az infláció eleve sokat módosított ezen. A tanulmányomból az is látszik, hogy 2038-39 előtt a beruházás nagy valószínűséggel nem fog tudni elkészülni a jelenlegi keretek között, valamint a létesítés körüli feltételek sem támogatóak. Nyilvánvaló, hogy lassan haladnak, hiszen a Nagy-Britanniában épülő Hinkley Point ’C’ atomerőművi blokk megépítéséről a végleges beruházási döntés 2016-ban született, és 2018-ban már betonoztak. Paks 2 esetében 2017-ben jött meg az EU-s jóváhagyás, és csak idén kezdtek betonozni. Ez nem azt jelenti, hogy a csúszás végig ilyen mértékű marad, de ennek az ellenkezője sem jelenthető ki bizonyossággal. Az építkezés közvetett hatásait is vizsgálni kell, például, hogy mennyi munkahelyet teremt, milyen gazdasági haszonnal jár helyi és országos szinten milyen új képzéseket létesít, illetve hogyan alakítja át a beszállítói készségeket és versenyképességet egyebek mellett. Mindenkit óva intek attól is, hogy a projektcéget és a projektet összekeverje. Azt is érdemes lehet vizsgálni, ha a jelenlegi keretek között ez az érték, amit a projekt teremthet, nem tud megvalósulni, akkor milyen beavatkozásra lehet szükség.
– Itt a keret az oroszok kizárását jelenti, vagy ezen nem lehet változtatni?
András: Akár jelentheti azt is; mindenen lehet változtatni, de mindennek ára és következménye van, ezért sok releváns szempontot kell figyelembe venni. Magyarországon az a sajátos helyzet, hogy az atomellenes zöldek és az orosz részvételt ellenzők, illetve az állami nagyberuházásokon tapasztalt intézményesített korrupció miatt jogosan óvatosságra intők egy platformra kerültek Paks 2 jelenlegi formában történő megvalósítása ellen. Úgyhogy ezekre mind figyelni kell, de egyebekre is; politikai, környezeti, technológiai, társadalmi, jogi és gazdasági szempontokat és lehetőségeket kell együtt mérlegelnie az új kormánynak, de ennek akárcsak az összefogásához is a legkomolyabb szakértelemre lesz szükség.
– A jogi keret a kötbért is jelenti? Miután a bolgár kormány felmondott egy atomerőmű-szerződést az oroszokkal, 2016-ban 600 millió euró kötbér fizetésére kötelezte egy nemzetközi bíróság, és az jóval kisebb beruházás lett volna. Most ugye nem nyilvános, hogy mekkora kötbérrel lehet elállni Paks 2-től.
András: Beruházáskutatók kimutatták, hogy amennyiben egy gigaprojekt – amely megvalósítása az ország GDP-jének legalább kettőszázad százalékába kerül – elakad vagy nagyon megcsúszik, úgy az közvetlen, hosszútávú negatív hatással van az ország GDP-jére is. A kötbérek helyzete ebben központi szereplő, a bolgár példa is ezt mutatja, és azt is, hogy az oroszok jól tudják érvényesíteni az érdekeiket, mivel a végén ezek mind kifizetésre kerültek. Tehát, valóban ez is egy fontos szempont, de a legfontosabb azt lenne tudni, hogy reálisan mikorra lehetne kész Paks 2 és mennyibe kerülne, illetve a költségkülönbözetet ki és milyen módon állná. És ha az lesz a vizsgálat eredménye, hogy a mostani feltételek mellett nem megvalósítható jelentős értékerózió nélkül, úgy meg kell vizsgálni, hogy milyen egyéb beavatkozásra van szükség. Ugyanakkor, az eredeti feltételek mellett, még inflációval számolva is, ez akár egy nagyon jó üzlet is lehetne, de egyelőre még nem látjuk, hogy azok szerint egyáltalán megvalósulhat-e.
– A Siemens kivonulása a projektből nem okoz már önmagában is megoldhatatlan problémát? Ők szállították volna az irányítástechnikát, ami elég fontos része lenne az új erőműnek.
András: Nem, mert a francia Framatome képes ugyanolyan szállítási idővel, ugyanolyan szabványok szerint és ugyanabban a minőségben teljesíteni, ahogy erre Nyugat-Európában is látunk példát.
Károly: A Siemens jelenleg a gázturbinás erőművekre koncentrál, soha nem volt annyi szerződésük, mint most: 150 milliárd eurónyi eszközmegrendelésük van a könyvekben.
– Akkor miben lehet még mozgástér, azon kívül, hogy esetleg az új kormány felmondja a szerződést?
András: Az is lehetséges, hogy nem a jelenlegi formában valósul meg. Én nem tartom reálisnak sem a projekt teljes felmondását, sem azt, hogy egyáltalán ne kelljen hozzányúlni a mostani struktúrához. Számomra ezek mind extrémitások. De a kettő között rengeteg lehetőség van még. Például
az sem lenne az ördögtől való, hogy csak az egyik blokk épüljön meg, vagy csak az egyik épüljön orosz technológiával.
Ekkor viszont magasabb a fajlagos beruházási költség a sok osztott rendszer miatt, vagy éppen a szakemberek képzésénél veszne el a szinergia. A finanszírozás kérdését is rendezni kellene egy ilyen szcenárió esetén. Azt is tudni kellene, hogy milyen berendezések gyártása jelenleg hol tart, mik kerültek legyártásra vagy leszállításra, azok mennyibe kerültek, és mi az, ami egy felmondás esetén esetleg más projekteken még hasznosíthatók. Az egész átvizsgálása borzalmasan komplex feladat, ezért hangsúlyozom, hogy a kormányzatnak ezzel olyan sokat látott, holisztikus gondolkodású szakembereket kell megbíznia, akik tudják, hogy hol és mit kell keresni a temérdek információ óceánjában.
– A már elvégzett munkát is kell ellenőrizni?
András: Paks 2 esetében nagyon fontos lenne egy-egy munkafolyamat előkészítésének visszamenőleges nyomon követése. Azt is meg kell nézni, hogy a választott technológia, például a betonozásnál vagy azelőtti fázisokban mennyire volt indokolt. A nagy projekteknél mindig vannak párhuzamos megoldások, és ezek költségei között komoly különbségek is lehetnek. Ugyanazt ötször-hétszer annyiért is meg lehet építeni egy másik technológiával. Ugyanígy, Paks 2 esetében is vizsgálandó, hogy optimális technológiát választottak-e bizonyos munkálatokhoz, mert vannak olyan hangok a szakmában, akik szerint
előbb volt meg a költségkeret, és ahhoz illesztették a technológiát,
ahelyett hogy megvizsgálták volna, hogy alacsonyabb áron ugyanazt a funkcionalitást más technológiával is ki lehetett-e volna váltani.
– A nagy magyar fejlesztési tervek közül az elektromos hálózat felújításáról nem beszéltünk még, amire szintén óriási összeg jönne a most feloldott EU-s támogatásból. Nem jók a mostani villanyvezetékeink?
Károly: Nem arról van szó, hogy a mostani vezetékeink rosszak lennének. A jelenlegi hálózatunk alapvetően robusztus, de egy olyan korszakban épült, amikor az energiaáramlás egyirányú volt: a nagy erőművektől haladt a fogyasztók felé. Ma viszont egy technológiai paradigmaváltás közepén vagyunk. Az egyre több időjárásfüggő megújuló energia belépésével a rendszer decentralizálttá, az energiaáramlás pedig kétirányúvá vált, ami soha nem látott stabilitási kihívás elé állítja a hálózatirányítást. Ezt a helyzetet csak úgy tudjuk kezelni, ha a meglévő hálózat felújítása mellett új távvezetékeket és alállomásokat építünk, illetve a szűk keresztmetszetek feloldása érdekében növeljük a feszültségszintet. A rendszer kiegyenlítéséhez elengedhetetlen a decentralizált energiatárolók telepítése is. Ezek a tárolók a megoldás kulcsai, ugyanakkor a hálózati integrációjuk – a gyors betáplálás és vételezés miatt – további infrastrukturális feladatokat ad. A most feloldott EU-s források pontosan ezt a komplex hálózatfejlesztést támogatják, ami a zöld átállás és a biztonságos ellátás elengedhetetlen feltétele.
– És mi legyen az MVM-mel? Egyesek szerint tőzsdére kellene vinni, mások szerint fel kellene darabolni, és nyilván az is egy lehetőség, hogy egyben marad az ország legnagyobb állami vállalata.
Károly: Sok változás történt az utóbbi években az energiapiacon. 2023 óta a vártnál sokkal több napelem épült Magyarországon, ami hatalmas terhet rótt a villamosenergia-hálózatra. Mivel a napenergia termelése az időjárástól függ, a hálózat egyensúlyban tartása – különösen a túltermelés kezelése – egy időre rendkívül drágává és kaotikussá vált. 2025 nyár végére azonban egy nagyobb áreséssel elkezdett normalizálódni a piac. Ezzel párhuzamosan, a rendszer stabilizálása érdekében elindult a nagy ipari akkumulátorok – energiatárolók – telepítése is. A szektor most a 2026-os európai piac-összekapcsolásra készül, amely szigorúbb műszaki szabályokat és sokkal nagyobb nemzetközi versenyt hoz majd a hazai cégek számára. Ez átformálja a hazai erőviszonyokat a következő években, és ehhez igazodnia kell az MVM-nek is, meglátásom szerint ki kell lépnie a kontinentális piacra. Ehhez a jelenlegi, túlbonyolított és nehezen átlátható működést át kell alakítani: a termelőeszközöket három jól elhatárolható csoportba kell rendezni: zöld, konvencionális fosszilis és atomenergia. Mellékesen megjegyzem, hogy ugyanezt látjuk például Németországban vagy Franciaországban is az állami közműveknél. A hálózatot és a zöldenergiát érdemes egy külön cégbe kiszervezni, és a kezdetekben még csak részben vinni tőzsdére. Egy ilyen átlátható céggel rengeteg külföldi, zöld befektetői pénzt lehet bevonni, így az MVM állami hitelfelvétel nélkül is ki tudja fizetni a hatalmas új beruházásokat és a külföldi terjeszkedést.
– Ennyi elég is lenne a megtisztuláshoz?
Károly: A hatékonytalanságokat és belső túlduzzasztást fel kell számolni, és az összes hasonló profillal és alvállalkozói körrel is rendelkező műszaki szolgáltató és tanácsadó céget integrálni kell egyetlen vállalatba. Hat-hét menedzsment helyett elég lenne egyetlen egyet fizetni egyetlen beszerzési, HR, jogi, gazdasági és kontrolling szervezettel.
Kevesebb felügyelőbizottság és igazgatótanács kell, ez nyilván sokakat rosszul érint majd.
A piacról is meg kellene élniük a leányvállalatoknak, amelyek mára elvesztették a csoporton kívüli valóságot, és lényegében csak a holdingon belül működnek túlárazva, alacsony hozzáadott értékkel.
András: Igen, a szinergiák nagyon fontosak. A legtöbb nagyvállalat arra törekszik, hogy optimalizálja a költségeit, és különböző projekteknél ugyanazokat a szolgáltatókat használja. Akár Paks 1 és Paks 2 között is lehetne a szinergiákat növelni, még akkor is, ha az Európai Bizottság két külön cégbe szerveztette ezeket. De ettől még együttműködés lehetséges lenne, és ez csökkentené a fajlagos költségeket. Ha lenne egy állami nukleáris szolgáltató például, az szerződhetne mindkét céggel. A szétválasztást előíró európai szabályozás jelenlegi értelmezése túl radikális szerintem, és attól tartok, hogy ez nem véletlenül alakult így. A párhuzamosságok valakiknek kifizetődők voltak.
Nyitókép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatót tart az orosz államfő Moszkva környéki, novo-ogarjovói rezidenciáján 2014. január 14-én, a paksi szerződés aláírásának bejelentésekor (fotó: AFP/POOL/Jurij Kocsetkov)
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
