„Isten számára sokszor nem vagyunk jó reklám” – református önvizsgálat kormányváltás után
Tizenhat év Fidesz-kormányzás után keresi a helyét a református egyház, amely még egyik püspöke, Balog Zoltán kegyelmi ügyben játszott szerepével is küzdeni kénytelen. Az idei esztendő végén ráadásul tisztújítás lesz a reformátusoknál, amelynek során az államhatalomhoz való viszony lesz az egyik központi elem. Erről most kálvinista körökben korábban nem látott vita zajlik, a kulcskérdés pedig így hangzik: „Milyen keresztyén szabadság az, aminek a garanciáját nem Istenben, hanem a kormányzatban látjuk?” Egyházpolitikai háttér.
Erdő Péter esztergom–budapesti érsek nagy diplomata és szavaira gondosan ügyelő kánonjogász, az utolsó Orbán-kormány idején egy egyházi vezetőknek tartott összejövetelen mégis dühös lett. „Nem lesz itt még egyszer erdélyi fejedelemség!” – vágta oda többek füle hallatára a bíboros Balog Zoltán dunamelléki református püspöknek, aki akkor a második legnagyobb magyarországi egyház zsinatának elnöke (első embere) volt. A 16-17. századi, protestáns fejedelmek által irányított erdélyi „kis magyar haza” képe azért idéződhetett fel az érsekben, mert ebben az időszakban Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, Novák Katalin köztársasági elnök és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egyaránt a kálvinista felekezethez tartozott. Balog Zoltán pedig hosszú fideszes múltja és korábbi minisztersége miatt rendelkezett egy átlagos egyházi vezetőnél nagyságrendekkel jelentősebb befolyással. Azaz tűnhetett úgy, hogy a protestánsok számarányuknál jóval nagyobb befolyással rendelkeznek és képesek az állam (egyház)politikáját is formálni.
A lapunkkal a reformátusok egyik vezető embere által megosztott történet jól jelképezi, milyen problémahalmazzal kell megbirkóznia a protestáns közösségnek. A katolikusokkal szemben az örök második komplexusait hordozó, a kommunizmus (és a kollaboráns vezetőség) miatt traumatizált, a gyorsan szekularizálódó társadalomban élő közösség az egyházpolitikai térben hármas kihívással szembesül. Egyrészt a kegyelmi ügy továbbra is napirenden van, sőt még inkább ott lesz, hiszen parlamenti vizsgálóbizottság áll majd fel az ügy részleteinek tisztázására. Az országgyűlési többség ráadásul a tervek szerint úgy módosítja a vizsgálóbizottságok szabályait, hogy a tanúként beidézetteknek kötelező lesz megjelenniük, ellenkező esetben súlyos pénzbüntetést kaphatnak, végső esetben rendőrök vezetik elő őket.
Márpedig a bicskei pedofilsegítőnek államfőként megkegyelmező Novák Katalin és a pardont kijáró Balog Zoltán bizottsági behívója biztosnak tűnik.
Látványosan csődöt mondott tehát az egyházban sokak által követett stratégia, miszerint ha a dunamelléki püspök kegyelmi ügyben játszott szerepéről nem beszélünk, az nincs is. Ugyan 2024-ben az egykori miniszter lemondott a zsinati elnökségről, de továbbra is ő a négy református püspök egyike. Ráadásul a hagyományosan egyik legbefolyásosabbnak számító, Budapestet is magában foglaló Dunamelléki Egyházkerület vezetőjeként még szem előtt is van. Így már érthetővé válik, hogy miért szakadtak fel a kegyelmi botrány még be sem hegedt sebei. Egy, az egyház felsővezetésében is járatos lelkész a Válasz Online-nak azt mondja: Balog Zoltánt a mai napig sokan kedvelik az egyházban, „nem kételkednek jószándékában”, de ma már közülük is egyre többen szeretnék a mielőbbi távozását a püspöki székből. Egyszerűen azért, mert olyanná vált, mint Ágnes asszony Arany János balladájában: minél többet mossa a kegyelmi ügy foltját, az annál erősebben jelenik meg. Lelkész forrásunk közvetlen környezetében azt is érzékeli, hogy komolyan sérült a „református brand”.
Bár egyházon belül továbbra is ott vannak a struccpolitika hívei, e romló közhangulattal valójában az egyház legmagasabb szintjein is tisztában vannak. Fekete Károly, a debreceni székhelyű Tiszántúli Egyházkerület püspöke már a kegyelmi ügy idején is éles bírálatot fogalmazott meg az egyházi szezont a politikai fazonnal keverő Balog Zoltánnal szemben, ám akkor a kritikát a „jobb a békesség” jelszava jegyében gyorsan lekeverték. Május végén, egy már teljesen új helyzetben egy debreceni rendezvényen megismételte, sőt még hegyesebbé tette a bírálatot. „A kegyelmi ügy botrányától nem tudtunk elhatárolódni, és ennek a közegyházi gyengeségünknek nagy ára lett, mert elmaradt a feltisztulást elindító katarzis, ami módot adott volna a korábbról felgyülemlett egyéb bajaink öncenzúra nélküli, büntető intézkedéstől és hatalmi megtorlástól nem félő kibeszélésére” – mondta Fekete Károly. Hozzátette: az egyéni felelősség szétterült, és a kegyelmi ügy után a református egyház „botránkozás tárgyává lett és hitelességi válságba sodródott”. A debreceni püspök az egyházban korábban nyíltan soha nem hallott éles hangon beszélt arról a „tehertételről”, hogy hat évvel ezelőtt „számításból, a politikai bennfentességtől előnyöket remélve” politikust választottak püspökké.
A Balog Zoltánról szóló kritika azért jelentős, mert legfelsőbb egyházi szinten mindig igyekeztek elkenni a Fidesz-kormánnyal való szimbiózis vádját. Mondván: a református egyház erős közéleti szerepvállalása évszázados hagyomány, s Balog szerepvállalásának köszönhetően számos régóta esedékes épületfelújításra, beruházásra, a közjót is szolgáló szociális, kulturális kezdeményezésre érkezett állami forrás. Fekete Károly azonban a püspöki palást tekintélyével mondta ki azt, amit az egyházban sokan csak magukban gondoltak:
a mégoly nemes kezdeményezések állami támogatásaiért „cserébe” az egyház túlságosan nagy árat fizetett.
„A keresztyénség védelme, megmentése politikai feladattá lett, és mi elfogadtuk, asszisztáltunk hozzá, hogy a kormány próbálja védeni az egyház érdekeit, és közben a politikai beszédekben keresztyén fogalmaink értékelődtek le, teológiai tételeink némelyike torzult el” – fogalmazott Fekete Károly, aki szerint „sajnos Isten számára sokszor nem vagyunk jó reklám”.
Önkritikus szavai átvezetnek minket a református egyház előtt álló hármas kihívás második eleméhez: a kormányváltáshoz. Bár a közbeszédben az előző kormány támogatásai, a bevezetőben említett felekezeti hovatartozás és Balog Zoltán miatt rögzült a „Fidesz-egyház” képe, a reformátusok pont olyan sokszínűek, mint a magyar társadalom. Noha a múlt miatt kétségkívül létezik egyfajta jobboldali-konzervatív alapbeállítottság, s ezt sokan – különösen az idősebb generációk között – Fidesz-rokonszenvre fordították le, a teljes kép ennél jóval sokszínűbb. Ezzel együtt tizenhat év modelljétől, állam-egyház viszonyának sémáitól, az akár a falusi szintig kialakult együttműködésétől nehéz szabadulni.
A helyzetet különösen pikánssá teszi, hogy az egyházakkal való kormányzati kapcsolattartás fő felelőse pont a kegyelmi ügy nyomán került a politikába. Tarr Zoltán református lelkész 2024. április 6-án a Kossuth térre szervezett Tisza-tüntetésen lépett először a nyilvánosság elé, s szerepvállalása miatt elbocsátották állami háttérintézményben betöltött állásából. Ezt követően lett a Tisza európai parlamenti képviselője, delegációvezetője, majd a választási győzelem után kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős miniszter – ide tartoznak az egyházi ügyek is. Még érdekesebb, hogy Tarr kabinetfőnöke az a Csűrös András volt gyömrői lelkész, aki a kegyelmi ügy kirobbanása után a Balog Zoltán vezette egyházkerülettől kapott fizetéskiegészítését a bicskei gyermekbántalmazás áldozatainak utalta át. Nyilván teljesen véletlen egybeesés, de ezt követően az egyházkerület „tartalék szolgálati gépkocsik” beállításának szükségességére hivatkozva visszakérte Csűröstől a Gyömrő környéki szórványgyülekezetek látogatására használt autóját…
Miközben a református egyház a tizenhat évig megszokott, önmagát keresztényként meghatározó rendszer bukása után a politikai fogódzókat keresi, akár az új kabinetre is tekinthetne a maga szempontjából „erdélyi fejedelemségként”. Aktív egyháztagjai ugyanis az új rendszerben is meghatározó befolyással bírnak. A már említett Tarr Zoltán mellett református hívő Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter, az egészségügyi tárcát vezető Hegedűs Zsolt pedig egyenesen Hegedűs Lóránt néhai dunamelléki református püspök fia. A Tisza meghatározó politikusai közöl a kálvinista frakciót erősíti Melléthei-Barna Márton (Magyar Péter sógora) frakcióvezető-helyettes, a törvényalkotási és igazságügyi bizottság elnöke is. A kormányváltás miatt balos egyházüldözést vizionáló Fidesz-propagandát fogyasztók megnyugvással tapasztalhatták: egyházuk és az új kormány első hivatalos kapcsolatfelvétele kifejezetten biztatóan alakult. Igaz, mindez aligha lehet meglepő, hiszen a reszortminiszter Tarr Zoltán korábban a Magyarországi Református Egyház apparátusát irányította zsinati tanácsosként, s jól ismeri Steinbach József dunántúli püspököt, aki egyben a református Zsinat lelkészi elnöke. Steinbach a történelmi egyházak és a miniszter első találkozója után arról beszélt, „nagyon jó érzéssel, reménységgel telve” állt fel az asztaltól. Érzékelhető megkönnyebbüléssel, egyben jól felismerhetően az előző kormányra is utalva mondta, hogy az új kabinetben „fontosnak tartják az egyház szolgálatát, és amit adnak, azt a szolgálatunk megbecsüléséért adják, és nem azért, mert várnak valamit”. Tarr pedig a találkozó után arról adott hírt egy Facebook-bejegyzésben, hogy „a Fidesz–KDNP hazug híreszteléseivel szemben is lesz hittanoktatás, egyenlő és átlátható finanszírozás a közfeladatellátásban, és a kistelepülésen szolgálatot teljesítő egyházi személyek javadalomkiegészítése is megmarad”. Emellett a vallási közösségek autonómiájának tiszteletben tartását hirdette, illetve politikamentesítést.
Az előző kabinet távozása, az új felállása mellett a harmadik – előző kettővel összefüggő – közéleti kihívás az idei esztendő végén esedékes egyházi tisztújítás. Ellentétben ugyanis a katolikusokkal, a református egyházban minden egyházi pozíciót választás útján töltenek be – a gyülekezeteket irányító, világiakból álló presbitériumoktól az egyház legfelső vezetéséig.
Érthető okokból a legnagyobb érdeklődést a dunamelléki tisztújítás váltja ki.
Balog Zoltán kora miatt már nem indulhat a püspöki székért (2028-ban tölti be hetvenedik életévét), kimondva-kimondatlanul a tisztújítás tétje az örökségével való szembenézés, illetve a személyével is jelképezett politikai összenövés újragondolása. Éppen ezért ráncolták többen a szemöldöküket egyházon belül, amikor a Dunamelléki Egyházkerület potenciális püspökjelöltjeinek nemrég történt bemutatkozó kerekasztal-beszélgetését maga Balog moderálta. Ami egyfelől jelentheti a rendezett átmenetet, de kontrollként is lehet értelmezni. Ilyen körülmények között a politikai összefonódás, illetve maga a kegyelmi ügy egyházi hatásainak elemzése is udvariatlanságnak számított volna, amit a tiszteletes urak jólfésült módon el is kerültek.
„Miért akartunk habzsolni? Mert sokáig voltunk a tányér szélén” – ezt már egy budapesti agglomerációban szolgáló lelkész mondja a Válasz Online-nak az újabb és újabb intézmények átvételéről, beruházásokról, különféle támogatásokról. Forrásunk az elmúlt években falusi és mezővárosi gyülekezetekben is szolgált, megtapasztalta az intézményfenntartás nehézségeit. Szerinte tévedés azt gondolni, hogy pusztán vezetői válság van, és Balog Zoltán távozásával a problémák megoldódnak. A falusi gyülekezetek elnéptelenedésétől, a lelkészi családok felbomlásán át a „táblacserés” (azaz az államtól egy az egyben átvett, semmiféle egyházi értéket nem hordozó) intézményeken és a magukat reformátusoknak vallók számának drasztikus csökkenésén át az egyház számos problémával szembesül.
Ettől még az elmúlt két, illetve tizenhat év öröksége, sőt tágabb értelemben egyház és állam viszonya feszíti a református közéletet. Jól jelzi ezt, hogy az általában kedves gyülekezeti riportokra és vallomásos püspökinterjúkra szakosodott református sajtóban régen látott intenzitású közéleti vita zajlik. (Igaz, csak a református.hu felületén és nem a hivatalos hetilapnak számító Reformátusok Lapja hasábjain.) Nagy Károly Zsolt teológiai tanár, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettese közel két tucat – téziseit hol vitató, hol megerősítő – hozzászólást generáló, vitaindító írása felütésében kimondta, hogy a kabát újragombolása a két évvel ezelőtti események miatt is szükséges – de nem csak azok miatt. A kegyelmi ügyben játszott püspöki szerepet nem önmagában, hanem az állam és egyház közötti összefonódás kontextusában vizsgálta. Eszerint bár 1989 után sok minden megváltozott, de a finanszírozási logika lényegében hasonló maradt: az állam támogatja az egyházakat (már egy ateista diktatúra céljaitól megszabadulva), de ennek fejében – hol kimondva, hol kimondatlanul – elvárja a lojalitást. Nagy Károly Zsolt érvelése szerint 2010 után ezt a logikát járatta csúcsra a NER, s az egyház ezt elfogadta. „Kétségtelenül bő esztendők következtek, és sem korrekt, sem igaz nem lenne, ha megfeledkeznénk arról, hogy rengeteg kis és nagy közösségben számtalan jó kezdeményezésre jutott így támogatás. Közben viszont lassan elkezdett minden változni, a kevélység – a fókuszvesztés és nagyravágyás – kicsiny kovászmorzsái az egész tésztát feldagasztották. Merthogy szabadságban éltünk, de milyen keresztyén szabadság az, aminek a garanciáját nem Istenben, hanem a kormányzatban látjuk?” – tette fel a kérdést vitaindító esszéjében Nagy Károly Zsolt.
Az erre a felvetésre adott válasz egyházi és világi választásokon, egyéni ambíciókon túlmutatóan meghatározza majd a református egyház jövőjét – már ha a közösség akar és képes is válaszolni.
Nyitókép: Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke igét hirdet a szigetszentmártoni új református templom és gyülekezeti ház felszentelésén 2025. május 4-én (fotó: MTI/Illyés Tibor)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
