Dabis Attila: Ne láncoljuk egy bukott miniszterelnökhöz a székely autonómiát!
„Abszurdnak tartom, hogy katalán, baszk, dél-tiroli partnereknek gratulálhatok, de a leendő magyar miniszterelnöknek nem” – mondja Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) volt külügyi megbízottja. A székelyföldi autonómiáért küzdő legjelentősebb romániai civilszervezet eltávolította tisztségéből, miután április 12-én gratulálni merészelt Magyar Péternek. Belső civakodás? Inkább jelképe egy törésnek, amely a magyarországi választók és az erdélyi magyarok egy része között kialakult. Dabis Attila az egyik vezetője volt a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezésnek, amelynek során hiába gyűlt össze 1,2 millió aláírás, az Európai Bizottság döntése miatt nem született uniós jogszabály. Adódik tehát a kérdés: van-e egyáltalán értelme küzdeni a székely autonómiáért, ha sem Bukarestben, sem Brüsszelben nincs rá fogadókészség? Ráadásul mintha maguk az érintettek sem lelkesednének: kevesen vesznek részt a székelyföldi autonomista tüntetéseken. A szakértő arról is beszélt, hogyan látta belülről a Simion-ügyet és mit kellene kezdeni az új Tisza-kormánynak a határon túli támogatáspolitikával.
– A Székely Nemzeti Tanács a választás előtt a Fidesz támogatására buzdított, mert „ez minden magyar érdeke bárhol éljen a nagyvilágban.” Aztán Ön április 12-én este gratulált Magyar Péternek és együttműködést ajánlott: személyes rükverc ez a damaszkuszi úton vagy belső vita bukott ki?
– Régóta érlelődött a szakítás. Izsák Balázs elnökkel annyira eltérően gondolkodtunk alapvető kérdésekről, hogy az már ellehetetlenítette a közös munkát. Köztük is elsősorban az Orbán-kormány működéséről, nemzetpolitikáról, érdekérvényesítésről. Először a szervezeten belül fogalmaztam meg kritikáimat, ennek azonban nem volt semmi foganatja.
– Mondjon konkrét példát!
– Rendben. Tavaly fejeztük be a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésünkkel kapcsolatos munka EU-s intézményi szakaszát. Jártunk Raffaele Fittónál, az Európai Bizottság kohézióért és reformokért felelős olasz biztosánál, majd az Európai Parlament regionális fejlesztési bizottságában is meghallgattak minket. E testület alelnöke a kárpátaljai származása miatt a kérdésre külön nyitott, tiszás Gerzsenyi Gabriella. Konstruktív volt a közös munka, sokat segített a felkészülésben. Amikor aztán a meghallgatásról tavaly június 27-én a Székely Nemzeti Tanács közleményt adott ki, a tiszás politikus hozzájárulásáról szóló részt törölték. Mégpedig azért, hogy olyan látszatot keltsenek, mintha az ügyért csak a fideszesek dolgoztak volna. Holott pontosan tudom, Gabriella többet segített például a fideszes Deutsch Tamásnál. Ilyen ügyből rengeteg volt. Én viszont nem tudom adni tovább a nevemet egy olyan szervezethez, ami az eredeti célja, a székely autonómia ügyének képviselete helyett egyre inkább az Orbán-kultuszt építi.
– Izsák Balázs a levél után megfosztotta külügyi megbízotti pozíciójától. Volt ehhez joga?
– Nem, erről csak az SZNT Állandó Tanácsa dönthetett volna, de feleslegesnek tartom a jogászkodást. Ha ennyire mást gondolunk a világról, ott a közös út véget ért.
– Arról beszélt, személyes állásfoglalás a levél, az mégis hivatalos, fejléces papíron született meg. Mintha volt szervezete köpenyébe burkolózva saját jövőjét építené…
– Nem erről van szó. A Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottajként rengeteg ehhez hasonló protokolláris gesztust tettem az elmúlt években. Amikor például Baszkföld megválasztja új elnökét, kiküldök egy ilyen üzenetet. Abszurdnak tartom, hogy katalán, baszk, dél-tiroli partnereknek gratulálhatok, de a leendő magyar miniszterelnöknek nem. Bárki elolvashatja a Facebookon a rövid levelet, a jókívánságok mellett a jövőbeli együttműködésről szól. Ráadásul nem egy kétséges, bizonytalan helyzetben született meg a szöveg. Azt követően fogalmaztam meg, hogy Orbán Viktor vereségét elismerve felhívta Magyar Pétert, a helyzet tehát egyértelmű volt.
– Izsák Balázs az ön pozíciójának megszüntetésekor azt írta, számára „továbbra is Orbán Viktor testesíti meg a nemzeti konszenzust.” Miért képtelen fölfogni, hogy 3,4 millió ember nem kért ebből a „nemzeti konszenzusból”?
– Ez a mondat jól jelzi a magyarországi és az erdélyi magyar társadalom egy része között kialakult szakadékot. Nagyon fontos utóbbit hangsúlyzni, mert a határon túli magyarok nagy része nem szavaz a Fideszre. Erdélyben egymillió magyar él, közülük körülbelül 700 ezer a szavazásra is jogosult magyar állampolgár.
Ehhez képest minden határon túli levélszavazatot összeszámolva érkezett 335 ezer érvényes voks, ebből 282 ezret adtak a Fideszre, 46 ezret a Tiszára.
Ugyanakkor ezzel a törésvonallal kezdeni kell valamit. Ugyanis Izsák Balázs szavait parafrazálva a kormányváltásra szavazó magyarországi többség számára ma már abban van konszenzus, hogy Orbán Viktor egy korrupt politikus, akinek személyiségét visszafordíthatatlanul eltorzította a hatalomkoncentráció, ezért ő már ne viseljen semmilyen közhatalmat Magyarországon.
– Lépjünk egy kicsit hátrébb! Mivel magyarázza, hogy a politika játékszabályait ismerő határon túli szervezet vezetői képtelenek elismerni a magyar polgárok akaratát? Miért elfogadhatatlan a leendő miniszterelnöknek tett protokolláris gesztus?
– Ez számomra megmagyarázhatatlan. Egyrészt a pragmatizmus teljes hiányáról tanúskodik. Másrészt az egyéni rokon- és ellenszenvek irányítják még a határon túli vezetők egy részének is a gondolkodásmódját. Sokat beszélgettem a magát „erdélyi nemzeti oldalként” leíró helyi tisztségviselőkkel, a NER megítéléséről és nem láttam koherens gondolatvilágot. Vannak közösen elbeszélt történetek, élmények, személyes egyéni ambíciók, de nincs egységes történet. Az SZNT határozataiból nagyon egyértelműen kiderül, nekünk szükségünk van a mindenkori magyar kormányok támogatására a székely autonómia kivívásához. Nagyon sajnálom, hogy a számomra nyilvánvaló pragmatizmus és az SZNT határozataiban lefektetett elvekhez való ragaszkodás nem mindenki számára egyértelmű.
– Még a leköszönő kormányzat kritikusai közül is többen úgy vélik, a nemzetpolitika az egyik sikerterület volt. A határon túliak könnyített honosítással magyar állampolgárok lehettek, iskolák, óvodák újultak meg, egyéb közösségi célokra is bőven jutott pénz. Önnek mi volt a baja a NER-rel?
– Valóban sikerült pozitív eredményeket is elérni az utóbbi másfél évtizedben. Örülök a kettős állampolgárságnak, a szavazati jognak, a támogatásoknak. Ugyanakkor a NER periódusát felölelő külügyi megbízotti munkám során, 2011 és 2026 között bőven láttam a rendszer negatívumait is – ezekből az idő előrehaladtával egyre több volt. Ráadásul a leköszönő kormányzat tevékenysége a mi nemzetközi érdekérvényesítő munkánkat is korlátozta. Számos diplomáciai találkozóm volt, ahol nem jutottam a lobbizásban egyről a kettőre, mert partneremet az érdekelte, milyen a viszonyunk az Orbán-kormánnyal, s mindent ebből vezetett le.
– Az SZNT is kapott állami támogatást.
– Éves szinten körülbelül tíz, legfeljebb tizenötmillió forintot; mások ennyiért még a telefont sem emelik föl. A működéshez szükséges többi forrást adományokból szedtük össze. Ezekkel az összegekkel mindig elszámoltunk, érdeklődéssel várom és fontosnak tartom a nemzetpolitikai támogatások elmúlt éveinek átvilágítását. Vajon mások is ennyire vigyáztak a magyar adófizetők pénzére? A kisebbségi magyar szervezetek közötti klinetúraépítést külföldi partnereink pontosan látták. Nem vagyunk annyira mágikusak és érthetetlenek, mint azt mi szeretjük gondolni.
– Van értelme európai színtéren az őshonos kisebbségi aktivizmusnak? Az Európai Bizottság ellenállása miatt nem lett jogszabály-kezdeményezés a Minority Safe Pack-ből, pedig azt ugyanúgy milliós tömeg támogatta aláírásával, mint a nemzeti régiókkal kapcsolatos európai polgári kezdeményezést.
– Ez sajnos valóban így van, az Európai Bizottságnak az egész ügy csak púp a hátán. Ők abból indulnak ki, hogy a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések gyengítik a tagállamokat, s ezzel az EU egységét is. Ahogy említette, az Európai Bizottság a mi nemzeti régiókkal kapcsolatos európai polgári kezdeményezésünk utáni jogalkotást is elutasította, az ügyben folyamatban van egy per az EU Bírósága előtt. Azonban azt a Bizottságnak is látnia kell, hogy a mi kezdeményezésünkre Európa-szerte összegyűjtött 1,2 millió aláírás egyértelműen egy decentralizáltabb Európai Unió mellett foglalt állást. Ezt a 2028-től érvényes új hétéves költségvetési ciklusban érvényesíteni kellene a kohéziós politika kialakításánál. Az említett „európai színtérhez” továbbá hozzátartozik, hogy az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyzeményét Franciaországot kivéve minden EU-tagállam aláírta, többségük ratifikálta is (leszámítva Belgiumot és Görögországot). Abban világosan szerepel, hogy a kisebbségek sorsa nem tagállami belügy, hanem az emberi jogok nemzetközi védelmének szerves részét képezi és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés keretébe tartozó kérdés. Ezt kellene érvényesítenünk. Bilaterális megállapodásokat is kötöttünk a kilencvenes években a szomszédainkkal, ezekben leszögeztük, hogy kölcsönösen törődhetünk a másik államban élő kisebbségeinkkel.
Dabis Attila egyetemi oktató az ELTE Állam- és Jogtudományi karán diplomázott, doktori fokozatát a Corvinus Egyetemen szerezte nemzetközi kapcsolatokból, kutatóként skót és finn egyetemen is tanulmányozta a kisebbségi kérdést. 2016 és 2022 között a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátora volt, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottjaként 2011 és 2026 között dolgozott. Ebben a szerepében feladata volt az ENSZ és az Európai Unió tisztsétviselőinek tájékoztatása kisebbségi ügyekben, a szervezők részéről ő vezette a nemzeti régiók védelmében 2020-ban indított európai polgári kezdeményezés külügyi kampányát. 2018 és 2021 között nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a román hatóságok kitiltották az országból, az ügyben indított pert jogerősen megnyerte a bukaresti Legfelsőbb Bíróságon.
– A távozó magyar kormány a nemzeti szuverenitás szószólója volt, másfelől kisebbségi ügyben a tagállami hatásköröket korlátozta volna. Erről a székelyvicc jut az eszünkbe: Mózsi bácsi az állatkertben meglátja a zsiráfot és azt mondja, „ilyen állat nincs.”
– Az opportunizmuson senki sem lepődött meg… Nagyon tanulságos, hogy a távozó miniszterelnök miként vélekedett a székely autonómiáról. 2017-ben azt mondta a tusványosi nyári táborban, hogy „az autonómiát támogatom jobb híján.” Ezt akkor sokan félreértették, nem titkolt revizionizmusról volt szó. Inkább arról, hogy Orbán Viktor számára az autonómia a saját politikai rendszerétől való függetlenedést is jelentette, ezért soha nem rajongott érte.
– Négy évvel ezelőtt az ukrajnai agresszió részént az orosz kisebbség védelmére hivatkozva indult. E tény ismét az európai fókuszba emelte a nemzetiségi kérdést, mint a kilencvenes évek elején a jugoszláviai háború kezdetén? Vagy toxikussá vált a téma?
– A magyar nemzetpolitikának egyértelműen rossz, ahogy Oroszország viszonyul a külföldön élő kisebbségeihez. A határon átívelő nemzetegyesítés gondolatát és az ezekhez kapcsolódó közpolitikai támogatásokat diszkreditálja. Az „orosz modellnek” e kérdésben olyan negatív következményei is vannak, hogy például a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága lettországi esetekkel kapcsolatban kimondta: a belső kohézió erősítése érdekében elfogadható az orosz kisebbség anyanyelvi oktatásának megszüntetése.
– Térjünk még vissza a magyar-magyar viszonyhoz! A kilencvenes évektől a határon túli társadalmak önálló politikai közösségként határozták meg magukat. Miért tagozódott be az erdélyi politikai-gazdasági elit a NER-be? Mit kellett volna másként csinálni?
– Túl nagy figyelmet szentelünk a határon túli magyar pártoknak, pedig a magyar civilszféra sokkal többet tesz hozzá az identitás megőrzéséhez. Mégis a pártok és alrendszereik osztják el a Magyarországról érkező támogatások jelentős részét. Az új kormányzatnak ebben is lehetősége van az elődje meghaladására. Megváltozhatna a nemzetpolitikai támogatások struktúrája, ha például a támogatások pályáztatása, odaítélése átlátható lenne, az összegek a civilszférához érkeznének, kizárólag projekt alapon – tudva, hogy mi a tervezett hatás és ellenőrizve később a cél megvalósulását.
– Ön is tudja, hogy egy kisebbségi társadalom nem így működik: kevés az ember meg az erőforrás, ezért a politika összefonódik a civil szférával. Például Hegedüs Csilla az RMDSZ befolyásos politikusa volt, s az általa vezetett kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány végzi részint magyar állami forrásokból Erdély egyik legjelentősebb műemléke, a bonchidai Bánffy-kastély – általában kedvezően megítélt – felújítását.
– Baszkföldön nagyon hasonló a helyzet. Valahányszor odamegyek, pontosan tudom, melyik civil szervezet kötődik a Baszk Nemzeti Párthoz, s melyek a radikálisabb formációkhoz. Tökéletes elhatárolás nincs, de azért törekedni lehet a politika és a civil világ szétválasztására. Ráadásul, ahogy Magyarországon, úgy Erdélyben is zajlik egy új generáció belépése a közéletbe, adottak tehát a feltételek a magyar-magyar viszony újragondolásához.
– Erdélyi magyar ősélmény a 2001-2002-es szocialista kampány az Orbán-Nastaše paktum, majd 2004-ben a kettős állampolgárság ellen. Mivel magyarázza, hogy az óellenzék bukását követően Magyar Péter iránt hiányzott a nyitottság? Elgyalogolt például Nagyváradra, de így sem fogadták őt RMDSZ-es politikusok.
– Szerencsére mára nincs már olyan pártpolitikai szereplő, aki szándékosan hergel a határon túliak ellen. Amíg a Demokratikus Koalíció még politikai tényező volt, lehetett rá mutogatni, s tudatosan igyekeztek a Tiszát összemosni vele.
Ehhez képest például Magyar Péter telefonon úgy beszélt Robert Ficóval a Beneš-derétumokról, ahogy én azt elvártam volna Orbán Viktortól.
Kulturáltan, de nagyon határozottan, hangsúlyozva a párbeszéd fontosságát kényes kérdésekben is. Szerintem ez az egyetlen pillanat is jól mutatja, hogy a Tisza nemzetpolitikában azt teszi, amit a kampányban mondott – a nemzetietlenséggel való revolverezés egész egyszerűen hazugság volt.
– Orbán Viktor miért adta ilyen könnyen a Fidesz egyik identitáselemét, s állt oda Robert Fico meg a román szélsőjobboldali Simion mellé?
– Érteni vélem az európai mozgástérről szóló magyarázatokat, de ezek hiteltelenek. Magam is kíváncsi lennék a fideszesek valódi magyarázataira. George Simion például nemcsak a karrierjét az úzvölgyi magyar katonatemető megtámadásával elindítő politikus, de következetesen ellenzi a székely autonómiát is, az RMDSZ-t pedig 2023-as marosvásárhelyi beszédében „entikai terrorszervezetnek” nevezte. Számomra máig felfoghatatlan, ugyan miként állhat bármilyen magyar politikai erő egy ilyen figura mellé.
– Simion még középiskolás volt, amikor 2003-ban megalakult az SZNT. Nem ő akadályozta meg a székely területi autonómiát, arra egyetlen román politikai erő részéről sincs fogadókészség. Van így értelme a mozgalomárkodásnak?
– Perspektivikus válságnak tekintem, ha egy bukott miniszterelnök személyéhez láncoljuk hozzá a székely autonomista mozgalmat. A Székely Nemzeti Tanács egy protoparlament, ideálisan nekünk a feladatainkat a Marosvásárhelyen megalakuló autonóm székelyföldi parlamentnek kellene átadnunk a jövőben. Nagyon sokat küzdöttünk azért, hogy ez a fiatalok számára is reális jövőkép legyen. Az autonómia nem csodaszer, de a jelenlegi problémák jelentős részét orvosolná, mert a helyiek kezébe adná a döntést.
– Az SZNT egyik legnagyobb megmozdulása a Székely Szabadság Napja, amelyet 2012 óta minden március 10-én megünnepelnek. Míg bő évtizede akár harminc-negyvenezer ember is összegyűlt, mostanában jó, ha ezren elmennek. A székelyek akarják egyáltalán az autonómiát? Tömegnyomás híján a bukaresti politika az egészet elintézi azzal, hogy az alkotmány szerint Románia „oszthatatlan és egységes nemzetállam.”
– Öt évvel ezelőtt Berlinben, angol nyelven jelent meg a „Tévhitek az autonómiáról” című könyvem. Ebben világosan levezetem, hogy valójában a jelenlegi román alkotmány alapján is lehet Székelyföldnek területi autonómiája. Nincs tehát alkotmányjogi gát.
A legfőbb akadály a mentalitás, a politikai kultúra, az pedig meghaladható.
Változik Románia, szerintem meg lehet értetni a többséggel, hogy az autonómia nem veszély, hanem esély. Egy példa: eddig minden európai autonómia kialakítása után gazdasági fellendülés következett be az adott területen, s ami jó volt Baszkföldnek, Katalóniának, Dél-Tirolnak, az végsősoron kedvezett a területi államoknak is. Az autonomista mozgalomnak pedig az a feladata, hogy újrafogalmazza önmagát és őszintén szembenézzen azzal, miért veszített lendületéből és tömegtámogatottságából. Nem látom, hogy a székely mentalitás változott volna, az igény továbbra is megvan az önrendelkezésre.
– 1952 és 1968 között Romániában létezett magyar kirakatautonómia. Székelyföldön magyar pártaktivisták verték be a téeszbe a parasztságot, de intézmények is létrejöttek – amire hivatkozva Bukarest a Magyar Autonóm Tartományon kívül leépítette a kisebbségi intézményeket. Mit mondana azoknak a Székelyföldön kívüli erdélyi magyaroknak, akik ezen előzmény miatt egy területileg korlátozott autonómiától jogaikat féltik?
– Fontosnak tartom a „belső anyaország” gondolatát. Az, hogy Székelyföld autonómia révén történő megerősödése kisugározna a többi erdélyi és partiumi magyarlakta területre is. Hadd utaljak vissza a gazdasági fellendülésre: ez nemcsak a helyi lakosságnak jó, de az államnak is, mert lekerül a napirendről az etnikai szeparatizmus. A székely parlamentnek román képviselői is volnának. A katalánoknál sem az autonómia önmagában okozta a konfliktust a spanyol kormányzattal, hanem az, hogy Madrid nem engedett annyi fiskális jogkört, mint a baszkoknál.
– Egy autonómiában miért változnának meg az a színmagyar vezetésű székelyföldi településeken és megyékben gyakran most is jellemző uram-bátyám viszonyok ?
– Nehéz ezt lemodellezni, mert a „mi van, akkor ha…” világában vagyunk. Az autonómiával kapcsolatos diskurzus akkor tud újraindulni, ha Romániában ismét napirendre kerül a közigazgatási átszervezés. Képzeljük el, ha úgy kerülne a dolog napirendre, hogy Bukarestben azt mondják: területi autonómia nem lesz, de megszülethet az egységes székely megye. Micsoda felhajtóerő lehetne, hogy partnerként ismerik el a székelyeket és a román politikai elit többé nem „úgynevezett Székelyföldről” beszélne! Meggyőződésem, hogy egy ilyen lépés nem pusztán székely energiákat szabadítana föl, de a román-magyar megbékélést is elősegítené.
– Magyar Péter bejelentette, marad az Országház épületén az SZNT által is népszerűsített székely zászló, csak visszakerül mellé az uniós. Nem tenne jót az autonómiának, ha partikuláris ügy helyett össznemzeti kérdésnek tekintenénk? Olyasminek, amit tökéletesen kifejez a piros-fehér-zöld lobogó…
– Az április 24-i bejegyzéséből az derül ki, hogy „Az Országgyűlés alakuló ülésén a magyar és a székely zászló mellé visszakerül az Európai Unió zászlaja is a Parlament homlokzatára.” Ebből a székely zászló jövőjére nézve önmagában semmi sem következik. Sokkal inkább az EU‑zászló, mint jelkép helyreállításáról szól. Időszerű lépés ez, hiszen ez több, mint tíz éve hiányzik a parlament homlokzatáról. A poszt alá érkező kommentek alapján ugyanakkor nem mindenki fogadja el magától értetődőnek a székely zászló Országházra függesztésének létjogosultságát. Az ő figyelmüket talán érdemes felhívni arra, hogy ez a zászló nemcsak a székely népet, hanem általában a kisebbségi jogérvényesítés ügyét is megjeleníti a határon túli magyar közösségeken belül. Köztéri, középületi kihelyezése ugyanis akkor vált hangsúlyossá, amikor a román állam hatóságai pénzbírságokkal sújtották azokat a lobogót használó székely önkormányzatokat és tisztségviselőket. A székely zászló jelentősége így mára sokak számára túlmutat magán a székelységen és a kisebbségi jogegyenlőség iránti igényt fejezi ki.
Nyitókép: Dabis Attila. Fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online.
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
