Magyar Péter: „Ne féljetek!”, Orbán Viktor: „Féljetek!” – ünnep dróntávlatból és közelről
Ennyire talán még sosem volt könnyű összefoglalni két vezető ajánlatát választások előtt. Magyar Péter: „Ne féljetek!” Orbán Viktor: „Féljetek!” Dróntávlatból egyébként elég jól nézünk ki – de van-e még itt nemzet, amely lemoshatja magáról a gyalázatot? Vélemény.
Ki gépen száll fölébe, annak fénykép e táj – és micsoda fotók készültek rólunk onnan, a magasból tegnap! A drón sem tudja persze, hol lakott itt Vörösmarty Mihály. Ami nagy szerencsénk egyébként. Ha tudná, rögtön megsejtené azt is, hogy nem vagyunk jó állapotban. Egy időben ugyanis Vörösmarty a Horváth-házban lakott. Abban az épületben, amelyben Landerer és Heckenast nyomdája is működött, szóval eléggé kötődik tegnapi nagy, nemzeti ünnepünkhöz. Ennek ellenére ma olyan méltatlan állapotban van, úgy rohad, omlik, mállik, hogy az valószínűleg a Holdról is látszik.
Ha a drónnak tudata volna, a saját „bőrén” is érezné persze, hogy itt valami nincs rendben: érzékelné például a durva dróndiszkriminációt. Ha fideszes drón vagy, felszállhatsz az égbe a nemzeti ünnepen, ám ha tiszás drón, akkor irány az illegalitás, barátocskám – akkor neked azt minisztériumi pecsétes papír tiltja meg.
Szerencsére a drónnak – egyelőre – nincs tudata, úgyhogy nem pökött ránk a magasból tegnap. Csupa szépet látott. Sok százezer embert fotózott, akik napos időben meneteltek Budapest utcáin. Békésen.
Dróntávlatból még tényleg egész jól festünk mi, fideszesek, tiszások, úgynevezett: magyarok.
Egészen úgy, mintha egy nép, egy nemzet lennénk. Sok száz méter magasból fényképezve tegnap délután fél háromkor valójában meg sem lehetett állapítani, hogy ami elárasztja a főváros utcáit, az nem egyetlen nagy, ünneplő tömeg.
Sehol egy összecsapás. Semmi egymásnak feszülés. Profi rendezvénybiztosítás mindenütt. A drónok is csak fényképeztek szerencsére: semmi merénylet, nulla önmerénylet… Jöhet még persze bármi a választásig előttünk lévő 27 napban, az ünnep viszont mentes volt az előzetes várakozások nagy durranásaitól. Még egy hamisított videó sem „robbant” mondjuk egy órával Magyar Péter beszéde előtt. A legnagyobb „merénylet” az a szó szerint hamis zászlós akció volt, amikor néhány fura figura hatalmas ukrán lobogót feszített ki a tiszás menet indulása körül – épp ott, ahol a Fidesz-propaganda fotósai is tartózkodtak, akik aztán jól meg is örökítették a bűnös zászlót a tiszás tömegben. Bagatell.
Már október 23-án is rácsodálkoztunk, milyen szépen tudnak egy városban, egymástól csupán néhány méter távolságra vonulni kormánypárti és ellenzéki tömegek. Most azonban, ennyire közel a választáshoz ez még kevésbé volt magától értetődő. Jó, hogy így történt.
Ha aztán dróntávlatból kicsit rázoomolunk az eseményekre, még mindig találhattunk jóízű csettintésre okot adó jeleneteket.
A Fidesz-menet élén ott volt például a szokatlanul őszinte molinó: „Nem leszünk ukrán gyarmat!” Ennyire igaz mondat mögött rég nem sorakozott már föl a Fidesz-tábor. Ukrajnát ugye éppen gyarmati sorba próbálja taszítani a ruszki, négy éve teljes erőbedobással – Ukrajna meg azóta minden erejével azon van, hogy ne legyen belőle megint orosz gyarmat. Saját gyarmatok létesítése ilyen körülmények között finoman szólva sem időszerű. Még ha lenne is rá szándék (amire semmi jel nem mutat egyébként), erőforrás akkor sem lenne efféle hódító akciókra. A molinó állítása tehát kétségkívül igaz. Ukrán gyarmat, az biztosan nem leszünk. De emlékszünk még: régi szép idők békemenetein a rövidebb „Nem leszünk gyarmat!”-felirat virított a molinón. A valóságtisztelet megsüvegelendő jele, hogy tegnap nem ezt használták.
Hogy orosz gyarmat leszünk, netán vagyunk-e – az ugyanis már messze nem ennyire egyértelmű. Hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin vazallusa, az számunkra persze nem új. Legkésőbb 2022. február elsején egyértelművé vált, amikor a magyar kormányfő Moszkvában tűrte szó nélkül, hogy az orosz diktátor a jelenlétében deliráljon arról: hazánknak sincs keresnivalója a NATO-ban. Aztán Putyin lerohanta Ukrajnát, Orbán meg azóta sem próbált meg függetlenedni az egyébként nem olcsó orosz energiától, ukránellenes uniós vétói egyre durvábbak, s önmagának is ellentmond évek óta: egyszer azt mondja, az oroszok erősek, legyőzhetetlenek, tehát felesleges a harc ellenük, máskor meg azt, hogy az oroszok gyengék, nem kell tőlük félni. Az őrületben van ugyanakkor rendszer.
Egyetlen jól látható vezérfonal azért végighúzódik Orbán Viktor megszólalásain és cselekvésén. Ez pedig az orosz érdek pedáns képviselete.
Azt mondja mindig, ami az adott helyzetben kedvező az oroszoknak – olyan áron is, hogy önmagának ellentmond.
Újdonság az idei ünnepen csak annyi volt e tekintetben, hogy március 14-én mindezt már az Orbán Balázs felügyelete alatt álló NER-janicsárképző munkatársa is leírta. Bizony, az MCC-s Alkonyi Zalán nevezte példátlannak az orosz beavatkozás mértékét a mostani magyar választásokba. „Moszkva minden eszközzel küzd, mert Budapest az elmúlt négy évben olyan szélsőségesen közösségellenes magatartást tanúsított, amely egyszerre szolgálta az Ukrajna elleni háború céljait és az Európai Unió, illetve a NATO elleni hibrid hadviselés törekvéseit. Oroszország ezt az állapotot fenn akarja tartani – szinte bármi áron.”
Nem semmi ébredést hozott hát a tavaszi szél az MCC-ben, ami örömteli még akkor is, ha nem tudhatjuk, az ihletre serkentőleg hatott-e esetleg néhány, a közelben berregő dokumentumdaráló gép zaja. Hogy kétségbeesés szülte-e a szokatlan igazmondást. Akárhogy is, igaz mondat nemcsak MCC-ember írásában és vonulós molinón szerepelt tegnap. A Kossuth tér hatalmas díszletében is volt egy: „A hazádnak szüksége van rád.” És mint az előző esetben, a szó szerinti igazság ellenére a szándék sajnos itt is aljas és hazug.
A haza ugyanis fideszül nem ország, nem emberek közössége, még csak nem is eszme. A haza: Orbán Viktor. És mint azt 2002 óta jól tudjuk: a haza nem lehet ellenzékben. Ha mégis, akkor az valami természetellenes megbicsaklás a tér-idő-kontinuumban, valami intergalaktikus, kozmikus és ontológiai katasztrófa. Ha véletlenül, érthetetlen módon mégis bekövetkezett, azonnal helyre kell állítani a természetes állapotot. És tenni érte, hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő. A mondat tehát, hogy „A hazádnak szüksége van rád”, a Fidesz Kossuth téri kontextusában így fordítható fideszről magyarra: Orbán Viktornak szüksége van a szavazatodra április 12-én. Ha odaadod, jó lesz, jól megvéd majd a valóságban nem fenyegető, de általa remekül kitalált ellenségtől. Ezt kapod, meg esetleg rezsicsökkentést. (Ha a klán tagja vagy, akkor százmilliárdokat is – friss kiadványunkban 11 ezer milliárd így eltérített forintnak bukkantunk a nyomára.)
Az tehát, hogy a hazádnak szüksége van rád, ennyit jelent ebben a környezetben, semmi többet. Nem jelenti, hogy tényleg dolgod van, hogy oda kell állnod, netán le kell mondanod valamiről – mondjuk a haza becsületéért. Azért az ódivatú dologért, amiről az a lánglelkű írogatott egy régmúlt márciusi napon. Nem átallva sehonnai, bitang embernek titulálni azt, kinek drágább rongy élete…
A miniszterelnök tegnapi beszédében nemhogy Vörösmarty Mihálynak, de e poétának a nevét sem ejtette ki a száján. Ami alighanem érthető: az ő nemzetért dobogó szívét mégiscsak az orosz cár által idevezényelt dzsidás szúrta át. Jobb ezt nem bolygatni ezekben a vészterhes időkben. Mégis kár, hogy az említése nem fért bele legalább egyszer. (A dzsidásról még az ünnep előtt hangsúlyozhatta volna Schmidt Mária, hogy kozák, azaz ukrán volt.) Ha ugyanis Orbán a szájára vette volna, végre tudnánk, hol nyugszik Petőfi. Olyan fordulatszámon pörgött volna szegény a tömegsírjában, hogy az így keletkező kráter drónfelvételen biztosan jól kivehető lenne.
Aligha viselné el mozdulatlanul, hogy szeretett népének vezetője egy szabadságáért és létéért küzdő nemzetet kiált ki ellenségnek.
Petőfi bizony azt akarná, hogy Zelenszkij nevessen a végén.
Na nem a magyarok ellenében – hiszen ilyen ellentét kizárólag az orbáni mesében létezik. Ha a végén Zelenszkij nevet, az csupán annyit jelent: Putyin elvesztette a háborúját, s bűneiért rács mögé kerül fennmaradó éveire. Túl szép, hogy igaz legyen.
Tegnap be kellett érnünk azzal, hogy a Tisza-menet az orosz követség előtt is zengte: „Ruszkik, haza!” Kis sebtapasz a haza üszkösödő becsületén, de legalább valami. Hogy lemossuk a gyalázatot, ahhoz pedig szerencsére nem kell kardot ragadni, nem kell háborúba menni – akárhogy riogatnak is ezzel a félelemkufárok. Egyszerűen olyan vezetésre van szüksége az országnak, amely nincs Putyin zsebében.
Hogy ez megtörténik-e április 12-én, az persze kétséges. Elképesztő tömeg volt Magyar Péter beszédén, de tömeg volt Orbán Viktorén is. Csupán az alapján, amit a Fidesz a sajátjainak ígért ebben a ciklusban (gazdasági repülőrajt, béke Ukrajnában és mindenhol Trumppal, olcsó olaj, betiltott Pride, stb.), ám meg nem valósított, most nagyjából a Parlamentbe jutásért kellene kapaszkodnia a pártnak. Ehhez képest 40 százalék körül mérik ma is. S aki most legyintene, hogy tegnap azok mind buszoztatott emberek voltak: ha így lenne (nincs így), az akkor is azt mutatná, hogy a Fidesz mozgósítási képessége máig intakt.
Márpedig aki százezres nagyságrendben képes menetre szállítani embereket, az gyakorlottan viszi őket az urnához is áprilisban. Az pedig közhely, hogy a választás a mozgósításon dől el. Közhely az is, hogy
permanens választási csalásban élünk jó ideje: pártcélokra használt állami erőforrásokkal, ezermilliárdos nagyságrendben
(a részletekért megint csak friss kiadványunkat, a NER-aktákat keressék). Ha ezek betöltik egyetlen céljukat és győz a Fidesz, iszonyatosan nagy tömeg lesz kiábrándult, tele a tehetetlenség dühével.
Ha ezt a hatalmat áprilisban elmossa a Tisza áradása, ez akkor is igaz lesz – tegnap látszott, hogy iszonyatos tömeg lesz akkor is kiábrándult, tele tehetetlen dühvel. Két külön moziteremben ül ugyanis a magyar közönség – az egyikben ijesztgetős mesét, a másikban romantikus kalandfilmet vetítenek. Az egyikben Petőfi forogna a sírjában a mai Orbánt látva, a másikban ott harcolna az oldalán a Habsburgok mai megfelelője, a gonosz Brüsszel ellen. (Erről egyébként remek rajzfilm is készült.) Az ellentétek a Hatos Pál-i értelemben vett hideg polgárháborúban ugyanúgy összebékíthetetlenek, ahogy a fő üzenetek is.
Magyar Péter: „Ne féljetek!”
Orbán Viktor: „Féljetek!”
Bár a tegnapi beszédek hosszúra nyúltak – főleg Magyar Péteré –, ennyire talán még sosem volt könnyű összefoglalni két vezető ajánlatát választások előtt.
És ennyire sosem volt látványos, hogy a szép tegnapi drónfotók ellenére melyik látszik a legkevésbé megvalósíthatónak Magyar Péter ígéretei közül. Az, amelyikre a legnagyobb szükség lenne.
A nemzetegyesítésé.
Nyitókép: a Tisza Párt rendezvénye a budapesti Hősök terén 2026. március 15-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
