A gyerekek nincsenek jól – ilyen állapotban talált rájuk a kormány háborúval rettegtető kampánya
Mindenki arról beszél, milyen rossz hatással lehet a gyerekekre a most zajló, háborúval fenyegető politikai kampány. Arról azonban, pontosan milyen hosszútávú következményei lehetnek a rémisztgetésnek és hogy eleve milyen pszichés állapotban zúdul a fiatalokra a plakátok, AI-generált videók és Facebook-posztok által közvetített pánikkeltés, keveset tudtunk eddig. Szakemberek segítségét kértük és drámai tényekkel szembesültünk.
Arról, hogy a most zajló választási kampány számos elemében hogyan sérti a gyerekeink jogait, sokat olvashattunk, amióta a Fidesz kijött a háborús AI-videóval, amely hatásvadász eszközökkel mutatja be, hogyan végzik ki egy kislány édesapját a fronton. „A kampányvideó megjelentetése ellentétes az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével, amelynek 19. cikke szerint minden állam kötelessége megtenni minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a gyermekeket megvédjék mindenféle bántalmazástól, elhanyagolástól, azaz a rossz bánásmódtól” – írta nyilatkozatában a Gyermekjogi Civil Koalíció. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány pedig válaszul elindította „A gyerek is látja” című információs oldalát, ahol a kampányidőszakban felmerülő gyerekjogi kérdésekre igyekeznek választ adni szülőknek, kampányszervezőknek, politikusoknak és újságíróknak.
A februári videó sokak szerint szintet lépett a félelemkeltésben, de feltételezhetően nem ez lesz az utolsó mesterséges intelligencia segítségével generált tartalom, amellyel az ország vezetése deklaráltan sokkolni akarja állampolgárait. Hasonlóan drámai snitteket láthattunk már korábban is: a kényszersorozott magyar apáról, akit a családi asztaltól rángatnak el, hogy aztán halálra verjék az ukrán katonák. Ott a Ruszin-Szendi Romulusz lejáratását célzó videó is, amelyben a harctéren olyan magyar katonák vére folyik, akiket legközelebb egy nemzeti színű lobogókkal díszített ravatalon látunk viszont. Idesorolandó továbbá az a horrorfilmbe illő jelenet, amelyben a Pride okozta elképzelt genderkáosz elől sikítozva menekülnek a gyerekek az utcára. Ezek a filmek mind-mind szembejöhetnek a gyerekeinkkel és szembe is jönnek, ahogy az utcai plakátok is. A lelkiismeretes polgármester, aki a szülők kérésére – politikai harcostársai becsmérlő szavai ellenére is – arrébb helyezteti őket, ritka, mint a fehér holló. Ha már megóvni nem, vagy csak nehezen tudjuk a fiatalokat a sokkoló élményektől,
jó, ha felkészülünk arra, hogyan segítsük őket ezek feldolgozásában.
Bár lehetne olyan politikai kommunikációt is folytatni, amely tiszteletben tartja a gyerekek jogait, a háborús videót útjára bocsátó Fidesz prominenseinek szavaiból úgy tűnik, a kiskorúak lelki békéjének beáldozása nem csupán járulékos veszteség ebben a kampányban. Ellenkezőleg: a kormánypárt őket is célba veszi a drámai filmkockákkal. Amikor Deutsch Tamást kérdezték arról, nem tartja-e károsnak a kicsikre nézve a félelemkeltő képsorokat, azt mondta, ennek kapcsán „beszélgessenek a szüleikkel és a nagyszüleikkel arról, hogy milyen borzalmas veszélyt jelent a háború”.
Arról, hogy ez mennyire jó ötlet, kikértük a gyereklélektanban jártas szakemberek véleményét. Megpróbáltuk feltérképezni azt is, hogyan reagálnak a fiatalok a körülöttük zajló közbeszédre és egyáltalán milyen lelkiállapotban találta meg a háborút tematizáló kampány őket. Amivel a szakemberek szembesítettek minket, az – a kampánytól függetlenül is – komoly aggodalomra ad okot.
Letekerhetetlen érzelmeket kiváltó kampány
A Fidesz háborús videójának nyilvánosságra kerülését követően a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány is fontosnak tartotta, hogy közleményt adjon ki. Ebben hangsúlyozták: segítő szolgáltatásaikban naponta látják, hogy a gyerekek nincsenek jól, és az elmúlt években jelentősen nőtt azok száma, akik szorongás, félelem, bizonytalanság miatt kérnek segítséget. „Szakmai álláspontunk szerint a gyermekek mentális egészsége szempontjából kifejezetten káros minden olyan kommunikációs eszköz és kampánymegoldás, amely nem veszi figyelembe annak lehetséges negatív pszichés hatásait. Az olyan traumatikus tartalmak, mint például egy gyermek apjának kivégzését ábrázoló jelenet, erőteljesen aktiválhatják a fenyegetettség- és veszteségérzést. A gyermekek a látottakat könnyen saját családjukra vonatkoztathatják, ami fokozott szorongást, félelmet, akár pánikreakciót is kiválthat” – írták a közleményben.
Hogy valóban dolgoznak-e a gyerekek gondolatai közt a háborúval fenyegető kampány képei, arról Reményiné Csekeő Borbálát, a Kék Vonal szakmai vezetőjét kérdeztük, aki munkatársaival együtt napi szinten szembesül a fiatalokat foglalkoztató problémákkal. Szavaiból kiderül, meglepően direkt módon is megjelenik ez a téma a gyerekeket nyomasztó gondok között, ráadásul ez a plusz teher eleve meglévő rossz mentális állapotra rakódik rá. A lelkisegély szolgálatra bejövő megkeresések számában már a 2017-18-as év óta észlelhető, hogy
az összes szorongásos kórképpel összefüggő probléma nő a tizenévesek és a fiatal felnőttek körében.
Ezt a „terepen dolgozó” – szupervíziót, workshopokat, tréningeket tartó – szakemberek is megerősítik: mind a gyerekpszichiátriák, mind az iskolák világában érezhető, hogy exponenciálisan növekszik a szorongással küzdők száma. Mindent összevetve elmondható, hogy hosszú ideje rossz az irány. Mindennek komplex háttere van. – Fontos tényező ebben a társadalom feszültségszintje és a közbeszéd által beemelt témák: a világjárvány után az Ukrajna megtámadásáról érkező hírek és az azóta folyamatosan növekvő készültségi kommunikáció. Mindez nagyon sokakban – felnőttekben is – feszültséget kelt, ha pedig a felnőttek egzisztenciális szorongásban élnek, hogyan tudnának érzelmi biztonságot nyújtani a gyerekeknek? – teszi fel a kérdést Reményiné Csekeő Borbála.
Kamaszkorba ért az a generáció, amelynek az iskolás éveit áthatotta a „mindig van valami baj” állapota. Ebbe robban most bele a kiélezett politikai helyzet és érkeznek meg azok a kampányeszközök is, amelyek a háborús fenyegetettségre fókuszálnak és amelyek értelemszerűen nagyon nem tesznek jót a gyerekek lelkiállapotának. – A félelemkeltés nem jó kampányeszköz és kifejezetten káros hatása van a felnőtt és a gyerek lelki egészségére – mondja a szakember. Ráadásul ha egy kampány – ahelyett, hogy mondjuk gazdasági növekedést vagy statisztikai adatokat helyezne a középpontba – érzelmekkel operál, ez a hatás nem ér véget a választások napján.
– Ezek az érzelmek nem tekerhetők le a kampány zárultával –
fogalmaz a szakember, aki elmondja, gyakran explicit módon is megjelenik a háborús tematika a hozzájuk írt levelekben, a gyerekekkel folytatott beszélgetésekben: a háború ma a tizenévesek szorongásainak egyik témája, amire nehéz felelős segítőként reagálni, mert miközben több olyan háborús gócpont van a világon, amelyből valóban eszkalálódhat bármilyen helyzet, Magyarországon minden gyerek biztonságban van, nincs sorozás, nem csapódnak be bombák. Ennek ellenére az, hogy a folyamatosan napirenden tartott háborús tematikához hozzáadódnak a feszült világpolitikai események, természetes módon fokozza a félelmeket.
Eközben nem látunk a társadalom széles rétegeivel ismertetett stratégiákat arra vonatkozóan, mi lenne, ha a mesterséges intelligencia által felfestett alternatív valóság realitássá válna. – Nagyon hiányoznak azok a társadalmi üzenetek, amelyekkel a döntéshozók azt kommunikálnák a gyerekek felé, hogy ők biztonságban vannak, jóllehet, a körülöttük lévő felnőtteknek és az ország irányítóinak kutya kötelessége, hogy garantálják a fiatalok biztonságát – magyarázza Reményiné Csekeő Borbála, aki úgy véli, abban, ami most történik, nehéz bármi mást látni, mint rövidtávú politikai célokat. – Pedig attól senkinek nem nem lesz könnyebb, hogy a békés magyar vidékeken gyerekek rettegnek – mondja.
Miközben a szakember szerint egy kiskamasznak nem dolga a háborúra készülni és egyetlen gyereknek sem kellene a háború borzalmaival szembesülni, a felnőtteknek van felelősségük a valós háborús helyzetekben szenvedést átélőkkel való szolidaritásban. Abban, hogy a gyerekek látják, sőt, akár kiveszik a részüket a segélyszállítmányok összeállításából nincs semmi rossz, de tudatosítani kell velük, hogy ez a legtöbb, amit tehetnek ebben a helyzetben. Amit pedig mi tehetünk, az az, hogy a gyerekeinkkel jó esetben meglévő bizalmi kapcsolatra építve beszélgetünk velük a kampányfilmről, vagy a plakátról, amely adott esetben szorongással tölti el őket. Kell, hogy legyen tere a fiataloknak arra, hogy elmondják, mi nyomasztja őket és bizodalmuk abban, hogy a félelmeiket nem fogják bagatellizálni.
– Nem a kampányról kell beszélgetni a vacsoraasztalnál, hanem arról, hogy hogy vannak, mi foglalkoztatja őket mostanában és mi az, ami esetleg szorongással, aggodalommal tölti el őket. Ha a háború ott van a gondolataik közt, lehet róla beszélni, sőt, ha a felnőtteket foglalkoztatja, akkor sem kell tabusítani ezt a témát, de a legfontosabb, hogy tudatosítsuk a gyerekünkben: ő és a családunk pillanatnyilag biztonságban van és ha ebben bármi változás következik be, azt tőlünk fogja megtudni, nem a plakátokról. Ha pedig így alakul, lesz arra tervünk, hogy a lehető legnagyobb biztonságban érezze magát, ezzel neki nincs több dolga – fogalmaz a szakember, aki arról számol be,
olyan levelet is kaptak már, ami nem szólt semmi másról, csak arról, hogy a háborútól fél a gyerek és az ezzel kapcsolatos félelmeit senkivel nem tudja megosztani.
Azért fordult hozzájuk, mert a szüleit nem akarta ezzel terhelni, hiszen úgy érzi, hogy ők is félnek.
Gyakran beárnyékolja a politikai helyzet a jövőtervezést is, előjön ez a téma egy-egy normatív krízis kapcsán, a serdülőkorban, a felnőttkor kezdetén, amely számtalan kérdést vet fel a fiatalokban, többek között a pályaválasztással, a szülőktől való elköltözéssel kapcsolatban. Eközben el-elhangzik: „de ki tudja, mi lesz”, és „ha háború lesz, úgyis minden másként alakul”, vagy: „nehéz most előre tervezni”.
– Egy 12-13 éves gyereknél inkább a családi feszültségek észlelésében csapódik le a háborútól való szorongás, míg egy 20 éves fiúnál akár a hadkötelezettség réme is felmerül, miközben a továbbtanulását fontolgatja. A legtöbb hívásunk a 15-17 éves korosztályból érkezik – mondja Borbála. Amikor arról kérdezzük, azt, hogy ezek között a fiatalok között egyre többen fordulnak destruktív megküzdések felé, egyre többen érintettek önsértésben és egyre többen birkóznak szuicid gondolatokkal, alá tudja-e támasztani statisztikákkal, egészen döbbenetes számokat mutat.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz forduló gyerekek között 2020-ban 301 fő volt érintett önsértésben, ez a szám 2025-re több mint a hatszorosára, 1866 főre nőtt.
Míg hat évvel ezelőtt a segélykérők közül 746 fiatal foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, tavaly ennek már több mint a háromszorosában, 2469 segélykérőben merült fel szuicid gondolat, 107 eset pedig valódi életveszélyes helyzet volt, amelynek a fele mentőhívással végződött.
A gyerekek nincsenek jól
Bár a kórházi ellátás nem a teljes gyerektársadalomról ad képet, a fenti statisztikát sajnos alátámasztja mindaz, amit Dr. Máttyus Anna gyermekpszichiáter, a Szent János Kórház és Szakrendelő Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztályának vezetője és kolléganője, Rosta Nóra gyermekpszichológus mond el nekünk. Az ő tapasztalataik a kutatásokhoz hasonlóan azt mutatják, hogy a szorongásos kórképek, a hangulat- és étkezési zavarok az utóbbi évtizedben nagyon megemelkedtek a kiskamasz és a kamasz korosztály körében. Ennek minden esetben több összetevője van, a biológiaitól a családtörténetin és a tágabb környezeten – az iskolán – át a még tágabbig – a társadalomig.
Ezeket a tüneteket a legtöbb esetben az érzelmi biztonság hiánya erősíti fel, amely a szülők leterheltségéből épp úgy fakad, mint a családmodell végleges megváltozásából, hiszen míg régen a nagy családban mindig akadt valaki, aki oda tudott figyelni a gyerekre, ha gond volt vele, addig ma – a gyermekvállalás kitolódásával – ennek terhe általában épp úgy a szülőkre hárul, mint az idősödő nagyszülők ellátása. A két korosztály közé beszoruló szendvicsgeneráció még akkor is jelentős terheket cipel, ha azokat házasságban viszi, hát még, ha válás történik a családban.
– Az egyedülálló szülő általában kiemelkedő sérülékenységet jelent a gyerekek mentális állapotának szempontjából. Nemcsak azért, mert sokkal kevesebb ideje jut a gyerekre, de kevesebb érzelmi támogatást is tud adni, hiszen maga is fáradt, ráadásul egyszerre kell szabályozó és támogató funkciót is betöltenie – magyarázza Rosta Nóra. Máttyus Anna úgy véli, mindehhez hozzájárul egy nagy stresszfaktor,
a túl korán átélt, túl erős próbatételként megjelenő középiskolai felvételi, amely gyakran élet-halál kérdésként van beállítva a fiatalok életében.
Persze a teljesítménykényszert felerősíti a szülők jövőt illető bizonytalansága is, amit a Covid-járvány utóhatása éppúgy táplál, mint a klímaszorongás vagy a politikai helyzet. Ők joggal aggódnak azon, vajon a gyerekeik képesek lesznek-e olyan egzisztenciát teremteni, ami biztonságot ad majd számukra. Ezt aztán különórákkal, nyelvvizsgákkal, sporttal próbálják bebiztosítani, és irreálisan nagy terheket raknak a gyerekekre a felvételikkel.
Mindezek mellett kutatások is megerősítik, hogy a mostani gyerek generációk szociális készségei sokkal törékenyebbek, mint a korábbiaké. Szűkebbek a társas kapcsolódás keretei, a gyerekek leginkább az online térben érintkeznek egymással, e készségek hiánya pedig előjelzése lehet a szorongásnak, a hangulat-, étkezési és identitászavaroknak. – A fiatalok ma minden szűrés nélkül olyan tartalmakkal találkoznak, amelyekre nincsenek felkészülve. Kamaszkorban megjelenik a csoportokhoz tartozás vágya és az, hogy különlegesnek, elismertnek érezzék magukat. Ezektől hajtva könnyen agresszív, akár csonkoló csoportokban is találhatják magukat, és ez az online térben olyan helyzetekbe sodorhatja őket – akár szexuális, akár lelki kiszolgáltatottság terén –, amit később maguk is szégyellnek – magyarázza Máttyus Anna.
A pszichiáter úgy látja, míg a szülők nagy gondot fordítanak a gyerekeik fizikai kontrollálására, sokszor nem veszik észre, mi zajlik a bezárt ajtók mögött.
A mostani gyerekek – főleg a középosztálybeli családokból jövők – életének minden területe annyira kontrollált, hogy a normál leválási folyamatok, a lázadás terepe nagyon beszűkül. Minden percük be van osztva, különórákkal, iskolai tanulással, folyamatosan elérhetőnek kell lenniük a családjuk, a barátaik számára telefonon, chaten keresztül. A szülők – sokszor túlságosan is – próbálják óvni a fiatalokat a külvilágtól, amelyet veszélyesnek ítélnek, ugyanakkor az online jelenlétüket sokkal kevésbé kontrollálják, a legtöbbször nincs is tudomásuk azokról a veszélyekről, amelyek ott fenyegetik őket.
Napjainkban hihetetlen méreteket ölt a kortárs bántalmazás, ami a lelkileg sérülékeny fiataloknál nagyon súlyos kórállapotokat, depressziót, önsértést, hangulatzavart válthat ki. – Amikor hozzánk bekerülnek ezek a gyerekek, keressük, de sokszor nem látjuk azt a biztonságos környezetet számukra a családban vagy a kortárs kapcsolatokban, ahová vissza tudjuk őket vezetni. Mivel a kamaszkori, illetve a bizonytalan környezetből fakadó feszültségeket nem tudják a hagyományos lázadó attitűddel levezetni, gyakran – addikció, önbántalmazás, vagy evészavar formájában – maguk ellen fordítják ezeket – mondja Máttyus Anna.
– Manapság az is egyre gyakoribb, hogy a lázadás az identitással való kísérletezésben ölt testet náluk. Ezek lehetnek öltözködésbeli próbálkozások, vagy a nemi szerepeket illető kísérletezés. Mindezzel igyekeznek meghatározni a saját helyüket a világban és persze provokálni a felnőttek világát. Amikor egy fiatal nem veszi fel a telefont, csapkodja az ajtót, vagy nem mondja el, hol volt délután, az a serdülés normál menetét jelzi. A szülők sokszor örülnek annak, hogy az ő gyerekük nem csinál ilyeneket, csak otthon ül a szobájában és tanul. Azt gondolják, így legalább nem érheti baj, de közben ezek az indulatok befelé dolgoznak benne.
A gyerekek ilyen fokú belső bizonytalanságát sokan a 2010-es évektől, az okostelefonok megjelenésétől datálják. Ekkor ugrott meg először az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is a serdülő korosztály klinikai szintű mentális problémáinak aránya.
Az, hogy a gyerekek zsebébe beköltözött az online világ és a közösségi média, minden negatív hatásával együtt, egyértelműen hatással volt mentális állapotuk romlására,
de ráerősített erre a Covid járvány is és a családokon belüli elszigetelődés is.
– Régebben egyértelműbb, könnyebben érthető volt a világ működése. Ha az ember tanult, dolgozott, könnyebb volt egzisztenciát teremteni, kiszámíthatóbb volt az élet és nem voltak ilyen nagy különbségek a társadalmi rétegek anyagi helyzetében – magyarázza Máttyus Anna, aki szerint a társadalmi elvárások sem könnyítik meg a szülők és a gyerekek dolgát.
Az egyéni felelősség felnagyításával csak a lelkiismeretfurdalást erősítik abban, aki nem tudja „kézbe venni” és irányítani az életét, legyen szó egészséges életmódról, sportról vagy a testképének megítéléséről. A szülőkön is nagy a nyomás, a társadalom elvárja tőlük, hogy ne úgy neveljék a gyerekeiket, mint a szüleik, de új támpontokat senki sem ad számukra.
A középosztálybeli gyerekeknél a dogprobléma talán kevésbé fenyegető, ott más típusú addikciók jelennek meg, de a szegényebb társadalmi rétegekben és főleg a legkiszolgáltatottabbak körében, például a gyermekotthonokban, nagyon nagy problémát jelentenek a dizájnerdrogok is, amelyekkel rendkívül fiatalon találkoznak a gyerekek és amelyeknek akár egész családok, sőt, egész falvak is a rabságába kerülnek. A felgyorsult folyamatoknak, amelyeket többnyire a piac vagy épp egyéni, politikai érdekek határoznak meg, csak úgy tudunk gátat vetni, ha ott állunk a gyerekek mellett és segítünk számukra emészthetővé tenni mindazt, amit látnak. A kritikai gondolkodásra neveléssel sok mindentől megóvhatjuk őket, vélik a gyermeki pszichével foglalkozó szakemberek.
A probléma minden családot érint
A 21 Kutatóközpont felmérése szerint a magyarok negyede úgy hiszi, hogy egy esetleges Tisza győzelem után belépnénk a háborúba. Ezt figyelembe véve meglehetősen sok családban tapasztalhatják a gyerekek maguk körül a bizonytalan jövőképből fakadó feszültségeket és erre még rájönnek azok a megrázó képsorok, a háború vízióját felfestő plakátok, amelyek direkten hatnak rájuk. Ráadásul az ukrán elnök múlt héten elhangzott, fenyegető felhangú mondata is azt a benyomást erősíti, mintha valós háborús veszély fenyegetné hazánkat.
A félelemkeltő kampány párthovatartozástól függetlenül minden családra, minden gyerekre egyformán hat. Indokolt lenne tehát egy emberként fellépni ellene, ennek ellenére eddig többnyire csak civilek és civil szervezetek emelték fel a szavukat a témában. Horgas Péter (Civil Bázis) bárki által használható, mintaként is szolgáló nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben a Büntető Törvénykönyv 338. paragrafusára hivatkozva közveszéllyel járó fenyegetés gyanújának kivizsgálását kéri többek között a belügyminisztertől.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is a gyerekek jogaiért való kiállásra buzdít. A szervezet leginkább közintézményekben dolgozó óvodapedagógusoktól, bölcsődei nevelőktől és tanároktól kap visszajelzéseket arra vonatkozóan, hogy a politikai kampány hogyan csapódik le a gyerekközösségekben. – A köznevelési intézményekben tapasztalható tabusítás ebben a témában is bekapcsol. A pedagógusok attól félnek,
a szülők pártpolitizálásnak vehetik, ha visszajelzést adnak nekik arról, hogy a gyerek adott esetben egyfolytában háborúról vagy politikáról beszél
– mondja Stáhly Kata pszichológus, az alapítvány szakmai vezetője, aki szerint azonban ilyenkor nyugodtan lehet jelzést adni. Az ugyanis, ha egyfolytában ilyesmiről beszél a kicsi, annak jele lehet, hogy szorong a témától és a róla való beszédet, vele kapcsolatos játékot a feszültségeinek oldására használja.
A pszichológus fent idézett kollégáihoz hasonlóan úgy véli, amikor a kisgyerekek konkrét, háborúval kapcsolatos kérdésekkel fordulnak hozzánk, tulajdonképpen csak arra vágynak, hogy megnyugtassuk őket afelől, hogy ők biztonságban vannak. – Ezt pedig, legyünk óvodapedagógusok vagy szülők, mindenféle párthovatartozás nélkül, egyformán megtehetjük – fogalmaz a szakember. – Nyugodtan mondhatjuk nekik, hogy apa ma este is mellettük lesz és holnap is ő fogja olvasni az esti mesét.
Az, hogy nagyobb gyerekek – akik az online téren keresztül már pont ugyanazokat tartalmakat látják, amiket mi, felnőttek – beszélnek a politikáról az iskolában, teljesen természetes. Az viszont nem, hogy ilyesmivel bántják egymást. – A hozzánk forduló pedagógusoknak az a tapasztalata, hogy sajnos
a kortárs bántalmazás terepén, a gyerekek közötti veszekedésekben mostanában gyakran megjelenik a politikai narratíva.
A tanárok sokszor abban is tanácstalanok, beleszóljanak-e az ilyen témájú vitákba és ha igen, hogyan – mondja a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai vezetője, aki utal rá, az alapítvány a közelmúltban kérdést intézett a középiskolás korosztályhoz, hogy elmondják, melyek azok a témák, amelyekről szeretnének beszélni és kiderült, a leginkább a politika és a vallás érdekli őket.
A Nemzeti Alaptantervnek része a demokráciára való nevelés, elvileg tehát a tanrendbe is beilleszhető egy-egy tematikus óra, amely ezeket a témákat járja körül. Fontos azonban, hogy a gyerekek ne a pártpolitikai véleményüket mondják el ilyenkor, hanem azt, milyen érzéseik vannak azokkal a témákkal kapcsolatban, amik foglalkoztatják őket és hogyan hat rájuk a politikai kommunikáció. – Azt szoktuk javasolni a pedagógusoknak, hogy nyugodtan nyissák ki a témát egy osztályfőnöki órán, ahol moderált keretek között gyakorolhatják a fiatalok azt, hogyan kell egymás véleményét tiszteletben tartva vitázni – mondja a szakember, majd hozzáteszi: ezt sajnos a közéleti kommunikációból nemigen tudják ellesni.
Nyitókép: kormánypárti plakátok Óbudán 2026. március 3-án (fotó: AFP/Kisbenedek Attila)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
