Szőrös babák – gyerekként nevelt kutyák és a népesedési válság
Kutyakávéházak, babakocsiban tologatott négylábúak… a kutyák száma messze meghaladja a gyerekekét – ezer jel utal arra, hogy az utóbbi években az emberek egy részének megváltozott a kutyákhoz fűződő viszonya. Egyre nagyobb arányban nem háziállatként tekintenek rájuk, hanem úgy, mintha a gyerekük lenne. A jelenség főként a világ alacsony termékenységű részén van jelen, és a születésszám durva visszaesésével nálunk is egyre gyakoribb. A háttérben a társadalom elmagányosodása, a gyermektelenek és az egyedül élők egyre nagyobb aránya áll. De alternatívái-e a szőrös babaként tartott ölebek az embergyerekeknek, vagyis a gyermekvállalás ellen hat-e ez a folyamat?
– Mondd anyádnak, vigyázzon rád jobban.
A mondat egy budapesti kutyafuttatóban hangzik el, miután a vadászkutya boldogan hozza fel ezredszer is az eldobott botot a meredek vízparton. Az „anyád” pedig a kutya gazdája. A kifogásolt mozgássor semmiben sem különbözik azoktól a játékoktól, amelyeket az emberek évszázadok, évezredek óta játszanak a kutyáikkal az apportírozást, az elejtett vad visszahozatalát imitálva. Az intenzív mozgást a kutya és a gazdája is élvezi, más kutyásokból viszont aggodalmat vált ki.
A mondat egy férfi szájából hangzik el, akinek ölebe kötött pulcsit visel, az állat pórázán kutyamedálok csillognak. A gazdája az ölébe veszi az állatot, mert úgy ítéli meg, hamar elfáradna, jobb, ha nem erőlteti meg magát. A konfliktus oka, hogy a két állattartó kétféle felfogást képvisel. Bár a patakparton szaladgáló négylábúra mindketten társállatként tekintenek, a felékszerezett, a fejecskéjén a szőrét masnis fonatban viselő kutya ezen belül kivételezett csoportba tartozik: szülői érzéseket táplálnak iránta.
A két nézőpont között előfordulnak súrlódások. A férfi rendszeresen kritikával illet olyanokat, akik a kutyájukkal együtt futnak, mert kínzásnak tartja, hogy az állat kilométereket kutyagoljon a gazdája tempójához igazodva. Felszólal az ellen is, ha szerinte valaki túl erélyesen fegyelmezi az ebét. A másik gazda viszont furcsán néz azokra, akik a sétányon babakocsiszerű – de persze speciálisan kutyáknak gyártott – luxusjárgányban tolják házi kedvencüket, például azért, mert annyira elhízott, hogy minden lépés fájdalmat okoz neki.
Ebek gyerekszerepben
Az egyik állattartó tehát a hagyományos felfogást képviseli, a másik a gyerekeként tekint a kutyára, „szőrös babának” tartja az állatot. Az első gazda jelzőkutyaként, vadászkutyaként vagy házőrzőként esetleg szabadidős partnerként számít állatára, annak számára gyakorlati haszna van. Együtt futnak, vagy hosszú sétákat tesznek a szabad levegőn, a kutya ezért egészségesebb életmódhoz, stresszmentes élethez segíti őt.
A másik csoport tagjai számára a kutyák emberi, rokoni, érzelmi kapcsolatokat helyettesítenek. Tipikusan a gyerekét.
A kereskedelem számára is két jól körülírható célközönség létezik, és ez már egy kutyás boltba lépve is jól látszik: a kutyamackók, világító labdák, hímzett hámok, ügyességi játékok, kutyabútorok, babakocsik, plédek, párnák a „kutyababák szüleinek”; valódi bőr pórázok és nyakörvek, kennelek a hagyományos gazdáknak.
Udvarhelyi-Tóth Kata Mária, az ELTE etológusa és Szalma Ivett, az ELTE szociológus kutatóprofesszora szerzőtársaival nemrégiben megjelent, angol nyelvű tanulmányában arra vállalkozott, hogy megvizsgálja: vajon az anyák és a gyermektelen nők hogyan gondolkodnak a kutyáikról. A róluk való gondoskodás, a közösen szerzett élmények miként viszonyulnak a szülői szerephez.
Mindez azért különösen aktuális, mert az elmúlt évtizedekben az egész társadalmat átható változások történtek a kutyatartás terén. 2021 és 2022 között, tehát a koronavírus-pandémia idején a veszettség elleni védőoltások száma alapján nyilvántartott kutyák száma megduplázódott, 900 ezerre emelkedett. (Ebben szerepe lehetett annak, hogy a kölyköket a tenyésztők nem tudták exportálni a karantén miatt.) A valódi adat azonban ennek a többszöröse. 2016 és 2020 között a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete hárommillióra tette a kutyák számát, 2022-ben viszont négymillióra emelte a becslését. Vagyis
miközben a gyerekek száma folyamatosan, immár évtizedek óta csökken, a születésszám rekord mélységbe zuhant (2025-ben 72 ezerre) közben a kutyáké egyfolytában emelkedik, a házi kedvencek szerepe pedig átértékelődik.
Négylábúak babaarccal
1986 óta a kutyákkal töltött idő a fővárosban két és félszereződött, a falvakban pedig legalább tízszeresére nőtt – tárta fel Varga György, az ELTE kutatója szerzőtársaival. Közben népszerűek lettek a rövidfejű, laposarcú fajták, amelyek jobban hasonlítanak a babákra. A tenyésztők olyan szinten igyekeznek kiszolgálni a kutyababaigényt, hogy az már állategészségügyi problémákat is felvet. A babakocsiban tolt kutyák között gyakran találunk olyan rövidorrú fajtákhoz tartozó példányokat, amelyek már fiatalon is légzési nehézséggel küzdenek. Első ránézésre ezek a kutyák egyáltalán nem hasonlítanak a kisgyerekekre, de sokan mégsem tudnak ellenállni például a mopszoknak, mert sokkal gyakrabban keresik a szemkontaktust a gazdáikkal. Gyámoltalanabbnak látszanak, mint hosszú orrú társaik, ezért az emberekből erősebb gondozási késztetést váltanak ki.
A kutyák megugró száma egybefonódik a termékenységi mutatók visszaesésével és a gyermektelenek arányának emelkedésével. A 2001-es népszámlálás szerint az 50-es években született generációk mintegy 3 százalékának nincs gyereke. Az 1961-ben született nők 8, az 1975-ben születettek 18 százaléka maradt gyerektelen. Szilágyi Dániel és Rövid Irén kutatásaiból tudjuk, hogy 2022-ben a népszámlálási adatok alapján közel 420 ezer 49 év feletti gyermektelen élt Magyarországon. Csak a népszámlálások során látunk rá erre az adatra, de az előjelek nem túl jók a jövőre nézve sem: a 30-39 éves korosztályban az elmúlt két évtizedben közel két és félszeresére ugrott a gyermektelenek aránya (14 százalékról 36 százalékra). A férfiaknál még drámaibb számokat kapunk, ott
a 30–39 éveseknél 28 százalékról 53 százalékra, a 40–49 évesek esetében pedig 15-ről 28 százalékra bővült az adat.
Fontos jelezni, hogy mindez nem magyar jelenség, a nyugati társadalmakban és – ahogy Kubinyi Enikő, az MTA Lendület Program részéről és Laura Gillet az European Psychologist című folyóiratban feltárta – Kelet-Ázsiában is jelen van, a gazdák egyre nagyobb arányban „kutyaszülőként” gondolnak magukra.
Melyik volt előbb? A kutyák megváltozott szerepe hat a gyermektelenségi arányszámokra, vagy fordítva: a gyermektelenség miatt kerülnek új szerepkörbe a négylábúak? A kérdésre nem egyszerű a válasz, mert a „kutyaszülővé válás” gyakran nem tudatos folyamat. A felvetés érzékenységet is sérthet, ráadásul a cikkünk elején leírt két tulajdonosi szerepfelfogás között számtalan átmenet létezhet.
Gyerekek hátrányban
Udvarhelyi-Tóth Kata Mária és Szalma Ivett kutatótársaival ennek megismerésére 28 olyan nőt keresett meg, akik legalább egy éve kutyával élnek együtt, és az interjúk folyamán azt tapasztalták, nem a hagyományos kutya–gazda kapcsolatrendszerként írják le az állathoz fűződő érzelmeiket, hanem szülői, anya és gyerek viszonyaként tekintenek rá. A kutatók szerették volna megérteni, hogy a gyerektelen és a gyermekes nők kapcsolata a háziállatukhoz mennyiben tér el egymástól.
A gyerektelenek saját gondozási igényeik kielégítőjeként említették a kutyákat. Az állatokkal való kapcsolat mindkét csoportnál érzelmekkel teli volt, de a válaszokból az derült ki, hogy a gyerektelenek számára a kutyák sok szempontból előnyösebb választásnak tűntek: rugalmasabb időbeosztást tesznek lehetővé, és nem rendezik át a társadalmi kapcsolatokat olyan radikálisan, mint egy kisbaba. A kutyát egyedül lehet hagyni akár késő estig is, egy csecsemőt nem. A gyerekekhez szigorúbb időbeosztás kell és kevesebb szabadidőt hagynak a szüleiknek.
Az anyák ugyanakkor tudatában voltak a gyerekneveléssel járó nagyobb, egész életen át tartó felelősségnek is. Ez az oka annak, hogy egyre többen kutyát vásárolnak szülés helyett? Emiatt nő a kedvtelésből tartott állatok szülői szerepe a modern társadalmakban?
Keverék csokornyakkendőben
A kutyákkal való viszony változása átalakítja a társadalmi kapcsolatokat és a viselkedést. A legnagyobb udvariatlanságnak számít, ha bárki nevet azon, amikor egy esküvőn a „tanú” egy csokornyakkendőt viselő keverékkutya, akire az ifjú pár a legközelebbi családtagjaként tekint. Egy ágyban alszanak vele, minden külföldi utazásukra, túrájukra magukkal viszik, mint a gyereküket. A jelenségre a hagyományos felfogású kutyatartóknak is célszerű úgy tekinteni, mintha a pár kisfia állna ott csokornyakkendőben, és örülne a szülők boldogságának.
Ha valamely barátunk, rokonunk vesz egy kutyát, vagy új partnere van, akivel eb is érkezik, onnantól a barátságunk legfontosabb jele, ha évente egy-két hétre vendégül látjuk – vagy legalábbis felajánljuk –, hogy vigyázunk a négylábúra, amikor barátaink a nagyvilágban kalandoznak. Első lépésként érdemes kipuhatolni, hogy az új jövevény funkciója szerint kutya vagy „szőrös gyerek”.
Ha utóbbi, akkor tudomásul kell vennünk, hogy ugyanúgy aggódnak az állat egészsége miatt, mint a gyerekükért, a legkisebb egészségügyi problémánál állatorvoshoz rohannak, és elvárják, hogy valami terápiás esemény is történjen. Horror összeget költenek olyan panaszok kezelésére, amelyek esetleg maguktól is elmúlnának néhány nap alatt.
A szülői szemlélet fontos jele, hogy a csecsemőhöz hasonló beszédet használnak az állattal való kommunikációban. Gyönyörűmnek, édesemnek szólítják, mindenemnek hívják. Mindez nem elszigetelt jelenség: egy felmérés szerint Magyarországon minden nyolcadik tulajdonos a gyerekeként tekint a kutyájára.
Cikkünk elején már jeleztük, hogy az is járhat feszültséggel, ha valaki kutyaszülőként gondol magára, de klasszikus felfogású kutyatartókkal találkozik. Például olyanokkal, akik engedik futkározni és más állatokkal birkózni a kutyáikat, a magyarországi enyhe teleken nem adnak kutyapulóvert, esőkabátot, sőt sapkát az állatra, nem tartják a világtól elrugaszkodott dolognak, ha napközben a hosszabb szőrű, hidegtűrő fajták a szabadban vannak, eszük ágában sincs egy ágyban aludni velük és természetesnek gondolják, ha egy kutya csontot eszik. Mindez nem az érzelmi ridegség, a rossz tartás jele.
Nulladik gyerek
Azt gondolnánk, ha valaki gyerek után vágyódik, a legideálisabban ezt a helyzetet egy gyerekkel lehet megoldani. A gyerektelenség azonban gyakran nem tudatos döntés eredménye, legtöbben a társ hiánya, vélt vagy valós egzisztenciális okok, meddőség miatt kerülnek ilyen helyzetbe. A tanulmány felhívja a figyelmet rá, hogy a magyar gyerektelenek olyan társadalmi környezetben élnek, amely nagyra becsüli a szülői szerepet és a boldogság egyik forrásának tekinti. Ezt sokan a kutyáikkal élik meg.
Mindez nem csak a politikai környezet miatt van így. A populista kormányok azért tűzik a családalapítást, a termékenység növelését a zászlajukra Oroszországtól Budapestig, mert ez a gondolat népszerű a lakosság körében. Különös, de a társadalmi környezet is növeli a társállatok utáni igényt.
Más folyamatok is ebbe az irányba hatnak. A párok egyre későbbre halasztják a gyermekvállalást, a nők sokszor a harmincas éveik második felében vagy negyvenen túl szülnek először, emiatt
olyan párok esetében is megjelenik a kutyagyerek iránti igény, akik később „emberszülőkké” akarnak válni. Ők a „négylábú babán”, a „nulladik számú gyereken” gyakorolják a szülővé válás egyes elemeit.
A gyerektelenek számára mást jelentenek a társállatok, mint a gyermekeseknek, előbbiek sokkal több időt és érzelmi energiát fektetnek a kutyák gondozásába. A jelenség mára annyira elterjedt, hogy a kutatók azt is vizsgálni kezdték, vajon a szőrös gyerekekkel szembeni szülői stílusok, attitűdök és gondozási gyakorlatok mennyire térnek el a gyerekekkel szembenitől. Különbözik-e azok viselkedése, akik ténylegesen szülők azokétól, akik nem. Arra jutottak, hogy a gyerektelen „kutyamamák” hajlamosak kiegyensúlyozott, tekintélyelvű stílust alkalmazni az állatoknál, vagyis az érzelmességet a szabályok alkalmazásával és mérsékelt kontrollal keverik. Az ilyen állattartók a legritkábban tartoznak az autoriter vagy a nagyon engedékeny „szülői kategóriába”. Vagyis a legtöbb embergyerek vélhetően boldog lenne egy ilyen szülői szerepfelfogású anyával.
A kétféle gazdának eltérő az elvárása a kutyaiskolákkal szemben is. A hagyományos ebtartók ettől a szolgáltatástól a kutyák kiképzését várják, például a feltétlen behívhatóságra, lábnál való haladásra, vércsapázásra – attól függően, milyen szabadidős tevékenységet szeretnének a kutyákkal folytatni. A szülői szerepre felkészítő kutyaiskolákban a hangsúly óvatosan a gazdákra kerül át, gyakran inkább nevelési tanácsadásnak tűnnek a foglalkozások. Alkalmazkodva ahhoz, hogy a sokszor kistestű „kutyagyerekektől” senki sem várja el azt, amit egy nagytestű állattól: hogy a gazda sípjának a hangjára a szarvas nyomából is azonnal visszatérjen vagy szembeforduljon egy betörővel. Vicces helyzetek sora keletkezik abból, ha egy hagyományos kutyatartó betéved egy „kutyaszülő-képzőbe”, ahol légzőgyakorlatokat kell végeznie annak érdekében, hogy akkor is megőrizze a nyugalmát, ha a „gyerek” leégeti a többi „szülő” előtt a nem illendő viselkedésével.
Amint már említettük, a kutyák kettős szerepére számos szolgáltatás épül rá. A kutyanapközikben öt-tízezer forint közötti napidíjért az állatok hatalmas kertben tölthetik a napjaikat, ahol hagyományos szerepfelfogású gazdák állatai a zöldben kergetőzhetnek egymással. A „gyerek” frakció pedig a fűtött vagy árnyas teraszon pihenhet, miközben „szüleik” számára online közvetítik a történéseket, így folyamatosan látják, az ebek elégedettek-e a kapott szolgáltatással. Kutyataxival reggelente összegyűjtik a nebulókat, majd kiszállítják a fővárosi agglomerációba valami természetközeli helyre, ahonnan késő délután hozzák vissza őket.
„Ő az én mindenem, tényleg”
A szülői szerepben lévők gyakran hasonló módon gondolkodnak kutyáik szükségleteiről, rutinjairól és jólétéről, mint a gyerekesek. A hasonlóságot az adja, hogy a kutyák, főként a kistestűek teljes mértékben függnek a gondozóiktól. Ha a gazdák és a kutyák között kialakulnak kisebb konfliktusok, akkor ugyanaz az aszimmetrikus függőségi dinamika teszi érdekeltté az állatokat ezek feloldásában, mint a gyerekeket. Vannak persze különbségek is: a gyereknevelés nagyobb felelősséggel jár, és akinek van családja, az tudatában van, hogy egy gyerekhez erősebb érzelmi kötelék fűzi, mint a gyerekpótlékhoz.
A gyerekként kezelt kutyákat szinte bizonyos, hogy akkor is a lakásban tartják, ha nagy kert áll rendelkezésre. Az ilyen gazdák általában városi vagy városias körülmények között élnek, a kutyák gondozását élményként élik meg, nagy előnynek tartják, hogy az állatokat kölcsönös és feltétel nélküli szeretetet fűzi hozzájuk.
„Mindkettőnk számára olyan, mintha a gyermekünk lenne – annyira szeretjük. Igen, úgy érzem, ő a legjobb barátom, a kisfiam, az én mindenem, tényleg”
– így jellemezte az egyik kutatásban résztvevő nő a kutyájához fűződő viszonyát. „Nem arról van szó, hogy nincs gyerekem – Ő, a kutyám az én gyerekem. És tényleg így viselkedem vele; aggódom érte, szeretem, ezért nem érzem, hogy valami hiányozna.” Vagy: „Nálunk is van anya és apa a családban. Mielőtt elmegyek otthonról, megnyugtatom: anyu most elmegy.” „A kiskutyám nagyon nyűgös… igazi anyuci kislánya” – ezt is a kutatásba bevont nők egyike mesélte.
Gyakori tapasztalat, hogy olyan háztartásba kerül kutya, ahol a szülők nehezen értenek szót a kamasz gyerekükkel, ebben az esetben az állat egyfajta rezonátor szerepet kap, akivel szemben a tini is ki tudja fejezni azokat az érzelmeket, amelyeket a családtagjai iránt érez, de rávetíti őket a kutyára. A családok egy része hasonlót él meg felnőtt, szenvedélybeteg szerettével kapcsolatban is. Lehetnek feszültségek, de a kutya közös pont, aki mindenkit szeret, és akihez mindenki pozitívan viszonyul.
A kutyaipar persze nagyon is tudatában van a társadalmi változásoknak, például annak, hogy ezek a kutyák nem ételmaradékot esznek. A szülői szemléletű gazdák olyan ételeket is megvesznek a kedvenceiknek, amiket maguknak nem engednének meg. Kutyáknak készített borjúpástétom vörös- és kékáfonyával, nyúl spenóttal, bárány gyógynövényekkel, sült vaddisznó rudacskák, lazac kaporral, marha almával – néhány elem egy online szupermarket kínálatából.
Ugyanolyan lefektetési rituálé is kialakulhat, mint a gyerekeknél. Senkinek sem jut eszébe a házőrzőjének születésnapi ajándékot venni, a gyerekpótlékoknak azonban kutyatortával és kutyakeksszel kedveskednek, a szülinapjukat gyakran cukrászdában tartják, mint a gyerekekét, ahova a barátaikat (embereket és négylábúakat is) meghívják. Igen, kutyacukrászdák és -kávéházak is léteznek.
Iroda a blökiknek
A munka és a gondozás közötti egyensúly megteremtése a kutyáknál sem egyszerű, de ezt a folyamatot is szolgáltatások sora segíti. A kutyabarát irodák ma már egyáltalán nem számítanak ritkaságnak. A nyugati országok egy részében az állatokat a súlyuk alapján osztályozzák, és a kistestűek – vagyis a tipikus gyerekpótlékok – az alacsony termékenységű országokban az élelmiszerboltok többségébe is bemehetnek. Ha nem akarnak vevőt veszíteni, a kereskedőknek alkalmazkodniuk kell a viszonyokhoz. Nem mondhatják, hogy vevőik hagyják az állatot a bolt előtt, mert ugyan ki kötné ki a gyerekét egy kerékpártartóhoz?
A home office ideális a társállatok számára. „Az otthoni iroda a legjobb megoldás. A kutyáim itt vannak velem. Nem tudok elképzelni ennél jobb munkát” – mondta az Udvarhelyi-Tóth–Szalma-féle kutatás egyik alanya. A kutyabarát iroda is válasz az állatok megváltozott szerepére. A munkáltatóknak tudatában kell lenniük, hogy
a háziállatok gondozásának érzelmi és logisztikai igényei hasonlók, mint az anyaságé.
A kutyatartás bővíti a társadalmi hálózatokat is, lehetővé téve a spontán kapcsolatokat más tulajdonosokkal séták, kiképző iskolák vagy közösségi médiás csoportok révén. Ha valakit kutyát vásárol, azzal belépőt vesz a kutyások helyi társadalmába, amely a hagyományos felfogású gazdákat és a „szülőket” is magába foglalja. A kutyások a nagyvárosokban is köszönnek egymásnak, tudják egymás négylábújának a nevét, számontartják, kit, mikor láttak utoljára. Esetenként fákat ültetnek, szemetet szednek, a nagy melegben locsolják a növényzetet, odafigyelnek az idős ebtartókra, akik a jeges úton és a nyári hőségben is sétáltatják a kutyáikat. A „kutyamamák és -papák” sétaklubot alkotnak, fiatalabb és idősebb társaságok együtt töltik az idejüket, akár nyolc-tíz kutyával együtt mozognak. Ugyanígy a nagytestű állatokat is egyszerre viszik ki, így csökkentve a családtagként tartott és a hagyományos kutyafelfogású gazdák közötti konfliktusok lehetőségét a túlhasznált városi zöldterületeken.
A kutyamamák apák nélkül
A kutyatartás és a gyerekvállalás közötti fontos különbség, hogy a gyermekhez stabil partner, lakhatás és anyagi biztonság szükséges, kutyával viszont egyedül is lehet élni. Fontos jelenség, hogy a kutatásba bevont állatok mintegy fele menhelyről származott, és ez külön elégedettséggel töltötte el a gazdáikat, hiszen bajban levő állaton segítettek.
A mindennapokban némi zavart kelthet, hogy az örökbefogadott menhelyi kutyák fajtájukhoz képest esetleg meglepő szerepbe kerülnek. Például mentett pitbullokat vagy bullterriereket szólítgathat az „anyjuk” gyönyörűmnek, mindenemnek. A kutyás társadalomban külön tisztelet övezi ezeket a gazdákat, akik vállalják egy lelkileg vagy akár testileg is sérült kutya nevelésével járó nehézségeket. Ám
ha ilyen elszántak, miért nem fogadnak bajban levő gyerekeket örökbe? A válasz leggyakrabban az, hogy a gyermeknevelés tartósabb és erkölcsileg súlyosabb kötelezettségérzettel jár, amit nem szeretnének vagy nem tudnak vállalni.
A közösség nem mindig fogadja pozitívan ezt az újfajta szerepkört. „Többször is előfordult, hogy az emberek hülye ribancnak neveztek, és megkérdezték, miért nem szülök inkább gyereket” – fogalmazott az egyik résztvevő. Ám ez nem általános, inkább azoknál jelentkezik, akik több kutyát tartanak egyszerre.
Barátok? Lecserélve
Az állatokhoz való kötődés olyan erős, hogy a megszólítottak egy része inkább a barátait cserélte le, amikor azok nem fogadták el, hogy mindenhova magával viszi a kutyáit. Érdemes tehát óvatosan közelíteni, ha ismerőseink, barátaink közül megjelenik egy (vagy több) kutyagyerek. „Aki nem szereti a kutyákat, nincs helye mellettem” – fogalmazott a kutatás egyik résztvevője. Még azok is kikerülhetnek a baráti körből, akik furcsállják, hogy a kiskutyáik igényeit egyenrangúaknak tartották a gyermekeikével.
A kutyák és a gyermekek élettartamának különbsége beárnyékolja a társkapcsolatokat. Főként idős embereknél fordul elő, hogy a kutyáik után halnak: „Van egy barátom, aki öngyilkos lett, miután meghalt a kutyája, és egy másik, aki négy éve gyászolja a kutyáját, és egyszerűen nem tud túllépni a veszteségen.” Ha valaki családtagként tart kutyát, az elvesztése ugyanolyan gyásszal tölti el, mintha a kutya által pótolt személy halt volna meg.
A kutyatartás tehát szülői érzelmeket és viselkedést válthat ki, antropomorfizálják a kutyáikat, „anyának” vagy „apának” nevezik magukat, vagy „babámként”, „fiamként” utalnak rájuk. A kutyák szeretett családtagok, a viszony pedig olyan erős, hogy ma már az utcán is simán előfordulhat, hogy egy ismeretlent úgy szólítanak meg, hogy a kutya „anyjának” vagy „apjának” nevezik. Az állatokra nem állatként, hanem érzelmi támaszként tekintenek, az ebek nyugalomérzetet, társaságot és a feltétel nélküli elfogadás érzését kínálják gazdáiknak.
Azok a kutyatartók, akiknek saját gyerekeik vannak, szintén erős szeretetet fejeztek ki kutyáik iránt, de konfliktushelyzetekben egyértelműen gyermekeik mellé álltak.
A szülői szerep egy egész életen át tartó, társadalmilag elismert kötelesség, amely magában foglalja az erkölcsi nevelést és az értékek átadását. A kutyatartás ezzel szemben egy érzelmes, de időben korlátozott kapcsolat, hiszen a kutyák – különösen egyes kistestű fajták – jóval rövidebb életűek.
Arra a kérdésre azonban még nem kaptunk választ, hogy az emberek a kutyát a gyerek helyett választják-e, vagyis állhat-e ez a jelenség a termékenység csökkenése mögött. A kutatók szerint a gyerekpótlékként használt ebek gondozása nem az emberi reprodukció alternatívája. A háziállatok nevelése és az anyaság az európai középosztály életmódjában nem kizárja, hanem keresztezi egymást. A jelenség tömegessé válása azonban súlyos jelenségeken, például az elmagányosodáson alapul – amely problémát érdemes lenne komolyan venni társadalmi szinten is.
Nyitókép: kutya és gazdája Kuvaitvárosban 2025. december 5-én (fotó: AFP/Yasser al-Zayyat)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
