Vidéki Prókátor: Kádár János is gyakrabban mondott igazat, mint az elmúlt évtized Orbán Viktora
Ha két éve nem szúrja ki a pedofilsegítőnek adott köztársasági elnöki kegyelmet egy folyóiratban, ma egészen másmilyen ország készülődne a tavaszi választásokra. Nem lett volna országos botrány, köztársaságielnök-csere, sem politikai pillanat, amelyet Magyar Péter kihasználhatott, hogy mára esélyesnek látsszon a győzelemre. De az egykor fideszes, konzervatív kisvárosi ügyvéd bizony kiszúrta az ítéletet és ellökte az első dominót. A Válasz Online meglátogatta az inkognitóját továbbra is őrző, Vidéki Prókátor álnéven ismert ügyvédet, hogy az új év kezdetén elkészítsük vele az első, bárki számára olvasható, fizetőkapu mögé nem zárt nagyinterjút. Mi volt és mi nem volt különös abban, hogy rábukkant a kegyelmi ügyre? Miért tartja politikai zseninek Magyar Pétert? Miért gondolja úgy, hogy az idei választáson nem is pártok és politikusok fognak megmérettetni, hanem a magyar társadalom? Interjúnkból kiderül.
– Ön vagy nagyon szerény, vagy rettentően hiú.
– Erről inkább a rokonaimat és az ügyfeleimet kellene megkérdezni.
– A Vidéki Prókátor névhez, az inkognitójához való ragaszkodásnak pedig vagy az az oka, hogy nem kell önnek a dicsőség, vagy mítoszt épít, nagy elérésre hajt, hogy a megfelelő pillanatban fedje fel kilétét…
– Ennél sokkal prózaibb az ok. Elégedett vagyok az életemmel, nyugodt és boldog magánéletem van, azokkal élek, akiket szeretek, ott élek, ahol szeretek és azt csinálom, amit szeretek. Megvan mindenem, amire szükségem van a nyugodt, boldog élethez. Olyan munkám van, mely biztosítja számomra a teljes személyi, szellemi és anyagi függetlenséget. Ezért aztán nem vagyok meggyőződve arról, hogy az ismertségem bármilyen módon is boldogabbá tudná tenni az életemet, abban viszont biztos vagyok, hogy számos kellemetlenséggel járna.
– Mitől tart? Megszólítanák az utcán ebben a kedves kisvárosban, hogy „Helló, Prókátor!”?
– Például. Ráadásul mi, ügyvédek, speciális helyzetben vagyunk, mivel minden elérhetőségünk nyilvános. Ha ismertté válna a személyem, valószínűleg egész nap csengene és pötyögne a telefonom, az e-mail postafiókom pedig megtelne a munkámhoz nem kapcsolódó, politikai tárgyú meg személyeskedő levelekkel. Az ügyvéd énem és a „Prókátor” énem összekapcsolódása alighanem jelentős mértékben megnehezítené a munkámat. Nem szeretnék arra embert felvenni, hogy kezelje a telefonhívásokat és válogassa szét az e-mailekben a munkámhoz kapcsolódó leveleket a politikai tárgyú levelektől. És persze
arra sem vágyom különösebben, hogy rengeteg „Kovács Béla” a pokolba kívánjon, és leírja, hogy dögöljek meg, mert ezt tettem a Fidesszel és megbuktattam a köztársasági elnök asszonyt.
– Azt ugye ön sem gondolja komolyan, hogy mondjuk Rogán Antal nem tudja egészen pontosan, hogy ki ön?
– Nem tudom, hogy tudja-e, könnyen lehet, hogy tudja, de nem szoktam ezen töprengeni. Rogán Antal, úgy, ahogy van, kívül esik az érdeklődésem körén.
– Ha tudja, akkor csak rajta múlik, hogy mindenki más is megtudja. Mondjuk egy Brüsszel–Prókátor–Magyar Péter-tengely, amelyben a CIA is érintett…
– Persze, meg az ukrán békaemberek is… A kegyelmi ügy kirobbanásának körülményei olyannyira egyértelműek és dokumentáltak, hogy ahhoz nem nagyon lehet bármilyen összeesküvés-elméletet hozzákapcsolni.
– Azért mi már láttunk néhányat…
– Tény: az Origo jött már ki olyasmivel, hogy én biztosan Magyar Péter vagyok, mert nagyon hasonló a Facebook-posztjaink szövegezése, s van egy másik, kommentekben gyakran visszatérő elmélet is, amely Magyar Péter édesanyjának vélelmez.
– Nem is ismerik egymást Magyar Péterrel?
– Nem. Sosem találkoztunk és sosem beszéltünk egymással.
– Meg sem kereste önt a Tisza-elnök?
– Nem, ami nem meglepő, mivel elvileg ő sem tudja, hogy ki vagyok. Az viszont nem tagadható, hogy nagyon sok közös vonásunk van. A politikai világképünk nagyon hasonló, mint ahogy a történelem és persze a politika iránti érdeklődésünk is. Mind a ketten a jobbközép irányultságú politikai családhoz tartozunk és tartoztunk mindig is. Mind a ketten szívesen hivatkozunk az elmúlt korok nagy magyarjaira. A hasonló érdeklődési kör és a hasonló világkép lehet az oka annak, hogy van olykor hasonlóság a bejegyzéseink tartalmában és szövegezésében.
– Csakhogy ha két éve ön nem fedezi fel a pedofilsegítőnek adott elnöki kegyelmet, ma Magyar Péter posztjaira legfeljebb a barátai lennének kíváncsiak, nem pedig milliók.
– Valóban lett egy sor nem várt következménye annak, hogy kiszúrtam azt a döntést, de az én életem rendjét tekintve nem volt benne semmi különös. Ebben az irodában, ott, annál az asztalnál ültem 2024. február 1-jén, s mint ahogy szinte minden reggel teszem 8 és 9 óra között, egy kúriai határozatot olvastam. Egy ügyvéd alapvető kötelessége, hogy naprakész legyen a joggyakorlatot illetően, és én szeretek is bírósági határozatokat olvasni. Aznap csupán azért olvastam el éppen ezt a döntést – olvashattam volna bármelyik másikat is –, mert érdekesnek tűnt a tárgya. Gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, kényszerítés hatósági eljárásban, intézményvezető-helyettes vádlott, s ráadásul ez mind együtt… Amúgy igyekszem minden, a Kúriai Döntésekben közzétett határozatot elolvasni.
– Véletlen, hogy bekerülhetett az ügy abba a folyóiratba? Netán valaki becsempészte, hogy valaki más majd kiszúrja és robbanjon?
– Nem tudom, mert nem ismerem a Kúrián érvényes határozatszerkesztési és -közzétételi szabályokat, soha nem dolgoztam ott. A Kúrián volt vizsgálat az ügyben, ami, ha jól tudom, azzal az eredménnyel zárult, hogy minden a szabályoknak megfelelően történt a közlés tekintetében. Az viszont kétségtelen, hogy
a körülmények ritka együttállása kellett ahhoz, hogy megjelenjen az ügy a Kúriai Döntésekben, de hogy így lett, arról alighanem leginkább Kónya Endre tehet.
– Hogyhogy?
– Ha a 2023-as kegyelmi döntés után visszavonja a kúriai felülvizsgálati kérelmét mint okafogyottat, akkor a mai napig nem tudnánk a kegyelmi döntésről. 2024-ben már rég nem lett volna folyamatban az ügy, amely így be sem kerülhetett volna a Kúriai Döntésekbe – nekem pedig nem lett volna mit kiszúrnom azon a csütörtöki napon. Talán nem gondolta át: annak, hogy végrehajtási kegyelmet kapott Novák Katalintól, nincs hatása a felülvizsgálati eljárás lefolytatására, ami aztán szépen folyt is tovább. Ilyen apróságokon múlt. Az is lehet, hogy azt gondolták: a Kúria határozata azért nem lesz nyilvános, mert a nemi erkölcs elleni bűncselekmények alapján indult eljárásokban meghozott határozatok még anonimizált formában sem tehetők közzé. Csakhogy ez az ügy – bár szorosan kapcsolódott az intézményvezető ellen szexuális bűncselekmények miatt folyamatban volt eljárásokhoz – nem nemi erkölcs elleni bűncselekmény tárgyában, hanem kényszerítés és vesztegetés tárgyában folyt.
hirdetés
– A kegyelem ténye, amelyet felfedezett, önt meglepte?
– Igen, noha akkor már régóta nem voltam fideszes – már 2010 előtt érzékeltem, hogy ebből nem sok jó fog kisülni.
– Miből?
– Annak idején mi valóban elvek által vezérelve csatlakoztunk a Fideszhez ebben a kisvárosban. Még a szoci időkben, a nyugatos, polgári Magyarország eszméjének elkötelezett híveiként. Széchenyi életművének folytatását reméltük, emelkedő, felzárkózó, polgárosodó, nyugatos Magyarországról fantáziáltunk egy baloldali, posztkádárista társadalomban… Nem túl sokan. Amikor összegyűltünk Fidesz-taggyűlésre, egy nagyobb asztal körül elfértünk. Aztán telt-múlt az idő, és amikor már érezhető volt, hogy a szocialista kormány bukni fog, hétről hétre jelentek meg olyan alakok, akikről pontosan tudtuk, hogy az égvilágon semmi közük nincs sem a polgári Magyarország eszményéhez, sem pedig a konzervatív szellemiséghez.
– Kik voltak ők?
– Hiénák, zsákmányra éhes gátlástalan figurák, akik kizárólag az előrejutás és a meggazdagodás esélyét láttak a „fideszezésben”, ezért csatlakoztak.
A jövő Lázárjai, Simonkái, Boldog Istvánjai. Ezekkel az emberekkel nem volt kedvem közösködni, tehát már 2010 előtt elmaradtam a gyűlésekről. A félelmeim 2010 után beigazolódtak: tényleg jött a rémálom.
– Mi olyan ijesztő?
– Jogász vagyok, azt hiszem, nem meglepő, hogy elképeszt, amikor az ország vezetői a saját törvényeiket sem tartják magukra nézve kötelezőnek és a bíróság döntéseit is semmibe veszik. Hiába tiltotta meg például a törvényszék a hamis Tisza-program hazug propagandakiadványban történő terjesztését, boldogan osztogatják bejegyzésekben – miniszterelnöki szinten is.
– Jogilag ilyenkor lehet tenni valamit? Vagy a bíróságnak ezt végig kell néznie szépen, csöndben?
– Véleményem szerint nem sok mindent lehet tenni azon kívül, hogy mindenki, akinek fontos a jogállamiság, felemeli a szavát. Ha az alperes nem tartja be a bíróság határozatát, végrehajtás révén lehetne erre kényszeríteni, ez viszont meglehetősen nehéz feladat, hiszen valaminek a nemtevését kellene a végrehajtónak kikényszerítenie. Minden ember mellé meg nem lehet rendőrt állítani a nap 24 órájában, hogy megakadályozza a terjesztést. Alighanem csak a rendbírság jöhet szóba, de hát azt meg simán bevállalják. A valódi megoldás az lenne, ha nem érné meg ilyesmit tenni, mert a társadalom mondana ítéletet a jogsértők felett, például a választásokon. Sajnos, úgy tűnik, hogy a jelenlegi magyar társadalomtól ilyen értelemben nem tart a hatalom. Könnyen lehet, hogy igaza van, mert ettől az ideális állapottól messze vagyunk. A helyzet persze nem új.
Tíz éve is fölfordult a gyomrom, amikor a miniszterelnök kiállt azok mellett, akik kiszúrták annak a panziósnak a kerekeit, aki szállást akart adni néhány menekült gyereknek.
Az ország magát kereszténynek mondó miniszterelnöke! Az a miniszterelnök, akinek keresztényként az üldözöttek – különösen az üldözött, nélkülöző gyermekek – megsegítése, miniszterelnökként pedig a jogállam mellett kellene állnia, tehát az önbíráskodással szemben. Akinek példát kellene mutatnia a magyarok számára, politikai érdekből gond nélkül köpött szembe minden erkölcsi és jogi kötelességet, amelyek a fenti szerepeiből következnének. De említhetnénk a gyöngyöspatai ügy miatt elindított, undorító, cigányellenes politikai kampányt is. Emlékszünk, ugye, Orbán „keccsölős” nyilatkozatára. Kár is ezt már sorolni. A hatalompolitikai célú uszítás, a jogállam ilyen szintű leépítése, a korrupció rendszerszintű és tudatos kiépítése egy nem túl magas morális és intellektuális szint fölött nyilvánvalóan vállalhatatlan.
Mára eljutottunk odáig, és ez borzasztóan szomorú, hogy ha meg akarjuk őrizni a mentális egészségünket, tudatosan távol kell tartanunk magunkat az ország miniszterelnökének megnyilatkozásaitól.
Én legalábbis már régóta ezt teszem. Az aljasság és erkölcstelenség, amely ezekből kibomlik, olyan mértéket öltött, hogy már káros a nyugalomra és a lelki egészségre. 2026 első napjaiban nagy biztonsággal jelenthetjük ki: Kádár János is gyakrabban mondott igazat, mint az elmúlt évtized Orbán Viktora.
– Orbánt nem önnek köszönhetjük – ellentétben Sulyok Tamással. Érzi a felelősséget?
– Nem, hiszen nem tudtam, milyen politikai következményei lesznek annak az olvasói levélnek. Amikor elküldtem, meg sem fordult a fejemben, hogy emiatt a köztársasági elnök asszony meg fog bukni.
– Nem?
– Nem. Először még az is eszembe jutott, hogy esetleg ez a bizonyos K. Endre titokban együttműködött a hatóságokkal, tehát hogy a főnöke lebuktatásban segített végső soron és ezért kapott jutalomból kegyelmet. Aztán ezt a verziót elvetettem, mert ha így lett volna, akkor nyilván nem is ültették volna le évekre. Mindenesetre azóta sem kaptunk választ az alapkérdésre, hogy mégis mi indokolta azt a döntést.
– Balog Zoltán közreműködésére azért fény derült.
– Igen, végül kiderült, hogy urambátyám-alapon adták, protekciós alapon, bármilyen értékelhető indok nélkül. Ami egészen döbbenetes. Ez is mutatja, hova züllött a magyar jogállam: a köztársasági elnöknél ki lehet járni egy közjogi döntést. Mindeközben pedig dübörgött a kormány „gyermekvédelmi” kampánya: emlékszünk az óriásplakátokra, a könyvfóliázásra, a 2022-es választáson a „gyermekvédelmi” népszavazásra… Már csak ezért sem hittem, hogy lehet komoly következménye a kegyelmi ügynek. A társadalom addigra annyi mindenen átlépett már. 2010 óta szinte naponta derülnek ki olyan dolgok, többek között önöknek, a független sajtónak köszönhetően, amelyekbe egy normális országban a kormány nemhogy belebukna, de amelyek után talán az utcára sem mernének kilépni a miniszterek. Én 2024 elején azt hittem, hogy a társadalom hozzáedződött már ezekhez és az ingerküszöb a sztratoszféra fölött van valahol. A 2022-es választást például néhány hónappal a Völner–Schadl-ügy kirobbanását követően nyerték meg kétharmaddal, ami pedig mégiscsak a magyar jogtörténet egyik legnagyobb korrupciós ügye.
– Aztán mégis lett hatása az olvasói levelének. Novák helyett Sulyok jött. Megérte a váltás?
– Sulyok Tamás Orbán súlytalan kesztyűbábja, ugyanúgy, mint az összes olyan alkotmányos szereplő, akinek a végrehajtó hatalommal szembeni fék és ellensúly szerepét kellene betöltenie. Az Alkotmánybíróság elnökeként is az volt, olyan illúzióm tehát, hogy második Sólyom László válik belőle, egy másodpercig sem volt. Ugyanakkor még így is sikerült alulmúlnia a várakozásaimat.
– Ön vállalna köztársasági elnöki funkciót, ha mondjuk Magyar Péter felkérné?
– Ilyen felkérésre egyszerű ügyvédként nem vagyok felkészülve, úgyhogy nagyon át kellene gondolnom. Az biztos, hogy nálam nagyon sok méltóbb és alkalmasabb jelölt lenne erre az egyébként csodálatos posztra.
– Tehát nem zárja ki, hogy igent mondana?
– Annyit mondok most, hogy nagyon át kellene gondolnom. Elképzeléseim mindenesetre lennének, hogy én hogyan tölteném be ezt a pozíciót.
– Hogyan?
– Az alkotmányos-közjogi keretek között igyekeznék valódi tartalmat adni az elnöki funkciónak és pozitív mintákat felmutatni a társadalom számára. Időnként például megjelennék egy-egy gyermekvédelmi, vagy szociális intézményben úgy, hogy előzetesen nem tud róla senki, ezzel is jelezve a politika által sajnos sokszor elhanyagolt szociális szféra, valamint az ezt működtetni hivatott – mellesleg keresztény – értékek fontosságát és kiemelt jelentőségét. Ezek után a borzalmak után, amelyek a gyermekvédelmi rendszer kapcsán az elmúlt két évben napfényre kerültek, szerintem ez most kötelessége lenne az elnöknek. Ezzel nem állna egyik párt mellé sem, egész egyszerűen felhívná a figyelmet a problémára, az állam ezzel kapcsolatos felelősségére, és jelezné, hogy az állam, amelyet legfőbb közjogi méltóságként ő képvisel, a gyermekvédelemnek, az esélyegyenlőségnek, a szolidaritásnak és a társadalmi mobilitás kérdésének kiemelt figyelmet szentel. Ez persze jogállami működést, autonóm szereplőket feltételez. A köztársasági elnöknek a mi közjogi rendszerünkben elsősorban példaképnek kell lennie, s mivel ki van vonva a politikai küzdőtérből, a politika szereplői fölött helyezkedik el, meg is van rá a lehetősége, hogy példaképpé váljon.
– A szükséges jogállami működést könnyedén vissza lehetne építeni?
– Politikai akarat kell hozzá és kellő mértékű felhatalmazás. Ha ezek megvannak, viszonylag gyorsan helyre lehet állítani a jogállamot, hiszen Orbán Viktor nem úgy bontotta le azt, hogy eltörölte az intézményeket, „csupán” visszaélt a kétharmados többségével és minden pozícióba, amelynek alkotmányos kötelessége, hogy a végrehajtó hatalommal szemben fékként és ellensúlyként működjön, a saját embereit tette. Jelen pillanatban minden ilyen alkotmányos intézményt pártkáderek irányítanak, akik nem az alkotmányos hivatásuknak megfelelően töltik be a pozíciójukat, hanem Orbán Viktor akaratának megfelelően.
Ezeket az embereket le kell cserélni, s ezáltal lehet és kell az intézmények diszfunkcionális működését újra funkcionálissá tenni.
Nem olyan embereket kell tehát az intézmények élére tenni, akik az új hatalomhoz lojálisak, mert akkor cseberből vederbe kerülünk, hanem olyanokat, akik komolyan gondolják az alkotmányos szerepüket, képesek annak megfelelően cselekedni és elkötelezettek a jogállami működés mellett. Ha ez megtörténik, viszonylag gyorsan helyre lehet állítani a jogállamot, hiszen az intézményei megvannak, léteznek, nem nulláról kell felépíteni őket, mint 1989-ben. Ezen változások megvalósításához azonban az ellenzéknek kétharmadot kell szereznie áprilisban.
– Nem hisz abban, hogy feles többséggel is meg lehet változtatni kétharmados törvényeket, alkotmányt?
– A matematika kemény dolog, a kétharmad az kétharmad.
– Vörös Imre alkotmányjogász régóta mondja, az Alaptörvény illegitim, mindig is az volt, tehát nem érvényes, amit csak ki kell mondani és kész.
– Én nem tekintem illegitimnek az Alaptörvényt, mert a korábbi alkotmány rendelkezéseinek megfelelően alkották meg. Amúgy, ha kimondják az érvénytelenségét, mi fog történni? Ki fogja elfogadni azt, hogy érvénytelen az Alaptörvény? Az elnök el fogja fogadni? És az Alkotmánybíróság? Hát a bíróságok és az ügyészség? Az egyik bíró igen, a másik nem? Ebben az esetben csak jókora jogi káosz keletkezne, ami pedig törvényszerűen politikai káoszt eredményezne. Ez legkevésbé az új hatalomnak lenne érdeke. Ahol az Alaptörvény kétharmadot ír elő, ott bizony kétharmad kell a változtatáshoz. Márpedig az alkotmány megváltoztatásához kétharmadot ír elő. Persze, ez gondot fog okozni, ha a Tisza Párt győz ugyan, de nem kétharmaddal.
Ebben az esetben a fent említett személyek köztársasági elnöktől alkotmánybírókig egyből olyan fékek és ellensúlyok lesznek, hogy rájuk sem lehet majd ismerni!
Rögvest megtalálják majd alkotmányos hivatásukat! A köztársasági elnök nem írja alá a törvényeket, az Alkotmánybírósághoz küldi őket, az meg csípőből megsemmisíti azokat. Alighanem jelentősen megnő majd a sikeres alkotmányjogi panaszok száma is. Az Orbán-párt politikusai pedig azt is el fogják felejteni, hogy valaha is az illiberalizmus eszméjét vallották, és ugyanúgy a liberális jogállami működés, a fékek és ellensúlyok rendszerének fekete öves harcosai lesznek, mint ahogy azt most például az Európai Unió, vagy a Tusk-kormány kapcsán látjuk, ahol ők, vagy az elvtársaik ellenzékben vannak. Az illiberalizmus ugyanis csak hatalmi pozícióban „szexi”, ellenzékben kényelmetlen.
– Az ellen, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítse a törvényeket, miután a köztársasági elnök oda küldte mindet, nem véd a kétharmad sem.
– Kétharmad esetén az Alaptörvény megváltoztatható lenne, s például az Alkotmánybíróság összetételét is meg lehetne és meg kellene változtatni. Mint ahogy például a Fidesz tette 2010 után: megnövelték az alkotmánybírók számát, így lett meg nekik a többség az Alkotmánybíróságon. Nyilvánvaló, hogy új legfőbb ügyészt kellene választani és nem maradhatna Varga Zs. András a Kúria élén, mert erre a posztra őt az égvilágon semmi nem predesztinálja. Kétharmaddal ilyen módosításokat meg lehet tenni.
– Persze, de ezeket a módosításokat is alá kell írnia a köztársasági elnöknek, amely ezeket ugyanúgy elküldheti az Alkotmánybíróságnak, amely megsemmisíti mindet…
– Ha az Alaptörvényt módosítják és a változtatások az Alaptörvénynek megfelelően mennek végbe, akkor azokra nem mondhatja azt az Alkotmánybíróság, hogy alaptörvény-ellenes. Ami pedig az Alaptörvény módosítását illeti, azt az Alkotmánybíróság csak az eljárási szabályok betartása szempontjából vizsgálhatja, tartalmi szempontból nem. Ha lenne tiszás kétharmad, akkor ezeket az ügyeket jogilag meg lehetne oldani, főleg, hogy ezeknek az alkotmányos intézményeknek és személyeknek a státuszát, a rájuk vonatkozó alapvető szabályokat mind az Alaptörvény tartalmazza.
– És ha áprilisig visszaállítják, hogy az Alkotmánybíróság tartalmi okokból is mondhassa ki egy Alaptörvény-módosításról is, hogy alaptörvény-ellenes?
– Semmi sincs kizárva. Ha addig olyan mérési adatok jönnek, mint az év végiek voltak, elképzelhető, hogy lesz itt még jogászkodás. Ugyanakkor egy ilyen, vagy ehhez hasonló változtatás egyértelműen azt jelentené, hogy a belső méréseik szerint nem zárható ki a Tisza kétharmados győzelme.
– Ha az megtörténne, kinézi Magyar Péterből, hogy helyreállítaná a jogállamot?
– Hogy Magyar Péter mit kezdene a kétharmados többséggel, nyilván nem tudom.
Ami most jól látszik, messziről is, tán még a Holdról is, az az, hogy Magyar Péter politikai zseni.
Ezt nem lehet tőle elvitatni. Aki másfél év alatt ezt összehozza a nulláról indulva, hogy ma már hosszú hónapok óta vezet az állampárt előtt, ráadásul bármilyen pénzügyi támogatás nélkül, majdnem a semmiből, annak nagyon ritka politikai képességei vannak. Hogy ezeket tényleg a nemzet javára használná-e, ha kétharmadot kapna, azt persze most nem tudhatjuk, legfeljebb csak remélhetjük. Politikusokban már elég sokat csalódtam, ezért azt tartanám a legkívánatosabbnak, ha a választások után a Tisza Párt biztos, kényelmes kormánytöbbséget szerezne, de az alkotmányozó többség csak egy másik ellenzéki párttal együtt lenne meg.
– Az exfideszes, konzervatív ügyvéd azt mondja, hogy a DK kerüljön be?
– Ha én választhatnék, azért inkább a Kutyapártot mondanám, vagy a Momentumot, de utóbbi kiesett a versenyből, ugyanakkor a mostani, elkötelezetten rendszerváltáspárti politikájával olyan hitelességi tőkét gyűjthet, amiből később építkezhet majd. És ez, vagyis, hogy ne legyen inkább egypárti kétharmad, nem Magyar Péter személyének szól, hanem annak a tapasztalatnak, hogy nem jó, ha egy embertől vagy egy párttól függ minden. A hatalmat korlátozni kell, mégpedig politikai-közjogi kultúrával, valamint politikai és jogi mechanizmusokkal és szabályokkal: ez a jogállam és a demokrácia lényege. Az osztatlan, korlátlan hatalom ab ovo veszélyes. S amilyen mértékben hiányzik a hatalom korlátozására képes politikai-közjogi kultúra, olyan mértékben kell növelni a politikai és jogi korlátok erejét. A bizalom szép dolog, de az alkotmányos rendszer nem működhet bizalmi alapon.
– És az jó, ha a változáshoz a DK segítsége kell? Az egyáltalán ellenzéki párt?
– Nekem is vannak kételyeim a DK-val kapcsolatban. A decemberi, mohácsi DPK-gyűlésen Orbán Viktor gyakorlatilag megdicsérte őket a Szőlő utcai ügy felderítésében végzett tevékenységükért. Majdhogynem hozzátette, hogy szavazzanak rájuk az ellenzéki választók. Neki nyilván érdeke erősíteni a DK-t, de ez még nem teszi egyértelművé, hogy a DK mit tenne, ha bejutna és ellenzéki pártként részt vehetne az alkotmányozásban. Gyurcsányról mindig is tudott volt, hogy nem képes elviselni, ha nem ő van az első helyen. A ’22-es választást ezért jól láthatóan nem is akarta megnyerni. Az óév szép pillanata volt viszont, hogy ő – elvileg – kiszállt a politikából. Mindenesetre úgy gondolom, hogy inkább egy kétséges és nehezen kezelhető korlát, mint egy korlátlan hatalom. A politika mégiscsak a kompromisszumok művészete. Kompromisszumokat olyan szereplők is tudnak kötni a közös cél érdekében, akik nem kedvelik egymást. Ha a DK nem támogatná kívülről a Tisza-kormányt a NER lebontásához szükséges intézkedések meghozatalában, azzal lényegében véve megsemmisítenék magukat, mert minden hitelüket elvesztenék.
– Ön tehát a reménybeli többpárti alkotmányozás érdekében egyéniben a Tiszára, listán a DK-ra szavaz majd?
– Nem. Egyéniben és listán is a Tiszára fogok szavazni. Nem fogok taktikázni. Megengedem magamnak a luxust, hogy az értékrendemnek megfelelően adjam le mindkét voksomat.
– És ha így egypárti kétharmad lesz megint, amelyet amúgy nem tart jónak?
– Ahogy az előbb mondtam, lennének aggodalmaim, ha a Tisza egyedül szerezne kétharmados többséget, mert minden korlátlan hatalmat veszélyesnek tartok, ám a legnagyobb veszély jelen pillanatban mégis csak az, hogy Orbán marad hatalmon, mert akkor folytatódik az ország leszakadása.
– Mit vár el a Tiszától a jogállam helyreállításán túl, ha sikerül nyerniük tavasszal?
– Elvárom például egy leendő Tisza-kormány külügyminiszterétől, hogy kéresse be a szlovák nagykövetet. Intézzék el, hogy a nemzetközi jogi és EU-jogi szempontból egyaránt elfogadhatatlan Beneš-dekrétumok körüli őrületnek vége legyen. Vagy legalábbis tegyenek rá határozott kísérletet. Ez elvi kérdés, mely alapvetően érinti nemzeti önbecsülésünket és önképünket. Nagyon örülök ezért annak, hogy ezt Magyar Péter már be is jelentette. A Beneš-dekrétumok ügyét ugyanakkor a magyar kormánynak az Európai Bíróság elé is kell vinnie, erre az Európai Unió működéséről szóló szerződés lehetőséget ad. A másik alapvető elvárásom pedig az, hogy ne legyenek Putyin-találkozók, amelyek után hirtelen a Tisza-kormány is orosz érdekeket kezd képviselni.
Azt, hogy Orbán Viktor ezt teszi évek óta, történelmi bűnnek tartom.
– Van tippje, miért teszi?
– Mindenki csak tippelget, az országot érintő külső kényszerítő körülmény viszont tényszerűen nincs, tehát lényegében önszántából fordult szembe korábbi önmagával, egyúttal szövetségeseinkkel és a magyar nép érdekével. Legyen szó akár a törökökről, a Habsburgokról, a németekről vagy a ruszkikról, sosem önszántunkból, saját elhatározásból rendeltük alá magunkat. És nem is fehér zászlót lobogtatva fogadtuk őket, ahogy Orbán Balázs tette volna. Most viszont szabadok voltunk, függetlenek voltunk, tehát semmilyen kényszerítő körülmény nem volt, Orbán mégis, önként lavírozta az országot a nemzetközi cselekvőképtelenségbe.
– Hogy mibe? A világ három nagyhatalmának is érdekében áll, hogy ő maradjon a miniszterelnök, fel is sorakoznak mögötte!
– A cselekvőképesség korlátozottsága jól érzékelhető a nemzetpolitikában, például a Beneš-dekrétumok kapcsán, de említhetnénk a Simionnak nyújtott elvtársi jobbot is. Orbán – Európa állítólagos erős embereként, a szuverenizmus bajnokaként – ma egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy Szlovákiával szemben megfelelő módon fel tudjon lépni a felvidéki magyarok védelmében, mivel egy nemzetközi hálózat, a populista internacionálé tagja. A politikája azon alapszik, hogy jóban van mindazokkal, akik nem kritizálják a hatalomgyakorlásának módját, de ellenség mindenki, aki bírálja, vagy aki a barátja ellensége. Ez az ő híres konnektivitása. Oroszország és Kína természetes módon nem kritizálta, jóban is lett velük. Trumppal ugyanezért. Az orbáni külpolitikának lényege, hogy soha nem államokkal van szövetségesi viszonyban egy állam vezetőjeként, hanem konkrét vezetőkkel áll személyes viszonyban. Ha az USA elnöke nem lapogatja a hátát, mint például Biden idejében, akkor az Egyesült Államok ugyanúgy patás ördög, mint ahogy „Brüsszel” is az régóta. Amint Trump lett az elnök, Magyarország máris jóban lett az USA-val. Ez nem nemzeti érdekű, stratégiai meghatározottságú, kiegyensúlyozott és felelős külpolitika, hanem csupán a hatalompolitika kifelé irányuló, külső része, mely a mindenkori körülményektől függően állandó változásban van. Ez olyasfajta különbség, mint amilyen a dinasztikus érdekű külpolitika és az állami érdekű külpolitika különbsége volt az abszolút monarchiák idején. Orbán ugyanúgy azonosítja a nemzeti érdeket a saját hatalmi érdekeivel és ugyanúgy rendeli alá az előbbit az utóbbinak, ahogy az uralkodók azonosították a dinasztia érdekeit a nemzet érdekével és rendelték alá az utóbbit az előbbinek. Ezért is szól többről az idei választás, mint amiről egy átlagos szavazásnak amúgy szólnia kellene.
– Többről?
– Lehet, hogy első hallásra túlzásnak tűnik, de igaz:
ebben a kampányban az igazság áll szemben a hazugsággal, az erkölcs az erkölcstelenséggel.
Legyen szó külpolitikáról, gazdaságról, gyermekvédelemről, oktatásról, egészségügyről: amiről az ellenzék beszél, vagy amire a független sajtó felhívja a figyelmet, az mind igaz, amit az Orbán-párt mond, az pedig mind hazug. Mégpedig tudottan hazug. Az idei választáson ezért elsősorban nem is pártok és politikusok fognak megmérettetni, hanem a magyar társadalom. A választást eldöntő kérdés az, hogy a társadalom mekkora részét lehet még ezekkel a nyilvánvaló, aljas és erkölcstelen, temérdek állami pénzzel megtámogatott hazugságokkal megtéveszteni és különféle adományokkal megvenni. A reményem az, hogy már csak a kisebb részét. Bízom abban, hogy a magyar társadalom mára „túlpolgárosodta” az orbánizmust.
– Szóval tavasszal ön szerint bukik a NER?
– Most esélyesebbnek látom azt, hogy a Tisza nyer.
– De ha nem kétharmaddal, az akkor nem is ér semmit?
– Minden jobb a fideszes teljhatalomnál, mivel az orbánizmus történelmi zsákutca.
Ha a Fidesz nyer, de a Mi Hazánkkal együtt sincs meg a kétharmada, valamilyen lassú változás már akkor is el fog indulni, hiszen előbb vagy utóbb fel fog merülni olyan kérdés, ami kétharmados döntést igényel – és akkor meg kell majd állapodni az ellenzékkel, kompromisszumot kell kötni, azaz, ha lassan is, de vissza kell térni a tárgyalásokon, egyeztetéseken és kompromisszumokon nyugvó politikai kultúrához.
– Legfeljebb nem hoznak újabb kétharmados törvényeket…
– Távol álljon tőlem, hogy bárkinek a halálát kívánjam, de bármikor elhalálozhat például olyan személy, akinek az utódját csak kétharmaddal lehet megválasztani. Ha nincs Orbánnak kétharmada, idővel eljönnek a pillanatok, amelyek kompromisszumot követelnek. Ugyanakkor igyekszem optimistább lenni. Remélem, hogy a Tisza nyer és valódi ellenzéki kétharmad lesz, amellyel helyre lehet állítani a jogállamot. Ha nem sikerül mégsem, a fiatalok el fogják hagyni ezt az országot. Nagyon sok fiataltól hallottam, hogy elmegy, ha áprilisban a Fidesz győz. Ilyen közhangulatban, a Gáspár Evelinek példáját látva aligha meglepő, hogy azok a fiatalok, akik az eszüknek, a tanulással és munkával megszerzett versenyképes tudásuknak és a szorgalmuknak köszönhetően akarnak boldogulni és megbecsülést szerezni, nem akarnak majd itt élni. Elszomorító, hogy 2026 elején ilyenekről beszélgetünk, hiszen Orbán Viktor 16 éve lényegében korlátlan lehetőséget kapott arra, hogy ne ilyen, hanem fejlődő, egészséges, jó hangulatú, boldog, békés országot építsen. Nem élt vele.
– Sikerre hajtott, és a politikája példátlanul sikeres is volt.
– Attól függ, mit nevezünk sikernek. Orbán csak hatalompolitikai értelemben sikeres politikus. Deák is, Kölcsey is politikusok voltak. A nemzet felemelésének célja vezette őket, és ma is vezethetné ez a politikusainkat. Nincs törvény, amely ezt tiltaná, és nem fogadom el azt a tételt, hogy a modern politikának erkölcstelennek és machiavellistának kell lennie. Kossuth-hoz hasonlóan én is erkölcshöz szeretem kötni a politikát.
Az erős vezető pedig nem egyenlő az erkölcstelen és gátlástalan vezetővel.
Az erős vezető, amellett, hogy határozott, erős jellem, intellektuálisan és morálisan erős. Például ellen tud állni az anyagi javak kísértésének. Ma egy kormánypárti politikus úgy kel fel minden reggel, hogy „ma fel kell tennem a Facebookra öt videót, amelyekről én is pontosan tudom, hogy az utolsó szóig hazugság bennük minden”. Ezt jelenti ma a politika a kormányoldalon: minél meggyőzőbben és hatékonyabban hazudni azért, hogy Orbán hatalomban maradhasson. Csak hatalompolitika van, semmi más.
– Mert a politika célja a hatalom megszerzése és megtartása, aztán ha ahhoz a hazug videó visz közelebb, akkor a hazug videó jó.
– Nem, a hatalom nem a célja, hanem az eszköze a politikának. Politikusnak szerintem az menjen, aki egyrészt abban látja a politika célját, hogy Magyarország szabad, független, szuverén ország legyen, másrészt pedig abban, hogy itt a legtöbb ember a lehető legnagyobb boldogságban, a lehető legnagyobb jólétben és a lehető legjobb egészségben a lehető leghosszabb ideig éljen. Számomra ez és csakis ez a politika célja, és ha egy politikus reggel felkel, akkor azon kell gondolkodnia, hogy aznap hogyan tudja elősegíteni ezen célok teljesülését. Nem pedig azon, hogy hogyan tudna még hatékonyabban hazudozni azért, hogy megőrizze a hatalmát.
– Azért a reformkor rég volt már…
– Igen, ugyanakkor Kölcsey, Deák, Széchenyi életműve mégsem régi lomok, hanem olyan viszonyítási pontok – szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt –, melyekhez mindig vissza lehet és vissza is kell térnie annak, aki Magyarországon politizálásra adja a fejét. Máskülönben, ha csupán a személyes érvényesülés és hatalom a cél, akár tudatos hazugságok árán is, úgy a politika elveszti az értelmét és öncélúvá válik. De nem is kell visszamennünk a reformkorig. Antall József is úgy fogta fel a politikát, hogy felemelni és szolgálni akarta a nemzetet, akkor is, ha elveszíti a következő választást. A hatalom számára is eszköz volt, nem pedig cél.
Orbán Viktor ezzel szemben uralkodni akar a nemzet fölött azáltal, hogy kihasználja és ennek érdekében konzerválja, sőt: erősíti azokat a rossz tulajdonságait, melyek lehetővé teszik azt, hogy uralkodjanak felette.
Ez két alapvetően ellentétes politikusi szerepfelfogást jelent. Gondolom, egyértelmű, hogy én az előbbivel tudok csak azonosulni és nagyon bízom abban – mert mást nem tehetek –, hogy Magyar Péter is így gondolja. Hogy érti és érzi a felelősségét, s az előbbieket szem előtt tartva, az előzőekben említett nagy elődeink nyomdokán fog haladni, ha tavasszal hatalomra kerül. A képességei kétségkívül megvannak ehhez. Bízom benne, hogy ha tavasszal sikerül átvennie a kormányrudat, nála az akarat sem fog hiányozni. Ha így lesz, nemzetünk nagyjai közé emelkedhet, akire hálával fog emlékezni az utókor.
Nyitóképünk mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
