Tíz elvesztegetett év után itt egy terv a közoktatás megújítására
A pedagógusbérek emelése óta kiesni látszik a közvélemény fókuszából a közoktatás korszerűsítésének kérdése, holott enélkül elképzelhetetlen az ország fenntartható fejlődési pályára állítása, állítja Garamvölgyi Zsolt építész, oktatási szakértő. Mert ugyan a héten elkezdődött az iskola – csak épp az nincs tisztázva, mégis minek járnak oda a gyerekek. Erre tesz most kísérletet vendégszerzőnk, aki pontos tervet is vázol a közoktatás megújítására.
Kezdődik az új tanév a közoktatásban, ismét a változás, a javulás reménye nélkül. Lassan tíz éve, hogy a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete nyílt levelének 2016. január 5-i nyilvánosságra kerülésével felcsillant a remény, hogy elindul a folyamat, amely a terület megújulásához vezet. Az állásfoglalás nyomán létrejövő Tanítanék Mozgalom, az annak szakmai háttereként több mint félszáz civil szervezetet tömörítő Civil Közoktatási Platform, s a diákszervezetek – kiegészülve a pedagógus szakszervezetekkel – az elmúlt években számos tömegrendezvényt szerveztek egy hatékony, eredményes és méltányos oktatási rendszer létrehozását követelve. Nemcsak az oktatással közvetlen kapcsolatban lévők elégedetlenek a fennálló helyzettel: közgazdászok sora látja úgy, hogy a fejlett országokhoz történő felzárkózásunk alapfeltétele a közoktatás – és a közegészségügy – átalakítása. A megmozdulásokat, állásfoglalásokat kísérő számtalan híradás, cikk – no meg a személyes tapasztalatok – hatására általánossá vált a társadalomban az a vélemény, hogy az ágazat sürgős reformra szorul.
Ilyen előzmények és ennyi idő után azt hinné az ember, hogy – ha a kormány nem is – az ellenzéki pártok, a szakmai és civil szervezetek rendelkeznek konkrét, átfogó reformtervvel, amelynek megvalósulásával létrejönne az ország felzárkózáshoz vezető, fejlődését megalapozó, a mostani problémáktól mentes, korszerű közoktatás.
Sajnálatos, de sem az előbbiek, sem az utóbbiak nem szolgálnak konkrét megoldásokkal a közoktatás megújítására. Ez leszűrhető a pártprogramokból, illetve a szakmai és civil szervezetek saját, vagy közösen elkészített kiadványaiból (9 pont, Kockás könyv, Agóra Oktatási Alapvetések, stb.). Az ellenzéki pártoknak és az oktatási modernizáció élcsapatának tekintett mozgalmaknak, szervezeteknek – Tanítanék, CKP, Oktatói Hálózat, stb. – az általánosan megfogalmazott célokon túl pusztán a 2010 előtti, korántsem ideális állapotok visszaállítására vannak kézzelfogható elképzeléseik (igaz ez a megállapítás a legfőbb ellenzéki erővé vált Tisza Pártra is). Ezt irányozta elő az ellenzék Oktatási Minimum címmel közreadott közös programja, amelyet a 2018-as választások előtt az említett szervezetek kezdeményezésére, szakértőik részvételével dolgoztak ki, és a 2022-es választásokra hasonló felállásban készített oktatáspolitikai elképzelés (ELEGY-100 pont).
Csakhogy nem arról van szó, hogy a regnáló hatalom elrontotta a korábban jól működő rendszert – amit elegendő rekonstruálni –, hanem arról, hogy a közoktatás a rendszerváltás óta nem felel meg a megváltozott követelményeknek.
hirdetés
A Civil Közoktatási Platform által 2016-ban kiadott Kockás könyv tartalmazza ezt a mondatot: „A nyolc évfolyamos általános iskola (illetve az annak dominanciájával formálódott egész rendszer) felett eljárt az idő.” És, hogy: „Minél hosszabb idejű, legalább 10 évfolyamon át tartó, egységes, általános képzés szükséges ugyanolyan jellegű iskolában.” Ezekből a megállapításokból egyenesen következik, hogy értelmetlen a fennálló rendszer megtartása, toldozgatása, ennek ellenére az ellenzéki pártok, a szakmai és civil szervezetek azóta is csak a rendszer javítására fogalmaznak meg javaslatokat. Pedig az ellenzék nem kis részben azzal tudná támogatottságát növelni, kormányképességét bizonyítani, ha rendelkezne megfelelő tervvel a közoktatás korszerűsítésére.
A korszerű oktatásnak két kritériuma van: korszerű tartalom és személyre szabott képzés.
Az a közhelyszámba menő megállapítás, hogy a ma iskolája határozza meg a holnapot, igaz. Mielőtt elkezdünk tehát gondolkozni az oktatás tartalmán, el kell döntenünk, milyen Magyarországot szeretnénk a jövőben. Ebben a kérdésben az állampolgárok túlnyomó többségének akarata egyértelmű: abban a jólétben kíván élni belátható időn belül, mint szerencsésebb embertársai a legfejlettebb nyugati országokban. A felzárkózáshoz el kell végeznünk mindazokat a fejlesztéseket, be kell szereznünk mindazokat a javakat, amelyek az élenjáró országokban hatékonyabbá, eredményesebbé teszik az államszervezet, a gazdaság működését, könnyebbé, tartalmasabbá, egészségesebbé, biztonságosabbá az állampolgárok életét. Ehhez rengeteg pénzre van szükségünk, aminek – mivel a szükséges fogyasztási cikkek, egyéb termékek, gépek, berendezések, töredékét állítják elő magyar tulajdonú vállalatok –, nagyobb része importtermékek ellenértékeként, vagy külföldi tulajdonú hazai gyártó, kivitelező, kereskedelmi, szolgáltató cég profitjaként rövid úton kikerül az országból. Ennek ellentételezésére nem nyújt fedezetet az eddigi kormányok által követett felzárkózási stratégia, amely a külföldi cégek becsábítására – vagyis a legrosszabb feltételekkel értékesíthető áru, a munkaerő virtuális exportjára –, mellette csatlakozásunk óta az uniós támogatásokra épült. Ezekből soha nem lesz annyi bevétele az országnak, amennyi biztosítja a legfejlettebbek utolérését, ezáltal elmaradottságunkból eredő problémáink megoldódását.
A világtörténelem folyamán eddig minden nép, nemzet, ország, régió az innováció által emelkedett fel, vagy az abban való lemaradás miatt jelentéktelenedett el.
Napjaink legfejlettebb országai is azért sikeresek, mert nem munkaerejüket adják el a világpiacon, hanem a termékeikben megtestesülő ötleteiket. Magyarország számára sem kínálkozik más út a felzárkózáshoz. Ötletekre van szükségünk, amelyek termékek formájában, vagy szabadalomként értékesíthetők külföldön. Ennek legfontosabb feltétele egy széles, kreativitással, vállalkozó szellemmel felvértezett emberi erőforrás megléte, amelynek megteremtése és utánpótlásának biztosítása az oktatás feladata. A mai magyar oktatás pusztán munkaerőképzésre alkalmas. Korszerűsíteni kell a tartalmát akként, hogy a képzés középpontjába a gondolkodás, a kreativitás, a vállalkozó szellem fejlesztése kerüljön.
Hogy ez nem afféle álmok világába tartozó okoskodás, azt számos szakértői vélemény mellett Finnország, Dánia, Észtország példája bizonyítja. Észtország iskoláiban például nagy súlyt kap a kritikai gondolkodásra, a kreativitásra, a kísérletezésre és az együttműködésre való bátorítás. Az innovációba, a vállalkozások létrehozásába már iskolás korban bekapcsolódnak a diákok. Maguk a diákok is terveznek, indítanak innovációs projektet, startupokat, amit az iskola támogat, segít. Ennek keretét a „Student Company” program nyújtja, amelyen belül bizonyos kedvezmények (például adókedvezmény) is nyújthatók, és minden tanuló betekintést nyer a vállalkozásfejlesztés, -működtetés világába. A diákvállalkozások rendszere minden bizonnyal jótékony hatással van nemcsak az iskolai teljesítményükre, hanem későbbi szakmai karrierjükre is. Szerkezetileg – egy év felkészítés után hétévesen kezdik a gyerekek a 9+3 éves iskolát – és tartalmilag is korszerű közoktatása révén Észtország globális szinten is jegyzett technológiai központtá emelkedett jól pörgő startup-világgal, sikeres innovációkkal (Bolt, s részben a Skype), mindent behálózó, világszínvonalú e-közigazgatással. Mindezek eredményeként az egy főre eső GDP-ben a 2020 előtti évtizedben az ország az EU-átlag 64,6 százalékáról közel 84 százalékra zárkózott fel, ami kiemelkedően gyorsnak mondható.
A gondolkozás fejlesztését a tevékenységalapú oktatás kialakítása szolgálhatja. Az iskolákban helyet kell kapniuk mindazoknak a fontos tevékenységeknek – szükség szerint leegyszerűsítve –, amelyek az életben várják a fiatalokat, s ezekhez kell kapcsolódnia minél több ismeret elsajátításának. Az ezen tevékenységek gyakorlása közben felmerülő akadályok leküzdése fejlesztené a diákok gondolkozását, problémamegoldó képességét, és – mivel a legtöbbjük társas cselekvés – alkalmazkodó, kommunikációs, kollaborációs képességét is.
A kreativitás és az innováció közötti összefüggés mindenki számára világos kell, hogy legyen. Aki számára mégsem az, annak ajánlom figyelmébe Oláh György szavait: „Ha nincs ötlet, a sok pénz sem segít.” Az alkotóképesség magától értetődően az alkotó tevékenység gyakorlásával fejleszthető, amelynek a mostani oktatás nem biztosítja sem a kereteit, sem a személyi feltételeit. Ennek kell nagyobb teret adni nemcsak az általános, de a középiskolában is. A művészeti oktatás fejlesztésével, bővítésével egy új – tárgyakkal, szerkezetekkel, formázással, modellezéssel foglalkozó – tantárgy, a „Forma és konstrukció” bevezetése szolgálhatná a kreativitás általános fejlesztését a közoktatásban.
A vállalkozó szellem fejlesztését, a fiatalok vállalkozói aktivitásának erősítését a gyakorlati vállalkozói képzésben való részvételükkel lehet biztosítani. Uniós felmérés bizonyítja, hogy az ilyen képzéseken átesők egyötöde tanulmányai befejezése után saját céget alapít. Nagyon fontos az is, hogy a vállalkozói tevékenység a legalkalmasabb terepet nyújtja a fiatalok innovációs aktivitásának fejlesztéséhez. Itt ugyanis arra vannak késztetve a diákok, hogy próbáljanak piacképes termékeket kitalálni.
A tartalom korszerűtlenségén kívül egyéb bajok is sújtják a közoktatást. A legsúlyosabbak: a felzárkóztatás alacsony hatékonysága, a diákok, pedagógusok túlterheltsége, a személyre szabott képzés megoldhatatlansága.
A felzárkóztatás eredményességét a megfelelő személyi feltételek, módszerek biztosításán túl az alapfokú oktatás időtartamának növelése javíthatja. A túlterheltség és a személyre szabott képzés megvalósíthatatlansága egymással összefüggő problémák. A diákok jelenleg kivétel nélkül felesleges munkára, erőfeszítésre kényszerülnek, egyrészt az általános iskolai felső tagozat és a középiskola tananyagában meglévő párhuzamosságok miatt, másrészt a számukra felesleges tartalmak miatt, amelyek mennyisége legalább egyharmada az összes megtanulandónak (persze egyénenként más harmada). A két iskolafokozat tananyagaiban keverednek az általánosan szükséges tartalmak a speciálisan szükségesekkel. Minden tantárgyban vannak – többen jelentős arányban – olyan ismeretek, amelyek elsajátításának csak az adott tárggyal szoros kapcsolatban lévő területeken elhelyezkedni szándékozó diákok veszik hasznát.
A fennálló 8+4-es struktúra keretei közt lehetetlen az egyes diákok számára hasznavehetetlen tartalmak kiszűrése, mert azokra másoknak szükségük lehet. Megtartása mellett nem biztosítható sem a korszerű tartalom, sem a személyre szabott képzés. A tartalmi korszerűsítés – s mellette az oktatás többi problémájának megoldása – ezért csakis az iskolaszerkezet egyidejű átalakításával lehetséges. Mindehhez a 10+3-as (6+4+3-as) struktúra nyújtja a legalkalmasabb keretet.
Bevezetésével megvalósítható a személyre szabott képzés, csökkenne a diákok, pedagógusok terhelése, eredményesebbé válna a felzárkóztatás, jutna hely az új szükséges tartalmaknak, későbbre tolódna a pályaválasztás időpontja és így tovább. A váltás különösebb gond nélkül levezényelhető egy-két éves előkészülettel együtt is kevesebb, mint tíz év alatt, amelynek végén már az új rendszerben végzettek kerülnének ki a közoktatásból. Nem muszáj ugyanis ragaszkodni a bevezetés során a totális felmenő rendszerhez. Ami az általános iskola alsó tagozatának négy évfolyamán történik, az – eltekintve attól, hogy időben kevés az eredményes felzárkóztatáshoz – alapjában véve rendben van. Kiegészítve az átalakítás elején egy ideiglenes tananyaggal az olyan 5., 6. osztályba lépők számára, akik nem az új rendszerben kezdték az iskolát – megerősítendő alapismereteiket, alapkészségeiket –, közel azonos hatékonysággal működhet az ideiglenes a végleges megoldással. Az új tanterv szerinti oktatás az első és a hetedik osztályban kezdődne, majd folytatódna egy év múlva a második, és a nyolcadik osztályban, és így tovább.
A korszerűsítés előkészítése nem igényel hosszú éveket. A tananyag a legtöbb tantárgy esetében túlnyomórészt adott, többnyire csak kismértékű változtatásra, frissítésre lenne szükség, így a pedagógusok felkészítése sem irreális feladat.
Lényegében csak a tananyag összevonását, átcsoportosítását kellene elvégezni úgy, hogy a 10 éves képzésben csak az maradjon meg, aminek valóban általánosan hasznát lehet venni (ezen halmaz meghatározásához az előkészítés során széles körű felmérést kell végezni felsőoktatásban, középiskolában tanuló diákok részvételével). A többit át kell helyezni a specializálódást szolgáló középiskolába – ott bárki elsajátíthatja, akinek szüksége van rá –, egyes szűk körben hasznosítható ismereteket akár a felsőoktatásba (amelynek tananyagait sem ártana átvilágítani és „kigyomlálni”), sőt előfordulhat olyan is, hogy valami teljesen elhagyható. Így – plusz azzal, hogy a mostaninál eredményesebb hatosztályos alapfokú képzés megkönnyítené a felső tagozatos, középiskolás diákok, és az őket tanítók dolgát – jelentősen csökkenthető lenne a tanulók, pedagógusok terhelése és jutna hely a mai világban feltétlenül szükséges új, korszerű tartalmak megjelenítésére.
Az átalakítást nem szükséges a teljes közoktatásra érvényes, tökéletesen kidolgozott tantervvel kezdeni, a fejlesztés, pontosítás, véglegesítés menet közben is folyhat. Az átállással adódna egy olyan, a felsőoktatást érintő probléma, hogy a régi és az új rendszerben végzettek között egy éves intervallum keletkezne, amikor nem lenne frissen érettségizett fiatal, aki felvételizhetne. Ezt akként lehetne kiküszöbölni, hogy az első évben megyék, esetleg régiók szerint elosztva csak az iskolák felében kezdődne meg a váltás – figyelembe véve a diákok létszámát is –, majd egy év múlva a többiben. Kiegészíthetné ezt korábban végzett, de sikertelenül felvételiző fiatalok számára szervezett széleskörű, ingyenes felkészítő tanfolyam. E két megoldással biztosítható, hogy a felsőoktatásba jelentkezők száma megfelelő maradjon. A közoktatás megújítása természetesen olyan változásokat is hozna a pedagógusok helyzetében – például egyesek számára iskolaváltást –, amelyeket nem szívesen vállalnak fel, de a szülők számára is okozhat nehézségeket. Az uniós támogatásokból viszont fedezni lehetne az átalakítás egyéb költségei mellett az érintettek motiválását is a változtatások elfogadására.
A közoktatás korszerűsítését nem lehet tovább halogatni, így is évtizedeket vesztegettünk el vele. Mérhetetlenül ártalmasak azok az elképzelések, amelyek a távoli jövő feladatának tartják a folyamat elkezdését. Mérlegre kell tennie mindenkinek, elsősorban a politikusoknak: vagy belevágunk az elkövetkező években, vagy végleg búcsút inthetünk a belátható időn belüli felzárkózásnak és a végtelenségig kínlódhatunk problémáinkkal.
Nyitókép: első osztályos tanulók a felújított csepeli Eötvös József Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén 2023. augusztus 31-én (fotó: MTI/Illyés Tibor)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
