Korszakhatár: tartósan kiszáradhatnak a Dél-Alföld kedvelt tavai
Apokaliptikus és meseszerű tájat is fotóztunk Orosháza környékén, miközben hajdan népszerű vizes élőhelyeket kerestünk az augusztusi forróságban. Nem az a hír, hogy egy szikes tó kiszárad: nyáron ez természetes jelenség. Az viszont intő jel, hogy ezek a víztestek most már évek óta nem álltak helyre. Ismét olyan „lakmuszpapír” területeket mutatunk, amelyeken meg lehet érteni, mivé alakul a dél-alföldi táj. És hogy mihez kell alkalmazkodni, ha élni és termelni szeretne az itt lakó több százezer ember. Az alábbi riport újabb szemléletes adalék ökológiai lapszámunk témájához.
– Nézzetek csak itt jobbra, ez itt a Dögös-mocsár! Mármint a helye… – korrigál rögtön Jakab Gusztáv, miközben magyarázza a tájat Szarvastól néhány kilométerre, Csabacsűd község határában. – A név nem állatpusztulásra utal. A régi népi elnevezésben a „dögös” olyan vízállás, amiben nincs hal, csak béka. Ma már persze se hal, se béka nincsen itt – mondja, és épp ekkor érünk a pontra, ahonnan kinyílik a táj a szemünk előtt. Mit látunk?
Kukoricát.
Ameddig a szem ellát, zöldes-sárgás tengeri szenved a tűző napon. – A Dögös egyike volt azoknak a vizes élőhelyeknek, melyeket 1830 körül, a Körös szabályozásának kezdetén elsőként vágtak le a folyóról. A ritkán összegyűlő belvíz szépen kirajzolja az egykori mocsár helyét. Ma csak szántóföldek vannak a helyén. Nyáron némelyiket öntözni kell, anélkül jó eséllyel kiszárad – csóvája a fejét biológus szakértőnk. Mert ez itt maga az ellentmondás, egyetlen példán: kiszárítottuk a tájat, majd belevetettük egy vízigényes kultúrnövényt, amit most nagy keservvel öntözünk, hogy egyáltalán termést hozzon.
Jakab Gusztávval először a cserebökényi természetvédelmi terület pusztáit néztük meg, majd napraforgó-, kukorica-, és cirkoktáblákat elemeztünk, most pedig az Orosháza körüli szikes tavak felé tartunk. Mindhárom terület olyan „lakmuszpapír”, amin meg lehet érteni, mivé alakul a dél-alföldi táj. És hogy mihez kell alkalmazkodni, ha élni és termelni szeretne az itt lakó több százezer ember.
A néhai Dögös-mocsártól bő fél óra Orosháza, ahonnan pár perc a hírneves Kakasszéki-tó. „A teremtés könyvében az van megírva, hogy a Kakasszéki-tónak a vize eltér más, rendes, közönséges víztől, mert gyógyító erejű” – emelte bibliai magasságokba az 1,4 km2 kiterjedésű tavat a Vásárhelyi Reggeli Újság 1921-ben. És valóban: a 20. század elején felfedezték a kakasszéki víz gyógyhatását, így a kora nyári napokon, amikor már jól felmelegedett, a pusztai lakosok fürdésre használták. A lábfájósok azután néhány napi, iszapolással kiegészített kúra után úgy nyilatkoztak, hogy könnyebb a járás-menés, és a fájdalom is szűnőben van – írja Dobos Irma geológus a Kakasszék gyógyvizei című tanulmányában. A közeli Hódmezővásárhely ezekre az adottságokra alapozott előbb gyógyfürdőt, majd építtetett szanatóriumot 1932-ben a rendkívül keskeny, észak–dél irányban több kilométer hosszú tó déli partjára. Az épületben ma a Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet működik.
A tó északabbi részéhez érkezünk, a szemünk előtt sűrű nádast lenget a forró augusztusi szél. Jakab Gusztáv utat tör egy benőtt stégen, hogy lássuk a vizet. Vagyis a helyet, ahol valaha víz volt:
– Most jöhetne az, hogy elmondom, hogy hűha, katasztrófa van, mindenki meneküljön, itt a klímaváltozás! De nem mondom. Tessék kapaszkodni: a Kakasszéki-tó üres medre augusztusban teljesen normális – világosít fel a biológus. – Ez egy szikes tó, melynek az életciklusához hozzátartozik, hogy nyáron nincs benne víz. Az alföldi szikes tavak így működnek: nagyjából októbertől júniusig megtelnek, kialakul egy sekély vízszint, és ez később leapad, majd akár teljesen el is tűnik. Ősszel pedig kezdődik minden előröl – mondja.
A Kakasszéki-tó mégis rendkívüli: ugyanis évek óta szinte változatlanul így néz ki. A tendencia a 2022-es aszályos évvel vált látványossá, 2023-ban az északi részei egész évben szárazak voltak (ez látható az alábbi arhív drónfotón), és tavaly sem jött bele vissza a víz, csak a déli felén jelent meg néhány pocsolya. 2025-ben pedig egész évben így nézett ki.
A Kakasszéki-tó hajdanán négy forrásból táplálkozott: csapadékból, talajvízből és egyéb felszíni vízfolyásokból, valamint artézi kutakból. Ma már a párolgás erőteljesebb, mint a csapadékból keletkező utánpótlás, így a talajvíz lesüllyedt. Marad az artézi kút, és vannak is erőfeszítések, hogy a déli szegletben, a szanatórium felé ezt felélesszék, de egyelőre nem világos, hogy ez sikerülhet-e.
Fotóink a néhai tó északi mederrészén készültek, ahol még egy tevékenység nyomai látszanak: a horgászaté. – Népes pecás közösség járt ide, de látható az elkorhadt, szétesett stégekből, hogy ennek évek óta vége. Elhagyott, apokaliptikus az egész táj – folytatja Jakab Gusztáv. Azért jöttünk ide, mert nagyon hasonló helyzetnek lehetünk szemtanúi, mint a kukoricatermesztésnél. A megváltozott klíma éppen ellehetetlenít egy gazdasági tevékenységet: olyasmire akarták használni ezt a sekély, nagyjából egy méter mély szikes tavat, amire nem alkalmas. A horgászatra.
– Most azt látjuk, hogy a klíma visszarendezi a tájhasználatot. A természet kérlelhetetlenül visszaköveteli, ami az övé. A helyzet fájó, a kiszáradt tómederre rossz ránézni, viszont tanulságos is. Nem lehet olyasmire berendezkedni, ami ellentmond a klímának, a környezeti viszonyoknak, egyáltalán a lehetőségeknek – folytatja szakértőnk. Szerinte
a szikes tóból horgásztavat csinálni eleve rossz ötlet volt, és szélmalomharc folytatni érte a küzdelmet,
azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne mégis horgászhatóvá tenni ezeket a helyeket.
Kakasszél azért érdekes, mert állatorvosi ló: azt jelzi, hogy túl vagyunk egy átbillenési ponton, megváltozott a klíma, nem tér már vissza a szikes tavakba a víz.
A Kakasszéki-tó nem az egyetlen, hajdan népszerű szikes tó ezen a tájon. Néhány kilométerrel megyünk csak odébb; az út főleg kiszáradt kukorica- és napraforgóföldek mellett vezet. Szarvas óta rengeteget romlott a látvány. A cirok viszont mindenhol jobb állapotban van.
Termőföldek mellett gyalogolunk ki a Kis-Sóstóhoz is – és itt még meglepőbb látvány fogad.
Az érkezésünk előtti héten néhány milliméter csapadék hullott a csontszáraz talajra, melynek hatására, egy különleges só- és szárazságtűrő növény, a hegyes bajuszpázsit sárgás-zöldes szőnyegként borította be a hófehér szikes tómedret. A végeredmény már-már meseszerű. Nem először fordul ez elő; csapadékviszonyoktól függően a Kis-Sóstó hónapról hónapra más arcát mutatja, ezért rossz megközelíthetősége ellenére a fotósok kedvelt célpontjává vált e védett terület.
– Újfent figyelmeztetek: nem az a rendkívüli, hogy ez augusztusban így néz ki. Hanem az, hogy ősztől tavaszig se nagyon áll helyre a vizes élőhely – mondja Jakab Gusztáv. Bár itt több víz volt idén év elején, mint Kakasszéknél, aminek a jelentősebb felszín alóli vízpótlódás lehet az oka, de a déli mederszakasz május elejére már kiszáradt.
A sárgás-fehéres meder közvetlen környezetében egy másik „ragály” is megfigyelhető. Szakértőnk a tó túlpartja mögötti akácosra mutat. Vagyis arra, ami még él belőle. Csúcsszáradt, halódó fákat látunk. A pusztai erdőfoltok pusztulása általános jelenséggé vált a térségben.
Igaz, már az sem természetes, hogy ez az erdőfolt itt van. – A trianoni szerződés után kisebb pánik tört ki, hogy nincs erdőnk, nem lesz elég fánk Kis-Magyarországon. Ekkor ment fel az erdő borította térségek aránya. Rengeteg helyen próbálkoztak, ez itt az úgynevezett szikfásítás nyoma. Most derül ki, hogy ez a gyakorlat sem működik. Egész erdőfoltok száradnak ki.
Vagyis az alföldi erdőkkel van baj? – Nem az erdősítés a gond, hiszen sok ritka pusztai madár fészkelhet itt, például a kékvércse vagy baglyok. Ha nincsenek ezek az erdőfoltok, akkor kevesebb madár is lesz. A korábban széles körben telepített fafajok, mint az amerikai kőris és a fehér akác ültetvényei indultak rohamos pusztulásnak. Békés megye keleti részén még az őshonos kocsányos tölgy is nagy bajban van.
Ezeket az erdőket olyan ellenállóbb fafajokra kell sürgősen cserélni, mint például a mezei szil.
– Szokás mondani, hogy a klímaszorongás a városi ember sajátja. Tévedés. Frusztráció éppen az itt élő emberek sokaságában van. Ami máshol csak egy újságcikk egy eltűnő tóról, itt a hétköznapokra ható, a tájat megváltoztató valóság – zárja a túravezetést Jakab Gusztáv.
Nem arról van szó, hogy soha többet nem lesz egybefüggő vízfelület Kakasszéken vagy a Kis-Sóstóban, hanem arról, hogy a megszokott életciklusoknak, például a tó pulzálásának a jelek szerint vége van.
– Tudnunk kell „olvasni” a tájat, és meglátni benne az üzenetet, hogy változtatás kell a tájhasználaton, a gazdálkodáson. A vízlevezetést meg kell szüntetni, a kukoricát, mint legutóbb elmondtam, el lehet felejteni, helyette szárazságtűrő fajokra váltani. Különben keserves jövő vár az itt élőkre – összegzi a Cserebökényben kezdett, a Kis-Sóstó medrében zárult körutazásunk fő tapasztalatát szakértőnk.
A riportsorozat korábbi epizódjai itt és itt olvashatók. Közreműködött: Ablonczy Bálint és Vörös Szabolcs. A téma teljes kontextusa, a „mediterrán Magyarország” leírása nyomtatott lapunkban, a Válasz Offline ökológiai számában!
Nyitókép: koponya a Kakasszéki-tó kiszáradt medrében (fotó: Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
