„Mi lakodalmat tartunk, vagy temetünk: józan középút nincs” – az utolsó sikerkapitány búcsúja
Mennyből a pokolba: 1986 márciusában barátságos mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott három-nullra legyőzte Brazíliát, majd ugyanez a csapat júniusban a mexikói világbajnokságon megalázó, hat-nullás vereséget szenvedett a Szovjetuniótól. E meccsről máig keringenek összeesküvés-elméletek. Közel negyven évvel az utolsó világbajnoksági részvétel után, egy újabb selejtezősorozat előtt olvastuk el Benedek Szabolcs József Attila-díjas író Mezey címmel az akkori szövetségi kapitányról nemrégen megjelent kötetét. Az életrajz nemcsak szurkolók számára izgalmas olvasmány: érthetőbbé válik az összecsukló Kádár-rendszer, a rendszerváltás utáni korszak, amelynek elzüllött futballjából hiába próbált elemelkedni Mezey György. Nagyinterjú egy focirajongó íróval.
– Mítoszrombolónak tartja magát?
– Nem gondolnám. Mint minden embernek, nekem is vannak magánmítoszaim, a közéleti mítoszokkal pedig nincs igazán dolgom.
– Pedig lassan negyven éve halljuk, hogy a szovjetek ellen 0-6-ra elveszített meccs bunda volt, hogy a KGB avatkozott közbe, hogy a magyar válogatott doppingszerei nem váltak be… Ön szerint viszont nincs összeesküvés: sztárolás miatt elszállt, rosszul felkészített csapat esett pánikba az ellenfél gyors vezetésétől, Mezey György pedig képtelen volt változtatni a taktikán. Azaz Irapuato nem Mohács, hanem a labdarúgásban időnként előforduló rövidzárlat.
– Tizenhárom éves voltam az 1986-os világbajnokság idején. A szovjet meccs után az iskolában az egyik tanárunk felszólított minket, mondjuk el, mit gondolunk erről a rettenetről. Az elsőként jelentkező osztálytársam feltette a kérdést: miért kell nekünk kell mindig lefeküdnünk a ruszkiknak? Aligha magától mondta ezt egy 13 éves fiú. Nyilván otthon hallotta. A bűnbakkeresés meg a konteógyártás tehát gyorsan elindult, de érdekes módon bennem az maradt meg, hogy közvetlenül a meccs után még kevésbé volt tragikus a hangulat. A családi-ismerősi körben hallottak alapján az jött le akkor számomra, hogy ez egy nagy pofon volt, de nem összeomlás, majd Kanada és Franciaország ellen javítunk. Kanada ellen működött is, nyögvenyelősen ugyan, de nyertünk kettő-nullra. Akkoriban Szolnokon laktunk és a francia meccs előtt egy áruházban jártunk, ahol vidáman szólt a Ria, ria, Hungária!, a Záray Márta-Vámosi János-páros mexikói focihimnusza. Azaz valahogy nem érzékeltük, hogy itt most minden egész eltörött…
– Azért a bundagyanú aligha légből kapott: Mezey György elmeséli, hogy Buda István, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke hívta, menjenek tárgyalni a „szovjet elvtársakkal” a döntetlenről. A szövetségi kapitány állítása szerint ezt visszautasította…
– Buda és Mezey beszélgetése idején a szovjet válogatott még mélyrepülésben volt, közvetlenül a mexikói világbajnokság előtt váltottak szövetségi kapitányt és alakították át a csapatot, amely Mexikóban lényegében a KEK-győztes Dinamo Kijev volt. (Az meg az én konteóm, hogy ehhez Csernobilnak is köze lehetett: a tragédia utáni közhangulatban a szovjet vezetés nem akart kockáztatni, és biztosra próbált menni.) A magyar válogatott meg jó formában volt, úgy tűnt, a pályán el tudja intézni a szovjeteket, azaz értelmetlen lett volna a döntetlent kulisszák mögött elintézni. Egyébként meg, mindentől függetlenül, ha valaki látja pár hónappal a vb előtt a magyar szakvezetőt felszállni a moszkvai gépre, nem az jutott volna rögtön az eszébe, hogy „na ugye”?
– Miért kezdett Mezey György életével foglalkozni? Érteni akarta, hogy 1986 óta miért nem jutottunk ki világbajnokságra és ehhez meg kellett ismerni az utolsó résztvevő csapat kapitányát?
– Indíttatásom leginkább nemzedéki alapú volt. Generációm a Mezey-csapat 1984 és 1986 közötti menetelése idején szerezte első futballélményeit, sokunk számára meghatározóak ezek az emlékek, mert hosszú ideig ez volt a magyar labdarúgás utolsó fellángolása. Nemcsak a Mezey-csapat fantasztikus selejtezőmeccseire, a brazilok itthoni három-nullás legyőzésére, de a Videoton 1985-ös UEFA-kupa menetelésére is gondolok. Ma már hihetetlennek tűnik, de a kétmeccses döntőben a székesfehérvári csapat idegenben legyőzte a Real Madridot. Említhetem az utánpótlás-válogatottat is, amely 1984-ben Európa-bajnoki címet nyert.
Engem sokáig nem érdekelt a futball, de a Mezey-csapatért valósággal rajongtam, sokmillió honfitársamhoz hasonlóan, focilázban élt akkor az ország.
Ahogy Esterházy Péter írta a válogatottról (amelyben öccse, Esterházy Márton volt az egyik alapember): „Mert már nemcsak focicsapat voltak, hanem példa és kivétel, mittudomén olyanok, akik helyettünk is… ” Öt éve írtam egy könyvet a Mexikót megjárt csapatról, annak kapcsán ismerkedtem meg Mezey Györggyel. Sokat beszélgettünk, szerepeltünk együtt könyvbemutatón is. Aztán múlt nyáron megkeresett a kiadó vezetője az életrajz ötletével. Először lehetetlen küldetésnek gondoltam, mert úgy hallottam, Gyuri bácsi addig mindenkit, aki ilyesmivel kopogtatott, elhajtott. Mondtam is a kiadónak, szerintem aligha lesz belőle bármi is. De pont jött Gyuri bácsi legutóbbi születésnapja, tavaly szeptemberben, mikor is szokás szerint felköszöntöttem, és kapva az alkalmon megkérdeztem tőle, nem lenne-e kedve egy ilyen könyvhöz: legnagyobb meglepetésemre egy órán belül igent mondott. A Velencei-tó partján él, nála beszélgettünk, alkalmanként egy-másfél órát. Rendszerint vonattal érkeztem, eszembe is jutott, ha valaki nekem negyven évvel ezelőtt azt mondja, Mezey György vár majd hetente az állomáson, biztosan nem hiszem el.
– Ez a könyv nemcsak Mezey György, hanem az összecsukló Kádár-korszak krónikája is. Az egész rendszerhez hasonlóan szétesett, korrupt magyar futball utolsó nagy teljesítménye volt az 1986-os csapat – a társadalmi folyamatokat gyakran leképező labdarúgás szinte a diktatúrával együtt bukott el.
– Én is így éltem meg, ezt éreztem már a Mezey-csapatról írt korábbi könyvem kapcsán is. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy Mezey György pályája nem egyenlő Mexikóval. Edzőként a régi magyar futballiskolát próbálta a korszerű nemzetközi elemekkel megspékelni. A kapitányság a szakvezetői lét csúcsa, de azért Mezey bajnokságot nyert a Kispesttel, a Videotonnal, majdnem a csúcsra ért a BVSC-vel is, és Kuvaitban is voltak eredményei. Még zuglói edzőként kitalált egy új játékszisztémát, amelyet a nyolcvanas évek közepén a válogatott sikerrel alkalmazott, legyőzte a hollandokat, a spanyolokat, az osztrákokat, a nyugatnémeteket, a brazilokat, azaz teljesítménye elvitathatatlan. Mindmáig el van keseredve azon, hogy vele kapcsolatban mindig Mexikó és az a bizonyos szovjet meccs jön elő. Sovány vigasz, de a 6:3 ellenére az Aranycsapat kapcsán is a legtöbbet talán a legnagyobb kudarcról, az 1954-ben elveszített világbajnoki döntőről beszélünk.
– „Ez az egész egy színház, játék a lelki húrokon” – mondja a könyvében Mezey György. Ha a futball színház, ki volt ő? Rendező? Főszereplő? Kellékes?
– Tragikus hős. Számomra az jött le, hogy életének az a drámája, hogy intellektusával, érzékenységével mindig azon vívódott: illeszkedjen bele az öltözőszagú magyar focivilágba vagy tartson egyfajta távolságot. Szerepét azért látom tragikusnak, mert végül képtelen volt felülemelkedni saját közegén. Hiába rendelkezett rengeteg tapasztalattal, a Testnevelési Főiskolán szerzett, aztán sokat csiszolt elméleti tudással, nemzetközi kapcsolatrendszerrel, reformelképzeléseit soha nem tudta teljes egészében átültetni a gyakorlatba – azaz bármennyire szerette volna, a rendezői szerep kimaradt az életből. Azonban megkérdőjelezhetetlen tény, hogy tudása messze túlnőtt az átlag magyar edzőén, mind szakmai felkészültségben, mind a játékosokkal való pszichológiai bánásmódban.
– Azért Mezey György nem volt teljesen kívülálló: a magyar futball mélypontján, a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején dolgozott az MLSZ szakmai igazgatójaként, elnökségi tagjaként, az Edzőközpont vezetőjeként. Mekkora a felelőssége labdarúgásunk elzüllésében?
– Elfogult vagyok iránta, a könyv írása során közel kerültünk egymáshoz, talán azt is mondhatom, baráti lett a kapcsolatunk. Különben sem feladatom firtatni a felelősségét. Kétségtelen azonban, hogy több évtizedes munkája nem mindig hozott pozitív eredményt. Elkövetett hibákat, akár az emlegetett szovjet meccs kapcsán, vagy az előtte lévő felkészüléssel, amit ő is elismer. De ártani soha nem akart: Mezey György a labdarúgás és konkrétan a magyar labdarúgás megszállottja. Csak egy példa: egyik beszélgetésünk során arra kértem, most ne a futballról essen szó, inkább meséljen, mit szeret olvasni, milyen színdarabok tetszettek neki, merthogy roppant művelt ember. Elkezdte mesélni az élményeit, de kis idő elteltével már ismét a futballnál tartottunk. Életét mindmáig kitölti ez a sport. Jóhiszeműségét és jószándékát maximálisan elfogadom, akkor is, ha edzőként vagy sportvezetőként olykor elrontott dolgokat. De hát mind követünk el hibákat.
– Mezey György igazgatója volt a felcsúti akadémiának is, ám onnan 2011-ben távozott, mielőtt még az általa részletesen kidolgozott teljesítménymérési koncepciója kiteljesedett volna. A magyar futball az elmúlt másfél évtizedben az ő reformelképzelései szerint haladt?
– Ezt kívülálló, egyszerű futballszurkolóként kevéssé tudom megítélni. Felcsúton félbe kellett hagynia azt a munkát, amely meglátása szerint évtizedeken keresztül kedvező irányba befolyásolhatta volna a magyar futballt, de be kell valljam, engem a labdarúgásban és Mezey György életében kevésbé a taktikai, stratégiai, pénzügyi kérdések érdekeltek, érdekelnek.
Mindig az emberi történetet, a küzdelmet, a kudarcokat és a győzelmeket szerettem volna megfejteni.
Ezért biztos vagyok abban, hogy az említett teljesítményértékelési rendszert is a legjobb szándékkal építette volna föl.
– Az „egyszerű futballszurkoló” hosszú órákat beszélgetett a világbajnokságon utoljára résztvevő magyar válogatott szövetségi kapitányával. Hogy látja, kijutunk a 2026-os vébére?
– A szívem reménykedik, az agyam meg realista. Portugáliával vagyunk egy csoportban, őket aligha tudjuk legyőzni, s tartok attól, ha esetleg meg is lenne a csoportmásodik hely, akkor is nehéz dolgunk lesz a pótselejtezőkkel. Mintha legutóbb Marco Rossi szövetségi kapitány is igyekezett volna hűteni a hangulatot… Voltak nagy eredmények, szép meccsek az elmúlt időben, de azért abban, hogy zsinórban háromszor kijutottunk az Eb-re, legalább két alkalommal az is lényegi szerepet játszott, hogy fölemelték a résztvevők létszámát. Jó, a jövő évi vb-t is emelt létszámmal rendezik meg, ám ez az Európából kvalifikáltak számát kevésbé érinti.
– Könyvének és Mezey pályájának egyik ellentmondása, hogy miközben az összeomló magyar futballban dolgozott, munkájára a kilencvenes években a FIFA és az UEFA is számított instruktorként és a nemzetközi edzőképzés munkatársaként. Miért?
– Az elismerés egyértelműen Mezey elhivatottságának és szakmai tudásának szólt. Figyelte a külföldi szakirodalmat, módszereket, tudományos munkát végzett, kandidátusi értekezést írt a labdarúgók felkészítéséről. Ráadásul fiatalon kiválóan megtanult angolul, ebben is szinte egyedülálló volt a magyar edzői karban. E felkészültségnek része volt abban, hogy 1985-ben a World Soccer című tekintélyes szaklap az év szövetségi kapitányának választotta. Múltja hozzájárult ahhoz, hogy nemzetközi színtéren akkor is számítottak rá a kilencvenes, kétezres években, amikor a magyar válogatott és a klubcsapatok pofozógépek voltak.
– Honnan ered az egykori szövetségi kapitány tudományos-elméleti elkötelezettsége? Aligha ez volt az elvárás a korabeli magyar edzői világban.
– Mezey György maximalista, mindig a legjobbat várta el nemcsak labdarúgóitól, de magától is. A lehető legtöbbet akarta tudni a labdarúgásról, ezért tanult, képezte magát akkor is, amikor más edző már bőven megélt a gyakorlati tapasztalataiból. Következetessége, igényessége ma is jellemző rá. A könyv írásakor mindig némi szorongással küldtem át neki az elkészült fejezeteket, hogy mit válaszol majd.
– Ha ekkora elméleti felkészültség jellemezte Mezeyt, külföldön miért alacsony szinten edzősködött? 1985-ben még Európa legjobb szövetségi kapitányának választották, a mexikói vb után meg a nem éppen világverő kuvaiti válogatottal, illetve az ottani bajnokságban, később meg Finnországban dolgozott.
– Mezey György pályájának paradoxona, hogy azután ismerte meg a profi világot, hogy a maga módszereivel megpróbálta profi módon felépíteni a magyar válogatottat – és kudarcot vallott. Szövetségi kapitányként például a válogatottal németországi meg svájci teremfutball tornákra nevezett be, az ott megnyert pénzből meg Spanyolországban edzőtáboroztak, így az MLSZ-nél nem akadékoskodhatott senki a költségek miatt.
Mexikó után irreálissá vált a munkavállalás egy élbajnokságban.
A világbajnokság előtt volt arról szó, hogy az AEK Athén szerződteti, de a görög klub a vébé után nem kereste.
– Könyvéből világosan látszik, hogy a futball mindig politika is. Jó-e az egy országnak, ha a miniszterelnök akarata nyomán labdarúgásra szinte korlátlanul jut közpénz, érdemi számonkérés nélkül? Hogy az állam újítja fel a stadionokat, s a klubok élén kormánypárti politikusok állnak?
– Nehéz kérdés, nyilván lehet és kell arról beszélgetni, miként hasznosíthatóak legfelelősebben a közpénzek. Meccsrejáró szurkolóként azonban úgy gondolom, hogy a rendszerváltás után teljesen lerobbant infrastruktúrával kellett kezdeni valamit. Életveszélyes, lezárt szektorok, morzsálódó beton, méltatlan körülmények jellemezték a magyar pályákat. Lehet azon vitatkozni, hogy az állam feladata-e az infrastruktúra-építés. De az elég korán bebizonyosodott, hogy a tőke különböző okok miatt tartózkodik a magyar labdarúgástól, így az államnak a másutt megszokottnál jóval nagyobb szerepet kellett vállalnia. Egy biztos: ma a magyar játékosok, edzők, vezetők nem panaszkodhatnak a körülményekre. Rajtuk múlik, miként élnek a lehetőségekkel, s a klubok jól sáfárkodnak-e a nekik juttatott közpénzekkel. A befektetések nyomán némi előrelépés azért látszik, a válogatott meccsein rendszerint teltházas a 67 ezer férőhelyes új Puskás Aréna. Abban azonban a kritikusoknak igazuk van, hogy a magyar bajnokságban a színvonal továbbra sem egetverő. De ez korábban is így volt: Mezey válogatottja a Honvédra épült, amely azonban a válogatott sikereivel párhuzamosan simán kiesett a nemzetközi kupákból.
– Könyve egy hosszú edzői karriert zár le. Elrettentő vagy pozitív példa Mezey György pályafutása?
– A könyv egyfajta számvetés a 84 éves szakember részéről. Mezey György azt szokta hangsúlyozni: a magyar labdarúgás hagyományainak nagy tisztelője, s egész pályáján ezeket próbálta továbbfejleszteni. Mexikó miatt nyilván van hiányérzet, de ő már eleve szkeptikusan ment ki a világbajnokságra, látta, hogy rossz irányba tart a válogatott. A játékosok egyszerűen megszédültek a sztárolástól; a brazilok elleni győzelem utáni általános eufóriában Mezeynek például az jutott az eszébe, hogy bárcsak kikaptunk volna, mert akkor a válogatott visszatérne a földre. Amikor például 1986 húsvétja után összetartást szerveztek, a játékosok olyan rossz fizikai állapotban jelentek meg, s olyan gyenge eredményeket produkáltak a futóteszteken, hogy a szövetségi kapitány kétségbeesett, és azonnal elvitte őket Ausztriába kvázi alapozni. Utólag azt mondja, az edzőtábor ebben a formában valószínűleg hiba volt. Önkéntelenül arra érzett rá, hogy egy ideig el tudta emelni az akkori fusizós-bundázós környezettől a válogatottat, de pont Mexikó előtt kezdett el leereszteni a csapat. Zavarta a világbajnoksággal kapcsolatos csodavárás is, hogy mi, magyarok gyakran képtelenek vagyunk helyi értékükön kezelni a dolgokat. Vagy lakodalmat tartunk, vagy temetünk – nincs józan középút. Túl hosszú is volt a sikeres selejtezősorozat és a vb közötti egy év. A sok jó főpróba után rosszul sikerült Mexikóban az előadás, de a futballban ez gyakran van így. Nem kell mindenkit kiátkozni, aki részese volt a 86-os történetnek, mert Mezey György és csapata rengeteg örömet is adott az országnak.
Nyitókép: Mezey György, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország-Ausztria világbajnoki selejtező mérkőzés végén Bécsben, 1985-ben. A végeredmény: 3:0
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
