Válasz az orbáni nagytakarításra: nem megyünk sehova, nem pánikolunk, nekünk Magyarország a hazánk
A most benyújtott törvénytervezet már egy nyílt önkényuralom törvénye. Év elején jeleztük: ténylegesen hatóságot csinálhatnak a Lánczi Tamás vezette Rágalmazási Főosztályból. Bárcsak a paranoia mondatta volna velünk ezt a jóslatot, de sajnos beigazolódott. Az éjszaka benyújtott jogszabálytervezetben még az is üldözéssel sújtható külföldi támogatásnak minősül, ha egy erdélyi magyar küld utalást egy független lapnak. Egy azonban biztos: mi nem megyünk sehova és nem pánikolunk. Nekünk Magyarország a hazánk, az olvasó a megrendelőnk.
A veszélyt jeleztük az év elején. Megírtuk, hogy a 2025-ös év nagy kérdése: vajon az eleddig csupán sóhivatalként, a kormány Rágalmazási Főosztályaként működő Szuverenitásvédelmi Hivatal kap-e hatósági jogosítványokat idén. Mert ha igen, akkor a szabad véleménynyilvánítás a hatalom kénye és kedve szerint megszüntethető lesz törvényi alapon. Azt bizony már diktatúrának hívják, azon már nincs majd mit szépíteni – tettük hozzá.
Bárcsak a túlzott érzékenység vagy a paranoia mondatta volna velünk a fentieket! Sajnos a helyzet nem ez. A helyzet az, hogy 2025. május 14-ére virradóra olyan törvénytervezet került fel a parlamenti honlapra, amely az önkényuralom kiépülésének záróköve lesz, amint elfogadják – és ne legyenek kétségeink afelől, hogy elfogadják.
Röviden: a Szuverenitásvédelmi Hivatal javaslatára bármilyen szervezet jegyzékre kerülhet, amely befolyásolni próbálja a magyar közvéleményt.
Minden civil szervezet, és igen, minden sajtótermék – hiszen a legszikárabb tények szolgáltatásával is befolyásoljuk azt.
Konkrétan ismeretet bővítünk. Ez a dolgunk, definíció szerint.
A törvénytervezet teljes abszurditását talán a 3-as pont mutatja meg leginkább. Ahol leírják, hogy a közéleti viták és döntéshozatal, illetve a választás befolyásolása az a tevékenység, ami különösen elfogadhatatlan (attól, aki kapott már külföldről pénzt valaha). Ez valójában a demokratikus választások felszámolására irányuló kezdeményezés. Ahol nem lehet arról beszélni, hogy egy döntés jó vagy rossz, ahol nem lehet érvelni pártok és politikusok ellen vagy mellett, vagy akár csak értékelni, taglalni tevékenységüket, bárkinek, ott nincs demokrácia. Ott semmi sincs.
Aki a jegyzékre rákerül, a következő adóévtől kezdve nem gyűjthet 1%-okat, minden egyes támogatójától okiratba foglalt nyilatkozatot kell kérnie, hogy nem külföldi pénzből adja a havi vagy egyszeri, akár csupán néhány ezer forintos támogatását. Nem maga a sóhivatal kap hatósági jogkört a terv szerint – az ő feladatuk csupán a célkereszt felrajzolása a kipécézett szervezetek homlokára. A ravaszt egy már létező és hatósági jogkörrel amúgy is megáldott szervezet lesz kénytelen meghúzni: a pénzmosás elleni szerv, amely viszont rendőrséggel érkezve kutathat át szerkesztőségeket, szerezhet meg bármilyen adatot tőlük. A jegyzékre kerülő szervezeteknek (lapoknak, egyesületeknek) a törvénytervezet teljesíthetetlen kötelezettségeket ír elő – meg azt, hogy ha azokat nem teljesítik, fel lehet őket oszlatni, meg lehet szüntetni.
Legyinthetnénk persze, hogy hát „csupán” azok a szervezetek kerülhetnek a jegyzékre, amelyek a sóhivatal szerint külföldi támogatást fogadtak el. Miközben a Válasz Online mindig kiállt azon sajtótermékek mellett, amelyeket a nemzet ellenségeinek bélyegzett a kormány vagy annak sóhivatala, eddig joggal gondoltuk úgy: a mi szerkesztőségünkre ezek a fenyegetések nem vonatkozhatnak. Hiszen nagyon tudatosan döntöttünk úgy már megalapításunkkor, hogy nem pályázunk semmilyen külföldi forrásra. Úgy voltunk és vagyunk vele, hogy ha a magyar olvasók mellénk állnak, működünk. Sikerült. Csakhogy.
A most benyújtott törvénytervezetet nevezhetnénk „lex TASZ-nak”, „lex Telexnek”, de akár „lex Válasznak” is. Egészen elképesztő trükkel, de megoldották ugyanis, hogy
külföldi támogatásnak minősüljön, ha mondjuk egy erdélyi magyar, aki Kolozsváron szereti olvasni a telefonján a Válasz Online-t, utal nekünk háromezer forint támogatást.
Igen, bizony, a törvénytervezet szerint az erdélyi magyar egészen egyszerűen „külföldi”, aki veszélyezteti a magyar állam szuverenitását. Az amerikai magyar, a felvidéki magyar szintúgy. Ha a magyar mellett van román, amerikai, szlovák állampolgárság is, az elutalt háromezer forint a magyar államot veszélyeztető külföldi pénznek minősül – már persze akkor, ha a kormánynak nem tetsző szervezetet, sajtóterméket támogat vele külhonban élő polgártársunk. A magyar választásokon szavazni tehát van joga ezen erdélyi magyar olvasónknak, magyar újságot támogatni viszont nincs. És nem, nem értünk félre semmit. Jól átnéztük a törvénytervezetet. Nincs benne összeghatár. Háromezer forint az erdélyi magyar olvasótól már külföldi támogatásnak minősül tényleg.
Lehet, hogy a Fidesz veszélyes külföldieknek tartja a kettős állampolgárságú magyarokat, mi azonban a nemzetünk részének tekintjük őket, akár a történelmi Magyarország, akár a világ más pontján élnek. Akkor is, ha olvasnak minket és akkor is, ha nem. Olvasóként és támogatóként továbbra is számítunk rájuk. Ha ezért vegzálásnak tesz ki minket a magyar állam jelenlegi vezetése, akkor sem engedjük megosztani a közösségünket.
Kevésbé nyilvánvaló, hogy a tervezet visszamenőleges hatályú-e, de logikusan az következik belőle, hogy igen. Ha nem az lenne, kellene bele egy kitétel, hogy mondjuk a sóhivatal a következő adóévet figyeli és csak utána, az alapján fogalmaz meg gyanút és vetet jegyzékre szervezeteket. Ilyen azonban nincs. Márpedig ha a Rágalmazási Főosztály a törvény elfogadása után rögtön felpakoltathat szervezeteket arra a bizonyos jegyzékre, azt nyilván csak a törvény elfogadása előtti időszakot mérlegelve teheti.
Nagy kérdés persze, hogy mégis honnan tudná egy lap vagy civil szervezet, hogy a múltban beérkezett háromezer forintok küldőinek csak magyar állampolgársága volt-e, netán rendelkeztek román, amerikai, vagy szlovák állampolgársággal is. Sehonnan. Szóval, hogy mégis
mi alapján kerülnek jegyzékre szervezetek, az teljes homály, de hát éppen ez a lényege a diktatúrák jogelvének.
„Barátaimnak mindent, ellenségeimnek a törvényt.” Egy fontos kiegészítéssel: természetesen a minősítés is az önkényuralom joga. Mi például nem a kormány ellenségeként határozzuk meg magunkat, hanem sajtótermékként, amely végzi a dolgát, s a szakma szabályai szerint ellátja azokat a feladatokat, amelyekért demokráciákban a sajtó a felelős. Hiába. Hogy ellenség vagyunk-e, azt nem mi mondjuk meg. Nem is konkrétan mi vagyunk persze az ellenség: az önkényuralmaknak sosem egyes szervezetekkel van baja. Hanem a véleményszabadsággal, a demokráciával magával.
Itt tartunk most. Amint ezt a törvényt megszavazzák, onnantól fogva Magyarország nyílt autokrácia – függetlenül attól, hogy pontosan mikor, hogyan és kit vetet majd jegyzékre a főkomisszár, hogy mikor szüntetik meg ténylegesen a kormánytól független magyar sajtót. Ennek a törvénynek az elfogadásától fogva csupán két kérdés marad. Egyrészt, hogy a magyar emberek akarnak-e önkényuralomban élni, másrészt, hogy
az Európai Unió tényleg annyira gyenge szervezet-e, hogy tehetetlenül nézi, amint egyik tagállamában az orosz típusú autokrácia utolsó sarokköve is a helyére kerül 2025-ben.
Minthogy úgy sem élni, sem dolgozni nem lehet, ha az ember nem bízik a normalitás visszatérésének lehetőségében, jelentjük: mi nem megyünk sehova és nem pánikolunk. Nekünk Magyarország a hazánk, az olvasó a megrendelőnk. Tartozunk a hazánknak is, az olvasóknak is.
A dolgunkat tehát addig végezzük, ameddig csak tehetjük. Hogy minél tovább tehessük, ahhoz viszont most minden korábbinál fontosabb, hogy olvasóink támogassanak minket 1%-okkal és havi vagy egyszeri felajánlással is. Az idén felajánlott 1%-okra ugyanis még nem vonatkozik ez a tervezet, a magyar emberek által támogatásként adott pénzek pedig, még ha megpróbálja is elvenni őket az állam, egyszer visszajutnak majd oda, ahova a magyar emberek szánták őket.
Ha nem, ha ezt a törvényt így át lehet vinni és alkalmazni lehet 2025 Magyarországán, akkor meg nagyjából minden mindegy úgyis.
Semmi nem indokolja tehát ebben a helyzetben sem, hogy feltegyük a kezünket és megadjuk magunkat. Dolgozunk tovább, s hogy megtehessük, kérjük támogatásukat továbbra is. Az eddigieket pedig minden olvasónknak nagyon köszönjük.
Nyitókép: Robert Nemeti / Anadolu via AFP
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
