„Világ hülyéi, egyesüljetek!” – variációk világvégére Szathmáry Eörssel
„Jobb ma egy Pershing a tanyámon, mint holnap egy ruszki az anyámon” – idézi Hofit Szathmáry Eörs. S hogy miért faggatjuk a nemzetközi hírű evolúcióbiológust az élet rejtelmei mellett világpolitikáról is? Nos, azért, mert a turbófelmelegedés, az ökológiai katasztrófa szorosan összefügg az emberrel, azaz a politikával. Csodás hír olvasóinknak, hogy a tudós elárulja, melyik országban van túlélési esély, ha bekövetkezik a minden oldalról egyre fenyegetőbb összeomlás. Kevésbé jó hír, hogy ott sajnos külföldi nem vehet ingatlant. Miért zárná életfogytig börtönbe Mark Zuckerberget a tudós? Miért tiltaná be a reklámokat? Milyen kimenetet jósol a „két nárcisztikus szociopata”, Donald Trump és Elon Musk kapcsolatának? Exkluzív interjú – avagy a világvége forgatókönyvei.
– Egyik fő kutatási területe az élet kialakulása, úgyhogy nyugodtan dőlhet hátra.
– Nyugodtan?
– Klímaválság, összeomlás ide vagy oda, az önnek kedves kis baktériumok vélhetően megmaradnak!
– Tény: ha a Föld darabokra szakadna, de nagyjából ezen a pályán keringenének a darabok, a baktériumok akkor is megmaradnának nagyon hosszú ideig. Ebben a gyűrűben gyakorlatilag elpusztíthatatlanok.
– Az életért tehát egyáltalán nem kell aggódnunk! Csinálhatunk, amit akarunk!
– A nagybetűs életért nem kell, az általunk ismert élővilágért már igen. Benne magunkért. Háttérkihalás mindig volt, a fajok megjelennek és eltűnnek, de ez az első nagy kihalási hullám, amelyet az ember okozott. Egyes fajokat persze ledaráltunk korábban is, az óriási csordákat is eltüntettük például Amerikában, nem beszélve a saját fajon belüli kihalásokról – csak a halott indián a jó indián, ugye –, de az, hogy nagyon sokféle faj haljon ki nagyon gyorsan, az egészen új.
– Mióta tart ez?
– Az ipari forradalommal kezdődött, azóta exponenciálisan emelkedik, ahogy egy sor, látszólag ettől független, ezzel azonban nagyon is összefüggő mutató is. Ez az egyik nagyon érdekes dolog ezekben a fenntarthatósági problémákban: míg az iskolában általában lineáris összefüggéseket tanítanak, ezek nem lineáris folyamatok. Az embereknek nincsen élményük ilyesmiről, és ezért nem is tudják felmérni a jelentőségét. Holott ami igazán fenyegető: az úgynevezett átbillenési pontok, amelyek sajnos a földrendszer egyes komponensei között lévő nemlineáris összefüggésekből adódnak.
– Mindig rákérdezünk, milyen pontokra kell figyelni, de rendre elkenős válasz érkezik: bonyolult, minden mindennel összefügg…
– Azért ennél egy kicsit rosszabb a helyzet, a dolog meg világosabb. Hogy melyek a veszélyes klimatikus átbillenési pontok, azt lényegében azonosította a tudomány. Ebből van uszkve egy tucat. Idetartozik a nyugat-antarktiszi jégtakaró olvadása, a Golf-áramlat leállása, efféle nyalánkságok. Az a baj, hogy nem függetlenek egymástól, tehát egy bizonyos átbillenési pont dominóeffektusként hathat aztán a többire. Kiszámolták:
ha mondjuk elkezd átbillenni a grönlandi jégtakaró olvadása, akkor már nincs mit tenni.
Akkor már hiába csökkentjük nullára a szén-dioxid kibocsátását húsz éven belül, az már tovább fog olvadni. Ezer évig. És hozza magával a többi átbillenést. A felmelegedést megállítani tehát egy ponton túl nem lehet – a folyamatot lehetne lassítani. Ami nem lenne baj, mert az alkalmazkodás lehetősége részben a folyamat sebességétől függ.
– A Trump-féle olajkitermelés-mánia, a „drill, baby, drill” időszakában nem úgy fest, hogy a klímaváltozás lassítása lesz a célja a világpolitikának. Ilyenkor az ökológus visítozva rohangál és Kasszandraként jósolja a világ végét?
– Visítozni nem érdemes, de nem várok jót. Viszont úgy cselekszem, mintha optimista lennék. Megpróbálom ezeket a folyamatokat a saját limitált eszközeimmel befolyásolni. Mert azt azért azt szögezzük le: ha semmit nem teszünk, akkor biztos, hogy nem is történik semmi jó. Ha valamit teszünk, akkor még történhet. Tény, hogy az eredmény kétséges, főleg azért, mert az utóbbi egy-két évtizedben nem csak a fajok halnak ki egyre nagyobb tempóban – eltűnni látszik a konfliktusok kezelésének elfogadott módja is. Nincsen már semmiféle közmegegyezéses morális alap.
– Mire gondol?
– Rengeteg példa akad. Mondjuk az, ahogy Putyin lerohanta Ukrajnát. Vagy az, hogy a Hamász megtámadta Izraelt. Aztán az, hogy Netanjahu erre úgy válaszolt, hogy a háború korábban azért meglévő törvényeit is megszegte. Ahogy Trump masíroz a nemzetközi térben. A második világháború utáni évtizedekben – nálunk persze késéssel – folyamatosan egyre jobbá vált a világ. Most már egyre rosszabbá válik. Ez teljesen világos. Korábban is voltak szörnyűségek, nem örültünk, ha mondjuk Zimbabwéban valami lehetetlen vezetés jelent meg, de annak nem volt világméretű tragédiával fenyegető következménye. Annak, ami az Egyesült Államokban történik, van.
– Politikai átbillenési pont?
– Félő, hogy az. Az USA a második legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó a világon. Ha visszamegyünk mondjuk 1880-ig, akkor meg az első. Pillanatnyilag Kína vezet, India is felzárkózott, az Európai Unió már csak a negyedik helyen van. Ha egy ekkora játékos, mint az USA, kilép a szén-dioxid-termelés korlátozásából, akkor automatikusan így tesz majd a többi is. Ezért nagyon veszélyes, ami történt. Arról nem is beszélve, hogy klímaszkeptikus vezetője lesz az egyik vonatkozó amerikai hivatalnak, hogy tilos mostantól pénzt adni olyan kutatásokra, amelyek használják a globális felmelegedés fogalmát, hogy oltástagadó figura az egészségügyi miniszter. Kiléptek a Párizsi Egyezményből, kiléptek az Egészségügyi Világszervezetből. Ijesztő.
– Ne kapjanak az amerikaiak oltást, ha nem kell nekik! Több jut nekünk.
– Ott sem akarja az oltást mindenki elhagyni, másrészt a betegségeket nem lehet megállítani határkerítéssel. Ha ők nem oltatnak és megbetegszenek, az az egész világot veszélyezteti. Akik ezeket a döntéseket hozzák, bár láthatólag nem tudják, vagy nem akarják felfogni, de magukat is veszélyeztetik. Őrült állapotban vagyunk, amelynek egyik fő jellemzője a post-truth, tehát az igazság utáni világ, amikor Kukutyin Benő zabhegyező véleménye pontosan annyit ér a vírusok témájában, mint egy nemzetközi ismertségű virológusé. A közösségi média bűvölői ezt idézték elő. És akkor ezt megfejelték egy szinte példátlan jelenséggel, amit mindenki hüledezve figyel, és messze túl van mindenféle alkotmányosságon: azzal, amit Elon Musk művel.
– Pedig önök, biológusok, ökológusok örülhetnének: végre egy villanyautós, valódi zöld kerül pozícióba!
– Két nárcisztikus szociopata furcsa együttműködését látjuk.
Lehetne ez szórakoztató is, a gond csak az, hogy a bőrünkre megy, márpedig az ilyen kapcsolat mindig instabil. Megjósolom: előbb-utóbb valamelyik sokallani fogja a másik hatalmát vagy befolyását. Láttunk mi már ilyesmit… Mindenesetre kialakult ez a furcsa szimbiózis Trump és Musk között. Az, hogy ilyen módon ekkora befolyást szerezhet egy meg nem választott figura, legjobb ismeretem szerint az Amerikai Egyesült Államokban példátlan. Leginkább még arra hasonlít, mint amikor Borisz Jelcin lánya határozta meg, hogy kikből legyenek az orosz oligarchák. És belőlük lettek. Nem pontos a párhuzam, de hangulatilag hasonló a helyzet.
– Jó, csak az oroszoknál nagyjából erre számítottunk. Ott nem volt meglepő. Itt azért meglehetősen az.
– Természetesen. Ez persze önmagában még nem kellene, hogy a mi gondunk legyen, legyinthetnénk, hogy egyék meg az amerikaiak, amit főztek. Csakhogy ezzel összefüggésben elindult a világ újrafelosztása című őrület, ami mindenképpen elviszi a fókuszt az együttműködésről és a fenntarthatósági szempontról. Az az érzésem ráadásul, hogy a Trump és Putyin közötti egyezkedés vége akár egy új Molotov–Ribbentrop-paktum lehet.
– Mi is épp ezt írtuk.
– Magamtól jutottam erre a következtetésre, később láttam csak, hogy a Válasz is megírta már. Lássuk be, sajnos nem kell hozzá túl sok ész. Nagyon látványos, ami történik. És nagyon instabil, amint már említettem. Annak a paktumnak is mi lett a vége? Nem sokáig maradt jóban Hitler és Sztálin. Ezek az alkuk morálisan gyalázatosak, de pillanatnyilag előnyösnek tűnnek – viszont csak növelik az étvágyat, aminek aztán ismert következményei lehetnek.
– Semmi jó hír?
– Talán van azért. Az egyik az, hogy Kínának ez nem érdeke. Ha megnézik, Kína bizony globális egyezkedéseken alapuló kormányzást szeretne. Nem nézi jó szemmel ezeket a területfoglalásokat.
– Dehogynem! Kína Tajvant akarja.
– Jó, de az nekik a hátsó udvar. Ennél azért messzebb mennek ezek a mostani igények akár Trump, akár Putyin részéről. Én úgy látom, Kína szeretne kicsit olyan módon egyezkedni, ahogy az Európai Unióban szokás. Ebben most viszonylag pozitív szerepet visz. A másik, ami nagyon érdekes, az éppen a „drill, baby, drill”. Trump olajkitermelési mániája.
– Az hogyan is lenne pozitív környezeti szempontból?
– Sehogy, ám az, hogy Trump szemet vetett az ukrán ritkaföldfémekre, mutat valamit. Hiszen a ritkaföldfémek az akkumulátorokhoz kellenek. Az energetikai átálláshoz. Egyébként értelmetlen megszerezni ezeket. Szóval lehet, hogy bár nem beszélnek róla, azért ott van ez az ő agendájukban is.
– Még ha lenne is valamiféle átállás az amerikaiaknál, az is csak egyet érint az átbillenéssel fenyegető tucatnyi pont közül. Ez így még mindig veszett fejsze nyelének tűnik.
– Pontosan. Ha lenne még száz évünk, nevezhetnénk ezt biztató jelnek, merenghetnénk azon, hogy a háttérben azért már gondolkodnak, hogyan tegyenek lépéseket a jó irányba és akkor nem is lennék olyan ideges, amilyen vagyok. De száz évünk biztosan nincs a környezeti katasztrófa kezelésére. Egy-két évtizedünk, ha maradt. Ez a bajom.
– Mi is történik, ha nem teszünk semmit?
– Ördögi kör. A fenntarthatóság ugyanis háromlábú szék. Van egy gazdasági lába, van egy társadalmi-politikai lába és van egy természeti. Bármelyiket kirúgjuk, a szék menthetetlenül eldől. Maradva a hasonlatnál: a széknek nem a három lábára ülünk, nem három rúdra – annak van egy lapja. A lap, amire rá tudunk ülni, az maga a tudás. Az fogja össze a lábakat. Na most, a fő baj ezekkel a modern, igazság utáni mozgalmakkal éppen ez. A fő agendájuk, hogy a tudás nem számít, mert az is csak egy vélemény.
– Nem felelősök ezért önök, tudósok is? Ezek az elitellenes mozgalmárok valamiért mégis csak úgy érezték, hogy a tudós az nem egy közülük, nem értük van, hanem valami nagy világelit része.
– Minden szakmában és minden egyes országban, ahol komoly munka folyt, megvoltak azok a tudósok, akiknek volt ismeretterjesztő vénája, akik előadásokat tartottak, később a Youtube-ra mentek. Ezek hozzáférhetők. Tehát a válaszom: nem. Ami ehhez az egész szörnyűséghez vezetett, amivel átlépte ez a jelenség a kritikus szintet, az az internet egyik aspektusa, amit úgy foglalhatnánk össze, hogy
„Világ hülyéi, egyesüljetek!”.
Régen egy ausztrál, egy magyar és egy orosz hülyének gyakorlatilag esélye sem volt, hogy egymást hergeljék. Most meg van. Hála Zuckerbergnek. Akinek már régen börtönben kellene lennie. Életfogytig.
– Mi a vád?
– Az emberiség kooperációs képességének szélsőséges aláásása. Megbecsülhető, hogy hány haláleset következett ebből. Tömeggyilkosság-szaga van mindenesetre. De nem börtönnel kell szembesülnie, amit megérdemelne, hanem szabadjára engedik még a mesterséges intelligencia nevű őrületet is. Ne korlátozzuk, mert az nem segíti az amerikaiakat! Igen ám, de akkor a kínaiak sem fogják korlátozni. Kiváló lesz, amikor mesterséges intelligenciák háborúznak majd egymással ezen a bolygón.
– Ha így lesz, csak szerverfarmok lesznek veszélyben, nemde?
– Meg az emberek, mint zavaró tényezők. 1981-ben Stanislaw Lem A kudarc című könyvében olyan bolygóról írt, ahova nagy boldogan ellátogatnak az emberek. Aztán kiderül, hogy a bolygó menthetetlen. Állandó kibernetikus háborúba ájult, amivel semmit sem lehet kezdeni. És ez bekövetkezhet. Szintén szerepel a regényben a világűr elaknásítása. Az már el is elkezdődött. Ha addig össze nem omlik a civilizációnk, egy évtizeden belül lesznek a Holdon is fegyveres bázisok, hogy onnan is lehessen lőni. Tényleg példátlan veszélyhelyzetben vagyunk.
Akárhova nézek, mindenütt van valami korábban elképzelhetetlen fenyegetés.
– Öt éve elnökli a Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságát a Tudományos Akadémián…
– Igen, még egy évem van.
– Az induláskor céljuk volt, hogy föltérképezik a válsággócokat, amelyek érintik a jelenleg ismert technológiai civilizáció jövőjét. Van már valami értékelhető dokumentumuk?
– Vannak irataink, de ne felejtsük el: ez egy társadalmi munkában dolgozó kis bizottság, nem kutatóintézet. Egyébként abszurdum, hogy nincs igazi, fenntarthatósággal foglalkozó kutatóintézet Magyarországon. Fejlettebb államokban akár kettő-három is van. Ez természetszerűleg csak multidiszciplináris lehet, ezeket a dolgokat sehogy máshogy nem lehet még csak megérteni sem, csak ha rendszerben gondolkodunk.
– Miért vesződik ilyen társadalmi ügyekkel, miért nem foglalkozik csak a baktériumokkal mondjuk?
– Időrabló, részben szélmalomharc, konfrontációkkal is jár, de egyrészt mindig tág volt az érdeklődési köröm, másrészt mégis mi értelme van bármilyen kutatásomnak, ha ez az egész civilizáció elsüllyed? Mit ér majd mindaz, amit az evolúció törvényszerűségeinek kutatásában elértem, ha negyven év múlva a maradék emberiség azzal lesz elfoglalva, hogy leüsse a másikat egy bikacsökkel és elvegye a másik zsákmányát? Ezt nyilvánvalóan nem szeretném. Vida Gábortól tanultam ezt el egyébként, aki a modern evolúciótudomány meghonosítója Magyarországon. Mindannyian az ő köpönyegéből bújtunk elő. Az utóbbi két-három évtizedben ő is ilyen témákkal foglalkozik, olyan aggasztónak tartja a helyzetet.
– Amióta beszélnek ezekről a gondokról, részterületeken legalább van javulás?
– Részterületeken van, igen, sőt, magyar példával is tudok most szolgálni. Arról mondjuk a Válasz is sokat ír. Tehát: úgy tűnik, hogy a magyar vízügy és vízgazdálkodás javul. Ennek nagyon örülök. Legfőbb ideje volt. Különösen fenyegetett ország vagyunk, s most mintha valahogy leesett volna a tantusz. A kevés nagy világméretű sikertörténet egyike pedig: az ózonprobléma megoldása. Van egyfajta elmozdulás az utóbbi években a műanyagoktól is, bár nem olyan gyors, mint amennyire szeretném. És kérdéses az is, hogy nem lassul-e le megint a műanyag szívószálakat büszkén visszavezető Trump alatt. A kibocsátási célokat viszont senki nem teljesítette eddig sem. Meg is van az eredmény. Átléptük a másfél fokos melegedést, jóval gyorsabban, mint amire számítottunk. A legutóbbi mérések szerint közelebb lehet a Golf-áramlat megszűnése is, mint ahogy azt korábban gondoltuk.
– Tehát a tudomány nem jósol jól! Lehet, hogy nincs is baj!
– Persze, a mérések, a modellek finomításával előfordulhatna ez is. Hogy rájövünk, nincs is olyan nagy baj. Csakhogy minél alaposabban dolgoznak rajta, minél inkább fejlesztik a méréseket és a modelleket, általában annál nagyobb bajt jósolnak az eredmények.
– Mi történik a Kárpát-medencével, ha az egyébként tőle eléggé messze lévő Golf-áramlat leáll?
– Nincs az annyira messze. A legjobban természetesen Izland, Norvégia, Svédország, Nagy-Britannia, valamennyire Franciaország lesz gondban, őket fogja a leggorombább módon érinteni, de ha leáll, nálunk nagyon száraz és nagyon kemény telek lesznek. Hozzáteszem azért: egy alig néhány napos cikk szerint a déli félteke erős szelei – legalábbis ebben az évszázadban – még működésben tarthatják a Golf-áramlatot, de az ereje várhatóan csökkenni fog. Az sem lesz jó, de a pillanatnyi ismereteink szerint időt nyerünk vele. Persze lehet, hogy valami nagy kataklizmára van szükség ahhoz, hogy az emberek és a döntéshozók végre kapcsoljanak.
Talán ahhoz, hogy felfogják, mekkora a baj, az kell, hogy a Golf-áramlat leálljon.
Az azért már kataklizma.
– A Covid is kataklizma volt, akkor is azt jósolta, hogy megváltozik a világ, talán életünk végéig maszkot hordunk… Nem lett igaza. Minden visszaállt, sőt.
– Igen, de az egyszeri sokk volt. Lehet, hogy kell még kettes, hármas, és akkor fognak kapcsolni. Ismétlés a tudás anyja. Egy fecske nem csinál nyarat. Egy kísérlet nem kísérlet. És így tovább. Egyébként teljesen irracionális, ahogy a járvány után visszatért minden. Nekem a szakmámból eredően elég sokat kell utaznom, de repülőgépen és a reptereken most is maszkban vagyok. A reptereken nagy betűkkel ki kellene írni, a gépeken bemondani, hogy legyenek kedvesek viselni. Úgy, ahogy bemondják, hogy csatold be az övedet akkor is, amikor amúgy nem kötelező, mert ha turbulenciába kerül a gép, bevered a fejed. A mindenféle országokból összeverbuválódó utazóközönség sem tudja, van-e valaki a gépen valami ritka vírussal, vagy akár csak egy kemény influenzával, de annyit nem képes megtenni, hogy felvegyen egy maszkot arra a néhány órára. Merthogy senki sem hívja fel rá a figyelmét.
– A vírustagadók már jönnének is, hogy korlátozni akarják a szabadságukat!
– Meghalni jobb? E mögött is ott van a közösségi média által gerjesztett hülyeség, amiről már beszéltünk. Anélkül azért könnyebb lenne.
– Hol tartanak az öt éve beharangozott, vírusmegelőzést megcélzó DAMA-projekttel?
– Ugyanott. Hogy mit kellene tenni, azt már évek óta tudjuk, de nem érdekli a kormányokat, a politikusokat. A világszintű feltérképezés és monitorozás tehát, hiába akartuk, nem valósult meg.
– Drága lenne.
– Az. De egy világjárvány töredékébe kerülne csak. Márpedig egy újabbnak a veszélye most is fennáll.
– Az inkább a globalizáció okozta probléma, nem annyira klímaváltozós, ugye?
– Dehogynem! Persze, a globalizáció is hozzájárult, de valójában arról van szó, Magyarországon is ezt lehet látni, hogy
a hordozók nem döglenek meg télen. Ez a legnagyobb gond.
Amíg voltak hideg telek, ezek nem tudtak megtelepedni. A kutatóközpontunk készített is egy Újonnan megjelenő betegségek Magyarországon című brosúrát. Az utóbbi tizenöt évben három ázsiai eredetű faj jelent meg hazánkban: az ázsiai tigrisszúnyog, az ázsiai bozótszúnyog és a koreai szúnyog. Ezek közül az ázsiai bozótszúnyog és a koreai szúnyog már stabil áttelelő.
– Miket is terjesztenek ezek?
– A vírusok közül: nyugat-nílusi, usutu, chikungunya, dengue, sárgaláz, zika. De megjelent itthon a malária kórokozója, valamint olyan fonalférgek is, amelyek szívférgességet meg bőrférgességet okoznak. Innentől a szerencsén múlik, hogy lesz-e belőlük nagyobb probléma. Mindez azért történt tehát, mert melegszik az éghajlat. Szóval javaslom,
ne használjuk a finomkodó „klímaváltozás” kifejezést, amelyet az olajlobbi oly’ ügyesen elterjesztett. Hívjuk annak, ami: turbófelmelegedésnek.
A probléma ugyanis nem a változás, hanem a melegedés, és nem is a melegedés önmagában, hanem a tempója. Amely az ember tevékenysége miatt ilyen. A fent említettek egyébként ismert vírusok, de a sarki jég felolvadásával ismeretlenek is előkerülhetnek. A gazdaváltás pedig, mára kiderült, könnyebb folyamat, mint ahogy azt korábban a biológusok képzelték.
– Legalább tudósberkekben beszélik már, hogy Vuhanban mi történt hat éve, amikor elindult onnan a járvány?
– Nincs egyértelmű válasz. Az a koronavírus egyértelműen állattól származott, de nem kizárt, hogy belepancsoltak a laborban. Hogy módosították. Ez azonban részletkérdés. Egy csomó olyan betegség van, amelybe nem pancsolt bele senki, mégis nagyon kellemetlen, vagy éppen halálos.
– A civilizációs összeomlás jónéhány forgatókönyvét felvázolta. Mit lehet tenni a túlélésért, ha bekövetkezik? Vegyünk földet, kezdjünk állatot tartani?
– Sokan csinálják már, vannak közösségek, amelyek erre rendezkednek be. Egyáltalán nem baj. Amire viszont igazából szükség lenne, azt én úgy hívom: a Cyrus Smith Project. Cyrus Smith ugye az egyik főhőse Verne Rejtelmes sziget című regényének. Mérnök, aki gyakorlatilag a semmiből mindent létrehoz. Kora technológiájának minden részét ismeri és egyszerű eszközökkel is meg tudja valósítani azokat kezdetleges formában. A mai mérnökök erre képtelenek lennének.
– Hogy is lehetne egy mikrocsipet összerakni botokból?
– Azt nem is kell, de komolyan gondolom: az orvosi egyetemen, meg a műszakin szinte minden szakon kellene lennie olyan választható képzésnek, amely azzal foglalkozik, hogy mit tudsz csinálni akkor, ha nincs semmi, amit megszoktál. Hogy ne az legyen a válasz, hogy akkor semmit. Hogy ott állunk letolt gatyával.
A készségeket, amelyek a technológia középkori vagy kora újkori szintjén vannak, szerintem egy bizonyos kontingensnek újra kellene tanulnia.
– Nem erre lenne jó a közoktatás? A mikrocsipes szint nyilván egyetemi feladat, de hogy alapvető dolgokat meg tudjon csinálni az ember, amire szüksége lehet vész esetén, azt talán megtaníthatnák 18 éves korig.
– Ebben is van valami, igen. Csak nem erre megyünk, hanem a még erősebb kiszolgáltatottság felé. Amerikában van, ahol már kézírást sem tanítanak az iskolában. Evolúciós szempontból elég nyugtalanító ez a fokú függés. Ha egy faj ennyire ráfügg valamire, akkor bizony ki szokott halni, amikor az a valami eltűnik. Mondhatjuk persze erre is, hogy hát semmi sem örök, a fajok sem, tehát majd kihalunk, de a kis giliszták jól ellesznek, aztán azokból majd fejlődik valami néhány százmillió év alatt – de én azért mégiscsak kötődöm az emberhez, hiszen az vagyok.
– Idővel a gilisztából is szükségképpen kifejlődik ez a fajta intelligencia, ami bennünk van?
– Nagyon sok elég intelligens faj van a Földön. Paradox a helyzet, egyszerre igaz két dolog. Egyrészt az okos állatok jóval okosabbak, mint korábban gondoltuk. De az is igaz, hogy amit ma gondolunk az emberi intelligencia kialakulásáról – ami először a homo erectusnál lódult meg, nem a sapiensnél –, annak azért nagyon speciális körülmények voltak a feltételei. Azt nem tartom kizárnak, hogy néhány millió év alatt valami kifejlődhetne, ami például a nyelvet tudná használni. De az azért nagyon valószínűtlen, hogy az emberiség mint faj haljon ki. Az általunk ismert technológiai civilizáció – az fog összeomlani, ha így megyünk tovább. Többen halnak majd meg, mint ahányan életben maradnak, de még úgy is marad egy-két milliárd ember. Kivéve persze az atomháború esetét.
– Atomháborút leszámítva: hogyan legyünk azok között, akik megmaradnak?
– Én már valószínűleg sehogy sem leszek azok között – a fiatalok bőrére megy a játék, nem az enyémre. Speciel Európában olyan nagyon jó esélyeink nincsenek, részben éghajlati, részben egyéb okokból. Jó esélyek olyan helyeken vannak, amilyen például Új-Zéland. Amikor először elgondolkoztam ezen hét éve, az is eszembe jutott, hogy ott kellene valami ingatlant venni.
– Nem vett?
– Két héttel később az új-zélandi kormány megtiltotta az ingatlanvásárlást a külföldieknek. Ott egyébként az lesz a kérdés, hogy megvan-e a kritikus tömeg ahhoz, hogy hosszú időn keresztül önfenntartók legyenek a globális cserekereskedelem, a globális tudás nélkül. Ezt nem tudom megmondani. Azt sem, milyen színvonalon élnek majd – de legalább esélyük van az emberi életre. Amelyhez egyébként a reklámipar, a hülyeségipar ma még rendkívül sikeres sulykolása ellenére sincs szükség olyan sok mindenre.
– A reklámokat ön be is tiltaná.
– Nem csak én. Csányi Vilmos is, Lányi András is ugyanezt mondja. Ez megint nem atomfizika, teljesen nyilvánvaló dolog. Ifjabb Chikán Attila is a túlfogyasztásban látja a fő problémát. Úgy van. Egy csomó szükségtelen marhasággal foglalkoznak az emberek, üveggyöngyökért adják oda az idejüket, az egészségüket, a jövőjüket.
– A Szathmáry Eörs-könyvek reklámja is tilos lenne?
– Ha egy létező folyóiratban negyed oldalon hír van egy könyvről, az a tudást objektíve terjeszti, azzal nincs gond. Ha viszont rá akarom erőszakolni valakire, hogy az én könyvemet olvassa, miközben tudom, hogy nem fog jelenteni semmit neki… Ez a szükségletet nem kielégítő, hanem a hamis, maguktól nem is létező vágyakat felkeltő nyomulás az őrjítő.
– Nem biológusnak, inkább filozófusnak való kérdés, de egyáltalán meg lehet mondani, milyen a jó élet?
– Az elméleti biológiának nagyon erős filozófiai vetületei vannak, úgyhogy minden elméleti biológus filozófus is kicsit.
Érdemes például megkülönböztetni a jólétet a jólléttől.
Ha jön egy civilizációs összeomlás, előbbire a mai értelemben nem nagyon lesz már esélyünk, s bár utóbbira sem túl jók a kilátásaink, arra még marad. Az összeomlás sosem gyaloggalopp, de ha sikerül életben maradni, gyönyörű dolgokat láthatunk meg. Ez a lehetőség ma is adott, csak a többség nem szokott élni vele.
– Milyen lehetőség?
– Mondjuk felmegyünk egy dombra, ki egy kikötőbe, vízpartra és… Szétnézünk! Amit ott látunk, az nem kerül semmibe. Hány ember van mégis, aki képtelen felfogni, micsoda élvezetet jelenthetne, ha egy kicsit odafigyelne a világra. Helyette inkább kattogtat meg azon mélázik, hogy milyen Kínában gyártott szuvenírt vegyen, befizessen-e jetskire… És közben a világ igazából nem hat rá egyáltalán. Ezek a dimenziók azok, amelyek a jóllétet szerintem definiálják. Az embernek van szelleme, tehát nem csak szalonnát kell enni meg wellnessbe járni. A jólléthez legalábbis nem. Az a jóléthez elég legfeljebb.
– Ha az összeomlás tényleg bekövetkezik, valószínűleg a túlélésért fog harcolni mindenki – ami aligha ilyen emelkedett.
– Persze, akkor jönnek a hordaszintű háborúk. Azért ezt nagyon jó lenne ám elkerülni. Ezért is tartom szörnyűnek ezt az újnacionalista hevületet, amely most kezd elharapózni – Amerika az első, Magyarország az első, Középfölde az első –, mert nyilvánvalóan nem tartalmazza azt a célt, hogy a Föld lakhatósága és a technológiai civilizáció megőrzése az első, és mindent ebből kell levezetni. Ezért vagyunk nagy bajban.
– Megőrültek a politikusok, vagy mégis miért most látjuk ezt?
– Ebből sem tudom kihagyni az internet kártékony hatását. Az ott felkorbácsolt indulatok dominóhatást váltottak ki, a szélsőségek egymást turbózzák percről percre. Populisták és a woke, például. Mindkét csoport eszement baromságokat beszél, miközben csupán egyvalamiben értenek egyet: a másiknál is jobban gyűlölik azokat, akik nem akarnak elmerülni egyik szélsőségben sem.
Minket mindketten ellenségnek tekintenek.
– Mi is meglehetős kritikusai vagyunk a szélsőségeknek, a woke-nak is. Nem lehet, hogy mégis visszasírjuk még a Nyugaton woke-ságokkal idegesítő, de alapjaiban szabályalapú és biztonságos világot?
– De, lehet. Ahogy Hofi mondta:
jobb ma egy Pershing a tanyámon, mint holnap egy ruszki az anyámon.
Jobb egy akár buta ideológiáktól is áthatott, de mégiscsak szabad Nyugat részének lenni, tárgyalásokkal konfliktust kezelő nemzetközi helyzetben, mint egy darabokra szakított bolygón orosz gyarmatként. Épp ma délelőtt beszéltem egy nagyon nagy tekintélyű nemzetközi politikai tanácsadóval, aki véletlenül a barátom – 60 országnak volt eddig a tanácsadója nagyon nehéz helyzetekben. Mondtam neki: van olyan aggodalmam, hogy Trump simán odaadja Kelet-Európát Putyinnak a nagy újrafelosztásban. Azt hittem, megnyugtat majd, erre azt mondta: ez valóban nem veszélytelen, mert Orbán Viktor ide vagy oda, Trumpot abszolút nem érdekli Kelet-Európa.
– Ön élt már oroszok által megszállt Magyarországon. Lám, lehet úgy is élni!
– Köszönöm szépen, akkor inkább elmegyek. Akkor öregkoromra tényleg elmegyek innen. Azt már nem akarom újra végigcsinálni. Ebbe a folyóba nem lépek bele kétszer!
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
