A politikai kereszténység kudarca – először kerültek többségbe a nem vallásosak Magyarországon
A római katolikus egyház 2011 óta több mint egymillió embert, a reformátusok majd’ 300 ezret veszítettek, így először kerültek többségbe a nem vallásosak Magyarországon – derül ki a 2022-es népszámlálás vallási közösségekre vonatkozó adataiból. Vendégszerzőnk rámutat: a történtek pontosan illeszkednek a kelet-közép-európai trendbe, ám ennyivel mégsem intézhető el a kérdés. Nálunk ugyanis a kormány 2010 óta bőkezűen támogatja az egyházakat, és Nemzeti Együttműködés Rendszerében is komoly szerepet szánt nekik. A mostani adatok jelzik: ennek nem volt pozitív hatása a hazai vallásosságra. Szerzőnk szerint a legfontosabb kérdés: miért találja meg egyre kevesebb, a hitét a társadalom szolgálatában is érvényesíteni akaró ember az egyházakban az intézményi közeget és támaszt, amire szüksége lenne? Máté-Tóth András valláskutató írása.
Ha Magyarországon a vallásról és az egyházakról van szó, a megszólalók pozitív vagy negatív előjellel, de folyton azt hangsúlyozzák, milyen nagy erőkkel támogatja a kormány az egyházak tevékenységét. És valóban: az állam 2013-tól kötelezővé tette az iskolai hit- és erkölcstan oktatását, 2002 és 2019 között megduplázta az egyházi fenntartású gimnáziumok, és négyszeresére növelte általános iskolák számát. Óriási összegek jelennek meg az ingatlanok renoválásától kezdve a zöldmezős beruházásokig. A szociális ellátásban is hatványozottan megnövekedett az egyházak fenntartói szerepe.
A közélet iránt érdeklődő számára úgy tűnik ráadásul, hogy a keresztény egyházak és a kereszténységre hivatkozó társadalmi szervezetek a kormány politikájának lojális támaszai, a NER politikájának és társadalomképének szerves részei. Mint arról szerzőtársammal a Társadalmi Riport 2022-es kötetében részletesen írtunk, az egyházfejlesztés a kormány egyik kiemelt projektje, a vallási intézmények szimbolikus és financiális támogatása azonban jórészt a rendszer iránti lojalitástól függ.
Politikai elkötelezettség és ízlés dolga, hogy mindezt ki hogyan értékeli. Vannak, akik szerint a kormány sokat fizet az egyházaknak, hogy azok asszisztáljanak a politikájához. Mások szerint a társadalom posztkommunista állagát és a „nyugati mételynek” való kiszolgáltatottságát csak erős egyházakkal és erős keresztény elkötelezettséggel lehet megváltoztatni.
A mostani népszámlálási adatokat politikai szempontból tehát úgy is lehet értékelni, hogy kár volt a nagy támogatásokért, mert nemhogy nem hoztak látható növekedést az egyházak és a többi vallási közösség tagságában, de még a csökkenést sem tudták megállítani. Meg úgy is értékelhető mindez, hogy a kormánypolitika nagyvonalú: olyan projektet finanszíroz, amelynek nincs közvetlen politikai haszna, amelynek gyümölcsei – ha lesznek – csak évtizedek múlva érnek be. A népszámlálási adatok ebben az egyházzal és vallással kapcsolatos diskurzusban jelentek meg.
A különböző politikai nézetek képviselői meg is fogják találni bennük a saját álláspontjukat alátámasztó adatokat. Írásomban azonban ennél árnyaltabb megközelítést ajánlok.
A 2022-es adatok azt jelzik, hogy sokkal többen nem válaszoltak a vallási, felekezeti hovatartozást firtató kérdésre, mint 2011-ben. Összességében azok aránya az össznépességen belül, akik magukat valamelyik vallási közösséghez tartozónak jelölték, 2011-hez képest 12 százalékkal csökkent. 2011-ben még 55 százalék volt ezek aránya, 2022-ben 43 százalék. Lélektani határhoz értünk: többségbe kerültek azok, akik nem tartják vallásosnak magukat.
Jól látszik azonban, hogy a legnagyobb tagsággal rendelkező egyházak létszámának csökkenése még ennél is magasabb. Elsősorban a római katolikus egyház veszített sok tagot, 2011-ben még 3,9 millió ember jelölte magát a legnagyobb történelmi egyház tagjaként, tavaly már csak 2,6 millió. A református egyház taglétszáma a 2011-es 1,2 millióról 928 ezerre esett. Létszámnövekedést csak a Hit Gyülekezeténél láthatunk, amely a 20 ezer fő fölötti sávba került.
Az egyházhoz nem tartozók számának 12 százalékos növekedése, valamint a 33 és 20 százalékos visszaesés a két nagy történelmi egyháznál nem tér el a környező országok trendjétől. Nálunk ennek súlya azért nagyobb, mert Magyarország 1992-ben még a térség második legvallásosabb országának látszott a népszámlálási adatok alapján Horvátország után, megelőzve Ausztriát, Szlovákiát és Csehországot.
2001-re viszont már olyan jelentős volt a visszaesés, hogy csak a cseheknél vallották magukat kevesebben valamelyik egyház tagjának, mint nálunk – ez látható az öt országra kiterjedő adattáblákon. Azóta is folyamatos a csökkenés, de ez nem egyedi jelenség: a 2021-es (nálunk 2022-es) népszámlálás során ez a tendencia mindegyik államban megfigyelhető, mindenhol visszaesett a magukat felekezethez tartozóknak vallók száma.
Ha a magyar adatok változásának iránya jelentősen eltérne a környező országok adataitól, akkor lehetne azt mondani, hogy a magyar egyházpolitikának hatása van a népesség egyháziasságára.
Az adatok azonban ezt nem támasztják alá. Az elmúlt több mint tíz esztendő kiemelt egyházi támogatása nem látszik a magyar számokon.
Olyannyira, hogy a 2021-es nemzetközi adatok alapján meglehetősen pontosan előre tudtuk jelezni a magyar népszámlálási adatokat. Megmondtuk, hogy a magukat felekezethez tartozónak, illetve nem tartozónak vallók aránya a 2022-es adatfelvétel során megfordul, és először kerülnek többségbe a nem-tagok. Egyesek lélektani határról beszéltek, de nem lehet önmagában drámai magyar fejleményekről beszélni, mert minden olyan európai országban, amelyben 2021-ben népszámlálást tartottak, folyamatosan növekszik a vallásossággal kapcsolatos kérdésre nem válaszolók aránya, és ezzel párhuzamosan mindenhol a legnagyobb felekezetek veszítik a legtöbb tagot.
Ábránk nemcsak a nemzetközi adatokat mutatja, hanem azt is, hogy két 2022-es becslésünkön (ezeket macskakörömmel, illetve hullámvonallal jelöltünk) a valós adatok és a prognosztizált számok között kevesebb mint egy százalék a különbség a nemválaszolók arányában. Viszont azok arányát, akik végül nem vallják magukat semmilyen egyház tagjának, mi a valós adatnál még magasabbnak is becsültük.
Abból, hogy a nemzetközi trendekre alapozott előrejelzések sikeresek voltak, az következik tehát, hogy a változások nem vezethetők vissza valamely kiemelt és aktuális kulturális vagy politikai hatásra. Az európai országok mindegyikében megfigyelhető tendencia magyarországi megmutatkozásáról van szó. A nagy hagyományú és nagy taglétszámú vallási közösségek tagságot megtartó, illetve bevonzó ereje folyamatosan csökken. Világos folyamatot látunk: az egykoron népegyházi jellegű vallási intézménybe a tagok beleszületéssel kerülnek, de ez lassan olyan intézménnyé formálódik, amelyben a tagok személyes döntés révén maradnak bent vagy válnak ki, és amelyhez az egyházi kínálatot vonzónak tartó kívülállók csatlakoznak. A mostani népszámlálás azt jelzi, hogy a magyar politika nem tudta módosítani ezt a folyamatot, amely a jelek szerint megállíthatatlanul megy tovább, trendfordulónak nyoma sem látszik.
Hogyan kell elképzelni mindezt? A nagy létszámú egyházak tagságának kötődését koncentrikus körökkel ábrázolhatjuk. A legbelső körben vannak a felkínált szolgáltatásokat rendszeresen igénybe vevők (egyszerűen fogalmazva: a rendszeres templomba járók). Eggyel kijjebb a nagy ünnepeken templomba járók és az egyházi temetéseket igénylők, még kijjebb azok, akik ugyan egyáltalán nem kapcsolódnak egyházi közösséghez, de fontosnak tartják az egyházak vallási, még inkább társadalmi szolgálatait. Végül a legkülsőbb kör a teljesen közömbösöké, akik ugyan formálisan egyháztagnak számítanak, de ez számukra nem számít semmit. A népszámláláson azok, akik nem válaszoltak a „vallása” kérdésre, nagy valószínűséggel többségükben ebbe a legkülsőbb körbe tartoznak.
Az adatokból két további kulcskérdés bontakozik ki.
1. Miért nőtt a nem válaszolók aránya ilyen nagy mértékben?
Elfáradtak volna, mire a népszámlálási ív kitöltésénél ehhez a kérdéshez érkeztek? Vagy ez a tiltakozás egy formája volt, akár a kormány egyházpolitikájával szemben, akár az egyházak működésével szemben? Utóbbi a népszámlálási adatok alapján nem eldönthető felvetés.
2. Miért a Római Katolikus Egyház veszített ilyen sokat?
A magyarázat alighanem abban rejlik, hogy ez a legnagyobb létszámú népegyház Magyarországon, amelynek sok olyan tagja van, aki „csak” tag, de egyáltalán nem kötődik.
×××
Máris fellángolt a vallás- és egyházpolitikai vita, amely az állam és az egyház viszonyát helyezi górcső alá. Az írásomban már említett Társadalmi Riport tanulmányban ezt részletesen elemeztem, ezért most egy másik – de ettől nem független – szempontot ajánlanék: a vallás és a társadalom tengelyét.
Népszámlálás ide vagy oda, Magyarország és a hasonsorsú országok polgárainak elsősorban arra van igénye és szüksége, hogy kiegyensúlyozott, megértő és szolidáris országban élhessen, és ebben megfelelő helyet kaphassanak a különböző vallási meggyőződések és közösségek. Az egyházak pedig olyan országra vágynak, amelyben biztonságos jogi és anyagi környezetben láthatják el a közjóért végzendő küldetésüket. A népszámlálási adatok elsősorban azt a kérdést vetik fel, hogy a Magyarországon lakók vallásossága megtalálja-e az egyházakban azt az intézményi közeget és támaszt, amelyre szüksége van mindenkinek, aki hitét a társadalom – szentírási szóval: a felebarát – szolgálatában is érvényesíteni akarja.
Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
