Arab büszkeség, nyugati kultúrharc: nem csak a foci miatt marad emlékezetes a katari vb

Laky Zoltán
| 2022.12.19. | Nagytotál

Rég rendeztek annyira átpolitizált foci-világbajnokságot, mint a vasárnap zárult katarit. A nyugat-európai válogatottak egy része inkább vétette észre magát emberi jogi moralizálással, mint a pályán nyújtott teljesítményével. A legsikeresebben a szivárványos karszalagra nemet mondó Franciaország szerepelt, de a vb ott is felszínre hozta a bevándorlók integrációjának mély problémáit. Ám míg a Nyugat számára sok fanyalgást hozott az elmúlt hónap, a világ többi része Argentína és Marokkó menetelése vagy épp a japánok remeklése miatt futballünnepnek élte meg a vb-t.

hirdetes

Semmi új nincs abban, hogy a nagy nemzetközi sportesemények politikai színezetet kapnak, és ez alól a futball-világbajnokságok sem jelentenek kivételt. Benito Mussolini rezsimje már rögtön a második, 1934-es olaszországi vb-t a fasizmus hírnevét öregbítő nagyszabású propaganda-eseményként kezelte, és a korabeli vádak szerint saját kezűleg választotta ki azokat a bírókat, akik az olasz válogatott útját a győzelemig egyengették – ami azonban valószínűleg nem igaz. A csapat elég erős volt ahhoz, hogy segítség nélkül is nyerjen.

Noha aktivisták és hírességek a katari vb bojkottjára szólítottak fel, egyetlen válogatott sem maradt távol önszántából a tornától. Pedig volt példa ilyen kiállásra: az 1966-os világbajnokságot 15 – zömében pár évvel korábban függetlenné vált – afrikai ország bojkottálta, tiltakozásul az ellen, hogy a 16-os mezőnyből egyetlen helyen kellett volna osztozniuk Ázsiával. És mert a FIFA elnöke, Sir Stanley Rous annak ellenére engedni akarta Dél-Afrika fehér válogatottjának indulását, hogy az apartheid miatt az afrikai konföderációból kizárták az országot.

1978-ban az az Argentína adott otthont a vb-nek, ahol két évvel azelőtt – amerikai támogatással – katonai junta puccsolta meg Juan Perón kormányát, és a következő évek során ezerszámra „tüntették el” a rendszer ellenségeit. A politikai foglyok Buenos Aires-i börtönéből hallani lehetett a közönséget az alig másfél kilométerre fekvő Monumental stadionból, ahol a döntőt is játszották. A bírók pedig ezúttal valóban arcátlanul segítették a győzelemig menetelő házigazdákat – aminek a nyitómeccsen a magyar válogatott is kárvallottja volt.

Fieszta helyett fanyalgás

Az utóbbi pár évtized világbajnokságai azonban nagyrészt megúszták, hogy a politikáról szóljanak, és önfeledt futballünnepként biztosítottak felhőtlen kikapcsolódást minden negyedik nyáron a világnak és sok százmillió szempárt a hirdetőknek és szponzoroknak.

Amint arra most sok arab médiumban rámutattak: 2002-ben nem a japán bálnavadászat rémségeivel volt tele a média, 2014-ben nem az őserdőirtás dominálta a brazíliai vb-t megelőző híreket, de mondjuk 2006-ban sem az, hogy Németországban sokezer kelet-európai nőt kényszerítenek prostitúcióra.

Még a 2018-as oroszországi vb előtt sem volt ekkora a felháborodás, pedig akkor már négy évvel voltunk a Krím és a Donbasz megszállása után. A katari vb-t megelőző hetekben viszont a nyugat sajtó mástól sem volt hangos, mint attól, hogy a közel-keleti olajállamban hét év börtönbüntetéssel sújtják a homoszexualitást és hogy állítólag 6500 külföldi vendégmunkás halt meg a stadionok építése során. Hogy az újságírók erről írnak, nem meglepő – ám néhány válogatott is mintha a rendező ország hiányosságaival lett volna elsősorban elfoglalva.

A németek demonstrációja a szivárványos jelképek betiltása miatt a Japán elleni meccs előtt. A Nationalelf szereplésének ez maradt a legemlékezetesebb momentuma, mivel a pályán nem termett sok babér nekik ezen a vb-n (fotó: Christian Charisius/dpa via AFP)

Az ausztrál válogatott videóban, az amerikai szivárványszínű logóval demonstrált a „katari LMBTQ közösség” mellett. A dánok elhomályosították címerüket és a mezszponzor logóját vb-szerelésükön. A hollandok kezdeményezést indítottak, hogy az európai válogatottak kapitányai szivárványszínű, „Egy a szerelem”-feliratú karszalagot viseljenek. A felhíváshoz a közép-európai (horvát, szerb, lengyel) és déli (spanyol, portugál) nemzeti tizenegyek nem csatlakoztak, a nyugat- és észak-európaiak azonban igen. Egy kivétellel: a francia csapatkapitány, Hugo Lloris a vb előtti sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem tartja helyesnek ezt a megközelítést.

„Amikor Franciaországban fogadunk külföldieket, elvárjuk, hogy tartsák be a szabályainkat, tartsák tiszteletben a kultúránkat, és én is ezt fogom tenni, amikor Katarba megyek. Lehet, hogy egyetértek velük, lehet, hogy nem, de tiszteletet tanúsítok” – mondta a francia válogatottsági csúcstartó kapus.

Végül a holland, belga, angol, wales-i, német, svájci és dán csapatkapitányok sem tudták viselni a karszalagot, miután a FIFA megfenyegette őket, hogy ha szivárvánnyal provokálják a helyieket, akkor rögtön sárga lapot kapnak. Némelyik csapat így is megtalálta a módját, hogy üzenjen: az angolok a Virgin légitársaság Rain Bow (szivárvány) nevű repülőgépén érkeztek Dohába, a németek pedig a Lufthansa „A sokszínűség győz” feliratú Airbusával. A Nationalelf játékosai a japánok elleni nyitómeccsükön befogott szájjal is tiltakoztak – ami a vb első napjainak ikonikus – és a német vereség miatt sokszor kigúnyolt – képe lett.

Tisztára mosó sportesemények

A Katarral kapcsolatos fenntartások nem újkeletűek: a fanyalgás abban a pillanatban elkezdődött, hogy a nemzetközi labdarúgó-szövetség 2010-ben Oroszországnak ítélte a 2018-as, Katarnak pedig a 2022-es vb rendezési jogát. A közvélemény tekintélyes része már a döntés pillanatában meg volt róla győződve, hogy a két autoriter olajállam pénzért vásárolta meg a lehetőséget. Az azóta eltelt bő évtizedben pedig ez voltaképpen beigazolódott: a svájci és amerikai hatóságok nyomozásai folytán tucatnyi FIFA-tisztviselő ellen indult eljárás.

Katar nem sajnálta az olaj- és gázdollárokat, hogy a vb-t emlékezetessé tegye: tűzijáték a Khalifa International stadionban a horvát-marokkói meccs előtt (fotó: Ayman Aref/NurPhoto via AFP)

Az Öböl-menti országok az elmúlt évtizedekben óriási összegeket áldoztak arra, hogy – az Abu-Dzabiban életre hívott tenisz-vb-től kezdve a szaúdiak által pénzelt profi golfligáig – globális sporteseményekkel javítsák imázsukat. A Forma-1-ben jövőre már négy nagydíjat rendeznek a régióban (Bahrein, Abu-Dzabi, Dzsidda, Katar). Mindezt a nyugati jogvédő NGO-k és a fősodratú média gyakran „sportswashingnak”, a sport általi tisztára mosásnak nevezi. De a jelenség nem túl népszerű a progresszívnak nem mondható sportrajongók körében sem, akik azt látják, hogy kedvelt sportágaik az olajdollárokat követve elszakadnak gyökereiktől és hátat fordítana hagyományos, nyugati országokban lévő rajongótáboraiknak.

A foci-vb esetében ez fokozottan igaz, hiszen ez hagyományosan nyári fieszta, amikor megtelnek Európa nagyvárosaiban a bárok és terek szurkolókkal, folyik a sör és sok tízezren utaznak el személyesen is buzdítani nemzeti csapatukat. Mivel Katarban 40-50 fokos hőség van, idén karácsony előtt kellett rendezni a vb-t, ami visszavette a szokásos focilázat. Míg a haladó közvélemény az emberi jogok miatt aggódott, az LMBTQ-aktivizmusra amúgy kevésbé nyitott focirajongók egy része is fanyalgott, hangulattalan felkészülési tornának minősítve a vb-t.

Az arab világ kikéri magának

Mindeközben a nyugati moralizálást nemcsak a házigazdák, hanem a teljes arab világ kikérte magának, és a kulturális imperializmus újabb megnyilvánulását látta benne. Számos cikkben mutattak rá nemcsak arra, hogy a melegjogokat számon kérő országok nagy részében is csak pár évtizede dekriminalizálták a homoszexualitást, hogy a 6500 halott vendégmunkásról szóló, gyakran ismételt szám szerintük egyetlen újságcikken alapuló mítosz, és a valós szám „csak” 400-500, ráadásul ez az építkezések volumenéhez viszonyítva még csak nem is kiugró. Vagy hogy azért is érdemes lenne óvatosabban fogalmazni, mert Katar 2022-ben Európa fontos energiabeszállítójává vált, és rengeteggel LNG-vel váltotta ki az orosz gázt egy részét.

Szó mi szó, árnyalta a nyugati felháborodást, hogy a német kormány pár nappal a válogatott szájbefogós performansza után írt alá 15 éves gázszállítási szerződést Katarral. Vagy éppen az, hogy a katari emberi jogok miatt aggódó Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjáról épp a vb alatt derült ki, hogy valószínűleg katari kenőpénzeket tettek zsebre.

Sokan arra is rámutattak, hogy a fennhéjázó hangnem kontraproduktív lehet. A vb odaítélése óta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetettel és az Nemzetközi Szakszervezeti Szövetséggel együttműködve a katari kormány számos reformot vezetett be vendégmunkások jogainak javítására, de nem motiválja a további lépésekre, ha az eddigieket sem ismeri el a Nyugat.

Női szurkolók Teheránban a Wales elleni győzelmet ünneplik: a Közel-Keleten a foci egyre népszerűbbé válik a nők körében, miközben sok helyen még a stadionokba is csak a férfiak léphettek be néhány éve (fotó: Atta Kenare / AFP)

Egy régióban élő nyugati újságíró pedig megjegyezte: a liberálisabb Öböl-államokban, ahol sok külföldi él, a homoszexualitással kapcsolatban egyre inkább egyfajta hallgatólagos elfogadás alakul ki, amíg az érintettek nem mutatják ki nyilvánosan vonzalmukat. Ezt veszélyeztetheti, hogy a szivárványos nyomulás miatt az egész ügy a nyugati kultúrimperializmus fegyvereként tűnik fel, ami a konzervatív muszlim körök ellenreakcióját válthatja ki a régióban.

A sportswashing védelmezői szerint a nemzetközi sportolók, csapatok, szurkolók, újságírók folyamatos jelenléte a régióban önmagában is elősegíti a fejlődést. Az utóbbi években például fejlődésnek indult az arab futball, már a legtöbb arab országnak, így az elmúlt években számos nőjogi reformot bevezető Szaúd-Arábiának is van női válogatottja, Marokkóé pedig ki is jutott a jövő évi vb-re. Az arab nők pedig nagy számban és lelkesen buzdították a helyszínen hazájuk válogatottját, miközben egyes országokban pár éve még be sem léphettek a stadionokba.

A mostani hangulathoz nemcsak a helyszín járult hozzá, hanem az is, hogy az elmúlt pár évben a popultúra egészével együtt a sport is politikus lett, és mindennapos részévé vált a progresszív értékek melletti „woke” kiállás. Ahogy a filmes díjátadók politikai pódiummá váltak, a sportközvetítésekbe is „ügyeket” kell beerőltetni.

A jelenség Amerikából, a feketékkel szembeni rendőri brutalitás elleni térdelős tiltakozással indult el, de azóta elterjedt, a leginkább pont Nagy-Britanniában, ahol Gareth Southgate angol válogatottja azóta is minden meccs előtt letérdel. Ez 2021-ben több mérkőzésen, például a magyar válogatott elleni budapesti meccsen is ellenreakciót szült, mire a szövetségi kapitány azzal válaszolt, hogy a csapat küldetése „oktatni a világot” a sokszínűségről és elfogadásról.

A rossz nyelvek szerint a „woke” csapatoknak inkább a futballra kellett volna figyelniük – különösen a német sajtóban volt ez visszatérő. Nyilván nincs egyenes összefüggés a pályán nyújtott teljesítmény és a politikai kiállás között (az angolok például jól játszottak), mégis jelképes volt, hogy a leghangosabb válogatottak nagy része nem szerepelt jól. A németek mellett Wales, Dánia és Belgium is elvérzett a csoportkörben, a legjobb négybe pedig csak a szivárványos karszalagot elutasító Franciaország jutott be Nyugat-Európából, sőt csak tizenegyespárbajban maradt le az egyébként kiváló, fordulatos döntőben Argentínával szemben a címvédésről.

Fókuszban a migráció

Ez persze nem jelenti, hogy ott nem okozott politikai feszültségeket a vb. Noha Marine Le Pen ezúttal Emmanuel Macron elnökkel együtt a válogatott nagy rajongójaként mutatkozott, a nemzeti radikális oldal feltörekvő sztárja, Éric Zemmour helyette is szóvá tette, hogy a francia csapat többségében ismét bevándorló hátterű játékosokkal állt fel. Ha a marokkói csapat lenne tele François-val és Jean-Claude-dal, a király bizonyosan szóvá tenné, mondta egy interjúban.

A Franciaország–Marokkó elődöntőt pedig civilizációk összecsapásaként tálalta a francia szélsőjobb, reagálva arra, hogy az Atlasz Oroszlánjainak győzelmei után marokkói bevándorlók törtek-zúztak európai nagyvárosok utcáin, emlékeztetve a tömeges bevándorlás és integráció mély problémáira. A francia–marokkói meccs után országszerte kitört zavargásoknak Montpellier-ben halálos áldozata is volt.

A jelenség nemcsak odahaza került terítékre: ahogy már a korábbi tornákon is, számos magyar közéleti személyiség és mezei kommentelő írt idézőjelbe tett „francia” válogatottról vagy épp adott hangot véleményének, hogy a döntőben Argentína képviselte Európát, míg a gallok Afrikát – Németh Szilárd egyenesen odáig ment, hogy a „fehér, keresztény értékek” nyertek a vb-n. Néhány héttel azután, hogy maga Orbán Viktor mondta, hogy a „foci nem politika”.

A kormányfő a helyszínen követte a döntőt és dicsérte a rendezést, különös örömét fejezve ki a kultúrák találkozása miatt – lehet, hogy arra gondolt, hogy Katar is egyfajta migránstársadalom. A hárommilliós lakosság 88%-a zömmel dél-ázsiai vendégmunkás, ráadásul nem úgy, mint az Európába érkezők, hanem az egész Közel-Keleten elterjedt „kafala” rendszerben: erőteljesen korlátozzák a mozgási, panasztételi vagy munkahelyváltoztatási szabadságukat.

A világ ünnepel

Ha már, akkor egyébként Európát képviselték az afrikai válogatottak is: a szenegáli, kameruni, ghánai, tunéziai és marokkói kerettagok 42 százaléka már bevándorlóként látta meg a napvilágot, zömmel Európában, és felmenői állampolgársága révén vált jogosulttá arra, hogy afrikai válogatottban játsszon. Különösen pikáns volt ez a vb meglepetéscsapata, Marokkó esetében, ahol a keret több mint fele, 14 játékos külföldön született. Ráadásul a legjobb négy közé vezető menetelésük során ősi történelmi ellenfeleiket, Spanyolországot és Portugáliát ejtették ki, és végül volt gyarmattartójuk, Franciaország állította meg őket – még a meccs előtt lejátszott marokkói himnuszt is egy francia katonatiszt írta 1952-ben.

Lángoló brüsszeli utca: a marokkói csapat diadalmenete a huliganizmus új válfajával is megismertette azokat az európai nagyvárosokat, ahol nagyon sok marokkói származású ember él (fotó: Simon Wohlfahrt / AFP)

A marokkói siker – afrikai és arab válogatott először jutott elődöntőbe – az egész arab világot fellelkesítette, még inkább kidomborítva a nyugati médiakörítés miatt kirajzolódott ellentéteket. Minden arab – még a Marokkóval konfliktusban álló algériaiak is – egy emberként szorított Valíd Regragui gárdájának, és nemcsak a lelátón, hanem a meccs utáni ünnepléseken is előkerült a palesztin zászló. (Közben izraeli tévéstábok zaklatásról számoltak be Katarból.)

Az arab büszkeséget csak fokozta Szaúd-Arábia váratlan győzelme a későbbi győztes Argentína ellen és Tunézia diadala a franciák fellett. De nemcsak az arab világ érezte magát jól: a dél-koreai és japán válogatott továbbjutása miatt – utóbbi a németeket és a spanyolokat győzte le a csoportban – Ázsiában is élvezték a vb-t. Kivéve talán a tornára egyébként nem kvalifikáló Kínát, ahol az állami tévé egy idő után elkezdte cenzúrázni a lelátóról bevágott képeket, hogy a „zéró COVID”-politika alatt szenvedő kínaiaknak ne fájjon a szíve.

Míg Európában az adott szövetségeknek allokált jegyek nagy része nem talált gazdára és a tévés nézettség is átlag alatt alakult, addig Brazíliából és Argentínából becslések szerint több mint 30 ezren utaztak el Katarba. És meccseiken a hangulatra sem volt panasz – ahogy az arab válogatottak fellépésein sem. Nem zavarta őket az sem, hogy a nyugati sajtó nemcsak az arab világon kérte számon a befogadást, hanem például azt a kérdést is feltette, hogy miért nincs több fekete játékos az argentin válogatottban.

A döntőben számottevő fölényben voltak az argentin szurkolók – és végül ők ünnepelhettek. Mert a 2022-es vb világszerte akkor is futballünnep volt, ha Európából nem feltétlenül így látszott.


Nyitókép: a marokkói csapat egyik szurkolója ünnepel a Champs Elysées-én a spanyolok fölött aratott győzelem után (fotó: Julien De Rosa / AFP)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

hirdetés

#bevándorlás#futball#kultúrharc#sportpolitika