Nem áprilisban, most szűnt meg működni az ellenzék, Orbán Viktorra csak önmaga jelent veszélyt
Nemhogy 2010, de a rendszerváltozás óta nem volt ilyen politikai pillanat Magyarországon: a hatalmi centrum úgy futhat neki a rendkívüli helyzeteket tartogató őszi szezonnak, hogy nincs vele szemben semmilyen funkcionálni és alternatívát mutatni képes pólus. A hétvégi Tranzit-rendezvényeken tűélesen látszott, hogy az évtized óta nem látott válságjelek – V4-ek felbomlása, vészesen késő EU-pénzek, kata-tüntetések, rezsinövelés, infláció – ellenére az ellenzéknek egy vita döntetlenre hozása is megugorhatatlan kihívás. A kitörés a Fidesz önmagára írt rendszerében amúgy is embertelen feladatnak látszik. Az ősz egyetlen kérdése, hogy a DK vagy a Mi Hazánk profitál-e a szociális elégedetlenségből és a Jobbik bomlásából. Mindkettő tökéletes forgatókönyv Orbán Viktornak. Vélemény.
PRECEDENS (1)
Kérdés: „A kedvezőtlen gazdasági körülmények ismertek: infláció, háború, szankciók. Kizárható-e az, hogy az elkövetkezendő egy évben lesznek megszorítások Magyarországon? A költségvetési egyensúly tartható-e megszorítások nélkül?”
Orbán Viktor: „Kizárható.”
Idézet az országgyűlési választást követő, április 6-i nemzetközi sajtótájékoztatóról. Teljes videó itt.
PRECEDENS (2)
Kérdés: „Az eddigiek alapján jól értem, hogy folytatódik az a politika (mármint gazdaságpolitika – a szerk.), amire az emberek nagy része leadta a voksát?”
Orbán Viktor: „Ezért állok itt, igen. Láttam olyat, hogy valaki a választás után megváltoztatta a politikáját, de annak nem lett jó vége.”
Idézet az országgyűlési választást követő, április 6-i nemzetközi sajtótájékoztatóról. Teljes videó itt.
PRECEDENS (3)
Kérdés: „Hány köbmétert is fogunk kapni Oroszországból? És mennyivel olcsóbban?
Orbán Viktor: „Szijjártó miniszter úr egy tanítani való taktikai vonalvezetéssel 15 évre megállapodott az oroszokkal 4,5 milliárd köbméter gáz évenkénti szállításáról. Ráadásul olyan útvonalon, ami elkerüli Ukrajnát. Tehát akármi is történik Ukrajnában, Magyarországon akkor is van gáz. […] Ha nem lenne hosszú távú szerződésünk, úgy néznénk ki, mint a nyugatiak, ahol nincs gáz. Nyugat-Európa attól szenved, hogy nincs hosszú távú szerződésük az oroszokkal. Magyarország ezzel szemben ül, 4,5–5,5 milliárd köbméter jön, akármilyen gyerekek is potyogjanak az égből, az itt lesz, azt lehet használni, ezért lehet továbbra is számítani a rezsicsökkentésre. Ha van orosz gáz, van rezsicsökkentés.”
Idézet a magyar miniszterelnök február 1-jei, moszkvai hivatalos látogatását követő interjúból (Kossuth Rádió, 2022. február 3.). Ez volt az a Putyin-találkozó, amelyen az orosz elnök kamerák előtt kijelentette, „nemcsak az fontos, hogy 2026-ig biztonságos szállítások lesznek Magyarországra, hanem az is, hogy jelenleg Magyarország ötször olcsóbban vásárolja a gázt Oroszországtól, mint a piaci ár”.
×××
A fenti idézetek közül az első kettőre a különadók júniusi bejelentése, valamint különösen a kisadózó vállalkozások tételes adójának júliusi radikális átalakítása és a rezsicsökkentés részleges kivezetése után a legtöbb kommentátor azt mondta, gyilkos hatással lehetnek a Fideszre. Az április 6-i sajtótájékoztató idején negyvenegy nappal voltunk a háború kitörése, három héttel a negyedik EU-s szankciós csomag élesítése és pár nappal a bucsai tragédia nyilvánosságra kerülése után. „Kizárható”, hogy a miniszterelnöknek nem voltak információi arról, hogy közeleg az első fosszilis tüzelőanyagokat érintő büntetőcsomag (április 8.), és hogy a tavaly óta gyűrűző inflációs és energiapiaci trendek, valamint a választás előtti ezermilliárdos osztogatás miatt elkerülhetetlen lesz a kiigazítás.
Mindent elmond a magyar ellenzék állapotáról, hogy e „gyilkos mondatok” a Tranzit hétvégi hat darab közéleti vitájából egyen sem kerültek elő. Az oppozíció megjelent tagjai ugyanis nem hozták fel őket.
A tihanyi rendezvényen Márki-Zay Péter Rétvári Bencével, Jámbor András Hollik Istvánnal, Hajnal Miklós Dömötör Csabával, Gelencsér Ferenc Gulyás Gergellyel, Ujhelyi István Deutsch Tamással, Hiller István Csák Jánossal vitázott. Volt rezsicsökkentés-csökkentés, ársapkázás, megélhetési kérdések és pár perc kellemetlen idézet is („aki átlag felett fogyaszt, keressen többet”), de a fő pontok, ahol önmagát lehetett volna számonkérni a Fideszen, lényegében hiányoztak.
Ettől még persze az ellenzéki politikusok megnyerhették vagy legalább egálra hozhatták volna ezeket a meccseket, de nem nagyon van mérce, ami szerint ez sikerült. Témabirtoklásban, felkészültségben, határozottságban, politikai fegyelmezettségben a kormánypárti játékosok egyszerűen lenyomták őket. Ez alól műfajánál fogva kivétel a Hiller–Csák-vita, mely inkább emlékeztetett tisztelettudó értelmiségiek diskurzusára, ahol az MSZP választmányi elnöke kifejezetten jól szerepelt. Illetve nagyjából értékelhetetlen volt a fideszes fél arroganciája és terelése miatt az Ujhelyi–Deutsch-csörte. Ez nem kifejezetten az ellenzéki félen múlt.
Miért érdekes mindez, és miért keltett a sajtóban az átlagosnál nagyobb hullámokat? 1) A kormányzat fölénye akkora, hogy már a vita luxusát is megengedheti magának. Sorra ácsolnak színpadot a választási kampányban elképzelhetetlen nyilvános találkozókhoz. A ’22-es Tusványoson első kézből kaptuk: „Annyira túlnyerték magukat áprilisban, hogy most mindenre rábólintottak. A szervezők eddig is hívtak volna sokakat, de most nem tiltották le az ötleteiket.” 2) Ha egy fideszes politikus békeidőben, hazai pályán lenyom egy ellenzékit, az mínuszos hír. De hónapok óta rendkívüli politikai helyzet van Magyarországon, tényleg megpördült a világ az Orbán Viktor-féle tömbbel: a V4-ek de facto felbomlása, vészesen késő EU-pénzek, kata-tüntetések, különadók, rezsinövelés. Ha valami, hát ez alkalmas pillanat, hogy az ellenzék kijöjjön a defenzívából és életjeleket mutasson. A Fidesz 2010-es kétharmada sem később, mint a 2008 körüli válságos években dőlt el. Akkor a szocialista–liberális tömbbel szemben egyre erősebb és aktívabb ellenzék állt.
2022. nyár végére viszont kijelenthető, hogy a kormánnyal szemben nincs funkcionálni és hatalmi alternatívát mutatni képes politikai pólus Magyarországon.
A helyzet még drámaibb, ha összevetjük a négy-, nyolc- és tizenkét évvel ezelőtti állapotokkal:
2010 nyár végén (kb. 100 nappal az első kétharmad után) az MSZP a súlyos vereség ellenére is tömegpárt, 59 képviselővel ül a parlamentben (ez még a régi, 386 mandátumos rendszer), a maihoz képest sok erőforrásból építi Horváth Csabát a közelgő önkormányzati választásra főpolgármester-jelöltként. A centrális politikai erőtér áll, de nem tudni, mennyi potenciál van a parlamentbe frissen jutott, Vona Gábor-féle Jobbikban. Fideszesek háttérbeszélgetéseken arról beszélnek, azért is sietnek az alkotmányozással, mert nem tudják, lesz-e még egyszer kétharmaduk ehhez.
2014 nyár végén (kb. 120 nappal a második kétharmad után) az ország egyik fele a néhai Falus Ferenc vizes vödrös videóján szórakozik, a másik még mindig a pár héttel korábban elhangzott tusnádi „illiberális beszéden” szörnyülködik. Az új választási rendszerben a Fidesz–KDNP 44,9, a baloldali összefogás 25,5, a Jobbik 20,2, az LMP 5,3 százalékot szerzett – az ellenzék letargiában, de a Jobbikban megkezdődik a gondolkodás az úgynevezett néppártosodásról. Ellenzéki műhelyekben azzal vigasztalódnak, hogy a vereség ugyan fáj, de koordinált indulásokkal Orbán Viktor megszorítható.
2018 nyár végén (kb. 120 nappal a harmadik kétharmad után) alacsonyan szállnak a rendszerdefiníciók, mint „kompetitív autoriter rezsim”, „hibrid rendszer”. A Fidesz 49,27 százalékon, az ellenzék minden korábbinál nagyobb letargiában, mégis folytatódik a számolgatás, hogy tulajdonképpen itt a szavazatok felével kétharmadot lehet szerezni, ami az összesen 50 százalék körüli ellenzéknek tulajdonképpen reményt ad. Nem volt közös lista, csak a besült taktikai szavazás, teljes összefogással még győzni is lehet – szól a gondolkodás.
2022 nyár végén viszont nincs számolgatás, nincs reménykeltő matematika. Nincs formáció, amit az ellenzék ne próbált volna ki. A négy-öt évvel korábban vezető erőnek tűnt Jobbik ráadásul újabb és újabb elemeire bomlik, a DK-n kívüli baloldal a parlamenti bejutási küszöb környékén egyensúlyozik, a frissesség báját rég elvesztett Momentum az identitását keresi, Hadházy Ákos pártalapításon gondolkodik. Illetve ott van még Márki-Zay Péter, a negyedik kétharmad bűnbakja, aki a jelek szerint belátható időn belül nem lesz kompatibilis a pártszerű ellenzék többi tagjával.
A kormányzati hatalmi tömbön kívüli politika egyetlen kérdése, hogy vajon Gyurcsány Ferenc vagy Toroczkai László pártja nyer-e nagyobbat az április óta tartó ellenzéki bomláson, illetve a gazdasági válság miatti elégedetlenségen.
A miniszterelnök felől nézve ez tökéletesen mindegy: mint a kampány alatt sokezernyi plakáton látható volt, a DK elnökét kifejezetten kéri magának ellenfélként, a Mi Hazánk potenciális témáit pedig néhány kivétellel lefoglalta. Ki csinált itt vármegyéket? Nem a fő vármegyés. Mind a DK, mind a Mi Hazánk nőhet a következő időszakban. Akár nagyot is. A hatalmi centrumot ez veszélyeztetni nem fogja.
„Lesz még egyszer hatpárti lista, ön ott lesz még egyszer ezeknek a pártoknak a listáján?” – tette fel a kérdést Rétvári Bence államtitkár a Márki-Zay Péternek a tranzitos vitán. A felvetés cinikus, hiszen Rétvári nyilván tudja a választ: a 2020. évi CLXVII. törvénymódosítás óta gyakorlatilag közös listára van kényszerítve az ellenzék. (Korábban elég volt 27 egyéni jelöltet indítani legalább 9 megyében és Budapesten, 2020 decembere óta ugyanehhez 71 jelölt kell legalább 14 megyében és a fővárosban. Ha két lista van, 36 körzetben muszáj egymás ellen jelölteket állítani.) Az egyfordulós választás, az egyéni körzetek nagy súlya és a győzteskompenzációs rendszer miatt a magyar politikai tér enélkül is blokkosodásra lenne ítélve, de így tényleg nem tehető meg, hogy ne álljon össze megint az áprilisi sebeket kiheverni képtelen ellenzék. Mely közben a Jobbik bomlása miatt erősödő külső vetélytársat is kapott a Mi Hazánk képében: ha fel is áll a kétblokkrendszer, a Toroczkai-párt ott lesz, hogy begyűjtse a Fideszről és a Jobbikról/Jakab Péterről lekopott elégedetleneket. (Arról, hogy hogyan működik a „távoltartás”, és hogy miért nem fog a jelenlegi kínálaton túlról racionális és esélyes ellenzéki kihívó a ringbe lépni, a választás utáni elemzésünkben írtunk.)
Ez még mindig nem lehetetlen küldetés az ellenzéknek – elvileg. Orbán Viktor az 1994-es súlyos vereségtől kezdve több hullámban leszalámizta, kiszorította vagy domesztikálta és integrálta az összes kicsit is rivális hatalmi tényezőt, kezdve a kisgazdáktól az MDNP-n, majd az MDF-en át a KDNP-ig, illetve a vele szakító Simicska Lajosig. Ilyesmi képesség a mai ellenzéknél nincs. Egy nyári vita megnyerése is nehéz feladatnak tűnik, papírforma szerint bajban levő politikai ellenféllel szemben.
A helyzetre csak Ujhelyi István tudott reagálni a hétvégi vitasorozaton. Ő viszont kifejezetten átélhetően: „Olyan gatya állapotban van jelenleg a magyar ellenzék, nem függetlenül a saját maga teljesítményétől és nem függetlenül a kormányzat politikai-hatalmi manipulációitól, hogy nem tudom, mi felé megyünk a következő években.”
×××
A rendszerre csak maga a rendszer jelent veszélyt. Amíg Orbán Viktor van, győzni is fog – írtuk a választás után, megengedve, hogy a van nem csak fizikai kategória. Ameddig Orbán Viktor képességei birtokában van, nem látszik akadálya annak, hogy győzzön. De ez elmúlhat, jöhetnek végzetes hibák és tévedések. Egy biztos: azokat nem a mai ellenzék fogja kikényszeríteni.
Nyitókép: Orbán Viktor (Facebook)
