A Marvel egyiptológusa voltam – exkluzív utazás egy megaprodukció kulisszái mögé

·2022.08.02

Tavaly hónapokon át Magyarországon forgatott a világ egyik legnagyobb filmes vállalkozása, a Marvel Studios: a tavasz óta látható Moon Knight (Holdlovag) című hatrészes minisorozatot hozzávetőleg 160 millió dolláros büdzséből többek között a Szépművészeti Múzeumban, a Madách téren és Szentendrén készítették – szlovéniai, jordániai és amerikai helyszínek mellett. Az akción és a fantasy-n túl szuperhősös zsánerből építkező sztorit átjárja az óegyiptomi mitológia, ezért a munkához szerződtették szakértőnek a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályának munkatársát. Horváth Zoltán először a Válasz Online-nak beszél részletesen arról, milyen volt a tudomány képviselőjeként részt venni egy szuperhősös megaprodukció stábjában.

„Egyszer csak kaptam egy e-mailt a múzeumi címemre. Közművelődési intézmény vagyunk, temérdek megkeresés érkezik a »Luxorban vettem ezt vagy azt a csecsebecsét, megmondaná, eredeti-e?«-típusú kérdésektől a komoly, intézményes együttműködéseket célzó javaslatokig. Ezúttal a Mid Atlantic nevű magyar produkciós cég jelentkezett azzal, vállalnék-e filmes szakértői feladatokat. Csak a szerződéskötés után mondák meg, hogy a végső megrendelő a Disney, a film pedig a legújabb Marvel-sorozat” – kezdi a sztorit Horváth Zoltán egyiptológus.

2021 tavaszán járunk, a magyarul Holdlovagként futó Moon Knight stábja éppen megérkezett Budapestre. Bejáratott dolog ez; Magyarország az elmúlt 10-15 évben az A-ligás nyugati filmesek egyik legkedveltebb európai gyártási helyszíne lett a bőséges adókedvezmény, a gyorsan fejlődő stúdiókapacitás és az egyre profibb, de amerikai mércével olcsó helyi szakemberek miatt. Marvel-produkció is járt már itt – a Black Widow (Fekete Özvegy), 2019-ben –, de jórészt magyar helyszíneken és stúdiókban forgott például a Die Hard 5., a Red Sparrow (Vörös Veréb), a Martian (Mentőexpedíció), a Terminator: Dark Fate, a Blade Runner 2049 (a Szárnyas fejvadász folytatása), a Dűne (melynek második részét épp most kezdik forgatni, szintén nálunk) és már-már felsorolhatatlanul sok kis-közepes sorozat. Az összes film stáblistája roskadozik a magyar nevektől.

Tavaly a Moon Knight miatt napokra lezártak több közteret: a pesti Anker köz „játszotta” a főszereplő londoni lakókörnyezetét, a Szépművészetiből British Museum, a Madách tér Brixton, Szentendre alpesi város lett. (Magyar snittek a fenti videómontázsban! Forrás.) Azt már kevesen tudják, hogy a filmben megjelenő modern Kairót is részben itt, az Origo Filmstúdió külszíni területein építették fel, megfelelve a rendezői csapatot vezető, egyiptomi származású Mohamed Diab magas elvárásainak – mondja Horváth Zoltán.

×××

Az interjút munkahelyén, a Szépművészeti Múzeumban kezdjük. A filmben ez londoni múzeum, melynek egyiptomi gyűjteményben egy sakálfejű démon randalírozik. Nem féltették a kincseiket?

– Dehogy, egyetlen eredeti műtárgy sem jelenik meg a filmben! Ilyesmi nem is lenne lehetséges. Némelyik tárlóban viszont a saját kollekciónk egy-egy darabjáról készült valósághű másolat tűnik fel. A forgatás sem a mélyföldszinti Egyiptomi Kiállításon, hanem a múzeum hatalmas belső tereiben zajlott. Ezekben amúgy rendszeresen látunk vendégül különféle kulturális rendezvényeket. Az említett démonüldözős jelenetet is a Márvány Csarnokban vették fel, miután kiállítótérré alakították.

Az ön szakértői felügyelete mellett?

– Részben. Néhány kellék, például az istenek képmásaival díszített pillérek vagy a dekoráció tervezésébe belefolytam, de a feladatom elsősorban a történet későbbi fázisaiban felbukkanó, egyiptizáló atmoszféra létrehozása volt. Egy-egy projektelemen akár hetekig, hónapokig tartott a munka. A látványtervező asszisztensével, Marco Torresinnel, illetve a két vezető grafikussal, Bognár Enikővel és Kabai Gyöngyvérrel voltam napi kapcsolatban. Ők az én szememben igazi varázslók: a képi vagy szöveges forrásokból, tervvázlatokból elképesztő affinitással alkottak lenyűgöző látványvilágot. Ez alapján épültek aztán a tényleges díszletelemek.

„Némelyik tárlóban a saját kollekciónk egy-egy darabjáról készült valósághű másolat tűnik fel.” (fotó: Vörös Szabolcs)

Mekkora mozgástere volt? Beleszólhatott koncepcionális dolgokba?

– Amikor a produkció leszerződtetett, a gyártás már folyamatban volt, elkészült néhány szövegkönyvi változat és látványterv, egyes jeleneteket már le is forgattak. Bőven akadtak azonban teendők a mise-en-scène terén: ezek azok a jelölők – díszlet, kellékek, szimbólumok vagy a nyelv – , melyek alapján a közönség egy adott történeti kort, helyszínt és kultúrát – esetünkben az óegyiptomit – képes felismerni és hajlandó hitelesként elfogadni.

Hol angol szövegeket kellett átültetni óegyiptomira, hol hieroglif feliratokat kértek kelléktárgyakra, hol nagyobb léptékű díszletek dekorációja volt napirenden. Hogy mindez végül mivé állt össze, azzal én is csak akkor szembesültem, amikor először ültem le megnézni a sorozatot.

A Szépművészeti egyiptomi gyűjteménye európai szinten jegyzett, Bécstől keletre pedig egyenesen a legnívósabb tárlat a témában. Szerepet játszhatott ez az amerikai filmesek helyszínválasztásában? Vagy konkrétan az ön kiválasztásában?

– Mivel a gyártás és forgatás nagyrészt Magyarországon zajlott, praktikus lehetett olyasvalakit bevonni, aki helyiként könnyen hadra fogható. Előfeltétel volt a Marvel elvárásait kielégítő tudományos profil, és bekértek ajánlásokat tengerentúli gyűjteményeknél dolgozó kollégáktól. (Lenti videómontázs: néhány snitt, amit a Szépművészetiben forgattak.)

A Moon Knight a Disney+ nevű streaming szolgáltatón látható hatrészes sorozat, mely az amerikai Marvel Comics képregény-univerzum karaktereivel készült. A sztori dióhéjban: Steven Grant, a British Museum disszociatív identitászavarral küzdő szuvenírboltosa (Oscar Isaac) egyre furcsább álmokat lát, melyekben különféle óegyiptomi mitológiai alakok tűnnek fel és beszélnek hozzá. Rövid úton kiderül, hogy az álmok nem is álmok, hanem a valóság: a kicsit lúzer, galamblelkű Steven testében egy holdisten és egy brutális zsoldos is lakik, aki képes átváltozni valamiféle sajátos egyiptomi szuperhőssé, a Holdlovaggá, hogy felvegye a küzdelmet a fődémonnal és avatárjával (Ethan Hawke).

A Marvel filmes univerzumát a közönség úgy ismerheti, mint amiben minden karakter és történetszál sokszorosan egymásba csavarodik, de a Moon Knight (eddig) teljesen önálló egység, vagyis nem épül rá mozifilm. A stúdióvezetés persze nem zárta ki, hogy ez a későbbiekben megváltozik.

×××

Ez teljesen fikciós film. Miért kellett nekik szakképzett egyiptológus?

– Az ezredforduló óta trend a történelmi témákra építkező filmeknél a minél átélhetőbb múltábrázolás. A Moon Knightra is igaz ez, miközben több műfaj jegyeit hordozza: akció- és kalandfilm, szuperhős-horror, vígjáték és pszichologizáló dráma kombinációja, melyhez a misztikus/fantasy vonalat az egyiptomi mitológia adja. A történet tudatosan játszadozik a fantasztikum és a vélt valóság összemosásával, miközben színre viszi a főszereplő pszichés rendellenesség miatt elkülönült személyiségeit. Mitológiai síkon ehhez olyan kultúrkör képzeteiből merít, mely a személyiség-komponensek egységességét, a halállal felbomló integritás helyreállítását hangsúlyozta.

A Marvel már az elején rögzítette, hogy – a műfaji kötöttségeken és a sztori határain belül – törekednünk kell az autentikus ábrázolásmódra.

Mondjon példát!

– Rengeteget dolgoztunk Szenfu koporsóján, mely a harmadik epizódban tűnik fel. Minden apró részletében, tehát formailag, ikonográfiailag és a feliratokban is olyannak kellett lennie, mely Nagy Sándor egyiptomi hódítása idején ténylegesen előfordult az elit temetkezésekben. Kidolgoztam az illető titulusait, történelmi hátterét, családfáját. Elfogultság nélkül állíthatom: a kész mű csodás lett! Ehhez képest a filmben úgy húsz-huszonöt másodpercig láthatjuk, majd egy harci jelenetben pozdorjává zúzzák az egészet.

Úgy hangzik, mint ami nem érte meg…

– De, abszolút! A látványelemek a realitásillúzió miatt fontosak, hiszen a nézők, kiváltképp a rajongók figyelik az apróságokat. Jó példa a szkarabeusz, ami a filmben afféle iránytűként szolgál. Hátára a Halottak Könyve 17. fejezetének egy passzusát terveztem, kisebb módosításokkal. Az első epizód levetítése után nem telt el 24 óra, és egy walesi és egy skót egyiptológus képkimerevítéses fotókra hagyatkozva, fáradságos munkával lefordította a hieroglif feliratot, a rajongók pedig nyomban spekulálni kezdtek, mi olvasható ki a szövegből a sztori alakulására nézve. Másrészt a Marvel elkötelezett volt amellett is, hogy a szórakoztatás mellett művelje is a fiatal célközönséget.

„Előfeltétel volt a Marvel elvárásait kielégítő tudományos profil” (fotó: Vörös Szabolcs)

Tanítson a film, amiben mégiscsak az a lényeg, hogy a fehér köpenyes főhős démonokat és avatárokat csap szét London és Kairó felett?

– Komoly megrendelői igény volt, hogy a nézők közvetve némi valós tudást is magukba szívjanak. És hogy serkentsük őket az önálló ismeretszerzésre.

Ez működik?

– Majd bizonyos időtávból mérhető le igazán. Mindenesetre a múzeumok, egyiptomi gyűjtemények oldalait a sorozat miatt ellepték a gazdagon illusztrált ismeretterjesztő-írások, melyek magyarázzák a tényleges egyiptológiai hátteret. Fiatal kollégám, Varga Dániel pedig egyik nap arról mesélt, hogy miközben iskolásokat vezetett a tárlatunkban, az egyik kislány meglepő pontossággal foglalta össze a túlvilági ítéletről és az elhunyt szívének mérlegeléséről szóló óegyiptomi tanokat. Próbaképpen rákérdezett a csoportnál: ki követi a Moon Knightot? Sok kéz lendült a magasba, a kislányé is.

Mitológiai szempontból a sorozat Honszu holdisten (a filmben Khonshu névváltozatban) és a krokodilfejű, oroszlánsörényű, vízilólábú démon, Ammit konfliktusa köré épül. A morális dilemma, hogy Honszu szerint az embereket az elkövetett tetteik alapján kell megítélni, Ammit viszont a még el sem követett cselekedetek alapján is ítél, öl meg vagy ment fel szereplőket. Ezt a filmesek találták ki, vagy tényleg így volt az ókori egyiptomi mitológiában?

– A végzet, az eleve elrendelés kérdése az ókori egyiptomiakat is izgatta, olyannyira, hogy Shai, a „sors” megszemélyesítője helyet kapott az istenvilágukban; alakja időnként megjelenik a túlvilági ítélet ábrázolásain. Az Újbirodalom korában elterjedt képzetek szerint isteni erők az egyén életidejét, boldogulását vagy boldogtalanságát és sokszor a halál módját is már a születés pillanatában meghatározzák. A bűn és a vétek feletti ítélkezés isteni dilemmája abban a formában, ahogy a sorozatban Honszu és Ammit szembenállásában kifejeződik, éppúgy idegen az egyiptomi elképzelésektől, mint az egyén teljes cselekvési szabadságának gondolata. De ne feledkezzünk meg arról, hogy

Egyiptom nemcsak történetileg megfogható, letűnt kultúra, hanem emlékezeti alakzat is a nyugati világ szellemi műveltségében. Erős metafora, amit minden kor a maga képére formál.

Jó másfél évtizede intenzíven járnak ide nagy amerikai produkciókkal forgatni, most ön is belelátott ebbe a világba. Milyennek ismerte meg a Disneyt és a Marvelt?

– Aki azt gondolja, hogy a konzultáns szerepkör arról szól, hogy az ember Oscar Isaac-kel kávézgat a forgatási szünetekben…

Az nyilván tévúton jár.

– Valóban, szó sem volt ilyesmiről. Az elvárások nagyon magasan voltak: állandóan változó környezetben, nem egyszer irreális határidőkön belül minőségi munkát kellett letenni az asztalra. A produkciónak szüksége volt egy egyiptológusra, aki a hét bármely napján, annak bármelyik pillanatában elérhető, és használható referenciákkal látja el a kreatív stábot. Konkrét kérdésekre azonnal válaszol, a hirtelen felbukkanó nehézségekre azonnal reagál.

Jenelle Riley, May Calamawy, Mohamed Diab, Jeremy Slater, Stefania Cella, and Meghan Kasperlik a Moon Knight egyik sajtótájékoztatóján (Fotó: Alberto E. Rodriguez / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

Milyen „nehézség” jött, amire nem számított?

– Egyszer azért kellett újraszerkesztenem a túlvilági ítélet mérlegére készített feliratot, mert a „mérleg” szó óegyiptomi megfelelőjében szerepel egy két hangértékű hieroglif jel, alakilag egy merev hímtag. Ez pedig explicit szexuális utalásnak minősült, és nem felelt meg a film korhatáros besorolásának.

Botrány!

– Valljuk be, jogos kérés volt, olyan alapról, amivel a magamfajta külsős nincs tisztában. Tudni kell, hogy az egyiptomi írásrendszer csak formailag képszerű, valójában hangértékeket hordozó és szóvégi magyarázó, kategorizáló jelekből áll. Ebben a konkrét esetben az a fura helyzet állt elő, mintha a „mérleg” szót kellett volna leírnom azzal a megkötéssel, hogy az „r” és „l” betűket nem használhatom. Végül fonetikus ekvivalensek segítségével sikerült megoldani a problémát.

Akkor hát ilyen a nyugati filmes világ: agyonhajszolt, rejtett fallosztoktól retteg, de legalább sok pénz van benne?

– Számomra a közös munka élményt, tanulási lehetőséget meg persze kihívások garmadát jelentette egy soknemzetiségű, korrekt csapat tagjaként. Amikor 2000-ben a mozik vetíteni kezdték a Ridley Scott-féle Gladiátort, a konzultánsként felkért klasszika-filológus, Kathleen Coleman annyira elégedetlen volt a filmkészítői oldal hozzáállásával, hogy kérte, töröljék a nevét a stáblistáról. A Moon Knight gyártása során én ezzel szemben megbecsülést és végtelen türelmet tapasztaltam. A pontatlanságokkal, tökéletlenségekkel nem muszáj egyetérteni, de el kell tudni fogadni egy bizonyos, az összképet nem zavaró szintig.

Mi sikerült a legjobban, és hol csorbult leginkább az autentikusság?

– A filmbéli mitologikus jelenetek sok tekintetben összecsengenek az eredeti egyiptomi elképzelésekkel. Khonshu és Ammit összecsapása kozmikus szinten zajlik és kozmikus jelentőségű, csakúgy, mint Hórusz és Széth küzdelmei Egyiptom trónjáért a Chester Beatty 1. számú papiruszon. Az Istenek Csarnokának jelenetei hasonlóképpen jó érzékkel adják vissza azt, ahogyan maguk az egyiptomiak elképzelték az istenvilág reakcióját egy-egy krízishelyzetre: összegyűlnek, tanácskoznak. A legnagyobb fejtörést viszont Nagy Sándor sírjának megjelenítése okozta.

Melyről, ugye, a valóságban nem is tudjuk, hol van. A hódító makedón király temetkezési helye mégis megjelenik a filmben, eléggé részletgazdagon.

– Tényleg nincs meg a sír, de ez nem jelenti azt, hogy ne állnának rendelkezésre régészeti és építészeti támpontok. Ha azonban az egykorú makedón vagy Alexandria kora hellénisztikus temetkezéseinek építészeti hagyományaiból indulunk ki, akkor nem egyiptomi stíluselemeket kellett volna használni. Azok viszont szétrobbantották volna a film kereteit, ugyanis nem lettek volna ismerősek. Félre kellett hát tenni a hitelesség igényét. A megjelenítés teljes egészében fikció: a történet belső logikájával harmonizáló, részleteiben autentikus elemekből összeállított, egyiptizáló szarkofágterem.

„A pontatlanságokkal, tökéletlenségekkel nem muszáj egyetérteni” (fotó: Vörös Szabolcs)

A nyugati kultúrharc közepette forró téma, hogyan viselkednek a nagy filmstúdiók, mint a Netflix vagy a Disney. A Moon Knightban nincs nyoma „woke-izmusnak”, de az nem egyfajta egalitarista túlteljesítés, hogy a főrendezői feladatot az ekkora produkciókban nullkilométeres Mohamed Diabnak adták?

– Manapság tényleg mindent ural az identitáspolitika, és tovább polarizálja az amúgy is szétforgácsolódó modern társadalmakat. Szélsőséges megnyilvánulások szélsőséges válaszokat indukálnak, és aggasztónak látom a tendenciát, mellyel visszamenőleg kérdőjeleznek meg teljes életműveket, melyek a maguk korában legitim tudományos alapokra épültek. Az eltörléskultúrától (cancel culture) azonban élesen elválasztanám azt a fajta érzékenységet, mellyel a mai egyiptomiak reagálnak a velük kapcsolatos sztereotípiákra.

Kígyóbűvölők, olcsó nők, tevék – erre gondol?

– Igen. Mohamed Diabnak valóban ez volt az első, klasszikus értelemben vett közönségfilmje, bár korábbi alkotásaival méltán szerzett nevet magának. Régóta éles kritikával illette az egyiptomiak Hollywoodra jellemző orientalizáló ábrázolását. És itt nem meglévő kulturális különbségek tagadásáról beszélt, hanem a modern egyiptomi nép „normális, emberi lényként” való megjelenítéséről.

Diab ebben a sorozatban arra törekedett, hogy megszabaduljon az Egyiptom-sztereotípiáktól: elnyomott nők, sivatagi vándorok, tevék és piramisok, félmeztelen, gyönyörhajhász emberek.

Mintha minket, magyarokat, kizárólag a bő gatyával és a pálinkával azonosítanának. Célja volt az is, hogy elkerülje a lealacsonyító, dehumanizáló ábrázolásmódokat. Szerintem mind ő, mind a stáb többi egyiptomi filmes szakembereke nagyon helyénvaló döntés volt. Amikor Ridley Scottot Exodus című filmje kapcsán whitewashinggal, vagyis rasszista torzítással vádolták, mondván, a fő egyiptomi karaktereket fehérbőrű amerikai és európai színészekre osztotta, a rendező a befolyásos filmstúdiókra hárította a felelősséget és kijelentette, lehetetlen nagy költségvetésű filmet csinálni, ha a főszereplőt „Mohammad valakinek” hívják ebből vagy abból az országból. A Marvel megmutatta, hogy egy szereposztással, melyben hollywoodi húzóarcok mellett egyiptomi származású színészek is lehetőséget kapnak, a produceri előítéletek felülírhatók. May Calamawy egyiptomi-palesztin női főszereplő alakítása önmagáért beszél. Meglátásom szerint a Moon Knight a bizonyíték, hogy lehet a kultúrák közötti együttműködést okosan és jól csinálni.


Nyitókép: Horváth Zoltán (Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Ez az interjú nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Interjú