Már a kaktusz terjed az Alföldön – Lukács Balázs biológus a sivatagosodásról [HetiVálasz 131]
A Kiskunságban megjelentek a kaktuszok, Debrecen környékéről a féléves átlagos csapadékmennyiség fele hiányzik, kiszáradófélben a Nagyerdő matuzsálemi tölgyei – sorolja az alföldi sivatagosodás jeleit Lukács Balázs biológus, ökológus. Az Ökológiai Kutatóközpont főmunkatársa, két évvel ezelőtti nagy hatású riportunk főszereplője szerint viszont a solymári és jászsági vízhiánynak a klímaváltozáshoz nincs köze. Mi történik a Kárpát-medence „víztesteivel”? Mit tehetünk a kiszáradások ellen? Podcast a legfontosabb ökológiai kérdésekről. Kérdez: Borbás Barna, Stumpf András.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. A podcast ezúttal Youtube-on is hallgatható! Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Részletek a műsorból:
Miért baj, ha az Alföldön kiszárad néhány patak vagy más „víztest”?
Lukács Balázs: Hogy adott területen mennyi tó vagy patak, ér van, és azoknak a medreiben milyen szinten áll a víz, az a talajvíz mennyiségének legjobb indikátora. Az Alföldön nem ritka a három méternél is mélyebb csatornameder: ha abban nincs víz, az azt jelenti, hogy a talajban a talajvízszint jóval 3 méter alatt van. […] A legtöbb növény márpedig a talajvízből veszi fel a vizet. Különböző fajta növények különböző mélységből. Egy tölgyfának a gyökere képes 20-25 méter mélyre is lemenni, egy fenyőféle sekélyebben gyökerezik, 5-10 méter körül. (Ezek közelítő számok.) Na, most a helyzet az, hogy a debreceni Nagyerdő hatalmas, matuzsálemi tölgyfái kezdenek kiszáradni. Ez azt jelenti, hogy a talajvízszint már abban a mélységben is nagyon kevés. Nem csak a mezőgazdasági termelés feltételei romlanak, de még a fák életlehetőségei is.
Tényleg sivatagosodik az Alföld?
Lukács Balázs: A Kiskunságban már megjelent a kaktusz. A természet jelzi, hogy változás van. Ezért szoktam mondani, hogy nem a természetet kell félteni. A természet alkalmazkodni fog. Magunkat kell félteni. […] Csak az idei évben a szokásos félévi csapadékmennyiségnek is körülbelül a fele hiányzik. Debrecen környékén az éves csapadékmennyiség 500 milliméter körül van, ez a sokévi átlag. Az első hat hónapban le kellett volna, hogy hulljon 200-250 milliméter. Most járunk olyan 100-nál körülbelül.
Miért történik ez? Klímaváltozás? A természetes vizekbe beleavatkozó, mesterséges felszínborítást növelő ember?
Lukács Balázs: Mindkettő. […] Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján látható, 1901-től napjainkig tartó idősor már elég robusztus, abból már lehet következtetéseket levonni. Az ottani trendvonal folyamatosan csökkenő csapadékot mutat. A hőmérsékletet is nézni kell: ugyanilyen szépen lassan, de folyamatosan emelkedik. Magyarországon olyan 500 és 750 milliméter az éves csapadékmennyiség, tájegységtől függően. Annak idején, általános iskolás koromban ezt úgy tanultuk, hogy a csapadék nagy része május-június-júliusban hullik, plusz van még a téli csapadék, hó formájában. Na, ez kezd teljesen felborulni. Már áprilistól májusig aszályos időszakok vannak, aztán jönnek ezek a júniusi nagy viharok, amikor őrületes mennyiségű csapadék van. Minél gyorsabban folyik le a víz, annál kisebb esélye van, hogy mondjuk a patakmederből a talajvízbe elszivárogjon. Összefoglalva: ezek mind annak a jelei, hogy a klímaváltozás erősen hat az Alföldre. De számít az emberi tevékenység is. Magyarországon a Kárpát-medencében nagyon régóta zajlik vízszabályozás. A természetes vízfolyásainkat elég erőteljesen csatornásítottuk: régen, amikor sok volt a csapadék, az volt a cél, hogy minél gyorsabban vezessük le a vizeket. Most inkább az lenne a cél, hogy a ritkábban, de nagyobb mennyiségben érkező vizeket valahogy tartsuk meg.
Ez már az apokalipszis? A Pannon Egyetem rektora, Gelencsér András vegyész-légkörkutató erről beszélt nemrég a 24-nek egy interjúban. Hogy nincs megoldás, a fenntartható megoldások sem fenntarthatók.
Lukács Balázs: Abban egyetértek vele, hogy a társadalom, az emberek döntő többsége hozzászokott a jóléthez, és az emberiség a jóléte maximalizálásán dolgozik. És a többség a szőnyeg alá söpri, hogy a társadalmunk egésze természeti erőforrásokon alapszik: bármi, amit használunk, a környezetből van kivéve. […] De azért van optimista oldal is. Ők szokták hangoztatni, hogy majd jönnek az új technológiák, amelyek az újrahasznosítást és az újrahasználást hatékonyabbá teszik. Úgy gondolom, hogy valahol, valamikor el fog érni oda a körfolyamat, hogy már nagyon meg fogja érni újrahasznosítani, át fogunk állni új rendszerekre.
Van-e megoldás, legalább lokálisan?
Lukács Balázs: A sziklából való vízfakasztásra egyszer volt példa a történelemben, ez Mózesnek sikerült annak idején elérni, de ezt nem nevezném járható útnak. Dolgozni lehet élőhelyrestaurációs technikákon, amelyekkel lassítani lehet a víz elfolyásnak ütemét. Javítani lehet a víz talajba való szivárgásán, részben új agrártechnológiákkal. A térségi szintű vízgazdálkodást is meg lehet tervezni: hol lehet a vizeket megtartani, hol lehet lassítani a vizeknek az elfolyását? Nagy léptékben ez az egész viszont stratégiai átgondolást igényelne.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
