Nem politikai megtorlás, nem is demokráciaünnep – a szlovák „elszámoltatás” háttere

·2022.05.04

Egykori belügyminiszterét már letartóztatták, s az ügyészség Robert Fico háromszoros szlovák miniszterelnökét is kezdeményezte – a mentelmi jogáról szóló döntés egyre csúszik, most éppen ma délutánra ígérik. Politikai leszámolás zajlik a szomszédunkban? Vagy éppen a demokrácia ünnepe, amikor végre bűnhődnek a korrupt csúcspolitikusok? A helyzet tisztázásához Kollai István segítségét kértük: a korábban a Pozsonyi Magyar Intézetet vezető kutató szerint nincs szó politikai leszámolásról, de a „Bezzeg Szlovákiában…” kezdetű mondatokkal is csínján kell bánnunk. S hogy hogyan fér össze a Benes-dekrétumok újbóli bevetése a Kollai könyvében vázolt erősödő nyitottsággal a magyarok irányába? Miért lesz hatással az ukrajnai orosz agresszió a szlovákiai magyar kisebbség sorsára is? Ezekre is választ kaptunk. Interjú.

Nehéz dolga van Szijjártó Péternek?

– Miben?

„Mi itt Magyarországon figyelemmel követjük a Szlovákiában jelenleg zajló szokatlan belpolitikai eseményeket” – mondta a külügyminiszter.

– Akkor eléggé. Ember legyen a talpán, aki átlátja, mi zajlik Szlovákiában.

Nyilván nem szólal meg egy külügyminiszter, ha nem úgy látja: csúnya dolog, ami Robert Ficóval történik. Hogy a letartóztatása kerül szóba, a mentelmi jogáról tárgyalnak.

– Nem csúnya dolog, de szerintem Ficóék ennél egyértelműbb kiállást vártak volna. Ismerve Szijjártó Péter stílusát: nem volt ez annyira kemény vagy határozott megszólalás. A magyar diplomácia jó viszonyt ápol a mostani kormánnyal is, azaz Fico ellenzékével, és ezt szerintem nem akarják veszélyeztetni.

Robert Kaliňák volt a belügyér a Malina Hedvig-ügy alatt. Magyarként most tapsolnunk kellene, nemde, amikor előzetesbe kerül?

– Kaliňák mindig vörös posztó volt a szlovákiai magyarság szemében, lehetne most kárörvendeni valóban – azonban túl zavarosan, következetlenül és politikai illetve gazdasági játszmákkal tűzdelve folynak ezek a számonkérési ügyek. A szlovák koalíciót a korrupcióellenesség jelszava tartja össze. Ennél sokkal tisztábban kellene ilyen ügyeket kezelni, ha valaki tiszta közéletet akar teremteni. 

Akkor tehát a demokrácia győzelme ez Szlovákiában, ahol lám, volt minisztereket és miniszterelnököket is elér az igazságszolgáltatás, vagy politikai megtorlásra használják azt?

– Nem politikai megtorlás, mert akkor a parlamentben a kormánypárti képviselők már kiadták volna Fico mentelmi jogát. Ehhez képest végeláthatatlan dilemmázásba, vitákba kezdtek, egyéni különvélemények sora bukkant fel. A szlovák politika nem tömbös, ahogyan a magyar az. Nagyon fragmentált, porózus politikai kultúra a szlovákoké, gyenge ideológiai kötőerőkkel. Érzékletes példa: egy Gattyán Györgyhöz hasonlítható furcsa vállalkozó fazon az Egy Család Vagyunk párttal gond nélkül bejutott a parlamentbe. Az ideológiailag nem lehorgonyzott projektpártok nálunk bukásra, ott sikerre vannak ítélve. De a győztes OĽaNO is annyit tesz, hogy Egyszerű Emberek és Független Személyiségek. Voltak ugyanis az egyszerű emberek négyen, aztán bővíteni akarták a pártot, akik csatlakoztak hozzájuk, azok lettek a „független személyiségek”. Enyhén parodisztikusnak indult. Igor Matovič showman-stílusa viszont végül remekül összehozta a különféle csoportokat, báziskereszténytől a korrupcióellenes aktivistáig. A pozsonyi értelmiségnek Matovič nagyon nem kedvence, de mégiscsak neki sikerült leváltania Ficót. Akinek a mentelmi joga, annak felfüggesztése viszont még úgy is megosztotta a koalíciót, hogy a covid rossz kezelése miatt lemondani kényszerült Matovič utóda, Eduard Heger egyébként kifejezetten jó összetartó ember, komoly figura.

Ismeri?

– Az azért túlzás lenne. Találkoztam vele és nagyon jó benyomásom alakult ki róla. Mindenesetre Fico kiadásának kérdésében nem egységesek még a kormánypártok sem. Bár az érintett igyekszik koncepciós per-hangulatot árasztani, a parlamenti döntés, ha e beszélgetéskor már megszületett volna, akkor is csupán arról szólna, hogy a bíróság dönthessen előzetes letartóztatásáról. 

Szóval nem a politikai harcot akarja elkerülni a rosszul álló koalíció azzal, hogy lecsukatja az ellenfél Ficót?

– Nem valószínű, hiszen 2019 óta folynak már ezek a letartóztatások. Azóta rendőri vezetők viszik el – egymást.

Az egyik osztály lecsap a másikra. Olyan belső leszámolások kezdődtek, amelyekről sajnos elemzőként sem lehet látni, hogy megtisztulást jelentenek, vagy nyitányát újabb leszámolási hullámoknak.

Ki számol le kivel?

– A nagy kép Szlovákiában tipikusan a foglyul ejtett államé. Szervezett félvilági vállalkozók megvettek kormánypárti, ellenzéki képviselőket, ügyészeket, rendőri vezetőket. Van több kicsi, de agresszív vállalkozói kör, és két nagy, a legnagyobb a Penta. Utóbbit öt ember alapította, Moszkvában végeztek, a vagyonuk megalapozásához is kellhettek titkosszolgálati eszközök. Gyanúsan gyorsan kerültek birtokon belülre – már a Dzurinda-kormány idején is, nem csak Fico alatt. Egészségügy, gyárak, ingatlanok…

Ott tehát nem egy párt vett át mindent részben az állam nevében, hanem oligarchák.

– Még saját, védett sms-rendszert is fenntartott például az egyik ilyen „vállalkozó”, kiugrott titkosszolgákat tömörített maga köré, hogy újságírókat, politikusokat, más vállalkozókat figyeljenek meg. Egy pozsonyi ismerősöm, egy gazdag magyar mesélte, hogy eladja a cégét, mert megzsarolták: ha nem vonul ki, meg fogják vádolni és lecsukják. Ilyen gazdag és mégis ennyire habókos, kényszerképzetes – gondoltam magamban. Pedig úgy tűnik, igazat beszélt. Tényleg voltak megvett ügyészek, bírák. Tudtak volna tehát ügyet kreálni, amelyből ugyan egy szó sem igaz, de le lehet érte csukni, akit le akarnak csukni.

Most akkor Szlovákiában ezeket a korruptakat fogják épp el, vagy ezek a korruptak kreálnak nemlétező ügyeket?

– Bár tudnám. Az igazságszolgáltatásba vetett bizalom mindenesetre mélyponton van. Nem csoda: Marian Kočner, akit a Kuciak-gyilkosság hátterében sejtettek, gond nélkül kisétálhatott egy évvel a meggyanúsítása után – a bíróság nem találta elég erősnek a fenyegető sms-eket. Aztán egy évre rá a legfelsőbb bíróság megsemmisítette ezt az ítéletet, most újrakezdik a tárgyalást. A pénzmosással gyanúsított Penta-alapító Jaroslav Haščák esete hasonló. Ő is kisétálhatott.

Fotó: JOE KLAMAR / AFP

Ficónak sincs félnivalója?

– A vád ugye az, hogy bűnszervezetet hozott létre. Ebből azt hihetnénk, hogy csempésztek valamit vagy pénzt mostak. Nem. Állítólag ráállították a rendőröket néhány politikusra, újságíróra, hogy őket jobban figyeljék. Állítólag egy vállalkozó bevonásával.

Magyarországon ezt Pegasus kémszoftverrel csinálják és büszkék is rá.

– Ennek ellenére sem kezdenék bezzegezni Szlovákia kapcsán. Ahol a politika gyenge, ott megerősödnek az előbb említett, nem választott érdekcsoportok és hajlamosak a háttérből irányítani az államot. Ahol nincs erős középosztály, ott ez lesz.

Itthon is foglyul ejtették az államot, csak itt egy párt, nem oligarchák.

– Itthon szerintem patrimoniális berendezkedés van. Védettséget ad, cserébe lojalitást vár – de semmiképpen sem a háttérből irányít. Ez óriási különbség. Erős, központi vezetést látunk, Szlovákiában ezzel szemben dezintegrációs veszélyt: iszonyatosan nagyok a társadalmi különbségek az országon belül és nincs hatékony állam, amely megoldásokat tudna erre találni.

Viszont a nép ott utcára megy, majd kormányt buktat, amikor megölnek egy újságírót. Itthon nagyjából annyi lenne, hogy megérdemelte, minek ment oda.

– Szlovákiában egyértelműen felszabadultabb a közélet. Nem kell Nyugatra szaladni, elég Pozsonyig, ha látni akarjuk, milyen, ha vannak például politikai vitaműsorok. Itthon, Magyarországon viszont nem öltek meg újságírót, ami megtörtént Szlovákiában. Ján Kuciak fiatal srác volt, lelkes, őt is és régészhallgató menyasszonyát is kivégezték. Úgy morajlott fel Szlovákia… mint most, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ennyiben tehát valóban érezhető különbség a két nép hozzáállásában.

Merthogy jobban megütötte őket az orosz agresszió híre, mint a magyarokat?

– Összehasonlíthatatlanul. Van csendes oroszbarátság ott is, Fico képviseli, de a véleményformálók olyan szinten oroszellenesek, ami már nekem is sok tud lenni. Pedig nem osztom az ukránokat hibáztató álláspontot. Nem hívnak meg például orosz vendégeket, művészeket, sportolókat. Ők most egyszerűen nem tudnának oroszoknak tapsolni – ezzel indokolják. Ha nincs ukrán zászló a Facebook-profilképeden, magyarázkodnod kell. A modern szlovák identitásnak szerintem fontos sarokpontja lesz ez az időszak, az ukránok melletti erős kiállás közös élménye.

Miért ennyire fontos ez nekik?

– Többek között talán azért, mert

a szláv szolidaritás megélésére most van először lehetőség úgy, hogy nem a nagy cár atyuska oltalma alatt kell ezt megtenni. Hanem éppen az ő ellenében. Illetve komolyabban veszik az orosz politika azon mozdulatait, amelyek egész Közép-Európa destabilizálására irányulnak.

Például oroszpárti trollok és honlapok működését, vagy a kémtevékenységüket. A cseh hatás is mindig nagyon erős Szlovákiában, s ott is ugyanilyen erős az orosz agresszió elutasítása. Még az oroszpárti Zeman is fordult 180 fokot: az orosz támadás első napján kijelentette, hogy Putyin megőrült, és ehhez azóta is tartja magát.

Ha ilyen erős ez a hatás, nyilván rányomja a bélyegét a szlovák-magyar viszonyra is.

– Rá fogja nyomni, igen. Hosszútávon is. Jobban, mint hisszük. Magyarország a humanitárius szolidaritásnak rengeteg jelét mutatja az ukrán menekültek irányába, ebben erősek vagyunk – politikai szolidaritásban meg rendkívül gyengék. Még ellenzéki körökben sem olyan erős ez, mint egy átlagos szlováknál. Ez részben visszavezethető az ukrán politika magyar kisebbségek elleni nacionalista elnyomó politikájára. Az nem tette szerethetővé itthon a mai Ukrajnát. A jövőben márpedig minden kisebbségi témának lesz nemzetbiztonsági vetülete is. Eddig ezt a megközelítést visszautasítottam. Minden konferencián hangsúlyoztam, hogy a szlovákiai magyar kisebbség ügyének semmi köze nincs biztonságpolitikai témákhoz, hiszen nem akarjuk visszacsatolni a területet, nincsenek ezért küzdő szeparatista mozgalmak sem helyben.

Mostantól pedig ott van a szlovák agyakban, hogy biztos Kárpátaljáért cserébe haverkodik a magyar kormány Putyinnal?

– Az van ott, amiért Oroszország kirobbantotta a háborút: a Donbaszban élő orosz kisebbség érdekeire hivatkozva. Mostantól ezeket a kérdéseket nem fogjuk tudni lesöpörni az asztalról, akkor sem, ha egyébként továbbra is visszautasítom, hogy a magyar kisebbségnek bármilyen biztonságpolitikai kockázata lenne Szlovákiában. A külügyet ráadásul a liberálnacionalista párt vezeti: ahogy nálunk Tisza Kálmán idején a Szabadelvű Párt képviselte a modernizáció nevében, hogy olvadjanak be a kisebbségek, legyen minden egységes, átlátható, egyformán magyar, ők is efféle irányt visznek, csak szlovák változatban. Martin Klus külügyi államtitkár korábban már Abházia-Csallóköz párhuzamokat is emlegetett…

A magyar kisebbség békés hozzáállása tehát nem térült meg?

– Valamilyen szempontból megtérült. Ha ránézünk az etnikai térképre, minden etnikum megsemmisült az elmúlt száz évben, a magyar kisebbséget leszámítva. Nincsenek zsidók, németek – régiónkból eltűnt az a színes valóság, amely száz éve jellemezte. Az viszont igaz, és szomorú látni egyébként, hogy nem lett külön kategória a magyar kisebbség, nem úgy tekintenek rá, mint „a békés kisebbségre”.

Pedig könyve, a Szlovákia királyt választ éppen arról szól, hogy változik a szlovák hozzáállás is.

– Igen, ezt így gondolom! Amit az imént mondtam, azt a szlovák politikai elit egyes meghatározó csoportjaira értem. A nép körében van változás, ahogy a tudományos és részben a politikai elit körében is. Egyrészt nem tekintik már olyan fajsúlyosnak a „magyarkérdést”. Korábban az volt a köztudatban, hogy mindig van 12 százaléknyi magyar. De az ma már bizony csak 8-9 százalék. Az asszimiláció, az elvándorlás megteszi a hatását. A választások győztese, az OĽaNO éppen ezért már nem is látott kockázatot abban, hogy megkeresse a magyarokat még a nagy 2020-as győzelmük előtt, menjenek fel a párt listájára. Nem tartottak attól, hogy ez népszerűségvesztést hoz. Igazuk is lett.

A magyarok tömegesen nem csatlakoztak mondjuk.

– Ami, így utólag, szerintem hiba volt. Matovič akkor kereste meg a Magyar Közösség Pártját (MKP), amikor az OĽaNO csak 6 százalékon állt. Ha akkor létrejön egy egyezség, rengeteg magyar képviselő juthatott volna a parlamentbe, hiszen a párt aztán 26 százalékkal megnyerte a választást. Minden ötödik vagy hatodik helyet felajánlott ugyanis az MKP-nak Matovič. A kisebbségi pártok gyakran félnek attól, hogy beleolvadjanak valami többségibe: így viszont most nincs magyar párt a szlovák parlamentben.

Ehhez az is kellett, hogy a magyar pártok osztódjanak. Ebben mekkora Budapest felelőssége?

– Szlovákia esetében nem olyan nagy. 1998 előtt is három magyar párt volt, amelyek csak azért egyesültek, hogy Vladimir Meciart le lehessen győzni. A belső ideológiai megosztottság megvolt a felvidéki magyarság között is. Grendel Lajos szlovákiai magyar író mondta, hogy a magyaroknak a szlovákokhoz képest van Széchenyijük, Bibójuk – és kultúrkampfjuk. A szlovákoknak utóbbijuk sincs.

Tényleg nincs?

– Tényleg nincs. Az ideológiai szekértáboroknak nincsen hagyománya. A konzervatív liberalizmus például náluk létező jelenség, nem egy-két kávéháznyi ember szerelme csupán, mint itthon. Mindez szerintem a 20. századi történelemre vezethető vissza. Száz évvel ezelőtt nem létezett sem szlovák kollektív jogrendszer, sem egyéni jogok, egyidőben találkozott a két igény. A modernizmus és a tradicionalizmus nem zárta ki egymást. Itthon meg folyton.

Kivéve a reformkorban. Haza és haladás…

– De az 1900-as évekre szétszakadt a kettő. Haza vagy haladás. Vagy nemzeti, vagy liberális. Ha ekkor valaki szavazatot adna mindenkinek – akkor már nem nemzeti, hiszen a fél országot buknánk úgy. Aztán még többet buktunk persze. A magyar politikai hagyomány a szlovákiai magyar pártok tagjaiban is dolgozik: náluk megvolt a „természetes” magyar megosztottság, s amikor egyesültek az 1998-as választás előtt, az kényszerházasság volt csupán.

8 évig kormányoztak együtt. Ennyi nem volt elég, hogy elűzzék a magyar átkot?

– Ráadásul úgy nem, hogy az a két ciklus valódi sikertörténet.

Kódolva volt tehát, hogy Bugár Béla és Csáky Pál egymásnak esnek, külön pártokban indulnak?

– Nem volt kódolva, bár a két személyiség nehezen fért el egymás mellett. Nagyon alacsonyan szálló adok-kapokká vált kettejük csatája, sajnáltam, hogy így alakult.

Kié az ősbűn?

– Bugáré. Amikor 2007-ben Csáky váratlanul megnyerte az MKP elnöki tisztét, nem tudta lenyelni, külön indult. Az MKP viszont belekényelmesedett ebbe a „cserben lettünk hagyva”-szerepbe és ódivatú párttá vált. Olyan sárdobálás kezdődött, olyan alacsony szinten, hogy ez elkezdte taszítani a magyar szavazókat. Az OĽaNO-nak most ráadásul van néhány magyar képviselője, akik vitára tűzték például a Csemadok-törvényt, és átvitték a kresztáblák kétnyelvűségének ügyét is. Sok magyar mindennek hatására már inkább szlovák pártokra szavaz.

Úgy, hogy ma megint a Benes-dekrétumokra hivatkozva vesznek el földeket magyaroktól?

– Katasztrofális fejlemény, hogy újabban a dekrétumokra hivatkozva akarnak földet kisajátítani. Tudom, hogy erőteljesen ellentmond a könyvem állításának arról, hogy van nyitottság a szlovákokban. Pedig tényleg van, mondjuk ami közös régmúltunkat illeti: nemrég IV. Béla szobrát avatták fel például Besztercebányán. A magyar diplomáciai képviselet bevonásával. Késmárkon Thököly-szobrot állítottak, ugyancsak a magyar féllel közösen. A szlovákokban mondjuk ez a lokális identitás, vele együtt a múlt ismeretének vágya nagyon erős volt korábban is – leginkább a csehek és a kommunisták hatása volt, hogy ezt elnyomták sokáig. De mondhatok én ilyeneket, agyonvágja az egészet a Benes-dekrétumok ügye, a földek elzabrálása. A kisajátításokért még csak nem is fizetnek, arra hivatkozva, hogy ezeket a földeket már korábban el kellett volna venni. Az érv az, hogy a szlovák állam reputációját védik: ha egyszer elvették azt a földet, akkor olyan nem lehet, hogy azt nem hajtották végre.

Miért olyan nagy kérés 2022-ben, hogy a kollektív bűnösség elvi alapján álló magyarellenes rendelkezést vezessék már ki, tagadják meg, kérjenek érte elnézést és ne hivatkozzanak rá?

– A szlovákok attól féltek, hogy akkor a magyaroknak visszajárna az a föld. Hogy dirib-darabonként, de mégiscsak visszaperelhetné magához Magyarország Szlovákiát, az 1938-as határokig. Ez azonban, ami most történik, tényleg akceptálhatatlan. Az unióellenes hőbörgésnek is táptalajt adnak ezek a kisajátítások, aminek nem örülök ugyan, ettől még tény: az EU-nak jóval határozottabban kellene foglalkoznia ezzel a témával. Ott kellene lennie a Benes-dekrétumok kérdésének az unió problémalistáján. Ez egyébként jó feladvány az egyesülni próbáló szlovákiai magyar pártoknak is. Nagyszelmenci és pozsonyi magyarnak lenni nem úgy sorsközösség, ahogy erdélyi magyarnak. Egyetlen ügy van, amely mindenkit érint: nincs család, amelyet a háború után ne hurcoltak volna meg.

Miben látszik akkor, hogy változás van a közös múlt kérdéseiben?

– A modern kor előtti kulturális örökség felfedezésében.

Ma már eléggé visszatérő közhely lett a szlovák közbeszédben, hogy Mohács az ő tragédiájuk is, Szent István az ő királyuk is. A könyvemben még próbálok példákat hozni erre a közös örökségre.

Az első összefüggő szlovák nyelvemléket például Mátyás király egyik katonája írta, magyar ember ráadásul, aki a Szepességbe került. Az első modern irodalmi szlovák nyelven írt vers is Mátyás királyról szól. Egy 1918 előtt erőteljes, majd utóbbi időben újra felbukkanó olvasat szerint ő a nagy közös király, aki a bátor szlovák vitézeket is szívesen alkalmazta a fekete seregben. Persze ebben is van etnikai elem, nacionalizálás, de közösségvállalás is. Persze akadnak még gondok. A 19. század óta külön utakon járnak a tankönyvek, azokban a szakmaiatlan terminológia és a dehungarizáció nagyon régóta van jelen. Amikor a történelmi személyneveket szlovákosítják úgy, hogy náluk nem is érettségi tárgy a történelem, akkor aztán tömegek vannak meggyőződve róla, hogy ők az ősi morva-szlovák nép leszármazottai. Ezt egyébként mi, magyarok is megtettük velük a 19. század végén.

Mit?

– Magyar neveket kaptak akkor olyan települések is, ahol soha nem éltek magyarok. Ezek csak húsz évig voltak hivatalos helységnevek, ám az akkori lexikonokból átkerültek a Google térképekre, úgyhogy máig hatnak. Ahogy szlovák részről a kultúrfölény-elmélet is: aszerint a Nagymorva Birodalomtól kaptuk a kultúránkat, vallásunkat mi, magyarok. De mindennel együtt van azért felszakadozás ebben tényleg, van együttműködés is. A változás iránya tehát jó. A könyvnek is ez lenne egy üzenete: naiv dolog lenne rózsaszínben látni a szlovák-magyar együttélés jövőjét, de vannak a szlovák oldalon pozitív folyamatok, jó kezdeményezések, értékes emberek, és erre érdemes innen, Magyarországról is reagálnunk.

Azoknak a magyar honfitársainknak mit tud mondani, akik azzal viccelődnek, hogy átküldik Szlovákia történelmét sms-ben?

– Már a zsolnai szlávok megkeresték Nagy Lajost, hogy a városon belül kollektív jogokat akarnak. Az 1381-es zsolnai dekrétum ezt garantálta is. A helyi szlávok az 1400-as évektől rendelkeznek saját nyelvi illetve lokális identitással, a szlovák elnevezés is kialakult akkortájt, még ha mindez távol is volt egy egységes felföldi regionális szlovák identitástól. A szlovákok történelme tehát a késő középkorban elkezdődött, és a szlovák kultúra sokáig olyanná formálódott, ahogy sem a mai magyar, sem a szlovák közemlékezet nem szívesen látja: kicsi, frissen alakuló, rendkívül erős cseh-magyar kulturális összefonódásokból inspirálódó, nyitott közeg volt. Szeretem ezt az elveszett szlovák hagyományt kárpáti kozmopolitizmusnak nevezni. Aki az idézett módon élcelődik, annak tehát azt tudom mondani: az akkor elég hosszú és nagyon drága sms lesz.


Fotók: Vörös Szabolcs / Válasz Online

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

hirdetés

Kategória: Interjú