„Van ennek a vereségnek előnye is” – momentumos válasz lapunk felvetéseire
Az ellenzék tehet innentől bármit, az eredmény borítékolható: Fidesz-győzelem – az elmúlt hetekben három elemzésben is indokoltuk a Válasz Online-on, miért látjuk így. Szilva Attila válaszában nem vitatja, hogy pillanatnyilag a helyzet így fest, ám úgy látja, van ennek előnye is. Hogy mi? Kiderül az alábbi írásból, amely azonban ennél jóval többet tartogat: a kampány elemzését és a jövő lehetőségeinek számbavételét egy csereháti gyökerekkel rendelkező, Svédországban élő fizikus szemszögéből, aki 2016 óta a Momentum tagja. Vélemény.
Ha valaki azt mondja, amit Borbás Barna és Stumpf András is megírt a Válasz Online-on, hogy ugyanis az ellenzéki pártpolitikai eszközök immár hasztalanok, hogy ezt a rendszert már nem lehet választásokon legyőzni – nos, őket nem fogom győzködni ennek ellenkezőjéről. Azért nem, mert egy valódi rendszerváltáshoz kétharmados ellenzéki győzelem kellene négy év múlva, realistán nézve pedig leginkább a fideszes kétharmad megelőzésére van esély egy, az ideinél jobb kampánnyal. Tegyük hozzá: engem is jobban is motiválna, ha utóbbi célt emlegetné többet az ellenzéki elit. Hihetőbb cél lenne.
Jöttek azonban több százan az elmúlt húsz napban. Új jelentkezők. A Momentumhoz is. Ahogyan 2018 után is jöttek. Már csak miattuk sem lehet teljesen feladni mindent. Viszont ugyanúgy folytatni sem. Ezért úgy látom: mégis érdemes számba venni a körülményeket, az ellenzéki hibákat, valamint a jövő lehetséges útjait. Erre teszek kísérletet az alábbiakban.
×××
A 2022-es magyarországi országgyűlési választásokon a szavazatok mindössze 36,15 százalékát szerezte meg az ellenzéki pártok közös listája, és az egyéni jelöltek is csak egy picit voltak ennél népszerűbbek (átlagosan 36,9 százalékos eredménnyel). A pálya ugyan extrém módon lejtett az állampártként működő Fidesz irányába, de ez a vereség még azzal együtt is olyan súlyos, hogy muszáj mély levegőt venni.
A reakciók dinamikája mostanra fájdalmasan ismerős. 2014-ben az Együtt eredményvárója után ugyanazt hallgattam végig, amiket most kommentekben olvasok: irány külföld, vegyük a repjegyeket! Nekem ugyan volt repjegyem, másnap mégis borzasztó volt felszállni. Az ismerősi körömben nem ismerek olyat, aki külföldre költözés után teljesen érdektelenné vált volna aziránt, hogy otthon mi történik. EU-s polgárként ezt meg sem tehetjük, hiszen a Magyarországról szóló viták már régen az EU jövőjéről is szólnak, de ennél is fontosabb, hogy a nemzethez tartozást egyszerűen nem az ember aktuális térkoordinátái definiálják. Azokét sem, akik esetleg nálam is jobban integrálódtak egy másik ország társadalmába. Görög vagy brazil kollégáim is olvassák a görög vagy brazil híreket, a hatvan éve itt, Svédországban élő magyar ismerősök is napi szinten követik a magyar híradásokat.
De nem pusztán hírfogyasztásról van szó, hanem a NER-en kívüli világ egyfajta „belakásáról”, a tartalom-előfizetésekkel pedig annak részbeni fenntartásáról is. Jó hazamenni Pintér Béla előadásaira, jó meghallgatni Bödőcsöt vagy Lovasit, jó látni, hogy hová el tud jutni egy közmédia-pótlékként működő YouTube-csatorna, a könyvek és egyéb kulturális szolgáltatások vásárlásáról nem is beszélve.
Mi történt április 3-án?
A tévé hazudik, de a sérelmi nacionalizmus biztonságot és identitást ad. Az állampárt által kínált történet koherens abban, hogy egy támadás alatt álló országban mindig zárjunk össze a (kreált) külső ellenségekkel szemben. Van ugyanakkor ennek cinikus része is: az elmúlt években a helyi elit szörpházak, pálnikafőzdék és vadászházak tömegét vette át EU-s pénzből – az EU-n gúnyolódva.
Kovách Imre lokálisan integráltaknak hívja azokat, akiknek a véleményére egyértelműen adnak a vidéken élők, akik számára a Fidesz ad kulturális otthont, szemben az urbánus ellenzéki elittel. Kovách arra számít, hogy a helyi elitek idővel egyre nagyobb autonómiát akarnak majd maguknak, és szerinte a változást akaróknak velük kellene kapcsolatokat építeni. Ez logikus gondolat, de ahogyan a vidéken élők sem homogén massza, úgy a vidéki elit sem az.
Ezeknek az embereknek egy része egyszerre nyertese a NER-nek és a globalizációnak, hiszen nyugat-európai szemmel is feltűnően magas fogyasztási színvonalon élnek, telente a déli féltekén nyaralnak. Sokan közülük a legkeményebb fideszes ideológiai vonalat vallják, sok esetben ezt nyíltan is hirdetik. Velük esélytelen bármilyen párbeszéd, főként addig, amíg az őket eltartó EU-s források korlátlanul rendelkezésre állnak.
Akik pedig látják helyben az abszurditásokat, azoknak nagyon nehéz bármilyen közéleti pozíciót vállalni, vagy pusztán vitába szállni. Például Edelény polgármestere a választás előtt név szerint kért számon a Facebookon egy ellenzékit a véleménye miatt, miközben a Fideszt kritizáló falusi polgármesterek pályázatai sorra buknak el.
A kialakult vélekedésekkel szemben az ellenzék sok helyen ott van vidéken, még az elkötelezett választóit is úgy-ahogy ismeri (ezt falusi szinten is láttam). Az aktivisták a választások előtt járták a vidéket (a momentumosok biztosan), és volt olyan ellenzéki jelölt, aki egy kis falu polgármestere, de ennek ellenére sem tudott nyerni még a saját falujában sem. Amikor február végén a borsodi négyes körzetbe érkeztem, ellenzéki plakátokkal teli falvakat láttam. Az ország más részein is voltak árasztások, szórólapozás, kopogtatás, voltak nagyon tisztességesen megdolgozott körzetek. Ennek ellenére lett ez eredmény ennyire kudarcos. (Azért érdemes megnézni, hogy kik teljesítettek a listás eredményekhez képest jobban és kik rosszabbul.)
Ami nyilvánvaló: a pártok koalíciója nem eredményezett automatikusan választói koalíciót is. Erre voltak jelek már a 2019-es önkormányzati választásokon is, ahol a fővárost és a megyei jogú városokat leszámítva a kistelepüléseken listákra is lehetett szavazni. Azon a választáson egyszerre volt külön induló és összefogó stratégia, és átlagosan 5 százalékkal jobban teljesített az ellenzék azokban a megyékben, ahol külön indult. A Jobbik ezen összességében harmadik lett a Momentum és a DK után, ugyanakkor 2020-ban a tiszaújvárosi körzetben az időközin nem látszott, hogy tömegesen hiányoznának a jobbikos szavazók. Helyi kampányszervezők beszámolói szerint még a tavaly őszi előválasztás során is több jobbikos választó lehetett meg, az akkori mérések szerint ősszel az ellenzék még sokkal jobban állt. Hiába volt sokáig tartaléka ez ellenzéknek a bizonytalanok között, az utolsó pillanatban döntést hozó bizonytalanokat egyértelműen a Fidesz nyerte meg.
A gyorselemzések szerint áprilisra főként korábbi jobbikosok hiányoztak az ellenzéki bázisból, de a képet azért árnyalja, hogy a vidéki nagyvárosok belvárosaiban és a budapesti kertvárosban is kifejezetten rosszul szerepelt az ellenzék. Kunhalmi Ágnes közel kétezer szavazattal kapott kevesebbet, és majd két százalékkal ért el rosszabb eredményt, mint 2018-ban. Ezt nem lehet csak a korábban jobbikos választókra fogni. Róna Dániel úgy fogalmaz, hogy azok morzsolódtak le, akik a globalizáció vesztesei, és akiket máshogy kellett volna megszólítani: jó értelemben (és nem a tudományos értelemben) vett „populista” üzenetekkel, a napi megélhetési és egzisztenciális kihívásokra koncentrálva.
A Fidesz a 2019-es önkormányzati választás tanulságait levonva milliárdos költséggel megtolt megafonos arcokkal uralta le a közösségi médiát. A számtalan egyéb innováció közül fontos megemlíteni a mozgósítás technikai újításait, amiről Berger Zsolt, a borsodi 5-ös körzet egyik aktivistája így ír: „A GPS-szel ellátott tabletet cipelő kopogtatókról az előválasztási kampányban halottunk először. Az volt a mondás, hogy kiemelt közmunkások járják végig házról házra a választókörzetet, mindenhová bekopogtatnak és megkérdezik, hogy Fideszre kíván-e szavazni a ház lakója. Úgy mondják, hogy ahová kellett és érdemes volt többször visszamentek és minden szükséges segítséget és információt megadtak, hogy a delikvens jól szavazzon. Úgy tűnik, hogy a propagandamédiával kiegészítve megszületett a tökéletes választási fegyver. Verhetetlen. Bizonyára a tabletesek rögzítették a mozgóurna igényeket is.”
A háborúra és békére egyszerűsített kampány egyszer tankönyvi eset lehet. Saját megélés, hogy a háború után két nappal már a legkisebb borsodi faluban is azt gondolták, hogy ha az ellenzék győzne, akkor a magyarok háborúba mennének. A háború kitörése nem volt váratlan, az azt megelőző egy-másfél hónapban semmiképp nem volt az. A mindig racionális és (még a klímaváltozással való küzdelemben is) optimista Zsoldos István posztjait és az alatta lévő kommenteket követtem ebben, és egy idő után sokkal nagyobb esélye volt annak, hogy lesz háború, minthogy nem. A fideszes véleményvezérek pedig büszkén ostobázták azokat, akik szerint a háború valós veszély, azaz Orbán és a Fidesz valóságismerete ebben egyszerűen kudarcot vallott. Ezért
fájdalmas, hogy végül mégis ennyire megnyerték az ezzel kapcsolatos kommunikációs csatát. Átgondoltan kellett volna kommunikálni erről még úgy is, hogy a lengyel vagy szlovák retorikához képest MZP retorikája egyáltalán nem volt kirívóan radikális.
Mik voltak az ellenzéki kampány hibái? Mit csinálhatott mégis jól az ellenzék?
Miután azokban a körzetekben is gyenge ellenzéki eredmény született, ahol az ellenzéki jelölt és csapata viszonylag jól vagy kifejezetten keményen dolgozott (láss egy beszámolót a gödi térségből), a központi kampány hiányosságairól muszáj nyíltan beszélni. Pusztán azért, hogy ezekből tanulni lehessen.
Megint nézzük meg a borsodi 5-ös körzetet, ahol helyben is káoszként élték meg a kampányt a szervezők: „A helyi kampány az Abaúj keleti részét és Zemplén egészét lefedő 98 településből álló körzetben elég ötletszerűre sikerült. 2018-ban ez egy billegő körzet volt, a Fidesz és az ellenzéki pártok jelöltjei között pár száz szavazat eltérés volt. Hiába volt billegő körzet, nem volt egy központi stáb, aki segített volna kampánystratégia megtervezésében, az üzenetek megfogalmazásában, vagy az aktivisták toborzásában. A DK-Jobbik által támogatott Miskolcon városi képviselőként dolgozó MMM jelöltnek nem voltak a helyieket megszólító üzenetei, azonkívül, hogy rosszak az utak és hogy ő majd mindent jobban csinál, mint a fideszes képviselő, aki 28 éve van a posztján. Mivel nem voltak helyi üzenetek, helyi témák, nem sikerült felépíteni egy kampánycsapatot sem. Elmaradt a feliratkozott aktivisták és szimpatizánsok megkeresése és bevonása a kampányba. A jelölt három-négy emberrel járta végig a falvakat, de előre nem volt szórólapos hirdetés csak egy Facebook-poszt az érkezés előtt. Valószínűleg nem sikerült túl sok embert elérni. Nem volt összehangolva a különböző szervezetek munkája. A nyomtass Te is, a 20k, a Számoljunk együtt, a Tiszta szavazásért és a pártok aktivistái, mind ötletszerűen jelentek meg a terepen, anélkül, hogy össze lettek volna hangolva az üzenetek vagy egyeztetve a terepi munka. Sokszor egy-két nap különbséggel szórták végig különböző csapatok ugyanazt a települést. Nem volt sem egy-egy alrégiónak, sem az egyes településeknek felelőse, aki meg tudta volna csinálni vagy csináltatni a szórólapozást, megszervezte volna a találkozókat, fórumokat. A pártok helyi szervezetei nem fogtak össze, hanem inkább minden párt a saját jelölte mellett kampányolt adott esetben egy másik körzetben.”
Ezt így legközelebb biztosan nem lehet csinálni, ennek így semmi értelme.
Számomra az sem volt világos, hogy mondjuk Győrben (gazdag magyar vidéki nagyváros) miért nem voltak február végén az utcán ellenzéki plakátok. Nagyon pontosan emlékeztem, hogy tavaly augusztusban hol láttam a panelházak falain Karácsony-plakátokat, de ott február végén csak fideszes és elvétve Mi Hazánk-os plakát látszott. Lehet, hogy ez nem az ellenzéken múlt, de azt már végképp nem értettem, hogy a panelházak közötti kisebb hirdetőfalakon miért csak a fideszes jelölt volt kint. Oda kézzel ki lehetett és kellett volna akkorra tenni az ellenzéki (DK-s) jelölt plakátjait.
Úgy indultam haza, hogy ugyan Svédországban élve a Facebookon keresztül mi nem érezzük, hogy otthon valami hatalmas kampányhangulat lenne 50 nappal a választás (és akkor még a háború) előtt, de majd a magyarországi utcákon járva más lesz a rezgés. Győrben az ellenzéki plakátok hiánya nagy csalódás volt emiatt, de Borsod 4 adott némi reményt, hogy ott már elindult valami. Az ottani kampányba picit bekapcsolódva végig megvolt a szervezettség érzete.
Ami viszont országos szinten mindenképpen hiányzott: a vidéki kampányhoz szükséges világos üzenet. A Partizán egyik elemző adásában a vidéki felzárkózást kutatók beszélgettek, köztük a fentebb említett Kovách. A beszélgetés egy pontján kiderült, hogy még ők sem voltak képesek elmondani az ellenzék vidéken élőknek szóló programpontjait. Pedig voltak nagyon konkrét és vállalható javaslatok, ezeket március 30-án ebben a bejegyzésben gyűjtöttem össze (és elegendő információ hiányában akár egyetlen nappal korábban sem lettem volna arra képes).
Talán érezzük, hogy március 30. elég késői időpont, nyugodtan lehetett volna ezekről beszélni november 30-án is egy vidékpolitikai konferencián, aztán folyamatosan ismételni, Facebookon a konkrét mondásokat célzottan hirdetni. Hogy ez miért nem így történt, számomra nem világos, hiszen semmi olyan állítás nem volt, amit ne lehetett volna kitalálni már jóval korábban.
Évek óta készültem arra, hogy ha publikus lesz az ellenzéki program, akkor profilokat kialakítva foglalom össze azt. Az aktivizmusnak számomra ez a leginkább élvezetes része: alternatíváról beszélni sokkal izgalmasabb, mint csak az Orbán körüli korrupciós ügyeket emlegetni. A bejegyzésemre sok pozitív visszajelzés jött, informálisan még a központi ellenzéki stábtól is. Egy régi BME GTK-s ismerős azt írta, hogy az ellenzék programja annyira későn jött ki, hogy szinte kár volt ennyire későn már egyáltalán publikálni, mert ennyire rövid idő nem elég ahhoz, hogy elterjedjen. Viszont, ha négy év múlva csak egyetlen dolgot csinálok, akkor csináljak egy ehhez hasonló, profilokra bontott összefoglalót – mondta. Láttam: CEU-s társadalomtudósok sem tudták elmondani, hogy végül az ellenzék mit ért másfajta rezsicsökkentésen.
Minden kampánynak van negatív része, ezt is csinálni kell, ha nem is feltétlenül a miniszterelnök-jelöltnek. Az Orbán-rendszerrel szembeni érdemi kritika kell ahhoz, hogy a nagyon különböző szavazói rétegek összezárjanak. Lehet úgy is nézni, hogy voltak szavazók, akik számára ez láthatóan kevés, de lehet úgy is, hogy ennek hiányában még a mostani urbánus bázis sem lenne meg.
Szerintem nem magától értetődő, ami mégis megtörtént: hogy Józsefvárostól a Hegyvidékig sikerült egy zászló alá állni. Nagyon különböző szavazókról van szó, de helyben kompatibilis jelöltekkel a közös listát is sokan bevállalták végül. Orosz Anna és Hajnal Miklós körzetében pedig a Fidesz még vissza is esett négy évvel ezelőtti önmagához képest. De még egyszer: az újraelosztási kérdésektől a külpolitikán át a nukleáris energia megítélésig nagyon heterogén csoportról van szó, amely egymással is vitázik, ennek ellenére a korábban konzervatívnak tartott budai körzetek is többségében inkább az ellenzékre szavaztak. Nem tudni, hogy egy nagyobb újraelosztást ajánló programmal is ugyanígy lenne-e ez. Vannak kétségeim, de ezt meg kellene mérni.
Vitatható ugyanakkor, hogy miért a korrupció lett az egyik fő téma – kék szalaggal. Bige László nagymintás felmérése ugyanis világosan megmutatta, hogy a korrupció helyett a megélhetési kérdésekre kellene fókuszálni, mégsem ezt történt a kampányban. A pedagógusok ügye nyilvánvalóan adta volna magát, az ő ügyükkel rengeteg fideszes szavazó is egyetért, erre felépítve lehetett volna további társadalmi csoportokat is megszólítani.
A korrupciót is inkább karakterrombolásra érdemes használni, nem önmagában. Hiába mondja a bizonytalan választó, hogy szerinte minden politikus lop, arra azért érdemes rámutatni, hogy az Orbán által felépített szegénylegény-karakter mennyire hamis. De elsősorban tényleg arról kellene (kellett volna) beszélni, hogy az ellenzéki ajánlat hogyan ad nagyobb egzisztenciális biztonságot, amire a „csak felfelé” szlogen egyébként tökéletes nyelvi alapot is adott. Ezt kellett volna jobban összekötni az egyéni előrejutás gondolatával.
A budai klubokban pedig elmagyarázni, hogy mindez hogyan függ nagyon szorosan össze a jogállam hiányával, azaz elmondani azt, hogy a liberális vs. baloldali dilemma többnyire miért hamis dilemma. Ezekben a budapesti klubokban lehet beszélni arról is, hogy szakpolitikai szinten miért jobb mondjuk az, ha az állam bérlakást épít, mint ha árakat szabályoz, hozzátéve, hogy még a piacpárti Jaksity György szerint is indokolt olykor válsághelyzetben az ársapka.
A vidéki klubokban pedig teljesen máshová kellene tenni a hangsúlyt.
Az ideológiai vitákat a szakpolitikai viták konkrétuma mindig értelmesebb mederbe tereli, de ettől még fontos, hogy legyenek az ellenzékhez egyértelműen köthető identitáselemek. A Momentum esetén az apai GYES témája akár erősebb is lehetne, mint a felcsúti per. A babahordozós apuka olyan mém, olyan identitáselem, amiben sokkal több potenciál volt és van, mint amit az ellenzék belőle használt.
Hogyan tovább?
A rezsim parlamentje kiüresedett, de ettől még szükség lehet a „parlamenten kívüli parlament” intézményesítésére rendszeres helyi fórumokkal a 30-50 ezresnél népesebb településeken, kampányidőszakon kívül is. Ide tudnának bekapcsolódni a Kovách-féle lokálisan integráltak, a falvakban élő ellenzékiek, akikből szintén akad egy-kettő szinte minden kisebb faluban. Persze mindig lehet mondani, hogy valódi vagy saját média hiányában minden ötlet halva született, de az mégis tarthatatlan, hogy az ellenzéki aktivisták sem tudják világosan elmondani, hogy mik a konkrét ellenzéki üzenetek a vidékiek felé. (A kivételek itt is fontosak, az egyik jelöltünk például önálló Bács megyével kampányolt, ami konkrét és kreatív.)
Erős valódi és saját média persze nem csak a rezsim miatt kellene, hanem a Facebook miatt is. Amíg az ellenzéki kommunikációt ezeket az algoritmusok motiválják, az ellenzékben nagy változásra hosszú távon nem számítok. Azért nem, mert Facebookon a konstruktív tartalmak kevésbé pörögnek, mint a harcos odamondások. Ez pedig jó eséllyel pont a (lét)bizonytalan választóktól zárja el az ellenzéket a rezsim segítsége nélkül is. Tudok azért jó példát is mondani: Veres Pál, Miskolc polgármestere szerintem képes úgy használni a Facebookot, hogy azon leginkább a saját narratívája menjen át, de az ő pozíciója más, mint egy párté vagy országos politikusé. A maradék független sajtót is rengetegen a Facebookon keresztül érik el, ami pedig gyakran maga is hivatkozik sokak által megosztott, de valójában lényegtelen Facebook-posztokra. Naponta születnek és süllyednek el sztárok, aktuális megváltók.
És persze szükség lenne helyi médiára is. A Nyomtass Te is erre nem elég. Eleve kellene kísérleteket tenni, hogy mely akciónak van értelme, melynek nincs. Mondjuk néhány faluban szórni Nyomtass Te is lapokat intenzíven, más falvakban egyáltalán nem, és megnézni, hogy ezeknek van-e hatása a szavazatokra az EP-választáson (ha nincs, akkor sem fölösleges ez általában értve, de legalább tudnánk, hogy kampányszempontból segít-e vagy sem).
Többféle modellt kellene kipróbálni, az EP-választás pedig erre jó tesztüzem lehetne.
Amíg az EU tagjai vagyunk, addig ugyanis lesznek EP-választások. Olyan választási rendszerben, amelyet nem a NER kreált. Ha minden mindegy, akkor ott se induljanak el az ellenzéki pártok? Tetszik vagy sem: az EP-választás a következő lépés, s ki is jelöli a következő két év politizálásának kereteit. Ez pedig az önálló építkezés. És ezzel semmi gond nincs. Ám a választási törvény kényszerei miatt utána újra koordinálni kell, és közös lista is kell. Azért, mert most 71 jelölt kell egy önálló listához, de ebből könnyen lehet 85 vagy 91. Vagy akár 106 is, ha Orbán Viktor egy reggel úgy ébred. Az előválasztás működő intézmény, de sokkal hamarabb meg kell csinálni, hogy utána kialakulhassanak a helyi és az országos szervezetek.
Hogy konkrétabb legyek: legalább tíz hónappal előre szeretném tudni, hogy mi a stratégia mondjuk Borsod 4-ben, és akkor szívesen segítek újra, amennyire tudok.
Az előválasztáson esetleg essünk túl a listák összerakásán is, ahogyan a Momentum javasolta. Vagy legalább ne mondja az ellenzék azt, hogy a választás előtti karácsonyra minden készen lesz. A Fidesznek amúgy pont akkorra lett kész a listája, mint az ellenzéknek, de a Fidesz nem is ígérte ezt korábbra. Az ellenzék képtelen volt a saját határidőit tartani: sem lista, sem program nem lett időben, ami miatt a valódi sajtó és a választók érthetően morgolódtak.
Persze nem tudni, hogy mi lesz négy év múlva, az sem biztos, hogy főpolgármester-választás lesz úgy és abban a formában, ahogyan eddig. Jekatyerinburgban sincs egy ideje, mert Putyin így döntött, ezzel együtt civilek képesek voltak egy parkot megmenteni. Részsikerrel kecsegtető ellenzéki feladat tehát még a magyarnál sokkal keményebb rendszerekben is maradt.
Egyéni és szervezeti stratégiákat viszont minél kevésbé szabad a rezsim lehetséges állapotaihoz kötni. Médiát építeni például tőlük függetlenül kell, és a meglévő médiának nem állandóan Orbánt kellene interpretálnia, nem csak állandóan rá reagálni, hanem erős, tematizáló erővel bíró saját témákat tolni. Ahogyan a Válasz Online vagy különösen a Partizán teszi. És: utánamenni a vidéki helyi ügyeknek. Nem csak Ferencváros érdekes, hanem a Hajdúság is, sokszor ugyanolyan okokból. Tudja valaki, hogy volt Debrecenben sikeres civil aláírásgyűjtés? Közmédia hiányában nincs reális képünk az ellenzék érdemi munkájáról, miközben a csak médiapolitizálást toló arcok a közösségi médiában a valódi történés benyomását kelthetik.
Többekkel beszélgetve és a hozzászólásokat olvasgatva a mostani közhangulat így írható le: nincs remény. A rendszer szilárd, mint egy megváltoztathatatlan természeti körülmény. Ezt foglalta össze Stumpf András a Válasz Online-on úgy, hogy „A lét elviselhetetlen könnyűsége – ennyi maradt tehát az ellenzéki politizálás számára 2022 tavaszán.” A tétel szerint tehet az ellenzék bármit, az eredmény borítékolható: Fidesz-győzelem. Nem vitatom, hogy pillanatnyilag a helyzet így fest, ám úgy látom, van ennek előnye is. Hogy mi? Hát az, hogy innentől nem muszáj görcsösen küzdeni. Nem kell naponta felszólítani Orbánt, hogy mondjon le, mert úgysem fog lemondani. Nem kell mindenre egyből ugrani, akaratlanul is az általuk felépített témákat és nyelvi eszközöket erősítve, amilyen mondjuk a rezsicsökkentés.
Lehet viszont távlatosan építkezni. Vegye elő mindenki a legjobban szertetett projektötletét, amelyet eddig azért tett félre, mert az állandósult most vagy soha-kampányban valami mindig fontosabb volt. Lehet ez egy új podcast- vagy YouTube-csatorna elindítása, művészeti alkotás, faültetés, civil szervezeteknek nyújtott konkrét segítség – bármi, ami lakhatóbbá teszi azt, ami a NER-en kívüli világot jelenti.
„Cselekedj, melózz, kelj hajnalban!” Volt ilyen mondásunk négy éve. Azért szerettem nagyon, mert tényleg a sajátunk volt, nem „őrájuk” adott reakció.
Alkotni meg: jó.
Nem hiszek tehát abban, hogy egy nemzet sorsa teljesen meghatározott lenne, akkor sem, ha a történelmében gyakoribb volt, hogy egy uralkodó párt kormányoz egy-egy hosszabb időszakon át a dualizmus óta. Hans Rosling elég meggyőző abban, hogy az értékek hosszú távon tudnak változni. Volt olyan időszak, amikor Lengyelország liberálisabb volt abortusz-kérdésben, mint Svédország, hogy csak egy példát mondjunk. Viszont, ha a rezsim finanszírozási alapjaiban nem lesz változás, amíg a helyi elitek innováció helyett továbbra is csak az EU-s pénzek lehívásában érdekeltek, ha nem épül tovább a NER-en kívüli nyilvánosság, akkor nem lehet változás. És még ezekkel sem biztos, hogy lesz, ha a pártelitek nem vonják le a megfelelő következtetéseket a mostani kudarcokból.
Nyitókép: résztvevők az eredményeket várják az Egységben Magyarországért választási rendezvényén a Városligeti Műjégpályán 2022. április 3-án (fotó: AFP/Isza Ferenc)