A Mi Hazánk-dilemma: oltásellenes tábor a válságövezetek cigányságából lenne építhető

Sokan hiszik, mégsem igaz, hogy a Mi Hazánk bázisa a legkisebb településeken van. A Választási földrajz elemzői a Válasz Online megbízásából bemutatják a róka fogta csuka helyzetet, amibe a radikáljobbosok kerültek. Noha az oltásellenessé válás világszerte jellemző efféle pártokra, a leginkább ilyen érzületű választókorúak itthon legnagyobb arányban a válságövezetek cigányságából kerülnek ki. Ami aligha jó hír Toroczkai László pártjának. Rárabolhatnának azonban a Fidesz legelkötelezettebb bázisára: az oltásszkeptikusokban bővelkedő erdélyi magyarságra. Választási elemző sorozatunk következő része.

Az április 3-i választás abból a szempontból is különleges lesz, hogy konkrétan beazonosítható kampányüzenet, vagy vezérnarratíva nélkül futnak rá a felek, amennyiben az „Orbán!”- vagy „nem Orbán!”-szólamokat nem tekintjük közpolitikai mondanivalónak. Az ellenzéki oldalon ebben nincs is nagy nóvum, de most láthatóan a kormány sem tudta megtalálni a maga fő üzenetét: hibrid megoldással próbálkozik, a korábbi kampányok főbb motívumainak restaurációján keresztül. A Mi Hazánk merőlegest állít erre tengelyre, ezzel is aládúcolva a harmadikutasság érzületét. A párt olyan közpolitikai kérdés kritikáját állította kampányának középpontjába, amely a regnáló politikai elitek (beleértve az ellenzéket is) és tudományos szereplők konszenzusát is élvezi, miközben 2022-re érezhetően háttérbe szorítja meddő (és a kormány által több esetben zászlóra tűzött) identitáspolitikai diskurzusait, és időnként mesterien keretezi át a revizionista szólamokat. Ez azonban korántsem egyedi magyar jelenség: globális trend a világ jobboldali radikális pártjainál. A Mi Hazánk jelenlétét sem érdemes csupán abból levezetni, hogy a Jobbik néppártosodása üresen hagyta a nemzeti radikális teret, amelyet most Toroczkai Lászlóék igyekszenek betölteni. Érdemes inkább nemzetközi környezetben vizsgálni a jelenséget.

Nemzetközi szabadságharcosok

A globális koronavírus-járvány kitörése óta számos választást tartottak térségünkben, amelyeken nem egy esetben olyan új politikai párt tudott bejutni a törvényhozásba, melynek korábban nem hogy semmilyen parlamenti képviselete nem volt, de a konkrét pártszervezet sem létezett még pár évvel, vagy akár hónappal az adott választásokat megelőzően.

A magyar kormányfő egykori víruslaboratóriumának számító Ausztriában tavaly szeptemberben tartottak tartományi választásokat, amelynek legnagyobb hazai publicitást kapó szenzációja az volt, hogy Grazban nyerni tudtak a kommunisták. Ugyanakkor volt egy, témánk szempontjából sokkal fontosabb fejleménye ennek a voksolásnak: a korábban senki által nem jegyzett MFG (Menschen Freiheit Grundrechte, azaz Alapvető Emberi Szabadságjogok Pártja), 6,2 százalékkal bejutott a Linz központú felső-ausztriai tartományi törvényhozásba, méghozzá magas választói részvétel (76 százalék) mellett. A párt karakteresen oltásellenes és vírusrelativizáló kampányt vitt sikerre, s kifejezetten jó eredményeket ért el az alacsony átoltottsággal jellemezhető településeken. Mindezt úgy, hogy a pártot 2021 februárjában gründolták. Az eredmény mellé érdemes rögzíteni, hogy tartományi szinten itt kormányon volt és van (a Néppárttal) a különböző korlátozó intézkedéseket úgyszintén hevesen kritizáló FPÖ, amely viszont több mint 10 százalékpontnyi szavazót veszített, köszönhetően elsősorban az MFG megjelenésének. Ez a formáció egyelőre még csupán tartományi jelenség, azonban aligha véletlen, hogy abban a tartományban sikerült elindulniuk, ahol a legalacsonyabb az átoltottság Ausztrián belül.

2021-ben Bulgáriában háromszor is országgyűlési választásokat kellett tartani – egyre csökkenő állampolgári részvétel mellett – az elhúzódó kormányalakítási válságnak köszönhetően, melynek okairól terjedelmesen tudósította a hazai nyilvánosságot a sajtó. Amellett, hogy végül sikerült egy kormányzóképes többséget felállítani a technokrata vezetés mögött, számunkra érdekes fejlemény a nacionalista Újjászületés (Vzrazsdane – Възраждане) párt bekerülése a szófiai parlamentbe. A párté, amely korábban szintén nem rendelkezett törvényhozási képviselettel és amely párt a kampány során a különböző korlátozó intézkedések és vakcinaigazolványhoz köthető jogfosztások elleni heves, sokszor erőszakba fulladó tiltakozások lángoszlopa és szervezője volt.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen tüntetőket rendőrök tartóztatják fel a bolgár parlament szófiai épülete előtt 2022. január 12-én (fotó: AFP/Nikolay Doychinov)

Bulgáriából átnyargalva a szomszédos Romániába az AUR-jelenségbe botlunk. Az AUR szintén nacionalista, soviniszta és erősen vírusrelativizáló újjobboldali párt, amely hallatlan népszerűségre tett szert a népes nyugat-európai román diaszpórában is. Keleti szomszédunknál szintén keletkezett hatalmi vákuum a politikai széljobbon, a Nagy Románia Párt eljelentéktelenedésével, valamint Vadim Tudor 2015-ben bekövetkezett váratlan halálával. Mondhatnánk, törvényszerű volt egy új, nacionalista szólamokon is játszó párt felemelkedése, de kérdéses, hogy mindez sikerült volna-e olyan körülmények megléte nélkül, mint a vírus kapcsán tragikusan rosszul teljesítő és sokszor önellentmondásokba keveredő román államgépezet, az alapvetően apatikus közvélemény (31 százalékos választási részvétel 2020-ban), az átoltottság kiugróan alacsony mértéke, vagy az ortodox egyház erős informális befolyása a társadalomra. Az AUR, annak ellenére, hogy új párt (2019 őszén bontotta kolibrisárga zászlaját), igyekezett az egykori Nagy Románia Párt szervezeti roncsain is építkezni, ugyanakkor 2020 decemberében elért átütő sikerük (9 százalék) azt bizonyította, hogy területi, de demográfiai szempontból sem ugyanaz a szavazótáboruk. Az AUR mára abban a moldvai régióban a legnépszerűbb, ahol az átoltottság aránya 2021 nyarán országosan is a legalacsonyabb volt, még a 20 százalékot sem érte el. Miközben a régi nacionalisták inkább az idősebb választók kegyeit élvezték, az AUR kifejezetten népszerű a fiatalok körében.

Az AUR 2020 decemberi parlamentbe jutása óta tovább növelte népszerűségét, aminek okán egyes romániai szociológusok már-már új társadalmi törésvonalat vizionálnak, ami a járvány okozta társadalmi feszültségekben mutatkozik meg. A több mint 1 millió Facebook-követővel büszkélkedő pártvezér, George Simion virtuóz módon bánik a közösségi médiával és a vírusrelativizáló szólamok mellett a szociális demagógiától, vagy éppen erőszakos cselekedetektől sem riad vissza. Mindezzel együtt, a legutóbbi országgyűlési választások eredményei megmutatták, hogy a magyarlakta térségeket leszámítva nem volt hatalmas területi egyenlőtlenség az AUR támogatottságában: az oltásellenes üzenetek Románia legtöbb vidékén értő fülekre találtak. Elsősorban középvárosi pártként írható le az AUR, ami azzal is magyarázható, hogy új pártként még nem tudtak gyökeret ereszteni a falvakban, a jobboldali sovinizmussal pedig nem tudtak olyan szintű támogatói bázist felépíteni nagyvárosokban, mint mondjuk az USR-Plus, vagy a PNL. Az is érdekes közös motívum az őket támogató kisvárosok sorában, hogy legtöbbjük a nagyobb régióközpontoktól földrajzilag távol fekszik.

Az AUR tehát nem a szegény, vagy gazdag Románia pártja, habár kétségtelen tény, hogy az átlagosnál jóval népszerűbbek Moldvában (a párt szorgalmazza Románia és Moldova egyesülését is). Szavazótáborát gazdagítják a fiatal oltásellenes választók, az aktuális járványkezeléssel okkal elégedetlen szociális szorongók és azok a nacionalisták is, akik most otthonra lelhetnek ebben a lendületes politikai közösségben. Romániában a jobboldali sovinizmus diszkurzív feltételei már elég régóta adottak, talán mindig is azok voltak (a Vasgárda már a két világháború között olyan nagy román gondolkodókra is hatással tudott lenni, mint Mircea Eliade vagy Emil Cioran, akik később, nyugati emigrációba kényszerülve a 20. századi európai gondolkodás kimagaslóan produktív figuráivá váltak). Az, hogy mára erős szélsőjobboldali párt tudja képviselni ezt a tábort, nem értelmezhető a koronavírus-járvány okozta társadalmi feszültségek és az azokra adott politikai válaszok nélkül.

Mi Hazánk és a növekedés határai

A „rend és jog pártjai” tehát Európa-szerte az egyéni szabadság és önrendelkezés védelmezőiként láttatják magukat. A globális baloldali progresszió által védelmezett marginális csoportok jogai, valamint annak különböző fogalmakat érintő dekonstrukciós kísérletei ellen folytatott permanens harc a hatalmon lévő elitek számára is legfeljebb a belső választói tábor igényeit elégítheti ki. A Mi Hazánk esetében ezen témák előkóstolása, valamint folyamatos közbeszédben tartása egyfajta szűk üvegplafonként nehezedett a pártvezetésre. Ahhoz, hogy ez változzon, elkerülhetetlenné vált a vitapartnerek módszeres cseréje, így mára Dúró Dóráék sem a Háttér Társasággal vagy éppen Ungár Péterrel vitatkoznak szexuális vonzalmakról, inkább Rusvai Miklóssal, Boldogkői Zsolttal vagy éppen Lux Lászlóval kerülnek szembe a járványkezelés mikéntjéről. Ez azért is fontos változás, mert nyílt konfliktust vállalnak a kormányzat kanonizált vírusszakértőivel, s ezáltal a legfőbb kormányzati narratívával. Erre, egy-két marginális esetet leszámítva, érdemben nem reagált a kormánykommunikáció, sőt az azóta már letekert „oltásellenes ellenzék”-szólamokban sem említették az egyetlen valóban ilyen pártot, a Mi Hazánkot.

A jelenleg nagyjából 7 millió 770 ezres magyar választói tortát immár nem csak a város–vidék, materiális–posztmateriális stb. címkéjű kések szeletelik fel, hanem a koronavírus-járványra adott hazai és nemzetközi válaszok megítélése is. A Mi Hazánk, ahogyan ezt egy sor térségi példán keresztül érzékeltetni próbáltuk, közel sem egyedülálló módon utazik az új törésvonal egyik oldalán lévőkre. Ha most a Gődény György–Stekler Ottó vezette, lakcímkártyák személyi számát épp jogellenesen bekérő pártformációt nem számítjuk, ezt kizárólag Toroczkai Lászlóék képviselik konzekvensen.

A Mi Hazánk választási plakátja Kapuváron 2022. január 22-én. (fotó: Bódi Mátyás)

Nem vagyunk azonban könnyű helyzetben, amikor a magyar társadalom oltásellenes vagy éppen járványszkeptikus rétegét szeretnénk elhelyezni a földrajzi térben. Ennek számos oka közül csak egyik az adathiány. A kiállított oltási igazolások pontos, településsoros számát illetően 2021 augusztusi adatok állnak a rendelkezésünkre. Ez azonban nem rossz kiindulópont, tekintettel arra, hogy egy hónappal azelőttre a magyar társadalom átoltottsága elérte a platót és azóta minimálisan csökkent csak a védőoltást elutasítók száma. Különböző kérdőíves adatfelvételek eredményeiből tudunk következtetni az oltás elutasítottságának egyes földrajzi dimenzióira. Így például a Társadalomtudományi Kutatóközpont vizsgálatából látjuk, hogy ez jellemzőbb attitűd Kelet-Magyarországon, mint a Dunántúlon, valamint, ahogyan arra a Policy Solutions szakemberei is rámutatnak, elsősorban a fiatalabbakat érinti. A két egymástól független kutatás azt is hangsúlyozta, hogy jellemzően nem a kistelepülések Magyarországa az oltást leginkább elutasító, hanem a megyei jogú városokban élők, valamint, hogy ennek a társadalmi szegmensnek az összlétszáma elérheti a teljes magyar lakosság 30 százalékát is! Azt pedig már a Tárki adatfelvétele tárta fel, hogy az oltás szempontjából inaktívaknak csak egy része tényleges oltásellenes.

Ha a 2021 nyár végéig kiállított védettségi igazolások alapján próbálunk következtetni az oltás elutasítottságának földrajzi dimenzióira, máris kapunk egy olyan területi mintázatot, amely némileg ellentmond a fent idézett kutatásoknak. Az oltási igazolással rendelkezők aránya a település méretével arányosan nő, tehát Budapesten a legmagasabb (87 százalék) és az 500 fő alatti településeken a legalacsonyabb (69 százalék). Ez persze következhet az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférés hierarchikus voltából is, egyfajta passzív oltáselutasításról tanúskodva. Rendkívül alacsony a lakosságarányos oltási igazolás az ország tipikus társadalmi válságövezeteiben, így a külső (Cserehát, Ormánság, román határszél, Belső-Somogy) és belső (Közép-Tisza vidéke, Devecser és vidéke stb.) perifériákon, ami természetesen visszaköszön a választókerületi szintű statisztikákban is. Az adatok ugyanakkor visszaigazolják az alacsonyabb oltási hajlandóság mint társadalmi attitűd alapvetően kelet-magyarországi jellegét. Ez fontos és kecsegtető lehetne a Mi Hazánk szempontjából.

Csakhogy létezik az oltásszkepticizmusnak olyan társadalmi vetülete is, amely elég gyorsan elveheti az örömüket: a csoport, amelyben kirívóan magas a védőoltásokkal szembeni elutasítás, nem más, mint hazai cigányság, illetve annak kifejezetten (földrajzilag) szegregáltan élő része. (Segítőszervezetek nem csekély erőfeszítése árán sikerült például elérni a Cserehát aprófalvas zárványaiban, hogy az ott élők egyáltalán személyes tájékoztatást kapjanak az oltással kapcsolatban.)

A koronavírus-járvány okán fellépő új típusú társadalmi konfliktus, valamint az arra eltérően reagáló embercsoportok vizsgálata választási földrajzi szempontból a Mi Hazánk politikai színpadra kerülése okán válik indokolttá és rendkívül izgalmassá. Visszautalva egy pillanatra a romániai átoltottsági adatokra: tanulságos lesz, hogy fog-e a Mi Hazánk érdemben kampányolni Székelyföldön. Annál is inkább, mert Moldva után itt volt a legmagasabb az oltást nem kérők aránya. Őket érthető okokból nem tudta megszólítani az AUR. Egy deklaráltan radikális jobboldali magyar párt ezt nagyobb esélyekkel megteheti. Már csak az a kérdés, hogy Torockzaiék akarnak-e ezzel kellemetlen pillanatokat szerezni a Fidesz stratégáinak.

„Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint…”

A Mi Hazánkkal kapcsolatban létezik az a vélekedés, hogy támogatói alapvetően kistelepüléseken élő, aluliskolázott, deprimált emberek. Puzsér Róbert egyenesen „Mi Tanyánkként” hivatkozott a pártra a Magyar Hang hasábjain. Ez azonban tévedés.

A 2019. májusi EP-választás volt az első megmérettetés a Mi Hazánk számára, ahol már az is figyelemre méltó teljesítmény volt, hogy sikeresen gyűjtötték össze a szükséges 20 ezer ajánlást. Annál is inkább, mert a néhány hónappal később megrendezett önkormányzati voksoláson mindössze 12 megyében tudtak területi listát állítani, elengedve ezzel több olyan megyét is, ahol a májusi EP-választás során kifejezetten jól szerepeltek (pl. Borsod, Heves). Ez utalhat arra is, hogy ezekben a megyékben ekkor még nem rendelkeztek kiépült párszervezettel, ugyanakkor, mint azt egy korábbi vizsgálatunkban bemutattuk, a Mi Hazánk az EP-választás során már több mint 500 szavazatszámláló delegáltat tudott eljuttatni a szavazókörökbe. Ezzel jócskán megelőzte a szintén újonc Momentumot (313). Igaz, minden második aktivistájuk a fővárosban vagy megyei jogú városban tevékenykedett, ami talán kissé meglepő fejlemény a jobboldali radikálisokkal kapcsolatban. Végül 3,3 százalékot szerezve verték az LMP-t és a Kutyapártot listán, de meg sem tudták közelíteni a mandátumot érő szavazatszámot. Ha viszont szavazataikat a 106 egyéni OEVK-ra számítjuk át, érdekes területi képet kapunk a Mi Hazánk akkori táborát illetően. Legalább 5 százalékot meghaladó eredményt mindössze hat OEVK-ban sikerült elérniük, igaz, ebből öt egymással határos alföldi választókerület, a Tisza déli szakaszához simulva.

Ha településtípusok szerint vizsgáljuk a párt ekkori támogatottságát, érdemes megjegyezni, hogy közel sincs akkora szórás a kapott értékekben. A leggyengébben Budapesten szerepeltek Toroczkai Lászlóék (2,3 százalék), miközben a legkedvezőbbnek számító kisvárosias-falusias szegmensben sem tudtak 4 százalékos átlag fölé emelkedni. Kissé leegyszerűsítve: ott tudtak átlag feletti szavazatarányokat felmutatni, ahol az átlagosnál alacsonyabb volt a választói aktivitás, s ott voltak erősek, ahol a Jobbik is saját átlaga felett szerepelt. Ám ezek semmi esetre sem az aprófalvak voltak.

2019, EP-választás2019, önkormányzati v.
részvétel (%)Mi Hazánk (%)részvétel (%)Mi Hazánk (%)
Budapest52,52,351,5n.a.
megyei jogú városok45,53,344,23,6**
20.000 – *43,33,442,55,0
10.000 – 20.00041,93,742,95,6
5.000 – 10.00038,83,843,75,3
1.000 – 5.00038,23,948,45,5
500 – 1.00040,43,554,85,0
-50044,83,460,84,9
Magyarország43,43,346,05,3
A Mi hazánk választási eredményei településkategóriánként
* megyei jogú városok nélkül
**azon városok átlagában, ahol volt polgármesterjelöltjük

Az önkormányzati választások eredményeivel való összevetést csak bizonyos módszertani megkötések mellett érdemes megtenni. Egyrészt a pártnak nem volt területi listája hét megyében, valamint nem ambicionálta magát Budapesten sem, továbbá mivel a megyei jogú városokban nem szavazunk területi listára, így a Mi Hazánk polgármesterjelöltjeire leadott szavazatokat tudtuk számításba venni ebben a településkategóriában. Amennyiben a vizsgálati terepet, erre a kvázi Kis-Magyarországra szűkítjük, jól láthatóan fejlődni tudtak szavazatszerzésben. Ám ezúttal sem a legalacsonyabb lakosságszámú településeken voltak a legerősebbek, hanem jellemzően az Alföld egyes közép- és kisvárosaiban.

20192022
EP (%)Önk (%)szavazók számaszavazó OEVK %-ábanOEVK
Csongrád5,817,013.16716,4Csongrád 3
Békés4,616,815.44722,2Békés 2
Enying9,014,25.3127,9Fejér 5
Kunmadaras7,112,93.9675,3Jász-Nagykun 3
Törökszentmiklós15,011,716.45922,2Jász-Nagykun 4
Mór6,411,010.99215,6Fejér 2
Hajdúböszörmény3,710,824.49235,1Hajdú-Bihar 6
Bátaszék5,110,65.1618,7Tolna 1
Tiszavasvári4,29,39.55413,3Szabolcs 2
Kiskunhalas5,69,222.08732,2Bács-Kiskun 5
Várpalota4,29,116.22522,0Veszprém 2
A 2019-es önkormányzati választáson a Mi Hazánk legjobb eredményű településeinek eredményei és kerületi súlya

A 2019-es önkormányzati választás abból a szempontból is mérföldkő volt, hogy ekkor indultak különböző ellenzéki pártok először közös listán. S éppen ezekben a közös listás megyékben nem tudott listát állítani a Mi Hazánk, pedig ebből valamelyest következtethettünk volna a harmadik utasság vonzerejére. Azért a legutóbbi helyhatósági választás pártépítési szempontból nem nevezhető sikertelennek, hiszen hét megyei közgyűlésbe is be tudta juttatni képviselőjét a párt – Csongrádban ráadásul rögtön két tagot is, köztük Toroczkai Lászlót.

Az önkormányzati választások területi listás eredményeiben is visszaköszön a párt erősen dél-alföldi karakterisztikája, hiszen a csongrád-csanádi kiugró eredmény mellett számukra kifejezetten bizakodásra okot adóan szerepeltek Békésben és Bács-Kiskunban, valamint Jász-Nagykun-Szolnok déli részein is. Ezzel szemben az EP-választások rossz eredményeit hozták össze ismét Szabolcsban és a Hajdúságban (habár Hajdúböszörményben elérték a 10 százalékot is).

A Mi Hazánk támogatottságában a településméret az eddig ismert adatok alapján nem játszik olyan döntő szerepet, mint mondjuk a Fidesz esetében, ahol annak csökkenésével egyenes arányban nő a párt támogatottsága. Az önkormányzati választások listás adataiból megyénként valamelyest eltérő jelenségeket olvashatunk ki a Mi Hazánkra vonatkoztatva. Míg Nógrádban kifejezetten a legkisebb, 1000 és 500 fő alatti falvakban a legerősebbek (Cserháthalápon polgármesterük is van), addig Szabolcsban vagy Hajdú-Biharban kifejezetten a 10 ezer főnél népesebb településkategóriában voltak népszerűbbek.

A két eddigi országos jelentőségű választás elsősorban az Alföld térségére koncentrálta a Mi Hazánk jó eredményeit, de mint azt bemutattuk, voltak kisebb kivételek. Habár valóban erősek a Homokhátság déli részein (Csongrád 2 és 3, Bács-Kiskun 5), nem kizárólag a hagyományos tanyavidéken népszerűek, hanem a Nagykunságban és a Közép-Tisza-vidék belső gazdasági-társadalmi perifériáján is.

Amikor a Mi Hazánk áprilisi eredményei kapcsán esélyt latolgatunk, ezekre a földrajzi meghatározottságú tényezőkre mindenképpen érdemes figyelmet fordítanunk. És még egyre: számukra Budapest jelenleg vakfolt. A párt nem is az egykor a MIÉP által képviselt ókonzervatív tradíciót hangsúlyozza, sokkal inkább a kurucos, elitellenes, populista jobboldal szócsöve kíván maradni. Nem utolsó sorban pedig az oltáselleneseké. Róka fogta csuka: ők legnagyobb arányban a cigányok lakta válságövezetekben találhatók – ott, ahol Novák Előd neve vélhetőleg a legkevésbé sem cseng jól.


Az elemzés szerzői:

Szöveg: Bódi Mátyás senior adatelemző, BASE life science – Barcelona

Ábrák: Kovalcsik Tamás egyetemi tanársegéd, Szegedi Tudományegyetem – Természettudományi és Informatikai Kar – Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék


Nyitókép: résztvevők a Mi Hazánk Mozgalom Rendet Borsod megyében! címmel tartott fáklyás felvonulásán Sályon 2020. február 16-án (fotó: MTI/Vajda János)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Nagytotál