Ezért érhet kevesebbet az ellenzéki szavazat, mint a Fideszre adott – választásföldrajzi gyorstalpaló

Választási földrajz
| 2022.01.18. | Nagytotál

Ha a pártok támogatottsága most áprilisban is hasonló területi mintázatot fog mutatni, mint az elmúlt három országgyűlési választáson, könnyen előállhat a helyzet, hogy az ellenzék listán több voksot kap a kormánypártnál, mégis kisebbségben marad a parlamentben – állapítja meg a Választási földrajz oldal három szakértője. Bódi Mátyás, Kovalcsik Tamás és Vida György a Válasz Online megbízásából készített elemzésükben kimutatják: a választókerületi aránytalanságok 1990 óta velünk vannak, azonban míg korábban a rendszerváltó kapkodás okozta őket, 2011-től a tudatos tervezés. S míg korábban a kisgazdáknak kedveztek az aránytalanságok, ma egyértelműen a Fidesz jár jól velük. Az idei választásnak ráadásul úgy fut neki az ország, hogy egyes kerülethatárok a Fidesz rendelkezései szerint is törvényellenesek. Jelen írás a Válasz Online és a Választási földrajz együttműködésének első terméke, a továbbiakban többek között a kétfarkú kutyák és a Mi Hazánk szerepéről is olvashatnak majd tőlük átfogó elemzést hasábjainkon, választási sorozatunk részeként.

2022. április 3-án országgyűlési választást tartanak Magyarországon, amely döntően a választókerületekben fog eldőlni, hiszen a térfelosztás kitüntetett szerepet játszik azokban az országokban, ahol a szavazások során a voksokat valamilyen földrajzi keretben alakítják át mandátumokká. Ezzel összefüggésben a szükséges lakossági tájékoztatás (pl.: ki hova menjen szavazni) 2022. január 12-én, este 19 óra 52 perckor kikerült a Nemzeti Választási Iroda honlapjára. Ebből kiderült, hogy jelenleg az egyes választókerületekben hány választásra jogosult személy tartózkodik. Ez a választásokig még kismértékben változhat, amit a lakcímbejelentéseket érintő aktuális törvénymódosítás dinamizálhat is.

A rendelkezésre álló adatok feldolgozását követően kijelenthető, hogy a választókerületi rendszer már a 2018-as állapotában sem tett eleget olyan területi arányossági követelményeknek, amelyek az országgyűlési választásokat keretező 2011. évi CCIII. törvényben lettek meghatározva. A helyzet azóta tovább romlott. A választókerületek földrajzi egyenlőtlenségei azonban nem kizárólag a döntéshozók akaratában és a választópolgárok egyszerű számbeli eltéréseiben nyilvánulnak meg: a szavazók is aktívan befolyásolják mindezt azzal, hogy a választási részvétel és a pártok támogatottsága területileg is jelentősen eltér.

Mielőtt ezt kifejtenénk, menjünk vissza az időben egészen 1990-ig, amikor is kialakították a rendszerváltozás után hat országgyűlési választás alkalmával használt választókerületi határokat! Miért kell ezt a visszatekintést megtennünk? Miért nem vághatunk egyből bele a mostani rendszer elemzésébe? Egyrészt mert

a mostani kerületi határok kialakításának okait nagyban az előző hiányosságaival lehet alátámasztani, másrészt akkor kapunk teljes képet a mostani helyzetről, ha azt folyamatában, a rendszer minden elemére kiterjedően megvizsgáljuk.

Először is kezdjünk azzal a jogos alapvetéssel, hogy a többségi és vegyes rendszerekben megrajzolt kerületeknek közel azonos választásra jogosult polgárt kell tartalmazniuk. Könnyen belátható, hogy ez az egyik legfontosabb demokratikus alapelv a kerületek kialakításánál. Mivel az esetek többségében (így Magyarországon is) kerületenként egy mandátumot osztanak ki, ezért a mandátum megszerzéséhez közel azonos számú választó támogatását kellene elérni. Azonban, ha például egy kerületben 100 ezer, míg a másikban 20 ezer választópolgár található, akkor az elsőben ötször annyi szavazó delegálhat egy képviselőt a törvényhozásba, mint a másodikban. Ez pedig egyenlőtlenséget és földrajzi torzulást okoz, mivel a törvényhozásban mindkét képviselőnek ugyanúgy egy szavazati joga van, csak az egyik 100 ezer, míg a másik csak 20 ezer választót képvisel.

Ennek az egyenlőtlenségnek a számszerűsítésére az alapvetően alkotmányozási kérdésekkel és ennélfogva a választási törvényekkel és eljárásokkal is foglalkozó Velencei Bizottság 2002-ben két (10 és 15 százalékos) küszöbértéket ajánlott a választókerületek szavazásra jogosultjainak maximális eltérésére. Eszerint a kialakítandó kerület választójogú népessége nem térhet el a mindenkori országos átlagtól 10 százalékkal, valamint, ha ez az eltérés 15 százalék fölé megy, akkor az adott kerületet szükséges úgy módosítani, hogy újra a 10 százalékos küszöb alá kerüljön az eltérés. Ezt a két küszöbértéket, nem változatlanul, de a későbbi (2011-es) magyar választójogi törvénybe is beépítették: 15 és 20 százalékos értékként.

Ezen alapelveket az 1990-ben kialakított kerületi rendszer egyáltalán nem vette figyelembe, hatalmas területi aránytalanságokat eredményezve. Az akkori törvényhozók védelmében annyit érdemes kiemelni, hogy a rendszerváltozás időszakában sok mindent és nagyon gyorsan kellett változtatni. Azonban a kerületi határokat 2011-ig változatlanul hagyták.

Milyen mértékűek is voltak az aránytalanságok 1990 és 2010 között? Erre a kérdésre választ az első és második ábránk segítségével kapunk. A 176 választókerületből 45 lépte túl a Velencei Bizottság által előirányzott és az új törvényben is meghatározott 15 százalékos maximális küszöböt. Ráadásul 20 kerület még a 20 százalékos eltérési küszöböt is átlépte, 11 negatív, míg 9 pozitív irányban. A választók számát tekintve legkisebb választókerület, a veszprémi 6-os, 26 094, míg a legnagyobb, a budapesti 18-as, 58 774 szavazóval rendelkezett. Így a veszprémi 6-os kerületben egy voks 2,3-szor annyit ért 1990-ben, mint egy voks a budapesti 18-as választókerületben. Ez is mutatja, hogy a rendszerváltozáskor kialakított választókerületek egyáltalán nem teljesítették azokat az arányossági elvárásokat, amelyeket választási rendszerekkel szemben egy demokráciában meg kell követelni.

A régi rendszert 2010-ben használták utoljára: addigra már területileg jelentősen torzított a választókerületek akkori beosztása. 61-re emelkedett ugyanis azon kerületek száma, amelyek az országos átlagtól 15 százalékos eltéréssel bírtak, és 46-ra azoké, amelyek a 20 százalékos küszöböt is átlépték. A legkisebb választókerület továbbra is a Veszprém megyei 6-os (Veszprém), a maga 26 982 választójával, a legnagyobb kerület viszont 2010-ben már a Pest megyei 12-es (Szigetszentmiklós), amely 74 249 szavazóval rendelkezett. Így

a két választókerületben egyéni jelöltre leadott voksok közötti eltérés 2,78-szeresre módosult, amely jelentősen csorbította az egy szavazó egy voks elvét.

A két térképet egymás mellé téve ki lehet mutatni a rendszerváltozást követő alapvető térbeli belső migrációs folyamatokat, amelyek kulcsfontosságúak, amikor egy választókerületet meg kell alkotni, vagy módosítani szükséges. Magyarország területén erős területi differenciáltság tapasztalható a népességszámot tekintve. Vegyünk néhány példát! Míg a szigetszentmiklósi és érdi választókerület majd megkétszerezte választópolgárainak számát 1990 és 2010 között (és a Budapest vonzáskörzetében lévő összes kerület nagy arányban növelte lakosságát), addig Budapest belvárosi választókerületeinek lélekszáma majdnem a felére csökkent. Ezek a folyamatok nagyban befolyásolják a választókerületek népességszámának eltérését és megnehezítik a törvényes választókerületi határok kialakítását is.

Ebben a felosztásban szerezte meg a Fidesz-KDNP 2010-ben a kétharmados többséget a törvényhozásban és ezzel a jogot arra, hogy átalakítsa és megreformálja a választókerületi határokat. E felhatalmazással a kormánypárti többség élt is, viszont nemcsak a kerületek határait, hanem a teljes választójogi törvényt átalakította. (Jelen írás kizárólag a választókerületek eltérő lakosságszámából fakadó torzulásokkal foglalkozik és ezek jogi korlátozásait igyekszik kiemelni.) Az új választójogi törvény a kerületek választójogú népességének bizonyos fokú arányosságát követeli meg:

2011. CCIII. törvény 4. § (4) „Az egyéni választókerület választásra jogosultjainak száma az egyéni választókerületek választásra jogosultjainak országos számtani átlagától tizenöt százaléknál nagyobb mértékben – a földrajzi, nemzetiségi, történelmi, vallási és egyéb helyi sajátosságokat, valamint a népességmozgást is figyelembe véve – kizárólag a (2) bekezdés a) és b) pontjában foglaltak érvényesülése érdekében térhet el.” A (2) bekezdés a megye- és a főváros határai átlépésének tilalmát írja elő, valamint azt, hogy a kerületek területe összefüggő kell, hogy legyen. A törvény mindemellett meghatározza azt, hogy a feltétel nem teljesülése esetében milyen lépésekre van szükség: 2011. CCIII. törvény 4. § (6) „Ha a (4) bekezdésben foglalt eltérés meghaladja a húsz százalékot, az Országgyűlés a 2. számú mellékletet módosítja. Az országgyűlési képviselők általános választását megelőző év első napja és az országgyűlési képviselők általános választásának napja közötti időben – az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás kivételével – nem kerülhet sor a 2. számú melléklet módosítására.”

Tehát így határozták meg a törvény szövegében is a 15, illetve a 20 százalékos küszöböt: 15 lehet maximum az eltérés a kialakítás pillanatában, valamint, ha ez az érték valamelyik választás alkalmával 20 százalék fölé megy akkor módosítania szükséges a határt az Országgyűlésnek.

A 2011-ben újonnan létrehozott kerületek teljesítik is a fent leírt arányossági szempontokat, azonban a hazai demográfiai dinamikákat figyelembe véve már akkor lehetett látni: ez nem sokáig lesz így. A választókerületek nagyságának növelésével (176-ról 106-ra csökkent a számuk, tehát az átlagos kerületek választásra jogosultjainak száma növekedett) csökkent a kisebb megyékben az esély arra, hogy a jogszabályoknak megfeleljenek. Tolna megye esetében például három kerületet alakítottak ki, és az új térfelosztás első országgyűlési választásán mindhárom kerületben alacsonyabb volt a szavazók száma, mint az országos átlag 85 százaléka, tehát nem teljesítették a 15 százalékos küszöböt. Azonban, ha ezt mérsékelni akarnánk, és két választókerületet alakítanánk ki a megyében, akkor azok szavazószáma ideális esetben is 26 százalékkal lépné túl az országos átlagot, így ez a megoldás volt a kevésbé aránytalan. Hasonló a helyzet Somogy megyében is, ahol mindegyik választókerület szavazószáma igen alacsony, de a választókerületek számának csökkentésével még aránytalanabb helyzet jönne létre.

Vannak azonban olyan választókerületek is, ahol az eltérés pozitív irányú, és ezek kialakításánál látszik, hogy a fentebb említett lakosságáramlási folyamatokat nem vették figyelembe a döntéshozók. Két ilyen problémás terület van: Budapest és Szeged elővárosi térsége. Pest megye 5-ös választókerülete (Dunakeszi) ugyanis már a 2014-es országgyűlési választáson is átlépte a 15 százalékos határértéket és a környező kerületek is hasonló tendenciát mutattak. Ez azért problémás, mert a terület népesedési szempontból dinamikus növekedéssel jellemezhető akár abszolút értelemben is, de relatív szempontból mindenképpen. Ha a döntéshozók figyelembe vették volna a területnek ezt a jellegét, akkor itt relatíve alacsony lakosságszámmal rendelkező választókerületeket alakítottak volna ki, hogy a probléma minél később jelentkezzen. Ebben a helyzetben a kerület szavazószám-eltérését a megyehatár sem indokolja, mivel bőven vannak még átlagos népességszámmal rendelkező kerületek Pest megyében.

A törvényben meghatározott kerülethatár-módosítást akkor kell foganatosítani, amikor a húsz százalékos eltérés egy választáson jelentkezik, amely a 2018-as országgyűlési választás esetében meg is történt két kerület esetében. Ez a két kerület a Pest megye 2-es (Budakeszi) és a már korábban említett 5-ös (Dunakeszi), amelyek 21 és 25 százalékosan tértek el az országos átlagtól. Ezek alapján még a 2022-es országgyűlési választást megelőzően szükség lett volna legalább ezen kerületek módosítására, amelyre 2020. december 31-ig lett volna lehetőség. Ennek kezelésére Szabó Tímea 2020. november 24-én be is nyújtotta javaslatát a Nemzeti Választási Iroda korábbi vezetőjének, Pálffy Ilonának. Ez időlegesen kezelte volna az aránytalanságokat, de

a hosszútávú megoldás Pest megye kerületszámának növelése lenne.

Az indítványt végül a kormánytöbbség leszavazta, így a 2022-es választást a választójogi törvény szövegét nem teljesítő kerületi beosztásban tartják majd meg. Erre a HVG újságírója a 2021. december 21-ei rendkívüli sajtótájékoztatón rá is kérdezett, viszont Gulyás Gergely a régi választókerületi rendszerrel való összehasonlítást tette meg. Véleménye szerint míg 2010 előtt 300 százalékos eltérések voltak, addig jelenleg pár kerület épphogy átlépi a 20 százalékos eltérést. Ez így önmagában nem pontos, illetve rendkívül félrevezető, ugyanis míg a régi rendszerre megfogalmazott érték a legkisebb és a legnagyobb kerület közötti különbséget mutatja (amely, mint korábban is írtuk 278 százalékos volt 2010-ben), addig a 20 százalékos érték már az országos átlagtól való eltérést mutatja, amelynek maximuma a régi rendszerben 61 százalék volt, az újban pedig 2018-ban 25 százalék. Ráadásul a frissen megérkezett választásra jogosultak számából kiolvasható, hogy a helyzet tovább romlott. Ugyanis már nem csak kettő, hanem összesen hét darab Pest megyei kerület nem felel meg a törvény által támasztott arányossági kritériumoknak. A Pest megye 5-ös kerület ráadásul már 33 százalékkal tér el az országos átlagtól.

Az eddig kifejtett területi aránytalanságot az úgynevezett passzív malapportionmentként ismeri a választásföldrajzi szakirodalom. Ez eltér a közbeszédben gerrymanderingként emlegetett gyakorlattól, amely viszont az eredményorientált határmeghúzást jelenti. Mindemellett nem csak a választásra jogosultak számának területi egyenlőtlensége okozza az egyéni mandátumok kiosztásának aránytalanságát. A kerületek között eltérő részvételi hajlandóság és a mandátumkiosztásba kerülő voksok földrajzi egyenlőtlenségei a döntőek, ez az úgynevezett reaktív malapportionment, amire a választónak van ráhatása. Nagyobb választásra jogosult népességgel, de mégis alacsony részvétellel rendelkező kerületben az egyéni mandátumhoz szükséges szavazatszám hasonló lehet, mint egy kisebb lélekszámmal, de magasabb részvétellel rendelkező területen. Viszont a gyakorlatban általában az a helyzet állt elő gyakrabban, hogy a sok szavazópolgárral rendelkező kerületben magas a részvétel, míg a kevesebb választóval rendelkező területeken alacsonyabb a részvétel is. Ez tovább torzítja a már meglévő területi egyenlőtlenségeket.

Mindemellett még ez sem ad teljes képet a valódi torzulásokról, hiszen csak azok a voksok kerülnek be a mandátumszámításba, amelyeket eredményes jelöltekre és pártokra adnak. Tehát a parlamentbe bejutott pártokra, jelöltekre adott kerületben leadott voksok, a hasznos szavazatok száma számít. Amennyiben sok szavazat megy végül olyan jelöltre, akinek pártja (és ő sem) végül nem szerez mandátumot, az tovább csökkentheti az egyéni mandátumhoz szükséges voksok számát.

Amennyiben ezeket a területi aránytalanságokat tartósan orvosolni kívánja a jogalkotó, akkor a fent említett folyamatok mindegyikét érdemes valamennyire figyelembe venni egy esetleges kerületbeosztás kialakításánál. Többnyire a népesség általános demográfiai és vándorlási folyamatait, valamint a tartós részvételi különbségeket lehet jól modellezni, a preferencia és a nem hasznos voksok változása sokkal kiszámíthatatlanabb.

Eddig a választókerületi rendszer jogi aggályairól és annak aránytalanságát aktívan (a szavazók térben eltérő viselkedése általi) befolyásoló tényezőkről beszéltünk. De hogyan hatott ez a választási eredményekre? Mely pártoknak kedvezett a 2010 előtti nagyfokú aránytalanság és mennyiben orvosolta ezt az újonnan kialakított rendszer? Ehhez a korábbiakban már említett három adatsornak (választásra jogosultak számának, érvényes szavazatok számának, parlamentbe bejutott pártok jelöltjeire leadott voksok számának) együtt mozgását az egyes pártok jelöltjeire leadott szavazatok arányával számszerűsítettük. A táblázatban ezek a számszerűsített együtt mozgások (Pearson korrelációs együtthatók) találhatók, amelyek -1 és +1 között veszik fel értékeiket. Amennyiben két adatsor egyenes arányban függ össze (ahol az egyik magas értéket vesz fel, ott a másik is), akkor az érték a +1-hez lesz közel, ha fordított az összefüggés, akkor a -1-hez közeli értéket kapunk. Ha 0-át, akkor a két adatsor között nem mutatható ki összefüggés. Ha egy párt támogatottsága negatív korrelációs együtthatót vesz fel a három aránytalanságot mérő mutatóval, akkor a párt egyéni mandátumszerzésének „dolgozott” a választókerületi rendszer aránytalansága. Hiszen ott magasabb a támogatottsága, ahol kevesebb szavazó található és kevesebben is mentek el szavazni. Ezek alapján a régi választókerületi rendszer leginkább a Független Kisgazdapártnak kedvezett, döntően a vidéki szavazóbázisa miatt, míg egyik nagy pártnak sem juttatott érzékelhető előnyt. Az új rendszerben a Fidesz-KDNP mindkét választás alkalmával kedvezményezettje volt az egyenlőtlenségeknek rurálisabb szavazóbázisával, míg a legnagyobb károsodást a baloldali összefogás szenvedte el 2014-ben, aminek oka döntően urbánus szavazóbázisuk.

Többek között ez okozza, hogy az ellenzéknek százalékokban mérhetően több szavazatra lesz szüksége ahhoz, hogy nyerni tudjon áprilisban, mint a Fidesznek. Ha a pártok támogatottsága hasonló területi mintázatot fog mutatni, mint az elmúlt három országgyűlési választáson, könnyen előállhat a helyzet, hogy az ellenzék listán több voksot kap a kormánypártnál, mégis kisebbségben marad a parlamentben.

Az elemzés szerzői:

Vida György egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem – Gazdaságtudományi Kar – Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézet Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Szakcsoport

Kovalcsik Tamás egyetemi tanársegéd, Szegedi Tudományegyetem – Természettudományi és Informatikai Kar – Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék

Bódi Mátyás senior adatelemző, BASE life science – Barcelona

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök szőlőt eszik, miközben résztvevőkkel beszélget a felújított bicskei városközpont avatóünnepsége után 2014. szeptember 29-én (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>